Minden első pillanat hatalmas nyomot hagy az emberekben, és az szépen lassan felépül bennük, valami olyat kreálva, amit nem lehet kiölni a második, harmadik, vagy akár sokadik alkalmakkal. Az mindig is az első, és a legfontosabb lesz.
Első bicikli: Nagyon későn kaptam meg az első biciklimet, mert anyám féltett, nagyon féltett mindig is, egész életemben, mert csak egyetlen gyermekük lehetett, és az is én lettem, egy hiperaktív, örökmozgó, aki nekiszalad az ajtónak, ha nagyon siet. Így csak nyolc évesen kaptam meg, azt amire annyira vágytam, de már nem voltak pótkerekei, és azonnal két kerékkel indítottam. Hogy miért?
Megakartam mutatni anyának, hogy nem lesz semmi bajom, hogy ügyes vagyok, és menni fog ez a biciklizés nekem, szinte azonnal. Persze ezt nem tudtam bebizonyítani, csak azt, hogy hatalmas lehet esni a biciklivel egy lyuk miatt, főleg, ha nem ér le a lábam, hogy fékezzek.
Első csonttörés: Pont az első biciklizés alatt történt, mindkét csont keresztbe eltört az alkaromban, anyám pánikolt, apámat szidta, ő pedig mentőt hívott, de mondták, hogy nincs szabad, jobb lenne, ha be tudna vinni. Akkor fel is kapott, és vitt a kocsihoz, anyám már az ideg összeroppanás szélén állt, csak kérdezgette tőlem, hogy jól vagyok-e, meg nem lesz semmi baj. Én viszont egyetlen dolgot tettem. Felnevettem. Nem éreztem a fájdalmat, sokk érte a testemet, az agyam fájdalom központja kikapcsolt, én pedig csak azon nevettem, hogy viccesen áll a kezem, nem úgy, ahogy kellene. Anyám kikészült, azt hitte valami baj van velem, de a fájdalom később jelentkezett. Bitangul fájt a csont már azelőtt is, hogy összeforrt volna, főleg, hogy műtéttel még vasrudat is be kellett helyezni, hogy pontosan forrjon össze. Nem egy kellemes törés az ilyen, komolyan inkább a lábam törtem volna, azt begipszelik, és kész. Erre viszont gipszet nem kaptam, csak merevítőt, mert a rudak segítették az összeforrást. Ekkor döntötték el a szüleim véglegesen, hogy edzeni kell a csontjaimat, hogy ez ne történhessen meg újra, egy kis eséstől.
Első sport: Taekwondo, úgy gondolták a szüleim nem olyan csúnya sport, mint mondjuk a karate, hiszen vannak fejvédők, és minden, így talán nagy bajom nem lehet. Nem is volt, de engem nem tudott lenyugtatni az a sport, ezért amint azt meguntam, úgy döntöttek, hogy mást keresnek nekem. Akkor jött a boksz, nem voltam több tizenkettőnél, mikor ténylegesen belekezdtem abba, és a mai napig űzöm ezt a sportot, ami számomra sokkal több. Szerencsére hivatásos bokszolóvá avanzsáltam, jelenleg abból meg tudok élni, igaz szerény körülmények között.
Első háziállat: Egy keverék kutyus volt, akit az utcán láttam meg, én mindenáron haza akartam vinni, anyám tiltakozott, így mikor ő tovább ment, becsempésztem a kutyust a kabátomba, hideg volt télen az utcán, ő pedig még nagyon kicsi volt, és nem akartam, hogy egyedül legyen. Jött a karácsony, és én mindig akartam kutyát, gondoltam meglepem magam egyel, hiába tudtam, hogy anya nem akarja. Napokig rejtegettem a szobámban, anyám nem vette észre, apa igen, de ő velem bújtatta a kutyát, aztán egyszer lebuktunk, mert leszökött a kis dagi, szépen felhizlaltuk. Meglepő mód viszont, anyának megesett a szíve rajtunk, és megtarthattam a kutyát, tavaly hunyt el, sajnos nem azért, mert öreg volt, zavarta a szomszédot, hogy ugat, és megmérgezte.
Első csók: Az iskola második évében történt, szóval nem nevezhetném olyan igazi csóknak, de a mai napig emlékszem arra, hogy elbújtunk a saját kis bábszínházunk mögött, mivel ott nem látott minket senki, és sötét volt. Csak puszit adtunk egymás szájára, de olyan finom barack íze volt, hogy még most is emlékszem, és azóta nagyon szeretem a barackot, pedig előtte sosem ettem. Már akkor tudtam, hogy ez jó dolog, neki nem tetszett, azt mondta fura volt, de én eldöntöttem, hogy nekem tetszik, és sokat fogom ezt csinálni, hiszen a szüleim is sokat csinálják. Nem sokat tévedtem ebben azt hiszem.
Első alkalom: Na erre nem vagyok büszke, egy bulin történt, nagyon részeg voltam, és lehet, hogy le is hánytam valakit, csak azután kerültem egy szobába azzal az igazán szép lánnyal. Nem terveztük el, nem vártunk, nem volt előjáték, egyből belevágtunk. Nem mondom, hogy megbántam, hiszen túl estem az elsőn, és azt tudom, hogy élveztem a partnerem nem is volt csúnya, de aztán nem is láttam többet. Ez akkor még zavart, azt hittem, hogy ez így nem jó, és felakartam keresni, de egy másik bulin, más csavarta el a fejemet, és ez így folytatódott, azóta sem találtam meg azt a hölgyet, de már nem is keresem.
Első komoly kapcsolat: a legeslegkomolyabb kapcsolatom tartott... Nagyjából egy hétig, nem tovább, addig boldogítottuk egymást, esténként, vagy mikor úgy volt időnk elfoglaltuk magunkat egymás társaságában, aztán pápá, elbúcsúztunk. Nem volt vita, nem volt hiszti, mindketten tudtuk, hogy nem akarunk ennél többet egymástól, de megcsalva sem akarunk lenni, az nem a legkellemesebb érzés, így véget vetettünk minden kapcsolatnak. Azóta is tartom azzal a lánnyal a kapcsolatot, neki most tényleg komoly kapcsolata van, és én örülök, hogy boldog, sosem ártott nekem, így nem akarok neki rosszat. Bár valószínűleg én sosem fogok az ő szintjére eljutni. Jelenleg van barátnőm, fiatalabb, még éretlen, így volt már példa, hogy rajtakaptam mással. De ha valaki szeret valakit, akkor megbocsájt.