- Mi a helyzet, Miss Jackson? - a fiatal lány úgy érezhette, hogy a semmiből bukkanok fel az íróasztalánál, és nem is tévedett túl sokat, hiszen alig három perce tettem be a lábam az irodába. Azonnal az asztala felé vettem az irányt, és csupán azért telt bele ennyi időbe, mert előtte még felkaptam pár iratot a saját asztalomról. - Mit csinálsz? - Kérdezem, s az egyik előtte heverő papírért nyúlok. Szemmagasságba emelem, s úgy futom át a sorokat. Ami pedig a megszólítását illeti, gyakran szórakoztattam saját magam azzal, hogy a családnevén szólítottam, pusztán a hangzása miatt, amit valami érthetetlen okból kifolyólag kedveltem. - West Rád sózta a papírmunkáját? - hangszínemből némi nemtetszés érződött ki, és miközben ezt a kérdést feltettem, látványosan az iroda túlsó részén tartózkodó Bellamyt fixíroztam, aki persze mindebből semmit sem vett észre, mert lefoglalta a kezében szorongatott telefon és a valószínűsíthetően fontos hívás. - Ebből nem tanulsz semmit. Vedd a kabátod, velem jössz. Terepre megyünk. - Dobtam vissza a papírt az asztalra, s halovány mosolyt villanta felé, kacsintottam Rá, majd indultam meg a lift irányába, ahol a hívógomb benyomását követően pillantottam hátra várakozóan, hogy a lány összekapja magát, és velem jöjjön. Elvégre nem volt kérdés, hogy magammal viszem, hiszen hivatalosan az én gyakornokom volt. Legalábbis valami ehhez hasonlót vázoltak nekem a megérkezése napján, és ha már mellém rendelték, szerettem volna, ha az itt töltött idő alatt tanul is valamit, nem csak az adminisztráció útvesztőiben találja fel magát. - Bronxba megyünk, azon belül is Hunts Pointba. Jártál már azon a környéken? - érdeklődtem a mellém lépő lányra pillantva, s mikor megérkezik a lift, beszállunk mindketten, és megnyomom a mélygarázs szintjét jelző gombot. - Nem túl barátságos környék. Burjánzik a bűnözés, rengeteg a szegény, akiknek nincs mit enni, de a kábítószerre előteremtik a pénzt, de most nem a drogok miatt megyünk oda. - Kikapom a hónom alatt szorongatott mappát, és átnyújtom Neki. - Most hívtak, hogy találtak egy halott prostituáltat. Azért kell kimennünk, mert már dolgozunk egy hasonló ügyön, és elképzelhető, hogy ugyan az a sorozatgyilkos csapott le, mint legutóbb félévvel ezelőtt. Azóta megállt a nyomozás további bizonyítékok hiányában. - füzök magyarázatot az átadott dokumentumokhoz, ahol három korábbi gyilkosság iratai, jegyzőkönyvei és fényképei szerepelnek. Mielőtt folytatnám, megérkezünk a mélygarázsba, és hamar elérünk a leparkolt fekete hivatali autómhoz. A központi zár feloldását követően intek a fejemmel, hogy szálljon be az anyósülésre, én pedig a volán mögé ülök. A műszerfalba épített GPS panelt megérintve beírom az úticélunkat. - A kesztyűtartóban van ásványvíz, meg csokoládé, ha éhes lennél. Szolgáld ki magad. - Mosolygok rá, majd beindítom a motort, és könnyedén kitolatok, hogy aztán elhagyjuk a mélygarázst, és Bronx felé vegyük az irányt. - Mindhárom áldozatot megkéselték, és levágták a haját, és minden alkalommal Hunts Point volt a helyszín. Jellemzően a reggeli órákban ölt. Mit gondolsz, miért nem éjszaka támadt? - Teszem fel az első kérdést, és bár alig indultunk el, én mégis teszek egy gyors kitérőt, lekanyarodva a Starbucks autós kiszolgálójához. - Kérsz kávét? - őszintén bele sem gondolok abba, hogy talán a mappában szereplő képet felkavarhatják, és előfordulhat, hogy nem egy kávé a vágyának tárgya, azonban ha mégis, akkor megrendelem az általa kért kávét, és előzékenyen ki is fizetem. - Röviden összetudod foglalni, mit tudsz a sorozatgyilkosokról? - Kérdezem, mikor már ismét úton vagyunk, s belekortyolok a kávémba, másik kezemmel pedig a kormányt fogom, s magabiztosan vezetem az autót.
- Ah, Avery nyomozó - rezzenek össze, mikor a nő hirtelen felbukkan az asztalomnál és elveszi előlem az egyik papírt, amit éppen böngészek. Észre sem vettem, hogy bejött az irodába, annyira belemerültem a munkába. - Csak néhány jelentést kell bevinnem a gépbe - felelem, miközben udvarias mosollyal felpillantok rá. Vicces, de úgy lelkesedtem ezért a gyakornoki állásért, hogy még az ilyen egyhangú adatkezelést is szívesen csináltam. Mikor azonban Avery közli, hogy terepre megyünk, alig tudom visszafogni az izgatottságom. - Terepre? - kérdezek vissza először bizonytalanul, tekintetem oda-vissza jár a papírhalmaz és West nyomozó között, akit még mindig lefoglal egy telefonbeszélgetés. Avery azonban nem hagy időt az ellenkezésre. Hivatalosan mellé lettem beosztva, szóval ő felel értem. Abból csak nem lehet baj, ha vele tartok. A papírmunka elvégre megvár. - Máris! - teszem hát hozzá sietve és felpattanok. Kapkodva elmentem a félkész dokumentumot, egy stócba rendezem a papírokat, és felkapom a szék támlájáról a kabátom. Menet közben bújok bele és sietve felzárkózom Averyhez. A lifthez érve aztán kifújom magam, hogy legyen elég levegőm válaszolni az elhangzó kérdésre. - Még nem jártam ott - felelem, miközben követem őt a liftbe. Azt viszont tudom, hogy a bronxi negyedek közül is a rosszabb fajta, ahol kiugróan magas az egy főre jutó erőszakos bűncselekmények száma. Ha nem a drogokhoz van köze az ügyünknek, akkor a prostitúcióhoz, tippelem magamban. Figyelem a szavait, miközben átveszem a felém nyújtott mappát, de még nem nyitom ki, csak szorongatom izgatottan, míg a kocsihoz nem érünk. Sietve bekászálódom az anyósülésre. Sok aktát tartottam már a kezemben az ittlétem alatt, de ez most más. Ez most egy egészen picit az én ügyem is, és ettől nagyon különlegessé válik számomra ez a sárga kis dosszié, bármilyen szörnyűségeket is tartalmaz. Mikor aztán kinyitom, a mappa szétterül a combjaimon, és úgy szorul össze a mellkasom, mintha valaki egy sziklát ejtene rám. Sokan azt mondják, hogy az ilyesmihez hozzá lehet szokni. Ha elég sok szörnyűséget látsz, bizonyos értelemben immunissá válsz rá. Ahogy egy orvos is hozzászokik a vér látványához, meg az érzéshez, ahogy a szike egy másik ember húsába mélyed az ujjai alatt. Nem hiszem, hogy az emberi kegyetlenség olyasmi, amihez valaha is hozzá tudnék szokni. Mégis, sokunkban van valami morbid kíváncsiság, ami lehetetlenné teszi, hogy elforduljunk. - Köszi - szakítom el végül a tekintetem a képről, hogy vethessek Avery felé egy halovány mosolyt, és bár nagyon kedvesnek találom a víz és csoki felajánlását, de egyenlőre még nem nyúlok a kesztyűtartóhoz. Inkább visszafordulok a mappához, bele-beleolvasok a jegyzőkönyvekbe, és alaposabban is áttanulmányozom a képeket. Kérdését hallva az agyam azonnal pörögni kezd, nincs időm átgondolni a választ, csak sorolni kezdem a teóriáim, ami éppen menet közben eszembe jut. - A legtöbb bűntényt éjszaka követik el, nyilvánvalóan azért, mert a sötétben könnyebb elrejtőzni a kéretlen figyelem elől. Ha valaki úgy dönt, hogy napfényben gyilkol… az lehet, hogy nem akarja kerülni a figyelmet. De a reggelnek lehet szimbolikus jelentése is. Minden vég valami újnak a kezdete? Minden gyilkosság újjászületés a számára? De lehet, hogy a felkelő Nap a saját bűneivel szembesíti a férfit - ötletelek elmélyülten. - A késelés különösen erőszakos módszer, általában indulatból elkövetett gyilkosságokra jellemző. Talán épp a reggel eljövetele az, ami feldühíti... Megijed attól, hogy az éjszaka nem rejti el többé. Vagy a lánytól való elválás gondolata ijeszti meg. Közben lekanyarodunk egy Starbucksnál, és Avery megkérdezi, hogy kérek-e kávét. A gyomrom ugyan felkavarodott kicsit az aktában lévő képek látványától, de mégsem tudok nemet mondani az ajánlatra. Nem mintha nem lennék így is kellően felpörögve. - Egy lattét szeretnék kérni - felelem, de az agyam továbbra is a korábbi kérdésen kattog. Megvárom, míg a nő rendel és fizet, mielőtt visszafordulnék a mappához és folytatnám a téma megvitatását. - A haj levágása talán pusztán a megszégyenítést szolgálja. Sok kultúrában van azonban ennek is szimbolikus jelentése, köthető a gyászhoz, a szépség feláldozásához, a lázadáshoz... - elmélkedem tovább, hiszen olyan ez, mint egy kirakós, minden részletnek megvan a maga szerepe, minden rejtett jelentés közelebb visz az indítékhoz, a gyilkosság mögött álló személy belső világának megértéséhez. - Te mit gondolsz? - pillantok fel rá kíváncsian, kicsit félve, hiszen lehet, hogy totál zagyvaság volt, amiket eddig mondtam. Közben elkészülnek a kávéink is. Átveszem Averytől a lattém és hálásan megköszönöm. Óvatosan kortyolok bele a forró löttybe, miközben a szemem sarkából a nőt figyelem és érdeklődve lesem minden szavát. A következő kérdésére aztán elmosolyodom. Úgy érzem magam, mintha az iskolapadban ülnék. Rengeteg dolog jut eszembe, amit a sorozatgyilkosokról tudok, de igyekszem a legegyszerűbb választ adni. - Azokat nevezzük sorozatgyilkosoknak, akik két, vagy több embert ölnek meg, különböző időpontokban, úgy, hogy a gyilkosságok között általában van egy érzelmi lehűlésnek nevezett időszak, ami lehet pár hét, vagy több év is. Az FBI alapvetően két kategóriába sorolja őket a viselkedésük alapján, szervezett és szervezetlen. A szervezett sorozatgyilkosok az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkeznek, előre eltervezik a gyilkosság részleteit, nem hagynak maguk után nyomokat. A szervezetlen gyilkosok intelligenciaszintje általában alacsony, gyakran küzdenek mentális zavarokkal, az áldozataikat sokszor véletlenszerűen választják ki. Nem mindig törődnek azzal, hogy eltüntessék a nyomaikat. Azért nehéz őket elkapni, mert állandó mozgásban vannak, államról államra, vagy országról országra utaznak - kezdek bele a válaszba, mintha csak egy tételt mondanék fel a vizsgán. Avery azt kérte, hogy röviden foglaljam össze, szóval tartom magamat az alapokhoz, de azért szeretnék alapos lenni. - A motivációjuk alapján négy kategóriába sorolhatóak. Az élvhajhászok a gyilkolás élvezetéért ölnek, és abban lelik örömüket, hogy megpróbálják kijátszani a törvényt. Vágynak a figyelemre és a rendőrség elől való menekülést játéknak fogják fel. A küldetéstudatos gyilkosok abban a hitben ölnek, hogy ezzel szívességet tesznek a társadalomnak. Áldozataikat egy adott csoportból választják, akit értéktelennek ítélnek, mint például a prostituáltak, vagy a homoszexuálisok. A látnokok általában pszichózisban szenvednek, ők azok, akiknek a hangok mondják, hogy gyilkoljanak. Herbert Mullin például 13 embert ölt meg, mert a hangok azt mondták neki, hogy ezzel megakadályozhat egy földrengést Kaliforniában. A hatalomittasok a leggyakoribb típus. Ők az élvhajhászokkal ellentétben nem magát a gyilkosságot élvezik, hanem hogy hatalmat gyakorolhatnak mások felett. Szeretik meggyalázni, megkínozni az áldozataikat, aminek hátterében gyakran az áll, hogy gyerekkorukban őket is bántalmazták és megalázták - folytatom, majd elgondolkodva, hosszan nézem a mappát, a szörnyű képeket, a leírásokat. Még messze nem áll rendelkezésünkre elég információ ahhoz, hogy felállítsunk egy profilt, de bizonyos következtetéseket így is le lehet vonni. - A gyilkosunk egyértelműen szervezett, hiszen nem hagy sok nyomot maga után, és látszólag előre eltervezi a gyilkosságokat. A motivációját tekintve lehetne küldetéstudatos, aki a prostituáltaktól akarja megszabadítani a világot, de valahogy a késelés, a haj levágása… Ez az erőszakosság minden bizonnyal mély gyűlöletből fakad. Arra tippelnék, hogy valami személyesebb indíték áll a háttérben. Talán egy olyan nőt büntet az életéből, aki sok fájdalmat okozott neki. Ez alapján inkább hatalomittas - gondolkodom hangosan, és kérdőn pillantok Averyre, várva az ő véleményét.
Vonásaimon megjelenik az a bizonyos mindentudó mosoly, látva a fiatal lány lelkesedését a bejelentésem hallatán. Tesz némi próbálkozást ugyan arra, hogy ezt elrejtse izgatottságát, de a szemei nem hazudnak, s amit a csillogásukból kiolvasok, az számomra több, mint kielégítő. Szeretem a hivatásom, és jó látni a fiatalabb generáción ugyanezt a fáradhatatlanságot az új információk megszerzése iránt. Ezzel a kis kiruccanással is pontosan az a célom, hogy további táptalajt adjak a lány igyekvésének, és ne a kedve menjen el a választott pályától a száraz papírmunka miatt. Hozzátehetném a beszélgetésünkhöz, hogy Bellamy legyen csak az én gondom, neki nem kell törődnie vele, azonban a lánynak kell meghoznia a végső döntést, és felállni az asztalától. Maisie mellém lett beosztva, így az itt töltött idejének minimum a nyolcvanszázalékáért én felelek, a többit pedig csak bízzák rám. Esetleges hezitálásának nem biztosítok túl sok teret azzal, hogy egyszerűen csak elindulok a lift felé, így kénytelem gyorsan meghozni a döntését, és mellém szegődnie. Így aztán percekkel később már a hivatali autóban ülünk, és a lány ölében pihenő aktát beszéljük át. A kérdéseim nem csupán számonkérési célzattal születnek meg, sokkal inkább tekintek úgy rá, mint egy kölcsönös ötletelésre, hiszen nem tartom kizártnak, hogy Maisie olyan részleteket is kiszúrhat, ami az én figyelmemet teljesen elkerülte. Eme folyamatnak sikerességét elősegítendő, hogy kávéval is felpörgessük magunkat, és a szervezetünket. - Igen, a sötétség rengeteg dolgot elfed, nem véletlen, hogy az elkövetett bűntények igen nagy százalékban este, és az éjszakai órákban történnek meg. Viszont a mi esetünkben érdemes megvizsgálunk az áldozatok tevékenységét is. A prostituáltak éjjel aktívabbak. Egész éjszaka kint állnak, dolgoznak, és mire elérkezik a reggel, elfáradnak. Tehát kora reggel a legkevésbé hatékonyak, és sokkal könnyebb célpontokká válnak. – kortyolok bele a kávémba, majd kihúzom a két ülés között lévő karfába épített pohártartót, amelybe mindketten kényelmesen belerakhatjuk a saját poharunkat. - A hajnak is megvan a maga szimbóluma, amit nagyon jól levezettél. Egyesek trófeaként tekintenek rá, de ezt csak abban az esetben mondhatjuk el, hogy ha az elkövető a levágást követően elviszi azt. A képeken viszont látszik, hogy a gyilkos nem vitte el magával a levágott tincseket. – Magabiztosan fogom balommal a kormányt, miközben a másikkal átnyúlok, és kihúzom azt a képet, amin jól látszik az, amiről beszélünk. - Látod? Ott van a levágott haj a holttest mellett. Tehát a cél nem az volt, hogy valamiféle emléket vigyen magával, hanem a megszégyenítés. A nőiességtől és a hatalomtól való megszabadítás. A tétova szúrómozdulatok pedig arra utalnak, hogy nem szeretne ölni. – a hömpölygő forgalommal együtt haladunk mi is az úticélunk felé. A város forgalma több, mint katasztrófa, és teljesen mindegy, hogy a kora reggeli, vagy éppen délutáni időpontban vágsz neki. Nem kevés időbe telt, hogy a szülővárosomban megszokott ritmust levessem magamról, és azonosulni tudjak azzal, amit itt a Nagy Almában életnek hívnak. Bizonyos szempontból még nem sikerült kiviteleznem mindezt, de egyre kevésbé bosszantom fel magam oly apróságokon, mint egy forgalmi dugó. Újabb kérdést teszek fel, melyre egy igen részletesen és pontosan kifejtett választ kapok, ami nem okoz meglepetést. Akkor vontam volna fel kétkedve a szemöldököm, ha a Maisie nem így tesz. Nem szakítom félbe, s bár úgy tűnhet, a figyelmem teljesmértékben a vezetésé, apró bólintásaimmal, és egyetértő hümmögő hangjaimmal biztosítom azonban, hogy nagyon is hallom mindazt, amit mond. - Tökéletes válasz Maisie. - pillantok rá, apró mosolyt küldve felé. - A következtetésed is remek, ami az ügyünket illeti. A szúrt sebek alapján az nem kizárt, hogy egy szexuális szadistával van dolgunk, aki impotens. Lehetséges, hogy csak a gyilkosság tudja beindítani. Emiatt táplálhat gyűlöletet akár saját maga iránt is, a vágyai miatt. - Egészítem ki a saját gondolataimmal az iménti megállapítást. - Az a tény, hogy levágja az áldozatai haját, és reggel gyilkol, arra is utalhat, hogy erőtlennek érzi magát. Mit gondolsz, lehetséges volna az, hogy ez az egész túlmutat a szexualitáson? - Kérdezek ismét, majd röviden a lányra pillantok, s onnan vissza az útra. – Az a gyanúm, hogy mint az előző esetnél, most sem lesznek szemtanúk. A Hunts Point hírhedt környék, és az emberek inkább félrenéznek. Ez a közöny is a gyilkosunk kezére játszik. Sok hasonló esetben, ha már van egy profil, kérhetünk segítséget a nyilvánosságtól. Viszont a politikusainknak nem mindig áll az érdekében az, hogy az ilyen ügyek napvilágra kerüljenek. Rontja a statisztikájukat. - vonom el kelletlenül a szám, láthatóan a legkevésbé sem értek ezzel egyet. - Elképzelhető, hogy mire kiérünk, a bámészkodó civileken kívül találkozhatunk újságírókkal is. Fontos, hogy ne áll velük szóba. Mi csak a bűntény miatt megyünk ki, a többit majd a sajtóosztályunk intézi. -
Figyelmesen hallgatom Avery felvetéseit és magyarázatait, közben előveszem a noteszomat a kabátom zsebéből, hogy a legfontosabb dolgokat le is tudjam jegyzetelni. Mikor előhúzza az egyik képet a mappából és a kezembe nyomja, alaposabban is szemügyre veszem azt. Összekuszált hajtincseket ábrázol, amiket valaki hanyagul a földre szórt, mellette a bizonyíték számát jelző sárga kis táblával. Ahogy a nő mondja, nem lehet trófea, hiszen a gyilkos nem vitte magával. Egyértelműen a megszégyenítés volt a cél. Ezzel viszont különös ellentmondásban áll az, hogy a szúrások, amiket én hirtelen indulathoz és erős érzelmekhez kötöttem, valójában tétovák voltak. Ebből ugyanis arra következtethetünk, hogy nem akart ölni, de mégsem utal semmi rá, hogy megbánta volna a tettét, sőt, még meg is szégyenítette az áldozatot azzal, hogy a haját levágta. - Érdekes kettősség, hogy úgy tűnt, nem akar ölni, mégis szükségét érezte annak, hogy megszégyenítse az áldozatát, ahelyett, hogy megbánást tanúsított volna. Ennek mi lehet az oka? - érdeklődöm hangot adva a gondolataimnak, miközben Averyre pillantok. Úgy tűnik, a nőt nem zavarja túlságosan, hogy milyen lassan halad a forgalom, én pedig kifejezetten örülök neki, hogy van még egy kis plusz időm átbeszélni vele az ügyet és felkészülni mindarra, ami vár rám életem első gyilkossági helyszínén. Talán a kávémat is lesz időm elkortyolni, mire odaérünk. Az aggodalom és a félelem mellett azonban van bennem valamiféle különös izgatottság is. Nem az a pozitív fajta izgatottság, ami az örömteli várakozással jár, elvégre valaki most veszítette el az életét. Inkább dühből, elszántságból és tenniakarásból fakadó izgatottság ez, amitől egyszerre pörgök és fordul fel a gyomrom. Azon a szerencsétlen lányon már csak egyetlen módon tudunk segíteni, ha megtaláljuk a szörnyeteget, aki ezt tette vele. Büszkeséggel tölt el, hogy Avery megdicsér a válaszomért, de a szám sarkában megjelenő halvány félmosoly hamar eltűnik, ahogy tovább folytatjuk az elmélkedést az igencsak kellemetlen témáról. Újabb kérdés hangzik el, szóval átlapozom újra a képeket, miközben végiggondolom a választ. - Sok minden köthető a szexualitáshoz, a motelszoba, az ágy, amiben a holttesteket hagyta, a tény, hogy az áldozatok prostituáltak, a letépett ruhák… Nemi erőszak azonban egyik esetben sem történt. Szerintem ez alapján nagyon is elképzelhető, hogy a gyilkos impotens, és a saját gyengeségéből fakad az a düh és szégyenérzet, amit kivetít az áldozataira - felelem végül és mint mindig, most is Averyre pillantok megerősítésért, vagy cáfolásért. Minél közelebb jutunk a profilhoz, annál valóságosabbá válik a személy, akiről elmélkedünk, és bár pontosan ez a cél, mégis nagyon felkavaró, ahogy egyre tisztábban elevenednek meg a képek a fejemben. Egy pillanatra bele is borzongok. A figyelmeztetést hallva csak bólintok, és mikor az autó megérkezik a helyszínre, szeretném azt hinni, hogy készen állok. Kicsatolom a biztonsági övem, nagy levegőt veszek és szembe nézek a felismeréssel, hogy nem, egyáltalán nem állok készen. Már csak néhány korty kávé lötyög a poharam alján, de a rám törő idegesség miatt biztos vagyok benne, hogy nem tudnám lehúzni anélkül, hogy visszajönne, szóval inkább a pohártartóban hagyom. Ahogy Avery is megjósolta, néhány sajtós, akiknek sikerült elsőként tudomást szereznie az esetről, már keselyűként köröz a helyszínen. A rendőrségi szalag innenső oldalán jópár civil is álldogál és a nyakát nyújtogatva próbál belesni az elkerített szobába, miközben egymás közt halkan sutyorognak és próbálják kitalálni, hogy mi történhetett. Avery határozott léptekkel indul meg a tetthely felé, én pedig szedem a lábaim, hogy nehogy lemaradjak. Bennem van a kényszer, hogy egészen apróra húzzam össze magam, miközben átbújunk a szalag alatt és a szűkös motelszobába érünk, ahol a helyszínelők már sürögnek-forognak. Még véletlenül sem akarok útban lenni, de szeretnék látni mindent. Odabent dohos félhomály fogad, a vaskos sötétítőfüggöny résnyire van csak elhúzva, valószínűleg még nem ért hozzá senki. Tudom, hogy egyébként is Averyre bízhatok minden formalitást, elvégre én csak megfigyelőként vagyok jelen, ahogy azonban átlépem a küszöböt, megszűnik számomra a külvilág. A kicsavart test az ágyon hever, vér itatja át az ágyneműt, és gyűlik jókora tócsába a parkettán. A levágott, csomókban kitépett haj beborítja a földet és a vérbe ragad. A lány lapos szemhéjak mögül, üveges szemekkel mered a semmibe. Én pedig erős akarok lenni és professzionális, de olyan hirtelen tör rám a rosszullét, hogy esélyem sincs. Émelyegve fordulok ki a szobából a friss levegőre, megtámaszkodom a motel falán és visszaküzdöm magamba a gyomrom tartalmát. Semmit nem segít a tudat, hogy a bámészkodók figyelme most mind rám összpontosul. Gyorsan össze kell szednem magamat, hogy ne okozzak csalódást Averynek. Meg tudom csinálni. Az első alkalom a legrosszabb, nem igaz? Csak hozzá lehet ehhez is szokni.
- Kiváló kérdés. - biccentek, s belekortyolva a kávéba, lavírozok tovább a forgalomban. - Úgy vélem, ez egyfajta erőfogtatás az elkövető részéről. Egy szimbolikus tett. - Válaszolok rá pár pillanattal később, miután én is végig pörgetem a fejemben újra és újra az ügyet, illetve az esetek közötti hasonlóságot. - Ezzel is kifejezhette a felsőbbrendűségét. - füzöm hozzá, és még akad pár gondolat, amit ehhez hozzátudnék fűzni, de nem teszem. Szeretném, ha Maisie lenne az, aki az apró információkból összerakna egy képet, és ráálljon erre a gondolatmenetre. A sokszor bosszantó városi forgalom most éppen ezért előny, hiszen lehetőséget biztosít erre. A helyszínen már felpörögnek az események, és ott nem feltétlenül lesz lehetőség ezen részletek átbeszélésére. - Igen, kimondtál egy újabb a kulcsszót, ami egyben a haj levágásához is hozzácsatolhatunk. Gyengeség. Ez nagyon fontos, hiszen nem csak fizikai gyengeségről beszélhetünk. Ha picit távolabbról próbáljuk megfigyelni, társadalmi vonatkozásban, egy újabb párhuzamot vonhatunk, ami túlmutat a szexualitáson. - kezdem el magyarázni, és stabilan tartva a kormányt, pillantok oldalra a lányra. - Manapság minden a pénzről és a hatalomról szól. Nem kizárt, hogy az elkövető a munkájában is impotensek érzi magát. - Nyitva hagyva ezt a gondolatot, kap némi időt a lány, hogy végig gondolja az imént elhangzottakat. Addig is azonban fontosnak tartom figyelmeztetni, hiszen a nyüzsgő sajtó valódi jelenlétével még nem volt alkalma találkozni az irodaépület körül, éppen ezért fontos erre figyelni. Azok az botrány hajhászok nem kíméletesek, és nem törődnek azzal, ha egy fiatal tanuló véletlenül elszólja magát. Lehozzák a következő sztorijukban, és akár az ügy is veszélybe kerülhet. A helyszínre érve keresek egy megfelelő parkolóhelyet, majd kiszállok az autóból, és Maisievel együtt indulok el a helyszínre. Felmutatom az igazolványom a helyet biztosító rendőrnek. - Velem van. - mutatok a lányra, és egy rövid biccentés kíséretében emeli meg a kordont, mi pedig átbújunk alatta. A motel nem túl nagy, tipikus útszéli szálláshely, egy szinttel, mely U alakban helyezkedik el. - Harlow nyomozó! Már vártuk. – lép oda hozzám a kórboncnok segítője, aki egy dobozt nyújt felém. Két pár fehér gumikesztyűt veszek ki, és Maisie felé fordulva nyújtok át egyet Neki. - Tessék, vedd csak fel. Ha véletlenül hozzáérsz valamihez, sem történik semmi. - mondom neki, majd a magam részéről is felveszem a sajátom. Közelebb lépek a testhez, és megpróbálok nem mély levegőket venni. A testhez még hozzá sem értek, éppen ezért a halála utáni ösztönös székletürítés orrfacsaró szaga keveredik az vérével. – Az áldozat Emanuella Pomar. Megtaláltuk az igazolványát a telefon tokjában, tizenhatéves, Los Aldamasban született, mexikói származású. Illegálisan tartózkodott itt, az adatbázis szerint nem rendelkezik vízummal. - kezdi el mondani az információkat a helyszínelő kolléga, amikor a szemem sarkából látom, hogy Maisie kifordul a szobából. - A bizonyítékok összegyűjtése hol tart? - érdeklődöm, mire megkapom a részletes választ, mely szerint hamarosan elkészülnek. - Mindjárt jövök. - Felelem, majd elindulok megkeresni a lányt, akit nem kell sokáig kutatnom, megtalálom kint, a motel falának támaszkodva. - Az első mindig a legrosszabb. - lépek mellé, és érintem meg a vállát bíztatóan. - Gyere velem. - Karolok belé, majd indulok el a motel utcafronti folyosóján, a beugróig, ahol több automata is sorakozik egymás mellett, és némi védelmet is nyújt az árgus szemek elől, ami most a bűntett helyszínére fókuszál. A blézerem zsebéből kihalászok némi aprót, és bedobom a vizes automatába. - Ez egy kicsit hideg lesz. - lépek a lány mellé, és az imént kihalászott hidegvizes palackot a lány tarkójához nyomom, miután félresöpörtem a haját. - A helyszínelők lassan végeznek, és akkor kicsit kevesebben lesznek a szobában, könnyebben széttudsz nézni, ha szeretnél. De nem kötelező. - pillantok fürkészően a lány vonásaira. A megértésemről szeretném biztosítani, hogy ne érezze, kudarcot vallott. - Tizenkétévesen elkísértem a hullaházba apámat, aki rendőr volt. Nem tudott kire bízni, így kénytelen volt magával vinni, és a kocsiban sem akart hagyni egyedül, így bementem vele. A folyosón kellett várjak rá, azt hitte akkor megkímél mindattól, amit bent láthatok. Azzal azonban nem számolt, hogy a folyosón pont akkor tolnak át egy hullát, akit nem takartak le. Akkor láttam először holttestet. Három napig nem tudtam aludni utána. - Magyarázom könnyed hangon, megpróbálva a saját történetemmel elterelni Maisie figyelmét. - Ez, amit bent láttál, még annál is rosszabb. Ha időre van szükséges, sincs semmi baj. Ahogy azzal sem, ha nem is akarsz visszajönni már. Megvárhatsz itt, vagy a kocsiban. - nyújtom át a slusszkulcsot, a tarkójáról levett vizes palackkal együtt. - Nekem viszont most vissza kell mennem. - Felelem, majd egy utolsó mosolyt küldve a fiatal lány felé indulok vissza a motel szobába.
Kezdőlap
Kikapom a hónom alatt szorongatott mappát, és átnyújtom Neki.
