Az emberek olykor elképesztően naivak tudnak lenni. Nem néznek az álarc mögé, és meg vannak győződve arról, hogy minden és mindenki az, aminek látszik. Pedig ha tudnák...

Csakhogy az emberek lusták. Nem szeretik lefejteni az álarcokat, csak elfogadják a kínált valóságot, legyen az bármekkora hazugság is. Ahogy az én esetemben. Mert mit is látnak, ha rám néznek? Egy sármos agglegényt, aki nem mellesleg az egyik legjobb partinak számít a városban, ha nem az országban. Mint az Iris szállodalánc egyedüli tulajdonosa – melyet az apámtól örököltem, bár inkább azt mondanám rám testálta, mert már nem akart foglalkozni vele – még a bőröm alatt is pénz van. Ez pedig, tudvalevően, egy nagyon vonzó tulajdonság a nők szemében, akik a kegyeimet keresik. Én meg, igazi úriember módjára hagyom, hogy körbezsongjanak, bókokat és ajándékokat szórok két kézzel, hiszen szinte semmibe nem kerül, és gáláns lovagként furikázom őket, hallgatom a csacsogásukat, mintha annyira érdekelne a legújabb divattervező hóbortos ruhakölteménye, vagy a fodrásznál hallott pletykák szövevényes lánca, miszerint ki, kivel, mikor és hol. Kedvesnek, figyelmesnek és törődőnek mutatom magam, amiért megőrülnek, és versenyt futnak a kegyeimért, azon marakodva ki is legyen a következő, akire rápillantok, és aki ha csak pár hétre is, de az oldalamon tündökölhet az újságok címlapján, na meg az ágyamban. Fény és csillogás jellemzi az életem, ami elvakítja őket, és idióta molylepkékként keringenek körülöttem, amíg porba nem hullnak, miután kóstolót vettem belőlük, mert megtartani egyik sem tud. Nem mintha hagynám. És hogy miért? Egyszerű a válasz: mert untatnak.
Tizennégy éves voltam, mikor apám beültetett az autójába és elvitt életem első kurvájához, a régi idők szokásai szerint, hogy kitanítson. Mert egy Hardynak mindenben tökéletesnek kellett lennie. Fél éven keresztül, heti rendszerességgel látogattam, megtanulva tőle mindent a női testről, amit csak lehetett, nem mintha bánta volna. Busásan megfizette apám a szolgálataiért, és még jól is érezte magát, mert szorgalmas diáknak bizonyultam. Ez volt az első olyan „tananyag”, ami nem álmosított el, és amit a tőlem telhető legnagyobb lelkesedéssel űztem.
Az első és eddig egyetlen szerelmi csalódásom után mondhatni ez vált a szenvedélyemmé. Én lettem az a ragadozó, akitől az anyák féltették egy szem lányukat, mégis, úgy hálóztam be őket, mint pók a legyet: akarták, hogy én legyek az, aki elejti őket. Semmi érzelem, csak szex. Ez volt a mottóm, ehhez tartottam magam, de ügyeltem arra, hogy a látszat mindig tökéletes legyen. Pár hétig, esetleg egy-két hónapig maradtam csak egy lány mellett, aztán mondvacsinált indokkal tovább léptem.
Tizennyolc éves voltam, mikor apám először levitt a 8 kör nevű elit klubba. Eddig még csak nem is hallottam róla, de mint kiderült, ez is a miénk volt. Egy rejtett gyöngyszem a krémek krémjének, akik képesek voltak megfizetni a belépőt csak azért, hogy kiélhessék beteges vágyaikat. Ez volt az a pillanat, amikor igazán magamra találtam, és itt született meg Noah Leroy. Mert itt nem kellett alakoskodnom, itt önmagam lehettem.
Hogy milyen vagyok? Büszke, szabadszellemű, érzéketlen, rideg, sok esetben kegyetlen. Olyan, aki erős kézzel vezeti nem csak a szállodaláncot, hanem a BDSM klubot is, melyet sokkal inkább az otthonomnak tartok, mint a saját lakásomat. Nem tűröm, ha ellentmondanak nekem, és legalább olyan sűrűn osztom a pofonokat, mint a gyönyört. Uralkodom bárkin, aki a kezem közé kerül, és nálam nem létezik a nem. Nekem nem szokás ellentmondani. Ha valaki mégis megteszi, annak viselnie kell a következményeket is. Nem nézem, hogy akit éppen büntetek vagy ölelek férfi vagy nő, az elithez tartozik vagy az alvilághoz – merthogy tőlük is megfordulnak nálunk páran, akiknek van hozzá hátterük, legyen az pénz, vagy kapcsolat. Egy a lényeg: behódoljon nekem. Feltétlen engedelmességet várok az alkalmazottaktól, ahogy a partnereimtől is, és bár keménykezű vagyok és önfejű, a ház egyetlen szabályához, miszerint mindent szabad de semmi sem kötelező, én is tartom magam.
Két élet, két személyiség. Ez vagyok én. Egy személyben a bűnös és az ártatlan, a tettes és az áldozat, a híresség és az, aki lopva oson be a hálószobába, hogy teljesítse a vágyaid. A férfi, akit bármikor megkaphatsz, de sosem lesz a tiéd.



18+

Lángoló tekintettel figyeltem a szőke tüneményt a terem másik végében, aki kecses mozdulattal itta a pezsgőt, és rezzenetlenül állta a pillantásomat. Nem a kinézete vonzott. Mióta kinőttem a pelenkából, azóta nők vettek körül: csúnyák, szépek, gazdagok, még gazdagabbak, és néhány szegény, legalábbis hozzám képest, aki beleszületett a vagyonba. Hozományvadászok. Már tinédzserként megtanultam – az első szerelmi csalódás után, mikor is az állítólagos barátnőmet rajtakaptam apámmal – hogy ne bízzak meg bennük. Még ha jól is néztem ki, engem nem a ruha öltöztetett. A pénzem volt a lépesméz, ami magához vonzott minden nőnemű egyedet. Ha volt is olyan, aki valóban szerelmes volt belém, nem tudott már meghatni. Számomra ők csak kirakatbabák voltak, csillogó műtárgyak, amiket be lehetett mutatni az ilyen partikon, de hazaérve az ember betette őket a vitrinbe, és csak ott gyönyörködött bennük.
Visszatérve a szőkéhez: a tekintete keltette fel a figyelmem és a vadász szenvedélyem. Bár mindkét karomon egy-egy hölgy lógott, és duruzsolt a fülembe, én csak őt láttam. Formás alakja elnyelte a pillantásomat, mint valami fekete lyuk, és minden mozdulata maga volt a bűnre csábítás. Legszívesebben itt helyben megdugtam volna, hogy letépve róla a ruhát merüljek el forróságában, hosszú combjai kalodájában. Csakhogy én úriember voltam. Legalábbis látszatra.
Ahogy elfordult, megvillant a szemem. Soha nem fordult még elő velem, hogy valaki nemet mondjon. Ha nem a pénzem, akkor a befolyásom révén, de mindig elértem, amit vagy éppen akit akartam. Rá pedig egyre jobban vágytam. Mintha ő lett volna az a különlegesen kevert koktél, amit még soha nem kóstoltam, és még azt is megkockáztattam volna, hogy mérgezett, csak hogy egy éjszakára az enyém legyen.
Finoman leráztam a kísérőimet, elnézést kérve tőlük. Nem érdekeltek a durcásan lebiggyesztett ajkak, és sértett szitkozódások. Csak őt láttam, ő húzott magához némán, láthatatlan láncokon.
-Remélem elnyerte a tetszését.
Hogy ezt a partira, vagy a pezsgőre, netán magamra értettem, oly mindegy volt. Megnyerő mosollyal, bár sunyi pillantással léptem mellé, szinte remegve várva a pillanatot, mikor megszólal. Megbűvölten figyeltem, ahogy ajkához emeli a kristálypoharat, és beleborzongtam a gondolatba, hogy az a száj a farkamat kényezteti. Akartam ezt a nőt! Legalább annyira, mint múlt héten azt a versenycsődört, amit egy arab sejk bocsátott árverésre. Mondjuk azzal is tisztában voltam, hogy míg a csődör hasznot termelt nekem, mert fedeztetni vettem, addig ez a nő csak erre az éjszakára kellett, hogy kielégítse a testemet és a fantáziámat. Felesleges lett volna tovább terveznem vele, hiszen mi másért lett volna itt, ha nem azért, hogy férjet kerítsen magának.
-Volt már jobb is.
Elsötétedett a pillantásom. A mosolyom nem tűnt el, de hideggé vált. Ez a lekicsinylő, sőt, szinte sértő megjegyzés olyan volt, mintha gyomorszájon vágott volna, bármennyire is édes dallama volt a hangjának. Volt már jobb is? Elég mélyreható keresést kellett indítani annak, aki az enyémnél fényűzőbb partit akart találni a városban.
Finoman meghajoltam felé, elkapva az egyik kezét, és könyörtelenül húztam az ajkamhoz, egy kézcsókba rejtett apró harapással jutalmazva vagy éppen büntetve, attól függően honnan nézte az ember, a csípős megjegyzést.
-Akkor úgy hiszem tennem kell arról, hogy legközelebb már ne tudja ezt mondani.

A következő két hét szó szerint szétrágta a türelmemet és az idegeimet. Bárhova mentem, mindenhol őt láttam. Mintha csak az árnyékommá nőtte volna ki magát. Akármerre néztem, ott csillogott az a kék szempár, amely egyszerre könyörgött azért, hogy basszam meg, és sugárzott ártatlan elérhetetlenséget, mint akinek nem szabad elengednie a vágyait. A nevét már tudtam, beszélgettünk is párszor, többségében a semmiről, mert olyan volt, mint egy rohadt angolna. Minél inkább meg akartam fogni, annál könnyebben csúszott ki a markomból. Lassan már gondolkodni sem tudtam, mert a vágy, hogy az enyém legyen, minden mást felülírt.
Egy újabb ilyen „véletlen” találkozásnál viszont elpattant nálam a cérna. Már nem érdekelt ő mit akar. Öles léptekkel siettem el mellette, út közben marva el a karját, és rángattam magammal a legközelebbi mosdóba az egyik irodaházban, nem törődve azzal kik látnak minket és milyen következtetést vonnak le belőle.
-Elegem van a kibaszott játékból!
A mosdóhoz szorítva magasodtam fölé, fékezhetetlen vággyal tekintve le rá, miután bezártam azt a rohadt ajtót, és dörrentem rá parancsolón.
-Fordulj meg!
Türelmetlenül vártam teljes három másodpercet, majd magam fordítottam meg a vállánál fogva, hogy nekem háttal legyen, és pillantottam kék szemeibe. Ahogy bólintott megkönnyebbülés futott végig rajtam, és olyan elemi erejű párzási ösztön, amit még életemben nem éreztem. Egyetlen rántással szabadítottam meg a bugyijától, majd csatoltam ki az övem, és a következő pillanatban egy határozott lökéssel merültem el szűk forróságában, szorosan marva a csípőjét, hogy esélye se legyen elszökni. Nem! Innen már nem volt visszaút. Az enyém volt! Úgy, ahogy én akartam! Hátulról csapódtam bele, mint ahogy a kurvákba szokás, hozzászorítva a mosdóhoz, és martam az állára bal kezemmel, felemelve a fejét, kényszerítve, hogy nézzen engem, minket, ahogy újra és újra összekapcsolódunk ebben az édesen gyötrő táncban, egyre feszültebb ütemben. Ahogy megéreztem a testén olykor átfutó remegéseket elégedett félmosoly kúszott az arcomra. Kegyetlen pontossággal nyúltam jobb kezemmel az öléhez, és izgattam a csiklóját ujjaimmal, egyre vadabb vágtában merülve el benne, míg meg nem éreztem ölének folytonos lüktetését. Csak akkor engedtem el magam, belekapaszkodva a csípőjébe, és löktem rajta még párat, amíg én is elértem a kielégülést. Kissé zihálva hajtottam fejem az övére, de csak fél percre, majd fordítottam magam felé, igazítottam meg az öltözékem, végül egy puszit adtam a homlokára, és a fülébe suttogtam, hogy kint várom.

Két hét telt el az ominózus mosdóeset óta. Azóta négyszer találkoztunk, és mindig fülledt szexbe torkollott az egész. Nem tudtam betelni vele. Pont ezért is fogadtam magánnyomozót. Nem akartam megint pofára esni, de most, hogy a jelentést megkaptam...
Némán és mozdulatlanul ültem a lakásán a sarokban, egy fotelban, és csak vártam, hogy hazaérjen. Most, hogy végre tisztában voltam vele kicsoda, nagyon érdekelt, vajon milyen hazugsággal akar kibújni a felelősségre vonás alól. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, ahogy a motoszkálást is, és szinte láttam magam előtt a történteket: leveszi a cipőjét. Letette a kulcsát. Most jön a szobába, és épp próbálja felkapcsolni a villanyt, csakhogy kitekertem a villanykörtét.
Finoman nyúltam magam mellé, és kapcsoltam fel az állólámpát, kegyetlen mosollyal legeltetve a pillantásom rajta, ami minden volt, csak szerető és vággyal teli nem.
-Szia Fable. Vagy hívjalak inkább Ninanak? Netán a számító kurva tetszene inkább? Meséld már el, mennyi ideig tervezgetted, hogy elcsavarod a fejem, és pontosan mi lett volna vele a szándékod? Esetleg Maureen küldött? Igazán érdekel, és addig innen nem megyek sehova, amíg választ nem kaptam ezekre a kérdésekre, bár út közben lehet felmerül majd még pár. Sőt, az is lehet, hogy kihasználom a helyzetet, és tudva, hogy mi is vagy, egyszerűen csak kiszolgálom magam. Végül is elég, ha fizetek érte, nem? Amúgy kár lenne menekülni próbálnod. Ahogy bejöttél, a két testőröm odaállt az ajtóba. Szóval foglalj helyet, és beszélgessünk egy kicsit. Egy hónap kínzás után úgy hiszem ennyi minimum jár nekem.