Bűntudatom van hogy anyámék háta mögött jövök el az interjúra. Tudom hogy elkezdenének parázni, hiszen a felügyelő tisztem nem szeretné ha bárokban vállalgatnék el munkákat de... Nem tehetek róla. Amikor kijött a számla a kocsmától ahol összetörtem a bútorokat... Egyszerűen a szívem szakadt meg ahogy Apa és Anya próbálták összekaparni a maradék pénzüket mert nekem egy kurva félretett fillérem sincs. Egy újabb hitelt kell felvenniük. Nem mintha az óvadék olyan alacsony lett volna. Úgy érzem én vagyok a legrosszabb dolog ami valaha történt velük. Csak álltam ott mint egy nagy fasz és nem tudtam semmit sem mondani pedig meg akartam őket vigasztalni, nem is tudom, nyugtatni... Vagy csak én lettem megint kibaszottul ideges? Sok gondolat járt a fejemben de egyiket sem tudtam normálisan, káromkodás nélkül megfogalmazni. Inkább fogtam a kabátom és elmentem sétálni. Ki kellett szellőztetni a fejem. De mit hazudok... Mint általában akkor is inkább csak kimenekültem a szituációból. Ahogy róttam az utcákat és szívtam egyik cigit a másik után újra csak egy bár felé esett az utam. Legszívesebben bementem volna és egyik sört rendeltem volna a másik után, csak... Egyfelől nem volt pénzem, a másik. Mi van ha ugyanaz történik? Iszok és iszok, egyszer pedig elszakad a kép, elvesztem a realitás érzetét és valahol máshol ébredek fel? Félelmetesnek tűnt a gondolat. Rettegtem attól a képtől mert a mai napig nem tudom mi történt. Talán ezért is könnyebb elhatárolódnom a piától.Elkezdtem félni tőle. Ahogy álltam a kirakat előtt, figyelve a részeg vagy csak kicsit spicces alakokat az utca némaságából, egy csaj szólított meg. Egy szőke liba volt, nem messze a bejárattól cigizgetett és mért végig. Utálom amikor ezt csinálják. Leadnak mindenféle jelzéseket amikről fogalmam sincs mi lehet aztán a végén ha megszólítom őket én vagyok a szexuális ragadozó. Komolyan mondom, ebben a kurva országban hozzá sem lehet szólni senkihez sem. Nem is akartam vele beszélni, nehogy a végén rám akaszkodjon, de nem italozni akart. Egy melót említett meg. Kidobó... Vajon miért gondolja mindenki rólam hogy csak kibaszott fizikai munkát tudok végezni? Gondolom a toronymagas szétvarrott fasz jól mutatott volna a bárban. Nem is kell fegyver, csak befeszítek és már rohannak is. Kár hogy nem hazudtolom meg az elképzeléseket, bunyózok is ha kell. Nem csak egy óvatos óriás vagyok akit mindenki félreért. Elhívott másnapra és azt mondta legyek minél meggyőzőbb. Ez nem tudom mit jelentett de... Nem akartam elutasítani. Kellett a pénz hogy kifizessem a tartozásaimat és segítsek Anyámnak. Semmit sem utasíthattam vissza mert a kibaszott zenekar nem tart ott, talán sosem fog, hogy ténylegesen keressünk is vele...Úgy osonok az árnyak között mint egy tolvaj, egyre idegesebb vagyok az egész kibaszott interjútól. Ismeretlen érzés, általában amikor kaptam valami munkát mindig egy ismerős ajánlott be. Sosem kellett felöltöznöm és önéletrajzot írnom... Az összegyűrött papírdarabra szorulnak az ujjaim, nagyon remélem hogy a tenyerem izzadtságával nem baszom szét az egészet. Ahogy egyre közeledek a helyhez úgy múlik el a maradék bátorságom is. Tényleg kell ez nekem? Pont egy bár? Nem, nincs más választásom. Emlékeztetem magam ahogy elszívom az utolsó szál cigim mielőtt belépnék a helyiségbe. Végülis, pont testhezálló, nem? Már csináltam ilyet, a legtöbb kis nyápic fasz meg úgysem akarna bunyózni. Pár este, lehetőleg nagy pénz. Csak álldogállni kell, néha kitenni a bajkeverőket. Nem lehet nehéz, veszélyes alakok úgysem járhatnak pont egy brooklyn-i helyre. Pár hónapot vagy évet kihúzok, közben hátha lesz a bandából is valami.
- Hát eljöttél! - riaszt meg a kurva magas sikongatása a csajnak, majdnem összefostam magam az irritáló hangjára. Azon gondolkozok nem-e kellene visszafordulni. Tényleg kibírnám egy ilyen hülye kurva mellett nap mint nap? Belém kapaszkodik és valami fura mosoly terül szét az arcán. Persze, az nem gáz ha egy nő kezd el taperolni, ha én is ugyanezt csinálnám akkor rögtön jönne az összes feminista picsa hogy regisztráljanak mint szexuális bűnözőt. Megpróbálom finoman lefejteni a kezét magamról de úgy kapaszkodik a karomba mint egy éhes csecsemő az anyja mellére. Nagyszerű. Már nem csak Patrick-tól kell féltenem a rózsabimbóm, más is csatalkozott a klubhoz.
- Oh, olyan édes vagy! Kiöltöztél... - kuncog magában míg pillázik felfele, én legszívesebben megfognám és áthajítanám a terem másik végébe. Lemondtam arról hogy leszedjem magamról mert a műköröm elleni csatában nincs esélyem. Csak szeretnék minél hamarabb túl lenni ezen az egészen...
- Azt mondtad... Meggyőzőnek kell lenni. - zavartan vakarom meg szabad kezemmel a tarkóm, egyre jobban kezdem úgy gondolni hogy a másik két kiscsaj, akik a bárpult mögött feszítenek, rólam beszélgetnek és kiröhögnek. Akkor mégis mi a faszomat jelentett az hogy legyek meggyőző? Az interjúkra nem kell kiöltözni? Egy fél éve voltunk az unokatestvérem esküvőjén, azt mondták jól állt az ing meg a csokornyakkendő. Vagy hülyén áll? Anyámék már megint hazudtak.
- Akkor vegyem le? - gondolok itt a nyakkendőre de a csaj tekintete hirtelen elhomályosul ahogy a mellkasommal szemez. Ennek meg mi a faszom baja van? Annyira utálom és felbasznak néha a nők. Miért nem tudják egyszerűen azt megmondani amit akarnak?! Állandóan ez a kibaszott titkolózás meg elvárnák hogy olvassak a kurva gondolataik között. Kell is egy percet várnom mire felocsúdik a gondolataiból és végre hajlandó válaszolni is.
- Nem, dehogy... Cuki vagy. - érinti meg finoman a mellkasom és néz fel rá. Én megfogom a kezét és arrébb rakom. Bűzlik a piától. Bár lehet amiatt mert keveri őket... Mindegy, nem tudom és nem érdekel. Nem fogok egy részeg nővel kikezdeni. Az biztos egy egyenes utat jelentene a börtönbe, főleg ezekben az időkben. Ahogy hozzáérek a kezéhez az ujjai gyorsan, váratlan a kezemre fonódnak, én felvonom a szemöldököm.
- De később segíthetek levenni...
- Mi? Csak egy kapocs, nem bonyolult. Akkor, hol van az iroda? - végre sikerül megszabadulnom a kezétől, olyan értetlenül néz rám egy percig. Most akkor magyarázzam el a kibaszott kapocs fogalmát? Ennyire egy idiótának néz hogy még ennyit sem tudok kiszenvedni magamból? Szeretnék már megszabadulni a picsától mert egyre jobban idegesít és akkor a főnökkel még nem is találkoztam. Ő, valamiért ridegebben mint eddig, elengedi végre a karom és mutatja az irányt, hátra sem nézve hogy tudom-e követni. No nem mintha ez valaha is kérdés lett volna. Kicsit tekergünk a tömeg között, nem kell sok idő hogy elérjünk a hátsó helyiséghez.
- Ez az. Sok sikert... - áll meg az egyik ajtó előtt és néz rám mérgesen. Most meg mi a faszomat csináltam? Még csak nem is káromkodtam! Nagyszerű. Ha esetleg tényleg felvesznek akkor majd tippelgethetek hetekig hogy miért nem szól hozzám. Nem mintha hiányozna a karmos kezeinek az érintése. Kiráz azoktól a valamiktől a hideg, jobb távolabb lenni tőlük.
- Kösz. - biccentek felé, ezzel jelezve, nincs kedvem beszélgetni és mehet is. A változatosság kedvéért még pontos is vagyok, ezért különösen büszke vagyok magamra. Határozottan kopogok az ajtón, ami lehet egy kicsit dörömbölésnek tűnik, megvárva hogy a másik feléről valaki kiszóljon. Amikor ez megtörténik akkor ujjaim könnyedén a kilincsre simulnak és már baszom is ki nagy lendülettel hogy beljebb lépjek és betölthessem a kis teret a nagy bamba fejemmel. Kihúzom magam és úgy állok meg a másik előtt, bár nem tudom hogy pontosan mit is kellene csinálnom. Faszom, kellett volna pár youtube tutorialt nézni erről...
Érdeklődéssel pillantok a rózsaszínes árnyalatban pompázó löttyre. Sammy, mint mindig, most is kitesz magáért. Mindenki aki már járt a bárban, pontosan tudja, hogy miről is vagyunk híresek. Talán azok is tudhatnak róla, akik még sohasem jártak a környékén sem, de minden bizonnyal fognak. Nem hiába a The Trap elnevezés. Ha egyszer betetted ide a lábad, nagy valószínűséggel vissza is fogsz jönni. Samantha, mint profi bártender heti rendszerességgel állít elő számunkra érdekesebbnél érdekesebb koktélokat, amiknek őszintén megvallva sokszor még én sem tudok ellenálni. Mindig érdeklődéssel tölt el, ahogyan az unalmas és megszokott italok keverékéből egy teljesen újat alkot. Az érdekesség a dologban, hogy az ár soha nem változik és soha semmilyen körülmények között nem árulja el mit tesz bele, így aztán a vendégek csakis a saját ízlelőképességeikre és képzeleteikre támaszkodhatnak. Az eheti találmánya egy rózsaszínes fehér ital, aminek a flamingó nevet adja. Nekem pedig eszembe sem jutna vitatkozni vele, legfőképpen mert ez a megállapodásunk egy pontja... Nem szólok bele semmibe amit csinál és természetesen én magam sem tudhatok arról, hogy milyen összetevők alkotják. - Szerintem tökéletes lesz. Ne felejtsd el kiírni. - Intek ezzel a mögötte lévő kis táblára, amin mindig a heti koktél neve szerepel. Na nem mintha emlékeztetésre lenne szüksége, de jobb szeretek inkább szólni, minthogy aztán sírni. - Az irodámban leszek ha kellenék. - Mondom miközben már állok is fel a bárszékről, hogy aztán elrejtőzhessek a hátul lévő irodában és elrendezzek még néhány telefonhívást, mielőtt az est beindulna. A ma esti szórakozást és programot egy feltörekvő rockbanda fogja biztosítani, akiknek már abban a pillanatban elfelejtettem a nevüket, mikor meghallottam. Mondjuk annyira nem is érdekel, hogy milyen nevet adtak maguknak, csakis az érdekel, hogy megdolgozzanak a pénzért amit rájuk szánok. Sűrűn esik meg, hogy kezdő bandák vagy énekesek lépnek fel nálam, álatalában az ő megkeresésükre. Nekik kell a fizetség és a hírnév, nekem pedig tökéletes bármit is adnak elő, elvégre olcsó szórakoztatóság, akiknek talán még segítek is azzal ha hagyom őket itt zenélni. Mindenki jól jár és boldog. Mikor már a telefonomért nyúlnék, hogy lebeszéljem az érkezést a menedzserükkel, egy az ajtómon hallatszó kopogás tereli el a figyelmem. Szólok, hogy az illető beléphet, majd mikor ez megtörténik, kíváncsian mérek végig a nagyjából hegy méretű idegen férfin. Az ismeretlen arc némi feszültséget sugároz, idegességet, nem érzi túl jól magát a bőrében. Mondjuk ezen nem is kell csodálkoznom, elvégre a fickó nem éppen egy kiöltözős formának tűnik. - Interjú? - Zavartan nézek fel rá, elvégre én semmiféle interjúról nem értesültem. Bár az is lehet, hogy csak kiment a fejemből, elvégre ebben a nagy zavargásban attól sem lennék meglepve. - Nem tudok semmilyen interjúról, de foglalj helyet, Ronnie. - A munkaerőre mindig szükség van, ő pedig igencsak megfelelőnek tűnik, legfőképp méretekben... Gondolom senki sem merne kikezdeni vele. Így hát eszembe sem jutna elküldeni őt, inkább csak az íróasztalommal szemben álló székre intek. - Szóval milyen pozícióra jelentkezel? - Igen, elég hülye kérdés, de ki tudja, lehet épp egy profi pincérrel állok szemben, jobb mindent tisztázni még az elején és nem később meglepődni. - Hoztál valamit magaddal? Önéletrajz, ajánlás? - Váltok át egy komolyabb hangnemre, mint ahogyan azt mindig teszem, mikor munkáról van szó.
Zavartan toporgok az ajtóban. Most akkor mi van? A csaj azt mondta... Oh, hogy a faszomba! Menetelek előre mint egy barom, csak amikor a székhez érek veszem észre hogy az ajtó meg nyitva maradt mint a kutvák picsája. Visszalépek és bebaszom, talán kicsit nagyobb lendülettel mint ahogy azt elsőre terveztem volna. Már megint elkezdett enni az ideg belülről. Pontosabban csak megint űgy érzem magam mint általában. Egy kattogó bomba amelyik bármelyik pillanatban elsülhet. Mi a faszomért hívott ide a csaj? Egyáltalán mondta a főnöknek? Gyorsan végigpillantok a nőn, valahogy nem képzelném hasonló helyre. Nem mintha különösebben érdekelne a háttérsztorija. Csak egy kibaszott munkát akarok és pénzt, miért kell mindennek ilyen elbaszottul idegesítőnek és hosszadalmasnak lennie? Amikor a székre mutat leülök, kicsit feszengek a nem túl nagy bútordarabon. Persze, mint ahogy semmit, ezt sem az én méreteimre tervezték. Ahogy pörögnek a gondolataim arról hogy mit is kéne csinálnom felmerül az önéletrajz kérdése... Nagyot nyelek. Tegnap amikor hazaértem tök lelkes voltam. Rögtön fel is mentem a szobámba és elkezdtem feltúrni az összes szekrényt, hátha találok egy üres papírt amire felvéshetem az alap adatokat. Sajnos nem sok akadt ebből, a gép pedig... Nem mertem elé ülni. Apám egy technikai zseni, még ha ez elsőre nem is látszódik rajta. Pillanatok alatt kitúrná a gépből hogy mit csináltam rajta. Fogalmam sincs hogyan... Nekem a gépek csak egy nagy rejtély részei amit talán sosem tudok megfejteni. Főleg nem a számítógépek. Különösen akkor amikor megnyitják azokat a pici fekete ablakokat hogy mindenféle szöveget írjanak bele. Apám meg azzal szórakozik szabadidejében hogy mások webkameráját kapcsolgatja ki és be. Szerintem nem is csak én vagyok az egyetlen bűnöző a családban... Mindegy, szóval nem találtam elsőre semmit sem. Nem voltam sosem egy művész alkat, még a kibaszott tollért is fél órát kellett túrnom a régi iskolai cuccaimat. Ott lettek volna a füzetek csak... Hát az állapotuk hagyott némi kívánnivalót maga után. Szerettem volna egy üres, szép lapot magamnak. Végülis nagy nehezen beosontam apán dolgozószobájába és elcsentem pár üres másolópapírt. Miért van egy olyan érzésem hogy pár nap múlva jön majd a kihallgatás hogy ki csappantotta meg a készletét... Mindegy, minden a szent cél érdekében. Szóval ott voltak előttem a papírok, írogattam, leírtam nagyjából miket csináltam eddig. Tizenegy éve fejeztem be a középiskolát... Után hét évig voltam egy zenekarnál mint dobos és kidobó. Ezt direkt fel is tüntettem. A dobos után csináltam egy slasht és nyomtatott betűkkel felvéstem. Csak hogy még egyértelműbb legyen. Négy éve vagyok a városban... Voltam már recepciós egy edzőteremben, kidobó más szórakozóhelyen és megint csak egy dobos egy nevesincs zenekarnál. A papír legvégére odafirkantottam hogy hobbik és odavéstem a banda nevét és box. (The Drunken Rats) Szerintem egész jó lett. Lehet volt benne pár helyesírási hiba és a kézírásom... Éppen olvasható, de a lényeg benne van. Egy egész fél oldalt ki is tett! Nem gondoltam volna hogy ennyit tudok bullshitelni.
Idegesen szorongatom a papírt, legszívesebben oda sem adnám. Már négyfelé hajtottam és szerintem össze is izzadtam. Lehet a zsebembe kellett volna rakni. Próbálom összeszedni a gondolataimat mert megint csak úgy ülök ott mint valami néma fasz aki még csak a beszédre sem képes. Oh, de utálom... Megemelem a karom és a másik felé nyújtom a papírt, miután elvette leejtem a kezem és kihúzom magam. Most akkor elmondom a begyakorolt szöveget!
- A nevem Ronnie Gray Matthews és kidobónak jelentkeztem. Voltam már kidobó és tizenöt éve bokszolok. - oké, ennyi volt. Jólvan, nem gondoltam egészen végig... Ha ott van a kurva papír akkor mi mást kellene még mondanom? Elolvassa és ha akar valamit akkor majd megkérdezi. Utálom ezeket a kibaszott beszélgetős szitukat. Én a dobok mögött szeretek ülni és azt püfölni, nem bájologni valami hülyével hogy pitizzek a szaros pénzéért.
- Ajánlás? - oh. - Az nincs... Felhívhatom az edző bát... - vakartam meg zavartam a fejem, míg éles szemekkel követtem mit csinál a megírt művemmel. Mint amikor a suliban be kellett nyújtanunk a fogalmazásainkat a tanároknak, nagyjából pont úgy érzem magam. Csak most sokkal nagyobb tétje van a dolognak...
Hazudnék ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem tartom mókásnak a jelenetet. A férfi olyan ideges mintha csak az élete múlna ezen az egészen. Mondjuk nem kizárt, hogy ez tényleg így van, talán már az éhezés szélén áll és mindenképpen kell neki egy munkahely. Kíváncsian méregetem a fickót tekintetemmel és minden erőmet arra koncentrálom, hogy ne mosolyodjak el rajta, ami persze egyáltalán nem egyszerű feladat. Persze nincs semmi bajom azzal, ha valaki idegesen tér be egy interjúra, mindenkinek megvannak a saját okai, amihez nekem az ég világon semmi közöm sincs és még csak nem is érdekel. Viszont Ronnie, a nagy hegy, akitől az emberek valószínűleg rettegnek már akkor ha rá néznek, egy egészen kicsikét mókásan fest miközben hatszázszor veri le itt a víz. Semmiképp sem így képzelném el a találkozást olyasvalakivel, mint ő. Ám ha jobban belegondolok, sokkalta jobban szeretek olyan embereket alkalmazni akiknek igazán kell a munka. Akiknek ténylegesen az élete múlik rajta, elvégre ők nagy valószínűséggel jobban fogják végezni a munkájukat, mint bárki más. Hiszen aggódnak a megélhetésért, talán a családjukért, talán egy adósságért, amit ha nem fizet vissza elveszíthet valami számára nagyon fontosat. Ugyebár ezt mind nagyon jól tudjuk hogyan is működik, legfőképpen az alvilágban. Ha nem fizetsz, először csak egy figyelmeztető verést kapsz, ha szerencsés vagy megúszod néhány törött csonttal. Aztán ha a továbbiakban sem történik változás, egy családtag veszhet oda, majd pedig te magad is. Nem éri meg tartozni, soha, senkinek. Mikor a kezembe veszem a kézzel írott aligha olvasható, cseppet sem nedves önéletrajzát, már nem tudom visszafogni azt a mosolyt. Elveszítem az amúgy igencsak jó kontrollt és kicsúszik szám szélére, nem tehetek róla. Úgy érzem mintha egy felnőtt gyermekkel állnék szemben... Egy huszonkilenc éves gyerekkel aki az iskola mellett némi plusz pénzt szeretne begyűjteni, hogy aztán megvehesse a legújabb iphonet. Amikor megszólal másra sem tudok gondolni, mint hogy mekkora szerencse is, hogy nem kell neki beszélnie kidobóként. A begyakorolt szöveg igencsak jól megy neki, de nem kockáztatnám meg, hogy egy tárgyalásra küldöm. Tekintetem mégegyszer végigfuttatom a kezemben lévő papíron, nem mintha sokat ki tudnék belőle venni, majd leteszem azt az íróasztalomra. - Arra semmi szükség nem lesz. Felejtsük el az ajánlást, oké? - Bár kíváncsi lennék, hogy az a bizonyos edző bá milyen ajánlást tudna adni, de nem szeretném ezt a társalgást még ennél is kínosabbá tenni, legfőképpen számára. Van egy olyan megérzésem, hogy a férfi nem túl sok állásinterjún vett részt eddigi élete során. - Hagyjuk a papírokat. Inkább mesélj valamit magadról. - Nem szeretném órákig az olvashatatlan körömkaparást böngészni, így aztán jobbnak látom a beszélgetésünk ezt a részét hamar lezárni. Viszont még mielőtt bepánikolna, hogy mégis mit tudna saját magáról mesélni, kisegítem őt néhány példa kérdéssel. - Van családod? Miért szeretnél itt dolgozni? Esetleg hosszú távon tervezed-e azt? - Na nem mintha olyan sokmindent tudnom kellene róla ahhoz, hogy alkalmazzam, elvégre nem titkárként tervezem őt alkalmazni. Egy kidobónak pedig csak néhány dolognak kell megfelelnie. És ha jól sejtem, ő simán megfelelne a pozícióra. Ám akármilyen kínos is ez a beszélgetés, én vagyok olyan elvetemült, hogy élvezzem. Szóval eszem ágában sincs elsietni.
Egyáltalán elolvasta azt a kurva papírt? Ezért kellett több órát dolgoznom rajta? Az már legalább a huszadik verzió volt. Fasza. Lehet nem is érdekli az egész és mindjárt ki is zavar a picsába hogy fárasszak mást a hülyeségeimmel. Nem is tudom hogy érzek, mi lenne ha tényleg elküldene? Fellélegeznék? Megtörlöm a kezeimet a nadrágomban, egyre jobban izzad. Még az első koncertem előtt sem éreztem ilyen idegesnek magam. Vagy akkor szívtunk előtte? Hmh... Lehet. Mindenesetre sokkal szívesebben lennék a színpadon mint a kis irodában ami szinte már fojtogat is. Ezért kicsit fellélegzek amikor azt mondja hogy elfelejthetjük az ajánlást. Az edző bá egyébként sem tud arról hogy épp állást keresek, valószínűleg le is baszna, még ha ki is tudna pár jó szót nyögni az érdekemben. Ekkor jönnek azonban a további kérdések. Oh faszom... Ezt tényleg nem nekem találták ki. Pörögnek a tekervények, mégis mit tudnék erre mondani? Mondjam el az igazat vagy hordjak össze valami irtózatos nagy faszságot? Nem, az nem az én műfajom.
- Nézze hölgyem, nem akarok bullshitelni magának, az nem az én stílusom. Volt egy balhém pár hónapja és most be lett nyújtva a számla, amit a szüleimnek kell kipengetni, miután nekem semmi pénzem. Nem akarom tovább növelni az adósságaikat. Egyszerűen szükségem van a kibaszott pénzre mert nem akarom hogy nyomorogjanak amiatt mert én egy hülye fasz voltam. - szalad ki a számból az egész vallomás, valahogy jól esik hogy az igazat mondom és nem csak kerülgetem a forró kását. A bili egyszer úgyis borulna. Akkor már essünk túl a legelején rajta.
- Részeg voltam és szétvertem egy kocsma berendezését. - najó, ez nem biztos hogy jó lesz így. Valószínűleg Mattie már a fejét fogná a hülyeségemtől és sírva könyörögne hogy ne folytassam. Mégis, mit csinálhatnék? Csak fel kell túrni a rendőrségi nyilvántartást és máris ott vigyorog a kerek, szőrös fejem. Ez nem olyan hogy mindig letagadhatom. Mostantól ezzel kell élnem, én pedig nem akarok tagadásban létezni, félni akárkitől vagy akármitől.
- Azóta nem iszok és nem is akarok többet. Szóval nem vagyok alkesz vagy ilyesmi, csak az az este szarul ütött be én meg egy hülye fasz voltam. A pia miatt. - najó, ez félig igaz. Egyébként is egy türelmetlen, hisztis picsa tudok lenni néha. De ezt elég ha később tudják meg. Egyébként is, tudok viselkedni. Ha nagyon akarok. A virágboltban is. Najó, nem. A konce... A teremben... A teremben keveset balhézok. Bár lehet amiatt mert úgy lefáraszt Al bácsi néha hogy beszélni sincs kedvem. Erre még így nem is gondoltam.
- Kell a munka, ha kell takarítok a műszak után, vagy nem tudom. Tényleg nem érdekel. - hajolok közelebb, ezzel mintha csak nyomatékosítani szeretném a mondandómat. Nem tudom hogy ennél hogy lehetnék meggyőzőbb. Vagy egyáltalán mi a faszomat akart ezzel mondani az a hülye picsa. Most fel kellene állnom és széttépni az ingemet míg döngetem a mellkasom? Anyám biztos jól meg is verne ha szétszedném az egyetlen ünneplős ruhadarabot. Keresem a tekintetét és próbálom kitalálni hogy mire gondol, lehet hogy túl sok voltam neki így az első alkalommal. Mint ahogy általában az összes embernek. Ha jobban belegondolok tényleg furcsa vagyok. A fura gyerek a szűkös szoba mélyéről aki sosem tudta magát igazán megértetni. Kijönnek a számon a szavak amiknek van is értelme, viszont a másiknál nem úgy csapódik le ahogy én azt szeretném. Lehet ezzel is inkább csak visszavetettem magam? Nem így kellett volna nyitni. Ezek a kibaszott játszmázások... Idiótának érzem magam. Egy tanulatlan baromnak, aminek általában látnak mások. Most sem tudtam normálisan eladni magam, úgymond.
- Vagy állítsa ide a többi kidobót, egyik sem fog legyűrni. A bunyó nem probléma. - dőlök hátra a székben és fonom össze karjaimat a mellkasom előtt. Nem érdekel hány kis mitugrászt állít ide, egyik sem fog problémát jelenteni. Sőt, inkább verekedjünk. Legalább ahhoz értek, egyik sem üt annyira keményen hogy a kemény koponyámat átszakítsa.
Egy pillanat erejéig elgondolkozom rajta, hogy ugyan számolnom kellene-e a kis kitörésében szereplő káromkodások számát. Végül jobbnak látom nem megkockáztatni egy öklöst, vagy éppen az íróasztalom kettétörését. A férfi nem a legtürelmesebb teremtésnek tűnik, de mégis számomra szimpatikus. Ha valamit igazán értékelni tudok, akkor az nem más lenne mint az őszinteség. Még akkor is ha az ilyen formában jön elő, legalább tudhatom, hogy mire számíthatok tőle. Mondjuk remélhetőleg nem arra, hogy majd ezt a helyet is szétzúzná, de ha azt mondja, hogy nem iszik többé, akkor én leszek olyan kedves, hogy ezt elhiszem neki. Na nekem kellene megállítani bármiben is ami a magánéletében történik, őszintén szólva nem is érdekelne mennyit iszik. Legalábbis addig ameddig jól végzi a munkáját és nem tesz kárt semmiben. Ha mégis megteszi, biztos vagyok benne, hogy ki fogja fizetni a kárt, arról én magam tennék. Senki sem akar tartozni nekem, ahogyan a behajtási módszereimet sem akarja senki megtudni. Bár ezt jobbnak látom nem az orrára kötni, legalábbis egyenlőre... Amíg nem látom annak szükségét, hogy megosszam vele. - Tudod sokkal jobban értékelem az őszinteséget, mint némi begyakorolt szöveget. - Jelentem ki egy apró kis mosollyal a szám szélében. Szívesen megkínálnám most egy pohár itallal, bár kétlem, hogy a férfi azt túlzottan értékelné. Én pedig már eleget tesztelgettem őt a mai napra. Nem szeretném mégjobban kihozni a sodrából, még akkor sem ha tényleg mókásnak találom a viselkedését. De ha nem hagyom ezt abba, a végén még sírva szalad el. - Semmi szükség nem lesz bunyóra. - Rázom meg a fejem, majd inkább az elvárásaimat kezdem felsorolni neki. - Három szabály van. Az első és egyben legfontosabb, hogy ok nélkül soha nem üthetsz meg senkit. Nincs bunyó, nincs erőfitogtatás, nincs semmi, addig ameddig valaki nem ad rá okot. - Úgy érzem a szabályok ez a része lesz a legfontosabb számára. - A második, hogy a vendégekkel tisztelettel kell bánni, nem kezdünk ki velük munkaidő alatt. A harmadik pedig, hogy nincs ivás amíg dolgozol... Bár ez nem kellene, hogy számodra problémát okozzon a hallottak alapján. - Tartok egy kis hatásszünetet mielőtt még folytatnám, véletlenül sem szeretném, hogy ne értse meg a szabályokat. Ám véleményem szerint annyira azért nem nehéz három igencsak alapvető szabályt megjegyezni, amiket nagy valószínűséggel már tudhatott is ha korábban dolgozott bárokban. - Szóval ha mindezzel egyezel, akkor rátérhetünk arra, hogy mikor tudsz kezdeni? - Elgondolkozva pillantok rá, hülye lennék nem felvenni őt. Még akkor is, ha van némi kirohanási problémája, már az első percben amikor megérkezett tudtam, hogy ő tökéletes lesz egy kidobó pozicíóra. A jó munkaerőre pedig mindig szükségem van, remélhetőleg ezúttal nem nyúlok félre vele. Már igencsak elegem kezd lenni a hálátlan munkásokból, akik persze a pénzt nagyon boldogan elfogadják, de az ég világon semmit nem adnak cserébe. - Szeretnéd, hogy körbevezesselek? - Na nem mintha a hely olyan óriási lenne, hogy ne tudjon bármit megtalálni, de talán nem árt ha bemutatom pár személynek mielőtt még elkezdi a munkát. Jobb szeretem ha az alkalmazottaim jó viszonyt ápolnak egymással. - Egyébként tegezz csak nyugodtan, a nevem Amara. - Teszem még hozzá, mivel a találkozásunk elején nem igazán volt alkalmam bemutatkozni.
Arra várok hogy kizavarjon, mégsem teszi. Helyette azt mondja hogy értékeli az őszinteséget. Mi a fasz? Ez annyira meglep hogy szinte el is felejtem hogy mennyire felbasz ez az egész szituáció. Általában amikor ennyire kirohanok inkább hátrálnak egyet és próbálják megtartani a távolságot. A nőnek azonban a szeme sem rebbent a legtöbb elköpésemre. Nem tudom hogy ettől legyek lenyűgözve vagy inkább aggódjak. Bár, egy krimóban dolgozik, valószínűleg nem én vagyok az első mocskosszájú alak aki elé vetődött. A saját helyén meg miért is kellene félnie? Örülök mindenesetre mert ezek pozitív jelek, végre közelebb visznek az alagút végéhez amiben már olyan rég elvesztem.
Előrébb hajolok kicsit, úgy figyelek a szabályokra amit felsorol. A nem keveredünk bunyóba, valamint tisztelettel kell bánni a vendégekkel... Ameddig nem vesznek a kamerák, de jah. Érthető és mindenhol próbálták belém verni hogy ne kurvázzam le a kurvákat. Ez nagyjából még menni is szokott mostanság. Nagyjából. Végülis már évek óta csinálom ezt, nem lehet probléma. Bólogatok, jelzem hogy értem, nem vagyok akkora fasz mint aminek mindenki hisz. Ennyit még én is képes vagyok felvésni a koponyám belső felére.
- Már holnap! - vágom rá lelkesen, akkor eszembe sem jut hogy néha azokkal a faszokkal is össze kellene jönnöm hogy próbáljunk. A lelki szemeim előtt csak apró dollár jelek ugrálnak, szinte már a markomban érzem az első fizetésem. Azt még nem találtam ki hogy hogyan adom oda apáméknak de az még mindig a legkisebb probléma. Büszkén feszítek mert végre sikerült valamit magamtól elérni ezekben az elbaszott elhónapokban. Lehet ez lesz az a nyomás ami hiányzik és végre újra a talpamra állhatok? Szükségem van már egy sikerre mint egy korty vízre a sivatag közepén. A pszichológus meg anyám hülyeségei, a gyerekkori szoba csak egyre depressziósabbá tett. Pár hónap után talán azt is feldobhatnám hogy elköltözöm. Persze miután egyenlítettem a tartozásukat. Viszont a legfontosabb kérdés, mert mégiscsak pénzből élünk...
- És mennyi az annyi? - teszem fel hirtelen a kérdést, nem akarok még nagyobb idiótának tűnni mint amit eddig mutattam. Túl hamar vágtam rá hogy már holnap, legszívesebben a tenyeremmel a homlokomra csapnék. Ennél kétségbeesettebbnek nem is tűnhetnék. Egy nevetséges összegért biztos nem állok be, azért annyira még én sem vagyok akkora barom. Persze befoghatnám a pofám mert örülhetek hogy egy ilyen bemutatkozó után is szóbaállnak velem, sőt. Alkalmazni akarnak. Azt még meg sem említettem hogy le kellene tagadniuk ha a felügyelő tisztem érdeklődne a helynél... Ha kitalálja hogy ide fogok járni esténként. Remélem sok csövest kell kezelnie és kibaszottul nem lesz rám ideje.
- Jah, az jó lenne. - állok fel a helyemről, végre teljes nagyságomban kiegyenesedve. Végülis nem is volt annyira rossz ez az interjú. Nem mintha még egyszer szeretnék egy ilyenen átesni a közeljövőben.
- Ok. Kösz. - bólintok a nevére, miután nem nyújtja a kezét nem rázom meg. Vagy nekem kellene nyújtani? Ez egy pillanatra megakaszt, a végén inkább úgy döntök hogy nem teszek felé semmilyen mozdulatot mert azt a nők általában imádják félreérteni és már ordítják a képembe hogy egy szexuális ragadozó vagyok. Általában persze csak a nagyseggű szűz kurvák játsszák el akikhez egyébként nem is érnék hozzá. A hely maga nem tűnik vészesnek, azonban jó pár kérdésről nem beszéltünk, ami lehetne hogy érdekelne.
- Hány srác van? Milyen alakok járnak ide? Bökő, pisztoly? - lépek oda az ajtóhoz és várok, jobb ha ő megy előre.
Gyors válasza hallattán, halvány mosolyra húzódnak ajkaim. A férfi le sem tagadhatná, hogy mennyire kell neki ez a meló, ha ilyen lelkesen már holnap munkába is állna. Mondjuk ez aligha jönne össze neki, hiszen papírok nélkül nem hagyhatom dolgozni, semmi szükségem problémákra. Azt meg ki tudja mikor állítana ide valaki, hogy leellenőrizze minden rendben van-e a hellyel. Persze koránt sincs rendben itt minden, viszont mindenki tudja, hogy is megy ez a dolog. Ha találnak egy hibát, akkor keresni fognak a következőért és mindent jó alaposan átvizsgálnak. Viszont ha a felszínen jónak tűnik minden, jóval kevesebb az esélye annak, hogy majd méllyebbre ássák magukat. Így aztán a legokosabb dolog amit tehetek az az, hogy legalább a felszínen nem engedek semmiféle hibát elkövetni. Nem dolgoztathatok senkit érvényes szerződés nélkül, amit pedig eltart néhány napig amíg kiállítok, főleg az a mennyiségű munka mellett ami az asztalom tetején csak gyűlik és gyűlik. Mintha soha nem akarna elfogyni... Komolyan el kell gondolkoznom azon, hogy felveszek egy asszisztenst aki ezekkel foglalkozni tudna és nem minden hullana a nyakamba. Bár nem egyszerű bevallanom, de tényleg szükségem lenne némi segítségre. - Mit szólnál a hétfőhöz? Addigra elrendezzük a papírokat is. A szerződést házhoz kapod néhány napon belül, amiből a kérdésedre is megkapod a választ. Aztán ha mindent rendben találsz, hétfőn már kezdhetsz is. - Gondolom néhány napi várakozásba még ő sem halna bele. Ráadásul azt hiszem a fizetségével sem lesz nagy gondja. Ha valamire mindig ügyelek, akkor az nem más lenne mint a munkásaim jól megfizetése. Elvégre a pénz az mindig motivációt jelent, a motivált emberekre pedig mindig szükségem van. Éppen ezért is várom el mindenkitől, hogy betartsa a szabályokat, nincs késés és lógás, elvégre nem a semmiért fizetek. Ha pedig valaki úgy dönt, hogy szórakozik velem, figyelmeztetés nélkül kerül az utcára. Nálam mindenkinek egy lehetősége van és azt nem ajánlatos elszúrni. Mikor a férfi beleegyezik abba, hogy körbemutassam neki a helyet és feláll, én is követem az ő példáját, hogy aztán az ajtóhoz léphessek és kinyithassam azt előtte. - Veled együtt hatan. Heti minimum öt estét be kell vállalnod, remélem ezzel nem lesz probléma. - Pillantok fel rá kérdőn, azt pedig nagyon ajánlom, hogy mondanom sem kell, a hétvégéket nem ér kihagyni. Legalábbis nem mindig. Általában hagyom, hogy ők maguk rendezzék a beosztásukat és úgy alakítsák ahogyan az mindenkinek jó lesz. - Pisztoly, viszont csakis gumilövedékkel. Amit természetesen végső esetben használhatsz. Nem szeretnék vérrontást a bárban. - Hülye is lennék csak úgy bárki kezébe igazi fegyvert adni. A lövedék ugyebár így is veszélyes és nem kis fájdalmat képes okozni, de aligha végződhet halálesettel. Arra viszont jól jöhet, hogy a fegyver másik végén álló egyén talán megijed, vagy rosszabb esetben a lövés után lenyugszik. - Használtál már korábban pisztolyt? - Kérdezek rá miközben az irányt a raktár felé veszem, reménykedve abban, hogy a férfi is követ majd. Miután megérkezünk az egyik régebbi módú szekrényt kinyitva néhány nagyobb mértű, fekete "security" feliratú pólót veszek ki, amit aztán a férfi felé nyújtok. - Remélem a méret megfelel majd, ha nem akkor azt jelezheted Henry felé, akivel mindjárt találkozni is fogsz. Ő lesz itt a felettesed, bármi kérdéssel fordulhatsz majd hozzá. - Ismét hagyok egy kis hatásszünetet, hogy a hallottakat jól elraktározza a fejében, majd mielőtt még Henry felkutatására indulnánk újra Ronnie felé fordulok. - Lenne még bármi más kérdésed a munkával kapcsolatban? Vagy készen állsz találkozni a csapattal? -
- Hétfő, oké... - papírok. Posta. Az idegbeteg apám aki minden egyes levelet kinyit, mindegy hogy kinek a nevére érkezett. Ez... probléma. Nagyon nagy probléma.
- Majd bejövök értük. Van egy... őrült kutyám. Megrág mindent. Ha megcsörget valaki akkor beugrok. - büszke vagyok magamra hogy előtudtam valamivel állni. Csak abban reménykedem hogy nem kérdez bele mert nem hiszem hogy sokkal jobban tudnám csűrni és csavarni a hazugságon. Már így is meglep hogy így a hirtelen elő tudtam rángatni valamit a seggemből. Határozottan fejlődőképes vagyok. El kell kerülnöm mindenféle kontaktot a szülőkkel, kiakadnának ha megtudnák hogy piák körül fogok mozogni. Még én sem vagyok benne elég biztos hogy hogyan fogom kezelni az egészet.
- Szuper. Az jó lesz... - folytatnám a lelkesedést amikor megemlíti hogy öt estét be kell vállalni. Ennyire gáz lenne a hely? Ilyen kevés emberük van? Faszom. Így a próbákkal problémák lesznek. Elgondolkozva nyúlok az államhoz és túrok bele a szakállamba, egyenesítgetem azt hogy álljon is valahogy. Ha bemerem játszani hogy még több próbáról hiányzok akkor baszhatom a zenekart is. Ami... Nem tudom hogy akarok-e csinálni vagy sem. Most minden olyan zavaros lett. Legbelül azonban mégsem tudom egyszerűen a képébe ordítani annak a marhának hogy ennyi elég volt és a saját életemre akarok koncentrálni. Valami visszahúz ahhoz a két hülyéhez, amiről nem tehetek. Nem hagyhatom csak úgy őket a szarban, valamit már megígértem. Akkor arról még nem is beszéltem hogy mi van ha egyszer tudok majd randizni is. Oh faszom...
- A hétvége nem probléma. A hétköznapok... Benne vagyok egy bandában, a próbák... Nem kellene sokat kihagynom. De megoldom. Csak kell néhány szabad este. - hozakodok elő finoman a témával, a nő nem olyannak tűnik aki szereti ha baszakodnak vele szóval jobb az elején tisztázni hogy vannak másfajta kötelességeim is. El sem hiszem magam. Végre egy normális munka és amiatt a két vadbarom miatt képes lennék ellőni az esélyeimet. Mindegy. Ragaszkodom az álláshoz mint ahogy ahhoz a két hülyéhez is, valamit kitalálok, akárhogy is lesz. Még ha annak a hülyének a fejébe is kell vernem hogy nekem kell a pénz.
- Mi? Nem. Nem használtam, nekem nem kell. Csak amiatt kérdeztem hogy milyen alakok járnak ide. Utálom a lőfegyvereket. - nagyszerű. Ha eddig nem gondolt picsának akkor mostmár biztosan annak tart. De nem tehetek róla, egyszerűen utálom azokat a szarokat. Több száz méterről eltudnak szedni és gyakorlatilag semmit sem tehetek a dolog ellen. Egyszer elmentem lőni, soha többet. Nem szeretem ahogy a kezembe simulnak és lehúzzák a kezem. Ha valakivel bunyózok azt tisztán szeretem, még egy kést is nagyobbra tartok mint azokat a lélektelen szarokat.
Figyelem a folyosót és ahol általában haladunk, próbálom megjegyezni hogy miképp jutok el egyik pontból a másikba. Alapvetően nem lenne bajom a hellyel, nem mintha sokat gondolnék róla ebben a pillanatban. Csak egy kocsma, mint az összes többi. Némileg nagyobb kasszával. De azért fura, minek annyi srác? Egyszer sem voltam még olyan helyen amit ennyire túlbiztosítottak volna. Fura. Mindegy, nem az én dolgom. Biztos paranoid a csaj. Apám után már kevés ilyen hülyeségen tudok meglepődni.
- Ok. - veszem el a pólót és bólintok kurtán. Már ránézésre nem tűnik elég nagynak de majd szólok a Henry gyereknek. Nem kezdek el túrkálni a szekrényben, amekkora barom vagyok lehet úgyis rendelni kell egy másik méretet. Egy kicsit gyorsan alakulnak az események, főleg az én ízlésemnek. Máris találkozni a többiekkel? Végülis, nem gond. Ekkor jut eszembe. A ruhám. Amit viselek. Míg felteszi a következő kérdését gyorsan lecsatolom a nyakamról a nyakkendőt és kigombolom a felső pár gombot az ingemen. Nem kell hogy még x hónapig azzal ugrasanak hogy milyen buzisan néztem ki az első találkozásnál.
- Nincs, mehetünk. - a zsebemben van a kezem, ujjaim idegesen szorulnak a felesleges anyagdarab köré. Remélem nem basszák fel az agyam mert akkor biztos nem hívnak vissza a szerződésért.
Az őrült kutya aligha lenne hihető kifogás a papírok postán való érkezésére, de végül úgy döntök, hogy hagyom ezt az apróságot elcsúszni. Nem érdekel, hogy mi áll a magánéletében, az nem rám tartozik, egészen addig ameddig nem hoz magával rossz hírnevet és nem a rendőrség fogja kicibálni a bárból. Azt hiszem már bőven van elég a rossz hírnévből és problémákból is, szóval ha valamire, hát arra nincs szükségem. Ám egyenlőre hagyom ezt a témát megpihenni, elvégre ha ő ugrálni akar a papírokért, akkor megteheti. Ki vagyok én, hogy ebben megállítsam. Így aztán csak bólintok egyet a kijelentésére, majd gyorsan azért leellenőrzöm, hogy a telefonszámot ki tudom-e olvasni ebből a macskakaparásból. - Rendben, akkor majd valaki jelentkezik. - Mondom miután sikeresen megállapítom, hogy számok papírra vetésében még van némi tehetsége. Nem szívesen kérném meg arra, hogy adja meg a telefonszámát mivel képtelen vagyok kiolvasni az írását. Nem tudom melyikünknek lenne kínosabb a már amúgy is enyhén érdekesre sikeredett állásinterjú. A lelkesedésének viszont mindenképp örülök, aztán nagyon remélem, hogy nem kell benne is majd csalódnom. Kétlem, hogy nagy elvárásaim lennének, de mégis minden alkalommal olyan emberek találnak meg, akik egyszerűen csak megbízhatatlanok. A bizalmam megnyerte őszinteségével, szóval majd meglátjuk hogyan tovább. Remélhetőleg neki lesz annyi esze, hogy nem szúrja el. - Két szabad estéd biztosan lesz. A többit magatok között kell elintéznetek, nem szólok bele, hogy kinek mikor kell bent lennie, úgy rendezitek a beosztásokat, ahogyan nektek jó. - Talán nem mindig a legokosabb döntés rájuk hagyni ezt, de többnyire jól működik. Főleg mivel a srácoknak is folyamatosan közbejön valami, aztán így el tudják maguk között rendezni anélkül, hogy nekem kellene még ezzel is foglalkoznom. A lényeg az, hogy minden estére jusson két-három ember, az már nem érdekel, hogy ki és mikor. - Mint azt már említettem, nem igazi lőfegyverről van szó. - Pillantok fel rá, de jobbnak látom nem szortírozni tovább. Majd Henry megmutatja neki, aztán eldöntheti, hogy szüksége lesz-e rá vagy sem. - Átlagemberek járnak ide, de ugyebár némi alkohol képes mindenkiből a legrosszabbat kihozni. - Ezt talán neki kellene a legjobban tudnia, legfőképp azok után amit az imént elmesélt nekem. Hiszen ezt az állítást neki a saját bőrén sikerült megtapasztalnia. Azt pedig nyilván tudja, hogy ilyesmit itt nem engedhetnek megtörténni. Számomra fontos, hogy az alkalmazottak jól kijöjjönek egymással. Nem kell, hogy legjobb barátokként kezeljék egymást, de legalább a tisztelet meglegyen egymás között, épp úgy mint ahogyan felém is. Ezért is ragaszkodom ahhoz, hogy találkozzon néhány emberrel, hogy tudja mire számíthasson, ezzel némi egérutat adva neki, ha esetleg mégis menekülni szeretne. - Milyen bandád van? - Kérdezek rá váratlanul, miközben már újra a folyosón vagyunk, hogy aztán a VIP részleg felé vezethessem, ahol minden bizonnyal megtaláljuk Henry-t. Persze nem minden hátsó szándék nélkül teszem fel a kérdést, hiszen én mindenben és mindenhol az üzletet látom vagy épp keresem. - A VIP részleg. - Jelentem ki mikor megérkezünk a szóban forgó helyszínre, ami most még igencsak üres, elvégre az est még messze van. - Az ott pedig Henry. - Mutatok a nagy darab fickó felé aki épp a telefonjával üvöltözik. - Egy igazán kedves teremtés. - Mondom viccelődve, hogy oldjam kicsit a feszültségét, miközben intek Henry felé, hogy mikor befejezi az őrjöngését, csatlakozzon hozzánk.
Oké, lehet nem tisztáztam eléggé, mindegy milyen fegyverről van szó. Mármint a puskák. Utálom őket. Eléggé megzavarodom ettől, eddig egy olyan helyen sem dolgoztam ahol kellett volna. Sőt, nekem inkább nem adnak semmi mást a kezembe. Amit valahol meg is értek, főleg a múlkori eset után. Legszívesebben ott kifordulnék, de a pénz nagyúr, szóval inkább csak némán követem a másikat és abban reménykedem hogy a főnivel jobban megértjük majd egymást.
- Egy rock banda. Senki sem ismeri. - ami persze rajta volt a lapomon. Most tényleg, miért kellett annyit dolgoznom vele amikor el sem olvassák? Ez azért egy kicsit fáj. Pedig még a szebb kézírásomat is vettem elő. Ami még mindig az olvashatatlan kategória másoknak és mégis... Hirtelen megfordul a fejemben hogy mennyit kéne beszélnem a dologról. Ez most amolyan bájcsevely lenne amit annyira kibaszottul utálok?
- The Drunken Rats. - fűzöm hozzá, nem várom hogy a felismerés csillanjon a másik tekintetében. Néha én sem értem magamat, minek tartok egyáltalán azzal a két idiótával? Lehet hogy szinte csak erre kellett volna áldoznom az időmet, de találhattam volna annál a két majomnál jobb lehetőséget is. Kiléphetnék, ha akarnék. Csak akkor el kellene viselnem Patrick kiskutya szemeit és a sírásba görbülő ajkait. Ez, meg annak a másik baromarcnak a személye is visszatart attól hogy más utakra lépjek. És épp ez a baj, nem akarom őket elhagyni de valahogy pénzt is kell szereznem, ez az életmódot pedig nem biztos hogy sokáig titokban tudom tartani vagy csak folytatni tudnám. Néha azon gondolkozom hogy ki kellene tálalnom az egészről, de... Mit gondolnának rólam? Nem is Chace, annak a hülyének nem érdekel annyira a véleménye. Csak Patrick. Vajon képes lenne még egyszer, félelem nélkül, a közelembe jönni? Összeszorul a gyomrom a gondolatra. Szinte látom magam előtt a képet ahogy a jól ismert fény kihuny belőle és helyét egy hideg, félelemmel teljes borzongsá veszi át. Nem, nem akarom soha hogy ezt elérjem. Még ha a baszott természetem lassan arra az útra is visz. Már csak hetek vagy napok kérdése hogy összetörjem. És remélem nem fizikailag. A mélázásomból a VIP részleg látványa ránt ki hirtelen, nomeg a nagy baromarcúé aki épp a telefonjába üvölt. Már most látom előre hogy nagyon jól megértjük majd egymást. Pont ez kellett, egy másik hülye akinek nagyjából olyan erősek az idegei mint nekem. Vagyis semennyire sem tud a hidegvérére támaszkodni.
- Jah, látom. - nyugtázom tömören a gondolatot, próbálom az élt kivenni belőle. Semmi kedvem már most elkezdeni a baszakodást a többiekkel. Amikor esetleg abbahagyja a telefonálást és leteszi, akkor előrébb lépek és fél nyújtom a kezem, bemutatkozásképp. Ez olyan pasis dolog, nem akarom hogy azt lássa hogy meghúzódom a sarokban és az kell hogy a tulaj mondja el a nevemet is. Egyébként is, kíváncsi vagyok a tartására és a kézfogására. Rengeteget le lehet szűrni belőle.
- Ronnie Matthews. Új biztis. - keresem tekintetemmel a pillantását, s ha megfogja a kezem akkor határozottan ám nem durván, megszorítom. Csak hogy érezze hogy nem valami kis szaros vagyok aki fehérje poroktól lett akkora amekkora. Könnyed a tartásom ám mégsem felkészületlen, laza terpeszben állok, madjcsaknem arra várva hogy mikor mozdulhat ki a másik. Nem tudom miért de az ilyen faszok imádnak, próbaképp, belekötni a másikba. Tizenöt éve bokszolok, nyolc éve veszek részt önvédelmi órákon mint tanuló vagy segéd. Remélem nem akar bepróbálkozni mert akkor ő húzza kettőnk közül a rövidebbet. Reményeim szerint.
Én magam sem tudom, hogy miért keresem mindenhol és mindenben a munkával kapcsolatos lehetőségeket. Egyszerűen csak így lettem beprogramozva. Világéletemben a túlélésért küzdöttem, meg kellett ragadnom minden adandó lehetőséget ahhoz, hogy életben tudjak maradni. Még ha ez ma már nem is a szó szoros értelmében van így, ez a szokásom nem igazán akar elmúlni. Nem mondom, hogy büszke vagyok rá, hiszen nem egyszer és nem is kétszer, használtam ki jóakarókat egy tökéletes üzlet reményében, de ezen nem tudok már változtatni. Túl késő. Ezt pedig el kell fogadni. A bandája megemlítése pedig szinte azonnal, újabb ötleteket eredményez. Egy újabb szórakoztatás a bárban, amiért nem kell milliókat fizetnem. Mindkettőnknek jó üzlet lenne, így ebben az esetben még csak kihasználásról sincs szó. Ők talán nem lesznek olyan névtelenek többé, én pedig megkapom a műsort. Ráadásul még azt sem zárom ki, hogy Ronnie is jobban fog kedvelni érte, ez pedig jobb munkamorált jelenthet... Jobb munkaerőt. Ám ezt az ajánlatot jobbnak látom inkább a későbbiekben feltenni neki, elvégre még itt sem dolgozik. Először el kell döntenie, hogy tud-e az elvárásaim szerint melózni, vagy inkább keres magának egy másik helyet. Nos, minden bizonnyal, legkésőbb hétfőn megtudom a válaszát. Aztán gondolkozhatok a következő lépéseken, még mielőtt túlzottan előre rohannék. - Jól hangzik. - Válaszolom csak végül, hangomból kihallatszik némi érdeklődés, de még mindig túl korainak találom, hogy erről többet társalogjunk. Azt sem árt előtte megtudnom, hogy nem fogja pár napon belül szarrá rombolni a bárt. Mikor már a VIP részlegben várakozunk, hogy az aligha jó kedvében lévő Henry társaságát élvezhetjük, a telefonom pittyenésére leszek figyelmes. Mivel a jelentést már várom egy ideje, nem lepődöm meg, elő is halászom gyorsan a készüléket a zsebem mélyéről, hogy elolvassam az üzenetet. - A francba... - Mormogom el az orrom alatt, miközben már toporzékolásba is kezdek. Az üzenet rövid, de tömör volt... "Baj van." Ennyi bőven elég is nekem arra, hogy a körbemutatást inkább Henry-re bízzam, aki végre csatlakozik is hozzánk. Jól tudom, hogy nem fog neki túlzottan örülni, de azt pedig ő tudja, hogy bőven belefér neki az idejébe. Tekintve arra, hogy eddig is csak a telefonján lógott, ami természetesen nem tartozik a munkaköri leírásai közé. - Megtennéd, hogy körbemutatnád neki a helyet? - Nem kérdésnek szánom, sokkal inkább kijelentésnek, csak jól burkolva. Ezzel pedig Henry nagyon is tisztában van. Ismer már, nem tegnap kezdett nálam. Talán többet is tud rólam, mint azt kellene. De pontosan ezért sem veszi rá a lélek, hogy ellenkezzen, inkább csak bólint egyet, jelezve, hogy vette az adást és innen átveszi ő. - Nekem most el kell rohannom. Közbejött valami fontos. De ettől függetlenül remélem, hogy hétfőn látni foglak. - Intézem most a szavakat Ronnie felé, majd egy biccentés kíséretében hátat is fordítok neki, hogy aztán vissza, az iroda felé vegyem az irányt. Tudni akarom, hogy mi történt. Nem hiszem el, hogy nem képesek egyedül még egy egyszerű átadást sem intézni. Pedig annyira azért nem nehéz.
Kezdőlap
Egy újabb hitelt kell felvenniük. Nem mintha az óvadék olyan alacsony lett volna. Úgy érzem én vagyok a legrosszabb dolog ami valaha történt velük. Csak álltam ott mint egy nagy fasz és nem tudtam semmit sem mondani pedig meg akartam őket vigasztalni, nem is tudom, nyugtatni... Vagy csak én lettem megint kibaszottul ideges? Sok gondolat járt a fejemben de egyiket sem tudtam normálisan, káromkodás nélkül megfogalmazni. Inkább fogtam a kabátom és elmentem sétálni. Ki kellett szellőztetni a fejem. De mit hazudok... Mint általában akkor is inkább csak kimenekültem a szituációból. Ahogy róttam az utcákat és szívtam egyik cigit a másik után újra csak egy bár felé esett az utam. Legszívesebben bementem volna és egyik sört rendeltem volna a másik után, csak... Egyfelől nem volt pénzem, a másik. Mi van ha ugyanaz történik? Iszok és iszok, egyszer pedig elszakad a kép, elvesztem a realitás érzetét és valahol máshol ébredek fel? Félelmetesnek tűnt a gondolat. Rettegtem attól a képtől mert a mai napig nem tudom mi történt. Talán ezért is könnyebb elhatárolódnom a piától.Elkezdtem félni tőle. Ahogy álltam a kirakat előtt, figyelve a részeg vagy csak kicsit spicces alakokat az utca némaságából, egy csaj szólított meg. Egy szőke liba volt, nem messze a bejárattól cigizgetett és mért végig. Utálom amikor ezt csinálják. Leadnak mindenféle jelzéseket amikről fogalmam sincs mi lehet aztán a végén ha megszólítom őket én vagyok a szexuális ragadozó. Komolyan mondom, ebben a kurva országban hozzá sem lehet szólni senkihez sem. Nem is akartam vele beszélni, nehogy a végén rám akaszkodjon, de nem italozni akart. Egy melót említett meg. Kidobó... Vajon miért gondolja mindenki rólam hogy csak kibaszott fizikai munkát tudok végezni? Gondolom a toronymagas szétvarrott fasz jól mutatott volna a bárban. Nem is kell fegyver, csak befeszítek és már rohannak is. Kár hogy nem hazudtolom meg az elképzeléseket, bunyózok is ha kell. Nem csak egy óvatos óriás vagyok akit mindenki félreért. Elhívott másnapra és azt mondta legyek minél meggyőzőbb. Ez nem tudom mit jelentett de... Nem akartam elutasítani. Kellett a pénz hogy kifizessem a tartozásaimat és segítsek Anyámnak. Semmit sem utasíthattam vissza mert a kibaszott zenekar nem tart ott, talán sosem fog, hogy ténylegesen keressünk is vele...Úgy osonok az árnyak között mint egy tolvaj, egyre idegesebb vagyok az egész kibaszott interjútól. Ismeretlen érzés, általában amikor kaptam valami munkát mindig egy ismerős ajánlott be. Sosem kellett felöltöznöm és önéletrajzot írnom... Az összegyűrött papírdarabra szorulnak az ujjaim, nagyon remélem hogy a tenyerem izzadtságával nem baszom szét az egészet. Ahogy egyre közeledek a helyhez úgy múlik el a maradék bátorságom is. Tényleg kell ez nekem? Pont egy bár? Nem, nincs más választásom. Emlékeztetem magam ahogy elszívom az utolsó szál cigim mielőtt belépnék a helyiségbe. Végülis, pont testhezálló, nem? Már csináltam ilyet, a legtöbb kis nyápic fasz meg úgysem akarna bunyózni. Pár este, lehetőleg nagy pénz. Csak álldogállni kell, néha kitenni a bajkeverőket. Nem lehet nehéz, veszélyes alakok úgysem járhatnak pont egy brooklyn-i helyre. Pár hónapot vagy évet kihúzok, közben hátha lesz a bandából is valami. 
| 
