”Elnézést uram, netalántán untatom?„ - harsan a kérdés az iskola tornatermében, amely helyet adott a szülői munkaközösség, egy igen fontos gyűlésének. Nem a megszokott kétheti összeülésről volt szó, ahol szűkebb körben átbeszéltük a fontosabb napirendipontokat. Nem. Az év utolsó kiemelt eseményének megszervezése volt most a legfőbb feladatunk, ami nem más, mint a Karácsonyi süteményvásár, melynek bevételét - mint ahogy az elmúlt években -, ezúttal is, a szülők által megszavazott, gyermekeknek segítő alapítványnak ajánlottuk fel. Nem túlzás azt mondanom, hogy az évek alatt szívügyemmé vált ez az esemény, és minden alkalommal egyre magasabb célt kívántam elérni, ami az összegyűjtött pénz összegét illette. Saját küzdelmemnek éreztem, pont mint a lányaim születését, kinek világra jötte előtt hosszú órákig vajúdtam! Ezen okból kifolyólag küldtem ki az iskolába járó összes tanítvány szüleinek egy meghívót, melyben erősen ajánlottam a részvételt, kiemelve, milyen fontos ez az ügy mindannyiunknak. Ezért is eshetett meg az, hogy egy számomra teljesen idegen alak jelenhetett meg ezen a találkozón, holott én mindenkit ismertem. Majdnem mindenkit. Ez a bizonyos személy pedig szinte azonnal szemet szúrt, hiszen azontúl, hogy nem ismertem, még késett is, és ugyan hiába foglalt helyet a hátsósorok egyikében, láttam, hogy nem egyszer, hosszasan a telefonját bámulja! Pontosan ezért, a prezentációm hatodik pontjánál megállok egy pillanatra, s nem általlom hangosan megszólni, mire a teremben mindenki egy emberként fordul hátra, s miután pár másodpercig kiélvezem a helyzetet - ami más nyilvános szemáltali meglincselését illeti -, további reakció nélkül folytatom a prezentációt. Természetesen nem hagyom annyiban a dolgot, mert az előadás végén szétosztom a jelentkezési lapokat is, és még véletlenül sem hagyom ki az ismeretlen férfit sem a sorból. ”Biztosan új itt. Így hát jobban kellene munkálkodnia azon, hogy jó benyomást keltsen, és itt a remek alkalom!„ enyhén kritikus megjegyzés kíséretében nyújtottam át neki a kitöltendő űrlapot, ahol a személyes adatokon felül azt is fel kell tüntetni, mennyi és milyen süteménnyel jelentkezik a süteményvásárra. Majd nemes egyszerűséggel faképnél hagyom, hogy a további teendőimmel foglalkozzak.
Őszintén, nem számítottam semmire sem, éppen ezért kerekedett ki a szemem, amikor otthon, a kanapémon ülve átnéztem a jelentkezéseket, hisz a megszokott mennyiség tripláját ajánlotta fel, ami nem volt gyakori eset, és kevés példa volt rá már korábban is. Igen, felkeltette a figyelmem, és csak az a cél lebegett a szemeim előtt, hogy ezt a lehetőséget kiaknázzam. Richard azonban nem könnyítette meg a munkám, hiszen a csodálatos felajánlás mellé már nem volt képes felírni egy telefonszámot sem elérhetőségként, én pedig már akkor sejtettem, hogy ebből probléma lesz. Egy kis nehézség, egy újabb akadály, amit le kell küzdenem. Nem jelenthet kihívást, hiszen grandiózusabb problémákat is megoldottam már, de arra azért nem gondoltam, hogy a süteményvásárt megelőző napon személyesen kell felkutatnom a nagylelkű felajánlónkat a munkahelyén.
Az épület földszintjén elhelyezkedő információs pult kedves alkalmazottja eligazít engem, így kerülök a legfelsőszintre, ahol a széles recepciópult mögé bújt alkalmazott pár perc elteltével már idegesen pillant folyamatosan a hátam mögé. Teljesen felesleges próbálkozás. Az előtérben elhelyezett kávéautomata előtt lebzselő kollégáinak eszükbe sem jut a segítségére sietni, miközben én újra és újra elmondom ugyanazt.
- Nem érdekel honnan, ha kell, akkor a föld alól, de kerítse nekem elő Richard Allent. Lehetőleg minél előbb. -
- Hölgyem, hisz már mondtam, megbeszélésen van. -
- Miért olyan biztos benne, hogy annak a megbeszélésnek nincs vége? Próbálja meg hívni a mellékét, biztos van maguknak olyan is. Vagy hagyjon neki szöveges üzenetet a mobiltelefonján. - sorolom az eshetőségeket. Senki ne mondhassa rám, hogy nem vagyok együttműködő. - Vagy adja meg nekem a telefonos elérhetőségét. -
- Igen van, de.. én nem adhatom meg, tudja, hogy.. -
- Ne a kifogásokat keresse… Melanie. - vágok közbe, majd hajolok át a pulton, hogy leolvassam a kis névjegytábláról a nevét, s ez a mozdulat ösztönös hátra hőkölést vált ki a fiatal nőből. - Kevesebb beszéd, több cselekedet! -
Nem mondhatnám, hogy ez afféle jótanács lett volna ifjabb női társam felé, sokkal inkább egy intelem arra vonatkozóan, hogy ha nem tesz sürgősen valamit, akkor itt elfog szabadulni a pokol.
Ebben a pillanatban pedig oldalra néztem, át az iroda félig nyitott terére, melytől üvegfalak, és az a bizonyos üvegajtó választott el. A hatalmas nyitott térben a már jól ismert apró boxok voltak egymás mellé elhelyezve vállmagasságig érő falakkal, és folyosók választottál el a részlegeket egymástól. A hatalmas helyiség másik részén pedig reluxával takart privát irodák, s tárgyalótermek sorakoztak, gyanítom a vezetőség részére fenntartva. A recepciós pulton könyökölve mértem fel mindazt, amit ebből a szögből láthattam, amikor egyszer csak kinyílt az ajtó és felbukkant Ő, teljes életnagyságban.
- Ő az! - csattanok fel a felismerés hevében észre sem véve a kissé hirtelen és hangos reakcióm, és felemelve a karom, mutatok a kissé távolabb felbukkanó férfialakra. - Azonnal engedjen be, oda az irodába! -
Még hallom a mentegetőzését a lánynak, de én már sietős léptekkel ott termek az üvegajtónál, és félreérthetetlen módon kezdem el püfölni az ajtót, hogy felhívjam magamra a figyelmet, de az alak háttal áll nekem, és semmiféle jelét nem adja annak, hogy észre venne. Ellenben a bokszokból felemelkedő szempárokkal, akik megnyúlt nyakkal merednek az irányomban. Körbe nézek magam körül, és találkozik a tekintetem azzal a két férfiéval, akik még mindig a kávéautomata mellett ácsorognak, de már nem a telefonjukon megkötött online fogadásokat nézik, hanem rám merednek nem kevés döbbenettel. Tekintetem a hozzám közelebb álló zakójának zsebére siklik, ahol a belépőkártyája fityeg, és abban a szent másodpercben megszületik a terv!
- Kölcsönadná ezt nekem? - lépek oda, megragadva a kártyát, és szinte letépve a ruhájáról, hogy aztán az ajtóra szerelt terminálhoz érintve végre bejussak az irodába. A fickó csak akkor eszmél fel, amikor már a nyitott ajtóból visszafordulva dobom felé a kártyát, és a telefonját majdnem elejtve próbálja elkapni. - Köszönöm! -
Vetem oda, majd az ajtó bezárul mögöttem, én pedig lendületesen elindulok a hosszú sorok mellett a célpontom felé. Észlelem ugyan a rám szegeződő szempárokat, de ahelyett, hogy egy pillanatig is szégyenkeznék az iménti viselkedésem miatt, mosolyogva intek nekik, mintha legalábbis nem az imént törtem volna be a munkahelyükre.
- Üdv Mr. Allen - megtévesztő mosolyt villantok a férfi felé, mikor végre odaérek Hozzá, és ha esetleg nem figyelt volna fel az igencsak feltűnő belépőmre, egyszerűen csak megkocogtatom a vállát. - Jennifer vagyok, a Szülői Munkaközösség Elnöke. Tudja, az iskoláé, ami innen van három sarokra, és ahová szeretné, ha a fiát évközben átvennék. De biztosan emlékszik rám a legutóbbi gyűlésről. -
Fontosnak tartom tisztázni, ki is vagyok én, és azt is, hogy valamelyest tudom, Ő kicsoda. Legalábbis azt kiderítettem, mit is keresett pontosan ott, azonban nem állok meg itt, puskagolyóként záporoznak belőlem a szavak.
- Sajnálatos módon nem adta meg a telefonszámát, és az emailekre sem reagál, pedig már öt emlékeztető üzenetet küldtem a süteményvásárral kapcsolatosan! Öt darabot! Ugyanis biztosan emlékszik arra, milyen nagylelkű felajánlást tett az iskola számára, de ha esetleg nem így lenne, akkor itt van a bizonyíték. - a karomon egyensúlyozott táskából előkapom az általa kitöltött űrlap fénymásolatát, és meglebegtetem az orra előtt, mint a győzelmi zászlót. - Szóval Richard, .. ugye szólíthatom Richardnak? Nos szeretnék érdeklődni, mi a helyzet a felajánlásával, mert a vásár holnap reggel kilenckor kezdődik. Igen, jól hallotta; h o l n a p. Tehát, hol vannak a sütemények Richard? -
Szegezem Neki a kérdést, s ha más nem is, a türelmetlenségemet biztosan jól mutatja az, hogy a jobb lábammal idegesen dobolok a földön, miközben csípőre tett kézzel fixírozom, ugrásra várva a válaszát. Lehet, hogy némiképp fölém magasodik, és persze férfi, de ez engem a legkevésbé sem érdekel.

But I know you lie

Cause your lips are moving

A Bradford Holdings irodája a legkorszerűbb biztonságtechnikai eszközökkel felszerelt hely egész New Yorkban - ha már William Bradford nem volt hajlandó földszintes, vész esetén nem csupán ejtőernyővel elhagyható házba telepedni még, akkor vitán felült állt az ilyen irányú, pénztárcát nem kímélő engedmény. Nyomásérzékelők, biztonsági üvegek, kamerák, a Faraday-kalitkára húzott tárgyalóterem, de elsősorban a bankfiókoknál alkalmazott néma riasztó, ami itt a mellvédnek beillő recepcióspult síkjába süllyed. Melanie megnyomja, a karórám erre rezegni kezd és már mozdulok is kifelé a céges konyhából, hisz mint említettem volt itt minden ami üvegből van, az golyóálló; Nem is gondolná az ember, hogy egy íróasztal fedlapjának szüksége van ilyen tulajdonságra, mert általában a filmek után minden birka elhiszi, hogy az oldalra buktatott tölgyfa ebédlőasztal majd felfogja az ötvenes kalibert is... Nem életem, nem teszi.
A legrosszabbra számítok, hogy a saját lendületemet végül ne kelljen megtörnöm irányváltással, hanem egyenes pályán haladjak tovább: szőke hajkoronát látok, azt sem túl jelentékeny magasságban, szóval nem érzem indokoltnak kimenni az üvegfalon túlra; Mondjuk csúnyán megszívom, hogy ha a szőke kertitörpe igazából Ivan Drago (Dolph Lundgren) csak előrehajolt, én pedig nem mentem oda autogramot kérni - de az már az az út lesz, amivel tartozom az ördögnek. A problémás, hátam mögött üvegajtót püfölő ügyfelekkel foglalkozzon az ezért alkalmazott kolléga, az irodavezető - személy szerint aláírni jöttem csak be, illetve átnézni a cég kötbér-közeli megbízottjainak névsorát. William keze makulátlanul tiszta volt-van-lesz mindig is, a helyi építési vállalkozók mégsem úgy ismerik, hogy megérné tőle lopni: időt, pénzt, bármit is; Csődeljárás ide vagy oda, Bradfordnak senki sem tartozik - inkább eladja az ember a házát, földönfutóvá válik két gyerekkel, de nem tartozik.
Senki nem szereti, ha rossz dolgok történnek a szeretteivel. Ha a magamfajta, magas ember vállát megkocogtatják egyrészt ösztönösen irányba fordul, hogy tovább is vigye a lendület egyazon tengelyen ahelyett, hogy visszafelé kezdene el forogni, esetlegesen bekapva így egy pofont - és csak ezt követően kezd el keresgélni lent, ha már szemmagasságban nem talál senkit; Közben az ismerős környezet előnyeit kihasználva már tudja, hogy az esetleges támadó ellen annak saját lendületét és súlyát kihasználva tenyértővel vágná torkon és taszítaná a Melody Bradford által választott ocsmány, mahagóni dohányzóasztal tetejére, hogy a bútorra jószerével rávágja az illetőt, majd szíven szúrja az egyik kitört asztallábbal.
Ehhez képest igazi meglepetést okoz a nő: szőke, kék szemei mélyén vészjós fény honol és itt van - értem én, hogy nem a Fehér Ház vagyunk, de csak tavaly volt két késeléses incidens: azóta van fémdetektorunk, de nehogy már ne lehessen feltartóztatni egy madárcsontú nőt aki ráadásul alig nagyobb mint Csingiling! Háta mögött, szigorúan a nyitva hagyott ajtón kívül gyűlik az önmagát nagyon helyesen alkalmatlannak érző biztonságiőr, a megfélemlített recepciós és a boldogtalan munkatárs, akiről - majd később megtudom - letépték a belépőjét, meg úgy egy irodára való dobozos-ember tekintetét magunkon érzem; - Üdv Jennifer, a Szülői Munkaközösség Elnöke. - Üdvözlöm csendesen csak így, csupa nagybetűvel, kimondatlan kérdéssel a hangomban és slendrián érdeklődéssel; Nem vagyok a csukott ajtók híve, most mégis szükségét érezném behajtani azt - de ellépni és ezzel félbeszakítani a csöpp kis szájat amiből végeláthatatlanul ömlik a szó udvariatlan lenne, bár kétségtelenül három méterről is tökéletesen hallanám őt; Helyette leteszem Will asztalára a kávésbögrémet, csak úgy alanature alátét nélkül, és akkurátus mozdulatokkal kezdem  lefordítani a drága rámában műmosolygó Bradford családról szóló képeket, mintegy az ártatlanok védelmében - közben próbálom kiszúrni, hogy Jennifer, a Szülői Munkaközösség Elnöke vajon mikor vesz levegőt, de mert nem teszi, nekem kell krisztusi türelemmel kivárnom, hogy elhalkuljon még mielőtt teljesen kihűl a gyomra. A kifelé mutatott, csaknem zéró érdeklődés ellenére villámgyors mozdulattal csippentem ki ujjai közül a lobogtatott lapot, megállom mosolygás nélkül a felvett pózt és a doboló lábat, hogy csak azután feleljek a szóhömpölyre, ha a hallgatózó fülektől elválaszt minket a csukott ajtó. - Megkérem rá. - Már arra, hogy Richardnak szólítson, mert ilyen kezdéssel biztosra veszem, hogy hamar eljutunk a Dickhez. Viszont a magánéletem, a fiam pont olyan téma, ami soha nem kerülhet terítékre nem bizalmas körökben - a munkám mellett ki csodálkozik ezen?
Megértően bólogatok kifelé, megígérve az érintett triónak, hogy adandó alkalommal megbeszéljük a dolgot: igazából már most tudom, hogy Melaniet nem fogom kirúgni ezért a fiaskóért, a biztonsági-őrt igen, a belépőjére nem vigyázó kollégáról pedig kiderítem előbb, hogy mennyire értékes a cégnek.. Ha nem nagyon, akkor kivágom őt is, mint macskát szarni.
Megfordulok és az illem kedvéért hellyel kínálom, bár kétlem, hogy leülne - én pedig még nem döntöttem el, hogy akarom-e marasztalni: mindenesetre az ocsmány mahagóni dohányzóasztalt körülölelő kényelmetlen ülőgarnitúra felé intek, mely fölött kisebb mozivászon méretben lóg egy festmény a bibliai Dávidról, kit csodás bőre és félistenszerű teste miatt akkor is vászonra, kőbe, filmre visznek ha Michelangelo alapvetően kancsalnak,  nagy esze miatt roppant apró pisilővel álmodott meg és nem értem meg miért van ez itt, de tizenegy év után tudom, hogy Melody Bradford lakberendezési ambícióit megértés nélkül kell elfogadni; Minél rondább, annál drágább és ez megnyugtatja az asszony lelkét - kíváncsi vagyok, hogy én ki tudom-e húzni az SzMK elnök méregfogát.
A mellkasomhoz szorítom a papírlapot két ujjal ügyelve, hogy ne takarjam el az írást rajta, úgy sétálok közelebb:
- Tekintettel, hogy a papíron a nevem, az email-címem és a felajánlásom mibenléte szerepel, a munkahelyi címem ellenben nem arra következtetek, hogy a forrás ahonnan megszerezte az információt egyrészt nincs tisztában a személyhez fűződő jogok fogalmával, melynek megsértőit szankcionálja az alkotmány illetve kikezdte a mindeddig jó nevű iskola integritását is, mindezt a maga kedvéért, ami biztosan jól fog mutatni különböző médiumokat; másrészt ha a címet tudja akkor nyilván azt is, hogy a fiam végül nem vált iskolakörzetet, így közöm nincs a karácsonyi batyubálhoz amit maga Jennifer, ugye szólíthatom Jennifernek ilyen vehemensen igyekszik patronálni és amiről nem hogy öt, de egy megveszekedett emailt sem kaptam! - Mire észbe kap, már a dohányzóasztal tetején találja magát, nem annyira észrevétlenül felpenderítve könyökénél fogva - így pont szemmagasságban van nekem, és tekintettel a csípőre tett kézre tudatosan-tudat alatt ő is nagyobbnak akar látszani úgy is.
- De mindezek ellenére hajlandó vagyok együttműködni, Jennifer, csak annyit kell mondania, hogy kérem, ellenkező esetben távozzon arra, amerről bejött és szíveskedjen nem untatni tovább. - Igen, emlékszem rá, meg a sok szorgos kis alattvalójára akik egy emberként fordultak hátra felém a teremben, amint a méhkirálynő kiszúrta, hogy nem iszom minden szavát..

Smile!

It's the second best thing you can do with your lips.

Anja születésénél én is beleestem abba a tipikus, kezdőszülőknél gyakran előforduló hibába, hogy halomra olvastam a gyermekneveléssel kapcsolatos szakirodalmakat. Úgy éreztem, minél több könyvet elolvasok a témával kapcsolatosan, annál jobban felkészülök arra a bizonyos gyerekvállalásra. Persze, éppen az ellenkezője történt, mert ahelyett, hogy a gyerekpszichológusok és önjelölt nevelésimódszer feltalálok szerzeményei elvezettek volna a megvilágosodás útja felé, teljesen összezavartak. A megannyi módszer közül azonban arra tisztán emlékszem, mennyire divatos volt akkoriban a suttogómódszer, minek alapelve igazából roppantegyszerű; minél hangosabban üvölt a gyerek, annál halkabban kell neki suttogva elmagyarázni, mi miért történik, és hogy mennyire megérted az ő kis érzéseit, és azért vagy ott, hogy segíts neki. A gyermek pedig erre kibillen az addigi felzaklatott lelkiállapotából, és abbahagyva a hisztit, elkezd figyelni a felnőttre. A módszer sikerességéről nem tudok beszámolni, mert - meglepő módon - sosem sikerült alkalmaznom. Ez a mostani beszélgetés pedig ékespéldája annak, hogy nálam sem válik be ez az eljárás, mert hiába a férfi részéről a csendes köszöntés, ugyanolyan elánnal folytatom, és eszemben sincs visszavenni a hangerőmből, ami szerintem teljesen átlagos, de ha Johannát kérdezik, akkor azt fogja mondani, egyenesen fülsértő.
- Nem, köszönöm. Sietek. - utasítom el a felkínált helyet, és emelem ki személyem és az ahhoz kapcsolódó idő fontosságát. Ne gondolja azt, hogy csak Ő lehet elfoglalt ember, a puccos irodájában, megbeszélésről megbeszélésre járó férfi emberként, akinek valószínűleg most is éppen egy fontos tárgyalását szakítottam félre. Nem áltatnám azzal, hogy sajnálom, és különben is, rövid leszek, ha megkapom azt, amit akarok. Most pedig türelemre kell intsem magam, mert mikor a kis bevezető monológom végére érek, érkezik a férfi részéről a válasz, melynek már az első szavainál lehervad az arcomról az illedelmes, mímelt mosoly, és valami egészen új arckifejezés veszi át a helyét. Nem egészen tudom, hogy pontosan mi az, de feszült figyelemmel hallgatom a szavait, némi nemtetszéssel és türelmetlenséggel karöltve. Beleharapok az alsóajkamba, nehogy közbevágjak, pedig annyira szeretném, ha a torkára forr a szó. Viszont tekintettel kell lennem arra, hogy Ő is végighallgatott. Nem szabad, hogy elragadjanak az érzéseim! A jógaoktatóm azt mondaná, hogy mantra most megoldaná a dolgot, viszont egyrészt nem hiszek benne, másrészt pedig nincs időm rá, mert olyan tesz a tárgyalópartnerem, amire a legkevésbé sem számítok. Ez nem az a jelenet, amikor lassított felvételben történik minden, épp ellenkezőleg. Fogalmam sincs, mikor hidalta át a kettőnk közötti egészséges távolságot, ezzel egészen bemerészkedve a személyes terembe. Ez már önmagában is sértő lenne, de tovább tetézi azzal, hogy egyszerűen csak felkap, és felemel a dohányzóasztalra. Ösztönös mozdulattal kapok a karja után, nehogy elveszítsem a tűsarkú lábbelikben az egyensúlyom, de amint megtalálom, rögtön el is engem olyan hirtelenséggel, mintha tüzesvasat fogtam volna.
- Ezt mégis,.. hogy merészeli? - hördülök fel, mikor végre megtalálom a hangom, és azt is igen élesem teszem, a lehető legnagyobb felháborodással. - Miféle tárgyalásimódszer ez, hogy a másik félt csak úgy felpakolgatja a berendezési tárgyakra? Maga így szokott az üzleti partnereivel is beszélgetni? -
Azt gondolom, az eddigi lelkiállapotom maga volt a megtestesült lelkibéke a mostani hirtelen támadt haragomhoz képest, és ezt a villogó szemeim, s kipirosodott orcáim is méltán tükrözik. Sosem voltam az a típus, aki képes lett volna elrejteni az érzelmeit, és ebben a helyzetben eszemben sincs.
- Személyhez fűződő jogokkal, meg alkotmánnyal jön itt nekem, és közvetlenül utána a beleegyezésem nélkül behatol az intim szférámba! Egyébként pedig ne gondolja azt, hogy én az a fajta vagyok, akit megrémíthet az ilyen jogi maszlagos szöveggel, mert hosszúévek óta ezt hallgatom. - egyelőre nem akarom ebbe belevonni Markot, bár kétségtelenül nagyon ütős kártya az, hogy a férjem egy sikeres ügyvéd, és egyébként a lányom is annak készül, szóval nekem ne jöjjön ilyen szöveggel, mert pont nem hat meg. - Nem batyusbál! Hanem süteményvásár, a kettő nem ugyanaz! -  
Kénytelen vagyok kijavítani, mert azt látom, hogy nagyon szeret a részletekbe belemenni, és külön sértésnek veszem azt, hogy egyszerűen lebatyusbálozza az általam rendezett süteményvásárt.
- Márpedig én küldtem öt darab emlékeztető emailt is! Talán jobban odakellene figyelnie a levelezőrendszerének frissítésére, vagy esetleg megnézni a spam mappát. Ott ellenőrizte? Mert én bizonyítani tudom a szavam! - lépek előrébb, ezzel nyomatékot adva a szavaimnak, és még az sem érdekel, hogy egy dohányzóasztalon állok. A következő mozdulattal már a kezem ügyében van a telefonom, ahol pár érintést követően már láthatóvá is válnak az elküldött üzenetek. - Tessék! Ott vannak az emailek, és pontosan arra a címre mentek, amelyet feltüntetett a felelőssége teljes tudatában aláírt papíron!  -
Fordítom felé a telefont, hasonló vehemenciával, mint amikor a papírt lebegtettem meg. Akár lehetne a győzelmi zászló jelképe is, de egyre inkább az az érzésem, hogy ez sokkal nehezebb feladat lesz, mint azt én elképzeltem.
- Nagyon szellemes, hogy a saját szavaimmal vág vissza, de nem megyek el, amíg nem vállalja azt, amit azon a kitöltött lapon vállalt! - forgatom meg a szemeim, s kissé idegesen simítom végig a kezem a szoknyámon. Lassan szívom be a levegőt, és próbálok visszaszámolni magamban. - Rendben, bevallom, arról nem volt tudomásom, hogy végül a fia nem vált iskolát. Azzal is tisztában vagyok, hogy sok jogalapja nincs annak a papírnak, és természetesen megteheti, hogy egyszerűen nemet mond, de én ezt akkor sem tudom és nem is akarom annyiban hagyni. -
Nem vagyok ostoba, még ha esetleg azt is feltételezi. Nem lennék meglepve, sokan megtették már előtte is, viszont azt nem mondhatja, hogy nem beszélek egyenesen. Akarom azokat a süteményeket, és ezen semmiféle alkotmányos szöveg nem változtat.
- Nem érdekel, ha rám hívja a biztonságiakat, és kihurcoltat innen. Azt viszont garantálom, hogy nem lesz csendes visszavonulás, és bizony sikítani fogok! - és teljességgel megvagyok győződve arról, hogy ez egy teljesen valid fenyegetés. - A befolyt bevétel jótékonycélra megy, és az emberek mikor máskor szeretnek jótékonykodni, mint karácsonykor? Az Ön által felajánlott sütemények pedig lehet, hogy magának apróságnak tűnhet, de igenis nagyot dobhat a bevételen, szóval nem lehetne, hogy a karácsony szellemének nevében megveszi azokat a süteményeket? Kérem. -
Mondom ki végül a varázsszót, bár nem mondom, hogy könnyen sikerült, de megteszem, egyenesen farkasszemet nézve, ugyanolyan elszántsággal, mint amellyel berontottam az épületbe.

But I know you lie

Cause your lips are moving

Biztosra veszem, hogy ha nem gyűlölne ennyire, akkor gyermeknevelési tapasztalatainkat verbálisan is megoszthatnánk egymással, és nem csak reakció-válaszreakció szinten csillanhatna meg szülőségünk csimborasszója; Példának okáért a bánatos gyerekemet mindig kiegyenlített magassággal igyekeztem meginterjúztatni - vagy őt emeltem fel valami tereptárgyra, vagy én guggoltam le hozzá, hogy ne tornyosuljak fölé, hogy ne úgy jöjjön le neki, hogy elpanaszolt dolga miatt még kaphat is. Ó igen, mindenki kapjon a saját vagy a szomszédja szívéhez, szerencsétlen Jessenek terrorban kellett felcseperednie: bizony rávertem a kezére, a seggére ha rossz volt, mert a libsi, a-gyerek-irányít nevelési felfogást működésképtelennek tartottam mindig is. De nézzünk rám, ha maximális erőkifejtéssel csapkodtam volna, apró sírkövet látogathatnék, pontosabban azt sem, mert börtönben lennék gyerekgyilkosságért - és nem a nagyra nőtt laklit Staten Islanden. Ugyanitt ha földhöz verte magát/vergődni kezdett/hisztizett mert az anyja valamiért nem akart megvenni neki valamit, akkor kezénél vagy a lábánál fogva cipeltem ki a bevásárlóközpontból és nem hogy játékot/édességet nem kapott, de nyakon is öntöttem bő fél liter ásványvízzel. Egy időben működött így a dolog Mrs. Ramirezzel, egymás tekintélyét nem romboltuk a gyerek előtt - aztán váltottunk a jó zsaru-rossz zsaru módszerre, de közel sem a csapatmunka részeként; Mindenesetre Jesse elég hamar rájött, hogy mellettem hasztalanul picsog, hidegzuhany és szobafogság várja az út végén, mintegy abszolút jeleként annak, hogy elfogyott a türelmem - ellenben ha kér és nem követel, akkor rengeteg mindenben partnere vagyok.
A szőke démont persze nem várja a váza-víz, mert minden igyekezete ellenére ingerküszöb alatt van a viselkedése és mint ilyen, szórakoztató: nem kárhoztatom, amiért nem akar leülni William Bradford puccos irodájában a kényelmetlen ülőgarnitúrára, sőt az asztal miatti háborgásért sem - utóbbinál nagyon nehezen állom meg a vigyorgást.
- Pont így. - Tudom, tudom, költői kérdés volt, viszont itt a széljegyzetre azért írjuk már fel filccel, hogy a csaj kapaszkodott miközben felpakoltam, és nem kezdett el rúgkapálni; Tiszteletlen, szemtelen igen, erőszakos viszont nem vagyok és ezt ő is érezheti, különben nem hányna szikrát a szeme az idegtől. Ha az lennék, akkor csendes üdvözlés helyett azt kérdem tőle három perccel ezelőtt, hogy "Are you lost Baby Girl?", és már pucér/kikötözve lenne - legalábbis erre a módszerre esküszik a New Yorki Maffiózók hetilapja.
- Ha a kettő közt hatásszünetet tartok, akkor most kevésbé lenne haragos? Egyébként ki beszélt itt magáról? Az iskolavezetésről fogom leszedni a keresztvizet is. - Megengedek magamnak itt egy gyengéd mosolyt de többet nem, mert ugye tart a litánia és udvariatlan lenne szélesebben, fogakat láttatva mosolyognom miközben beszélgetőpartnerem olyan válságként éli meg a pogácsahiányt, mint egyes harmadik világ-béli országok az éhínséget... Ennek jegyében kifejezetten csúnya dolog tőlem a batyuval provokálni, de egyfajta tárgyalási-módszer ez is: egyrészt aki ideges az hibázik, másért meg mihamarabb kiengedi a gőzt, annál hamarabb a végére érünk a balhénak - utána megkínálhatom egy korty akármivel vagy egy staubbal.
Amint kibukik a száján rögtön rám tör a felismerés, hogy a SPAM mappát bizony nem néztem - mert mégis ki a tököm szokta azt nézegetni - ez viszont nem tart vissza az arcátlan hazugságtól, csak előbb közelebb lépek ejtve a papírt, hogy így felszabaduló kezemet nagyjából a dereka mellé emelve, nehogy elfogyjon a lába alól a drága asztallap és nyakát szegje itt nekem, csak hogy felbosszantson.
- Életem, elírta a címet. Ötször. - Pillantok rá a képernyőt követően meghitt közelségből, hogy aztán vigyor helyett komiszkodjak még egy sort - van az a mondás, hogy addig jár a korsó a kútra amíg el nem törik; Egyszer az én szememet is ki fogja kaparni valaki.
- Nem-e? Akkor mosttól velem tetszik élni? - Ám változik hangjának a felütése, így az én hozzáállásom is. Igazán senki nem vádolhat meg azzal, hogy nem vagyok simulékony természetű. Szusszanok egy mosolyt kettőnk közé.
- A biztonsági szolgálat egy kalap szart sem ér, mint azt ön megtapasztalhatta az imént, szóval személyesen kellene kihurcoljam adott esetben, de az betenné a kaput az együtt élésnek. - Szabadkozást mímelve tárom szét a karjaimat kissé, de remélem átmegy az üzenet: nem tervezem kidobni az irodából csak azért, mert valami ennyire fontos neki. Nem is értem honnan jött ez most.
A varázsszó viszont feltételeimnek megfelelően elhangzik, bevallom kicsit meg is lep vele.
- Rendben, de velem jön. - A kezemet nyújtom tenyérrel felfelé, hogy lesegítsem az asztalról.

Smile!

It's the second best thing you can do with your lips.

Korábbi összetűzéseim során soha, ismétlem soha nem volt még arra precedens, hogy engem egyszerűen csak felrakjanak egy igen csak méregdrága dohányzóasztal tetejére, azzal a céllal, hogy.. miért is? Elképzelésem sincs, miért vetemedne erre egy felnőtt ember egy másik felnőtt emberrel szemben, akik már korántsem gyerekek! Ha annyira tudni szeretném, kérdőre vonnám, miután felháborodásomat kifejeztem, de a költői kérdésemre kapott szenvtelen válasza a torkomra forraszt minden további szót, miközben úgy nézek a férfira, mint akinek teljesen elment az esze. Így végül válaszadás helyett csak magamban puffogva igazgatom meg a ruhám. Felkészülök a csatába menetelésre, amit a lehető legrendezettebb külsőmmel kívánok megtenni, elvégre félő, hogy kissé félrecsúszott blúzzal, és gyűrt szoknyával nem vesz majd komolyan. Ennek lehetőségét pedig csírájában el kell fojtani!
- Semmit nem változtatna a hatásszünete a hangulatomon. - húzom fel az orrom nem tetszően. - Remélem most nem várja, hogy köszönetet mondjak, amiért nem közvetlenül, hanem közvetetten indít ellenem boszorkányüldözést. Mert nyilvánvalóan a vezetőség engem fog elővenni, de tudja mit? Nem érdekel, elfér a hátamon. -
Vetem oda igencsak harciasan, a legapróbb félelmet sem mutatva, mert én pont nem vagyok az a típus, aki félne összetűzésbe kerülni bárkivel, aki él, és mozog, és beszédre képes. Az iskolavezetőségét pedig ismerem, elvégre mindhárom lányom odajárt, szóval jó pár éve boldogítjuk már egymást, és azt is tudom, hogy elégedettek a munkámmal, amit a Szülői Munkaközösségben végzek. Nyilván ez nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy ha valami olyasmit teszek, ami miatt az iskolát felelősségre vonják, azt szó nélkül hagyják, de jelenpillanatban biztos vagyok a pozíciómban, és sziklaszilárdnak érzem.
- Jól szórakozik Richard? - váltok a hosszas monológomból, kitérve egy igencsak számonkérő kérdés erejéig, melybe vegyül némi figyelmeztető él is. Nem kerüli el a figyelmem az ajkai szegletében megült mosoly, ami pont azon gesztusok közé tartozik, melyek számomra felérnek egy vörösposztóval, ha éppen egy vita közepén vagyok, némiképp felzaklatott állapotban. Mark is mindig jót szórakozott rajtam, és az aktuális kifakadásomon, pedig én halálosan komolyan gondoltam minden kimondott szavak, és ez most sincs másképp.  Most azonban meg sem várva a válaszát szembesítem egy újabb bizonyítékkal, mely perdöntő lehet a kettőnk vitáját illetően. Szemeimmel végig az arcát pásztázom, amikor a megmásíthatatlan bizonyítékkal szembesítem, a telefonom képernyőjét megvillantva, egészen addig a pillanatig, amíg karját fel nem emeli mellém, mint valami védőhálót. Kedves gesztus, de teljességgel figyelmen kívül hagyom. Tudok magamra vigyázni, és teljességgel ura vagyok a helyzetnek! És az asztallap nyújtotta térnek, melyen tűsarkakban egyensúlyozva érvelek a saját igazam mellett. - Tessék? -
Hördülök fel az újabb koholt vádat hallva. Kezdem azt érezni, hogy ez a férfi a bolondját járatja velem.
- Számtalan alkalommal ellenőriztem, és már kívülről  tudom az email címét, tehát ezt a feltételezést elutasítom! - azért egy pillanatra elbizonytalanít, és akaratlanul is rápillantok a telefonomra, és ellenőrzöm az általa kifogásoltakat, majd lezárom a képernyőt, és a táskámba dobom a készüléket, mivel nem szükséges tovább bizonygatnom az igazam, mert egész egyszerűen ez most már tény! - A becézgetéseket pedig hanyagoljuk, ha kérhetem, mert nem vagyunk olyan nexusban.  -
Szúrom oda, mint egy el nem feledve az iménti megszólítást, amit a legkevésbé sem veszek jónéven, mert egyszerűen degradálónak érzem. Jobban, mint azt, hogy egy asztal tetején állva folytatok Vele diskurzust, és nem tudom mikor, és hogyan, de egészen közel kerül hozzám, ami a fizikai távolságot illeti, melyet jobbnak látok kissé visszaállítani egy normál méretre azzal, hogy hátrálok egy lépést az asztalon.
- Tudom, hogy borzasztó nehéz beismerni azt, ha hibázunk, nekem sem mindig megy, megértem. Így hát felmentem eme teher alól, hogy elismerje, mert nyilvánvalóan nem nézte meg az üzeneteit a spam mappában. - képtelen vagyok elereszteni a témát, így könnyedén kinyilatkoztatom a magam igazát, ha már Richard ezt nem hajlandó megtenni. De ennél is tovább megyek, amikor nemesegyszerűséggel közlöm, hogy ha innen elvitet, akkor az nem egy csendes visszavonulás lesz, és harcolni fogok! A visszakérdezésével pedig kissé kizökkent a fortyogó állapotomból, és nem is igazán értem, honnan vesz ilyen abszurd válaszokat elő. Ám pár pislogást, és egy lassan kifújt levegővételt követően összeszedem magam, és megpróbálom visszaterelni a normál medrébe ezt a beszélgetést, nem feledkezve meg a férfi kéréséről sem. Elvégre, én is kérni jöttem - követelni -, ha jobban belegondolok, egyáltalán nem nagy igény az Ő részéről, hogy ezt egy udvariasabb formában tegyem meg. Tudok én az lenni, ha szükséges, és ez a helyzet megkívánja most. A nyugodtabb állapotom egészen a következő kinyilatkoztatásáig tart, ugyanis akkor igen csak felszaladnak a szemöldökeim a halottakon. - Nem igazán értem, miről beszél, de őszinte leszek, nem is akarom megérteni. Viszont felettébb értékelem, hogy nem akar erőszakkal kihurcolni innen, mert higgye el, nagyon hangos tudok lenni. -
Felemelve a kezem, megérintem a füleim, ezzel jelezvén, hogy a halláskárosodás veszélye is fennáll ezesetben. Így hát mindkettőnknek jót tenne, ha ezt elkerülnénk.
Végül beleegyezik, és ez számomra nagy meglepetés, mert már lélekben felkészültem egy újabb litániára, ami ez esetben szükségtelennek látszik.
- Mégis hova megyek Önnel? - kérdezem, miközben gyanakvóan méregetem a férfit, s tekintetem a felém nyújtott kézre esik, amit végül elfogadok. Pusztán azért, mert szűk a szoknyám, s így is fentebb kell húzzam, hogy elég teret nyerjek a lábaimnak ahhoz, hogy lelépjek az asztalról. S a következő mozdulattal habozás nélkül karolok belé, mintegy magamhoz bilincselve a másikat. Legalábbis ez csak egy próbálkozás, mert tisztában vagyok vele, hogy nem tartana sokáig lefejtenie a karom az övéről. - Remélem nem azt tervezte, hogy szépen elvezet az üvegajtóig, majd amikor udvariasan maga elé enged, be is csapja mögöttem azt, és az üvegoldal túloldaláról integet önelégülten, mert sikeresen lerázott. Ugye nem? - nézek fel Rá, enyhén összeszűkült szemekkel, mint aki azt várja, hogy bármelyik pillanatban kicseleszhetik, és próbál minden eshetőségre felkészülni.

But I know you lie

Cause your lips are moving

Nem tudok nem élni a gyanúperrel, miszerint ezt a nőt nem dugják meg elégszer, vagy nem elég rendesen - ó igen, mocskos-mód szexista hozzáállás, de nem feltétlenül arra célzok ezzel, hogy a nők orgazmustalanságukat zsémbeléssel adják a világ tudtára... És kábé ezen a ponton kezdem el megosztani a figyelmemet közte és az ólajtó száján kibukó szavak között: látok rá reális esélyt, hogy ha közbeszúrnám a fantáziámat izgató kérdést, ő vagy gutaütést kapna vagy szíven szúrna a tűsarkújával - ez, és csakis ez utóbbi eshetőség gátol meg abban, hogy megtegyem; Helyette idealizálom a róla alkotott-alakuló képemet, a dühös szex lehetőségét annak minden fantáziadús hevével...
- Tökéletes. - Válaszolok valamire, aminek mibenléte némi fáziskéséssel ér utol - az, hogy én bemegyek balhézni az iskolába még nem jelenti, hogy kereszteshadjárat - pardon - boszorkányüldözés kerekedik a történetből. Jobban szeretem a peren kívüli egyezkedés intézményét, bár nyilván nagyobb kaliberű partnerekkel - az iskola mit is adhatna sérelmeimre szánt gyógyírként Jennifer basztatásának lehetőségén túl? Semmit. Szerencse, hogy kevéssel is beérem... de elteszem későbbre a gondolatot.
- Ahhoz több kell, Jennifer. - Teljesedik ki szám sarkából az semmi kis mosoly, de közben nem kerüli el a figyelmemet az a tengersok frusztráció, amivel megágyazott a saját kérdésének: merész következtetéseket vonok le a saját nemem javára, de hagyom érlelődni a benyomást.
- Halljam. - Biztatom fel az emailcímem visszamondására szigorúan fejből, bár több kekeckedni-valót nyújt számomra a folytatás.
- De leszünk, mert maga nem tágít mellőlem süti nélkül, igaz? - Hátrál egy keveset, én pedig egy lélegzetvétellel később követem felsőtesttel, derékból előrehajolva kissé: és még így is magasabb vagyok.
- Nagylelkűségének hála nem kötöm az ebet a karóhoz, és nem kérem, hogy küldjön még egy emailt itt, most a szemem láttára. - Rajtam a sor, hogy a zakózsebből elővarázsolt telefonomat mutogassam sötét képernyővel, és csúsztassam be a nadrágom zsebébe... csak arra az esetre, ha élni akarna a lehetőséggel, mert akkor elővetetem vele. A telefont.
- Látja ezt szó nélkül elhiszem magának. - Nevetek fel röviden, és amíg a lehető legkecsesebben lelép az asztalról a szoknyában, mely ezt amúgy nem teszi lehetővé - rábambulok kicsit a lábára, a szoknya anyagával körülrajzolt idomokra, igen - az úti céllal kapcsolatban is megejtem a felvilágosítást: Carlo'S Bakery, Hoboken.
Sikerül meglepnie a karolással, értsd majdnem elröhögöm magam - helyette szabad kezem ujjai közé csippentem állcsúcsát, és homlokon csókolom.
- Megyek akkor előre, jó?

Smile!

It's the second best thing you can do with your lips.

Megtorpanok egy pillanatra, még a heves gesztikulációm is abba marad a felszólítását halván. Lassan összeszűkülnek a szemeim, miként Richardot méregetem, és mutatóujjammal felé bökök a levegőben.
- Nem megyek bele a kis játékába. - rázom meg a fejemet, és utasítom el az email címének szavalására vonatkozó kérését. Tudom, hogy ez is csak egy újabb csel arra, hogy elterelje a saját hibájáról a figyelmet, illetve egy ismételt próbálkozás a csőbehúzásomra. Nem, nem, ezt velem nem fogja eljátszani. Három lányom van, és tudom, milyen az, amikor saját magam ellen akarnak kijátszani. Mr. Allennek korábban kell ehhez kelnie, az már biztos! - Nem terveztem beérni egy puszta ígérettel igen, ezt jól látja. -
Ismerem el, hogy a feltételezése nagyon is helytálló, azonban kissé elbizonytalanodom többízben is a viselkedésétől. Egyrészt nem szokták a férfiak ilyen könnyedén fogadni, ha valamit finom erőszakkal rájuk tolok. Másrészt pedig amint én hátrálok, Ő előrébb hajol, nem sok menekülési útvonalat hagyva nekem, így zavaromat leplezvén simítom hátra a szőke hajtincseim, miközben próbálok nem tudomást venni a férfiról, és annak közelségéről. Ahogyan a kérdésére sem válaszolok, elvégre teljességgel abszurd, hogy egy süteményvásárlás időtartama alatt mi bármiféle módon közelebbi kapcsolatba kerülünk. Nevetséges. Szemeimmel követem a telefon útját, miközben hallgatom az újabb kinyilatkoztatását, melynek hallatán akaratlanul is felszalad az egyik szemöldököm.
- Remek, akkor ezt megbeszéltük. - felelek csupán ennyit a telefonos dologra, bár szívesen belemennék a vitába, de nem teszem. Kellenek azok a sütemények! - Micsoda? De hát az autóval is majdnem másfélóra, csak oda! -
Ha már sütemények, végre elárulja, honnan fogjuk megszerezni azokat, mely információ hallatán igen csak hevesen hördülök föl. Nyilván tudom, melyik az a cukrászda, sőt, még a műsorából is láttam pár részt, és egyszer elmentünk a lányokkal is együtt oda, de nem karácsony előtt, a legnagyobb tumultusban! Ezen információ hallatán kész csoda, hogy sikerül lelépnem az asztalról, nem pedig leesni onnan. Úgy tűnik azonban, hogy mióta betettem a lábam ebbe a puccos irodába, egyik döbbenetből a másik felháborodásba esek. Tagadhatatlan tény, hogy eléggé határozottan vázolom az elképzeléseim, főleg ha elakarok érni valamit, ezért is karolok belé, és vázolom a férfinek egy újabb agyament gondolatsoromat, amit Ő egy.. homlokomra adott csókkal honorál! Már azon is megrökönyödöm, amikor szelíd erőszakkal megfogja az állam, így ellenkezni is elfelejtek, és utána meg ez!
- Maga mégis mit művel? - kérdezem, de nem az eddig prezentált rikácsoló hangon. Hirtelenjében kiszárad a szám, s úgy érzem, erőszakkal löknek ki a saját komfortzónából. Halkan, de mégis tisztán és érthetően, nem kevés döbbenettel teszem fel a kérdést. Hiába vagyok magassarkú cipőkben, még így is fölém tornyosul, és már csak ezért is döntök amellett, hogy kivonom a karom az övéből, és hátrálok egy féllépést, hogy ne álljon be a nyakam, mialatt felnézek Rá. - Nem tudom mire vélni ezt a bizalmaskodó viselkedést, de örülnék, ha felhagyna vele. -
Felettébb értékelném, elvégre amint megszereztem a süteményeket, és túlvagyunk a vásáron, nem igen fogunk már találkozni, elvégre a fia áthelyezése sem történik meg.
- Induljunk, mert holnap sem fogunk odaérni. Az Ön autójával megyünk, vagy hívjak Ubert? - váltok hirtelen, majd odalépek az iroda ajtajához, és kinyitva azt, lépek ki az irodából, s pillantok hátra a vállam fölött. Nem tűnik egy olyan pasasnak, aki metróval jár, ezért is feltételezem, hogy rendelkezik gépjárművel, de sosem lehet tudni. Némi távolságot tartva ugyan, de mellette haladva sétálok a bizonyos ajtóig, ahol sikerült beügyeskednem magam, és onnan pedig már csak a lift következik, mely levisz az irodaépület alján található mélygarázsba. Továbbra is Richardot követve, érünk el egy nagy terepjáróhoz, melynek láttán egy kelletlen sóhaj hagyja el az ajkaim. - Szerintem ezt direkt csinálja velem. -
Morgom az orrom alatt, majd ha nyílik a központi zár, akkor odalépek,  és először a táskám dobom be, majd utána megpróbálom magam felügyeskedni az átlagnál igen csak magasabb járműbe, melyet nem alacsonytermetű, tűsarkú cipőt hordó nőkre fejlesztettek ki.

But I know you lie

Cause your lips are moving

Nyilvánvaló derű ül ki az ábrázatomra, noha épp elutasítja a velem való játékot: nehéz elválasztani, hiszen a létezésem egyik alappillérét a környezetem manipulálása adja ki most mégis kedvemre való, hogy átlátott az egyébként nem igazán takargatott terven a csőbehúzásra. Felvillanyozó jelenség az okos nő, még akkor is, ha haragos.
Azt gondolhatnánk, hogy ezek után majd nem provokálom tovább - és rosszul gondolnánk, mert provokálás és provokálás közt is van különbség; Az egyikkel ugye a düh, esetlegesen a tettlegesség kiváltása a cél, a másiknál pedig nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy nem flörtölési szándékkal bosszantom-e éppen.
Ha képes vagyok zavarba hozni - márpedig képes vagyok, mert a hajigazgatás pont, hogy nem leplez el semmit - és nem viszolygó undort látok az arcán.. Igen, ennyire klisé vagyok: ha a forgószél elém veti a habzó szájú keleti boszorkát kedvező tulajdonságokkal - egyesek szerint mazochista vagyok - lehetőségek egész tárháza jelenik meg hirtelen előttem és nem arra vonatkozóan, hogy hogyan rázzam le.
- Pontosan, az nettó három óra utazás, szóval egyedül biztos nem bumlizok ki oda. - Leheletnyit éreztetni kívánom, hogy én teszek szívességet neki azon egyszerű oknál fogva, hogy Jesse Staten Islandon marad a következő fél évben is, szóval ha nem akarom nem kell a kisujjamat sem mozdítani ezért a Manhattani suliért; De mert elhangzott a "kérem", engem pedig nem farkasok neveltek..
- Kifogom a szelet a vitorlájából. - Válaszolom az igazságnak megfelelően és hagyom, hogy hátráljon: ezúttal nem követem sem lépéssel, sem utána-hajolással.
- Kettős mércét használ, Jennifer. - Világítok rá árnyalatnyi, elsóhajtott figyelmeztetéssel miközben hűségesen megindulok a nyomában - a járműválasztást csupán kézintéssel jelzem;
Több eszem van annál, hogy a minden praktikumot mellőző ruhaválasztásról szót ejtsek főleg, hogy remek kilátásaim vannak így hátulról; a vigyorom sem szélesedik ki sőt, kifejezetten blazírt arccal sikerül megérdeklődnöm a nőtől, hogy
- Akarja, hogy betegyem? - Biztosan nem ugyanúgy fogja érteni a kérdést, mint én, várhatóan úgy felpaprikázza majd, hogy akár a szoknyát is levetve de betornázza magát az autóba a segítségem nélkül, bár akkor egy darabig biztosan nem megyünk sehová...
Az autó egyébként mondhatni steril: nem kallódnak szarságok a műszerfalon, nem himbálózik semmi a visszapillantón és a hátsó üléseken sincs széthagyva cuccom; A bérelhető autókat idézi kivéve, hogy ebbe nem ül bele bizalmatlanul az ember azt méregetve, hogy vajon kinek a segge izzadt rá az ülésre, illetve a tipikus használtautó-fingszag helyett nyomokban még érződik az új-illat, lévén idei modellről van szó, és mivel az enyém, az arcszeszemé is.
A parkolóházból kikeveredve bejövő hívást ciripel a kocsi fedélzeti számítógépe - I R O D A - amit kihangosítóval veszek fel egy röpke oldalpillantást követően. Nem kérem, hogy maradjon csendben.
A zaklatott recepciós mind jobban elvékonyodó hanggal magyarázkodik, így teszem amit minden férfiember egy síró nő esetén: minél hamarabb igyekszem megnyugtatni mert a sírással nem, nem tudok mit kezdeni.
- Me.. Mel... Melanie..MELANIE kérem figyeljen rám! Ön nem hibás, rendben? Rendben? Megígérem, hogy nem fogom kirúgni ha most megnyugszik, mert a segítségére van szükségem, de úgy nem fog menni ha maga közben sír, rendben? - Nem vagyok lekezelő, nem gügyögök, nem keménykedek, nem vagyok gyengéd...csak nyugodt és ezt a nyugalmat úgy fest telefonon keresztül nagy nehezen, de sikerül ráerőltetnem a recepciósra is. Ki gondolta volna, hogy a túsztárgyalási alapok majd a mindennapi életben, ilyen helyzetben érvényesülnek?
Ám az immár nyugodt nő gyorsan felírja magának mindazt, amivel megbízom - nevezetesen a biztonságiőr nevét és bekéri az elmúlt egy óra biztonsági felvételeinek a másolatát - aztán kérésemnek eleget téve hazamegy, hogy kipihenhesse a nagy riadalmat. A vonal bontása után Jenniferé mindazon figyelem, amit nem a forgalomban való közlekedésre fordítok. Meg sem próbálok a Soho felé indulni, pedig a 78as úthoz közelebb lenne a pékség... a 495ösön még azelőtt kijutunk Manhattanből, hogy beállna a csúcsforgalom jelentette dugó.
- Meséljen nekem erről a vásárról, ki kapja a befolyt összeget?

Smile!

It's the second best thing you can do with your lips.

- És pont az én társaságomra vágyik Richard? Mert ebben az esetben azt kell mondjam, hogy Ön vagy nagyon bátor, vagy csak szimplán mazochista. - jelentőségteljes nézés kíséri a szavaim, melyet teljességgel komolyan gondolok. Elegendő lenne erről megkérdeznie Markot, aki biztosan őrültnek titulálná azt a férfitársát, aki önként vállalja a személyemmel való összezárását ilyen hosszas időtartamra. Ráadásul egy autóban, ami egy kisebb tér, és nincs menekülési útvonal. Richarddal ellentétben Mark ismer engem, és nem is emlékszem, az elmúlt években akadt olyan alkalom, amikor egy légtérben ültünk, és nem veszekedtünk egymással. - De legyen így, ha ezt szeretné. Viszont utána nem fogadok el reklamációt. -
Füzöm hozzá, mint egy kiegészítést a szóban köttetett megállapodásunkhoz, amely nem is igazán lett kimondva, ettől függetlenül szükségesnek tartom hozzátenni, hogy innen már bizony nem fordulhat vissza! Persze, kiérzem én azt is a szavaiból, hogy ez most egy szívesség tétel nekem, amit nem lenne köteles megtenni, csak miért pont Velem együtt akar átfurikázni a félvároson? Mert ha ez valamiféle büntetés féle lenne, hogy unatkozzam én is vele együtt az autóban, akkor felesleges próbálkozás. Felvan töltve a telefonom, és van hordozható töltő is a táskámban. A lemerült telefonnál már csak az bosszantóbb, amikor ennyire kiszámíthatatlanul viselkedik a másik, és olyat lépéseket tesz, amelyre a legkevésbé sem lehet felkészülni.
- Én szeretem a szelet a saját kis vitorlámban. - húzom el kelletlenül a szám, bár nem lehetek abban biztos, hogy mire értette ezt a hasonlatot. Azt viszont biztosan tudom, hogy szeretek én irányítani, és nehezen viselem, ha ezt elakarják bitorolni tőlem. Könnyen feszélyezetté válok, ha nem vagyok hatással a történésekre. Így megy ez már, mióta egyedül maradtam a lányokkal, s hozzászoktam a gyeplő szoros - sokszor már görcsös - fogásához. - Igen, ez így van. -
Ismerem el a férfi kijelentését, a kettős mércére vonatkozóan, s még csak nem is szégyenkezem miatta egy pillanatig sem. Mitöbb, láthatóan tudnék még mit hozzátenni ehhez a témához, mint például azt, hogy nem egyenértékű  gesztus a másikba való karolás, és egy homlokra lehelt csók, ami borzasztóan intim dolog. Számomra legalábbis biztosan. Viszont a hallgatást választom inkább, mert nem akarok egy újabb vitába belefolyni a férfival.
- Ez most pusztán a segítőszándékról szól, vagy ez magánál valamiféle perverzió, hogy előszeretettel emelget embereket? - pördülök meg hirtelen, s nem kevésbé haragosan az igencsak kétértelmű kérdést hallva, és bizony nem általlom meg, hogy megjegyzést tegyek, már csak azért sem, mert nincs feledve az sem hogy az irodában felrakott az asztalra csak úgy, minden figyelmeztetés nélkül! - Inkább ne is válaszoljon, mert jobb a lelkivilágomnak, ha nem tudom. Ez a szoknya viszont egy egyedi darab, és nem akarom elszakítani. -
Mutatok magamra, s emelem fel a karjaim, a férfi felé nyújtva, készen arra, hogy a szükséges, akkor megkapaszkodjam a vállaiban.
- Megtenné, hogy felemel? Kérem. - megtanultam a leckét, és egyébként is rákényszerülök, hogy újabb szívességet kérjek tőle - egy órán belül másodszor -, így igyekszem illedelmesen tenni azt, és természetesen megköszönöm, ha sikeresen feljutok az ülésre, ruhadarabok sérülése nélkül, elkerülve a kínos villantásokat is. Mindezek mellett igyekszem a kettőnk közötti testikontaktust a legminimálisabbra csökkenteni, de még így is megcsapja az orrom a férfi határozottan kellemes illata, melytől akkor sem tudok szabadulni, amikor már az utastérben ülök, és kezeim lecsúsznak a válláról, az ajtó pedig becsukódik mellettem. Lopva körbe pillantok, miközben a biztoságiövért nyúlok, és áthúzva magam előtt, csatolom be. Minden rendezett, és tiszta, mondhatni pedáns rend uralkodik. Olyan, amely a saját autómban sem volt soha, mielőtt még eladtam volna, azóta pedig nem éreztem szükségét, hogy beruházzak egy újra. Tehát nem csak a megjelenésére ad - mert nyilván már ezt is szemrevételeztem az irodában a megejtett párbeszédünk közben -, hanem a környezete is hasonlóképpen tükrözi ezt. Meglepett, még ha valójában nem is számítottam semmire.
A férfi elfoglalja a helyét a volán mögött, és alig indulunk el, megszólal a telefon. Akaratlanul is odakapom a tekintetem a hívófélre, majd onnan a férfira. Nem kér semmit sem, de nem is szükséges, hisz eszem ágában sincs beleszólni. A telefonomért nyúlok, és látszólag abban elmerülve olvasom a bejövő üzeneteim, és kezdem is el az egyikre sietősen pötyögni a választ, azonban egy idő után azzal is felhagyok, mert képtelen vagyok nem a mellettem ülő férfi nyugodtan zengő szavaira figyelni, amelyek tulajdonképpen nem is nekem szólnak.
- Tényleg nem tehet semmiről az a szegény lány. - szólalok meg, mikor véget ér a hívás. Bevallom, kicsit bűntudatom van, pedig nem szokott ezzel problémám lenni. Biztosan Mr. Allen baritonja rendelkezik lelkiismeret ébresztő képességekkel. - Mit akar kezdeni azzal a felvétellel? Visszanézi, hogyan török be az irodába? -
Érdeklődöm kíváncsian, mert nem igazán látom értelmét, hogy valaki szabadidejében ilyesmit akarjon nézegetni. Tény, egészen addig, amíg mögé nem léptem, háttal állt nekem, és lemaradt a műsorról, amit valahol sajnálhat, de azért ez mégis csak túlzásnak tartom.
- Nos, minden évben három szervezetet választunk ki, amelyekre lehet az iskola weboldalán a diákoknak, és a szülőknek szavazni, és akire a legtöbb szavazat érkezik, az kapja meg a teljes bevételt, illetve lehet tovább felajánlásokat is tenni, a vásártól függetlenül. Idén a Segítség a gyermekeknek világszerte alapítvány az, akiknek gyűjtünk. - adom meg a választ a kérdésére, s közben észre sem veszem, hogy a telefonom képernyője is elsötétül, mert annyira felvillanyoz, hogy valami olyasmiről beszélhetek, ami fontos nekem. - Olyan harmadik világbeli országokban igyekeznek segítséget nyújtani, ahol nincs megfelelő oktatás, egészségügyi ellátás, és sajnos nagyon gyakran kizsákmányolják a gyermekeket. De tavaly például a Gyermeksegítség nonprofit szervezetnek gyűjtöttünk, akik segítik a gyermekbántalmazás áldozatait, rengeteg programjuk van, mint megelőzés és intervenciós programok, biztosítanak jogi hátteret az áldozatoknak, lakhatást is. Tavalyelőtt pedig anyaotthonoknak segítettünk. -
Kicsit talán bővebb választ adtam azzal, hogy az elmúlt évekből is kiemeltem egy-egy szervezetet, de úgy vélem, ha már rákérdez, akkor tudnia kell, hogy nem véletlenül harcolok ennyit ezért az ügyért. Nem holmi unaloműzésről van szó, hanem valódi segítségnyújtásról.
- Ez tényleg nagyon fontos nekem. - mondom is ki hangosan a nyilvánvalót. - Emiatt pedig hajlamos vagyok szélsőségesen viselkedni, ezt belátom. Szóval.. elnézést, ha kellemetlenséget okoztam a munkahelyén. -
Nem szeretem beismerni a hibáztam, de megteszem. Most pedig, hogy itt ülök mellette, s rám és az én ügyemre áldozza az időm, szükségét érzem, hogy ezt ki is mondjam. Egyszer, de többet nem fogom.

But I know you lie

Cause your lips are moving

Nevetek. Megtermett és sokat látott férfiakban sincs annyi mersz és harciasság, mint ebben a csöpp nőben - nem keménykedik, legalábbis nem maszkulin módon ami egyértelműen nem válik előnyére a szebbik nemnek;
Komolyan, csajok: ami a filmben működik, az a valóságban nem - aztán ha beleszaladtok egy csicskapofonba, majd lesz sírás.
- Ahogy én sem magától. - Féloldalasra húzott cápavigyorral simogatom meg vonásait, mert lehet, hogy Mark ismeri őt, de SzMK Jennifer nem ismer engem: és mivel a civilizált viselkedés korlátai nélkül élek...
- Nem vitatom, de szívlelje meg ami Jób könyvében 38:11-nél áll, vagy viselje a következményeket. - Kacsintok rá pofátlanul, és igazság szerint nem foglalkoztat megérti-e: a törvény nem ismerete ugye nem mentesít a büntetés alól, és viszonylag egyszerű a képlet; Hatás és ellenhatás - én nem a gyereke, pasija, cselédje vagy a kutyája vagyok, engem hiába próbál bedominálni vagy akár elnyomni. Elszórakoztatna. A kettős mércéje is főként, hogy meg sem próbálja tagadni - előbb utóbb meg fogja unni, hogy visszapattan rólam mindaz, amivel a környezetetét uralja/félelemben tartja.
- Megesküszöm a fiam életére, hogy csak magát szeretem emelgetni. - Vágok vissza csípőből, de mivel nem szeretné hogy válaszoljak, így megmaradok ennél és nem adok valós magyarázatot; Nem mintha az előbb hazudtam volna. A folytatás olyannyira példa nélküli, hogy a vonásaim sem maradnak meg tenyérbemászó mosolyra rendezettnek, bizony felszalad a szemöldököm: ám nem kérdem, hogy komolyan gondolja-e vagy csak viccel, hogy sikítozik-e majd ha megérintem vagy a fülembe harap? Két lépéssel leküzdöm a távolságot, nem toporgok közös erővel szerencsétlenkedve, hogy miként is kívánja és hogyan kivitelezzük - úgy kapom fel, mintha semmi súlya nem lenne és nem bocsátkozom annak firtatásába, hogy miért visel olyan holmit ami már attól is szakadhat ha leül? Mondjuk eszméletlen segge van benne...
Nem használom ki a helyzetet, mert ahogy számolom nem ma volt a karomban utoljára és egyelőre úgy fest, hogy lepörgött - megkerülöm a kocsit, beszállok - az autó pöccre indul, vele a rádió, és hamarosan az ülésfűtést is megérzi; A nagy szájkaratéban majdnem elfelejtettem, hogy december van.
- Mimóza lelkű. - Foglalom össze miután bontjuk a vonalat: nem ellene, nem mellette, szimpla ténymegállapítás. A helyzetet kezelnem kellett, de egyébként nem érdekel a recepciós, mint ember.
- Igen, aztán gifeket vágok belőle és elküldöm. - Derülök fel, de a következő levegővétellel folytatom. - Arra vagyok kíváncsi, hogy amíg maga Melaniet terrorizálta és végül valakinek a kártyájával bejutott ajtón belülre, addig a biztonságiak mi a faszt csináltak. Túl vagyunk két késeléses balhén, okkal nem jöhet be bárki hozzánk az utcáról... Szóval holnap reggel amíg maga sütizik, én kirúgom azt akit a felvételek alapján ki kell rúgnom, leszarom hogy nyakunkon a karácsony.
Oda-odapillantásokkal hallgatom, hogy csak bólintsak csendben: igen, érződik hogy ez fontos neki.
- Maga a közelében sincs annak, ami számomra kellemetlenséget jelent, Jennifer. Szóval ne aggódjon, lehetünk barátok. - Rákacsintok, a kesztyűtartó és a mobilom egyszerre kezd ciripelni bejövő üzenetet jelezve - az első pirosnál áthajolok az ő térfelére, hogy előhalásszam az ipadet, amit nem kapcsolok be rögtön; Hanyag mozdulattal becsukom a kesztyűtartó ajtaját, benne a készülék takarása nélkül nagyon is jól látható fegyverrel.
- De mégis mennyi pénz folyik be ilyen alkalmakkor? Mert a világ pénze is kevés lenne, hogy elég legyen a felsorolt szervezeteknek, vagy velem van a gond, hogy nem gondolkozom kicsiben. - Valaki ráfekszik a dudára a hátunk mögött, úgyhogy lassan elkezdek visszatolatni: ez egy terepjáró, dögtolóval és mindennel ami nem éppen városi közegbe illő; A hátunk mögött egy szaros kis SUV, aminek elég komoly károkat fog okozni ha négykerék-meghajtással kezdem el a mögötte álló autóhoz passzírozni a sajátommal.
Elkussol, nagyon helyesen. Bekapcsolom a tabletet, indul a program, zöldül a lámpa, úgyhogy Jennre bízom a készüléket.
- A nyilakkal vált a kamerák közt... pörgesse végig az unalmas részeket. - Végre kiszabadulunk Manhattanből, szóval a gázra léphetek.

Smile!

It's the second best thing you can do with your lips.

A kettőnk között elhúzódó beszélgetés arra késztet, hogy valamivel jobban feltérképezzem a számomra ismeretlen férfi vonásait. Illetve valamivel többet információm van róla, elvégre itt vagyok a munkahelyén, és nem csak a megválaszolatlan emailek, és a hanyagul kitöltött jelentkezésilap keltette benyomásomból építkezem, elvégre itt állunk egymással szemben, s látom a szavaimra adott reakcióját. Önmagamhoz híven büszkén állom a sarat, és nem igen szakítom el tekintetem a férfi mélybarna íriszeiről, így pontosan látom, mikén teljesedik ki ajkain az a bizonyos mosoly, melyet inkább titulálnék vészjóslónak, mintsem kedves gesztusnak. Biztos vagyok benne, hogy akadnak olyanok, akik ettől elbizonytalanodnának, de nem én. Engem nem olyan fából faragtak.
- Állok elébe az esetleges következményeknek Richard, én és a büszke hullámaim egyaránt. –  feleltem rezzenéstelen arccal, igyekezve azt a képet mutatni magamról, hogy a kissé pimasz viselkedése a legkevésbé sem zaklat fel, ami nem egészen volt igaz. Fogást próbált rajtam találni, de Bibliai idézetekkel talán olyan embernél kellene próbálkoznia, akit nem rángattak el tizennyolcévig minden vasárnap templomba. Mióta azonban saját családom lett, és felnőttem, letettem eme tevékenységről, amit persze az édesanyám nagyon is nehezményez a mai napig. Nem állítom, nem fordulhat a kocka, s hetven fölött nem a templomba veszem a méregdrága Chanel kosztümöm, hozzáillő kalappal és cipővel, amit még elbír a lábam. További műveltségi vetélkedőbe nem kívánok belefolyni, ezért veszem a mélygarázs felé az irányt, ahol természetesen újabb megpróbáltatások várnak rám.
Én pedig egész egyszerűen megadom magam a helyzetnek, mert nem látom értelmét az ezen a fronton való további harcnak. Legfőképpen nem a szoknyám árán, nem beszélve arról, hogy van annyi belátásom, hogy felmérjem a saját korlátjaim, ami ezúttal egy magas fellépő, szűk szoknyában. Én pedig nem szeretnék partra vetett fókaként vergődni, mire felhúzom magam, nem. Inkább elfogadom a felajánlott segítséget, elengedve a fülem mellett az újabb pimasz megjegyzését a férfinak, s nyújtom a kajaim felé, megadásom egyfajta jelenként. Látom a meglepettséget az arcán, mintha nem erre számított volna, pedig biztosra vettem volna, hogy nők százai éltek volna hasonlóképpen a lehetőséggel, csak éppen más aspektusból megközelítve a lehetőséget. Mert az én esetemben a szoknyám - és a büszkeségem - épségben tartása a cél. Az egész pedig olyan hirtelen, mégis magától értetődően történik. Elém lép, s miközben karjaim a nyaka köré fonódnak, a férfi könnyedén emel fel, majd helyez az anyósülésre, mintha legalábbis nem most először történne mindez kettőnk között. Nagyon furcsa, de nem agyalok ezen túlontúl sokáig, egyszerűen csak tudomásul veszem, s egy keveset mocorogva az ülésen, igazítom meg a ruhám, mielőtt kényelembe helyezném magam. A bekapcsolt ülésfűtésért pedig külön hálás vagyok, bár nem igazán tudom eldönteni, hogy ez egy figyelmesség lenne a férfi részéről, vagy automata beállítás.
- Terrorizáltam? -  forgatom meg a szemeim, látványosan nem egyetértve a jelzővel. - Próbáltam jobb belátásra bírni, és elérni, hogy végre kicsalja magát az üvegbunkerból. Azért ezt nem nevezném terrorizálásnak, csupán határozott fellépésnek. -
Kikérem magamnak, hogy ilyen erős megfogalmazással írják körül a tetteim, elvégre tényleg túlzás.
- Nem állta olyan rosszul a sarat. Volt már más, aki hamarabb megtört. -  úgy érzem, némi védelmet azért megérdemel a lány, aki Richard szerint terrorizmus áldozata lett. Abból pedig igazán nem csinálok titkot, hogy nem ez volt az első - sem az utolsó -, hogy valahová a sajátos módszereimmel jutok be. - Nekem az a tapasztalatom, hogy a hozzám hasonló nőket gyakran nem veszik komolyan, ezért lehetett az, hogy figyelmen kívül hagytak. -
Ez persze nem mentségként mondom, inkább észrevételként. Nálam is lehetett volna kés, de ha Markot kérdezik, a nyelvem élesebb, mint bármely szúróeszköz. Érthető, hogy az én magánakcióm nem nyerte el a férfi tetszését, és nem hibáztatom azért, amiért az alkalmatlan munkavállalóktól megkíván válni.
- Ez igazán kedves Öntől, de nyilvánvalóan nem leszünk barátok. -  szélesedik ki a mosolyom a szavait hallva, és ez őszinte gesztus tőlem, mert egyszerre meglepő, és szórakoztató is, amit mond, nem beszélve a kacsintásról, amit a végén hozzáfűz. Jó tudni, hogy annak ellenére, mekkora hárpiának vagyok beállítva a férjem által, van akinél még így sem érem el az ingerküszöböt. Mindazonáltal nem gondolom, hogy ennek az ismertségnek bármiféle jövője lenne. Ahogy megkapom végre a süteményeket, és túlleszünk a vásáron, a feledés homályába merül az egész, és nem találkozunk többet.
Csendben követem a mozdulatait, ahogy a kesztyűtartóhoz nyúl, ami pont a lábam fölött helyezkedik el, és  bizony nem kerüli el a figyelmem az ott lapuló fegyver sem. Nem tudom hirtelen, mit kellene ezzel kapcsolatban éreznem. Elvégre ez Amerikai, szinte bárkinek lehet engedélye fegyvertartásra. Mint ahogy említettem, semmi közöm nincs a férfihoz a süteményeken kívül, nem az én problémám.
- Átlagban harminc és ötvenezer dollár között, ha a többi iskolát is nézzük, akik szintén ilyenkor rendezik meg a saját adománygyűjtésüket. - gondolkozom el egy pillanatra, majd mielőtt folytatnám, meglepetten észlelem, hogy tolatni kezd a dudaszó hallatán, mire a visszapillantóra pillantok. - Gyakran csinálja ezt? Nevelési célzattal rátolat másokra, hogy türelmet tanuljanak? -
Pillantok rá, és próbálok elfolytatni az arcomra kiülő újabb mosolyt.
- Igaza van abban, hogy ez a pénz korántsem elég ahhoz, hogy az adott helyzetet orvosoljuk, főleg, hogy itt sokszor társadalmiszintű problémákról van szó, melyekhez nem elég egy adomány. Az elmúlt évtizedek mintáin kellene változtatni, törvénykezési szinten is. Viszont a társadalmifelelősségvállalás része az is, hogy ha nem is tudod megváltoztatni, de kicsit jobbá tudod tenni, akkor azt megteszed. Nevezhetjük ezt pillanatnyi tűzoltásnak is, de még mindig több, mintha nem tennénk egyszerűen semmit sem. - fejtem ki a véleményem arra vonatkozóan, mennyit is jelenthez ez az adomány egy szervezetnek. Olykor igenis érdemes kicsiben gondolkodni. Az elmúlt három évben mindig mi nyertünk, és ez idén sem lesz másképp. Most a hetvenezer dollárt tűztem ki célul. -
A végére csak nem tudom meghazudtolni magam, és a versenyszellemem, hiszen a jótékonykodás mellett bizony az is ott van, hogy győznöm kell, és ezáltal letarolni másokat. Mindezt egy jó cél érdekében.
Beszéd közben hozzám kerül a tablet, én pedig kíváncsian lépegetek a nyilakkal, amíg meg nem találom azt a felvételt, amin én vagyok látható, és a rettegő Melanie. Megint csak megállapítom, milyen szuper rajtam a szoknya, tényleg kár lenne érte, ha ez a kis utazás miatt akár egy varrás is megpattanna.
- A két fekete uniformist viselő fazon lenne a biztonságiőr? Láthatóan az egyik akkor távozik a lifttel, amikor megérkezem, a másik pedig egész egyszerűen a pultnak támaszkodva nyomkodja a telefont, fittyet hányva rám, és a szenvedő alanyra, Melaniera. Ekkor megcsörren a telefonom, én pedig a kijelzőre pillantva látom Nicole nevét felvillanni, a közösen rólunk készült képpel. - Szervusz drágám, minden rendben? -
Kérdezem egészen újszerű hangszínt megütve, ami csak és kizárólag a lányaimnak szól, akik az egész világot jelentik nekem. Nem tart sokáig a beszélgetés, leginkább Nicole az, aki beszél, én pedig hozzáfűzők egy-egy helyeslést, és megbeszéljük azt is, hogy a ma estét a barátnővel tölti, amihez jó szórakozást kívánok Neki.
- Igen, huszonnegyedikén otthon karácsonyozunk. Persze, Anja is jön, és igen a nagyiék is, és apád is. Jó, persze. Beszélek majd Vele. Vigyázz magadra, puszi, szia! - búcsúzom el, majd teszem le a hívást. – Bocsánat. Hol is tartottunk? Oh, igen, a felvételek. Nos, egy élmény volt visszanézni, bár kétlem, hogy Ön hasonlóképpen jót szórakozna. Eltehetem? -
Mutatok a tabletre, és ha megengedi, és nincs szüksége rá, nem egyensúlyozom tovább az ölemben, hanem visszateszem oda, ahonnan nem is olyan rég Ő vette ki, rezzenéstelen arccal szemrevételezve újfent a fegyvert. Ha nem, akkor az ölemben megpihen a szerkezet.
- Mivel foglalkozik a Bradford Holdingsnál? Persze ha nem akar, nem kell válaszolnia, csak hát valamivel mégis jó lenne elütni ezt a kis időt. – kulcsolom össze az ujjaim, s pillantok ismét a mellettem ülőre várakozóan. Tény, azt terveztem, hogy tüntetőleg a telefonomba mélyedek, de az igazság az, hogy szívesebben beszélgetek, minthogy a leveleim kelljen böngészni.

But I know you lie

Cause your lips are moving

- Akkor megállapodhatunk abban, hogy előre figyelmeztettem, ugye? - Mert el fogja veszíteni, el fogom venni tőle az irányítás, a kontroll utolsó morzsáját is, mindezt erőlködés nélkül és aligha lesz ínyére.
Egyébiránt ha hosszas belső narráció helyett kimondanánk mindazt amit gondolunk, akkor rólam rögtön tudná, hogy a magánéletemet érintő esetekben nem szoktam nőket fuvarozni, még az exfeleségemet sem - az ülésfűtés pedig nem automatizált, tényleg jóarc vagyok.
- Alapesetben ráragasztanék még néhány kevésbé hízelgő címkét is, hiszen Melanie csupán a munkáját végezte - ha nem kívánok pofavizitre senkit, akkor ő nem enged be senkit, és a legtöbb látogató megérti, hogy a nem az nem. - Nincs éle a szavaimnak. Lehet cserélgetni a perspektívákat orrvérzésig, a lényeg akkor sem fog változni: Jenn elérte, hogy elérhessen engem, ami legalább egy embert munkanélkülivé fog tenni.
Kellemes ünnepeket.
- Ez nagyon szomorú tapasztalat, Jennifer, magánemberként is, de ebben a kontextusban munkáltatóként vagyok jelen - valamikor én is voltam biztonsági felelős, tisztában vagyok vele mire oktatták őket, nekik meg a BH által elvárt protokollal kellene tisztában lenniük: korra és nemre való tekintet nélkül. - Nem vagyok ideges, mérges, de még csak csalódott sem - nem azért tartanak, hogy érzelmi alapon hozzak meg döntéseket; A tényszerűségemen azonban túlmutat az ő tiltakozása, tiltakozás a barátságunk ellene, így a szezon legönelégültebb, legtenyérbemászóbb mosolyával kontrázok az övére, mialatt jobb kezemmel egy névjegykártyát nyújtok felé .
- Csak arra az esetre ha meggondolná magát. - Céges telefon, saját mobil, meg az email címem: ugyanaz amit ő is helyesen pötyögött be x alkalommal.
- Az azért szép kis summa. - Egyezem bele nem kevés meglepettséggel: tessék, iskola és iskola, szmk és szmk közt is mekkora különbségek léteznek. Hatványozottan nem lett volna rossz, hogy ha Jesse átiratkozásának nem fekszik keresztbe a saját anyja - szeretném felhívni Alysont és üvöltözni vele egy sort, de nyilván nem teszem meg. Biztonsági játékot kell játsszak, különben az a szemét ribanc ellenem vadítaná a gyereket.
- Nem nevelem, bosszantom. Ha megindul a forgalom, adandó alkalommal padlógázzal fog kilőni, és ha kegyes az Isten, akkor még ma villanyoszlopra tekeredik. Másik verzió az hogy kiszáll, előre jön emberkedni, én meg a kezébe adom a saját fülét. - És részemről ennyit érdemel a mögöttünk lévő ipse, jobban leköt Jenn mondanivalója - pontosabban az agya, mert a terrorizmus mellé nem kevés intelligencia is társul: tetszik az elszántság még akkor is, ha az elhangzottak számomra unalomig koptatott klisét jelentenek. W. Bradford inasa vagyok, akinek az örökké elégedetlen felesége Miss Universe 1930': adományozó-, alapítványi-, jótékonysági estek követik egymást nap nap után, a könyökömön jön ki az összes ilyen duma.
De azér' fontos a világbéke.
Megmosolygom, illetve már most tudom, hogy nagyobb összeget fogok adományozni, de nem bonyolódom bele a témakörbe - a kamerafelvételeknek is csak bólogatok, és ugyanúgy játszom a csendkirályt ameddig a gyerekével beszél: az autó lényegében önmagát vezeti, így menet közben is tudok a tablet képernyőjére figyelni anélkül, hogy balesetet okoznék.
Társaságra való tekintettel nem kezdek veszett telefonálgatásba, kibírom ezt a három órát SzMK Jenniferrel anélkül, hogy üvöltözzek adott emberekkel a telefonban, de meditálnom nem kell a gondolataim felett: két ember biztosan repül, a harmadikról majd bájcsevegek a HRrel.
- Ingatlanfejlesztéssel. Hivatalos minőségemben tanácsadó vagyok, a gyakorlatban viszont Mr Bradford sokat van távol, így az esetek hetvenöt százalékában én kormányzom a BH zászlóshajóját. Nem tudom mennyire kívánja, mennyire kell belemélyednem a témába, hogy tiszta képet kapjon. - Mert az már lejött, hogy a nő minden, csak nem hülye.
- Egyébként kérdezzen bátran, szégyentelenül, válaszolni fogok, de előbb megfordítanám a kérdést: maga mivel foglalkozik, ha nem sütiháborúzik és szmk-zik?

Smile!

It's the second best thing you can do with your lips.

- Annak az illúzióját akarja fenntartani ezzel a kérdéssel, miszerint nekem van beleszólásom? Mert nyilván erre megy ki a játék, és nekem nincs időm most erre, szóval legyen! - nincs sem kedvem, sem pedig időm egy vadidegennel vitatkozni a saját autonómiámról. Így jobbnak látom egyszerűen csak beleegyezni abba, amit mond, ezzel elérve azt, hogy a témát lezárjam végre. Ha más szituációban sodort volna egymás mellé bennünket a sors, lehet jobban beleállnék ebbe a vitába, de most felesleges időpazarlásnak vélem. Nyakunkon az ünnepek, a boltzárások és a holnapi vásár. Csupán ezért - és semmi másért -, vagyok hajlandó felborítani a napomat, és beülni egy ismeretlen férfi autójába, hogy a város másik végébe utazzak. Ez itt New York, én pedig túl sok bűnügyi dokumentumfilmet láttam már ahhoz, hogy tudjam, a vonzó megjelenés még nem minden. Richard ellen pedig láthatóan nem sokra mennék a táskában lévő gázsprayel. Valamiért mégis úgy érzem, nincs okom arra, hogy féljek. Egyelőre. - Általában mindig elérem, amit akarok. -
Ezt akár vehetné ígéretnek is a jövőre nézve, de nem feltétlenül szánom annak, hiszen mint ahogy azt a következő kijelentésemmel is alátámasztom; ez nem egy barátság kezdete. Pusztán egy üzleti kapcsolat, melynek időtartama a sütivásárra korlátozódik. Még akkor is, ha a végkifejlet igen kellemesnek mondható. Sokféle érzelmet vagyok képes kiváltani másokból, és ez a fajta reakció, melyet a férfit hallgatva tapasztalok, igencsak egyedi. Hangszínéből nem érződik ki düh, vagy annak bármely haloványabb árnyalata, és nem érezteti ily módon velem, hogy bosszúságot okoztam volna neki a felbukkanásommal. Engedve a késztetésnek fordulok felé, s figyelem meg arcának felém eső profilját, és a vonások is meglepő nyugalomról árulkodnak. Különös, de nem ragadok le ezen momentumnál, hiszen a következő másodpercben tekintetünk egymásba kapcsolódik. A férfi arcán pedig egy olyan mosoly rajzolódik ki, mely sokkal inkább csapódik le bennem intő jelként, mint kedves gesztusként.
- Hát persze. - érkezik tőlem a hasonló mosollyal kísért válasz, miközben a kártyáért nyúlok, és egy futó pillantást vetek rá, majd elteszem a táskámba. - Kitüntetve érzem magam, amiért megkapom a magán elérhetőségét. -
Nem tudok, és nem is akarok gátat szabni az észrevételemnek, melyet némi iróniával  fűszerezve adok a másik tudtára. Fogalmam sincs, mit vár ettől az egész úttól, mert láthatóan nem az legfőbb cél, hogy megszabaduljon tőlem. A kis kalandunk végére már biztosan nem ezt gondolja majd.
Nem kevés büszkeséggel újságolom el, miket ért el eddig az iskola az én vezetésem alatt, és természetesen bezsebelem a mellettem ülő férfi elismerését is, mikor az a konkrét számokat hallva érezhetően meglepődik.
- Nem szükséges többet mondania, mert nem valószínű, hogy ennél többet akarok tudni. - a más emberek bosszantásától, és az összegyűlt pénz felhasználásán át eljutott a beszélgetésünk oda, hogy Mr. Allen munkájáról kérdezek, és Ő válaszol is. Pontosabban egy olyan feleletet kapok, mely akár több kérdést is felvethetne. Mark mellett megtanultam, hogyan kell a dolgok mögé látni, vagy legalábbis megkérdőjelezni azokat, és hallomásból azt is tudom, hogy az ingatlanpiac közel sem a legbékésebb, és legveszélytelenebb terület. Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni Richardot illetően, hisz alig ismerem. Viszont azt tudom, hogy a nyugodt vízfelszín alatt szinte bármi rejtőzhet. - Szégyentelenül? Nem feltételeztem, hogy lenne Önben bármiféle szégyenérzet. -
Szélesedik ki a mosolyom a szavait hallva, és ez most mindentől függetlenül őszinte. Egyre inkább szórakoztat ez a társalgás köztem, és a férfi között, ami jó hatással van rám, hiszen egyre inkább ellazulok ebben a kényelmes térben, a kellemesen fűtött ülésben.
- Mark idegein táncolok. - kontroll nélkül bukik ki belőlem a legelső válasz, ami eszembe jutott a kérdés hallatán. - Ő a lányaim apja, a férjem. Technikailag. -
Egészítem ki a válaszom, magam sem tudom miért. A legtöbb esetben még ennyit sem osztok meg a másik féllel, elég ha annyit tud, hogy férjezett nő vagyok. Hiszen papíron együtt vagyunk, és a nevét is viselem, olykor még a karikagyűrűt is, bár az utóbbi időszakban a sok teendő mellett teljesen megfeledkeztem róla, ennek megfelelően most sincs az ujjamon. Nem megyek bele bővebben, mert nem tartom fontosnak, másrészt meg nem szeretek erről beszélni. Így is többet mondtam, mint amennyit kellett volna.
- Három lányom van, és ahogy az első elkezdte az iskolát, beléptem a szülői munkaközösségbe, és három évre rá elnök lettem, és azóta is ezt csinálom. A legkisebb Johanna, jövőre érettségizik, és akkor fogja átvenni valaki más a helyemet majd. Egyébként eléggé lebecsülik ezt a munkát, sokkal több energiát is időt igényel, mint azt sokan feltételezik. Felér egy részmunkaidős állással, csak éppen nem tudom majd feltüntetni az önéletrajzomban szakmai tapasztalatként. - nem érzem magyarázkodásnak, mivel tényleg így gondolom. Az évek alatt sokszor megkaptam, hogy ez nem számít valódi munkának, de megtanultam helyén kezelni. Egyébként is csak kevesek olyan bátrak, hogy emiatt megszóljanak, és azok akik mégis, megkapják a jussukat. - Résztulajdonos vagyok egy kávézóban, így az ottani teendők is eléggé lekötnek, illetve jövőre folytatom a tanulmányaim, bár nem ott, ahol a lányok születése előtt abbahagytam, de ez nem is lényeges. -
A másik téma, ami nem gyakran kerül szóba, sőt. Valójában senkinek nem beszéltem erről, és éppen ezért ismét inkább visszavonulót fújok idő előtt, mintsem belemélyedjek.
- Mindig találok valami elfoglaltságot magamnak, két „sütiháború” között. -  nem csak lógatom a lábam, mint azt sokan feltételezik rólam. Kész szerencse, hogy a kérdésének megválaszolásához érek, mert megcsörren a telefonom ismét, amit szintén fel kell vennem. - Amanda, mindent leírtam Neked az emailben tegnap este, pontról pontra, hogy mit kell tenned. Olvastad? -
Vonom kérdőre a vonal túlvégén lévő SzMK társam, aki amolyan helyettesként is funkcionál, amikor én nem vagyok ott.
- Csatoltam hozzá a ppt-t is, amit együtt már egyszer átbeszéltünk. Ott van benne a tervrajz, hogyan kell elhelyezni az asztalokat. Mi tehát a probléma? Hangoskönyvet kellett volna mellékelnem? - én korántsem vagyok olyan türelmes, mint Mr. Allen tette meg percekkel ezelőtt Melanieval. Roppantmód felbosszant az, ha valaki nem képes megtenni azt, amit kértem tőle, holott világos és érthető utasításokat kapott. - Kövesd az utasításokat. Délután beugrok, és ellenőrzők mindent. Lesz még időnk kijavítani holnap reggelig. Esetleg halaszhatatlan programod van? Igen, szerintem sem. Akkor ott találkozunk. -
Teszem le a telefont, és fújom ki lassan a levegőt.
- És még Ő pályázik a helyemre, nevetséges. - morgom az orrom alatt, majd nézek ismét a mellettem ülőre. - Sajnálatos, hogy a fia végül nem kerül át hozzánk, pedig kiváló iskola a miénk. Ez a döntés már végleges? Mert ha tudok esetleg valamit tenni az ügy érdekében, ne habozzon megkérni rá. Biztosan jól érezné magát a fia nálunk. -

But I know you lie

Cause your lips are moving

- Mintha csak úgy elvehetném a beleszólás jogát öntől, Jennifer. - El tudom, el fogom venni ha úgy látom jónak, ezt akár borítékolhatjuk is viszont nem mindegy, hogy milyen áron; Szörnyű kliséhalom lennék ha azt állítanám megszoktam már, hogy a női akarat minden körülmények között engedelmesen meghajlik az enyémnek, hisz ha nem teszi, törni fog - az esetek hetvenöt százalékában az állítás fedi is a valóságot, de az csak hetvenöt százalék. SzMK Jenn nyilván a fennmaradó huszonöt százalékban bóklászik valahol - szeretném sajnálni magam azért, mert tönkretesznek a nők, de igazság szerint ő szórakoztat.
Ha nem tenné, kiraktam volna az irodámból eszközeimben nem válogatva, és kurvára nem Hoboken felé kocsikáznék most.
- Látja ebben egy percig sem kételkedem. - Vigyorgás nélkül is derűsnek ható beleegyezésem az övé, értelme nincsen hosszan filózni az idáig vezető történések negatívba kanyarodó okozatán: ahelyett, hogy mikromenedzselnék adott helyzeteket, teszek egy lépést hátra a nagyobb kép kedvéért. Jelen esetben ez a kép fekete-fehér, mert annyira mindegy milyen módon bukott ki a biztonsági védvonal gyengesége - működésképtelen mert dilettánsok működtetik. Azért (is) kapom a fizetésemet, hogy ezen problémák orvoslásra kerüljenek - és az én orvoslatom minden, csak nem emberbarát.
Tükröt tart a mosolyomnak, és elveszi a kártyát - biztos vagyok benne, hogy adandó alkalommal kidobja, ha más nem amikor kikukázza a retiküljéből a blokkokat, zsepiket, pontgyűjtő szarokat. Rajongásom nőttön nő, hiszen férfiből vagyok és még csak nem is tagadom - minél jobban tiltakozik, annál jobban kell nekem; Belegondolva mondjuk ijesztő, hogy az én vonzalmam az erőszaktevők elszántságával azonos tőről fakad.
Megborzongok.
- Rögtön sejtettem, csillog a szeme. - Szemtelenkedek egy keveset, hogy a forgalomban szerzett új barátra már ne akarjak több szót vesztegetni, hisz Jennifer szemlátomást nem vevő a humoromra. Nem firtatja a munkámat sem, mely passzivitás önbizalomromboló erővel bírna az átlag férfi számára, az én szarvamat viszont ennyivel nem töri le; taktikát váltok.
- Fáj, hogy ennyire kiismerhető vagyok. - Évődök keveset, hogy teljes figyelmem legyen az övé amint beszélni kezd - olyan információk birtokába juttatva engem, aminek mindenképpen utána mennék ha odáig fajulnának a dolgok. Gyűrű nincs a kezén, de az még nem jelent semmit - Alynek sem volt gyűrűje, mert nem a tekerős golyóautomatából akartam neki ékszert szerezni; és amilyen a jövendőbelimnek elképzeltem arra a harmincas éveim elejéig nem is telt. Sajnos vannak azok a prioritások, amelyeken sokat nem gondolkozik az ember - pelenka a gyereknek vagy cicoma az asszonynak? A szomszédságunkban nem volt senki, aki a gyűrűhiány ellenére kikezdett volna vele, és a munkahelyén is csak egyszer fordult elő - a többiek tanultak a dologból.
Szóval befuccsolt a házassága. Csúcs.
- Ó dehogyisnem. - Kvázi önjáró az autóm a sok érzékelőnek és extrának köszönhetően, úgyhogy nem okozok vele forgalmi balesetet ha elengedem a kormányt és áthajolok a kesztyűtartóhoz: nem csinálok titkot abból, hogy felbosszant a kishitűsége, úgy rángatom elő a tabletet, hogy fel sem tűnik mennyire belemászok ezzel az aurájába; A karom súrolja a lábát. Pár pillanatig tart a youtubenak feldobni amit keresek, beletekerek az elejébe aztán a kezébe nyomom - ha nem akarja elvenni, akkor négy percen át tartom a készüléket, amíg pörög a videó.

- Magának lehet nem lényeg, de engem kíváncsivá tesz. Gyerünk Jennifer, úgysem találkozik velem soha többé, dobja a lovak közé a gyeplőt és meséljen! Mit tanult a lányai előtt és mit fog tanulni jövőre? Milyen elfoglaltságai vannak azon túl, hogy meglett férfiemberekre töri rá az irodaajtót? - Kacsintás jelzi csupán, hogy ez utóbbi ártatlan cukkolás és nem, nem fogok leakadni a témáról csak azért, mert ő telefonál. Amíg tart a beszélgetés természetesen hallgatok és magamban élni kezdek a gyanúperrel, hogy irányításmániás.
- Valószínűleg utána is magához fog járni tanácsért, aztán leadja a posztot egy éven belül. - Fűzöm hozzá foghegyről, de mert a közlekedés engedi kicsit jobban rátaposok a gázpedálra. Ha be lenne dugulva a város tényleg másfél óra lenne az út oda, de így legfeljebb huszonöt perc alatt teljesítjük a távot: mondjuk attól nem félek, hogy hamar végzünk Buddynál, szóval nem megyek szándékos kerülőúton. Visszafelé meg ki tudja, lehet kijutni egyszerű csak Manhattanből, befelé már nem leszünk ilyen szerencsések.
- A fiam biztosan, csak az exfeleségem nem. A gyereknek ugye ez lesz az utolsó féléve, aztán ha minden jól megy egyetemre fog majd járni - az anyja viszont nem akarja, hogy esetleg velem éljen a kölyök ezután, csak őt nem tudja azzal magához láncolni, hogy "jaj, terhes vagyok tőled és megtartom". Ezért én kapom az ultimátumot - ha nem utasítom el Jesset akkor ellenem vadítja. A középiskolát elengedem, talán jobb is ha a megszokott környezetében érettségizik, de a felsőoktatás témaköre még nem lefutott meccs. - Szinte vicsorogva jön az utolsó mondat, de aztán rendezem a vonásaimat és miközben leparkolom az autót, felé fordulok.
- Szóval a maga tanulmányainál tartottunk. - Kiszállok, megkerülöm a kocsit, felajánlom ölelő karjaim és kisegítem hacsak nem akarja magát ezúttal kivetni.
A cukrászdában tömeg, így eszem ágában sincs előre engedni, faltörő kosként nyitom előtte az utat - a pult helyett a szék-asztal helyre megyünk, ide fut be Valastro is: megölelem a pufi olaszt, aztán bemutatom Jennifert is. Hamar kiderül, hogy megrendeltem a süteményeket mi több, ki is fizettem, de nem kértem rá szállítást és megoldani sem tudják - szóval...
Jennre nézek sunyi módon, miközben felcsippentek egy újabb akármit azon sütemények közül amivel megkínáltak minket: gyerünk szívem mondd ki, reggel érte jövünk te meg én, mert egyedül biztosan nem bumlizok ki mások diabétesze miatt.  

Smile!

It's the second best thing you can do with your lips.

- Ezt egy szóval sem mondtam. Éppen ellenkezőleg vélekedem. - a fejemet ingatva vetek egy pillantást a férfira, aki nyilván nem gondolta az iménti megjegyzését komolyan, én viszont úgy érzem, még sem hagyhatom teljesen szó nélkül azt. - Persze, nem célszerű ilyen rövid ismeretség után következtetéseket levonnom, mégis úgy érzem, hogy az iménti állításával ellentétben Ön inkább a nehezen kiismerhető típus kategóriába tartozik.  -
Természetesen ezzel nincsen semmi baj, sőt. Nem is ítélkezően mondom mindezt, pusztán megállapításként, bár az is lehet, hogy csak én nem érdeklődöm eléggé a férfi iránt, amelynek igencsak egyszerű oka van; felesleges időpazarlás. Csúnyán hangzik, de én tényleg nem hiszem azt, hogy ennek az ismertségnek hosszútávon bármi foganatja lenne, hiszen a gyermekeink végül nem járnak majd egy intézménybe, és az utolsó mozzanat az lesz, amikor személyesen megírom a tájékoztatólevelet, melyben megköszönöm a hozzájárulását a vásárhoz, illetve beszámolok a befolyt összeg felhasználásáról. Ez a gesztus nem több a megszokott formalitásnál, amit szintén én vezettem be az elnökségem alatt.
A fentebb kifejtett elméletemmel megyek szembe, amikor rólam van szó, mert nem fukarkodom a válaszaimmal, de talán épp azért, mert úgy sem látjuk többet egymást, így hát miért is kellene titkolnom azt, hogy már csak technikailag vagyok férjnél? Ez immáron nyílt titok, és felesleges lenne hazudnom róla. Kivételt képeznek olyan esetek, amikor kifejezetten előnyös számomra a Schneider név, én pedig szemérmetlenül kihasználom.
Figyelemmel követem a férfi minden mozzanatát, aki most kihasználva az autó extra felszereltségét, engedi el egy pillanatra a kormányt, és hajol át az én térfelemre, mi több, karja a lábamat súrolja, de ez a fajta közelség nem érint kellemetlenül. Nem sokban különbözik ez a helyzet attól, hogy a karjába kapott, és segített beszállnom az autóba? Na ugye. Nem vagyunk már tinédzserek, és nem fog remegni a térdem, amiért egy igen kellemes küllemű férfi véletlenül hozzámért. Ez nem egy Danielle Steel könyv. Azt viszont nem értem, a válaszomban mi olyat vélt felfedezni, ami felbosszantotta, de talán az ismét kezembe kerülő tabletről kiderül, nem várom el, hogy Ő tartsa, hanem értelemszerűen érte nyúlok, és az ölemben megtámasztva figyelem a videót.  - Nos, erre nem számítottam. - némán nézem végig a videót, miközben a vonásaimon megannyi érzelem fut át, és ez talán beszédesebb, mintha kommentálnám mindazt, amit látok. Nem láttam még korábban, de az biztos, hogy jó pár embernek szívesen elküldeném; például a Mark Schneidernek. Éppen ezért, amikor véget ér, lezárom a képernyőt, önkéntelenül buknak ki a szavak belőlem az őszinte, beismerő szavak. Magam sem tudom, mire számítottam, de erre biztosan nem. Felpillantok az ölemben pihenő kütyüről, és fürkészve figyelem a mellettem ülő vonásait. Több kérdésem is lenne, mint például az, hogy mi volt a célja ezzel a videóval? Vagy mit akar velem ily módon közölni, de végül nem teszem fel egyiket sem. - Köszönöm. -
Csupán ennyit mondok, és ebben az egyetlen szóban, és a hálától csillogó szempárban, mellyel Őt nézem, minden benne van.
Nem, Richard határozottan nem kiismerhető, sokkal inkább beletenyerel, és összekuszál minden eddigi elképzelésem. De nem probléma, alkalmazkodom a helyzethez, és ami azt illeti, meg sem kell erőltetnem magam túlzottan ahhoz, hogy percről percre egyre jobban lazítsak a merevségemen, így a szurkálódó megjegyzését is, egy kiszélesedő mosollyal fogadom.
- Nem kerüli el a figyelmem, hogy taktikát váltott. - pillantok Rá hunyorogva. Nem értem, tényleg nem értem, miért érdekli egyáltalán bármi velem kapcsolatos információ. Ez már egy kicsit túlmutat azon, hogy töltsük el az időt együtt. Vagy mégsem? Nincs időm bővebb választ adni, mert megcsörren a telefonom, és nekem fel kell vennem. - Én is így gondolom. -
Reagálok a férfi megjegyzésére, miközben a kezemben szorongatott telefonon nagyítom ki a képeket, amiket Amanda küld, és küldök írásos választ vissza rá.
- És segíteni is fogok neki, hátha ezzel eltudom érzni azt, hogy ne tegyen tönkre mindent, amiért az elmúlt években dolgoztam. - pusztán ezért nem fordulok majd el teljesen az SzMK-tól, Johanna ballagását követően. Erős túlzás lenne örökségnek nevezni mindazt, amit ott felépítettem, de egy kis részem mindig is ott lesz. Butaságnak tűnhet, de nekem fontos.
Nem figyelem különösebben, merre haladunk, csak akkor pillantok fel, amikor ismét megszólal, de akkor viszont minden figyelmem az Övé. Képtelen vagyok palástolni az arcomra kiülő meglepettséget, elvégre most tényleg egy igencsak szemérmetlenül őszinte választ kapok az általam feltett kérdésre. - Hát ez igazán sajnálatos. Legfőképpen azért, mert az ilyen konfliktusoknak a gyerekek a legnagyobb elszenvedői. A lányaimon látom. -
Richard szavai elgondolkodtattak. Vajon Mark érezte valaha azt, hogy ellene vadítom a lányainkat? Én soha nem tiltottam tőle a gyerekeket, sőt, szabályosan zaklattam azért, hogy minél több időt kicsikarhassak a lányok számára. De én sem vagyok fedhetetlen, és belátom, nagyon sok hibát elkövettem az elmúlt években, és sok rossz, berögzült viselkedési mintát cipelem most is magamon. Ezt a pszichológusom mondta, amíg még jártam hozzá. Fájó beismerni, hogy igaza van.
- Ön mindig ilyen bosszantóan kitartó? - forgatom meg a szemeim a kérdését hallva, majd teszem vissza a tabletet a helyére, mikor megérkezünk. Kicsatolom az övem, majd amikor kinyílik az ajtó, kérdés nélkül fogadom el Richard segítségét. Nem, nem kockáztatom a szoknyám épségét holmi önérzet miatt, arról nem is beszélve, hogy a férfinak láthatóan ez nem jelent plusz terhet.
A legkevésbé sem bánom, hogy nem nekem kell bevetnem magam a tömegbe, hanem Richard megteszi ezt helyettem, én pedig szorosan a nyomában haladok. A fejlemények azonban nem éppen úgy alakulnak, ahogy szerettem volna.
- Majd én eljövök érte! - vágom rá habozás nélkül, de ahogy kimondom ezeket a szavakat, a süteményt majszoló férfira nézek. - Bár nincs saját autóm, de.. majd maximum bérelek egyet. Gondolom az átvételhez nem szükséges Mr. Allen jelenléte, igaz? -
Fordulok az olasz fickó felé, és bár erős késztetést érzek arra, hogy a rajtam eluralkodó stresszt a kikészített süteményeken vezessem le, nem teszem meg. Elképesztően jól néznek ki, de elég csak rájuk néznem, és híztam két kilogrammot. Az én magasságomhoz az viszont nagyon sok.
- Vagy a másik opció, hogy elkísérem. - fordulok Richard felé, várakozóan. Döntse el, melyik lenne a számára kivitelezhető. Engem csupán a végeredmény érdekel, méghozzá a sütemények leszállítása a vásárra. - Hajnali hatra kellene érte jönni? -
Ismétlem vissza az olasz cukrász szavait, és mondhatni nem éppen természetes a mosoly az arcomon. Nincs szükségem matematikai függvénytáblára ahhoz, hogy kiszámoljam, milyen embertelen időpontban kell majd kelnem.
- Igazán nem kell ezzel fáradnia Richard, egyedül is megtudom oldani. - tíz perccel később már az autó felé haladunk, és próbálom meggyőzni a férfit arról, hogy ne bővítsük a szívességi listámat nála. Azt hittem, az első adandóalkalommal lerázza magáról ezt a dolgot, de tévedtem. A cukrász előtt kijelentette, hogy akkor kettőnkre számítson holnap reggel. - Ha ennyire nem lehet eltántorítani a kigondolt gondolatmenetétől, akkor az is biztos, hogy holnap nadrágot veszek fel. -
Jegyzem meg, amikor ismét a segítségére szorulok a beszállást illetően. Újfent elfoglalja mindenki a maga helyét az autóban, majd elindulunk vissza, Manhattan felé.
- A Georgetownra jártam. - szólalok meg pár perccel később. Nem feledkeztem meg a kérdéséről, és íme, meg is kapja a választ tőlem. - Közgazdaságtudomány szakra. Elég sok kreditemet áttudnám vinni az előző tanulmányaimból, de őszinte leszek, a legkevésbé sem érdekel már. -
Teljesen őszintén nem érdekel a dolog, és ezt nem is titkolom. Csak azért, hogy meglegyen a papírom, nem akarom az időmet olyasmire fecsérelni, ami nem érdekel. Így is túl sok időt vesztettem el.
- Lakberendezéssel szeretnék foglalkozni. Elvégzek egy ehhez kapcsolódó tanfolyamot, és utána elválik, hogyan, és merre tovább. Van pár ismerősöm, aki ezzel foglalkozik, így nem lesz nehéz megtalálnom az utam. - erről még senkinek nem beszéltem. Leginkább azért, mert féltem a reakciótól. - Mindig is érdekeltek a szép dolgok, és szerintem jó érzéken van hozzájuk. Remekül szervezek meg munkafolyamatokat, és kiválóan irányítom az embereket. Szerintem ezt nekem találták ki. -
Valamiféle megkönnyebbülés jár át, hogy erről beszélhetek. A szüleimtől biztosan megkapnám, hogy nem vagyok képes rá. A lányaim pedig éppen eléggé elvannak foglalva a saját életükkel, mintsem ezzel foglalkozzanak, Mark pedig.. hagyjuk is. Lehet pont azért könnyebb őszintének lennem Richardal, mert ott motoszkál bennem a tudat, hogy úgysem fogom többet látni. Leszámítva a holnap reggelt.

But I know you lie

Cause your lips are moving