Mondhatnám, hogy az életemet a szüleim meg a bátyám fuserálták el, de akkor hazudnék. Én vagyok a felelős mindazért, ami velm történt és ugyancsak én vagyok felelős a következményekért. Mindattól függtlenül, hogy megpróbálom lelkiismeretesen és jól végezni a munkámat, az még nem jelenti azt, hogy szeretem is, amit csinálok. Az FBI fehérgalléros bűnüldözési osztályán vagyok gyakornok immár majdnem négy hónapja és annak köszönhetően, hogy igyekeztem nem elfuserálni mindent, amihez csak hozzányúltam, már kaptam is egy állásajánlatot majd akkora, amikor végzek az akadémián. És hogy hogy keveredtem bele ebbe az irtózatos helyzetbe, hogy egy extra magas rangú zsarucsoporttal kell minden nap egy levegőt szívnom? Elmesélem...

A bátyám majdnem tíz évvel idősebb nálam, és mindig ő volt az a mintatanuló, aki jó jegyeket kapott, mindig rengeteg barátja volt, gyönyörű barátnője és később egy menő állása. Gyűlöltem, hogy a szüleim mindig azzal jöttek, hogy "Bezzeg Adrian így, meg Adrian úgy..." Már tele volt velük a hócipőm, és úgy éreztem, én sosem fogok tudni kitűnni a családból. Hogy én mindig is csak Adrian kisöccse leszek. Míg egy szép napon találtam valamit, amivel tudtam, hogy biztosan felfigyelnek majd rám a szomszédok és végre talán megjegyzik a nevemet. Nagyjából 16 éves lehettem, mikor egy nap kopogtattak az ajtón. A túloldalán egy rendőr állt, aki engem hozott haza. Rajtakaptak, amint a barátaimmal kokaint szívtunk. Mivel a barátaim mind elmúltak már 21 évesek, ezért engem elengedtek azzal, hogy valószínűleg kényszerítettek a szer használatára, hiába kötöttem az ebet a karóhoz, hogy pedig én voltam az, aki ki akarta próbálta és hogy még élveztem is. Persze a rendőrség nem figyelt rám, a szüleim pedig csak nem engedték meg többet, hogy ilyen emberekkel barátkozzak.
Mindettől függetlenül egy év múlva újabb drogbotrányba keveredtem. A szüleim kiakadtak, hogy ez már nem lehet a véletlen műve, és végre elkezdtek csak rám figyelni, és Adrian kikerült a reflektorfényből. Pár intő szó után szobafogságra ítéltek, amire én egy rögtöni kisuranással válaszoltam. Egy idő után a szüleim ráeszméltek, hogy felesleges engem megpróbálni visszatartani, mert úgyis megtalálom a módját, hogy azt tegyek, amit akarok. Egyszer szóba került, hogy javítóba küldenek - mikor 18 évesen drogkereskedelem vádjával bevittek a sittre - de végül is anyám meggyőzte apámat, hogy akkor sose láthatnának, és neki hiányozna a pici fia. Lehet, hogy jobban tette volna, ha csupán beraknak egy ilyen intézetbe, mert ezek után csak még tovább fajult a helyzet. Már majdnem 19 voltam, amikor először jártam bordélyházban. Akkorra már rendesen ittam minden este és a drog is szerepelt a listámon.
Egyre többször jártam ilyen helyekre, elköltöztem egy Matt nevű haveromhoz, ahol minden este kokain meg piapartit tartottunk. Egy elég lepratelepen laktunk New York egyik lepukkant részében - mert persze a haveromnak piszkálta a csőrét a nyugati part, ezért nekünk keletre kellett költöznünk... - de olcsó volt és mindent be tudtunk szerezni, amire csak szükségünk volt. Majdnem egy évig minden este nyolckor már részegen ültem a bordélyházakban - minden este másikban - én pedig előszeretettel kaptam le az összes szép lányt.
Majd egy nap megjelent a bátyám a lakásunkban, mikor épp kómásan próbáltam meg kigyógyulni a másnaposságomból, hogy hazavisz. Ellenkeztem, de ő nem hagyta annyiban. Addig erősködött, mire sikerült hazaráncigálnia Los Angelesbe. Ott már a szüleim vártak rám egy jól öltözött pasassal együtt. Kiderült, hogy az öltönyös, jól öltözött fickó az FBI Akadémián dolgozik magas beosztásban, és hogy mivel apám nagyon jó barátja volt a fickónak, szívességet akar tenni apámnak, és ki akarja nevelni belőlem az elfajult részeket és szeretné, ha az Akadémiára járnék. Beleröhögtem a képébe, hogy ezt nem gondolhatja komolyan. Pedig nagyon is komolyan gondolta.
Majdnem 2 hónapba telt, mire leszoktattak az állandó rosszindulatú beszólásaimról és még több időbe, mire megtanultam némi tiszteletet mutatni a többi társam és a tanáraim iránt. Most már szégyellem azt, amit régen tettem, hogy ennyire félrement az életem, de nem vagyok hálás a szüleimnek, hogy ide küldtek az Akadémiára. Ha csak egy kicsivel több figyelmet vagy aggódást mutattak volna irántam, akkor mindennek nem kellett volna megtörténnie.
Eljött a mostani félévem az Akadémián és ideje volt gyakornoki állást vállalnom. Nagyon sok helyre beadtam a jelentkezésemet, és végül New Yorkban kaptam állást a Fehérgalléros bűnüldözési osztályon. Az elején szenvedtem, de már egész jól belerázódtam a dologba, és egész sok sikkasztásos ügyet segítettem már megoldani, most pedig épp egy maffiacsoportot próbálunk megbuktatni. Nem mondom, hogy szeretem, amit csinálok, de úgy néz ki, hogy elég jó vagyok benne. Az FBI-nál már szóltak, hogy szívesen látnak a tanulmányaim befejezte után ezen az osztályon, én pedig komolyan elgondolkoztam rajta, hogy vajon érdemes-e továbbra is azt csinálni, amit korábban rámerőltettek, vagy a suli után valami más munka után nézni? Mindenesetre egyet tudok: már rég magam mögött hagytam a régi életemet és igyekszem mindent és mindenkit elfelejteni, ami és aki valaha is szerepelt benne. De hogy mit hoz a jövő, az még rejtelem.