Fáradtság tölti el a testem minden egyes apró porcikáját, de az agyam egyszerűen csak pörög és pörög. Az érzés igencsak ismerős már számomra, elvégre minden alkalommal ha a kezem ügyébe akad egy rejtélyes ügy, szimplán csak nem tudom leállítani magam. Hiába szólt rám korábban már Mark, hogy hagyjam a fenébe az egészet és csak menjek haza aludni. Elvégre a holnapi nap is ugyanolyan nap lesz mint ez a mai, de ahelyett, hogy már az ágyamban húznám a lóbőrt most itt vagyok. Egyenlőre magam sem tudom pontosan, hogy mit is keresek itt, de annyit tudok, hogy valami nyomot úgyis találok. Az egyik kihallgatás során az már kiderült, hogy ez a bár lenne az egyetlen kiindulópont. Itt látták utoljára Mike-ot néhány nappal ezelőtt, mikoris valami történt vele. Egyszerűen kámforrá vált, se kép se hang, senki nem hallott semmit felőle. Mivel a férfi nem igazán jó körökben mozgott, nekem szent meggyőződésem, hogy nem egy francia tengerparton sütteti a hasát, ráadásul ha elhagyta volna az országot arról már értesültem volna. Abban pedig teljesen biztos vagyok, hogy valaki tudni fog róla valamit.
Szóval mivel ez az egyetlen hely ahol valamit kideríthetünk, hogyan a fenébe lehetséges, hogy még senki nem járt itt? Miért kerüli mindenki? Nem vagyok teljesen hülye, érzem, hogy valami nem stimmel, de pontosan ez az ami hajt. Ám annyira ostoba sem vagyok, hogy a jelvényemmel a homlokomon sétáljak be, így aztán azt egy egyszerű mozdulattal a zsebembe csúsztatom, még mielőtt megindulok a bejárat felé.
A bár egy Manhattani bárhoz híven színvonalas és egyben iszonyatosan drága is. Kétlem, hogy akár egy pohár vizet is meg tudnék itt fizetni, bár azt azért nem mondom, hogy nem szívesebben ülnék neki iszogatni egy kicsit. Sohasem tagadtam, hogy élvezem néhány ital társaságában fejezni a napjaimat, csakhogy ezúttal a napnak még nem lehet vége. Először találnom kell egy újabb nyomot, talán azután átmehetek egy olcsó kocsmába, hogy leigyam magam és sajnálkozzak a nyomorult kis életemen.
- Láttad már itt ezt a férfit? - Lépek végül a bárpulthoz, hogy felmutatva Mike képét érdeklődjek vajon ismeri-e valamelyik itt dolgozó egyén. A pultos hölgy viszont a képet látva szinte azonnal rázza a fejét. Meg merem kockáztatni, hogy a tekintetében látok valamit felcsillanni, de nem tudom pontosan, hogy mi is az.
- Biztos vagy benne? - A nő válasz nélkül hagy ott, hogy aztán a következő vendéghez forduljon. Nincs túl beszédes kedvében az már egyszer biztos, hacsak nem munkamániás. Amit valahogy kétlek... Valami nagyon nincs rendben itt, már csak azt kellene kiderítenem, hogy mi. Végül a képemmel együtt fordulok oda a másik pultoshoz, hogy ugyanazt a kérdést feltegyem neki is, elvégre ki más tudhatna többet mint az aki nap mint nap itt van, itt dolgozik, találkozik mindenkivel. Valamelyikük válaszolni fog a kérdésemre, ebben biztos vagyok. Nem adom fel.