Másfél hete ejtettem meg kedves barátommal egy telefonbeszélgetést, amiben többek között szó esett arról is, hogy mennyire jó lenne már egy nyugodt hétvége a szabadban. Mivel meglehetősen ágról pattant ötlet volt tőlünk és addig lapoztuk a naptárainkat, amíg rá nem böktünk a két hét múlvai hétvégére, ami mindkettőnknek szabadnak tűnt, így hát nem akartunk már nagy utazásokba belekezdeni, jónak láttuk a közeli Long Island erdősebb zugaiba bújni, mintsem hosszabb időt eltölteni egy utazással. Pénteken munka után hazamegyek és terveim szerint felkapom a már előre bekészített igen nagy túra hátizsákomat. Ahogy kezembe veszem, összeráncolom homlokomat és az ártatlanul portalanítgató anyámra nézek. - Te ebbe pakoltál valamit, amíg nem voltam itthon? - Csak szépen összehajtottam a ruháidat, hogy ne legyél trehány és máris több hely volt, úgyhogy a vastag pulcsid is belefért. - Anya! Nem vagyok már gyerek. - Jó, de ha meg megfázol, nekem ne gyere hisztizve, hogy csináljak neked kamillateát! Csak megrázom a fejem. Teljesen mindegy, elbírom a táskát, anyámmal meg jobb nem veszekedni. Csak merem remélni, hogy nem vett ki semmit, amit én fontosnak tartok. Még jó, hogy a csalik és a horgászbotom egy másik táskában vannak. - Na majd jövök! - Mikor? - lép elő a húgom. A kisebbik. - Vasárnap este. Azt hiszem. - Már ebben sem vagyok biztos, de lényegében addig maradunk, amíg jónak érezzük és míg nem hív minket a munka. Nyomok mindkét nő arcára egy puszit, megölelem őket, aztán megyek, hogy leakasszam a bicajomat a tárolóból. Két éve vettem egy elég jó túra biciklit és mindig örülök, hogy ha használatba vehetem. Egy táska és egy kis valami, amiben a pecabotokat tartom, nem nehéz, kompaktul össze vagyok csomagolva úgy érzem. Hívom Mattot, a kollégámat, aki felajánlotta, hogy átvisz minket New Yorkon és kitesz Long Island szélénél, ezzel megspórolja nekünk a biciklis tömegközlekedést, illetve egyikünk autóját sem kell idegen helyen parkoltatni egy hétvégén át. Mikor megjött Matt, feltesszük a király biciklitartóra az bicajomat, majd már huppanok is be, hogy felszedjük Dradent. - Tudod, még meggondolhatod magad. Biztos nem akarsz velünk tartani? - kérdem tőle, mert tudom, hogy ő szereti az ilyen pasis hétvégéket. - Áh nem, tudod, hogy keresztelő lesz, de legközelebb mindenképpen. Mit mondtál, melyik utca? - Következő - mutatok rá arra a sarokra, amin be kell fordulnia, hogy megállhassunk Draden előtt. - Szia! Hogy vagy? Dobd csak fel oda, Matt majd leköti a bicajt - pacsizok le a doktor úrral, majd míg Matt felszereli a bringát a kocsi tetejére, én kinyitom a csomagtartót, hogy bepakolja a táskákat. - Matt szerint ma lesz kapás. Bár szerinte mindig van - nevetem el magam, mire Matt gúnyosan néz rá, de aztán csak ő is röhög. Biztos azt hiszi, hogy én vagyok a béna. Hozzá képest tényleg elég kezdő horgász vagyok. - Na gyerünk! - mondom, amint megvagyunk a pakolással, felvettük Dradent és nem sokára már hasítunk is New York utcáin. - Itt jó lesz, ha kiraklak titeket? - kérdi Matt Roslyn környékén, mikor átértünk Bronxon keresztül Long Islandre, mire helyeslek. Megállunk egy parkolóban és kiszedjük a bringákat, illetve felkapjuk a hátizsákokat, így már nincs más hátra, mint előre és… jó sok tekerés ki a tengerpartig. - Köszönjük a fuvart! - Jó szórakozást nektek, aztán majd hívj, ha visszafelé is kellenék - int Matt nekünk, majd hamarosan ketten maradunk Dradennel.
Azonmód kaptam az alkalmon, mikor Javier felhívott, s feldobta a lehetőséget egy kis peca lógatásra. Nagyon rám fér, és ahogy ismerem Javiert, rá is rá fér. Míg lapoztam a naptáramban (amire akkor tértem vissza rá, mikor elúszott az összes szerveri anyag és időbe került újra visszanyerni), meghagyva a digitálisat is, hogy mindenki lássa, mikor hol vagyok és mikor hol nem, mert vannak időszakok, amikor vagy fizikailag nehéz ideugranom, vagy éppen töltődök, mert arra is éppúgy szükségem van, hogy megfelelően dolgozzak. Drukkoltam annak is, hogy legyen minél korábban legalább két napom, mert legalább egy éjszakázást szeretnék, ha már hétvégéről van szó. Mintha nekünk dolgozott volna az élet, találtam is egy időpontot, s egészen közel. Megkönnyebbültem mondtam igent és mondtam meg az időpontot is. Biciklitúrával egybekötve, amire már egy ideje vágyom, s így Long Island a legjobb célpont.
Az előtte való nap elég komplikárta sikerült, belenyúlva a hajnalba is, s mivel tudtam már csütörtökön, így a péntek délelőtti találkozókat még időben át tudtam tetetni, a délutánomat már alapvetően üresen hagytam, tudva, készülni akarok a hétvégi kiruccanásra. Kipihenten akartam nekiindulni a hétvégi túrázásnak, így ahogy hazaértem reggel, első dolgom az alvás volt, mivel a hátizsákomat már korábban összepakoltam, tudva, mi kell majd s mi nem. Reggeli közben, ami már inkább ebéd, újfent megnézem az időjárást előrejelzést, hogy minden be legyen pakolva, ami szükséges. A biciklit már korábban megvizsgáltam, párszor már karikáztam a közeli nemzeti parkban, ami annyira nincs is közel, számomra elég bemelegítő körnek bizonyult, hogy a terepen is elboldoguljak a kétkerekűvel. A megbeszélt időben már kint várakozom az épület előtt, hogy csak fel kelljen dobni a biciklit és a táskát meg a csomagtartóba. Ahogy meglátom őket, integetek, mosolyogva, s arrébb állok, fel a járdája. Addig őriztem a parkolóhelyet, ami miatt jó páran dudálva küldtek el melegebb éghajlatra, mire kedves integetéssel vettem semmibe a megjegyzésüket. - Sziasztok! - Fogok kezet Javierrel és Mattel is. - Te is velünk tartasz? - A csomagtartóra pillantok, de csak Javier biciklijét látom fenn. Amit sajnálok, de így is élvezni fogjuk egymás társaságát Javierrel, nem hiába ő az, aki beugrik, ha arról van szó, túrázni kellene, nem egyedül. - Rendben - átadom a kétkerekűt Mattnek, majd a táskát berakom hátulra, ahol van hely és nem borul sehová, és nyomja össze a többi holmit, ami hátul van. - Már csak annyit kéne nekik észrevenniük, hogy a mi csalinkra harapjanak - nevetem el magam. Én és a nagy fogás nagyon távol áll egymástól. Igaz, nem is feltétlenül a kapásért megyek oda, hanem a társaságért. A csomagolt étel a biztos, az pedig lapul jó pár adag a zsákban, gondolva arra, hogy többen leszünk és több napra. A hátsó ülésre ülök be, s kötöm be magam, s mivel elég érdekes így beszélgetni, inkább az utcákat figyelem, majd beszélgetünk máskor. Sosem zavart, ha csend telepedett közénk, arra is szükség van. Tény, hogy nekem az órákig tartó csend is teljesen tökéletes. - Köszönjük a fuvart! - nyújtok kezet Mattnek, majd a bicikli hátsó csomagtartójára rögzítem a hátizsákom, ami elég strapabíró. Sokkal jobb így tekerni. Mélyet lélegzek a levegőből. Már itt tisztább, mint a városban, noha még itt is bőven akad szennyeződés, mégis más. - Máris jobb! Földút, vagy az aszfaltozott mellékút? - Fogok a kormányra, miközben Javierre nézek. Válaszátul függően kanyarodunk a megfelelő irányba, s ahol lehet, igyekszek mellé sorolni, elvégre ezért is bringázunk. - Zoe odaadta a nyaralója kulcsát, ha nagyon pocsék idő lenne, meg tudjuk húzni magunkat - ami nem egy hátrány. Amikor megtudta, merre tartunk, másnap már a kezembe is nyomta a kulcsot. Aztán már csak az a célirány marad, ahová tervetünk menni a biciklivel. - Itt jó lesz? Vagy menjünk tovább? - Nem értek a halakhoz, s Javier tudásában bízva, kérdezem.
Ritmusos dudálással közelítünk Dradenhez autóval, ezzel már távolabbról is köszönve neki, plusz megteremtünk egy jó hangulatot még a fizikai találkozás előtt, melynek lehet a környező lakók annyira nem örülnek, de ugyan már, az ilyen zajok mindennaposak ezek a környéken. Nagyon hálás vagyok Mattnak, aki elvisz minket, ezzel hatalmas gondot levéve a vállunkról. Az egyikünk autójával is lemehettünk volna Long Islandre, de én nem szívesen hagytam volna magára a céges autómat egy idegen helyen. Amint megérkezünk, kezet fogunk Dradennel, üdvözöljük egymást a már megszokott módon. Én kicsit összébb rendezem a táskákat, hogy az ő cuccai is rendesen beférjenek a csomagtartóra vagy éppenséggel a hátsó ülésre, míg Mattal vált néhány szót. - Nem, én csak a fuvarozó vagyok. De következő alkalommal becsatlakozom terveim szerint - feleli Dradennek, miközben felpakolja a biciklit és meggyőződik afelől, hogy stabilan van. - Majd feltűnő egyéniségek leszünk és jó helyre telepszünk. - Mindig így kezdjük, ilyen lelkesen, aztán valamiért mégsem jön össze a nagy hal, de sosem lehet tudni és én most valóban hiszek abban, hogy szerencsénk lesz. Ha meg esetleg nem, akkor sincs probléma, csak akkor nem sült halat fogunk enni, hanem bekészített kajákat. Nem sokkal később már újra az utat szántjuk négy keréken. Azt tudom, hogy nekem nagyobb az ingerküszöböm, ha zajról, fecsegésről és zenéről van szó, mint a körülöttem lévő két férfinak együttvéve, s nem feltétlenül arra gondolok, hogy ennyit beszélnék - bár elvileg sokat beszélek -, hanem arra, hogy három testvér mellett nőttem fel, olyan a munkám is, mindkettő, hogy állandó interaktivitásban vagyok emberekkel, ha pedig van egy kis szabadidőm, szintúgy a gitáromat pengetem, vagyis a csend az számomra az alvásidőt jelenti. De ez nem azt jelenti, hogy nem is szeretem. Sőt! Ezen a hétvégén a természet közepén nem lesznek hangosak a város zajai, én is pihenni megyek, a gitáromat sem hoztam el, illetve a horgászathoz sem jó a nagy hangerő. Kellemes beszélgetésekre számítok, nagy csendre, madárcsicsergésre, netán eső hangjára, noha nagy esőket nem mondtak az előrejelzésben. Odaérünk a helyszínre, s miután lepakolunk, mindketten elköszönünk Mattól, megköszönjük, hogy elhozott minket. A horgász cuccokat valahogy beügyeskedem a biciklitartóra, a táskámat pedig felveszem a hátamra. - Legyen földút, az mégis csak a fák között megy és hangulatosabb lesz. Aztán majd reménykedünk, hogy nem repülnek le a táskák a csomagtartókról. - Lehet rossz ötlet, de valamiért nekem ez a szimpatikusabb. Elindulok, lassan tekerek, első kilométereken még szokom a teherelosztást és próbálok nem felborulni. Szerencsére nincsenek nagy huplik az úton, ahhoz képest, hogy földút, csak a két keréknyom miatt nem teljesen sík. - Igen? Ez nagyon kedves tőle. Itt lesz a közelben a nyaralója? Hoppá - bukkanok meg az egyik keréknyomban, mivel nem figyeltem eléggé, de a meglepettségen és némi kellemetlen másodpercen kívül semmi gond nem történt. - Majd mondd neki, hogy én is köszönöm. Nagyon gyorsan eltelik az idő, egy óra biciklizés egyáltalán nem sok a mi kényelmes tempónkban. Máris kiérünk a partra mindössze az a kérdés, hogy a part melyik részén álljunk meg. - Hm, annál a nyaralónál is van vízpart? Részemről mehetünk egyből oda és akkor ha sátorozni szeretnénk, felállítjuk közvetlenül a ház előtt. - Nem ragaszkodom a sátorozáshoz, persze ellenemre sincs. Igazság szerint nekem teljesen mindegy és sajnos nem értek a halakhoz, így nehezen tudom megállapítani, hogy hol lesz jó a fogás.
Szélesen elmosolyodom, még fel is nevetek, ahogy dudálni kezdenek a kocsival. Javierben ez az egyik fő jellemvonása, amit nagyon kedvelek benne. Humorom s jó kedvem nekem is van, mégis, az a belülről jövő, hatalmas szív és jókedve, azzal senki más nem rendelkezik, mint Javier. - Akkor legközelebb már együtt tudunk menni - sosem kérdezem, ki, miért nem ér rá. Mindenkinek megvan a maga élete, és nem mindig, minden esetben tartozik rám. S még csak azzal sem jövök, hogy ezt úgyis hallom a kezelő szobában, mert ez így nem fedi le a teljes valóságot és igazságot. - Majd bekenjük magunkat valami ízletessel. Csak nehogy cápa vonzó legyen - vigyorgok. Ahogy látom, Javier a csomagját a bicikli csomagtartójára igyekszik ügyeskedni, kitámasztom a sajátomat és megfogom a biciklijét. - Majd visszafordulunk és felvesszük, s megtanultuk, úgy nem rögzítjük a csomagot - vigyorgok egyet. Azért a csomag eléggé súlyos még így is, hogy sok mindent nem raktam bele. Főleg az ételek azok, amelyek lehúzzák a csomagot és vastagabb kabát, ha netán hirtelen lenne esős hideg az időjárás, mert sosem tudni még most. A földút pár helyen hepe-hupás, s bízok abban, hamarosan ledöngölik, mivel ez a rész eléggé karbantartott. Az erdőbe vezető út kisebb formái már annyira nem, de az nem is baj. Attól lesz igazi kalandtúra. - Igen - még folytatnám, de megvárom, van-e valami eredménye a huppanón való bukkanásnak, de szerencsére Javier kezeli a kormányt és a biciklit is. Így folytatom. - Igen, ezért is ajánlotta fel. Szereti, ha azért néha meg-megfordulnak a nyaralójában. Átadom neki - a kedvességre utalok. Nagyon szívélyes Zoe és nem csak ilyen téren. Nekem kétszer megfarol a járgány, de inkább csak azért, mert a súly nagy része a csomagtartó részen van. Azt hiszem, ketté fogom osztani legközelebb, bár csak odáig kell kibírnia. Majd meglátom. - Van - teszem le a lábam oldalt, mikor megállunk. - Stég is van, az a rész az övé. Ez egy nagyon kiváló ötlet - nem feltétlenül kell a házban aludni, s így talán még hangulatosabb is lesz, és persze nagyobb biztonságot is ad. - A ház pedig arra van, úgy tíz mérföldre - mutatok északkeleti irányba, még messzebb a Nagy Almától amit most nagyon nem bánok. Már egy ideje amúgy is tervezem, hogy később inkább ide, a sziget keletebbi felére költözöm, de még a munkám minden nap a városba kíván. Ingázni meg nincs kedvem, ahhoz drágállom az időt, amit rá költök. Az út párszor elágazik, így mindig előre szólok, melyik irányba menjünk. Párszor már voltam arra, így még térkép sem kell, hogy odataláljuk a takaros nyaralóhoz. Egyszerű házikó, mégis rendezett, ahhoz képest, hogy mostanában Zoe nem nagyon jut ki ide. Tavaly lefestette a stéget is, megerősítette, így már biztonságosabban is használható. - Ez a házikó lenne az. Villany nincs, csak ha hoztunk benzint, víz csak kútból, de szerintem ettől nem fogunk világgá szaladni - ahhoz képes, hogy vadsátorozás lett volna. Viszont, ha vihar van, nagyon jó oda behúzódni. Leveszem a csomagot bicikliről, a földre teszem, hogy ne boruljon fel a bicikli. - Van kedved körbenézni? - Akár a házban is, bár az csak egyszerű belterű, itt-ott leválasztott, valójában egyterű pihenő. De előtte egy hatalmas nyújtózodok és veszek egy mély levegőt, szinte ásítok. - Harapni ugyan nem lehet a levegőt, de sokkal de sokkal kellemesebb a levegő itt - még a szél sem zavar annyira, ami, most nyílegyenes utcák felerősítő hatása miatt, s mert a fák visszafogják, sokkal szelídebb.
- Félek, ha már a cápáknak is vonzóak leszünk, akkor a szúnyogok egyenesen álomvacsoraként fognak ránk tekinteni. - Az én vérem pedig nagyon finom, vagyis a szúnyogok szerint az és sajnos sokszor adtak erről nekem visszajelzést. A csípések ellenére nem ment el sosem a kedvem a kempingezéstől, vagy kirándulgatásoktól, ellenben ha bekenem magam valamivel az ultraerős rovar elleni krém, amitől úgy bűzlök, hogy nem csoda, hogy elkerülnek a halak is minket. - Köszi! - mondom, mikor érzékelem, hogy tartja a biciklimet, így könnyebb nekem bevarázsolni a helyére a csomagomat. - Láncokat kellett volna hozni lehet. Én teljesen elfelejtettem, de szerintem nem lesz gond. - Még egy pillantást vetek a csomagra, elvileg stabil, szóval alig várom, hogy letesztelhessem a földút aknáiban. Nagyon rendes Zoetól, hogy felajánlotta a nyaralót, szerintem hasznát fogjuk venni és nem mellesleg, legalább naprakészre hozzuk. Olyan farolásokat csinál Draden, hogy én már kétszer láttam a földre esni, de valahogy mindig megtartotta egyenesben a biciklijét. Mindkét esetben végignézek rajta és főleg a bicajon, hogy nem-e készül kicsúszni valamelyik csomag, egyelőre nem tűnik úgy nekem. - Nem szoktál véletlenül driftelni? Vagyis inkább szándékosan... véletlenül mindenki szokott - javítom ki magam. Néha én is megcsúszok a jeges úton a kocsimmal. - Ezek után szerintem simán elmehetnél pilótának is. - És akkor ő lenne egy nagyon menő pszichiáter driftpilóta. Ilyet azért nem látni minden utcasarkon! Nem mintha így is sok lenne Dradenből. Belőle csak egy van. Kiérünk a vízhez és bár nem tűnik rossz ötletnek ez a hely sem, bizony fúrja az oldalamat, hogy vajon milyen lehet az a Zoe által kölcsönadott nyaraló, én szívesen megnézném és ebben Draden is partner. - Akkor ki nem hagynám, tíz mérföld meg annyira nem vészes, úgyis rám fér a kondi - felelem miközben próbálom megtalálni a pedálomat, hogy újra elinduljak tovább a part menti ösvényen. - Hivatásos túravezetőmnek nevezlek ki, kérlek mutasd az utat - vigyorgom az első elágazáshoz érve és lassítok is, még mielőtt belemennék a sárba, amit a pár nappal ezelőtti esőzés hagyott maga után. Kellemes sebességet választok, nem sietünk, de azért mégis csak le kell tekerni azt a tíz mérföldet. - Naaa, egész hangulatos házikó! - kiáltok fel kissé hangosabban, mint az átlaghangerőm, mikor megpillantom a nyaralót. Megállok mellette. - Úgyis sátorozásra készültünk, nem? Nem kell nekünk villany, a szükségleteinket megoldjuk majd zseblámpákkal is. - Az is jó, hogy van kút, merthogy nekem pár órával ezelőttig még ez is kérdéses volt, bevallom, pont ezen apróságok miatt akartam megnézni ezt a nyaralót, mindegy is, hogy sátorban vagy benne alszunk. Vagy a sátorban a házban? - Tudtam, hogy lopni kellett volna Matt kocsijából... - húzom el szám sarkát, természetesen vicceskedve. Gyorsan bepakolom a táskákat a nyaraló ajtajába és ezzel én egy időre le is tudtam a munkát egy ideig. Majd kipakolunk, amikor szükséges lesz. - Persze - felelek, miután felegyenesedek és visszanézek Dradenre, aki, csak nem... ásít? - Mi van, fáradt vagy? - Ma bezuhanunk a sátorba, alszunk, aztán holnap egész napos peca lesz? Kiveszek két sört gyorsan a táskám elejéből. - Nem hideg, de azért sör. Egyik ismerősöm hozta egyenesen Csehországból - nyújtom át neki az egyik dobozt, biztos neki is jól fog esni. Imádom azt a hangot, amit felbontáskor hallani, kortyolok párat, majd a part felé fordulok, hogy feltérképezzem a területet. - Érzeni, hogy tisztább, pedig ha belegondolsz, még mindig itt vagyunk New York külvárosi részén. Egyszer elviszlek San Juanba. Noha főváros, teljesen más a levegő ott, tiszta a maga módján. Szerintem imádnád. - Nem tudom, hogy valaha is összejön, de nem hazudok, én szívesen elvinném oda valamelyik évben. Elindulok a víz felé a részben megivott sörös dobozzal a kezemben. Tetszik a stég, jó stabilnak tűnik, nem is túl magas a víz szintjéhez, de nem ázik a felső léc sehol sem. Odamegyek a végébe, leguggolok és kezemben megzavarom a tengervizet, ami enyhén hullámzik. - Nem akarsz csobbanni egyet? - Nyár van, meleg van, szerintem mindkettőnknél van fürdőruha, de ha nincs... ugyan mit számít?
- Már ha a cápák hagynak nekik valamit belőlünk – sandítok rá műkomolyan. Mivel imádják a szúnyogok, tapasztaltam már, mint ahogy a lelkesedését is, hogy akkor sems adja fel, vettem szúnyogriasztót, méghozzá elemeset. Hármat is. Ezt nektek csajok! Engem nem szeretnek, de ez főleg egy vitaminkoktélnak köszönhető. Még a kullancsok is lepattannak rólam. - Szívesen – a nincs mit és szóra sem érdemes olyan kifejezések nekem, amelyek azt jelzik a másik felé, hogy ja, hát akkor érzéseidet a tett felé úgy köbö semmibe veszem. A szavaknak hatalma van és erre odafigyelek, magánéletemben is. Mer igenis jól esik a köszönete, hogy tettem neki valamit, mert örömmel teszem. - Van még egy gumis rögzítőm... valahol – nyitom ki a biciklis táskám, amiben kell még egynek lennie.- Hát … nincs – hova pakolhattam el és miért nem néztem meg? Nos, legközelebb majd ellenőrzöm, van-e. - Oké – majd legfeljebb felvesszük minden bukkanónál. Ezt elképzelve inkább mosoly ül ki az arcomra, ahogy tudunk néha közlekedni. - Véletlenül? - Markolom a kormányt, rántom egyenesbe, teli vigyorral az arocomon, mert ugyan, mi baj lenne abban, ha pofára esek? Na és? - Direeekt! Kíváncsi vagyok, ugrassz-e utánam, hogy elkapj – ekintek rá vigyorgó arccal, de aztán előre pillantok, mert a végén tényleg élesben fogom megtapasztalni, elkap-e. Nem, mintha elvárnám tőle, elvégre ő is bringán van. - Aaaa. Jól hangzik. Máshogy szoktam repülni – a gomba jó dolog, ha ésszel él vele az ember, nem véletlen, hogy támogatom az ellenőrzött használatát, mert nincs az a mellékhatása, mint a többi szar gyógyszernek és még hat is. - Akkor vágjunk bele! - Elvagyok a sátorral is, s így Zoe házában is megjelenünk, elvagyük a kedvét másoknak, hogy bejöjjenek, hívatlanul. - Merre is van észak? - Állok meg egy pillanatra a mozdulatban, ahogy a kormány felé nyúl a kezem, majd elvigyorgok. - Észak-nyugati oldalon megyünk, úgy érünk ki hozzá. Itt már jobb az út, még a sártócsák ellenére is, amibe azért néha brahiból belemegyek, a lábaimat felemelve, s közben remélve, orra bukás nélkül érek a tócsa másik oldalára. - Bizony – még csak a lábam teszem le a bringáról, azért kell nyújtani majd, most elborulnék. Mióta lett ennyire gyenge a lábam? De jól esik, végre egy kicsit másképp is mozogni. - Jaja – bólogatok, most már lemászok a bicikliről, mielőtt kitámasztanám, kiveszem a csomagtartóból a hátizsákom, mert úgy felborul. - Van pótelem is – az mindig jó, ha van. - Micsodát? Elemlámpát? Van akkora zsebed? - Igaz, már vannak kis elemlámpák is, de én hoztam egy jó kis igazi retró lámpát még verekedni is lehet vele és a szél sem fúj el. A veranda részre tesem a táskát, a biciklit nem támasztom a háznak, nem arra való. Leejtem a kezem és érdeklődéssel tekintek rá, félrebiccentett fejjel. - Ezt miből gondolod? - Majd újra felemelem a kezem és ismét veszek egy mély levegőt. - A levegőből ettem, sokkal frissebb, mint a Almában. - Úhha, köszönöm – az európai söröket jobban szeretem, mint az ittenieket, éppen ezért még megfogni is óvatosan fogom meg a nedűt tartalmazó eszközt, majd kinyitom és felé emelem. - A sátorozásra. A korty jól esik, de az igazi ízt a második után érzem. - Ahh, ez isteni. Jah – nézek körbe a vízen, a sörrel a kezemben. Itt még a levegőnek és a víznek is más az illata. - San Juan? Ott még nem voltam – csak jóval délebbre és … keletebbre. - Kipróbálnám, bejön-e a jóslásod a várossal kapcsolatban – somolygok a sörbe, miközben kortyolok még egyet a nedűből. Még sosem voltam ott, és a kíváncsiságom eléggé nagy méretű, hogy bárhová elmenjek. Még a verandáról nézem, ahogy elindul a stég felé, egy ideig még élvezem a látványt és a sört is, majd elindulok utána, s le is ülök a stég szélére, a sörös dobozt letéve magam mellé. - Nagy csobbanással. Legyen indokunk elmondani, hogy miért nincs kapás – felelem művi komolysággal. - Beraktam valahová a gatyát – pontosan tudom hova, eléggé pontosan pakolom a hátizsákokat, és bőröndöket, hogy elférjen minden. Előre hajolok és belenyúlok a vízbe, könyékig, miután pólóban vagyok, mert kimelegedtem a biciklizéstől. - Egész jó a víz – pont annyira meleg, hogy nem kékülünk be és sokáig bent lehet már a vízben maradni. - A házban addig szétnézhetünk – nekem teljesen megfelel, bármit és bármilyen sorrendben teszünk, az a lényeg, hogy most nem dolgozok, még fejben sem. Ki lehet kapcsolni azt a kapcsolót és ezt is tervezem a hétvégére. Felállok, felkapva a sörös dobozt, s a hátizsákot a vállamra veszem, miközben az ajt ó felé tartok. - Már csak a kulcsot kéne megtalálnom. Megvan! - Az oldalsó zsebben meg is találom, kinyitom az ajtót. - Csak utánad – engedem előre Javiert. A belső egyszerű, igazi nyaralós-horgászós, pihenős, egy nagy ággyal, minden szükséges és alapvetőt tartalmazó konyhával és egy zuhanyzóval. Pár perc múlva már a stégen állok megint, egy szál fürdőnadrágban és törülközővel a vállamon. - Hogy csobbanjunk? Elég mély - nézek Javierre.
- Ugrani ugrok utánad, de nem garantálok, hogy el is tudlak kapni. Sosem voltam jó amerikai fociból, a labdát sem vagyok képes elkapni, nemhogy egy embert, de hidd el, mindent elkövetek majd, hogy megpróbáljam. - Igazából az asztalról leeső kanalakon kívül nem sok mindent vagyok képes elkapni, ami kétség kívül az én gyengeségem. Kicsit furán nézek rá, amikor elmondja, hogy ő bizony szokott repülni és ezt olyan hangsúllyal teszi, mintha imádnak drogozni. - Kedves barátom, van amiről nem tudok? - vigyorgom, nem számon kérően kérdezem, inkább csak... beszélgetünk egy jót, miközben továbbindulunk Zoe rezidenciája felé. - Öö, arra - mutatok az általam vélt északi irányba, aztán ha jobban belegondolok nem mondok teljesen igazat, úgyhogy nagyjából húsz fokkal fordítom el a kezemet, hogy helyesbítsek. - Vagyis inkább arra. - Mikor a térképről nézi az ember, teljesen egyértelműek az irányok, lelki szemeim előtt meg is jelent a térkép, de így biciklizés közben azért nehéz belőni. Mint szakképzett túrázó mindig adott pontokhoz igazodok, nézem a mohákat, a nap helyzetét, éjszaka a csillagokat, ezek ritkán hazudnak. Engem teljesen megfog a házikó, nagyon tetszik a hangulata és körülötte a félig vadregényes, félig ember által kialakított placc. Kicsit nyújtózkodok, aztán elkezdem legalább fejben kigondolni, hogy mikre lesz hamarosan szükségünk. Engem az áram annyira nem vonzz, de azért tényleg jó ha van. - Azt, igen. Hát attól függ mekkora zseb kell. De amekkora elemlámpád neked van, esélyem sincs zsebre rakni. - Remélem elhozta megint, az az orosz cucc nagyon hatásos volt, már csak azért is mert elcsalogatta a szúnyogokat. Felállok és épp észreveszem hogy Draden ásít. Én is tudnék egyébként aludni, főleg így a nap vége felé egy erős hét után. - Ááá értem. Csak tudom, hogy mostanság sokat dolgozol. - De egy sör talán felfrissít minket, azon túl, hogy én eléggé szomjam lettem, még meg is érdemeljük a biciklizés és egy olyan fárasztó hét után, amilyen ez volt. - A sátorozásra! - koccintok vele, majd nagyokat kortyolok a sörből. - Na akkor el foglak vinni oda egyszer! Szerintem imádnád - mondom, miközben elindulok a stég felé, hogy megnézzem a víz állapotát és fél szemmel azokat a pontokat is keresem, hogy hova lehet leszúrni a botot, vagy a haltartó hálót. Elég jól ki van alakítva a hely, úgyhogy már látom magam előtt, hogy hol lesz mindennek a helye. De előbb azért megmártóznék a vízben. - Mindenképpen jó indokot kell csinálnunk rá, nem mondhatjuk el, hogy bénák vagyunk. De hé, én tényleg elhiszem, hogy ma este fogunk valamit. Egy szép nagy halat, amit aztán megfőzünk... - álmodozok, de miért is ne lehetne pont ma szerencsém? Biztosan lefotóznám a halat és egyből átküldeném a bátyámnak azon a kevés mobilnetemen keresztül, amim még maradt. - Vigyázz még valaki belelök - vigyorgok, mikor könyékig belenyúl a vízbe. Na vajon ki lenne az a bátor vállalkozó, aki ilyenre vetemedne? Régen sokszor csináltam ilyet, de most azért már érettebb vagyok, hogy ne csak a mókát lássam ebben, meg amúgy is, hamarosan úgyis csobbanunk, minek lökjem bele, mikor belemegy magától is? Visszamegyek vele a házhoz, felkapom a cuccaimat és megvárom míg kinyitja az ajtót. Már kezdem azt hinni, hogy még sincs meg a kulcs, mikor megtalálja. Mondjuk az sem lenne gond, eleve úgy készültünk, hogy sátrazni fogunk. Bemegyek a házba, egyből felcsillan a szemem. - Hát ez állati jó! Volt egy időszakom, amikor mindenáron üdülőházat akartam venni ahelyett, hogy egy lakást néztem volna valahol a belvárosban. - Azóta sincs se lakásom, se üdülőházam, de ha minden jól megy, hamarosan már lesz egy lakás, alakulóban van. Lepakolom a cuccaimat, használom a mosdót és közben át is öltözök fürdőnadrágra. Mikor kijövök a helyiségből, egy kicsit jobban szemügyre veszem a házat belülről. Egyetlen egy kérdésem lenne csak: - A franciaágyban akarsz aludni velem, vagy a sátorban? - Ez vicces egyébként, mert a sátorban sincs nagyobb helyünk és ott is ugyanúgy egymás mellett alszunk két felnőtt férfiként, de mégis teljesen más a hatása, mint mondjuk egy franciaágynak. Ettől függetlenül én mindkét helyen egészen lazán képes vagyok elaludni vele, mint ahogy azt régebben is tapasztalta már, mindössze elméleti és talán egy kicsit gyakorlati kérdésem ez arra vonatkozóan, hogy felállítsuk-e a sátrat vagy sem. Kiérve megint a stégre már azon gondolkozok, hogy miként kellene belemenni a vízbe, egyértelműen nem fürdőhely ez, de nem nehéz kitalálni, hogy mi az amit ma mi ketten teljességgel nem tartunk be. - Hát... nem tudom - teszem derekamra a kezeimet. Itt elveszett a szakértelem, két felnőtt férfi áll és gondolkozik azon, hogy miként kellene belesétálni egy mély partszakaszon a vízbe. Körbenézek és meglátom, hogy nagyjából tíz méterrel arrébb már sekélyebb a part, úgyhogy lehet érdemes lenne felhagyni a stég opcióval. - Gyere utánam, ha nem akarsz felhevült testtel bombát ugrani - merthogy én esküszöm ezen gondolkoztam eddig, de be kell vallanom, se az életemmel nem akarok játszani, se tüdőgyulladást kapni. Az annyira nem buli. Odasétálok a fák közé, gondosan kikerülök a nagyobb kavicsokat, mivel papucsot természetesen nem vettem elő. A törülközőt egy ágra teszem és szép lassan lépek bele a vízbe. - Najó, annyira még sem meleg - reagálom le az első pár lépést, majd nem akarok én itt bénázni, mikor már térdig benne vagyok, elkezdek futni míg el nem esek és nyakig meg nem mártózok a vízben.
- A szándék a lényeges, a többi mellékes – hogy esetleg ő is esik velem, az is benne van a pakliban, legfeljebb dagonyázunk egyet – mosolyodom el szélesen a végére. Mert kétségem sem volt abban, hogy ugrana, elkapni, ha tényleg zakóznék a biciklivel. Válaszul vigyorogva az égre mutatok, a vasmadarakat értve. - Ha valaki ki akarja csapni az áramköreit, nincs jobb egy neurológus javaslatánál. Ha esetleg a fekete lyuk élményére, vagy netán párhuzamos dimenziókra vágynál – mert azt lehet, az ayahuasca megadja, még ha nem is úgy, ahogy várnánk. S nem is szokásom elhallgatni, hogy ezzel dolgozom, kutatom, mint szakorvos is. Figyelem a kézmozdulatot, aztán a korrigálást is. Félrebiccentem a fejem, majd kinyúl a kezéhez az enyém, kicsit nyugatabbra fordítva – Egészen jól érzékeled, merre van észak – tekintek rá elismerően. A túrázás, túlélőtúra és még sorolhatnám, mi is, előhozta bennem azt, amit manapság az emberek kezdenek elveszíteni, és ez a tájékozódás. Figyelem Javiert, ahogy a környzetet szemrevételezi s igyekszik lélekben is megérkezni, feltérképezi szemeivel a környezetet. Remélem, megfelel neki, ha nem, még mindig mehetünk máshová sátort verni. - Aaaz betonbiztos. Még önvédelmi fegyvernek is elmegy – vigyorodom el. Három góliát elem, igazi, régi, fémborítás! Megéri magammal vinni, nem sajnálom. Sokat és sokáig kibírja a túrát. - Na, az is igaz – dörzsölöm meg az arcom, köszönettel tekintve rá, hogy ennyire odafigyel rám. - Ebben azért holtversenyben végeznénk – Nem vagyunk különbek ebben, megszállottan tesszük azt, amit szeretünk. Szerintem ez az igazi értelme annak, hogy az ember minden nap nekiálljon dolgozni. Még kortyolok egy jó nagyot a sörből, szükségem van rá, s újfent mélyet sóhajtok. - Benne vagyok! - Nem jövök azzal, hogy ha nem akarja, nem muszáj. Mert ha nem akarná, akkor nem ajánlaná fel és kapna az alkalmon. S szívesen csatangolok a világban, hogy minél több tapasztalatot szerezzek az emberi viselkedésről. Mert hozom a tipikus doki formát: munkaidőn kívül is dolgozik. Ez éltet, ebből táplálkozom. Legszívesebben már most levenném a cipőt, s még ha ki is szaggatom a zoknit, akkor is végiggyalogolnék a stégen. De ezen nem fog, olyan tökéletesen lecsiszolt, s festett a fapalló, hogy öröm ránézni. - Hé, még itt vagyunk – nevetem el magam. - Mi van, ha cápát fogsz ki? Azt lefotóznám. Vagy ráját. Vagy.... nem, delfint nem, de integethetünk nekik. Már ha járnak erre. Halat inkább, azt meg is tudjuk enni – a vízre nézek, mert az annyira makacsul nem hajlandó halat adni nekünk, hogy már kezdem azt hinni, valami wooodoo táncot kell majd eljárni, hogy legyen kapá. - Elképzelésem sincs, ki is vetemedne ilyenre – még lefelé hajolva válaszolok, s közben felé fordítom a fejem, szememben ott lapul, hogy tudom ám, kiről beszél, s hogy ezt ő is tudja. Megkönnyebbülök, hogy tetszik Javiernek. - Apránként hozta össze, mindig javítgatott, tökéletesített rajta valamit. Még lehet ilyen jó kis házikód – én erre nagyon vágynék, de csak akkor fogom megtenni, ha már nagyon kiégtem a munkában. Ami még messze van. - Lehet egészen nyugdotan a franciaágy. Kitesszük a napra az ágyneműket, de feltehetjük rá a hálózsákot is. Melyik a jobb neked? - Nekem aztán nincs bajom azzal, ha egymás mellett alszunk, s azzal sem, ha más ágyneműjébe. Zoet sem, azért ajánlotta fel. A hátizsákra dobom a ruháimat, kihalászva a papucsot, aztán inkákbb csak a földre dobom. Imádok mezítláb lenni, egészen más érzés, még akkor is, ha éppen le akar égni a talpam a homokban. Meglátom a törülközőt a kezében és rájövök, sokkal hülyébb vagyok, mint gondoltam. Merthogy simán megfázok majd, ha kijövök a vízből. Most már mindegy, edződöm. - Annyira nem vágyom most rá. Simán vidra leszek így – vagyis a felszínen maradok, mozdulatlanul. Követem, jól belefúrva a kavicsba a lábaim, ha masszírozza, de vannak élesebb kavíicsok is, így megállok benne. Nézem, mit csinál, majd elnevetem magam, amikor közli, mégsem meleg és egyenest belerohan a vízbe. - Azt hittem, kijössz! - addigra már feljebb locsoltam a vizet a derekamig, ahogy haladok beljebb, majd beleugrok és azért bevág a hideg, mégsem annyira eget rengetően borzasztó. Odaúszok hozzá. - Itt még az áramlat is jó, nem nagyon ránt vissza a tengerbe. És kagylók sincsenek, hogy felvágják a lábadat. Borzalmas élmény, sebészeten kötöttem ki pár nap múlva, mert nem foglalkoztam vele. Szerencsére nem itt volt. Hanyatt vetődöm a vízben, lebegek. Még nem fázok. - Arra gondoltam, melegíthetnénk valamit a konzervekből, vagy hoztam szendvicset. Csak jobb tele hassal nekülni horgászni. Mit szólsz?
- Mintha csak a bátyámat hallanám - fintorodom el a fekete lyukak és egyéb dimenzióját hallva, de tény, hogy ezt a pszichológus se mondhatta volna kevésbé tudományosan és ha úgy vesszük akkor a pszichológus is egyfajta kábítószer, csak legális. Mondjuk nem szeretek ilyen túlbonyolított párhuzamokat vonni, aminek még látszólag sincs semmi értelme. Ellenben annak nagyon is van, hogy teljesen pontosan meg tudom mondani, merre van észak és dél. - Az évek és a rutin... - Nem viccnek szánom ezt a hagyományos szlogent, szeretek nagyon kirándulgatni és ilyenkor elengedhetetlen, hogy értsek a természet, illetve a Föld nyelvén. Ennek örömére fel is bontunk egy sört, s megbeszéljük, hogy egyszer el kell vinnem Puerto Ricoba, ami csodálatos hely, Persze nem állítom, hogy a világ legjobb turisztikai szigete, de a karib térségben semmiképpen sem elhanyagolható. - Szerintem fizikailag képtelen lennék egy cápát kifogni. Egy nagyobb hallal is meggyűlik a bajom, pedig térfogatra annyira nem is nagyok. Felszerelésem sincs arra, hogy rájára vagy cápára hajtsak - vonom meg a vállamat. Tudom, nem volt olyan komoly kérdés, de eljátszok azért gondolattal, hogy mi lenne, ha... De nem, abszolút irreális és elképzelhetetlen, arról nem is beszélve, hogy mehetnék a természet- és állatvédőkhöz bocsánatot kérni. Egyszerűen adja magát, hogy belelökjem a vízbe, de így harminckettő közepét nyomva belátom, hogy ez már annyira nem jó mulatság. Körbenézek, mintha lenne itt bárki is, keresem azt a gonosz illetőt, aki bele akarná őt lökni, mivel én természetesen nem fogom megtenni, csak egy esetleges lehetőségre hívtam fel a figyelmét. - Nekem jó a hálózsák - döntöm el gyorsan a kérdést, nem tudom miért, lehetséges, hogy csak a megszokás vesz rá, hogy még ágyban is hálózsákban aludjak. Ez is egy olyan dolog, ami kell a kiruccanásokhoz. Átöltözök fürdőszettbe - felveszem a fürdőnadrágot és ennyi -, majd Dradennel együtt megtaláljuk a lehetséges módját annak, hogyan lehet belemenni a vízbe anélkül, hogy ne legyen az megterhelő a szervezetünknek. Erre a megoldást azonban nem nem a stég jelenti. Kellene egy papucs, hogy ne legyen sebes a lábam, bár ha így vesszük, akkor a vízben lévő kagylók miatt is mondhatnám ezt. De edzett vagyok - voltam -, nem fogok vízbe lábbelivel menni, úgyis valamennyire átlátszó a víz és az állatvilág így egy nagyváros peremén sem valami gazdag. Ha megérzed, hogy hideg a víz, de már benne vagy félig, akkor érdemesebb nem megállni és elgondolkodni, hogy mennyire lassan kellene belesétálni ahhoz, hogy ne akarjak megfagyni minden pillanatban. Azért annyira nem vészes a hőfoka, feltehetőleg ezért is indulok meg nagyobb tempóval befelé, míg el nem esek a víz közegellenállásától. - Egy pillanatig én is - felelem már kidugva a fejemet, amiről kezemmel tüntetem el a sós cseppek egy részét. - De ugorj egyet, légy férfi! - bátorítom, mert mégis a lányok szokása, hogy fél óra elteltével is csak a térdükig hajlandóak belemenni. Természetesen kivételek mindig vannak. - Igen, egész jó ez az öböl rész. Már amennyiben lehet öbölnek nevezni. - Én is lubickolok a vízben, illetve végignézek a parton. Ami elsőre feltűnik az az, hogy mennyire nyugodt egy hely, pedig a távolban ott vannak a New Yorki felhőkarcolók. - Oké. Mi lenne ha megennénk most a szendvicseket, aztán estére rakunk tábortüzet, amellett megmelegítjük a konzerveket és a füst miatt a szúnyogok is valamennyire elkerülnének minket? - próbálom megtalálni a legjobb megoldást. - Tényleg... és te most akkor szingli vagy? Vagy mik a kilátások?- Erről ritkán beszélünk, mivel nem az a fő témánk, hogy egymásnak barátnőt keressünk, sőt, általában még csak nem is érintjük ezt a témát, éppen ezért bátorkodok rákérdezni a kapcsolataira.
Érdeklődéssel fordítom kicsit félre a fejem, gondolkodom. Aztán hümmentek egyet. - Ha úgy vesszük, van közös metszéspontjuk – éljenek a dimenziók és a megfigyelések! Mert sejtem, hogy a munkánkra gondol. S ahogy haladtam egyre mélyebbre (a nyúl üregébe), a kuttási területemen, engem is elért az a felismerés, hogy jó dolog szakosodni, csak hát minden mindennel összefügg és csak így lehet igazán megérteni. Már megint, dolgozom! Kapcsoljak már ki! - Oké, befejeztem – emelem fel a kezem megadva magam. Láttam a fintort is az arcán, és nem akarok belemászni olyanba, ami nem rám tartozik. - Ez igaz – ismerem el. Sokat lehet fejleszteni ezt a megérzést, ha sok túrán van az ember. Hogy felajánlja, egyszer ellátogathatnánk Puerto Ricoba, meglep és nagyon jól esik. Még sosem voltam ott és kíváncsivá tett, mi is lehet ott. - Hát beszerzünk hozzá dolgokat! Meg gyakorolsz! - A kifogások azok kifogások maradnak, hiszen nem is biztos, hogy akarja. - Persze, csak ha akarod és van kedved hozzá – a mosolyom jelzi, hogy az elején semmit sem gondoltam komolyan. - És még körbe is nézel – nevetem el magam, ahogy felegyenesedek. - Oké – egyezek bele, a válasz gyorsan és határozottan érkezett. Valahogy a hálózsák nekem is azt a túrázós érzést adja, amit elvárok ilyenkor. Jól esik a víz hidege, leginkább az a sós illat, amit a városban annyira azért nem érezni. Itt viszont más még a víz illata is. A partrészen, majd a vízben is elég jól el evickélek. És a víz érintése is egészen más, mint a városi strandokon, sokkal tisztább is. Önkéntelenül mélyeket lélegzek. - Á, nem hiszem! Nem vagyok olyan – ugratni jó azzal, hogy kirohant volna, de tudom, hogy nem olyan, bátran belevág dolgokba, ezt kedvelem benne. A szóra rávigyorgok. - Honnan tudtad, hogy ez nem hat rám? - Sokan vannak, akik a cukkolásnak nekimennek, és ezt most teljességgel mókás megjegyzésnek tartom. Megvan a térd, aztán a derék is, kényelmesen szoktatom magam a víz hőmérsékletére. Ahogy haladok beljebb, már van olyan mély, hogy le tudok guggolni a vízbe, jó párszor, mielőtt beleugranék és elkezdenék úszni is benne. Kiváló taktika, eddig bejött, minden alkalommal. - Én sem tudom mi, pontosan – fordulok hanyatt, s úgy pedálozok a lábammal. - Igen, nagyon jó rész, s mikor úgy beszéltük, hogy erre megyünk, gondoltam, jó lesz nekünk éjszakára. is. - Eeeez egy teljesen jó ötlet! Megvéve! - feltartom a kezem, mire lessüllyedek. Felbukkanva kiszedem a hajam az arcomból, kisöpröm a sós vizet a szememből és úszni kezdek, hogy ne fázzak. - Van spéci riasztó is, ha nálam nincs, akkor a házban tuti lesz. - Szingliii, teljes mellszélességgel! - Amiért sokan bolondnak néznek, vagy hogy anyám a fejemre ejtett. Engem viszont nem foglalkoztatnak kapcsolatok valakivel, nem az én világom, hogy csak úgy, gondoljak egyet és az életem máshoz igazítsam. Tökéletesen jó nekem így. Csakhogy ez egy hirtelen feldobott kérdés volt, így újfent felbukkanva a víz felszínén, kisöpröm a szememből a sós vizet megint és hamásikás, sokat sejtető mosollyal ránézek. - Csak nem került valaki a látómeződbe? - merthogy van, a kérdése alapján egy határozott igennel felelek magamnak.
Kezdőlap
Azonmód kaptam az alkalmon, mikor Javier felhívott, s feldobta a lehetőséget egy kis peca lógatásra. Nagyon rám fér, és ahogy ismerem Javiert, rá is rá fér. Míg lapoztam a naptáramban (amire akkor tértem vissza rá, mikor elúszott az összes szerveri anyag és időbe került újra visszanyerni), meghagyva a digitálisat is, hogy mindenki lássa, mikor hol vagyok és mikor hol nem, mert vannak időszakok, amikor vagy fizikailag nehéz ideugranom, vagy éppen töltődök, mert arra is éppúgy szükségem van, hogy megfelelően dolgozzak. 
Szélesen elmosolyodom, még fel is nevetek, ahogy dudálni kezdenek a kocsival. Javierben ez az egyik fő jellemvonása, amit nagyon kedvelek benne. Humorom s jó kedvem nekem is van, mégis, az a belülről jövő, hatalmas szív és jókedve, azzal senki más nem rendelkezik, mint Javier. 