-Egy Amaretto Sour koktélt kérek!
Fáradtan ültem fel a bárszékre, az arcomat egy pillanatra a kezembe temetve, amíg az italomra vártam. Kellett az alkohol, és mivel az édeset szerettem leginkább, erre a koktélok voltak a tökéletes válasz. Ez például egy kimondottan finom ízkombinációja volt a mandulának, a cukornak és a citromnak egy kis bourbon whiskeyvel.
-Tessék.
Köszönetképp elbűvölő mosolyt villantottam a bárpincérre, kifizettem az italt és lehunyt szemmel, élvezettel kortyoltam bele. Jólesőn morrantam, ahogy az aromák megtámadták az ízlelőbimbóimat. Igen, erre volt szükségem! Egy kis lazításra! Elégedetten fordultam meg és tettem keresztbe a lábam, hagyva, hogy a combomon még fentebb csússzon a fekete miniruha, ami így sem takart túl sokat. Ilyen helyzetben és öltözékben senki nem gondolta volna rólam, hogy milyen stresszes és komoly munkám van, de pont ez volt a cél. Nem szívesen beszéltem róla, mert ha valaki meghallotta, hogy boncmester vagyok, gyakorlatilag hanyatt-homlok elmenekült. Elég hangulatromboló mondat tudott lenni, na meg vágylohasztó. Erre volt a színjátszás, a könnyen kapható nő köntöse, aki szinte bárkivel elmegy egy egyéjszakás kalandra. Én kihasználtam a partnereket, hogy nyugodtan tudjak aludni, ők meg engem, hogy megkapják a pillanatnyi gyönyört, a tökéletesség álmát.
Érdeklődve néztem körbe. Elég tömött volt a hely, kisebb csoportok beszélgettek mindenfelé, férfiak és nők vegyesen, idősebbek és fiatalok. Valójában azt sem néztem hova tértem be. A tömeg vonzott magához, mert a hangzavar elnyomta a holtak suttogását, az állandó mozgás pedig szétoszlatta a fakó árnyképeket, amiket az elmém generált. Most nem akartam emlékezni sem anyámra, sem a törékeny gyermektestek mozdulatlanságára, vagy éppen a szétégett hullák bűzére. Szórakozni akartam!
Megakadt a szemem a bár másik végén egy szőke, fiatal lányon. Érdeklődve mértem végig, már amennyi látszott belőle, és emeltem felé a poharam, mikor rám nézett, sunyi kis mosollyal. Vonzó pofija volt, és már az idejét sem tudtam mikor voltam utoljára lánnyal. Ekkor hajolt be elém egy közepesen vonzó srác és vigyorgott rám, mintha ő lett volna a hős, akit vártam, holott csak pofátlanul eltakarta a kilátást.
-Szia cukinyuszi! Hogy lehet, hogy egy ilyen bombázó egyedül van? Gyere, csatlakozz hozzánk!
Nagy szemekkel néztem rá, mint Bambi, mikor szembetalálta magát a vadász puskájával. Csakhogy, amíg Bambi elszaladt, addig én csak unottan ásítottam egyet, a kezemmel finoman kitolva a képből az idegent.
-Bocs tacskó, ma nincs hozzád hangulatom. Másra fáj a fogam. Amúgy meg ki mondta, hogy egyedül vagyok?
Kérdőn vontam fel a szemöldököm, majd pillantottam el a válla felett a szőkeségre, és intettem neki, remélve, hogy érti a célzást és odajön hozzánk.
-Nem vagyok tacskó! Nem tudom minek kéreted magad, láttam, hogy egyedül jöttél! - ragadott meg a karomnál fogva, és rántott le a székről, aminek következtében majdnem a ruhámon kötött ki az a drága és igencsak finom koktél, amit még félig sem ittam meg. Finoman tettem le a poharat a bárpultra, és kezdtem egyesével lefejteni magamról az ujjait.
-Tudod... ha még túl sokat ugrálsz, házon kívül találod magad rövid időn belül.
-Te csak ne akard megmondani nekem, hogy mit tehetek és mit nem!
Most már igazán kezdett zavarni, ahogy rángatott, főleg, mert magassarkúban elég nehezen tartottam meg így az egyensúlyom, de egy kecses mozdulattal a következő rántásánál felemeltem a térdem és nemes egyszerűséggel a férfiasságába toltam.
-Ó, bocsáss meg! - kaptam a szám elé a kezem, tettetett rémülettel pislogva rá. Szerencsére tovább nem kellett szórakoztatnom, mert két markos legény közrekapta a jajveszékelőt, míg én már oda sem figyelve a szőke cicát néztem, aki remélhetőleg felém tartott, és ha odaért, akkor nemes egyszerűséggel magamhoz húztam, és egy rövid csókot nyomtam a szájára. Nem tartott tovább mint egy-két másodperc, de utána lesajnálón pillantottam a srácra, aki nagy szemekkel pislogott ránk.
-Mondtam, hogy nem vagyok egyedül.
Amennyiben még nem ért oda a leányzó, úgy csak integettem a távozónak, majd visszaültem a székre, és vártam, hogy odalibbenjen elém, mint valami mesebeli kis tündér, aki elfújja a rossz álmokat.

megjegyzés, valami

alex&fable

Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside

- Rá fog jönni.- szólalok meg, míg keresztbe vetem a lábaimat a bőr székbe. Rezignált hanghordozásomból, pedig pontosan kivehető volt, hogy nem kívánok tovább Maureen drámaszakkörébe fénylő csillagként tündökölni. Nem mintha lett volna választásom, hisz öt éves korom óta egy bordélyház falain belül tapasztaltam meg lényegében mindent. Ez viszont ugyanúgy rombolta, mint építette az akkor még kiforratlan jellememet. Mostanra pedig, már magam sem tudtam, hogy ki voltam valójában. A vágy megtestesülése? Vagy csak egy lány, aki folyamatosan elnyomja saját magát?
- Ha rájön...- szünetet hagyva rám emeli zöld íriszeit, miközben kézfejével megtámasztva a fejét, kicsit oldalra billenti .- Az csak is azért lesz Fable, mert hagytad, hogy hatással legyen rád. Avagy te nem gyakoroltál rá, elég nagy hatást.- nézz rám elgondolkodva, míg én ellenséges tekintettel nézek vissza arra a nőre, aki a saját képére igyekezett formálni. Arra viszont már kevésbé volt felkészülve, hogy túl nővök az elvárásain, és ellene fordítom a saját fegyverét. Ez a fenyegetettség ott lebegett köztünk, már két éve, már csak az volt a kérdés, hogy mikor vagyok hajlandó lépni.
Hosszú évek óta én voltam Maureen elsődleges megoldása szinte mindenre. Ahova nem ért el a keze, oda küldött engem. Többnyire könnyen ment, mert egy fikarcnyi őszinteség sem szorult egyetlen mozzanatomba sem, csak arra fókuszáltam, hogy elhitessek mindenkivel egy képet, amit látni akart. Amire vágyott. Colttal ugyanez lett volna a feladatom, csak hogy valami nagyon félre siklott azon az estén, amikor együtt voltunk. Lerombolt bennem valamit, és minden egyes érintése valami túl ösztönöset, és őszintét váltott ki belőlem. Itt borult fel a kártyaváram, mert még ha rá is jön, az még mindig nem fog változtatni azon, ahogy viseltettem iránta az elmúlt egy hónapban.
Fel állok, lenézve Maureen-ra, akinek a szarkalábai már egyre inkább mélyültek a szemei körül, bizony, az idő, a hozzá hasonló dámákhoz sem kegyes olykor. Rosszindulatú mosoly terül szét az arcomon, miközben kezeimmel megtámaszkodom a tölgyfa asztal lapján, és úgy hajolok hozzá közelebb.
- Ha rájön..- hasonlóképp szünetet tartva őrlöm az idegeit, míg fel nem ismeri a szememben megcsillanó indulatot, amit persze próbál palástolni.- Magammal foglak rántani..

***
Másfél órával később, és két idegösszeomlás között, próbáltam nem tudomást venni zakatoló elmémről. Ami mindig csak egy személyhez vezetett vissza. Gyűlöltem, hogy valaki iránt érdeklődést mutattam, vagy éppen valami olyasmit hozott ki belőlem, amit már nem tudtam navigálni. Nem sikerült a szokásos mederben tartani a dolgokat. Bűntudat, vágy, biztonságérzet, a tettek visszavonhatatlansága, amit majd nem tudok meg nem történté tenni. Ezek a felismerések egyveleg egyre mélyebb gyökeret vert bennem, és megmérgezte minden olyan gondolatomat, amivel még talán fenn tudtam magam tartani, a víz peremén, de éreztem, hogy lassan süllyedni kezdek. Azt hiszem kevés rosszabb dolgot ismerek, mint amikor tehetetlen vagy, és tudod, hogy szép lassan megfulladsz.
Az előttem elterülő tömeg, tökéletes alapzajként szolgált, amíg a sörömet kortyolgatva próbáltam szűrni azokat a dolgokat, amikre a mai nap nem volt szükségem. Próbáltam elzárni magamban mindent, akár egy rossz csapott, hogy még az apró csöpögés se zavarjon. Próbálom magamba szívni a nyüzsgő tömeg adta zsibbadtságot, és ahogy végig fürkészem a tömeget, egy eleven kék szempárral kapcsolódik össze a tekintetem. Ajkaim csintalan mosolyra húzódnak, és viszonozva a gesztust megemelem a poharamat. Lassan szemrevételezem minden egyes porcikáját. Alabástrom fehér bőrét, még jobban kiemeli a fekete testhezálló ruha, ami hívogató fogságban tartja telt kebleit, tökéletes panorámát nyújtva szemtelenül bámészkodó szemeimnek. A szokottnál jobban elidőzve fixírozom a lányt, de tekintve, hogy én sem vagyok neki közömbös, nem is nagyon aggódom ez miatt. Buja kilátásaimat pedig hamar takarásba is helyezi, egy faszkalap, amire csak megforgatom a szemeimet. Jellemző, ha egy hasonló kaliberű lány, egyedül ült a pultnál, már jelölhető területnek számított. Egy kis pillanatig figyelem a folyamatot, lyukat égetve a srác hátába, aki többet képzelt magánál mint ami, de amint meg kapom a jelzést, a kis sziréntől, kecses mozdulatokkal megindulok feléjük. Míg átnyomakodom magam a tömegen, figyelemmel kísérem, hogy a fickó egyre messzebb meg, de úgy tűnik a lány pont annyira rátermett, mint amennyire dögös. Elismerő mosollyal nézek a lányra, ahogy újra felém nézz, majd amikor már kellő közelségbe érek, egyszerűen engedek a mozdulatainak, és arra a kis pillanatra míg a szánk összeér, finoman megízlelem az ajkait a nyelvemmel, míg az egyik kezemet végigfuttatom a hátán.
- Úgy látom lemaradtam..- mérem végig a pasast, és az undortól fújtatok egyet.
- Nagyon remélem, hogy elfogadható válasznak tűnik.- fűzöm a sráchoz a szavaimat, majd egy kicsit közelebb hajolok hozzá.- Mert ha nem, én is adhatok neked választ, de akkor már nem is lesz mi lüktessen a lábad közt. - mosolyodok el a tartalomhoz képest kedélyesen, majd miután eliszkolt, elnagyolt nyögésekkel egybekötve, én még az orrom alatt elmormogok pár jelzőt, majd egy merész mosollyal visszafordulok a lány felé.
- Remélem nem szorongatott nagyon meg az a barom.-mérem végig némi aggodalommal, míg a dekoltázsát keretező ruhájának szegélyét kicsit helyre igazítom, ami kicsit lejjebb csúszott, természetesen úgy, hogy a ujjaim némileg érintsék is selymes bőrét.
- Így ni. Most már a helyén vannak.- kacsintok rá, majd a kezeimet az övébe akasztom finoman.
- Megiszol velem valamit szépszemű? Ha igen, akkor esetleg el is árulhatnád a nevedet közben, hacsak nem kedveled a különböző beceneveket..- kuncogok halkan. Míg várom a választ, kisimítom az arcából egy kósza éjsötét tincset, így közelebbről még magával ragadóbb az a vibrálás, ami a tekintetéből sugárzik.
- De tudok ennél egy jobb helyet..- teszem még hozzá, az már más kérdés, hogy ez a jobb hely, történetesen a lakásom volt..aztán meg az ágyam.

Elégedetten érintettem bársonyos ajkait, míg a kezem a derekán pihent, és az, hogy viszonozta, édes borzongást váltott ki belőlem, főleg, mikor megéreztem a nyelvét. Legszívesebben mélyebb ismeretségbe kerültem volna azzal a csintalan húsdarabbal, de előbb le kellett zárnom rövid ideig tartó ismeretségemet az idegen férfival.
-Nem volt miről. - villantottam rá egy ragyogó mosolyt, hiszen nem ellenkezett, nem hisztizett, sőt, belement a játékomba, ami simogatta az egómat. Rosszul is elsülhetett volna a kezdeményezésem.
Hagytam, hogy közelebb hajoljon a sráchoz, érdeklődőn hallgatva, és nem tudtam megállni, hogy ne nevessek fel jóízűen a mondat végén.
-Szegény, most érzelmileg és önérzetileg is kasztrálva lett a fizikai kellemetlenség után.
Gúnyosan intettem a távozónak, akit valószínűleg a barátai cipeltek, tekintve mennyire együtt érző pillantásokat vetettek rá. Nem tudtam sajnálni. Volt, akinek nem volt elég a szóbeli elutasítás. Hogy az alkohol bódította el, vagy eleve egy agyhalott volt, akinek a felfogóképessége mínuszban járt...az meg már nem érdekelt. Nem úgy az előttem álló tündér! Érdeklődve vontam fel a szemöldököm, ahogy felém nyúlt, de nem mozdultam. Hagytam, hogy megigazgassa a ruhámat, bár ahogy megsimított, egy pillanatra elakadt a lélegzetem és megszorultak az ujjaim a derekán. Jó. Ezt nem lehetett volna már semmilyen módon kimagyarázni, és félreérteni sem nagyon. Elég egyértelmű jeleket küldözgetett, amiket szomjasan ittam, ahogy a látványát is.
-Még van koktélom. - nyúltam a pohár után a szabad kezemmel, mert az övét eszem ágában sem volt elengedni, és kortyoltam bele. - Nincs gondom a becenevekkel, de ha már ilyen szépen kérted: Alex vagyok. És téged hogy hívnak tündérke?
Lassan cirógattam a kezét a hüvelykujjammal, a pillantásommal szinte levetkőztetve. A gyomromban kis pillangók repkedtek, a karom libabőrös lett, a szívverésem némiképp felgyorsult és alig láthatóan kitágult a pupillám. Élveztem a játékot, és odaadón biccentettem keze felé a fejem, ahogy kisimította a tincset az arcomból. A kérdést hallva elmosolyodtam és lassan visszatettem a pultra a poharat.
-Szeretem a jobb helyeket, főleg ha ott nincs semmilyen zavaró tényező, szóval... vezess. Én majd követlek.
Elég többértelmű volt a mondat vége, de nem zavart. Engedelmesen mentem utána, áttörve a testek halmán, és ahogy kiszabadultunk a friss levegőre, mélyet lélegeztem, majd kérdőn néztem rá.
-Messzire megyünk?
Amennyiben gyalog indultunk el, csak az első mellékutcáig hagytam, hogy menjünk, ha meg taxit fogtunk...nos... valószínűleg látott már többet is az a hátsó ülés, mint amit én terveztem. Magamhoz húztam, éhesen csapva le az ajkára, bal kezemmel a derekát ölelve, míg a jobbal a puha, selymes, szőke fürtök közé túrtam. Élvezettel nyögtem bele a csókba, beszívva az illatát, és simítottam végig alsó ajkát a nyelvemmel, majd keltem birokra az övével. Édes volt, puha és finom. Pont olyan, amilyennek elképzeltem. Legszívesebben most azonnal felderítettem volna minden porcikáját, de ennél többre tartottam magamat, és őt is. Ha nehezen is, de elhúzódtam tőle, bocsánatkérő mosollyal.
-Ne haragudj, de azóta az apró puszi óta vágytam rá. Egyszerűen muszáj volt.
Bár nem voltam vallásos, mégis most egy rövid hálaimát rebegtem valami felsőbb hatalomnak, hogy összetalálkoztam vele. Ritkán futottam bele olyan nőbe, aki vevő volt a jelzéseimre. Ezen kívül, az ölelés az ölelés volt. Ő is legalább akkora eséllyel távol tarthatta tőlem a lidérceimet, mint egy férfi... és most rá vágytam. Kellett nekem! Fel akartam fedezni, le akartam igázni és meg akartam adni magam neki. Hogy melyik valósulhatott meg, az rajta is múlt, képes voltam alkalmazkodni. Lehettem én a domináns, de a behódoló is, számomra annyira mindegy volt. Csak érezni és élvezni akartam az érintését, hallani akartam a reszkető sóhajait, és hozzá bújni, ha véget ért a játék, hogy nyugodtan aludjak, álmok és emlékek nélkül.

megjegyzés, valami

alex&fable

Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside

Nagyon is tetszettek a lány reakciói. Ami egy önelégült vigyort csalt az arcomra, főleg amikor megéreztem, ahogy keze kicsit megfeszülnek a derekamon. Szükségem volt most rá, és úgy láttam, hogy talán ő sem, azért kötött ki, itt egymagában, hogy valami tartósra vágyjon. Hamar felismertem a tekintetéből, azt a fajta sóvárgást, ami csak a pillanatoknak szólt, semmi többnek. Egy éjszaka, ami jobban elsodorja magával, mint a lidérc nyomás, ami folyamatosan a sarkában lihegett. Habár az okot nem tudtam kiolvasni, ennyire fasza azért nem voltam, de ismerős volt a tekintett, amivel visszapillogott rám.
- Nos normális esetben, az ellentettje lenne a feladatom, de azt hiszem a seggfejek, nem képeznek semmi alól sem kivételt.- nézek még a szenvedőalanyunk felé, aki úgy nyaklott össze, mint egy rosszul összerakott Ikea-s szék. Legszívesebben még pluszba alá rúgtam volna egyet, de az energiámat nem akartam címeres faszfejekre pazarolni, mikor volt ennél jobb elfoglaltságom is .
Az, hogy a kezeim tévútra tévedtek, nem is igazán nevezném tévesnek, mert szándékoltan értem úgy hozzá, hogy minden felé irányuló szándékom egyértelmű legyen. Nem esett nehezemre, pár pillanat erejéig más helyzetben is elképzelni magunkat, így még mielőtt kiszambázna a kezeim közül visszakozva, bár nem úgy tűnt, mint aki erre készül. Kicsit át is veszem az irányítást a beszélgetés menetében.
- Alex.- ízlelgetem a nevét, mintha csak egy zamatos bort forgatnék meg a számban, közben ahogy ráemelem a tekintetem, abban egy pillanatban megvillan játékosság fénye.
- Fable. - kacsintok rá, és szemérmetlenül végigmérem még egyszer. Az apró kis érintésére persze bennem is elindulnak lavina módjára, a folyamatok, de mindeközben figyelem őt, ahogy szépen lassan átveszi valami más a helyét, a tekintetében. Jól ismertem, ezt a tekintetett, ami elhomályosult, és a vágy ködén keresztül  szemlélték az éppen adott szenvedélyének tárgyát.  Adni akartam ennek a lánynak valamit, ha még csak egy éjszakát is, de valami olyat, amit nem felejt el. Ami egy kicsit igazibb, és amivel talán én is elfeledem, azokat a dolgokat, amiket igyekeztem magam mögött hagyni. Erre mi sem volt jobb megoldás, minthogy másra irányítom teljes egészében a figyelmemet. Némileg ösztönből jött, hogy felkutassam az embere rejtett kis sóvárgó ábrándjait, persze ez mindig karöltve volt, egy kis rá segítéssel, kokain formájában, hogy egy apró kis darabot se tudjak magamból átadni. Viszont ne érezzék úgy, hogy megtagadok tőlük valamit.  Nem tudom mennyire akartam most kapaszkodót, hisz már így is eléggé ráfáztam és tudom milyen volt, amikor lebontódik, az a bizonyos választófal.
- A lehető legmesszebbre elmegyünk.- persze tudom, hogy nem így értette, de ez csak amolyan játékosnak szánt megjegyzés volt, ami magában hordozott némi ígéretet is a részemről. Egyik kezét megfogva magam után vonom finoman, míg a másik  kezemmel egyetlen jelzéssel sikerült is taxit fogni. Ami két ilyen nő esetében, annyira nem is meglepő.  Kinyitva neki a taxi ajtaját, megvárom, hogy beszálljon, majd kecses mozdulatokkal, én is bekúszom mellé. Még gyorsan elhadarom a sofőrnek a címemet, majd a következő pillanatban, már egészen más foglalja le az ajkaimat. Mozdulataihoz idomulva simulok bele a karjába, akár egy hálás kiscica, míg az én kezeim sem tétlenkednek, az egyik kezem finoman feljebb hatja a ruháját, és lágyan végig simítok a belsőcombján, de hívogató mozdulataim ennyiben is maradnak. Ajkaimmal hevesebb modorba kapok az övé után, de amint elválnak ajkaink, hüvelykujjammal megérintem az arcát.
- Remélem nem okoztam csalódást.- mosolyodom el halványan. Kisujjam az övébe akasztom, míg a gondolataim megint elkalandoznak, egy pár pillanatra. Soha nem tudtam magamról levetkőzni ezt a rossz szokásomat, mintha minden egyes közelgő aktus előtt valami váratlanra akarnék felkészülni.  Szerencsére hamar megérkezünk a lakásomhoz. Így mikor kisegítem őt az autóból, magam elé engedem  bejárati ajtóban, és egy mély sóhaj keretein belül, levegőt veszek magamhoz, amivel Alex mámorító illata is jár, és hamar fátyolos ködbe borul az elmém, minden mást eldobva magától.
- Hm, nem csoda, hogy rögtön rád repült valaki, olyan illatod van, amitől még a legnemesebb lelkű ember is vérszemet kapna.- simítok végig a derekán, és ha hagyja a lépcső felé vezetve őt, kezdem el navigálni a lakásom felé, miközben ajkaimmal, egy apró csókot hintek el a nyakán.

Most nem akartam belegondolni a mondottak valódi tartalmába. Nem érdekelt, hogy prosti-e vagy üzletasszony, amíg nem kért tőlem pénzt a szolgáltatásaiért. Mert fizetni érte nem lettem volna hajlandó. Inkább csak egy mosollyal válaszoltam, elfordítva a pillantásomat a pórul járt srácról. Sokkal szebb kilátásban gyönyörködhettem.
Csak apró érintés volt, alig érezhető, mintha csak egy pillangó rebbenő szárnya súrolt volna, mégis elhomályosult a tekintetem a vágytól. Pimasz kis mosolya, csillogó szemei és telt keblei, amiket kiemelt a ruha, tökéletes összképet biztosítottak, és bár minden porcikája kivehető volt – ahogy nekem is – mégis ott volt a késztetés, hogy közelebbről szemügyre vegyem. Csak nem itt.
Finoman gördült ajkáról a nevem, majd nem sokkal később a sajátja is, melyre meglepetten vontam fel a szemöldököm.
-Nem mindennapi név, de illik hozzád. Fable... mintha csak egy valódi, mesebeli tündér neve lenne... lehet, hogy a képzeletemből léptél elő?
Flörtöltem vele, szinte már udvaroltam neki, viszonozva szavakkal az apró gesztusokat, melyekkel megajándékozott, bevilágítva az éjszakát, elkergetve az árnyakat, bár nem tudtam megállni, hogy ne cirógassam a kezét, amely összefonódott az enyémmel. Közel sem volt erotikus érintésnek nevezhető, de tekintetében a saját vágyamat láttam tükröződni, és ez egyszerre nyugtatott meg és pörgetett fel. Nem csak látszat volt részéről a vonzalom, nem csak egy csíny, vagy kísérletezés, mint a tinédzsereknél. Valódi, forró érzékiség sugárzott felém.
Meg akartam ölelni, elveszni benne, és általa, hogy ha csak pár órára is, de elfelejtsem a gondjaimat, a félelmeimet, és leginkább önmagamat. Csak egy nő akartam lenni, akit nem húznak a mélybe lelkének súlyai. Volt némi lelkiismeret furdalásom, hogy kihasználom őt, de ezt a rossz érzést azzal ütöttem el, hogy ő is akarja. A szavai is ezt támasztották alá.
Kihívón nyaltam meg a számat. A legmesszebbre?
-Nekem megfelel!
Követtem, mintha csak megbűvölt volna, de ebből a varázsból most nem akartam szabadulni. Beültem a taxiba, és ahogy mellém ült, már le is csaptam az ajkára. Muszáj volt megízlelnem, nem csak futólag, hanem mélyrehatóan. Érezni akartam az illatát; kíváncsi voltam az ízére. Lágyan, mégis határozottan húztam közelebb magamhoz a derekánál, szabad kezemmel a szőke fürtökbe túrva, és merültem el az ismeretlen felfedezésében egészen addig, amíg végig nem simított a belső combomon. Szó szerint megakadt bennem a levegő egy pillanatra, majd reszketegen szakadt ki, miközben némileg zihálva szakadtam el tőle, lángoló tekintetemmel az övét kutatva.
-Egyáltalán nem.
Nem viszonoztam a mosolyt, de nem azért, mert gondom volt vele, hanem mert képtelen voltam rá. Buján nyaltam meg a számat, ahogy végigsimítottam a pillantásommal, végül az ablak felé fordultam, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem egy taxi hátsó ülésén akartam nekiesni, mint valami állat.
A társasházba lépve előtte indultam meg, bár a szavaira hátrapillantottam sunyin a vállam felett.
-Egy jól kiválasztott parfüm már fél siker. Örülök, hogy tetszik.
Engedelmesen mentem, amerre vezetett, bár az apró csók, ami a nyakamat érte megingatta a jelenleg amúgy sem stabil lábakon álló realitásomat, na meg önuralmamat. Ökölbe szorítottam a kezem, hogy ne őt toljam a falhoz, és tapizzam le a félhomályos lépcsőházban lopva, mint valami kamasz, aki éppen rossz fát tett a tűzre.
A szívem őrült iramban kalimpált, a fülemben hallottam a dobolását, mint valami extázisba hajszoló szólót, a torkom kiszáradt, és izgatott várakozással vegyes türelmetlenség zsongott minden porcikámban.
-Csak az ajtóig jussunk el...
Nem csak neki szólt a figyelmeztetés, önmagamnak is. Csak egy félhangos, fátyolos sóhaj volt, ami megrengette a csöndet, mégis ott remegett a mélyén a vágy, melyet csak az elme láncai tartottak féken.
A bejárathoz érve félreléptem, hogy ki tudja nyitni az ajtót, majd beléptem és elsötétedő pillantással fordultam felé. Abban a pillanatban, hogy hallottam a zár kattanását hozzá léptem, a hátához simulva, és karoltam át, egyik kezem a hasán nyugtatva, míg a másikkal finoman simítottam végig rajta felfelé, telt keblein át egészen a nyakáig, hogy a fejét finom erőszakossággal felém hátra döntve sóhajtsak a fülébe, megnyalva a fülcimpáját, és a füle mögött lévő érzékeny területet.
-Végre zavaró tényező nélkül...már alig vártam, hogy kettesben legyünk...töltsd velem az éjszakát...
Más esetben kíváncsian sétáltam volna körbe a lakást, de most csak egy dolog érdekelt: hogy minél többet felfedezhessek belőle sietség nélkül, kiélvezve minden édes percet, amíg el nem jön a reggel, és mennem kell.

megjegyzés, valami