Egy hosszú napon vagyok túl, rengeteget túlórázok a többiekkel, hogy mindent részletesen kidolgozzunk a következő rajtaütésen. Nem csúszhat bele hiba, elég volt a múltkor, mikor elvesztettünk 3 emberünket, mert egy valamit figyelmen kívül hagytunk. Elteszem a papírokat az asztalomról és megmozgatva a nyakamat, felállok és az ajtó irányába indulok. Kint a folyosón néhány éjszakais lézeng, köztük a főnök is, ami elég meglepő számomra, tekintve az időt.
- Pihenje ki magát Andrews hadnagy! – Szól utánam a főnök, mostanában kicsit túl hajtottam magam és nagyon fáradt vagyok. Csak felemelem a karomat, amolyan integetés céljából és visszafordulás nélkül válaszolok.
- Úgy lesz főnök! – Búcsúzok is el tőle és a kapitányságtól. El sem hiszem, hogy a mai napot is befejeztem, holott a rajtaütés még egyáltalán nincs kész, pedig szorít az idő. Elköszönök mindenkitől, mielőtt kilépek az épületből és a friss levegőbe beleszívva, indulok el haza. Nem lakok messze, csak pár utcára és őszintén szólva, nagyon is kell nekem ez a kis séta. A jelvényemet a nyakamból a zsebembe süllyesztem, még csak az kéne, hogy valaki rám támadjon, mert látja a jelvényem. Az már mellekés, hogy ő húzná rövidebbet, hisz a fegyverem velem van. Mennyivel jobb érzés civil ruhás rendőrként lenni.
Fejemben ugyan kavarognak a rajtaütéssel kapcsolatos tervek és még mindig nem értek egy valamit. Vajon miért volt ilyen könnyű tudomást szereznünk a szállítmányról? Ezekkel az elméletekkel lépek be a kapun és megyek fel a lépcsőn. Hadnagy vagyok, megtehetném, hogy kertes házat bérelek, esetleg veszek, de nekem ebben a sorházban lévő kis lakás is bőven megfelel. Kulcsom zörög, egyszer el is ejtem, mire szitkozódások közepette lehajolok érte és újból megpróbálom a zárba dugni. Miután megvolt, belépek a lépcsőházba és a postaládámhoz lépek, hogy azt is megnézzem. Kinyitva látom, rengeteg levelem van, kikapom őket és végig pörgetem.
- Szemét... Szemét... Szemét... Számla... Szemét... Szemét... Számla... – Mondogatom magamnak, miközben az össze reklám papírt és magazint, amik egyáltalán nem érdekelnek a földre ejtem, a lényegesebbeket, mint számla, azt pedig visszarakom a ládába. Majd reggel elviszem a kapitányságra. A földre hullajtott felesleges dolgokat, felkapom és mivel úgy sincs itt senki, a szomszéd ládájába dobálom.
Felsétálok az emeletre, hogy egy jó meleg fürdő után, behuppanjak az ágyamba és reggelig fel ne kelljek. Az ajtóm előtt állva, valami furcsát tapasztalok, így a kulcsomat elrakom a zsebembe és lassú mozdulattal előveszem a fegyverem. Valaki járt itt. Hadnagy vagyok, így meg tudom állapítani, és az sem mellékes, hogy az a szerencsétlen, aki bent járt, nem egészen csukta vissza az ajtóm. A fegyver csövével kijjebb nyitom az ajtót, ami csak nyikorog. Meg kell ezt a szart is olajozni. Halkan belépek a sötét lakásba és az összes helyiséget úgy közelítem meg, ahogy a kiképzésen tanultuk. Mindenhova hirtelen mozdulattal fordulok be, feltartva a fegyvert, ha lőni kell akkor tudjak. Sehol senki, így megyek beljebb a nappali felé. Jó büdös van, ezt már éreztem kintről is. Ha valaki szórakozik azzal, hogy kutyaszart szórt szét a lakásomban, mert nem tetszik a módszerem vagy épp a fejem, akkor az nagyon meg fogja bánni. Belépve, egyik kezemben a fegyvert előre tartva, a másikkal pedig az orromat fogom. Borzalmas ez a szag, mindjárt elhányom magam. A fegyvert ráfogom a sötétben alakot formáló idegenre.
- Kezeket fel, te rohadék! – Szólok neki, de nem szól semmi és nem is mozog. Sötétben nem látok semmit, de mivel az ajtóban állok, így a kapcsoló is mellettem van a falon, amit meg is nyomok, mindvégig az alakot figyelve és a fegyveremet sem engedem le. A világosság után, tárul a szemem elé, miért van ilyen rohadt büdös és miért nem mozdult az alak.
- Baszki! – Hirtelen a meglepettségtől, csak ennyi csúszik ki a számon. Ez a hulla már pár napja tuti, hogy halott, viszont a lakásomba valamikor a mai nap folyamán érkezhetett, mert reggel mikor felkeltem még nem volt itt. A szagát illetően már bomlásnak eredt. Viszont nem ez az, ami aggaszt, hanem inkább a falra írt, valószínűleg vérrel a következő felirat: „Állj le, ribanc!”. Megforgatom a szemeimet, nem első alkalommal találkozok ilyen fenyegető üzenettel, a munkám során elég gyakran kapok ehhez hasonlókat, főleg ha forró nyomon járok. Ezt a halott is megerősíti, mert ez az első esetem.
Odasétálok az ablakhoz és kinyitom őket, hogy szellőzzön át a lakás, bár ezt a bűzt tuti, hogy hónapokig még érezni fogom. A fegyver még mindig a kezemben van, hátha valaki meglepne, másikkal viszont a telefonomhoz nyúlok és Bianca-t kikeresve, kattintok a hívás gombra.
- Szia, bocs, hogy ilyenkor zavarlak de... Van egy kis gond. Át tudnál jönni, mondjuk... Azonnal? – Gondolom már aludt vagy alváshoz készült, vagy valami olyasmiben lehetett, mert a hangja az eléggé erről árulkodott. Hát igen, nem mindenki ér haza hajnali 1-kor a munkából. Viszont nekem rá van most szükségem, nem akarom a kapitányságot ebbe beavatni.
Míg várok Bianca-ra, a pisztolycsövével hátrabillentem a halott fejét, de ekkor még inkább büdösebb lesz. Elfordítom a fejem, kész vicc ez az egész, de azt be kell valljam, hogy nyugtalan vagyok ezt látva.

Mikor megláttam, hogy az ajtóm nem egészen van becsukva, azért a szívem is hevesebben kezdett el verni és az adrenalin szintem is az egekbe ugrott. Torkomban gombóc volt, ahogy a fegyveremhez nyúltam, hisz lehetnek bent többen is, akik épp rám várnak. Erősítést kéne hívnom, szólnom a központnak, de helyette meggondolatlanul belépek. Mintha tudnám, hogy egy pisztollyal el tudnék bánni több bűnözővel, akik csak tisztában vannak azzal, hogy egy rendőr lakásába törtek be, így nyilván nem üres kézzel jöttek volna.
Minden egyes szobát átellenőrizve, csak kilyukadok a nappaliban, ahol rothadó bűz csapja meg az orromat. A sötétet még mindig nem szokta meg a szemem, ezért is fogok pisztolyt egy sötét árnyra, ez esetben egy hullára. Ez csak a lámpa kapcsolás után derül ki számomra. Fintorgok is és az orromhoz emelem a csuklómat, amíg az ablakhoz megyek és kinyitom. Tuti, hogy ez a szag itt fog lézengeni pár hétig. Már most el fogott a hányinger, ha csak ezt kell majd szagolnom. A falra írt „kedves” üzenetet is csak akkor veszem észre, miután megvizsgáltam nagy vonalakban, hogy ez a férfi már napokkal ezelőtt halott lehet.
Mobilomhoz nyúlva, egyből hívom Bianca-t, de hallom a hangján, hogy elég bosszús. Hát, én is az lennék, ha valaki az ágyamból rángatna ki és semmilyen információval a lakására rendelne. Miután Bianca megérkezett, csak egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon, és most először érzem úgy, hogy egy kicsit megnyugodtam. Nem jó egyedül egy hullával farkasszemet nézni, vagy mit, mert hogy a szemei aligha megvannak. Leszámolás áldozata lehetett az ürge vagy csak épp a főnök barátnőjén legeltette túl sokáig a szemeit, hogy ezt érdemelje? Azt nem tudom, de most jó szolgálatot tett annak, aki megölte, így tudtak nekem vele „kedveskedni”.
- Ne is mondd! Tuti, hogy hetekig ezt a dögszagot fogom érezni. – Fintorgok, ahogy a halottra tekintek és remélem, hogy kideríti, hogy mikor halott, hogy került ide és talán meg is állapítja, hogy hogyan sikerült mind elveszítenie a szemeit és az életét.
- Fenyegetés... Már kaptam egy párszor, de csak most kaptam „ajándékot” is. – Mutatom a két ujjammal az idézőjelet, és csak most veszem észre, hogy még mindig a pisztolyomat szorítom, így azt fogom és visszarakom az oldaltáskába.
- Nem! Ezt az súgja, hogy igenis jó nyomon járok. De engem ilyennel nem lehet leállítani! – Mérget vehet rá bárki, jelen esetben Bianca, hogy szavaim nagyon is komolyan hangzanak. Egy ilyen miatt még nem fogom ott hagyni a rendőri pályát és megfutamodni sem fogok tőle. Mikor kiejti a kávét, csak felvonom a szemöldökömet. Érdekes pillanatban jut eszébe kávézni, de szótlanul a konyhába megyek és elkészítem. Amíg a gép dolgozik, addig visszamegyek hozzá a nappaliba, és az ajtó félfánál megállok, őt nézve. A mellkasom előtt összefonom a karomat, egyik lábamra pedig rátámaszkodok, míg a másikat kicsit behajlítva, a lábfejemre helyezem a talpam. A kávéfőző jelez, hogy lefőtt egy adag, így kiegyenesedek.
- Hogy kéred? – Teszem fel a kérdést, majd ha elárulja, akkor úgy megcsinálom a konyhában és már a bögrével térek vissza. Ha szabad a keze, akkor odaadom neki, majd a hullára pillantok.
- Lehet vele valamit kezdeni? Eléggé oszlásnak indult, ahogy látom és érzem. – Megint fintorgok, egyszerűen nem bírom ezt a bűzt, így, hogy ne legyek láb alatt – egy kifogás -, az ablak mellé állok. Érzem a friss levegőt és egy kicsit csípős fuvallatot. Nem szeretem az esőt, mert utána mindig lehűl az idő, teljesen mindegy, hogy nyár van épp.

Megforgatom a szemeimet, el se tudja képzelni, hogy mennyire hidegen hagy, hogy most ki van a lakásomban. Ha egy szex party lenne, az sem különösebben zavarna, mert annyira fáradt és álmos vagyok, hogy még a harmadik világ háborút is átaludnám, ha kitörne.
- Szerinted mit csináljak? Mégsem lehetek heteket egy hotelban. Oké, a fizumból kitelne, de felesleges, úgyis csak aludni járok haza. – Sóhajtok egyet, igaza van, az lenne az észszerű, de szeretem a kis lakásom. Viszont azt hiszem nem csak zárat, de ajtót is fogok cserélni. Tudom, hogy némiképp ez nem old meg semmit, mert mindent feltörnek, viszont ha már több időt kell a zárral tölteniük, mint egy normál ajtónál, akkor talán több esélyem van a szomszédot illetően.
- Nem, nem hiszem. Szerintem egy piti kis díler, aki rosszkor volt rossz helyen. Legalábbis a tetkójaiból ezt tudom megállapítani. De többet tudnék mondani, ha megállapítjuk a személyazonosságát. – Döntöm oldalra a fejemet, hogy megnézzem az oszlásnak indult az arcát. Nem mintha ebből a szögből több mindent látnék, de így legalább nem alszok el állva. Viszont ez a dögszag annyira gyomorforgató, hogy sokáig nem maradok a holttest közelében.
- Mindenki komolyan gondolja, aki félti az üzletét. – Rántom meg nem törődöm módjára a vállaimat, eddig egyik bandatag vagy vezér nem fogott velem kezet és gratulált, majd önként feladta volna magát. Helyette jöttek a fenyegető üzenetek és most ez a csomag. Nem mondom kicsit aggaszt, de nem mutatom ezt Bianca előtt.
A kávét elkészítem, ahogy kéri, majd már a bögréjével térek vissza a nappaliba, ahol oda is adom neki. Csak biccentek egyet halvány mosollyal, majd már kezdek is bele az én elméletembe.
- Vagy kesztyűt viseltek, esetleg zacskót húztak a cipőikre a lábnyom miatt. Nem hiszem, hogy lett volna idejük takarítani, mert annak ellenére, hogy én nem vagyok itthon egész nap a szomszédom igen. A kis kotnyeles öregasszony, állandóan bámészkodik. Komolyan jobb, mint egy köztéri kamera. – Rántom meg a vállaimat, és ezzel nem is lenne baj, de nekem is úgy kell kiosonnom reggelente, hogy nem kapjon el. Ha nem vagyok elég gyors, akkor hallgathatom fél órán át az összeesküvés elméleteit, és mivel tudja, hogy zsaru vagyok, így még nehezebb leráznom.
- Szóval induljunk ki abból, hogy nem volt sok idejük ezt elrendezni. Lehetséges a kesztyű és a zacskó? – Nézek rá, nekem csak ez jutott az eszembe, mert takarítani tényleg nincs idejük, ha csak nem éjszaka jönnek, mikor az a banya alszik, de akkor jobbára én itthon vagyok. Mivel ez a hulla már itt várt engem, így feltételezem, hogy délután sikerült nekik ide becsempészni. Kérdésére elgondolkozok, de csak pár pillanatig, hisz van egy sejtésem ki az, mert most dolgozok az ügyén.
- Mr. Calvani. A helyi drog maffia vezére. Számos bizonyítékom van ellene, ha sikerül megcsípnem, akkor élete végéig a börtön szeretetét fogja élvezni. De eddig mindig kicsúszott a kezem közül. Most viszont egy biztos tippem van, hol lesz holnap után. Már az akciót is előkészítettük. De ezt a hullát látva, már kétségeim támadtak az infó miatt. – Elhúzom a számat, mert ha ezt itt hagyták nekem, akkor valószínűleg ő is tudja, hogy utána nyomozok és, hogy tudom merre lesz a szállítmány átvételnél, ami megint csak rossz ómen nekem, hisz megint ki fog a kezeim közül csúszni és dobhatom ki megint a több hetes előkészületi tervemet a kukába. Csípőre tett kézzel nézem szerencsétlen áldozatunkat, bár ha azt vesszük, hogy ezek a férgek után nyomozok már több éve, akkor nem is sajnálom annyira, hogy egyel kevesebben lettek.
Vonom fel egyik szemöldökömet a kérdésére. Gondoltam elsikálhatnánk csendben az ügyet, mielőtt lezárnák a lakásomat, mint gyilkossági helyszínt és akkor tényleg kénytelen lennék hotelben tölteni pár hetet vagy akár hónapot. Abban is van igazság, amit mond, hogy kell egy boncolás, amire csak sóhajtok egyet.
- Nem! Csak téged! Gondoltam gyorsan megnézed, mondasz valami okosságot és akkor lesz esélyem arra, hogy aludjak is egy keveset és ne a láb alatt lévő helyszínelőkkel keljen reggelig foglalkoznom. – Sóhajtok egyet, hogy orrnyergemet megmasszírozom. Szemeim már napok óta karikásak, mert egyáltalán nem aludtam, csak 2-3 órát, utána pedig talpon voltam egész nap. Nem tesz jót ez a bioritmusomnak, még jó, hogy nem akarok gyereket, mert az most biztos nem jönne össze ebben a stresszes helyzetben. Kimegyek a konyhába és behozom pár fekete kukás zsákot.
- Inkább csomagoljuk be és beviszem a patológiára én magam. Írj egy jelentést, legyünk valamennyire szabályosak, aztán had menjek aludni. – Szinte már sírom a szavakat, mert elég nyűgös vagyok és ha nem alszok eleget, akkor bunkó is tudok lenni. Szétvágom a zsákokat, majd kettőt kiterítek a nappali padlójára. Remélem segít nekem. Viszont mielőtt elkezdenénk, csak akkor jut eszembe, hogy valami elfelejtettem, amikor Bianca kezeire nézek. Gyorsan visszamegyek a konyhába és kihúzok egy pár gumikesztyűt, amiket fel is húzok. Na most már emelhetjük a testet. Ha leraktuk a szemetes zsákokra, akkor ráterítek még kettőt, majd celluxszal – igen azzal -, körbe tekerem, hogy nagyjából benne maradjon a zsákban. Még ha nem is segít levinni a kocsiba, így legalább már jobb lesz addig, amíg nem alszok pár órát. Tudom morbidnak tűnhet egy hullával aludni egy lakásban, de most ez érdekel a legkevésbé. Ha segít levinni a kocsiba, akkor a kocsim csomagtartójába tudjuk elhelyezni és akkor egyből be is tudom vinni a patológiára vagy majd holnap reggel. Ha rajtam múlik, már nem oszt, nem szoroz az a pár órám ha hagyom még erjedni. Max kérek egy új autót, vagy egy alapos szappanos tisztítást.

Nem akarok hotelbe menni, még csak az kéne. Ott a sok vendég miatt nem tudnék aludni, itt legalább a szomszédok halkak. Kicsit nyújtózkodok, egyre jobban érzem, hogy mindjárt vízszintesbe kerülök akaratomon kívül is.
- Tudom, de a mi munkánkban az alvás mellékes, nem igaz? – Mondom vigyorogva, ő is pontosan tudja, hogy mennyire nincs mindig időnk aludni, főleg ha benne vagyunk egy ügy közepén. Viszont én nagyon is érzem, főleg egy pár nap után, hogy alvás hiányom van.
- Azt meg tudnád mondani, hogy hol halt meg? – Vonom fel kérdőn a szemöldököm, valahogy éreztem, hogy a srác nem itt halt meg. Ahhoz túl kevés a vér, még én is rájöttem erre. Elgondolkozok azon, amit mond és el is veszem tőle a személyiét. Ha valóban ilyen könnyű lenne azonosítani, akkor ezt a fenyegetést komolyan kell venni. Valahogy érzem, hogyha lefuttatom a kölyköt a rendszerünkben, akkor hozzá tudom kapcsolni valahogy Mr. Calvani-hoz.
- Mr. Calvani-nak van egy pár olyan ügye, ami miatt ez a szerencsétlen meghalhatott. – Rántom meg a vállaimat, dehogy Texasból hogy került ide és miért pont ide, azt hiszem nekem kell kiderítenem. A lámpámra pillantok és valóban nem a legjobb a világítás, ráadásul még este is van. Csak sóhajtok egyet, de meg akarom úszni a helyszínelést most. Ha most ideriasztok mindenkit, tuti, hogy nem alszok megint egy napot.
- Végtére is, ha mi leadjuk a cipőnk talp lenyomatát, amiben most vagyunk, akkor a helyszínelők megtudják különböztetni az idegen lábnyomokat, ha vannak. Én ebben nem bízok, de ki tudja. Azok után, hogy itt hagyták a srác személyiét, hogy könnyen rájöjjünk ki ő, lehet azt is akarták, hogy tudjam kivel húztam ujjat. – Rántom meg a vállaimat, ahogy hangosan gondolkozok és remélem, hogy Bianca másnap jelentkezik, hogy a rajta lévő cipőről mintát vegyenek le.
- Azért csinálj néhány fotót, legalább erről a kölyökről. Ha már úgyis elmozdítjuk. – Természetesen vállalom a következményeket, mert elmozdítjuk a hullát. Ja és ki ne felejtsük, hogy a helyszínelőket sem értesítem most.
- Mr. Calvani nem a kedvességéről hires. Szerintem találkoztál már olyan gyilkossági esettel, akit ő intéztetett el. – Biztos vagyok benne, hogy volt már olyan helyszínen, ahol hasonló volt a kivégzés. Kicsit sem sajnálom a srácot, szerintem drogozott, legalábbis a könyökhajlatában lévő tűszúrás nyomokra erre tudok gondolni. Közelebbről nem vizsgáltam meg, mert rohadt büdös és gusztusom sincs viszont látni az ebédemet. Ebből a szögből, viszont úgy tűnik, de majd holnap a patológián meg fogják nekem mondani.
- Értem, akkor majd a boncoláson megmondják. – Összefonom a karomat a mellkasom előtt, és elnyomok egy ásítást. Elég fura lehet, hogy állva elalszok egy ilyen eset közben, de nem tehetek róla, alig alszok már 1 hete.
- Igen. Rohadt büdös és aludni szeretnék. Legalább 4 órát, ha lehetne. – Mondom határozottan a főnökség már megszokta az önfejűségemet, szerintem ez sem lesz új keletű nekik.
Csak megrántom a vállaimat, ahogy visszatérek szemeteszsákokkal és kesztyűvel.
- Áh, már a főnök megszokta. – Legyintek, majd belerakom a zsákba Bianca segítségével. Az ablak úgyis nyitva less egész este, hogy kimenjen valamennyire a bűz. Nem hiszem, hogy valaki felmászna az erkélyemre, hogy idetegyen még egy hullát. Nagyon bízok benne. Holnap pedig ezt mind elintézem, illetve másnap.
- Köszi a segítséget. Ha megírod a jelentésed, átpasszolod nekem? – Nézek rá, szeretnék én beszélni a főnökséggel erről az ügyről. Így egyszerűbb, mert Bianca legalább a tanúm, hogy azon kívül, hogy elmozdítottam a hullát és nem értesítettem a helyszínelőket, szabályos voltam.