Türelmesen vártam lenn az autónál, amíg Phoenix elkészült. Most nem akartam felmenni, mert így is egy kicsit megcsúsztam az idővel. Az órámra néztem, és már készültem elővenni a telefonom, amikor megjelent. Mosolyogva léptem oda hozzá, és húztam finoman közelebb a derekánál, hogy udvarias puszit adjak az arcára. -Gyönyörű vagy! Megérte várni rád, ahogy mindig. Kinyitottam előtte a grafitszürke Lexus LS ajtaját, megvártam, amíg beül, és csak akkor mentem át, hogy magam is helyet foglaljak a kormány mögött. Ahogy az ajtót becsuktam, a forgalom és az utca zaja elcsendesedett. Ezért is szerettem ezt az autót. Bekötöttem magam, és kisoroltam a forgalomba, miközben egyetlen gombnyomással halk komolyzenét generáltam a háttérben. -Az Eleven Madison Parkban foglaltam asztalt, a Madison Ave-en. Remélem tetszeni fog, függetlenül attól, hogy fine dining étterem. Csak egy pillantást vetettem rá oldalról, majd a figyelmem visszatereltem az útra. Bár a kocsi az extra felszereltségnek hála felismerte, ha gyalogos lépett elé, ettől még magától nem jutott el a végcélig. A GPS halkan dorombolta az útirányt, kikerülve az esetleges útlezárásokat, felújításokat. Az étteremhez érve a boy kisegítette őt a kocsiból. Én is kiszálltam, a fiú kezébe nyomtam a kocsikulcsot, amiért cserébe megkaptam a parkolójegyet, majd a karomat nyújtva vezettem be őt a Michelin csillagos kicsi, tizenkét asztalos étterembe, ahol a háttérben halk zene szólt. Mindig igyekeztem megadni a módját a találkozásainknak, és nem sajnáltam rá sem az időt, sem a pénzt. Olykor neki is kijárt a kényelem és a luxus, nekem meg természetes volt, hogy nőként elkényeztessem. -Asztalt foglaltam két személyre, Avery néven. Azt már nem kellett tudnia, hogy valójában két hónapja adtam le a foglalásom, de csak mára volt időpontjuk. A pincér a helyünkre kísért minket, és kihúzta a széket Phoenixnek. Megvártam, amíg leül, csak akkor foglaltam helyet én is, majd a pincérre pillantottam. -Egy Tenuta Dell'ornellaia Masseto 2016-os évjáratú bort kérnénk, meg a hölgynek, amit kér, valamint az étlapot. Megvártam, amíg a pincér felveszi Phoenix rendelését is és elment, csak akkor szólaltam meg, az arcát figyelve a remegő gyertyaláng fényében. -Mesélj, milyen napod volt? Nagyon fárasztó? Egy kicsit nyúzottnak tűnsz. Aggódón nyúltam a keze után. Bár nem kívántam komoly kapcsolatba bonyolódni vele, ettől még fontos volt a számomra. Az utóbbi pár találkozásunknál is feltűnt már, hogy kissé megváltozott, de azt hittem pusztán csak megbetegedett. Viszont milyen betegség az, ami hetekig elhúzódik? Fogalmam sem volt mit gondoljak. Csak remélni mertem, hogy semmi komoly, mert Maddy eléggé ragaszkodott a tánctanárához, és nem tudtam hogy viselné, ha egyszer csak eltűnne az életéből, még ha időszakosan is. Közben visszaérkezett a pincér a rendelésekkel. A bort egy vödörben az asztalon hagyta, miután ízelítőt töltött nekem a pohárba, és rábólintottam, csöndesen letette elénk az étlapot, és épphogy nesztelenül, ahogy jött, távozott is. -Lehet nem volt jó ötlet ide jönni. Inkább valami tartalmasabbat kellene enned, mint ezeket az apró kóstolókat. Ha szeretnéd, átmehetünk máshová, bár lehet kilógnánk a milliőből teszem azt egy McDonaldsban. Gyenge poén volt, de reális, tekintve, hogy én öltönyt vettem, és neki is a lelkére kötöttem, hogy elegánsan öltözzön fel.
Ez az ötödik szett, amibe belebújtam az elmúlt egy órában. Hiába állok a tükör előtt és hitetem el magammal, hogy nem látszik semmi, dehogynem látszik. Így a harmadik hónapra elkezdett megjelenni a pocak, igaz, még alig látható, de biztos vagyok benne, hogy Luke észrevenné egy szűkebb ruhában. Ez a fehér megteszi, egyébként sem lenne már időm átöltözni hatodjára is. Az ablakból látom, hogy lent vár és nem szokásom megváratni. Nem érzem magam túl jól, nem is értem, miért mondják az emberek, hogy reggeli rosszullét, amikor nagyjából egész nap tart... Ennek ellenére mosolyogva simítok végig finoman a karján. - Édes vagy, mint mindig - még most is zavarba tud hozni a hihetetlen udvariasságával és kedvességével. Érzek egy kis bűntudatot is amiatt, hogy eddig még nem osztottam meg vele a hírt, de nem tudom, hogyan kellene. Elgondolkodva, a szavakat lenyelve ülök be az autóba és bízom magam a férfira. Ha van valaki, akiben teljes mértékig megbízok, az Luke. - Tudod, hogy a mekivel is beérném - szelíden mosolygok rá. Néhány hosszú pillanatig figyelem az arcát, szeretem csak nézni őt és a tökéletes vonásait. Mintha egy festményről mászott volna le. - Jó napod volt? - végül felteszem a kérdést, amire remélhetőleg elég hosszan válaszol ahhoz, hogy nekem ne kelljen a vállamat vonogatnom és a gondolataimba merülve bámulnom ki az ablakon. Egy kész főnyeremény ez az ember, azt hiszem, most sok másik nő szeretne a helyemben lenni. Néhány éve még elképzelhetetlennek tartottam, hogy beüljek egy ilyen helyre. Hiába fordult jóra az életem és engedhetek meg magamnak sokkal többet, mint az átlag, attól még a kis londoni bérházas kislány maradtam lélekben. - Én egy pohár almalevet kérnék, ha lehet - pillantok a pincérre. Nem lehet túl meglepő, hogy nem kérek alkoholos italt, máskor is maximum egy-két pohár bort iszom. Nem bírom, ellenben a gyümölcsleveket... Kivéve az almát, ez a gyerekkezdemény hatása, nagyjából két hete még víz helyett is a szűrt almalevet iszogatom. - Talán kicsit túlzásba vittem a munkát, de semmi bajom - most konkrétan a szemébe sikerül hazudnom, pedig nem szeretnék. Nem ez az az alkalom, sem pedig a hely, amikor és ahol el szeretném neki mondani, meg hát kreatívabban oldanám meg annál, mint hogy kinyögjem "ja, csak terhes vagyok". - Tudod, hétvégén lesz a művészeti gála Washingtonban. Ugye eljössz? Maddy nagyon várja - tudom, mennyire imádják egymást és én is mindkettejüket. A lánya folyton áradozik róla, milyen szuper apja van, hát nehéz nem elolvadni tőlük. A pincér kevésbé érdekel, mint Luke, akinek a tenyerét cirógatom egy kis ideig. Őszintén szólva nem tudom, mi lenne jó. Egyszerre érzem az éhséget és az étel gondolatára előtörő hányingert. A nem evés és a wc felett való görnyedés pedig nehezen összeegyeztethető a napi öt-hat órás edzésekkel. - Ugyan dehogy, tökéletes itt. Egészségedre - úgy emelem az almaleves poharam, mintha gyerek lennék. A férfira mosolygok és belepillantok az étlapba. Minél tovább nézem, annál jobban émelygek és annál gyorsabban kortyolom a gyümölcslevet. - Van egy színésznő a Broadwayen, én edzem. Elhívott a bemutatójukra jövő szombaton, van kedved elkísérni? Míg a választ várom, a pincér is ennek reményében áll meg az asztalunknál. Mivel nem értek az ízek világához, ráadásul az illatoktól is könnyen rosszul leszek, én a séfre bízom magam.
Édes. A jelzőre csak a szám sarka rándult meg alig láthatóan. Hogy ebből mosoly lett volna, vagy fintor, az nem derült ki, mert voltam annyira úriember, hogy uralkodjak magamon. -Tudom, de megérdemled, hogy néha kényeztesselek. A néha az nálam a mindiget jelentette, de tekintve hogy pár naponta találkoztunk, sőt, volt, hogy hetente csak egyszer, nekem bőven belefért. A vezetésre figyeltem ugyan, de a kérdésre rápillantottam és elmosolyodtam. Annyira átlátszó volt, hogy azt akarta, én beszéljek. -Hát, ha jónak számít, hogy kerestem ma több mint negyed millió dollárt, akkor azt hiszem mondhatom, hogy igen. Jól jött az a füles, amit az egyik ismerősömtől kaptam. Persze a többiek húzták a szájukat, mert nem hittek nekem, de hát ilyen ez a szakma. Ha nem kockáztat az ember, akkor a nyereség is elhanyagolható. Amúgy tudom ám mit csinálsz, de nincs semmi gond, ha nem szeretnél beszélgetni, hanem pihennél kicsit. Nemsokára megérkezünk. Az étteremben az asztalunkhoz vezettek minket, mindketten leadtuk a rendelésünket, végül a figyelmem ismét Phoenixre fordítottam. Némi aggodalomra adott okot, hogy olyan sápadtnak tűnt a gyertyafényben, de a választ hallva csak elnézőn csóváltam a fejem. -Pedig annyiszor mondtam már, hogy ne hajtsd túl magad. Ha túlzásba esel, az legalább olyan káros tud lenni, mintha nem csinálnál semmit. A kérdésre elmosolyodtam. -Igen, szabaddá tettem a hétvégémet. Viszont jön Adel és Matt is, bár ő inkább csak a száját húzta rá, de ahogy Maddy is el szokott menni a meccseire, úgy ő sem fog belehalni, ha megnézi a nővérét. Remélem nem gond. Ebből nem engedtem. Testvérek voltak, ráadásul ikrek, pont ezért sem akartam, hogy nagyon elszakadjanak egymástól. Szerencsére ők nem kutya-macska viszonyt ápoltak, mint sok más testvér, csak szimplán más volt az érdeklődési körük, már csak a nemüknél fogva is. A pincér letette a rendelésünket, meg az étlapot, majd távozott. Megemeltem én is a poharam és viszonoztam azt az angyali mosolyt. -Rendben van. Akkor egészségedre! Elégedetten kortyoltam a borba. Nem állt szándékomban egy-két pohárnál többet inni, mert még haza is kellett vezetnem, meg Phoenixet is biztonságosan hazafuvarozni, és nem akartam kockáztatni. Az viszont, hogy mennyire gyorsan itta az almalevet felvetett bennem pár kérdést, de egyelőre nem szóltam. -Persze, szívesen elmegyek veled, ha kísérőre van szükséged. Mit fognak előadni? A rendelés reményében érkező pincérre pillantottam, majd az igencsak elárvult hölgyre velem szemben. Olyan elveszett volt, mintha épp egy labirintusba dobtam volna be, így a kezembe vettem az irányítást, megkönnyítve a dolgot mindhármunknak. -A séfmenüt kérnénk két személy részére. Ezen kívül legyen szíves hozni az asztalunkhoz egy kancsó almalevet. Ez figyelmesség volt a részemről, látva, hogy Phoenix úgy kapaszkodott a pohárba, mintha az élete múlt volna rajta, és nem akartam felesleges köröket futtatni a sráccal, aki kiszolgált minket, főleg, mert annyira igyekezett. -Ajánlhatom előételnek a kaviáros élménykóstolót? -Nem, köszönjük. -Rendben. Azonnal hozom az első fogást. Aprót biccentettem és ismét Phoenix felé fordultam, immár kissé ráncolt homlokkal. -Biztos, hogy minden rendben van? Nagyon furcsa vagy. Egyébként remélem nem bánod, hogy nemet mondtam a kaviárra, de én annyira nem szeretem. Te viszont ha szeretnéd, megkóstolhatod. Csak pár percet kellett várni, amíg a pincér letette elénk az első fogást. -Osztriga yuzuval, kókusszal és bodzával. Jó étvágyat. A nagy tányér közepén három osztriga pihent fejenként, gyönyörű tálalással. -Nem tudom kóstoltad-e már az osztrigát. Csak annyit kell tenned, hogy megfogod és gyakorlatilag kihörpinted a belsejét. Felvettem az egyiket, és megmutattam hogyan is gondoltam. Elégedetten hunytam le a szemem egy pillanatra. Fantasztikus ízkavalkád táncolt a számban. Megérte várni.
A kapcsolatunk elég megfoghatatlan, egyikünk sem akar többet annál, ami van, mégis nehezen tudnám elengedni ezt az édes semmiséget. Nem azért, mert mindig a kedvemre akar tenni és elkényeztet, egyszerűen a lenyűgöző személyisége miatt. Nő legyen a talpán, aki ellen tud állni neki. Kellemest a hasznossal alapon kérdezek rá a napjára. Végig az arcát kémlelem, némi büszkeség tölt el a dicsőséget hallva. Elmosolyodom, majd a fejem ingatom. - Sajnálom, kicsit fáradt vagyok. Nem meglepő egyébként, profi vagy, mint mindig - amennyiben engedi, egy pillanatra megfogom a kezét és ajkaimhoz emelve apró puszit nyomok kézfejére. Tudom, mennyire aggodalmas és féltő, igazi apuka. Ez leginkább most kellemetlen, amikor nem akarok sem beszélni a dologról, sem pedig hazudni pont Luke-nak. Lényegében igazat mondok, de az igazság másik felét nem mondom el. Szóval hazudok? Mindegy is, mert nem firtatja szerencsére tovább, én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy az almalevet ne feltűnően egy kortyban toljam le a torkomon. - Örülök, hogy jönnek, Maddy nagyon boldog lesz. Szerintem meg is nyerhetjük az első helyet, ha meglesz a motivációja - őszinte mosolyra húzódik a szám. Habár a gyerekek anyukáját nem ismerem olyan jól, mint az apjukat, szimpatikus nőnek tűnt. Nyilván nem nekem kell, hogy szimpatikus legyen, abba pedig eszembe sem jutna beleszólni, hogy ők elvált házaspárként miként viszonyulnak egymáshoz. - A Hamiltont. Persze csak ha tényleg ráérsz és nem látogatnád meg inkább a Burger Kinget... - viccelődöm vele somolyogva, majd az étlapot kezdem böngészni. Egyértelmű, hogy semmit nem fogok találni, ami jelen pillanatban jól esne a gyomromnak és a lakónak is, nem beszélve arról, milyen szakszavak szerepelnek a sorokban. Luke-nak egy szerencséje van velem, kinézetre nem lógok ki semmilyen puccos helyről és jobbára viselkedni is tudok. - Köszönöm - pillantok fel a szemben ülő férfira. Hiába az igyekezet, ez a férfi nem az, aki előtt bármit is leplezni lehetne. Azt hiszem az osztrigás előétel hallatán pont annyi rémület fut át az arcomon, amiből azt is észreveheti, nem lenne jó döntés, számomra legalábbis. - Nem hiszem, hogy meg tudnék birkózni vele. Egy kicsit rossz a gyomrom, sok lehetett a smoothie napközben - gyenge, nagyon gyenge hazugság, de kitartok. Mondjuk nagyjából csak addig, amíg az italt kortyolom és nem hozzák ki az első fogást. Már a kinézetére is egy fordulattal reagál a gyomrom, hát még az illatára. Nyelek egy nagyot, s végignézem amint Luke szakszerűen megízleli az osztrigát. Mély levegőt veszek, ez azonban nem segít. Kezem a szám elé kapom, s azon igyekezve, hogy a méltóságomat megtartsam, felállok az asztaltól. - Elnézést - nyögöm ki, aztán elég gyors léptekkel hagyom magára életem tökéletes pasiját, hogy a hajamat hátrafogva még időben megtaláljam a mosdót. Azt hiszem, ha valaki azt mondja nekem pár hete, hogy az Eleven Madison Parkban fogom kidobni a taccsot, jól kinevetem. Tényleg mindenki bekaphatja, aki azt mondja, pár hét alatt elmúlik és reggel leszel csak rosszul. Este van, a csudába is! Néhány perc eltelik, mire úgy érzem, nincs már minek kijönnie és összeszedem magam a tükör előtt. Halvány mosollyal, kicsit megviselten térek vissza az asztalhoz. - Nagyon sajnálom, nem így terveztem az estét - bocsánatkérően pillantok Luke-ra.
-Pihenj nyugodtan. Meglepve néztem rá, mikor a kezem után nyúlt, de mikor puszit nyomott rá, elnevettem magam. -Ugye tudod, hogy ezt általában fordított felállásban szokták csinálni? Elnézőn csóváltam a fejem, de ezek után már nem szóltam, hagytam pihenni, amíg megérkeztünk, bár furcsálltam, hogy az egyébként energikus nő mellettem, akinek a munkája konkrétan a mozgás volt, elfáradt. Pár hete vagy hónapja még lelőni sem lehetett volna, annyira pörgött esténként is. Nem firtattam tovább a túlhajtottság témakörét. Neki kellett éreznie mennyit bír, és eddig nem is volt gond vele. Hogy most mi történhetett... de nem akartam erőszakoskodni, úgy voltam vele, elmondja, ha akarja. -Motivációból nincs hiány. - szélesen mosolyogtam. - Az anyja szerint minden nap szorgosan gyakorol otthon is. Az biztos, hogy én ott leszek, és drukkolok neki is és természetesen neked is, bár tudom, ez semmiben nem fogja befolyásolni a végeredményt, maximum csak a hangulatotokra lesz hatással. De remélem ennyi is elég. A meghívást persze hogy elfogadtam. Nem hagyhattam, hogy egy ilyen bájos hölgy kísérő nélkül menjen el egy előadásra. -Megoldom, ne aggódj! Amúgy sem láttam még, és amilyen ódákat zengtek már róla, kíváncsi vagyok rá, még akkor is, ha a musical nem feltétlenül az én műfajom. A Burger Kingre inkább nem mondtam semmit. Ez a gyorséttermi étkezés egyszer-kétszer elment egy hónapban, de valójában még ez is több volt, mint amennyire vágytam. Nem is értettem miért vannak oda az emberek annyira azért a... szemétért. Sajnos nem találtam rá jobb szót, de legalább hangosan nem mondtam ki. Rendeltem mindkettőnknek, meg kértem egy kancsó almalevet is. A köszönetre csak rákacsintottam. -Látod, még kérned sem kell, olvasok a gondolataidban. A rémületét viszont nem tudtam hova tenni. Eddig semmi gondja nem volt azzal, hogy ismeretlen ételeket próbáljon ki. -Rossz a gyomrod? Eddig miért nem említetted? Akkor lemondtam volna a vacsorát. Rendeljek neked valami mást? Értetlenül néztem rá. Úgy adagolta az információmorzsákat, mintha apró kis méregbombák lettek volna. Soha nem haragudtam azért, ha közbejött valami, vagy át kellett szervezni a programot. Akkor most miért hallgatott? Résnyire szűkült szemekkel, elgondolkodva méregettem, de csak addig, amíg ki nem hozták az első fogást. Élvezettel merültem el az ízek kavalkádjában egy hosszú másodpercre, majd pillantottam Phoenixre, aki ezt a momentumot választotta arra, hogy a szája elé tartott kézzel kirohanjon. Nagy levegőt véve néztem utána, és intettem a pincérnek, leadva a rendelést egy bourbon whiskeyre. Úgy éreztem szükségem lesz rá. A sok apró jel, amik eddig csak zavaró sistergések voltak a tökéletességben, kezdtek összeállni egy igen jelentős... problémává? Talán. Mindenesetre a fáradékonyság, és a rosszullét még megmagyarázható lett volna valamilyen betegséggel. Csakhogy attól nem vált egy nő melle teltebbé, feszesebbé. Az övé pedig kézzelfoghatóan az lett, bár eddig elhessegettem ezt a gondolatot, elvitatva a valóságtartalmát. Épp a whiskeybe kortyoltam bele, mikor visszatért. Kiismerhetetlenül, és igen komolyan néztem végig rajta a pohár pereme fölött. Amit eddig figyelmen kívül hagytam, most legalább olyan élesen lángolt a szemem előtt, mint ahogy az ital marta a torkomat. Észrevehettem volna a jeleket, ha nem dugom homokba a fejem, főleg, mert én ezt egyszer már végigasszisztáltam a volt feleségem mellett. -Sejtettem, hogy nem így tervezted. Nem hinném, hogy a rosszullétet menetrendszerűen lehet rendelni, hacsak nincs valami oka. Letettem a poharat, hátradőltem és mindent egy lapra téve fel tettem fel a nagy kérdést, mintha csak tárgyaláson lennék, ahol a választól függ minden további lépés. -Phoenix. Terhes vagy?
- Talán baj? - kérdezem mosollyal az arcomon. Nem szeretnék férfi lenni, mindig a lányos lányok közé tartoztam, de egy-egy szokás csak előbukik, amire megállapítják, hogy ez nem volt nőies. Luke mellett nem feszélyezem magam, maximum a kis titok miatt, akiről egyelőre hallgatok. Különösen nagy öröm hallani, hogy Maddy ilyen komolyan veszi a táncot. Van hozzá tehetsége és ha nem is akar majd ezzel foglalkozni felnőttként, szeretném hozzásegíteni, hogy a maximumot hozza ki magából és tényleg szeresse. Mert a tánc és a sport nem csak hobbi, meg tudja nyugtatni az embert, de fel is tudja pörgetni. - Köszönöm, imádlak - hálásan mosolygok a férfira. Persze találtam volna mást, ha ő nemet mond, vagy más dolga akad, de örülök, hogy velem tart. Annak viszont már kevésbé örülnék, ha ténylegesen olvasni tudna a gondolataimban. Az almalé még rendben van, a gyerek témát viszont nem szeretném, ha kinézné a fejemből. Elég feltűnő a viselkedésem is szerintem, hiába próbálkozok normálisnak tűnni. Luke kedvessége és udvariassága egyre csak nehezebbé teszi számomra a helyzetet. Nem fair, hogy már hetek óta hazudok neki, még ha terelésnek is hívom. - Semmi szükség rá, minden rendben lesz. Az almalé helyrerak - ingatom a fejem is, próbálom megnyugtatni őt és rábeszélni magamat, na meg a mini pocaklakót, hogy ne ezt az estét válasszuk balhézásra. Nyilván a terveket szépen és nagyon gyorsan vágja ketté az első fogás kiérkezésekor az erős hányinger, amitől jobbnak találom, ha a mosdóba rohanok és nem várom meg, míg az osztriga még kettőt fordít a gyomromon és örökre kitiltanak az étteremből. Ezek után még mindig van egy csepp reményem arra, hogy a férfi, aki mindig a kedvemben jár, nem érti a helyzetet. Naiv vagyok talán, meg hát foggal-körömmel ragaszkodok az időhúzáshoz... Azt hiszem még sosem láttam ilyen arcot vágni. A kirohanásom előtt még nem volt a kezében whiskys pohár, most pedig úgy iszogatja és úgy néz rám, mintha állásinterjún lennék, vagy bíróságon. Veszek egy mély levegőt, helyezkedek a széken és a hajamat igazgatom. Megnéztem magam a tükörben, tudom, hogy nem áll rosszul, de muszáj valamit csinálnom, csak ne kelljen a szemébe néznem. Szavai jeges vízként érnek, lassan fagyok le és dermedek meg. Rá kell jönnöm, hogy ebben a helyzetben már felesleges volt idáig is elmenni, egyszerűbb lett volna egyenesnek lenni. Csak hát a félelem és kételyek... - Nem így akartam, hogy megtudd. - Felsóhajtok, majd Luke-ra emelem a tekintetem. - Nagyjából tizennégy hetes, tudom már pár hete, de nem tudtam, hogy és mikor mondjam el. Persze, hogy nem akar még egy gyereket, ahogy én sem akartam még anya lenni. Vagy legalábbis nem így, hogy nincs egy normális kapcsolatom az apjával és azt sem tudom, melyikük az. - Az a helyzet, hogy azokban a hetekben volt a jótékonysági est is, amin Nickkel voltam - miközben beszélek, a körmömet babrálom és sűrűn pislogok másfelé. Aztán a szemébe nézek. Tudom, hogy tudja, mire akarok ezzel utalni. Én viszont nem tudom, ezek után mi és hogy lesz, csak egy biztos, a babát megtartom, még ha egyedülálló anyaként is nevelem fel. Hisz egyiküktől sem várom el a segítséget semmilyen formában.
Kezdőlap
