A srác már órák óta bömbölt a kanapéján, még a macskák is elkerülték a helyiséget. Kis szerencsések... Legszívesebben ő is átment volna, akárhova, de a nagydarab srác úgy követte mindenhova mint valami hűséges kiskutya. Már több mint három órája ecsetelte neki hogy mennyire össze van törve a szíve, nem tudja elképzelni hogy elhagyta a lány, valamint mennyire értelmetlen lett így nélküle az élete. Ő meg átöltözött, a haját csinálta, fontolgatta mit mivel vegyen végül fel, közben néha beszúrt egy aha-t is, megmutatva azzal hogy tudja követni a gondolatmenetét. Nem mintha ez akármit is számított volna a másiknak, csak folytatta az évődését melynek úgy tűnt se vége se hossza. Nem vágyott tanácsra, csak valakinek el kellett panaszolnia a bánatát. A fiúk előtt nem mert megnyílni, hát ki más maradt? Hát persze hogy a kibaszott ügynöke aki még csak pénzt sem kap a kéretlen terápiás alkalmakért. Úgy jártak a védencei a lakásába mintha csak a második otthonuk lett volna. Néha azon gondolkozott lehet bérel egy másikat, csak hogy ne mindig az ő nyakán maradjanak.
- Eli... most mit csináljak? - szegezett végre neki egy kérdést, megszakítva a monológját ezzel.
- Ha akarsz kurvát bérelni akkor van néhány kontaktom. Egész cukik... - a tükörben nézegette magát, már csak az utolsó simítások hiányoztak hogy végre elindulhasson a partira. Ami hamarabb is ment volna, tehát a megszokott fél órás késésén belül marad, ha amaz nem akasztja meg állandóan a gondolatmenetében.
- Én Lilyt akarom!
- Nem azt mondtad hogy lelépett a fodrásszal? Pedig meg voltam róla győződve hogy meleg. Ha tudtam volna... - ábrándozott el egy pillanatra, lelki szemei előtt levetkőztetve a cingár alakot. Majdnem beleillett abba a képbe amit elképzel egy ideális férfiról, tág volt a fogalma róla, így miért is ne töltöttek el volna pár órát kettesben? Kíváncsi lett volna hogy még mire tudja azokat a hosszú ujjait használni. A srác megint felzokogott. Lehet nem kellett volna olyan hamar felidéznie az esetet. Egy könnyed szemforgatás után hátrafordult felé és csípőre tett kézzel nézte a kétségbeesett alakot. Annyira utálta amikor a szerelmi bánatukkal mentek hozzá. Valahogy a tanácsait sosem értékelték igazán.
- Gyere el a partira! Szedünk neked össze egy másik bigét, utána meg csinálunk egy kis after party-t. Na?! - lelkesedett fel a gondolatra, már a fejében meg is volt hogy mit művelhettek volna négyesben a városban.
- Nem... Nem tudok emberek közé menni. Soha többet! - vetette oldalra magát a kanapén és magához húzta a hatalmas fehér párnát amin már ott volt a lefolyt szemfestékének a nyomai. Már megint vitethette a tisztítóba...
- Akkor írj valami dalt róla. Oh, ez jó! Csinálunk valami jó kis depis klippet és eladjuk a médiának az egész szakítással együtt! Mit szólsz? Talán tudok egy jó modellt Lily-re! Ha ügyesek vagyunk akkor a következő topmodell utolsó stábjából valakit kifogunk. Micsoda reklám lenne! - már egészen rálelkesült a gondolatra de Richie nem válaszolt semmit, a fejét a párnába fúrta és halkan zokogott továb, látszólag nem tudva tovább lépni a nőn. A hülye picsán akit csak egy éve ismert meg és két hónap után már képes volt eljegyezni. Művészlelkek. Imádta és utálta őket ugyanabban a pillanatban, mindig sikerült valami faszsággal előjönniük ami miatt megakasztották a terveit. A kanapé másik feléről felkapott egy pokrócot és odalépett hozzá, azt lágyan ráterítette és a piciny kis helyen, ami még maradt a bútoron, óvatosan elhelyezkedett.
- Jól van... Semmi baj. Minden rendben lesz! Eli mama majd szépen megold mindent, oké? - simított végig lágyan a hátán, megpróbálva megnyugtatni a fiatal gyereket, bár volt egy olyan sejtése hogy lehet nem is hallja amit mond. - Itt maradsz, kisírod magad, utána megírod a grammy díjas számot. Én pedig sietek majd vissza... - ez hazugság volt persze, esze ágában sem volt hamarabb visszatérni mint ahogy az szükséges diktálta volna. Igazából az volt a terve hogy hajnaltájt visszaoson és ha nagyon ügyes másnap reggel ki is paterolja a lakásából.
- Egyedül! - hangzott fel elfolytott hangja valahol a párna mélyéből amire elfintorodott. A kis szaros, túl jól ismeri. Mégis mit gondolt, miért pakolja ki a lányokat? Hogy egyedül menjen haza?
- Akkor jó fiú leszel, igaz? Nem csinálsz semmi hülyeséget?!
| a parti |
A jelenet még vagy tíz percig tartott, nem akart úgy elmenni hogy nagyon zaklatott állapotban hagyja ott a másikat. Pedig harcban állt az idővel, mindenképp ott akart lenni időben hogy elkaphassa Javiert pár szóra. Mikor végzett vele átszáguldott a városon, kérve kéretlen lökte fel az embereket, egy nőt még el is ráncigált a taxiból amikor előtte akart bepofáltankodni. Úgy törtetett előre mint egy tank, a megállás fogalmát még hírből sem ismerve. Hatalmas fekete köpönyegét úgy kapta fel a szél mintha ő lett volna a legújabb keleti boszorkány, akinek volt egy kis józan esze az kitért az útjából. Mindenesetre épen és egészségesen, rendőrségi kihágások megszerzése nélkül sikerült megérkeznie a helyszínre. Miután sikerült bepofátlankodnia mások előtt és leadta a köpönyeget a ruhatárba nem is vesztegette az idejét, azonnal a kiállításra sietett. Pontosabban volt egy gyors kitérése az egyik pincérhez aki alkoholt osztogatott. Úgy érezte, ha visszajut a lakásba a terápiás alkalom második részére, akkor legalább valami alkoholnak kell csorgadoznia az ereiben. Legalább az emlékét akarta érezni mert ezek a sírásos kis kilengések szétcincálták az idegeit. Elégedetten szürcsölgette a pezsgőt míg körülnézett, barátságosan intett az ismerőseinek de egyelőre senkihez sem ment oda. Egyedül egy ember érdekelte az estén.
Belekerült némi mászkálásába míg kiszúrta de legalább pár szót tudott váltani egy-két emberrel míg nézelődött, mégha komolyabb figyelmet vagy időt egyikre sem szánt. Nem szerette volna ha csak úgy lelép előle, amire úgy érezte volt már példa, még ha nem is vallotta be, így csak az utolsó pillanatban került a látóterébe, reménykedve hogy sikerült a másikat sarokba szorítania.
- Javier, drágám! Ezer éve... - szólította meg a kelleténél hangosabban és villantotta meg ezer dolláros mosolyát, bájosan mutatkozva be azoknak akiket esetleg nem ismert és a férfi társaságában voltak. Szerencsére Kenneth az egyik barátja volt, az ő kis ábrándos lelkű meleg pajtása aki mindig elsütött valami jó poént mások kárára. Gyakran a célpont pont Eli volt, hiszen mindenki tudta róla, semmin sem sértődik meg.
- Látom sikerült egy visszafogott darabot találni. - mosolyodott el haloványan, meleg létére alaposabban megnézve a ruhát mint ahogy azt illett volna.
- Ez a régi vacak? Csak ott porosodott a szekrény mélyén.
- Ugye tudod hogy az ilyen bemutatókra főleg melegek járnak?
- Ne vedd el a kedvem, még csak most jöttem... - vigyorgott rá míg tekintete újra visszavándololt Javier-re. Abban már biztos lehetett hogy aznap igen nehezen fog tőle megszabadulni.
- Szívem, hogy vagy? Már alig vártam hogy találkozzunk. Mintha valahogy mindig elkerülnénk egymást... - biccentette oldalra fejét míg a másik válaszára várt, végig tartva vele a szemkontaktust, ha ő is a szemébe nézett volna.
Nem mondom, hogy tisztában voltam azzal, hogy pontosan milyen kiállítás alkalmára rendezik rá ezt a médiatalálkozót, vagy ha úgy tetszik, privát bulit, de teljesen mindegy, mikor a társaság a lényeg és egy kedves ismerősöm hívott meg és még az érkezésem előtti órákban is kaptam tőle az üzeneteket, hogy ugye tényleg jövök, mivel nagyon számít rám. Ez nagyon jól esik tőle, még ha szinte biztosra vehetem, hogy majdnem minden személyes meghívottjával hasonlóképpen tesz és tulajdonképpen legalább negyvenszer másolta át minden személynek ugyanazt az üzenetet. S teljesen megértem, hogy ennyire szívén viseli minden meghívottat, ez itt egy olyan szakma olyan személyekkel, akiknek bármikor közbejöhet valami hirtelen program, fontos felkérés, vagy akik szeretik, hogy körbeugrálják őket kedves szavakkal. Ahogy körbenézek, vannak itt színészek, énekesek, műsorvezetők - melyek táborát képviselem én magam is -, és még sokan mások. Például Kenneth, a jó öreg Kenneth, ki már egy ideje benne van a média bugyraiban és annyi ismerőse van, mint nekem és a szervezőnek együttvéve. - Ez mennyire ötletes festmény már! - mutatok rá az egyik emberi társadalmat kiparodizáló modern képre. Nagyon tetszik, ahogy a klímaváltozásra hívják így fel a figyelmet. Én hiszek benne, már csak azért is, mivel karib-terngeri lakosként én is tapasztaltam, hogy az utóbbi időben egyre több nagy hurrikán sodor végig a térségen. - Igen, de valljuk be, nem egy Mona Lisa. - Mona Lisa sem élhet minden korban - vonom meg a vállaimat. De értem mit mond. Nos, én semennyire sem tudok jól rajzolni, se festeni, úgyhogy nekem a snassz képek is tetszenek, főleg, ha valaki nem a bravúri teljesítményt keresi bennük, hanem a jelentésüket. Közben mellénk ér egy pincérfiú és alkohollal kínál minket. Elveszek egy poharat, majd kicsivel később hozzánk lép Cody is, akinek nem tudom a teljes nevét, mindössze a művésznevéről ismerem. Beszélgetünk vele is egy ideig, szóba kerül húgom, akinek hallatára látszólag eléggé eltűnik a vigyor a képemről, ugyanis az utóbbi időkben majdnem nyilvánosságra került, hogy drogozás miatt került kórházba, de egyelőre ezt sikerült elfojtani. Most itt nem kerül elő a téma, amiből arra következtetek, hogy tényleg nem derült ki semmi a sajnos igazságból. Amint odébbáll Cody, Kenneth már áll is velem szembe, hogy egyet közelebb lépve hozzám egy kicsit halkabbra vegye a hanerejét. - Nocsak, ott van Eli - bök alig láthatóan maga mögé, mire követem szememmel az irányt és valóban megpillantom a céltudatosan felénk közeledő hölgyet. Csak sóhajtani van időm, nem tudunk egymásnak tanácsokat adni, hogy hogyan lógjunk meg előle, így sajnos - mint általában -, odaér hozzánk. Kettőnk ismeretsége egyébként nem túl sok, egy ehhez hasonló partin beszélgettünk alig tíz percet, azóta pedig több felületen is megtalált már, hogy új zenekarairól írjon nekem. Első alkalommal tanácsoltam neki, amit tudtam, de aztán... aztán kifújtam és már többet nem tudtam mondani neki, holott ő nagyon úgy gondolja, hogy valamit titkolok előle. De ezzel alapvetően nincs is gond. A gond ott kezdődik, ahol a munkáját elhagyjuk és marad a puszta nő a személyiségével. Engem speciel kiráz tőle a hideg, de ahogy hallottam, nem vagyok ezzel egyedül. - Szervusz Eli! - mondom hozzá képest sokkal halkabban és visszafogottabban, kicsit utalva hangommal, hogy neki is így kellene és akkor nem állna fel minden szőr a hátamon. Érzem Kenneth pillantását, aki nem érti, hogy mióta vagyunk mi "drágám" viszonyban, mire fejemmel jelzem számára, hogy engedje el és úgy tűnik, hogy egyből mindent ért. Ami azt illeti, tényleg nem épp visszafogott ruhát talált, de szerencsére nem abból a fából faragtak engem, aki nagyon elkezdené vizsgálni, hogy vajon a mellbimbóját látja, vagy csak a ruha árnyéka vetül rá. Kellemetlen helyzet, nem csak a ruha miatt, s mégis én nagyon örülök, hogy ők ketten elbeszélgetni, sőt, én akkor így fél testtel már elfele vagyok, nem is zavarnám őket. Nem veszem magamra Kenneth meleg megjegyzését, tudom, hogy miért mondja, bár azért... vannak itt teljesen hetero emberek is, mint ahogyan jómagam. - Én akkor menn... - mondanám, már fél lábbal a másik társaságban és csak arra vártam, hogy kapjak tőlük egy másodpercnyi lehetőséget felszólalni és ezt közölni velük. Határozottan örülök, hogy Leandának dolga volt és ma nem tudott velem tartani, most nagyon kínos helyzetbe kerülnék. Mint ahogy abban is vagyok, hiszen nem enged el. Lekoppinthatnám, de nehéz lenne azt szép szavakkal és kulturáltan tenni, én pedig sajnálatos módon tartom magam úriember lényemhez. - Vártad? Hát igen, tudod, mostanság nem sokat tudtam a médiával foglalkozni, nem csoda, hogy mindig elkerültük egymást. - Egyébként nem hazudok, mégsem gondolnám, hogy kettőnknek sok köze lenne egymáshoz, nem érzem, hogy én lennék a megfelelő ember számára. - Mi a helyzet a bandával? - Mondta is a nevüket, de ahogy oly sok mindent, ezt is elfelejtettem.
Ügynökök, egy álom és rémálom egyben a jelenlétük. A zenészeknek persze jók, már akiket ők fizetnek, hiszen levetve emberségük utolsó foszlányait, elintéznek mindent is. A mindent alatt pedig nem csak egy szerződés vagy interjút kell érteni. Ők voltak ott az éles szemű rókák akik látszólag titkon, ám mégsem olyan feltűnés mentesen osontak kis vörös bundájukban és bájolták el a társaságot. Eli meg persze olyan volt mint az összes többi látszólag, nem akarta hogy bárki is azt gondolja róla hogy érzékenyebb vagy engedékenyebb mert nő. Pont elégszer kellett ferde pillantásokat vagy hitetlen mosolyokat elviselnie ahhoz hogy már mindene ki legyen tőle. Persze az évek alatt sokminden változott, ismerték a megfelelő körökben a nevét, nem is merték olyannyira lebecsülni mint jó pár évvel azelőttről. Ennek ellenére még mindig ott feszült benne valami, a bizonyítás vágya, a dacos düh melyet maga sem tudott egyszerűen körülírni. Valami volt a fejében, egy terv körvonalazódott benne és ahhoz a másik is jól jött volna, ezért sem szabadulhatott meg túl könnyen a nőtől, még ha érezte is hogy valamiért nem működik a kémia kettejük között. Ezt a korára fogta, amiért persze gondolatban meg is fedte. Jóval több trükköt tudott az ágyban mint a kis fiatal fruskák akik azt sem tudják hova kell tenniük a feneküket hogy jó legyen. Még csak véletlenül sem fordult meg a fejében hogy a másik a személyiségétől irtózna. Hiszen ő a végletekig bájos, nem?
Lelépett volna? Mellé lépett, ha nem húzódott el annyira hogy ne érje el, akkor megtörte a kettejük közt lévő távolságot és szemtelen közelségben állt meg a másik mellett. Kék lélektükrei kíváncsian futottak végig a másik arcán és ajkain, elég tisztességtelen gondolatokkal játszadozva el a képzeletében, ám ennek olyan sok jelét nem mutatva. Nem igazán lendült bele még az undorítóan feltűnő flörtölgetésbe, ahhoz túl korai volt az este. Bár attól függ mit nevezünk undorítónak. Ha a férfi nem ment túl messzire akkor finom ujjaival tettetett érdeklődéssel simított végig a karja oldalán, mintha csak a ruha anyagát csodálná.
- Nagyon kis csini vagy ma is. - kúszott kétértelmű mosoly ajkai szegletére, Kenneth csak egy szemforgatással jutalmazta a jelenetet. Sajnos azonban úgy tűnt hogy túlontúl jól szórakozik Javier szenvedésén, szóval inkább csak élvezte az első sorból a premier előadást, nem igazán akasztva meg a nőt a kellemetlenkedésében.
- Oh, imádnád őket szívem! Majd szerzek jegyet nektek a következő műsorra, mit szólsz? Megmutatom a VIP részleget. - ez volt Elinél a visszafogottabb tempó, amit a legtöbben azonnal megkérdőjeleztek volna. Valahogy az ő szótárából hiányzott a visszafogottság vagy az illedelmes viselkedés fogalmai. - Egyébként minden rendben, pár fesztivál, néhány interjú, csak a szokásos. Most épp egy új kis fiúkákat akarok befűzni. Ha látnád őket... Annyira cukik! Lehet az egyik több kapura játszik. - pillantott itt hirtelen ki Kenneth-re, a mosolya egyre csak szélesedett. Ha valamihez, hát a kerítőnősködéshez kifejezetten értett. Ami megint csak egy kétélű fegyver volt, hiszen valaki rendkívüli mód értékelte ezen nagyszerű, kivételesen ingyenes szolgáltatásait, mások viszont... Igen, egyesek annyira nem szerették ha beleszólnak a mindennapi szerelmi vívódásaikba. Kenneth éppen nagyon szingli volt, így látszólag úgy tett mintha meg sem hallotta volna a kijelentést, a valóságban azonban voltak jelei annak hogy elékezdtek pörögni az agytekervényei.
- Ilyen alternatív rock-ot játszanak, még csak kis kocsmákban vannak, de amint megkötjük a szerződést... Hiszen ismersz. Utána a határ a csillagos ég! Már nagyon izgatott vagyok, alig várom hogy elkezdjük a munkát! Egyszer meg kell nézned őket a próbájukon! - magyarázott és magyarázott, amiben egyedül az volt a bájos hogy mennyire beleélte magát az egész történetbe. Nem számokat hozott fel vagy várható összegeket amik befolyhatnak a fiúk által. Az ő tekintetéből a puszta zene iránta rajongás sütött melyet igen sokszor rosszul adott elő másoknak, ezért sem volt olyan széles a rajongói tábora. Ám azokban a pillanatokban, melyben lehet még Javier-nek nem is lehetett igazán része, egy új arcát tárta fel a világ felé. Az örök gyermek, álmokkal és reményekkel teli kislány, aki valami olyasmit szeretne adni a világnak amit még sosem látott. Ez volt talán az egyetlen dolog ami szétválasztotta a többi cápától, ő rajongott az adott művészeti ágért amit képviselt, még ha magában azt nem is sokszor gyakorolta.
- Meg biztos hogy tévedsz. - használta ki Kenneth a pillanatnyi lélegzetvételét, amire egy ideig várnia kellett, ezzel véget is vetve annak a kis varázslatos pillanatnak amikor nem Javier csini kis testével van elfoglalva. Egészen kizökkentette a banda magasztalásából, szemöldöke meglepetten futott fel, egy pillanatig nem is értette mire célozhat a másik.
- A zenészed. Tudod. - utalt itt, igen rosszul tettetett unalommal az előző kijelentésére, sértett kislányként fordítva el az arcát, valódi érzelmeit a pohár mögé rejtve.
- Jaj szívecske, dehogynem! Ha valami hát a meleg radarom kiválóan működik! - mosolyodott el szélesen míg előhalászta a mobilját és elkezdte az instagrammot pörgetni, aznap mellőzve hogy már megint egy csomó értesítés futott be tinderről is. Amikor végre elérte a kívánt felhasználót kinyitotta a profilját és Kenneth felé mutatta, mintegy büszkén bizonyítva, ő tudja hogy miről beszél.
Egyelőre még nem tudom, hogy mit kellene gondolnom róla. Nem olyan rég ismertem meg és mondhatni szó szerint berobbant az életembe, a múltkori találkozás óta többet beszéltem vele, mint a főnökömmel. Tudom, hogy mi a hivatása, milyen pozícióban van, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy az elég kemény meló, s rendkívül határozottnak, talpraesettnek és elszántnak kell ahhoz lenni, hogy valaki jól csinálja. Kezdetben azt hittem, hogy Eli is éppen ezért olyan rámenős, de lassan kezdek elbizonytalanodni, hiszen egy dolog a szakma, s megint egy másik a magánélet, ő pedig véleményem szerint kissé összemossa a kettőt az indokolatlan közvetlenségével. Érdekes persze, hogy ezt pont én érzem, egy végtelenül közvetlen emberként, ugyanakkor becézései indokolatlanok és félrevezetőek, a médiában pedig nagyon óvakodni kell a pletykaforrásoktól. Eleinte nem velem kezd el beszélgetni, így kapok az alkalmon és szeretnék tovább állni, van bőven ismerős a környékemen és a másik beszélgető társaságnál is intenek felém. Megiramozni őket ellenben már nem tudom, kérdést kapok, engem pedig jól neveltek, túlságosan is jól. Egy féllépést hátrálok a hozzám túlságosan közel megálló nőtől, kellemetlenül érzem magam, de semmi szükség arra, hogy ez még inkább fokozódjon. - Köszönöm, igyekeztem megadni a módját - felelem dicséretére, miközben szemeim a karomon végigsimító kezén követik. Kezdem azt érezni, hogy lehetetlenség menekülni előle. Összepillantok Henry-vel, kikhez az előbb indulni próbáltam, egy halvány mosollyal jelzem felé, hogy kicsit később érkezem, úgy tűnik. Kenneth nagyon is tudja, hogy mit érzek és galád módon röhög rajtam, nem mutatja ki, de mégis látom rajta. - Jól van, majd megbeszéljük a részleteket, amikor aktuális lesz. - Szinte már most is kimondhatom, hogy nem fogok pont akkor ráérni, hogy elmenjek a bandája koncertjére, mindegy, hogy mikor lesz az a bizonyos műsor. De dönteni sem akarok előre, mert a zenét szeretem, befogadó ember vagyok és csak azért, mert az ügynökük állandóan úgy szólít, mintha harminc éve házasok lennénk, még nem részesítem hátrányban a bandát. - Élsz-halsz a fiúbandákért, igaz? - Lányokban még nem gondolkodott? Vagy szólóénekesekben? Semmi közöm hozzá, meg teljesen mindegy, milyen előadókat vesz a markába, mindössze egy apró észrevétel tőlem, hogy a fiúbandák kecsegtetőek számára. Kicsit meglepődöm, mikor kifejti a banda stílusát. - A cuki fiúkról nem pont az alternatív rock jutott volna eszembe... - ízlelgetem, hogy kikről is lenne szó. Ez az egyik olyan zenei műfaj, amihez nekem nem sok közöm van történetesen. - Félek, nem sokat tudnék tenni értük azzal, ha megnézném őket. Én latinot játszok, latin zenéket szerzek, ami teljesen más kategória. - Vállat vonok. Megnézhetem őket, meghallgathatok rengeteg bandát és szólóénekest, de félek, hogy ezzel csak a munkaidőmet növelném meg, vagy fontos időt vesztenék el. Két fronton dolgozok, igencsak be vagyok határolva. - De nagyon szurkolok, hogy elérjék a csillagos eget, mint mondtad is. Sok sikert kívánok nekik! - Egyébként jó látni az elkötelezettségét, nem is akarom ebben megtörni, mindössze csak nem igazán tudom elhelyezni magam abban a közegben, már ha egyáltalán a meghívása mögött valódi szándék is volt a kedves gesztus mellett. Az üzletemberek sok gesztust tesznek, aminek a felének legalább annyira a szándéka, hogy jó érzést keltsenek másoknak. Ebben a szférában mozgok régóta, kitanultam az egyes kártyalapokat. Vannak témák, amikhez nehezen tudok hozzászólni, legalább azért, nem nem érintenek ember és kényes kérdések. Ilyen a szexuális beállítottság is. Nekem semmi bajom a melegekkel, nem számít, hogy hány kapura játszik valaki, mindenkivel igyekszem a jó hangulatot és a pozitív tulajdonságokat megtalálni. Próbálok a háttérbe merülni és iszok egy kortyot az italomból, ezzel jelezve nekik, hogy nem tervezek közbeszólni, míg ők kitárgyalják a bandatag hovatartozását. Lopok néhány pillantást én is a srácra, kit mutat Kennethnek, nem azért, mert érdekelne vonzalmi oldalról, engem a zenész mivoltja tesz kíváncsivá, szeretek arcokat csatolni a nevekhez, vagy a hallotta bandákhoz. - Hány éves tagokból áll ez az új banda? - Máshogy kell hozzájuk állni és más célközönséget is szólítanak meg így talán. De végül is rock, a kocsmában azt mindenki szereti, a nagyvilág viszont már kissé szerteágazóbb dolog.
- Óh Édes, ez fantasztikus! Tudom hogy imádnád. - lelkendezik arra hogy belement az ajánlatba. Régi motorsként persze egészen tisztában volt azzal hogy ez egy lekoptató szöveg is lehet, hiszen állandóan próbálkoztak ezzel nála. Csak azt nem tudták hogy őt nem lehet... Ha valamit a fejébe vett, mindegy mit, akkor azt véghezvitte. Tűzön vízen keresztül, mint valami tank, átgázolt minden akadályon. Tehát, a naiv és igen édes Javier nem tudta mire vállalkozott azzal hogy egy fél igent képes volt elrebegni a nőnek. Kenneth persze felkuncogott Javier megjegyzésére a fiúbandákkal kapcsolatban, mely buliból ő sem maradott volna ki szívesen.
- Összekötöd a kellemest a hasznossal? - mosolygott negédesen, amire persze Elinek ugyanaz volt a reakciója. Egy pillanatig sem zökkentette ki a lelkiállapotából. Egyfelől nagyon sokszor kapta már vissza azt hogy fűvel-fával összefekszik, ami természetesen igaz volt, viszont nála is volt egy bizonyos határ. Nem a jóízlésé mert azt már rég elvesztette, inkább úgymond... illem? Praktikusság. Az utóbbi években nagyon tartható mód sikerült megállnia hogy az aktuálisan mendzselt kis fiúkáival összefeküdjön, amire kifejezetten büszke volt, hiszen sokszor kellett önmagával harcolnia. De akkor azt ki kellett volna fejtenie? Magyarázkodnia kellett volna egy huszonharmadik senkinek akivel ilyen partikon szokott összefutni? Volt benne elég tartás és önbizalom hogy tudja, mennyit ér és kicsoda ő. Így negyvenkét éves fejjel nem is volt rossz teljesítmény. Szóval, csak jóízűen nevetett Kenneth kis próbálkozásán, ezzel láthatólag kicsit ki is zökkentve a rendes kerékvágásából.
- Elmesélek egy sztorit! Rövid lesz. - itt már mindenki lemondhatott minden reményről arra vonatkozóan hogy valaha elmegy másmerre is. Elinél a rövid sztorik... Azt meg kellett tapasztalni. Ezzel mintegy reflektált arra is amit Javier megjegyzett, miszerint a cuki fiúk nem a rock bandákból kerülnek ki. - Tizenkét éves voltam, Fendonban, a jó öreg Angliában járunk. A családomnak van egy boltja a faluban és egy kis gazdasága, az összes barátomnak a szülei farmerek és hasonlók voltak. Gondoltátok volna, tizennyolc éves koromig nem is jártam egy nagyvárosban sem?! Szóval, volt egy bandánk, az Ordító Kövek. Tudom, tudom, nagyon béna... A fiúkkal szerettünk volna kitörni az egyhangúságból és megváltani a világot. Nem volt pénzünk elektromos gitárokra vagy bármilyen más fancy hangszerre, csak egy akusztikus gitárunk volt és egy nagyon öreg serpenyő készlet amin lehetett dobolni. A mai napig vallom hogy semminek sincs olyan jó üteme mint egy jó kis ötven éves vasedénynek. Nem is ez a lényeg! A szüleink már nem akartak meghallgatni minket, nem is értem miért, ezért ki lettünk zavarva a mezőre hogy ott játszunk. És... Elkezdtünk játszani a teheneknek. Nem hiszitek el, lassan az összes közelebb jött... Akkor álltam legközelebb, mint zenész, a teltházas koncerthez. - nevetett jóízűen a saját sztoriján, bár valahogy nem kapcsolódott a tárgyhoz. Megint Eli kalandozott el nagyon vagy volt is valami összefüggés a két dolog között?
- Azóta tudom hogy a rockerek cukik, a tehenek nem hazudhatnak. - természetesen nem ez volt az érzés mögött, viszont ez egy annyira cuki sztori volt hogy szerette előadni, mintegy terelve is a témát a valódi gondolatairól. Azért szerette annyira a rock-kot mert a gyerekkorára emlékeztette. Hiszen a fiúkkal annyi de annyi számot hallgattak meg és próbáltak eljátszani a kezdetleges kis eszközeiken... Ő ugyan szívesen kipróbált volna mást is, viszont a többieknek a lelkesedése és imádata hamar átragadt rá is, amitől addig a napig nem tudott szabadulni.
- Mindig is tudtam hogy a komoly álarc mögött egy forróvérű latin csődör rejtőzik. - kacsintott rá cinkosan, amire Kenneth horkantva nevetett egyet, egyre jobban élvezve a szituációt ami kialakult. Igen, többek között ez volt jó Eliben. Lehetett vele és rajta viccelődni, mindig azon volt hogy könnyed hangulatot teremtsen, mindenki csak mosolyogjon a környezetében. Ami egy ügynöktől talán elvárt, normális? Benne viszont csak annyi volt hogy nem akart csalódást okozni.
- Olyan huszonöt, harmincas korosztály. Imádnátok őket! Olyan kis lelkesek. Romantikus rock-ban gondolkoznak. Imádom... Rózsákkal meg mindennel akarnak majd a színpadon lenni... Persze ezt is nekem kell intézni. Hogy fogok annyi rózsát összeszedni az ő büdzséjükkel... - kalandozott el a tekintete egy pillanatra, ez tényleg komoly gondja volt azokban a napokban. Többek között az egyik lehetetlen kérés amivel a hülye ügyfelei előálltak. ~ Persze, egy nevesincs banda de azért ezer rózsát csak úgy riccsentsek a színpadra! ~ Eli az ilyenektől kitudott akadni, az egyetlen pozitív dolog az volt hogy nagyon lefoglalta a fölös energiáit és egész nap pöröghetett hogy megoldjon mindent. Kenneth megszólalása rázta fel a gondolataiból és terelte más, kellemesebb utakra hogy megint kerítőnőset játszhatott.
Kenneth lebiggyesztett ajkakkal nézte a képet amit mutatott, elsőre nem lehetett eldönteni hogy tetszik-e neki a hirtelen szőke hajú kis sármos gyerek vagy sem, bár feltűnő undor sem ütközött ki az arcára. Eli, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, vagy csak a saját forgatókönyve szerint menetelt már előre megint, mosolyodott el szélesen és nyitotta szólásra az ajkait, ám a másik hamar megállította.
- Ne szervezz semmit! Mondtam, nem érdekel. - szólt rá tettetett szigorral, bár a nőt megállítani... Az külön művészeti attrakciónak tetszett.
- Jaj Szívecske, most miért?! Olyan cukik lennétek együtt...
- Nem. Nem érdekel. - sóhajtott könnyedén, inkább tűnt úgy mint aki arra vár hogy meggyőzzék, mintsem egy ténylegesen felháborodott valaki aki hallani sem akar az egész sztoriról.
- Jólvan, majd megbeszéljük. - legyintett könnyedén, semmibe is véve a hiteltelen kérést, míg visszafordult Javier-hez. - Oh, tudom! Csináljunk egy szelfit! - imádta a közösségi médiát, folyamatosan frissítette is a vonalát. Így mintegy egyértelmű is volt hogy aznap sem tesz kivételt. A telefon egyébként is a kezében volt már, akkor meg...? Ha Javier nem kapcsolt időben akkor gyorsan közelebb lépett hozzá és átkarolta a derekát, fejével intett Kennethnek is hogy lépjen közelebb. (ha nem húzódott el)
Amikor már azt gondolhatta volna hogy ennél rosszabb nem lehet, bár még nem kattant el a kioldó úgymond hogy elkészüljön a kép, egy kis jazz banda menetelt fel a színpadra és kezdtek bele a számukba. Ez persze normál esetben a nőt sem érdekelte volna, viszont egy olyan számot játszottak, egy olyan előadótól, amit mindennél jobban szeretett. A keze önkéntelenül is lecsúszott a másik oldaláról és lépett el egy kicsit, persze nem túl messzire, míg kereste a zene forrását.
- Halljátok?! Ez Elvis! - miért volt ez érdekes? Az ő megítélése szerint a Király zenéjét már nem nagyon játszották vagy dolgozták fel, így mintegy ment is ki a köztudatból. Ami egy igen fájdalmas pont volt az életében mert imádta. Nem volt egy hardcore fan, nem gyűjtött minden relikviát, viszont a legtöbb dalának betéve tudta a szövegét, álmából is lehetett kelteni, simán elkezdte énekelni. Ez annyira kellemes meglepetésként érte hogy meg is feledkezett a kép készítésének a gondolatáról, teli vigyorral fordult vissza a másik kettőhöz.
- Ismeritek?! All shook up!! - Eli tényleg nem ismerte a visszafogott viselkedés fogalmát. Ugyan nem rohant fel hogy a színpadon üvöltse a számot a zene ütemére, ahhoz nem ivott eleget, viszont a fiúk kaphattak egy nagyon rövid ízelítőt belőle. Már megint. Csak úgy random, mondhatni a semmiből, elkezdett énekelni, hiszen a bandát senki sem kísérte. Nem emelte fel a hangját nagyon, tehát nem zengett a teremben, legfeljebb a két-három méteres sugarú körben kaphatták fel az emberek a fejüket hogy valaki hirtelen nekiállt énekelni, nem is rossz hangon. Ugyan nem volt egy frontember materiál viszont érződött a hangján hogy tudja mikor kell venni a levegőt, hogyan artikuláljon, miről is szól az a szám. Nem tolt egy teljes műsort mert nem volt olyan hangulatban, mindössze elragadta a kellemes jazz édes ritmusa, Elvis szelleme ott lángolt a szívében. Le sem tagadhatta volna az őrült rajongását a rég volt sztárért.
- Oh jaj - mosolyodott el Kenneth amikor Eli figyelmeztető lövést adott le azzal kapcsolatban, hogy most egy hosszú és ütős történetet hallhatunk, úgyhogy jobb is lenne, ha kényelembe helyeznénk magunkat. Már csak a fotelek hiányoznak, amiknek én kifejezetten örülök, hogy nincsenek a közvetlen közelünkben, hiszen abban a pillanatban, hogy leülnénk Elivel egy kanapé-társalgásra, szinte elkönyvelhető lenne, hogy nem menekülünk tőle talán órákkal később sem. Ami engem illet, én azért nem ismerem Elit annyira, hogy minden szavát tökéletesen le tudjam fordítani a mi nyelvünkre, így csak mosolyogva nyugtáztam Kenneth megjegyzését. Míg hallgatom a történetet, időnként kortyolok az italból is, ahogy kibontakozni látszik, hova vezetnek szavai, azt kell, hogy mondjam, ezúttal megadom magam. Szívesen és kedvvel, sőt, érdeklődve hallgatom a múltját és... hé, ez... tök jó sztori! Teljesen élem, amit mond, talán az enyémhez még hasonlít is valamennyire a gyerekkora olyan tekintetben, hogy Ricoékkal én is bandával jártam a tájat, igaz mi városban éltünk, de azért azt a gyerekkori rosszcsont szabadságot nem lehet elfelejteni. A végén már mosollyal iszom a szavait. - Méretes közönségetek volt. De hé, ez nagyon jó! Szuper gyerekkorod lehetett. - És szó mi szó, beigazolódott, hogy Eli tényleg angol. Éreztem én az akcentusán! - Én is ültem már ki haverokkal és béna dobozokkal a tengerpartra, de még a kajmánok és a majmok is elszaladtak, ami valljuk be, jót tett a magunkkal hozott nasinknak. - Lehet nem a rockbanda részét fogom meg, de azt is megértettem, csak mint az előbb is mondtam neki, én nem igazán kötődöm a rockhoz attól függetlenül, hogy teljes mértékben elismerem a rockbandákat és nagyra tartom őket, arról nem is beszélve, hogy hangszerszerető vagyok, a rock pedig elképzelhetetlen azok nélkül, legalábbis jó esetben. - Nem mondom, hogy a tehenek meggyőztek, de... elhiszem, hogy akkor ott ti nagyon aranyosak voltatok. - Win-win, talán. Ami pedig az Ordító Köveket illeti, a Rolling Stones kétség kívül nagy hatással lehetett a fiatalokra, a Screaming Stones is állatira jól hangzik bandanévnek. - Fogalmam sincs, miről beszélsz - vigyorodom el és nézek a távolba. Forróvérű latin csődör? Ugyan már, csak néha és attól függ, milyen helyzetre érti. - Nincs még kapcsolatod egy virágárussal? Lehet tudna segíteni neked. - Furcsa, hogy erre Elinek még nincs egy illetékese, vagy barátjának a barátjának a barátja... Na nem én leszek az, aki virágárusnak fogja őt bemutatni, mivel egy virágboltba sem jártam annyira sokat sajnos, hogy összebarátkozzak az eladóval, pedig szeretem meglepni a nőket egy-két szép szállal, csak hát, a húgaimnak nem virágot veszek (hanem kávéfőzőt?). Talán majd mostantól több indokom lesz virágkötőhöz járni. Én is lecsekkolom a tagot, bár nem olyan szemmel, mint Kenneth. Őszintén szólva, én sem tudom eldönteni, hogy Kenneth mennyire erőszakosan mond nemet, lehet az is benne van, hogy tudja, nem Elit kellene megkérni kerítőnek. A már nagyon jól ismert "majd megbeszéljük" témalezárás után egy pillanatra talán megfordul a fejemben, hogy talán ez egy jó alkalom lenne nekem is tovább állni, hiszen a távolban lévő jóbarátom még mindig várja, hogy csatlakozzam feléjük, ám egy szelfit nem lehet kihagyni, az elengedhetetlen része egy ilyen rendezvénynek, médiaszereplők körében. Beállok szép, ám enyhén bolondozós, amolyan Javier-típusú mosolyra, mikor megérzem, hogy Eli hozzám simul és átkarol, azt nem tudom hogy a túloldalon mennyire van közel Kenneth, de én jócskán kellemetlenül érzem magam a nő felesleges közelsége miatt, a fotó pedig pont abban a pillanatban sül el, amikor is enyhén "mentsetek meg" fejet vágok. De legalább Kenneth is benne van a képben és szerintem az ő feje sem lehet olyan, amit nem lehetne észrevenni egy fotón. Ja, hogy nem is kattant el a kép! Huh, na akkor ezt megúsztam. Eli után nézek, hogy vajon mi lelhette a hölgyet így hirtelen. Eli tényleg bolondul a zenéért, amit azóta is jó látni, csak még meg kell szokni a rajongási módját. Mindazonáltal azt kell mondanom, hogy az idegesítő testi közvetlenségén kívül egészen jófej nő. Egyelőre még mindig nem tudom őt hova tenni, ahogy azt sem akarom elfelejteni, hogy jó oka van arra, amiért annyiszor keresett az elmúlt időben, de ez igazából mindegy is. Mivel nem szándékozok szoros kapcsolatot ápolni vele, ezért nem esne rosszul az sem, ha konkrét kérdéssel, netán kéréssel fordulna felém, s mindvégig csak arra hajtana, hogy ne legyen szívem nemet mondani neki. Bárhogy is, jól csinálja. - Oh igen, ismerem - kezdem el én is élvezni a zenét, bár nem olyan feltűnően, mint Eli. Egy kissé tán nagyot is nézek kezdetben, mikor normális hangerőn kezd el énekelni. Van ám önbizalma és kiállása, utóbbi nekem s van bőven, de mégis eltörpülök mellette. - Biztos, hogy titkon nem akarsz mégis frontember lenni? Tényleg, egyébként mi vezetett oda, hogy menedzser legyél? - Azt gondolom, hogy régóta mozog ebben a szakmában és azt a sztorit is elmesélte már, hogy hogyan kezdett el érdeklődni a zene iránt, de a menedzsment egy nagyobb fordulat, én úgy gondolom. Ekkor lép oda hozzánk újra a pincér, nyújtva felém a tálcát, én pedig annak rendje és módja szerint cserélem ki az üres poharamat egy telire. Nem akarok lerészegedni, de ez egy olyan hely, ahol illik legalább jókedvűen becsiccsenteni. Kenneth is elvesz egy poharat. - Eli, neked nincs szükséges még egy kis itókára? - kérdezi tőle Kenneth enyhén kuncogva kifejezvén, hogy szerinte a nőnek nem kell alkohol, hogy extrém és hangos legyen.
Eli teljesen beleélte magát a történetbe. Imádott sztorizgatni, főleg ha a gyerekkoráról volt szó. Annak ellenére hogy szinte sosem jár haza mindig jó szívvel emlékezett meg a múltjáról. Egy bizonyos pontig persze. A végzetes pillanatig ami... Az esküvő lett volna? Vagy eleve sosem kellett volna kikezdenie a másikkal? Nem is tudta elképzelni milyen lehetett idősebben. Meghízott, eltűntek a kockái amiért annyira odavolt régen? Annyira szeretett volna visszamenni azokba a napokba. Tényleg azért ragaszkodott a rockerekhez mert mindig a múltat idézték meg számára mely visszahozta a gyermekkor varázsát.
- Oh Édes, ez milyen cuki! - vigyorgott Javier sztorijára, akkor nem olyan beleéléssel és kacérkodással mint addig, hiszen elképzelte maga előtt a jelenetet, tudta milyen érzés lehetett. Egy bandában, szoros, látszólag el nem szakítható kötelékkel, ragaszkodni és függeni. Ami... Egyszer úgyis végetér. Keserédes íz gyűrőzött a torkába, mintha csak újra elvesztette volna az összeset. Ez volt az egyedüli hátulütője ezeknek a meséléseknek, néha, leginkább akkor amikor még nem volt elég részeg, az arcok és szemek túl élénken éltek a képzeletében, jussukat követelték a gondolatai között.
- Anyám mindig azt mondja hogy egy Isten átka vagyok. Az aranyos jelzőt sosem találja meg. - sóhajtott bánatosan és nézett nagy őzike szemekkel a másikra, ezzel mintha csak azt fejezte volna ki mennyire is bántja a sztori, pedig azok a kékségek még mindig nevettek, mindegy mit próbált a külvilág felé mutatni.
- Egy józan ember a családban. - fűzte hozzá Kenneth a maga megjegyzését, nehogy kimaradjon a társalgásból egy percre sem, kicsit sunyi módon méregetve Elit. Tesztelgette a tűréshatárát, mint oly sokszor máskor, pedig feladhatta volna. Ő nem volt egy súlykategóriában vele, bármennyire is szeretett volna valamivel odaszúrni.
- Drága, ha tudnád. Azt mondja nincs megfelelő életstílusom. Nem is értem miből gondolja. - kortyolt újra a poharából, továbbra is csak ártatlanul pillázva a másik kettőre, látszólag minden aljasabb szándék nélkül fonva össze karjait a mellei alatt. Ami csak jobban kiemelte ami már addig a pontig is elég nyilvánvaló volt. Pedig milyen sokáig bírta flörtölés és közönségesség nélkül. Legalább tíz perc is lehetett.
- Érthetetlen. - nyugtázta Kenneth egy szemforgatás keretei között, inkább az alkohol felé fordulva. Nem valószínű hogy untatta a társasága mert nem ment el, viszont azt nem vallotta volna be hogy élvezi a huza vona játékot. Vagy csak arra várt hogy kettesben maradjanak és Eli tényleg szervezzen neki egy randit? Jó pár embert már sikerült összehoznia, szívesen kapott volna az alkalmon? Végülis, ingyen volt. Már megérte volna.
Csodálatos volt a zene, mégha a saját játékát nem is értékelte olyannak amit nagyközönség elé kéne tárni. Mármint, a terem, amiben nyüzsögtek az emberek, neki nem volt egy nagy pódium, hiszen nem is másokra koncentrált abban a pillanatban. Csak elragadta a hév, bátorságot öntött belé a lassan növekvő alkoholszint és tisztelgett a Király előtt, mert neki ez kijárt. Ráadásul állandóan járt karaokezni, nem érezte kifejezetten a különbséget kettő között. Többek között ezért is tartotta számon a cég, igen éles szemmel, hogy biztosan részt vesz-e mindenféle HR-es, hogyan kell viselkedni tréningen. Bár évek óta folyik a szelidítése, eddig még nem jutottak nagyon sokra vele. Páran meg is tapsolták mire végetért a szám, mire csak az édes, egyeseknek ellenállhatatlan millió dolláros mosoly és egy kis pukedli volt a válasz. Fürdőzött a figyelemben és nyilván, élvezte. Néha tényleg olyan tudott lenni mint egy nagyranőtt gyerek akinek nem mondták meg hogy egyes helyeken milyen ruhákban illene megjelenni. Kenneth elvigyorodott az előadáson, ezt már ő sem tudta igazi fapofával végigállni. Lassan ő is a bűvkörbe lett vonva, mindegy mennyire kitartóan próbált ellenállni a kísértésnek melyet a nő jelentett. Azért feltűnően tettette a felháborodást amikor Javier egy újabb kérdést intézett felé, hiszen sejthető volt, már megint előadja a végtelen sztorijainak egyikét.
- Basszus Javier, ne már... Így sosem hagyja abba! - lépett közelebb, pofátlan fürdőzve a pillanatnyi figyelemben amit kapott a másik, fél szemmel az újabb áldozatára lesve a tömegben. Talán nem is kellett volna a nő segítsége? Elviselte volna ha feltűnik néhány meleg haverja, akit esetleg nem ismer és egy jó kis éjszaka kerekedik az egyébként unalmas bemutatóból. Elit úgyis mindig meghívták az after partikra, ha kellett szívesen csatlakozott. Úgysem volt semmi értelmes programja másnapra. Kivéve persze a munkát. Az nem számított. Talán ezért is kezdte el kínálgatni neki az alkoholt. Minél több, annál jobb, nem? Eli kérdés nélkül rá is rakta a megüresedő poharat a tálcára és egy újat vett magához, majdcsaknem érdekltelenül állva a kis fiatal gyerekhez aki osztogatta az italokat. A fontossági sorrendjében, annál a pontnál, sokkal előrébb való volt a sztori, mintsem egy újabb flörtölés. Azt egyébként is művelte tinderen is, nem volt rá minden pillanatban igénye.
- Köszi Szivi. - emelte poharát a pincér irányba, azt Javierével és Kenneth-ével koccintva a nagy köszöntő előtt.
- A Királyra! - ivott bele az italba, elégedetten ízlelgetve a pezsgőt. Nem is volt olyan rossz, annál rosszabbra számított. Legalább fenntartotta a löketet, a tüzet mely ott izzott minden tagjában és állandóan vitte előre, a környezetét csak ámulatban tartva. Már sokan kérdezték hogy drogozik-e, amire mindig csak egy könnyed nevetés volt a válasz. Ugyan, minek? Jók a génjei. Jött a megszokott válasz és már el is feledte a kérdést, olyan abszurdnak hatott. Egy jó estéhez nem kellenek élvezeti szerek. Bár az már tizennyolc plussz téma volt az ő kis agyában.
- Virágárus lenne, csak nekik nincs elég tőkéjük ahhoz amit szeretnének elérni. Egy rózsa nem a legolcsóbb mulatság. De majd befogom a fiúkákat és vagdoshatnak piros papírból szirmokat ha szeretnének. Végülis... Azt többször is fel lehetne használni. Hmh. Nem is olyan rossz ötlet... Írok is Kitty-nek! - kapta gyorsan elő a telefonját és már bombázta is a titkárnőjét az üzenettel, aki valószínűleg csak egy halk sóhajjal nyugtázta, Elinek már megint valami nagyon hülye terve lehet ha megrendel száz piros fénymásolópapírt... - Egy kincs vagy drága. - dörmögte az orra alá míg befejezte az üzenetet, gondolatban meg is dícsérve magát hogy milyen jó megoldást sikerült már megint találni.
- Jaj Drága, nagyon édes vagy! Sosem akartam énekes lenni, a karaoke nekem bőven megteszi. A lányokkal minden héten megyünk, egyszer eljöhetnél te is. - kacsintott ki rá cinkosan, nem lehetett azonban tudni mennyire gondolta komolyan a felajánlást. Hiszen... lányos este? Bár nála sok meleg barátja is a csajos klubhoz tartozott, szóval nem igazán volt előírva melyik nemhez kell tartozni. Amivel egyesekkel voltak vitái, a kis SJW barátnőjével, miszerint akkor nem is kéne így hívnia az estét, miután nem elég inkluzív mindenki számára. Ő erre meg csak megforgatta a szemeit és inkább hátra lökte az ágyban, egész egyszerű módon szüntetve be a vitát és a másik végtelen szövegelését.
- Tizennyolc éve történt... - kezdett volna bele a sztoriba de Kenneth azonnal hangosan és igen látványosan felnyögött. Ez már nagyon nem kezdődött jól az ő ízlése szerint. - Szóval, épp eljöttem otthonról. Rájöttem hogy nem tudok egy faluban élni. Próbálkoztam vele de... Nem. A szüleim persze áldásukat adták a dologra, tudták hogy így jobb lesz mindenkinek. - hazudott mint a vízfolyás és még csak a szeme sem rebbent közben. A szülei voltak az utolsók akik valaha belementek volna abba az életmódba amit esetleg felvázolt volna előttük. Viszont nem adhatta úgy elő hogy akadályozták... Túl sok kérdést szült volna amire nem nagyon akaródzott válaszolnia.
- Volt egy banda, BlackCube, amikor beálltam mint roadie még nem voltak felkapottak. Egy Londoni-i pub-ban ismerkedtünk meg, nem voltak céljaim, őket szerettem... Jó volt együtt bulizni. Nagyjából egy évre rá sikerült aláírnunk egy lemezszerződést a Universal Music Group-al. Sajnos csak egy évig voltak sikeresek a srácok, viszont megismerkedtem egy amerikai ügynökkel az egyik koncerten aki kihozott magával. Először az asszistense voltam, utána felvettek mint főállású ügynököt a cégemhez. Már tizenöt éve boldogítjuk egymást a fiúkkal. Látod, mondtam! - vigyorgott Kennethre, ám abban a pillanatban elgondolkozva ráncolta össze a homlokát. A hogyanra válaszolt, a miértre még nem. - Nem is tudom. Hmh... Túlzottan szeretek szervezkedni. Mindig megismerhetek új arcokat, elgondolásokat. A zene... Állandóan mozgásban tart és bővíti a látókörödet. Mindig tanulsz belőle valami újat vagy kifejezheted azt... ami benned van. Ha mindig csak azt játszanám amit én szeretek akkor olyan mintha csak körbe-körbe járkálnék egy szobában. Nagyon hamar megunnám.
Nem akartam én kimondani, hogy mindannyiunkat az anyánk ismer talán a legjobban, úgyhogy amit ő mond, az valószínűleg igaz is, s én is helyeslek neki, de szerencsére van nálam udvariatlanabb ember is közöttünk, aki könnyen kimondja helyettem is, hogy támogatjuk Eli anyukát. Próbálok visszafogottan kuncogni a bajszom alatt, mintha csak élvezném a beszólogatásokat, melyeket ezúttal végre nem én kapok Kenneth-től. Mikor aztán Eli válaszol rá, kezdtem elhinni, hogy Eli is pontosan tisztában van a... magatartásformájával, ha fogalmazhatunk is, de simán lehet, hogy egyáltalán nem is ismerem még a nőt, aki lehet teljesen komolyan nem tudja, vajon mire célozhatott az anyja. Pedig még mi Kenneth-tel is látjuk, holott én nem ismerem Elit régóta. Mint ezidáig, én megint csak mosolygok és kimaradok a szócsatából, ezek nem nekem való dolgok, ellenben megiszom a poharam tartalmának egy hányadát, addig is talán megkímélem magamat Eli hatalmas dekoltázsától, mely már csak akkor lehetne nagyobb, ha nem takarná őt semmi és ez egy kicsit kellemetlen számomra. Ilyen helyzetekben irigylem Kennethet, holott nem vagyok biztos benne, hogy ő sem akarna lepillantani a didikre. Majd ha Eli elmegy és még mindig kettesben iszogatnánk, megkérdezem. Tulajdonképpen hozzászoktam már a felém, vagy egyenesen rám eső tekintetekhez, most pedig még csak nem is engem bámulnak, hanem a dalra fakadó Elit, ami szerintem nem vészesen gáz, inkább aranyos. Egy kicsit lehet különc is, de ez nem hátrány a mai világban. Én nem érzem magam rosszul, hiába jön Kenneth azzal, hogy ne kérdezzek Elitől semmit, mert annak nem lesz jó vége, ha egyáltalán vége lesz valamikor. Máshogy látom a dolgokat, noha megértem őt is, de attól még érdekel engem a nő múltja, az előző történetét is szerettem. A nyomulással és néhány viselkedésformájával nem értek egyet, de ilyen előfordul. - Most miért? Fogd be a füled - vonok vállat nevetve, olyan szemekkel, mint aki mindent csak azért csinált, hogy bosszanthassa a másikat, ami nem igaz, de most eljátszom a gonoszat. - Melyikre? A monacóira, a thaira, vagy a norvégra? - cukkolja Kenneth, nem, sosem fogja abbahagyni, ám ez azért kicsit fájt nekem is, de legalább megtudtam, hogy Thaiföldnek van királya. Felemelem a poharamat és koccintok velük, majd kortyokkal veszem magamhoz az újabb adag alkoholt. Én nem vagyok nagy idő, szóval lassan már nem árt majd vigyázni is a mértékkel. Elképzelem, hogy milyen lenne, ha Carmela is itt lenne, hiányzik az oldalamról, nagyon szeretném, ha velem tartott volna, ám ennyi alkohol láttán lehet jobb is így. Még nem ismertem meg teljesen a jelenkori húgomat, de amennyire közel enged magához, szeretném megpróbálni és újra közel kerülni hozzá. - Ha nagyon jó barátaid, akkor lehet tényleg papírt is ragadnak. Fel lehet őket használni újra, hacsak nem rálépnek vagy piszkosak nem lesznek. Erre külön ügyelni kellene - hívom fel a részletekre a figyelmet, de Eli már a telefonját pötyögi, szóval lehet nem is annyira releváns ez. Majd a hátrányok úgyis kiderülnek, ha aktuális lesz. - Majd sort kerítünk rá - érkezik tőlem az újabb feltételes válasz. Vagy lesz rá időm vagy nem, ami azt illeti, eléggé félnék egyedül elmenni Elivel és a baráti társaságával bárhová is, noha a karaoke partikat kedvelem. Amúgy sem hangzott túl elszántan a kérdés, ha valamit nagyon komolyan gondol Eli, akkor azért látszik a nyomulásán, de most mintha tartaná a távolságot. Ami jó! Én mosolygok, ő mosolyog, illem is megvolt, nem lesz ugyan kérem ebből semmi. De egy sztorival még lógott nekem, illetve én lógtam Kennethnek, ami nem is marad el. Kenneth fel is nyüszít, én meg felnevetek, már kevésbé rejtegetve a gondolataimat, miként Eli sztorijait használom a srác ellen. De én tényleg élvezem, nincs bűntudatom, szóval kis kuncogás után Eli megkapja a figyelmemet. - Hallgatlak, mondjad csak. - És ő mondja is. Elit ismerve - nem is ismerem - én is arra fogadnék, hogy a város az ő színtere és nem a falu, mindeközben pedig Kenneth próbálja nem elröhögni magát, amiért odahaza egyöntetűen úgy döntöttek, hogy jobb, ha Eli megy. Csúnya pillantással hangsúlyozom felé, hogy viselkedjen már, ne legyen ennyire bunkó, még a végén megsérti Elit. - Jól is áll a szervezkedés, mondták már? - Biztosan, de ezt meg kellett jegyeznem, nyilván nem bóknak, pusztán mint észrevétel. - Volt, hogy én is gondolkoztam ezen a pályán, de végül elkanyarodtam. Sokáig szomorú is voltam, mert úgy tűnt, hogy a zene megszűnik a munkámhoz tartozni és csak puszta hobbi marad, de aztán a zeneszerzés kivirágzott magától. - Bár pénzt kapok érte - kivéve, ha húgomnak adom őket, tőle természetesen nem várok el semmit -, van, hogy a marketinges fizetésem felét is eléri az összeg, én mégsem azért teszem, hogy érme üsse a markomat. Ki tudja, lehet élvezném a menedzserkedést is, ám utólag kár lenne sírni utána.
Ilyen kifejezést... Nem is mert hinni a fülének. Hogyhogy melyik királyra?! Mintha több is lenne! Rendben, voltaképp van több is, ám Elit ez egyáltalán nem érdekelte, ő ha a Királyról beszélt akkor csak és kizárólag Elvisre gondolt. Még annak ellenére is hogy Angliából származott és elméletben élnie és halnia kéne a királyi családért. Az volt az egyik téma amiből kilehetett üldözni a világból, főleg ha rákérdeztek az angol sztereotípiákra, megpróbálva őt valamelyikbe gyorsan belepasszírozni. Sajnos hamar belemerültek a találgatásokba amikor eljött az akcentusa és nem tudta tovább tagadni, bizony a jó öreg királyné kebleiről sikerült leszakadnia oly sok évvel azelőtt. Kenneth megjegyzésére csak egy fintor volt a válasz, szokásától eltérően, ami egy kicsit jelezte, lassan kezdett arra a szintre elérni ahol már nem tud olyan gyorsan replikázni. Vagy csak elmerült a felhozatalban mely egy-két esetben nem is volt olyan borzalmas? Ha nem próbálta volna meg minél jobban behálózni Javiert még el is gondolkozott volna azon hogy elmegy egy kis felfedező körútra. Már csak a vicc kedvéért is.
- Oh drágám, ügyfelek. Ha jót akarnak akkor azt csinálják amit mondok. - emelte fel a tekintetét a telefonból és kereste a másik pillantását. Nem volt benne megrovás, nem ült ki hitetlen kifejezés az arcára, viszont valahol meglepődött. Ez a könnyed elszólalás is mutatta, a srác még nem volt olyan régen a szakmában. Ha egy ügynök a bandájáról beszélt akiket menedzselt akkor szó sem lehetett barátságról. Ugyan Eli hajlamos volt elmenni az érzelmek világába viszont a külvilág felé ezt sosem szerette mutatni. Főleg nem egy olyan partin ahol nagy lehetősége volt annak hogy más ügynökök is feltűnnek. Egyszerűen nem engedhette meg magának hogy az erős, független nő képétől eltérjen és egy olyan valóságot fessen le a másiknak mely sebezhetővé tette volna. Azon túl hogy az üzletnek sem tett volna jót még személyesen is rettegett a hasonló jelenetektől. Sokszor még a legközelebbi barátai, a szeretői sem tudták voltaképp mi járhat a fejében, vagy látták egyáltalán sírni önfeledten, nem törődve a következményekkel.
- Ez egy ígéret! Addig üldözlek míg be nem hajtom! - vigyorodott el szélesen, ami viccnek tűnhetett azonban abban az esetben az igazságot takarta. Egyébként is már megtapasztalhatta a nő online zaklatását, kitelt belőle hogy onnanstól kezdve még azt is belevegye a pakliba. Szerencsére Javier megmenekült a kirívó képektől, hiszen nem voltak annyira közel s csodák csodájára még a nőben is volt annyi hogy hagyja azokat akik nem kíváncsiak az idomaira. Ugyan mindenek felett meglepte az ilyen hozzáállás de nem erőszakoskodott. Ők vesztettek csak, legfeljebb sajnálta szegény párákat.
- Mostmár tényleg nem menekülsz. - vigyorgott Kenneth a pohara mögött, mintegy megpecsételve Javier sorsát látatlanban is. Némi értetlenség futott volna át az arcán amikor Javier csitította? Vagy a férfi végtelennek tetsző nyugalmának sorolta be a tényt hogy még mindig nem menekült a másiktól? Csintalan tekintete újabb és újabb piszkálódásokat sejtetett, annak ellenére is hogy szívesen kért volna segítséget a másiktól. Egyszerűen nem tudta megállni, akárhogyan is szerette volna néha mégis megtenni.
Lehet hogy a bandákra vonatkozó megjegyzése, vagy a lassan fogyó alkohol tette ezt vele de nem ugrott rá azonnal a megjegyzésre, viszont láthatóan szélesedett a mosolya. Olyan ártatlan és őszinte volt, egy pillanatra még szíve sem lett volna hozzá hogy azt megtörje. Kivéve persze ha a másik közeledett volna, az azonnal felülírta volna minden olyan érzését melyet furcsállva, szégyellve dédelgetett a mellkasa mögött.
- Biztos ügyes lettél volna. - mosolyodott el lágyan, tőle szokatlan nyugodtsággal amiről nem lehetett tudni hogy vajon nem-e egy nagy vihart sejtetett a háta mögött. Természetesen hazudott, egyáltalán nem gondolta úgy hogy egy percig is megállta volna a helyét a szakmában. Ami... ha úgy vesszük egy dicséret is lehetett volna a részéről. Nem tűnt olyannak aki az anyját is képes eladni ha egy millió dolláros szerződés van a láthatáron, az embereket pedig annak kezelte ami. Élő és lélegző, érző lények akiknek vannak gondolataik és vágyaik, nem lehet csak úgy megsérteni azokat. Nem ismerte túl jól a srácot de gyengének gondolta, abban a pillanatban azt sem tudta elképzelni hogy a szórakoztatóiparban hogyan fog megmaradni.
- Szerintem Otto baba biztos szervez majd egy afterpartyt, nem akartok jönni? Biztos vagyok hogy itt van, minden művészbuliba eljön. Vicces lesz, legalább beszélgethetünk még többet. Beírom a naptáradba a legközelebbi karaoke est címét és dátumát, csak hogy véletlenül se felejts el eljönni. - lépett közelebb, s ha a másik nem lépett el tőle akkor ellentmondást nem tűrően belé karolt és a tömeget kezdte el fürkészni a tekintetével.
- Hol is lesz a buli? - Kenneth, mintha nem is érdekelte volna az egész csak egy vigyorgó valaki volt aki élvezettel nézte a másik szenvedését, kicsit közelebb került a kettőshöz, hogy még véletlenül se maradjon le a részletekről. Ez egy kicsit megakasztotta Elit, nem mintha nem tudott volna egyszerre több dologra figyelne, csak hirtelen ő maga is gondolkozóba esett. Erről az eseményről nem tudott minden részletet, ami valahol zavarta. Ő mindig, mindennel képben volt. Otto-nak már jeleznie is kellett volna egy üzenetben hogy ott van... Vagy csak ő várt el sokat az emberektől?
- Még nem tudom. - felelte könnyedén, mintha mi sem történt volna, míg közelebb vonta Javiert, ha a másik nem bontakozott ki a kényszerű szorításból, vigyorogva nézve a kettősre.
Kezdőlap
| a parti előtt |
