Lorenzo& Emery

Lorenzo& Emery

-Akkor valamit nagyon rosszul csinálhatok, ha nem tudod.- jegyzem meg hitetlenkedve, majd félmosolyra húzódnak ajkaim.- Bár igaz, attól mert én játszanék veled, nem biztos, hogy te is akarod. - teszem hozzá. Nem mindig vagyok teljesen egyértelmű, de van amikor már kínzóan egyenes vagyok, amit még az is észreveszi, aki nem akarja. Persze a mi esetünkben, elgondolkodtató, hogy mennyire jó ötlet belekezdeni egy olyan játékba, amihez elég sanszos, hogy nem vagyok felnőve. Ez abból is látszott, hogy ő nagyobb hatással van rám, mint én ő rá. Elég nyilvánvaló volt, hogy neki több gyakorlata van ebben, és abban is, hogy ne legyen túl kiszámítható. Habár, az én kiszámíthatóságom, még nem azt jelentette, hogy azt fogom tenni, amit valójában mutatok.  De nem voltam hülye, én kishal voltam hozzá képest, és ehhez mérten is tartottam magamat. Egy bizonyos pontig  ért csak el a kezem, és ritkán nyújtóztam a határaimon túlra, mert túl veszélyes lett volna. Nem magamat féltettem, hanem apám birodalmát, amit felépített, és hamar romba dőlhetett az egész, ha figyelmetlen, vagy meggondolatlan lépéseket teszek.  Talán ezért sem feszegettem Lorenzoval a köztünk lévő határt, amit amúgy gondatlanul átléptem volna, ha nem lenne annyira veszélyes.
- Látom már fejben darabokra szaggattál.- kuncogok halkan.- És a konklúzió? Egy nő aki többet képzel magáról ami valójában? - nézek rá, majd elgondolkodok én is.- Hm, lehet igazad van.- bólintok egyetértőn, meg sem várva a kérdésre a választ. Akármi is járhatott rólam a fejében, biztos voltam benne, hogy igyekszik kiismerni amennyire csak lehetett, hogy ne érjék váratlanul dolgok, velem kapcsolatba. Ez végül is minden alvilági személynek a maga sajátossága volt, csak volt akinek jobban ment, volt akinek nem.
- Szóval azt mondod, hogy rájuk van írva, hogy rossz kislány vagyok?- teszem csípőre a kezeimet, ezzel elérve, hogy a ruha fogságában, kicsit még jobban kidomborodjon az említett terület, miközben én is a nem túl finoman dekoltált ruhát nézem.- Érdekes eszmefuttatás, de talán van bennük valami.- kacsintok rá végül, amikor újra Lorenzra nézek, majd José-ra, aki se nem Joel, se nem Logan. Érdekes, pedig passzolt volna hozzá.- Szóval José. Mos már mindent értek, és sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztam.- nézek bocsánatkérőn a férfira, egy szelídebb mosollyal egybekötve.
- Annál veszélyesebb nem lehet, mint amiben élem a mindennapjaimat, de igaz a kíváncsiság sok olyasmire tudja rávenni az embert, amit amúgy nem tenne meg.- egyezem bele végül. Mert én is gyakran csak mentem a fejem után, ugyan próbáltam ezt a részemet elnyomni. De minden területen ezt tettem magammal, és lassan az őrület határán szambáztam. Talán ezért is reagálok mindenre mostanában olyan furán, vagy csupán azért, mert már lassan három éve elfojtásban élek. Magamra erőltetve minden olyasmit, ami rám nem volt jellemző. Én valószínűleg soha nem köszönnék el a férjemtől így, pontosan azért, mert feltehetőleg nem is lenne férjem. Most mégis van, és az a balfasz azt hiszi, hogy szeretem.
Lorenzo hasonló visszavágása újabb mosolyt csal az arcomra, közben szemeimmel újra végig mérem, amit annyira nem is akarok elrejteni. Ritka volt az a férfi, aki ennyi erőt sugározz magából. Engem pedig hamar magával tudott ragadni az ilyesmi, de jól tudtam, ha nem tartom féken magam, akkor valami olyasmibe gabalyodok, amiből már nem jövök ki egy könnyen. Így csak mindig kerülgettük egymást, de soha nem lépett nagyobbat egyikünk sem a másik felé.  Ennek a játéknak is meg volt a maga varázsa, anélkül, hogy mélyebbre mentünk volna benne.
Az érintésére rögtön reagálok, szinte ugyanúgy mint az előbb, csak sokkal nagyobb intenzitással cikázik végig rajtam, az az áramütés szerű érzés, ami most az illatával is párosul. Egy pillanatig hagyom, hogy elragadjon, és minél tovább igyekszem nem tudomást venni arról, amit valójában csinál, egyre nagyobb hatást vált ki belőlem. Mellkasom egyre hevesebben emelkedik. Valamiért, ezt az apró érintést, bensőségesebbnek éreztem, mint az eddigi, kis apró megmozdulásainkat egymás felé. De a sűrű köd felhő alól, azért még tisztában voltam azzal, hogy ezzel csak ízelítőt akart adni a dominanciájából. Nem csinálja rosszul, az biztos.
- Lorenzo, egy picit a kedvemért csinálj úgy, mintha tudnék rád hatni..- most már teljesen  közel megyek hozzá, és lábujjhegyre ágaskodva, átkarolom a nyakát. Így teljesen neki préselődök, és nagyjából az ajkaink is egy vonalba kerülnek.
- Hálám jelélül pedig elnyomom azt az énemet, amitől égnek áll, az erotikus álmokat előidéző hajad.
Tekintetemmel fel le liftezek, a szája, és a szemei között, miközben ajkaim huncut mosolyra húzódnak.
- Túl átlátszó vagyok, úgy tűnik.- sóhajtom, mint aki amúgy nem volt tudatában ennek.
- De jól van, legyen. Kivel kell lefeküdjek, hogy meleg José beengedjen az ajtó mögé?

●  ●

Kíváncsiságtól furdalva nézek fel rá, fekete pilláim sátra alól. Abban már biztos voltam, hogy nem egyszerű érdeklődést kicsikarni belőle, és hogy ehhez nem elég egy csinos pofi. Önmagában kevés, ha az ember csak csinos, egy ideig óráig talán el van vele az ember, de édes kevés ahhoz, hogy bármi érdemleges figyelmet kapjon . Főleg, ha egy olyan emberről van szó, mint maga Lorenzo. Olyan világot épített maga köré, ahol ez szinte magától értetődő ha valaki, dekoratív, és mutatós.  Ezért sem megy bele, az olyan unalmas frázisokat tartalmazó játszmákba, amit itt az előbb produkáltam. Nyilvánvaló volt, hogy ahhoz hogy bejáratos legyek az ajtó mögötti folyamatokba, ahhoz az első lépcső fokot meg kell másznom. Persze, nem is én lettem volna, ha nem próbálkozok meg, csak úgy bejutni valahova. Mert néha, a bolondoknak osztják a legjobb lapokat.
- A látszatott soha nem árt megtartani.- nyújtom el a szavakat, akár egy napfényben nyújtózó macska a hátát. Sok mindent lehetett rám mondani, de törékeny soha nem voltam, és nem is leszek. Talán egy másik univerzumban, ahol apám hajlandóságot mutat nőként kezelni, vagy ami még jobb lenne a lányaként, nem  csak egy alvilági céleszközkként, ami feljebb emelheti őt a tápláléklánc olyan helyére, ahol talán már őt eszik meg valakit, és nem fordítva.
Elismerőn hümmögök egyet, amikor válaszol a nemrég feltett kérdésemre. Alapvetően nem szerettem, ha valaki ennyire kiismer, mert veszélyes. Szerencsére, ezek az információk rólam, még elenyészők voltak ahhoz képest, ami valójában voltam, vagy ami legbelül lapult, így ugyanolyan nyugalommal nézek rá, ahogyan eddig is. Tudom, hogy ez valamennyire annak is szól, hogy előttem fog járni mindig pár lépéssel. De nem biztos, hogy jó, ha az ember ennyire előre siet.
- Általában mindenkinek valami hiányzik az életéből, ez egy általános probléma. Az elégedetlenkedés emberi sajátosság, nincs benne semmi új.- vonom meg a vállaimat lazán.- Ritka ha valaki békében van a jelenlegi helyzetével, aki ezt mutatja, vagy ezt allítja, az többnyire hazudik.- vezetem másmerre a beszélgetés lényegét. Ezzel gyakorlatilag elismertem az igazát is, de egyben egy kicsit ellent is mondtam neki. Ha már, mindenképpen a figyelmére pályázok, legalább csináljam stílusosan, nem igaz?
- Gondolod, hogy a nem létező szűzi aspektusommal akarok hatni az ügyfelemre? Lehet éppen gyászolom az egyik kínai jó barátomat, nem tudhatod. - kuncogok, és csak megrázom a fejemet.- Nos, ez nem annyira kivágott ruha, vagy is létezik ennél rosszabb is. De nem is tudnám nagyon őket elrejteni, legfeljebb, ha garbóban jelenek meg.- Sok mindenre gondoltam, Lorenzoval kapcsolatban. De arra nem, hogy a kebleimről fogok vele csevegni, és annak  perspektíváiról. Érdekes, és néhol meg is mosolyogtat, ez talán még jobban segít fenntartani, egy másik “látszatott”. De azt is jól tudtam, hogy nem sokáig húzhatom, és viselkedhetek úgy mint, aki valóban a kitárulkozásra hajlamos. Bár, attól mert adtam egy kis ízelítőt, a másik szemszögből nézve a kebleimre, aligha mondható kitárulkozásnak.
- Sejtettem, nem is tűnik annak. Kár, hogy nem az én térfelemen játszik.- nevetgélek, majd abbahagyom, amikor Enzo jobban kivesézi, a családban betöltött státuszomat. Ha nagyon akarnék, akár meg is sértődhetnék. Mert hát nő vagyok, azt a legkönnyebb végül is. De egyfelől tudtam, hogy igaza van, másfelől pedig , kíváncsi voltam meddig megy el ezzel kapcsolatban. Apámmal ellentétben, én szerettem tudni, ki mit gondol rólam. Abból még jobban kiderül, kivel érdemesebb jobban vigyázni, és minden jel arra mutatott, hogy Lorenzo az az ember, aki egyszerre nyújtotta nekem a babaház kulcsát is, miközben egy stoptábla villogott a homlokán.  
- Most már értem, apám miért óckodott annyira attól, hogy mélyebb beszélgetésekbe bonyolódjak veled. Gondolom rád is igaz, a jobb félni, mint megijedni...csakhogy én szeretek megijedni.- biccentem oldalra a fejemet, és továbbra is vakmerően nézek rá. Pont úgy, mint aki nem fél semmitől, és fel volt készülve arra is, amit Lorenzo tartogathat. Tekintetemet lassan végig vezetem az arcán, végül újra a szemébe nézek, és az a sötétség ami benne rejlett, egy kicsit ismerős volt, és egy pillanatra visszhangra talál bennem is.
- Igen, bár minden jel arra mutat, hogy az előadás módomon van még mit javítani. - biggyesztem le játékosan az ajkaimat, amikor belerondít a játékomba. De igaza volt, talán már túl léptük azt a szintet, hogy az egér-cica játékot lejátszuk. Főleg, hogy hamar átléptük a határokat, ahhoz képest, hogy eddig csak tisztes távolságból, próbáltunk egymásra hatni. Legalábbis részemről biztosan így volt, egy- egy apró elhintett mozdulatom mindig volt felé, hogy jelezem, nem közömbös számomra. Igaz, nem tudtam, miért tartottam fontosnak, talán a jellelemből fakadó túlzás, ami rendre arra késztet, hogy így, vagy úgy csaljam meg a férjemet.
Az pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy megmásíthatatlanul Lorenzo bűvkörébe kerültem már az első alkalommal, ahogy hozzám ért.  Azzal, hogy közelebb léptem, bele is egyeztem abba a játékba, ahol már bizony ő irányít. Én pedig nem vagyok rest hálásán fogadni, azokat az apró cirógatásokat, ami csak ízelítő, de annál több mindent vált ki belőlem. Egyfajta megbabonázott állapotba kerülök, távolabb lépve a józan észtől. Azzal viszont tisztában voltam, hogy Lorenzo nem az a férfi, akinek a hősnő a karjaiba omlik, ő pedig mint egy varázsütésre megszűnik rosszfiúnak lenni.  És ha már itt tartunk, én se voltam hősnő. Tekintetemmel kezének útját követem, miközben minden porcikámmal úgy érzem, mintha belém égne, az az alig érezhető érintés.
- Nem kell mondani tudom, de mondjuk az is lehet, hogy másnak áll égnek tőlem.- húzom el a ajkaimat, ahogy kiejtem a mondatot.- Bocsi, ez elég olcsó poén volt.- illata még intenzívebben az orromba kúszik, ahogy közelebb húz magához és amit mondd, szöges ellentétben áll azzal, ahogy most a karjaiban tart. Az egyik énem vadul fészkelődne, míg a másik csak el lenne ebben az egészben.
- Mint mondtam, fent kell tartani a látszatot.- ismétlem meg nemrégiben  elhangzott mondatomat, és szinte belesimulok a karjába, amikor vált a pozíción.  Más már valószínűleg menekülésre fogná, hisz tisztában lenne azzal, hogy ennek rossz vége lesz. De é soha nem is szerettem a happy end-et. Az pedig eddig is egyértelmű volt, hogy minek a küszöbét akarom átlépni, szóval nem is erőlködőm, a meglepettség mímelésével. Csak a kérdésére válaszolok.
- Nos, te már nagyjából körvonalaztad az életemet..- nézek rá kihívóan.- De a férjemmel való életemnél, még egy nőgyógyászati rákszűrés is izgalmasabb. Persze, tudom, ez nem elég ok arra, hogy ilyen helyre bejussak. De, néha nem árt átlépnem egy-két határt. Leginkább az a baj, hogy míg én sok vagyok az embereknek, én úgy érzem, hogy inkább ők kevesek hozzám.- szó sincs arról, hogy felsőbbrendűnek éreztem volna magam másoknál, de vannak olyanok, akiknek a világ összes élvezete se lenne elég.
- Szóval mindenkit próbára teszel, mielőtt bárkit beengednél a  ”titokzatos” ajtó mögé?- kérdem kíváncsian. Nem tudom a többi hely hogy működött, talán ugyanezzel a rendszerrel, vagy ha van elég pénzed akkor simán bekerülsz. Annyira nem voltam járatos benne, mint amennyire szerettem volna lenni.  Ahogy beérünk az üres helyiségbe, rögtön körül vezetem a tekintetemet.
De a bámészkodásból, Enzo közelsége hirtelen ér, megint csak. Egy pillanatra elakad a lélegzetem, és ahogy beszél kezdődik ugyanaz a folyamat elölről. Így csak bólintok . A csipke anyaga miatt szemem élessége nem az igazi, de meg vagyok arról is győződve, hogy amúgy is homályosan látnék, ha nem lenne rajtam, mert Enzo ajkának érintése villámcsapásként fut végig rajtam. Ahogy többször is megismétli, az agyam kezd elkocsonyásodni. A világ eltörpült a jelenlétében, és most hogy elment, csak egy valamit éreztem, a hiányát.
A kábulatból visszatérve, már csak annyi maradt, hogy eldöntsem melyik ruhát vegyem fel, és hogy mit játsszak le, mert, hogy a válasz egyértelmű volt.


Néha a túlzó személyem, párosult, egy túl nagyra méretezett magabiztosommal, ami nem jön rosszul, ha színpadra kell lépned. Ráadásul nem is akármilyen színpadra. Így szinte, csak leheletnyi izgalmat érzek, amikor kilépek a sejtelmes fények rejtekébe.  Lábaimat lassan úgy egymás mellé helyezve, hogy csípőm ringása igazodjon a zene vontatott ritmusához. Még nem rúd táncoltam, de ahogy kinézek pár pillanatra a fürkésző tekintettek felé, szinte magával sodor, és olyan intenzíven feltölt, hogy úgy érzem, erre  két percre képes vagyok, sóvárgásuk tárgyává válni, és olajat önteni a tűzre. Nem keresem a tekintetemmel Lorenzot, tudtam hogy figyel, és talán ha ennek jelét észrevenné rajtam még a végén azt hinné, valamiféle kapaszkodót keresek benne(csak néha-néha pillantok felé, és habár az arcomat nem látja, de folyamatosan, egy önelégült vigyor ül rajta). De jelenleg csak egy valamibe voltam hajlandó kapaszkodni, és az a rúd volt. Így amikor kezem rámarkol, a hideg fémrúdra, az elnyújtott dallamok kicsit erőteljesebbre váltanak, én pedig megpördülök körülötte, újra megismételve, amíg a dal megint lusta ütemre kezd váltani, én pedig szemérmetlenül végig siklok kecses lassúsággal a rúd peremén. Közben tekintetemmel, egy-egy szempárt magamra vonva még jobban azzal, hogy ránézek. Mintha csak neki szólna, és rajta vonaglanék végig, miközben lábaimmal szorosan ölelem. A szám végére, úgy érzem magam, mint aki ténylegesen megnyílt a jelenlévőknek. Szépen lassan leereszkedek a rúdról, ahogy megérzem a talajt hagyom, hogy a lábaim kínzó lassúsággal szétcsússzanak, míg nem spárgában érek földet. Ekkor kapcsolódik össze a tekintetem Enzoval. Amikor  felállok, és elindulok lefelé a lépcsőn, végig csak őt nézem, miközben viszonozok, egy-egy kósza érintést. Megállva előtte, lehúzom a jegygyűrűt az ujjamról, és egyenesen a poharába ejtem.
- Nos, sikerült a bőröd alá másznom?-kérdem szemtelenül, miközben olyan intenzitással meredek rá, amit még magam sem ismertem.

●  ●

Lorenzonak különös érzéke volt, hogy az emberbe lásson. Azok alapján amit látott, és halott belőlem, már kellően, meg volt hozzá az alapja, hogy egy teljes képet kialakítson. Ami még csak részleteiben sem volt hibás. Ettől talán meg kéne ijednem, vagy egy lépést hátrálnom, de túlságosan elmerültem már benne, és nem is szándékoztam felmenni a felszínre levegőt venni, egyelőre. Tudtam mibe megyek bele? Nem, fogalmam nem volt, és az már jóval zavaróbb volt, hogy ez annyira nem is nyugtalanított mint kéne. Vélhetőleg ő tudta mit csinál, míg nekem fogalmam sem volt róla, csak szavaira tudtam koncentrálni. Amik azt is sejtették, hogy többet tud ő annál, mint amit kiejt azon a gyönyörűséges száján. Egy szó viszont visszhangzik a fejemben, amit úgy ejt ki, mintha csak ígéret lenne számomra. Nem egy hízelgő szó, mégis egy finom mosoly ül az arcomra
- Bukás...- hangom suttogássá halkul, ízlelgetve a szót. Alaposan megforgatva nyelvem közt, mintha csak azt várnám, hogy mikor érzem meg már végre a kesernyés ízt, amit maga után kéne hagynia.
- Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.- A biblia. Az amit amúgy feleslegesnek tartottam, de amúgy egész jól elment idézetes könyvnek, amiből néha hozzávághat a másikhoz az ember valamit. Végül is volt értelme, de a szavak kevésbé készítettek fel a bukásra, mert arra talán nem is lehetett.
-  Egy bukás lehet végzetes is, vagy akár csak egy horzsolás aminek ott marad a helye..meglátjuk melyik jutott nekem.- lehet, hogy apám éppúgy aranykalitkában tartott, mint a nővéremet, de ettől kudarc ugyanúgy ott lebegett  a fejem felett. Félelmet kéne gerjesztenie bennem, de tudtam, hogy elég erős vagyok, ahhoz hogy felálljak. Még ha az életem további részét, egy állandó jelenlévő sérüléssel is kell folytatnom.
Nem fejtettem ki neki jobban, mert a szavak csak szavak, kimondja az ember, de az még nem add képességet ahhoz, hogy be is váltsa azokat. Enzo pedig olyannak látszott, aki inkább a tettekben hisz, és nem nagy számban. Habár létezett olyan kontextus, ahol ez több mint meggyőző tudott lenni. Nem szokásom azzal bíbelődni, hogy meggyőzzem az embereket arról, hogy más vagyok, vagy hogy azt éreztessem velük, hogy több vagyok, mint ami. Mert embere válogatta, hogy kivel szemben voltam erősebb, vagy éppen gyengébb. Enzoval szemben egyértelműen gyengébb voltam, de azt nem azt jelentette, hogy nem tudok erőt venni magamon.
- Egész jól megy neked, hogy kivesézd az embert, nem igaz? Vagy éppen, hogy bukásra ítéld..- nevetem el magamat halkan.- A te szádból, pedig rendkívül egyszerűnek hangzik. Úgy próbálsz rám hatni, hogy egy kicsit meg szurkálsz, úgy hogy nem is tűnik annak, és tudod nagyon jól, hogy hova találsz vele. Nem állítom, hogy tudom mit csinálsz, és nem is mernék erre fogadni.- vonom meg a vállaimat, az én játszmáim kiszámíthatók voltak, és feltűnőek, ezért hihető gyakran, hogy kiismer az ember. Azt, hogy másra nem vagyok képes, csak erre, de mint mindenkinél, nálam is fennállt az 50% esélye.
- Apámat a vállalat miatt aggódik, és nem értem, avagy értünk. A nővéremet azért adta férjhez, mert jellemileg képtelen kiteljesedni. Kell neki mindig valaki, akit követhet. Engem pedig igyekszik fontossá tenni, hogy úgy érezzem az vagyok Ezzel pedig lefoglal, mielőtt túl lépném a felállított határokat. Ahogy ő jellemezne vadhajtás. Amit mindig annyira igyekszik lemetszeni, hogy ne érezzem meg túlságosan. - ismertem az apámat. Talán már kiskorunkban kirajzolódott benne, hogy melyikünket, hova fog helyezni. Miként teszünk majd hozzá a terveihez, bármi hiba fennállása nélkül, amivel elvehetünk belőle.
- Hát ez elég szomorú, hacsak a térdemet fognád meg.- kuncogok, majd a játékosság helyét átveszi valami sokkal intenzívebb. Azt hiszem itt van a stoptábla, ahol meg kéne állni, vagy legalább lassítani. A biztonságérzetem viszont minden érintésével egyre jobban nőt, ami eléggé furcsa volt, tekintve hogy tudtam, éreztem a zsigereimben, hogy valami nagyon veszélyes keringőbe kezdtem bele. Mindig jól tudtam a vágyaimat is türtőztetni, irányítani, vagy megfékezni még időben mielőtt, még mielőtt hibát követnék el. De az elhatározásom gyengült, ahogy egyre közelebb jött, és ahogy illata ködbe vonta  a helyes utat. Mondjuk nem is nagyon volt kedvem arra menni, amerre helyes, így mindig átgondoltság nélkül vesztem bele ebbe az egészbe. Valahol csak lesz egy vészkijárat, ha kezd rajtam túlnőni az egész. Ezzel viszont számolnom kellett, mert Enzo jellemében, minden meg volt, ami ehhez adott volt. Ehhez pedig lehet ténylegesen túlságosan gyenge lettem volna? A kérdés ami a saját fejemben megfogalmazódik, már jobban megijeszt, és méregként kezd el széterjedni bennem. Ez mégis tettekre sarkall, és nem hátráltat.  Többet akartam ennél.
- Mindenkinek meg kell járni olyan szinteket az életében, amire nem igazán vágyik. De még talán én jobban jártam...ezt jól tudom. De valami az súgja, hogy volt a te életedben nagyobb áldozat is..- persze hogy volt, ezzel csak azt kívántam jelezni felé, hogy felkeltette a kíváncsiságomat, amit annyira nem könnyű eloltani, vagy kielégíteni.
- Hát, meglátjuk, hogy érdemes vagyok rá, vagy sem.- teszem hozzá, miközben sokatmondó sötét pillantással nézek rá. Egyértelmű volt, hogy itt nem csak a bejutásról volt már szó, hanem valami egészen másról is, amit már nem tudtunk kerülgetni.


Túl könnyű lenne, ha minden várakozását felülmúlnám. Persze mindent beleadtam, de az nem teljesen azt jelentette, hogy a teljes valómat adtam bele a mozdulataimba. Ez most nem arról szólt. Tudtam mi a célja, és annak megfelelően végeztem el a feladatot. Nem adtam bele se többet, se kevesebbet. Csak annyit, amennyit éppen elvárt. Ez pedig aligha nyűgözne le bárkit is, a közönsége kívül, akiket minden bizonnyal sikerült elkápráztatni. Ő viszont még a közelében sem volt. Azonban egy cseppnyi sértettség sem volt bennem, mindig is jobban érdekeltek, azok a férfiak, akik vagy szemetek velem, vagy éppen nem a padlóról kellett őket felmosni. Nem volt bennük semmi kihívás, vagy újdonság. Én azért akartam, hogy egy férfi életet leheljen belém, és ne fordítva legyen ez. És tudtam, hogy a kimérten fürkésző szempár tulajdonosan képes erre, már csak arra kellett rájönnöm, hogyan is kaphatnám meg tőle amit akarok. De azt hiszem nekem kell előbb adnom, hogy kapjak is valamit. Magához mérten reagál a látottakra, így amikor lejövök a színpadról, csak az ő szemébe mélyedek, ahogy közeledek felé. A közönségtől való elismerés, vajmi kevés ahhoz képest, ahogy Lorenzo rám nézz. Mert szinte fogva tart velük, és ennek a hatását a belsőm minden erőmmel próbálja figyelmen kívül hagyni. Nagyot nyelek, mert érzem, hogy kiszáradt a torkom, a térdeim remegnek, a lélegzetvételeim pedig egyre szaporábbak. Ami tudom, hogy nem azért van így, mert megerőltettem magam a táncban. Megbabonázva figyelem a mozdulatait, és szinte észre se véve a mozdulatai okát, már az ölében is ülök. A szívem vadul kezd verdesni, úgy akár egy kalitkába zárt madár, aki szabadulni akar onnan. A lélegzetem pedig, az előbbihez képest szaggatottá válik. Nem tudom irányítani, sem megállítani. Csak nyugton maradok, és hagyom hogy amit kivált belőlem, szétáradjon, és teret adok neki.  Közelsége hipnotikusan elringattak egy olyan térbe, ahonnan már reméltem nincs lejjebb. A hűvös érintés feléleszt, és nyakamban lévő nyakláncra pillantok.
- Hm, egészen csinos kis belépő, és elég drágának is tűnik.- nézek most már fel rá, és egy játékos mosollyal egybekötve kacsintok. Viszont egy nyaklánccal gazdagodva, ami most már  bebocsájtást engedett az ajtó mögé, de mégsem éreztem úgy hogy elégedett vagyok.

Ahogy követem Lorenzot, sikerül visszanyernem lényem azon darabkáját, amelyik még nem fürdőzik az izgalomban, és talán még tud gondolkodni is. Még ebből a távolságból is éreztem az illatát, olyan volt, akár egy téli hideg estének. Míg érintései perszelőek voltak. Egyre nyilvánvalóbb volt, hogy ő nagyon is jól tudta mit művel velem. Tudta mire volt szükségem, ezt pedig nem nehéz onnantól kihasználni. Megérkezve a helyre, fogalmam sincs, mire koncentráljak, az érintésére, ami megint azt a fura bensőséget árasztja magából, arra amit mondd, és ahogy formálja a szavakat, vagy arra amit látok. Egyszerre sok volt, és a növekvő extázis pedig nem nagyon segített a koncentrálásban. Ez egy nagyon elcseszett cukorka bolt volt, én pedig nagy eséllyel nagyon megfogok hízni, ha ez így folytatódik tovább. Nem szólalok meg, csak végig vezetve a tekintetemet a szobán, ami ugyan hatalmas volt, mégis a pulzáló kéj betöltötte minden egyes négyzetcentiméterét. Egyik kezemet finoman Enzo kezébe csúsztatom, mint egy biztos pontként ha elvesznék, bár nem vagyok abban biztos, hogy ő ezt a folyamatot hajlandó lenne leállítani.
.-- Te jó isten suttogom magam elé, ahogy egyre inkább kiélesedik minden. Egymásba fonódó testek által alkotott kép amit néhol a fényeknek köszönhetően még érzékibb köntössel ruházta fel. Az ujjbegyeim bizseregni kezdenek az érintés után, így a lábaim magától megindulnak befelé.  A rám vetülő figyelemmel párosítva, pedig még inkább vonzz az egész. Nem az a fajta nő aki az ilyesmitől visszariad, viszont az már aggodalomra adott okot, hogy sokkal otthonosabban éreztem magam, egy ilyen környezetben, mint bárhol máshol.
- Szóval ez folyik itt péntek esténként...vagy leginkább ez is..-helyesbítek, míg kezeim végig simítanak, egy finoman íve alabástrom fehér háton. Egy pillanatra összetalálkozik a nővel a tekintetem, de tovább haladok. Ajkaimat benedvesítve fürkészek tovább a szobán belül. Míg a forróságot még mindig ott érzem a tenyeremen, és ami egyenesen tovább kezd haladni az ölemhez.
- Gondolom te is itt ütöd el az idődet.- szólok hátra, bár már abban sem vagyok biztos, hogy Enzo a hátam mögött van.
Egy egészen kis pillanatra lehunytam a szemeimet, majd amikor újra kinyitottam egy izmos mellkassal találtam magam szembe. Nem is akármilyennel, a sötét barnától egy kicsit világosabb, de ettől még egyértelműen lehetett tudni, hogy tulajdonosan színes bőrű. Óvatosan végighúzom rajta az ujjamat, amivel felélesztem a bennem rejlő mohóságot.  
- Szóval így működik..- jegyzem meg halkan, majd végül felnézek éles vonásaira.- Elképzelek valamit, és meg is jelenik. Tetszik!.- huncut fény gyúl a szemem, és a mosolyom is pontosan illeszkedik, tekintetem pajkosságához.

●  ●

Túl könnyen, és túl mélyre hatolt az elmémben. Amiről még magam se tudtam eldönteni, hogy élvezem, vagy inkább kezd megrémiszteni ez az egész. Annyi biztos volt, hogy jelleméből fakadóan meg volt ehhez a képessége. Mellé párosult egy olyan szempár is, amitől még akár azt is  elhittem volna, hogy a pokolbéli örökkévalóság is biztonságos, ha ő ott van. Ennek ellenére sem állt szándékomban visszatáncolni, pontosan azért, mert olyan veszélyt tartogatott számomra, amiért eddig szomjaztam. Ő volt maga...Arthúr az Excaliburrral. Minden esély meg volt rá, hogy a mitikus kard, amit a lába közt hord, talán az én függetlenségemet hordozza magában, ami majdnem olyan nemes feladatnak látszott, mint egy nemzet felszabadítása. Gondolataim teljesen másfelé terelődnek, ahogy egyre többször megpillantom a jeges tekintetét,  vagy éppen az aranylóan tökéletes haját. Nem tudom melyik okozhatja, az elzáródást az agyamban, de hangja egy pillanat alatt vissza ránt a bámészkodásból, amit annyira nem is rejtettem véka alá.
- Állítólag, még senki nem jött vissza, hogy alátámassza.- értek egyet vele. Az egyetlen jelző, amivel még soha életemben nem illettek, és valószínűleg nem is fognak, meg annyira nem is akarom, hogy ez határozzon meg.
- Véleményem szerint, csak akkor tud valami/valaki igazán ragyogni, ha sötétséget jobban ismeri, mint bárki más. Azt hiszem ez adja meg annak sebességét is, ki milyen gyorsan merül alá, és válik felejthetővé.- Jól ismertem a sötétséget, sokkal jobban, mint kéne. Hamar rá kellett jönnöm, ha valami igazán számít, az az hogy saját határaidat megtapasztalod, mielőtt  más tenné meg helyetted. Egy másik ember felett nincs hatalmad. Talán Enzo is egy határ volt számomra, amit nem biztos, hogy jó döntés lenne átlépni. Legalábbis, előtte mindenképpen mérlegelnem kéne, hogy mennyiben tudok felülkerekedni, ha esetleg más hozna magával, amire én számítok. Minden ember hordozott magában valamilyen veszélyt. De Lorenzot ezt talán még vonzóbbá tette, és még csak észre sem lehetett venni, hogy már rég az ujja köré csavart.
Persze fejben logikázhattam, ameddig csak kedvem tartotta, de sajnos zuhanni mindig könnyebb, mint megtartani az egyensúlyt a józan ész, és a vágy között.  
- Nem biztos, hogy jó ötlet ha fogadásokba fogok, Belegondolva, roppant nagy tehetségem van ahhoz, hogy mindent elrontsak. Szóval elgondolkodtató, hogy kinek is lenne kockázatos..- Mosolyodok el huncutan, bár tudtam jó, hogy kettőnk közül, azért én húznám a rövidebbet, és nem ő. Tisztában vagyok az erőviszonyainkkal, nagyjából. Ami azt jelenti, hogy tudom, hogy a nagyobb játékos, csak arra még nem tudtam rájönni, hogy mennyivel is..elgondolkodva húzom el az ajkaimat, és úgy kezdem el fürkészni, mint aki próbál, egy eddig fel nem fedezett jelet észre venni rajta. De tudtam jól, hogy nála ez egészen másképp működik, csak akkor láttat többet, ha érdeke úgy akarja.
- Hm. Ez pontosan úgy hangzik, mint az én látszatmagatartásom.- kuncogok halkan.- Csak talán én nem gerjesztek annyi félelmet, mint egy fegyver. Sokszor a félelem mögött, nem látni azt ami valójában számít.- gondolkodom el egy pillanatra. Olyan mélységekbe mentünk, amit már nagyon rég nem jártam meg, nem azért mert nem akartam volna. Egyszerűen csak  az életem, azon szakaszában vagyok, ahol most nem ez számít. Egészen pontosan, én nem számítottam.
- Talán részben igazad van. De amit te mondasz túl egyszerű lenne, és talán még el is fogadnám. Te csak két óráig töltöttél el időt az apámmal, egy légtérben. Amiben persze megismerheted az üzlethez való hozzáállását, de mást nem látsz belőle. Valójában senki sem lát túl azon, ami ő valójában, és ahogy intézi a dolgait, vagy ahogy a családjához viszonyul. De ez így is van rendjén, hisz önmagában a hálózat amit vezet, annak épp ugyanez a lényege.- viszonzom a tekintetétt. Azt aláírom, hogy sok mindenben több lehet a tudása, mint alapvetően nekem. De a szüleimhez fűződő viszonyom,  a vérköteléken kívül, már nem biztos, hogy teljesen átlátta azt. Akármennyire is meg van ehhez a tapasztalata.
- Jaj, Lorenzo, ugye te nem akarsz lenyomni a torkomon, olyasmit mint: Az idő mindent begyógyít...a nagy frászt gyógyít be, és aligha hinném, azzal, hogy telik, azzal  ugrok egy-két lépcsőfokot. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az időnek. Ez rajtam múlik, és a tetteimen, és persze azon, hogy mennyire is vagyok képes megugrani önmagamat, újra és újra.  Az idő nem nekünk dolgozik, hanem magának. Az idő egy kicseszett ribanc- A mondandóm végére érezhető, egy kis él a hangomban, a zaklatottságom ezáltal még erősebben lüktet bennem. Nem ideges voltam, egyszerűen csak ott terjengett bennem, valami felismerhetetlen feszültség. Lehet ez is a játékának a része?  Az bizonyos, hogy jobban oda kell figyelnem, mert röpke 15 perc alatt sikerült  kizökkentenie, a játékosságamból, és zavartalanságomból, amelyek közt könnyedén ellavíroztam. Ez pedig, még jobban erősítette bennem a kíváncsiságot, hogy ki is ő valójában. De a kérdés a számra égett, akár egy hét pecsétes titok.
- Elnézést, kicsit elragadtattam magamat.- pillogok fel, a fölém magasodó Lorenzora,úgy akár a ma született bárány. Aligha hiteles, de ha már a mai nap folyamán, tényleg előtte akarom felvonultatni az emocionális repertoáromat, ez már belefér.
Ahogy meglátom azt az apró mosolyt finom metszésű arcán, elpárolog belőlem a hirtelen jött büszkeségemtől vezérelt indulat. Ami valójában annak szólt, hogy túl sokat tudott, vagy túl jól tippelt.
- Háááát, ilyet se mondtam még nekem.- nyújtom el a szavakat, mint a rétes tészta, majd hasonló modorban én is elmosolyodok. Arra már rájöttem, hogy nem csak tekintete, az illata, de a magatartása is hűvös volt . Az pedig, hogy néhol felengedett, kicsit olyan érzéssel töltött el, mintha én lennék a napfény, aminek hatására egy picit olvadni kezd. De ez megint csak, egy túlzott elgondolás részemről, én aligha vagyok hasonlatos a fényhez, neki pedig túl jól állt ez a habitus.
- Ezért mondom mindig, hogy a világon mindenkinek mazochistának kéne lennie. Sokkal jobban értékelnék a szenvedést, és a jó dolguk hiányát már észre se vennék. - játszok el egy pillanatra a gondolattal. De egy félrevezető mosollyal próbálom palástolni, hogy valami nagyon is fájdalmas dolog jelent meg, lelkiszemeim előtt.
Minden erőmmel inkább arra próbálok összpontosítani, amit most a kezembe adott. Nem pedig arra, hogy én jelenleg minek a hiányában szenvedek. Hisz, hogy is szenvedhetne hiányt valamiben az ember, amit talán csak ő érzett..

Gyermeteg gondolat lenne, ha elhinném magamról, hogy az itteni lányokat lekörözzem. Mondhatni semmiben nem értem fel hozzájuk, én egyszerűen csak jól manipuláltam az embereket, jó érzékem volt hozzá. Hisz, egy olyan nő voltam, aki olyan piac élére próbát feltörni, amit a férfiak uraltak. Persze ennél több volt mindig bennem, mint amennyit mutattam. De a férfiaknak gyakrabban keményebb az arroganciájuk, mint a farkuk. Ami alapvetően nagy baj, de mivel az üzletfeleimről volt szó, ez engem hidegen hagyott. Már amennyiben nem arra volt szükség, hogy másképp hassak rá.
Azonban ez más volt, sokkal inkább izgatott Enzo figyelme, mint amennyire a tánc alatt mutattam. Tudtam, ha a szemébe nézek lehet elveszek, vagy éppen teljesen másképp fogok cselekedni. Így viszont az elképzelés a fejemben, és amit a színpadra vittem, majdnem azonos volt. Persze, arra továbbra se voltam felkészülve, amilyen hatást kiváltott belőlem, és hirtelen ért a közelsége még mindig. De, mint mindig, most is próbáltam, egy maszk mögé bújni, ami inkább a könnyedségről árulkodott, és nem arról, hogy a bennem feszított tűz, kezd rajtam elhatalmasodni.
- Így már mindent értek.-szólalok meg halkan, míg a nyakamban ékeskedő rejtélyes darabot fixírozom. Több minden átfut az agyamon, többek közt az is, hogy vajon kinek került az életébe..

Minden egyes idegvégződésem lángba borult. Hasztalanul próbáltam gátat vetni, azoknak az erotikus képeknek, amik megjelentek előttem, ahogy Lorenzo hozzám ért. Mintha a bőröm alá ette volna magát, minden egyes apró kis mozdulata, ami nem sok volt, de gondolataimat, tökéletesen egy irányba navigálta. Foglyul ejtette a őket, én pedig úgy éreztem, hiába vergődőm, ebben az édes, mégis kínzó foszlányokban, nem érek el vele a kívánt célhoz. Csak  azt hogy még intenzívebben érezzem, vágytam arra, hogy érezzem. Ahogy újra megérzem a lehelet könnyű érintést, mély levegőt veszek, és próbálom elnyomni a kikívánkozó nyögést. Ezernyi szikra fut végig a gerincem mentén, és mind egy pontban kezd összpontosulni.
- Nem, ez csak az imaközösség, az istenem olybá tűnik egyelőre megtagadja tőlem az áldását. - incselkedem vele, e épp csak annyira, hogy ne legyen túl egyértelmű. Végigpillantav a szobán, egy nagyot nyelek. Nem volt még hasonló élménben részem, csak elég közel táncoltam hozzá, még tizenöt éves fejjel. Ami nyilván nem helyén való, de ez akkor nem is érdekelt, sajnos a hely tulajdonosát, aki apám jó barátja, őt már annál inkább. Így beljebb sosem jutottam.
Most viszont lépteim, kevésbé magabiztosak, mint akkor voltak,  talán azért, mert tudtam, hogy innen nem állíthat már meg semmi, addig zuhantam ameddig csak akartam.
- Gondolom vannak bevált szeretőid, vagy éppen azért látod izgalmasnak, mert mindig más hölgyekkel akadsz össze?-füzöm hozzá a kérdésemet, ami lehet részemről egy, enyhe tapogatózás is. Sőt biztosan az, de jelenleg a határok annyira egybe mosódtak, hogy a szavaimat se válogatom meg. Meg sem próbálom köntösbe bújtatni.
- Érdekes ellentmondás.- teszem hozzá, miközben igyekszem a hirtelen jött éhségemet, levezetni, így csak végig simítok egy nő hátán. Alapvetően nem voltam behatárolható a szexualitásomat illetően sosem, de ez épp ettől volt izgalmas. Egy nő és egy férfi szépsége nem volt ugyanolyan, de mindkettő ugyanazt váltotta ki belőlem, ha elég nagy hatást tudtak rám gyakorolni.
Hamar elterelődik a figyelmem, ahogy megjelenik előttem eg férfi. De ez annak is betudható, hogy hirtelen nem tudok hova összpontosítani. Az érzékeim már szinte robbanásra készek voltak, és az érintésével még mélyebbre lök, ahonnan igyekeztem kimászni. Hirtelen túl intenzív lesz minden, és a forró érintésnek valami még robbanás szerű élményt kéne kiváltania, de tudom, hogy ez nem az. Alapvetően nem lenne rossz, fehér tölteléknek lenni két csokis keksz közt, de a hiány továbbra is ott lappangott bennem.
- Nem szabadulsz tőlem, olyan könnyen.- hangom kihívás ígéretével telik meg, még finom kecses mozdulatokkal, kislisszolok a két férfi fogságából, és egészen közel lépek Enzohoz. Ujjaim végig simítanak a mellkasán, miközben  a buja fény, fel-fel bukkan a szememben.
- Kérni akarok tőled valamit..- suttogom, de nem teljesen közel az ajkához, csak éppen annyira vagyok távol tőle, ami sejteti, hogy mire hajtok. Majd óvatosan a füléhez hajolok, mintha bensőséges titkos szavakat suttogtam volna el neki.
- Azt akarom, hogy végignéz mindent.- ajkaimmal finoman megérintem a fülét, miközben szavaimat most már a legkevésbé sem ködösítem.- Azt akarom, hogy lásd amikor darabjaira hullok, ami nem miattad lesz.- provokatív szavak hagyták el végszóként ajkaimat, és hogy még több elszántságot árasszak Mélyen a szemébe néztem. Van egy olyan érzésem, hogy újra felszántották a poklot..

●  ●

Az előttem álló férfi, egyszerre tudott volna megadni mindent, és elvenni. Olyan ötvözetet nyújtott, amitől egyszerre talán kicsit tartottam is, de pont azon ok miatt izgalomba is jöttem. De az is épp oly lehetséges, hogy csak ennyire beteg az elmém, és a fantáziám már túl messzire nyúlt, annyira, hogy talán még néha én magam is elborzadtam saját magamtól. Valahol félúton próbálom megzabolázni a gondolataimat, mert valójában a célom kezd teljesen átlényegülni. Ami nem lenne akkora probléma, ha nem Lorenzo Vercotti személye állna ennek központjában. Mérlegelni kezdek, a még meg nem hozott döntésemről, amit lehet már akkor meghoztam, amikor olyan helyre akartam be tipegni, a kis cipő sarkaimmal, ahova nem vagyok illetékes. Ez már talán meg is alapozta Lorenzoval “kapcsolatunk” természetét, ami eddig nem evezett túl messzi vizekre. Azon kívül, hogy megittunk néha, egy-két italt együtt, én néha tettem felé, egy-egy kacérabb megmozdulást, de ennyiben ki is merült. Most viszont az eszmecsere folyamán, érzékelhető volt, hogy valami teljesen más légkör mozgolódott. Csak tán, míg nála tudatos volt, hogy ezt megteremtse, engem könnyen elvezéreltek az érzelmeim. Ezért se tudtam felülkerekedni, hisz ez az ő birodalma, úgy navigált, ahogy csak akart, és úgy uralta az embereket, ahogy csak kedve tartotta. Köztük engem is.
Viszonozom a pillantását, nehéz úgy a szemébe néznem, hogy az ne a megadást tükrözze, vagy annak egy halvány szikráját. Már az törvénybeütköző, ahogy rám pillant. Egy pillanatra megmerevedek, de próbálom azzal elfedni, hogy levegőt veszek magamhoz, mintha csak egy nagyobb válasz adásra készülnék.  De nem szólalok meg, tekintette folyamatosan lefegyverezz,  megingat abban amit mondok, amit érzek, vagy amit érezni akarok vele kapcsolatban.  Nem szoktam hozzá, az ehhez hasonló attitűdhöz. Nem is azért, mert apám neve jelentett valamit az alvilágban, hanem leginkább azért, mert minden férfival szemben megelőztem azt, hogy uralkodni tudjék felettem.  De mintha minden ellenállásom, csak lomha végtagokkal próbálná magától eltaszítani. Ezért nem tudtam, hogy utáljam, vagy imádjam. Az érintései azt sugallták, hogy az imádatnak hódoljak, míg a mondanivalója, azt hogy tartsam meg a két lépés távolságot tőle. Ő nem csak úgy beszélt, vagy érintett..ez más volt, én pedig azt hiszem későn ismertem fel.
- És minél tovább küzd, a másikban annál inkább nő az elszántság?- Igyekszem játékossággal megtölteni a hangomat, mintha pontosan ugyanazt a játékot folytatnám, ahogy eddig, de azt hiszem kevésbé sikerült, a burkolt kérdést feltenni, egy feltehetőleg burkolt célzásra. Így csak oldalra bólintóm a fejemet, így könnyebben belesimulva az érintésbe.
- Nem hangzik túl könyörületes játéknak.- mert talán kevésbé játék, de ezt már teszem hozzá. Éreztem némi zavart, valami olyasmit amit nem tudtam felismerni. Talán ez is eredményezte azt a cseppnyi dühöt, ami egy pillanatra lecsupaszított.
- Neked mi a véleményed? Úgy gondolod vesztegetem az időmet?- teszem fel a kérdést, kicsit meg acélozva a tekintetemet. A kérdésem talán, egy kicsit annak is szólt, mit gondolhat rólam. Persze teljes egészében úgy sem kanám meg a választ, sejtéseim szerint, mert ahogy eddig is ott voltak azok a kimondatlan szavak. Mint ahogy a meg nem tett lépések.  Felvont szemöldökkel nézek rá, a kérdése hallatán.
- Válaszolhatnék erre a kérdésre, de úgy gondolom felesleges lenne, nem igaz?- teszek fel én is, egy felesleges kérdést. Tudta ő is, hogy a kérdés kinek, vagy éppen minek szólt. De azt hiszem, ez a domináns férfiak hatáskörébe tartozik. Minél inkább próbálsz tudomást venni, egy elhintett pillanatról, amit ő váltott ki. Ő abban a pillanatban vissza vezérel..mintha csak szembesíteni akarna önmagammal. Miközben tekintetével azt üzenni, hogy nem nyerhetek.
- Nos, annak is lenne értelme.- mélázok el egy pillanatra.- Lehetséges, hogy épp kefélnél a falnak döntve, én pedig úgy lennék meztelen, ahogy kedvelem is.- vágok vissza, míg ajkaimra egy ördögi mosoly telepszik.
-Általában mindig az szenved a legjobban, akinek minden adott arra, hogy olyan életet éljen amilyet más nem. De, én azt a pillanatot várom, amikor a bárányok elfogynak, és a farkasok elkezdik egymást enni, és az erőviszonyok kiélesednek. - kacsintok rá futólag. Nem céloztam semmire, de valójában eljöhet az a pillanat, amikor ez az egy mondatom, azzá válik. Még ha nem is pontosan ebben a helyzetben, amiről eddig beszéltünk.

+18

Minden gyönyörtől elvonatkoztatva, amit a szemem elé tár Lorenzo, lassan kezdem úgy érezni magam, mint egy macska. Egyrészt úgy cirógat, mintha csak jelezni akarná hogy hallja amit mondok, másrészt  pedig lassan tényleg dorombolni kezdek a kezei alatt. De a késztetés elhall bennem, és majdhogynem egy elemondó sóhajjal nyugtázom, hogy nem kapok választ. Legalábbis attól egyértelműbbeket biztos nem, mint amit eddig kaptam tőle. Persze egyértelmű volt a kérdésem mögöttes tartalma is, így talán ostobaság is lenne azt várni, hogy tényleges választ kapok.  Így kihívásként értelmezem.
- Hát jó, keresgélésben egész jó vagyok.- vonom meg a vállaimat. Mi sem támaszthatná alá jobban, amikor kigyúrt, kávé barna férfiba botlok. Habár érintésim már inkább szándékosak, mint a véletlen műve. Így amikor az viszonzásra talál, nem is akárhogyan, talán kicsit beleveszek a hívogató kéjes ígéretbe, amit ez a két férfi tartogathat nekem. De annyira még észnél vagyok, hogy visszatáncoljak Enzo közelébe. Nem, nem ijedtem meg.  Egyszerűen csak azt akartam, amit ő hatalmába lenni annak, hogy hatással legyek rá. Miért? Talán így akartam visszavenni, amit elvett tőlem.  De ahogy megérintem, ahogy közelebb hajolok hozzá, az az én helyzetemen ugyanúgy ront egy kicsit, habár a szavaimat igyekszem, egy érzéki magabiztosságba csomagolni. Tovább is mentem volna, de mintha olvasna a gondolataimban, és előbb cselekszik, mint a kezeim amik a mellkasára forrnak. Alsó ajkamba harapok, ahogy lehámozza rólam a ruhát. Ennek hatására még közelebb simulok hozzá. Elnyújtottan veszek levegőt, és a lábaim újra remegni kezdenek, ezt persze nem látni, d érzem, hogy gyenge lábakon állok, pontosan mint az elhatározásom, vele szemben. Az elhangzott szavaim ugyan hatni akartak rá, most mégis úgy érzem, hogy fordítva történt.  Újabb zavar fut végig rajta, amit kísér némi düh is, de még mielőtt reagálhatnék, újra tompítani kezdi az érzékeimet, nem mintha ettől a bennem felgyülemlett feszültség elmúlna. Így amikor megcsókol  hevesen viszonozom, tered adva a tomboló  feldúltságomnak, ami vegyülni kezd az iránta érzet vágódásommal. Halkan belenyögök a csókba, ahogy kemény testtét megérzem neki szorulni az enyémnek. Majd amikor elválnak ajkaink, pihegni kezdek, és ajkaim a hiánya után sajogni kezdenek. Csak tompán hallom amit mondd, ezzel ellentétben még élesebben érzem amit csinál. Beleremegek, és végigfut rajtam a hideg, és a gerincem mentén egyre gyorsabban cikázni kezd az a bizonyos melegség, ez pedig akkor kezd tetőzni, amikor újra megérzem az ajkainak finom érintését, majd a harapását, amitől egy halk  elfojtott nyögés szökik ki a torkomból. Gyűlöltem, azért, mert ezt csinálta velem . Mert a testem utána áhítozott, míg az agyam teljesen mást akart.  Utoljára, még egy forrongó pillantást vetek rá, majd a figyelmemet a két férfira terelem. Viszonozom a csókjaikat, majdnem ugyanolyan vadsággal, mint Lorenzoét. Közben kezeimet, amik eddig éhségtől kiáltoztak végigvezetem a testükön. Minden mozdulatukat figyelem, és felnyögök, az erőteljes kéj áradattól ami felém érkezik. Miközben testemmel hozzájuk simulok, néhol valamelyik karjába vagy vállába marok, ajkaimmal amelyiket érem finoman végig szántok az ajkaimmal a bőrén. Minden érintésemből sugárzik a mohóság és a felindultság. Enzo érintése és csókja szépen a bőröm alá mászott, és sátrat vert ott, jelezvén, hogy hiába is próbálom a figyelmem teljes odaadással ennek a két férfinak adni, nem lesz elég. Pedig érintéseik, már túl mentek a becézgetésen, pontosan azt csinálják amire vágytam. Elnyújtott kéjes nyögés szakad fel a torkomból, és még hangosabban adok hangot az élvezetemnek, amikor tovább mennek. De nem annyival tovább, mint én azt szeretném. Az évezettől hátrahajtom a  fejemet, kezemmel valamelyik vállába marok, egy kis biztatásként de csak a két eltérő váltakozása kezd el lüktetni, ami folyamatosan erősödik, de nem eléggé. Izmaim szorosan körül ölelik az ujjaikat, szinte már feszítenek odalent, de nem érdekelt az enyhe fájdalom sem.  Azt akartam, hogy addig keféljenek, amíg Enzo minden mozdulata, halványodni kezd bennem. Testemmel próbálok mozdulni, de lüktető kéj bombaként szorultam közéjük. Gyötrődök, a csípőm néhol megráng a közeledő extázistól, majd egy pillanatra Lorenzo fel nézek, kéjtől párás tekintettel.  Biztos voltam benne, hogy készakarva fel volt készülve másra is.  Dacosan szakítom el tőle a tekintetemet, és a pulzáló izmaim még jobban megszorulnak az ujjaik körül.
- Azt hiszem elég volt az előjátékból fiúk!- hangom eltorzultan, és talán kicsit követelőzően cseng. De nem érdekelt, csak az hogy még ha a valódi célomat nem is érem el vele. Én el tudjam felejteni azt, amit ő ért el nálam.

●  ●

Általában vad, és élettel teli voltam.  Minden buja ígéret ott volt a tekintetemben. Az pedig kétségtelen volt, hogy szilaj természetem, ami párosult az óvatossággal, mindig jobban vonzotta a férfiakat. Még azokat is, akik próbáltak nekem ellenállni. Persze, ez mellé körül ölelt egyfajta sejtelmesség, titokzatosság, amitől még hamarabb a csapdám rejtekeibe tudhattam őket. Anélkül, hogy tudták volna, hogy éppen felfalni készülöm őket. Lorenzo viszont, más volt. Ő rá nem hatottak a módszereim, vagy ha mégis, egy pillanatra én voltam az aki visszahőkölt, mert tudtam, hogy túl nagy vadra lőttem. Avagy leginkább, hogy én vagyok a préda, és ő a vadász. Alapvetően nem voltam kibékülve ezzel a felállással. De most minden jel arra mutat, hogy egész kényelmesen érzem magamat, a személyemre felállított csapdában. Valószínűleg, neki elég volt, az a pár óra, hogy alaposan kiismerjen, és meglássa a gyenge pontjaimat, amik hol jobban előtérbe kerültek, hol pedig igyekeztem elrejteni őket, jó mélyre.
Lorenzo tekintette, megzabolázhatatlan erőt sugárzott, amitől földbe gyökerezett a lábam. Egy pillanatra elfelejtetek levegőt is venni. Egy valamit tudtam, hogy amit ő tud, az még a képzeleteimet is felülmúlja. Ahogy a szavakat kiejti, egy idegenérzés, végigszalad a gerincemen, mintha a szaval súlyát akarná jelezni, és talán ennek is a hibája, hogy kicsusszan belőlem, egy kicsit sem könnyed kérdés.
- Öltél már embert?- a kérdés túl szárazon cseng, ahhoz képest, hogy miről is beszélünk. Azt is tudtam, hogy enyhén pofátlan kérdés volt, ha abból a szemszögből nézem, hogy feltételezek róla egy gyilkosságot. De olyan világba születtünk bele, ahol ez bizony, normálisnak számított.  Így nem túlságosan izgattam  magam azon, hogy mit fog hozzá szólni, vagy éppen merre kanyarodik el a beszélgetés a továbbiakban. Persze, ebben az is közre játszott, hogy nem féltem Lorenzotól, mármint ebben a vonatkozásban. Az más, amikor tudom, hogy a lelkem mélyére lát, és talán többet tud rólam, mint én magamról, akkor még az is kegyesebbnek tűnik, ha inkább keresztül lövi a fejemet.
- Igen, talán így van. De ez csak mi látjuk így, egy egyszerű  ember számára, ez a legsúlyosabb elkövetett bűn. Nem azt fogja meglátni benne, amit mi. Az pedig tény, hogy míg a közemberek, a szomorúságot, és a saját önsajnálatukat kötik hozzá. Addig mi egy kicsit másképp látjuk. Talán fellélegzésnek éljük meg, vagy egyfajta szabadságnak, amit a kezünkbe ad.- osztom végül is a véleményét, mert valahogy hasonlóan tekintettem én is, a halálra, a döntésekre, és hogy az milyen kihatással lesz az életemre. Habár gyakran dobáloztam, bibliai idézetekkel, ez közel sem azt jelentette, hogy hiszek is bennük. Inkább csak egyfajta megnyilvánulás, az olyan emberek felé, akik nem tudták volna megérteni azt, ami valójában bennem lezajlik.  Nem azt mondom, hogy nem érzek. De másképp. Azt hiszem a mi világunkban, ezt az igényt kell szem előtt tartani. Deformitás lenne? Lehet.  Szerettem volna azt hinni, hogy mindez egy játék. De a játék egyszer véget ér, amikor valaki nyer..itt viszont senki sem nyert, csak kiszállt, ha már nem bírta tovább.
Szavai egy pillanatra megakasztanak. Egy ideig nem tudom mit válaszoljak, mert nem erre számítottam. Csak nézek fel rá, mintha várnék valami helyesbítést tőle, ködösítést, amitől már kevésbé lesz ennyire kendőzetlen a mondanivalója. Számat kicsit begyűröm, hogy elnyomjak, egy szét terülni vágyó mosolyt, amitől úgy festhetek, mint egy kislány, aki épp a cipője orrát lesegeti zavarában.
- Honnan tudod ennyire biztosra, hogy több van bennem?- teszem fel neki a kérdést. Éreztem néha, hogy többre vágyom ennél, ami most vagyok, de az még nem azt jelenti, hogy a képességeim is meg voltak hozzá. A környezetem egész könnyen vissza terelt oda, ahova az ő szemléletük szerint való vagyok, és ha az apád teszi ezt veled, akinek adsz valamennyi a véleményére, egy kicsit el is hiszed, hogy csak ez a te utad. Fontos vagy, de mégse.  Úgy kaptam, hogy közben el is vette belőlem azt, ami képessé tenne arra, hogy tovább lépjek. Ebből következik talán az is, hogy bizalmatlan vagyok mindenkivel kapcsolatban, és inkább tartok magam előtt még egy réteg maszkot, minthogy a teljes énemet felfedjék. Túlságosan sok lenne, és gyengévé tenne.
- Azért zavar, mert a szándékaid nem egyértelműek. És néha jobb módszer, ha te zavarod össze a másikat, mint ő téged. Bár jelen esetben, azt hiszem, vagy rettentő pocsék vagyok ebben, vagy csak emberemre akadtam.  Esetedben, az utóbbira tippelnék. - oldalra billentett fejjel mosolygok fel rá. A hirtelen jött feszültség elpárolgott belőlem, de valahogy még mindig ott motoszkált bennem, mintha csak kellő erőre várna, hogy végre robbanhasson.  
Sejtettem, hogy mi az, amit szeretne tőlem. De még  mindig csak kerülgettük, egyikünk se mondta ki. Én pedig nem tudtam, hogy hajlandó vagyok, csöbörből vödörbe esni.  Az mellett sem tudtam elmenni, hogy jobban hatott rám, mint amennyire szerettem volna. Ettől a késztetés egyre nagyobb lett, hogy szépen kitáncoljak a helyzetből, de a próbálkozásom újra halványodni kezdett. Lehetett ezt akár védekezőmechanizmusnak is be tudni, majdnem olyan, mintha kimenekülnék a helyzetből. De erről szó sincs, csak követem az általam felállított ritmust, aminek most átvette a helyét az övé.
Ahogy átkarol, és a fülembe suttog, egy pillanatra lehunyom a szemeimet, és a karjába simulok. Bármire is váratott, talán azért volt, mert valamire fel akart készíteni. Még mindig nem tudnám meg mondani, hogy mit látott bennem, ami miatt más lennék, mint az összes többi nő, az viszont biztos volt, hogy szavai ugyanazt a részemet dolgozta meg. Újra, és újra.
- Nos, azt hiszem, én egy kicsit kevesebbet kaptam belőled, mint te belőlem. De elég türelmes jószág vagyok.- kuncogok, és abban a pillanatban el is hal a hangom, hogy érzéki játékba kezd az ajkaival. Mélyen beszívom a levegőt. Egy valamit  éreztem magamon, azután is, hogy elment, az illatát.

***

- Mondjuk, ha így mondod, leginkább lehetetlen feladatnak érződik.- sandítok fel rá. Tudtam, hogy Lorenzo az a fajta férfi volt, akinek először megadod magadat, majd utána lángba borítja az elmédet, és a testedet egyszerre. Habár én  nem azok közé tartoztam, aki hamar feladja. De az sem volt az én műfajom, hogy megszenvedjek valamiért, vagy valakiért. Persze még ne vetettem be minden fegyveremet ellene, és azt senki se veheti el tőlem, hogy olyan felációs képességekkel rendelkezem, amitől minden pasi eldobja az agyát. Pont olyan kis torkos voltam, mint Kleopátra, legalábbis a feljegyzések szerint amit olvastam.
A nagy  történelmi alakok , és szexuális szokásaik mellett, szépen megint köd szál az agyamra. Meddő próbálkozás lenne, ellenállni az érintéseinek, vagy éppen úgy tenni, mintha nem lenne rám hatással.  Ettől függetlenül a düh, amit éreztem mardosott belül, mert tudtam, hogy egy részem az engedelmesség felé hajlik. Afelé, hogy megadjam amit akar. De tudván, hogy a köztünk elhangzott szavak, valami másról is szólt, nem csak egy bájcsevejként zajlott le köztünk. Tartottam belemenni valami olyasmibe, amit nem én irányítok. Így egy olyan utat választottam, amivel megtarthattam, vagy annak látszatát fenntarthattam, hogy nem lesz olyan könnyű. Így némi dühvel vegyült sértettséggel viszonozom ajkainak játékát, amivel lassan teljesen sikerül megőrjítenie. Nem tudok másra fókuszálni, még akkor sem, amikor már a két fekete férfi kezei közt vonaglom meg a vágytól, de mégsem azt a hatást érik el vele, amit akarok. Nem ez az ami kell. Gyűlöltem, hogy ekkora hatással van rám, én soha nem engedtem egyetlen férfinak sem, hogy uralkodjon rajtam, mert tudtam mire voltak képesek. De egyrészről játék is volt az egész, amiből úgy tűnt én kezdek rosszul kijönni. Rá kellett jönnöm, hogy a két egyed, aki némi élvezetet nyújtott volna, csak parancsra hatják végre, éppen annyit amennyit megengednek nekik. Ebbe így belegondolni, kiábrándító, és alapvetően nem túl izgalmas, mert tudtam mire megy ki a játék. Ő játszadozhat velem, de fordítva már nem. Nem mondanám magam türelmetlen embernek, de a kielégületlenség el tudott sodorni, egy olyan állapotba, ami már túl megy a zaklatottság állapotán.  Nem igazán szerettem, ha szórakoznak velem, így épp azon vagyok, hogy kitörjek a két férfi fogságából, amikor a fülembe dörmög az egyik.  Érzem, ahogy a felindultságom a tetőfokára hág, amikor bőröm érintkezik a nyirkos bőr felülettel, és ebből a helyzetből már nem igen volt kiút, ugyanaz végig ment ami az előbb pár másodpercre, csak most sokkal intenzívebb volt, és mást kilátást is kaptam. Egyszerre gyűrűzik bennem végig a félelem és az izgatottság, amit nem tudtam hova tenni, mert folyamatosan a közelgő orgazmusra koncentráltam, ami elhalványodott, ahogy már a közelébe értem. Olyan kibaszott játék volt ez, amitől már a falat kapartam, és az előtte lejátszódó jelent részvét vevőit pedig a pokolba kívántam. Habár nem voltam biztos benne, hogy nem ott vagyunk.  Zihálva kapkodtam levegő után, miközben sarkaimat már belevájtam az egyik férfi hátába, addig a másikat igyekeztem magamba fogadni a számmal. Egyszerre sok volt a látvány, és az érzés is ami nem akart eljönni. Helyette inkább hallhattam, vagy láthattam az egészet.  Tompán érzékelek mindent magam körül, egy idő után, de nem azért, mert elélvezem volna, hanem mert a testem kezdett elfáradni, abban amit nem is kapott meg valójába. A bőröm még mindig bizsereg, és odalent még mindig kínzóan lüktettek, amikor az a seggfej felsegít. Viszonozom a tekintetét , bár az én íriszeimben, már kevésbé látható olyan erőteljessé mint az övéiben.
- Nos, figyelemre méltó, hogy nem csak a férjem képes ilyen “teljesítményre”. De egyben megnyugtató is, hogy ezzel nincs egyedül.- mosolyodok el kedélyesen. Hiányoltam a beteljesülést? Persze. De többször keféltem úgy a férjemmel, hogy valójában el sem értem a csúcsot. Az, meg az én hibám, hogy amit én egy kölcsönös játéknak szántam, másképp éleződött ki mint vártam.
- De legalább az egyikünk jól járt..- lesek ki Lorenzo mögül a vörös nőre, aki még mindig az orgazmus okozta kábulatból próbálja magát összekapni, kevesebb sikerrel.
- Értem, mit akartál ezzel megmutatni. Megjegyeztem. Többet nem kérek tőled semmit, amíg hatszor át nem gondoltam, és ez a te felségterületed..itt már csak az a kérdés, hogy tovább folytatod a baszakodást és  itt hagysz, vagy esetleg megdugsz még valakit helyettem?- döntöm oldalra a fejemet játékosan, majd közelebb araszolok hozzá, miközben átkarolom a nyakát, és az egyik kezemmel végig simítok az arcán.
-  Tudjuk mindketten, hogy hatással vagy rám, talán túl nagy hatással is mint kéne, és igen az érdeklődésedbe könnyedén belesimulok, és élvezem. Viszont, ha megtagadsz tőlem dolgokat, azért hogy visszaadd, amit én egy elég  gyenge próbálkozással akartam átadni. Akkor sajnos elszomorodom, és azt te sem akarod, hogy szomorú legyek igaz?- görbülnek lefelé az ajkaim játékosan.

●  ●

Számos dolognak kéne végbe mennie bennem, ahogy higgadt nyugalommal kiejti a választ. Azt hiszem félelmet kéne éreznem, és el kéne gondolkodnom mennyiben érdemes nekem ténylegesen belemennem vele, ebbe az ismeretlen táncba, ahol ő diktálja a lépéseket. Ez egy olyan nő reakciója lenne, aki valószínűleg már ideáig sem jutott el, nem hogy még zsigeri izgalomtól fűtve, feltegyen neki, egy olyan kérdést, ami minden józan gondolkodású emberbe is jobb esetben kételyt ébreszt. Ezen egyikét se érzem. Valójában olyan mértékű kíváncsiság tör rám, amivel én magam sem bírok el, szememből valamiféle nyers érdeklődés, és vágy sugárzik, hisz valami olyasminek jutottam a birtokába, amitől kicsit többnek érzem magam, mint ami. (Nem mintha amúgy nem esne meg az ilyesmi). Telhetetlenségem, pedig egészen hamar, utat tör magának, és szavakká formálódik.
- Milyen érzés volt?- robban ki belőlem a kérdés. Hisz, akármennyire is, maga az, hogy véghez vinni egy gyilkosságot, olyan távolinak tűnt, még az én hátteremmel is. Még ha, benne is volt a pakliban. De, ahogy Enzo beavat valamivel közelebbinek érzem, nem csak maga a szó fizikai jelentését, de Enzo-t is. Kicsit olyan volt, mint a véráramfertőzés, vagy megöl, vagy nem, de már mindenképpen a bőröd alatt van.
- Igaz.- egyezzem bele végül, mert ebben a vonatkozásban nem tudtam volna ellentmondani neki.- Akkor csak vannak azon szerencsések, akik lelketlenül teszik meg. Míg egyes emberek lélekkel teszik meg, és örökre egy égető pecsétként mardossa majd, abba a hitbe ringatva magát, hogy pokolra kerül. Bár lehet, ha valaki öl..már eleve megadatik neki, hogy lélek nélkül éljen?- kisebb ellentmondásba keveredek saját magammal. Igazából nem tudtam én sem megmondani, hogy melyik lenne a helyes elgondolás ebben az esetben. Igaz, azt sem tudom megmondani, miért rendelek hozzá ehhez az egészhez, valami bensőségesebb viszont Enzo-val kapcsolatban. Miközben érzékelem, hogy nem helyes a reakcióm.
- Nem rossz taktika, ha egy nagyobb vaddal áll szemben az ember. Így nagyobb a meglepetés. Persze ez csak akkor hat, ha sikerült volna, kételyt ültetnem a határozottságba, ami mellett kiállsz, de ahogy látom, nem sikerült.-fejezem be játékosan a mondandómat, miközben végigfuttatom rajta a tekintetemet, már sokadszorra.
- Ne növeld tovább az egómat, mert a végén még piedesztálra emelem magam, azt hiszem a beszélgetésünk során ez meg is történt.- nevetem el magam szórakozottan. Majd a beszélgetésünk során, eljött egy újabb olyan szegmens, amikor nem tudok rögtön visszakézből, valami frappáns válasszal előállni, amivel elterelem a szót arról, hogy voltaképp van benne valami. Sokszor csináltam ezt, de Lorenzoval szemben nehéz dolgom volt, és volt egy olyan érzésem, hogy nem is akarta hagyni, hogy olyan szavak mögé rejtőzzek, ami csak részlegesen válasz. Mélyen a szemébe nézek, mintha tekintettemmel meg tudnám vívni, vagy éppen válaszolni a szavait, amik, túl igazak voltak. Ami b*szta a kis csőrömet, és ettől nem is tudtam csipogni a csőrömmel, csak rágcsálni az alsó ajkam, míg megfontoltam a szavakat.
- Nos, azt hiszem, a valós szándékomat már csak próbálom, leplezni az ajtó mögötti kíváncsiságommal. A szándékaim más irányt vettek időközben, vagy eleve ez volt a cél. - erre még én sem jöttem rá. Hisz több ezernyi hasonló helyen megfordultam már, nekem mégis valamiért pont ide kellett bejutni.
- Szóval úgy látod kevésbé vagyok tisztában magammal?-vonom fel játékosan szemöldökömet.- Lehet ez zavar, vagy inkább az, hogy általában meg tudom tartani a mértéket. De most nem csak nem tudom, de nem is akarom.- beleegyezés volt a részemről, valamibe, ami fel sem lett vetve? Talán. Fejetlenül mentem bele? Azt azért nem mondanám, de a megfontoltságom mögött, persze lappangott a háttérben más is, amit egy ideig-óráig visszaszorít az ember, aztán egy idő után szabadon engedi, és hagyja tombolni.
- Az idegszálaim lángokban állnak. A türelmem pedig alig várja, hogy rózsát teremjen.- Tudtam mit ért ez alatt, már csak valóban az volt a kérdés, hogy merre, és milyen módon fogok ezzel haladni.

***
Ha nem sajog semmim szex után, akkor valaki valamit rosszul csinált. Ez esetben a gyötrelmes lüktetés amilyen folyamatában többször rándulásra késztet, miközben az ajkaimat megdugják, egész brutális kinézetre, de én szerettem ami brutális. Egy valamit nem szerettem, ha végén ennek az egyvelegnek a hatása elmarad. A testi őrlődést, sokkal rosszabb módon viseltem, egyenesen egy hisztérikus állapotba lökött, amiért még könyörögni is hajlandó lettem volna. De mivel a szám teljes egészében kitöltésre került, és egy fekete férfi farka lüktetett a számban, míg a torkom egyre erősebben szorult köré, minden egyes ingerlő mozdulat után, Így csak egy elhaló tehetetlen nyögés szakad ki belőlem, ami vegyítve van némi kéjjel. Belekerültem, egy olyan örvénybe, ahonnan egy részem szabadult volna, a másik pedig egészen addig így maradt volna, amíg magánál van. Enzo mindenkorra felszámolta bennem, hogy próbáljak rajta felülkerekedni. Habár ez a jellememhez tartozott, tudtam simulékony is lenni. Idomulni a másikhoz, idővel..
A türelmetlenségem, még rosszabbá válik, amikor végignézem, ahogy egy meglehetősen formás vöröske, megkapja a feloldozást, és ahogy elélvezz abba még én is beleremegek, egy picit. Testem áhítozik a kéj után, de nem kapja meg, lassan fáradttá kezd válni, é minden érintésre érzékenyen reagál. Erőszakosan próbálom a testemet kitépni, vagy legalább arra ösztökélni, hogy közelebb kerüljön a kielégülés közepéhez. De nincs meg az a bizonyos pont, ami át tudna taszítani , ezen a kettős érzéki játékon. A harag újra fellángol bennem, és megszelídíthetetlenül pusztít bennem mindent el, minél tovább fogságban érzem magamat. Lorenzo tekintette tart ebben rabságban, ami erősebbnek bizonyul mint bármi más jelenleg. Ahogy keféli azt a nőt, és ahogy közben rám nézz. Az elmém, szépen lassan elvonul, egy szubtérbe. Ahol nem marad más, csak Lorenzo nemrég elhangzott szavai, megmásíthatatlan igazsága a dolgokban, és a hatás amit rám gyakorol. Így jól tudtam, hogy az ő döntése lesz, hogy mikor is vehetek újra magamhoz “levegőt”.
Amikor felhúzza, még mindig a bennem dúló sértettség beszél belőlem,, ami erősebb attól, az érzéstől, aminek a hiányában szenvedtem jelenleg. A dühöm sok mindenre képes, olyan határokat áthágni, amire nem is gondol az ember. Mégis amikor választ kapok tőle, több megfontoltsággal átszőve, mint az én mondani valóm. Lesütöm a szemeimet megadóan.
Egyoldalúnak éreztem egy idő után a beszélgetést, mert olyan mély csendbe burkolóztam, mint egy kislány, aki valami rosszat tett, és csak a szőnyeg puha peremét piszkálja a lábával, miközben nagyokat hallgat. Csak akkor emelem fel a tekintetemet újra, amikor megérint, és az érzékeim újra haptákban állnak.
Ellenkezni szeretnék, az a de szócska már szépen is formálódik az ajkaimra, de ugyanolyan gyorsan elillan a késztetés, mint ahogyan jött. Egyrészt érelme nem volt mondanom semmit, mert igaza van, a hallgatásom, pedig felért egy ki nem mondott “sajnálom” szóval. Persze tudtam, hogy nem ezt várja tőlem ,mert attól, mert megbánok valamit, nem biztos, hogy tanultam is belőle.
A heves lüktetés pedig újra megkezdődik, amikor elkezd izgatni az ujjaival. Kapkodva veszem a levegőt, az izgatottságtól, és a testem remegni kezd.
- Rendben.- válaszolok ennyit, nem tudok semmire koncentrálni újra, mert a forróság pillanatok alatt elönt, ahogy egy picit a félelem érzése is.
Magamba szívom a mozdulatait, és a mohóság olyan erővel tör rám, hogy legszívesebben megérinteném, de csak ledermedve figyelem. Ahogy újra megérint, most már erősebb nyögés tör fel belőlem, amivel már szinte könyörgök neki, a sajgás nem múlik, egyre inkább erősödik, és minél tovább várakozom, annál nagyobb éhséggel akarom, hogy belém temetkezzen.
Engedelmesen hagyom, hogy ledöntsön az ágyra, és ahogy a szemembe nézz, nem csak odalent nyárssal fel, hanem olyan érzés volt, hogy vele együtt a lelkemet is. Képes volt úgy manipulálni a testemet, mintha sajátjánál jobban ismerné, a nyomás pedig amit folyamatosan éreztem, már-már elviselhetetlenül kínzott. És minden egyes lökésnél, egyre többször szorulnak köré izmaim, míg a testem már ónkontroll nélkül felemészt minden. Lábaimat a derekára kulcsolom, míg kezeimmel a nyakát karlom á, közben én is egyre türelmetlenebbül hozzáadok a mozgáshoz. Érzem, hogy egyre inkább közelebb van a csúcspont, így amikor még egy fokozatot nővel az erején, és úgy nyomul előre, vadul megvonaglok a nyomás alatt. Torkomból pedig mélyről jövő kéjes nyögés tör fel. Észre sem veszem, hogy a homlokomat, a nyakához szorítom teljes erőből, és próbálom a légzésemet csitítani, míg az illatát mélyen magamba szívem. De ahelyett, hogy lenyugtatna, csak még egy nyögés csikar elő belőlem. Nem szólalok meg, csak próbálok a remegésen úrrá lenni, és összeszedni magamat, de nem megy.
Ujjaimmal finoman cirógatni kezdem a tarkóját, valójában nem tudom, hogy ezzel a monoton finom mozdulattal magamat, vagy őt akarom nyugtatni. Ajkaimmal a nyakára tapadtam, és apró lehelet finom csókokat helyeztem el, ott ahol értem. Miközben még mindig remegve szedtem magamhoz a levegőt.
Végül elengedem a lábaimmal, és visszaengedem magam úgy, hogy a szemébe tudjak nézni vágytól elpárásodott tekintettel.
- Azt hiszem most már nem csak az idegszálaim állnak lángokban.

+18
A magam könnyelműségével egész könnyedén lavíroztam olyan témák közt, amik mások gyomrát megterhelik. Emészthetetlen, és az ember inkább felöklendezné magából, mintsem magában tartaná, hogy  a rézévvé váljon valami nagyon elbaszott módon. A hatást mindig sikerült elérnem, mert voltam annyira provokatív, hogy vagy az emberek türelmén táncikáltam, vagy éppen egy mélyen elnyomott vágyat sikerült felélesztenem. Jól értettem az emberekhez, de magamhoz mérten játszottam. És állítottam fel olyan játékszabályokat, amiket csak én ismertem. A másik meg csak tapogatózhatott, hogy mikor melyik pillanatban kezd el zuhanni.
Szerettem ha az irányítás nálam van, és ha esetlegesen el is vették, akkor könnyen visszaszereztem. Enzo esetében ez lehetetlen küldetésnek tűnt, úgy navigálta a beszélgetést, hogy az folyamatosan hasson az én zsigeri kíváncsiságomra. Valószínűleg ez is volt a célja, mégis engedtem  az egész folyamatnak, hogy végbe menjen.
- Vagy csak alábecsülöd őket. Ki tudja, lehet mindenkiben benne rejlik ez nagyon mélyen, és csak arra vár, hogy valaki, vagy valami előhozza.- vonom meg lazán a vállaimat.  Persze volt akit a lelkiismerete tartott vissza, vagy éppen istenfélő volt, é az miatt. De mivel az ember kezében túl nagy hatalom van, akár képes is lehet rá, egy bizonyos ponton. Csak van akinél elérkezik ez a pont, valakinél pedig nem.  Elgondolkodom, egy időre, hogy vajon apám melyik csoportba tartozhat, vagy  hogy tapad vér a kezéhez, nem tudtam volna megmondani. Jól ismertem, de talán ha képes is lenne ilyesmire, ezt az oldalát minden bizonnyal elrejtette volna a családja elől.
- Se többet, se kevesebbet..-ismétlem a szavait, elgondolkodva.- azt hiszem ezt jobb ha megjegyzem.- nevetem el magam halkan, és bár éreztem nagyon is jól a mögöttes mondanivalót, igyekeztem magamhoz mérten reagálni.
Annyi biztos volt, hogy Lorenzoval folytatott beszélgetésem, hatással volt rám. Amit igyekeztem egyensúlyba hozni a mértékkel, amit ugyan szavakban kijelentettem, hogy eldobtam magamtól. De Mivel még mindig  ismeretlen volt az egész helyzet számomra, és nem akartam én lenni az a nő, aki egyetlen szavától elolvad, így igyekeztem az ellenállásomat megacélozni, mire a mi kis kalandunk véget ér a club falai közt. Nem engedhetem meg magamnak semmiféle elgyengülést irányába, mert tudtam, hogy csak rossz vége lenne. És az sem utolsó, ha túlságosan beleélem magam a helyzetbe, a testiségen kívül, sebezhető leszek, amivel már kevésbé tudtam volna megbirkózni, mint amennyire próbálom az ellenkezőjét bizonyítani. Igyekeztem vele kapcsolatban felismerni a határaimat, habár minden szavával ezeket a határokat próbálja bennem rombolni, ami néha sikerül, néha pedig én térek egy bizonyos ponton észhez.
- Lehet, hogy hiányoznak És igen gyakrabban erősebb az emberben a vágy, hogy megismerje azt, ami számára ismeretlen. De a későbbi károkat, amit okozhat, egy ismeretlen, néha rosszabb. Ezért mozgok gyakran én is azon belül, mert ha mindig teret engednék a kíváncsiságomnak, nem biztos, hogy későbbiekben építene, hanem rombolna. -jelentem ki, persze ez nem azt jelentette, hogy elbírnék bármivel is, ami most köztünk elhangzott. Hisz könnyen lehullót rólam egy pillanatra a pajzs, ami bekapcsolta a vészjelzéseket az agyamban, míg a testemet elborította az őrület. Így a kettő közt táncolva sem, tudtam volna  normálisan felmérni, hogy voltaképp valójában mibe is megyek bele. Az agyam egy kis része bizonyosan tudta, de mivel a jelzéseket figyelmen kívül hagyta, minden egyes becézgető érintésnél, így a válasz zsigerből jött, és nem tudtam játékosság mögé megfontoltságot erőltetni. Azt sem tudtam felismerni, hogy mennyiben vált ki belőlem gyűlöletet az érzés, vagy azt hogy fürdőzők benne egy kicsit..abból még nem lehet baj.

Vegyes érzelmek dúltak bennem. Lorenzo könnyedén zongorázott végig rajtuk. Mintha minden mozzanat, mondata, egy billentyű lenyomásával járna. Továbbra is próbált egy halványan pislákoló részem ellenkezni,de elég nehezemre esett, bármire úgy reagálni, ahogy fejben eldöntöttem. Ez volt az a részem, amit igyekeztem elnyomni, megtartani olyan alkalmakra, amikor talán nem tud rajtam felülkerekedni. Amit végső soron nem soroltam az erényeim közé, és rá kellett jönnöm, hogy nem csak azért zavart ez ennyire, mert nem tudtam magamon úrrá lenni, hanem mert bármikor megteheti. Ettől volt veszélyes is, és egyszerre izgalmas számomra. Az elhatározásaim pedig abban a pillanatban messze sodródnak, amikor belém hatol, és közben a szememet fürkészi. Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy elfordítsam a tekintetemet, de tudtam, hogy az mivel jár, a részemről. Megadással. Ezt viszont még a ködös elmémen keresztül sem voltam hajlandó megadni neki. Akármennyire  is elvették a józan eszem maradékát, az ahogy bennem mozgott, és ahogy az izmaim folyamatosan megszorulnak körülötte, és egy pillanat alatt martalékává tesz az extázis, ami erőteljesen robban ki belőlem. A testem még mindig a hatása alatt van, így görcsösen kapaszkodom belé, amíg engedi,. Próbálok túl látni azon amit most kaptam, de nem nagyon hagy időt rá. Mindent még élesebben érzékelek. Ahogy a másik férfi a kebleimmel játszadozik, aminek hatására a sajgástól még jobban előtolom magamat, így nekifeszülnek erős kezeinek. Lorenzo pedig kényelmes tempót diktál, de n lassan újra úgy érzem, készen állok rá, hogy elmenjek megint.  Ahogy megfordít, súlytalannak érzem magam,, már csak azért is, mert érzem, hogy testemen már a véglet egyik mezsgyéjén táncol. Normális esetben jobban bírnám az iramot, de a közjátéknak köszönhetően, már  nem is igazán vagyok tudatában annak, mi történik, csak az intenzív mozgásnak, aminek hatására a körmeimet a szófa peremébe meresztem. Míg a számmal elkezdem kéneztetni a másik férfit, a könyörtelen tempó hatására többször megfeszülök, így az én mozdulataim is hirtelen, nem túl technikásak, felvéve a ritmusát a másiknak. Minden egyes mozdulatnál, érzem, hogy a férfiassága, a szájpadlásomra tapad, vagy éppen torkom közé feszül.  Testemen újra végig fut a remegés, nem sokáig fogja már bírni, egyre erősebben kezd el pumpálni a lüktető érzés, miközben egyre jobban csak egy valamire tudok koncentrálni, de nem megy. Megoszlik a figyelmem, és végül szét zuhanva a két férfi közt, újra elélvezek.  Izmaim ólom súllyal nehezednek el, és a torkom kaparni kezd, az erőteljes ki nem adott hörgéstől. De továbbra sem érzem, azt a kellemes zsibbadtságot, csak a feszített, ritmikátlan tempót, ami lassan de biztosan ki fog készíteni, és a végkimerülésig lökdös majd. Kezemmel próbálok rásegíteni a szám szívogatás mellé, miközben hátam kissé domborodni kezd és jobban neki feszülök  újra a másik férfinak. Testem már csak erőtlenül rángni kezd köztük, egy olyan börtönbe szorulva, amiből szabadulna is az , meg nem is.

+18
-Nem mindegy milyen áron erősít meg. Jól hangzó frázis, de nem biztos, hogy megerősít. Van ami gyengít, és észre sem veszed. - mosolyodom el halványan egy pillanatra. Volt részben igazsága, de ez nem volt több, csak egyfajta mentsvár olyan esetekre, amikor maga a halál ugyan nem következik be ténylegesen, de lelkileg szét szed. Amikor a létezésed már csak sürgető ösztönös túlélésen alapul, vagy csak egy lelki fájdalom, amivel nem tud megbirkózni az ember. Én ezeket már kislányként jól ismertem. Érzelmek helyét, apám monotonitása vette át a helyét, valami olyasmi, ami csak egy eldeformálódott ragaszkodást hagyott maga után. Valójában nem is volt szükségem normális értékrendre, egyrészt azért, mert nem volt türelmem megtapasztalni azt, és az életem sem abban a szakaszban lavírozott jelenleg, ami megengedhette volna ezt. Így bármi, ami hasonló volt, az leginkább mímelt volt, de cseppet sem igazi. Talán ezért sem tudtam mit kezdeni, ezzel a beszélgetéssel, ami azt éreztette velem, hogy alul maradok. Pedig erről szó sem volt, egyszerűen csak olyan terepre tévedtem, amit már nem ismertem.
Persze a döntés előttem állt, hogy megragadom, egy olyan férfi kezét, aki a pusztán a szavaival olyan állapotba taszít, amitől eddig féltem. Vagy inkább elmenekülök. Bár, kevésbé hiszem, hogy ez rajtam múlt volna, vagy a hogy valójában volt választásom ez ügyben.
- Tudnám mit látsz a felszín alatt Lorenzo Vercotti - könnyed mosoly játszadozik az ajkaimon, de legkevésbé sem éreztem magam fesztelennek, a beszélgetés előre haladtával tudtam, hogy elég mélyre sikerült betekintést nyernie. Amit én igyekeztem mindig vissza szorítani. Magam sem tudtam miért. Talán a szüleim ültették belém, hogy minden más utáni sóvárgásom, csak az ő terveiket szolgálják. Minden energiám oda összpontosuljon, ahova ők éppen jónak látták. Ezzel eddig is tisztában voltam, de talán az volt rá a megoldásom, hogy úgy nem vettem róla tudomást, mintha tényleg nem is létezne. Tökéletesen tudtam elfedni dolgokat a magam módján. Enzo előtt viszont kevésbé sikerül, talán mert ugyanazt az áhítozást éleszti fel bennem, amit igyekeztem eltaszítani magamtól, mintha nem is az enyém lenne...Még ha tagadni is akarnám, akkor sem tudnám, hogy érdekelt. Ami egyfelől veszélyes terep volt számomra, hisz egyfajta módot ismertem, amivel kifejezhetek bármit. Másrészről pedig ha elmerülök benne, az újabb olyan ragaszkodást hozz létre bennem, ami egy meddő kapcsolathoz vezetne. Nem tudhattam előre bizonyosan, hogy ez fog történni. De ismertem magamat, és gyakran szerettem függni, a Lorenzohoz hasonló férfiaktól.

Nem mondanám egyenrangú játéknak, amibe saját magam táncoltam bele. Telhetetlenségem pedig a lehető legrosszabb módon, próbált idomulni, ahhoz amit meg is kaphattam volna sokkal egyszerűbben. De magam sem tudtam levetkőzni, hogy olyan játékokba kezdjek bele, amitől nem vesztem el az irányítást. Legalábbis annak halovány érzetét. Szükségem volt rá, hogy ne csússzon ki a talaj a lábam alól. De minél inkább próbáltam a helyes irányba evickélni, annál messzebb sodródtam tőle. Nem akartam gyengének tűnni előtte, mégis ez élesedett ki minden tettemnél, és csak egyre mélyebben engedtem magamba, hogy még jobban megismerjen.
A köd pedig még jobban leereszkedik, így már csak a zsigeri ösztöneim maradtak.
Túl sokat akarok hirtelen, amivel nem is bírtam el rendesen a jelek szerint. A testemet folyamatosan a közelgő orgazmus rázza, ami többször is egymás után megismétlődik, ahogy a két férfi egyre erőteljesebb ritmusra vált. Az egész testemet bebarangolja az a nyers, lüktető érzés, amitől tényleg olyan érzésem van, mintha bármelyik pillanatban fel tudnék robbanni. Nem tudtam koncentrálni sem, és a mozdulataim erőteljessé vállnak ugyan, de érzem, hogy gyengülni kezdek egy ponton, ahol már próbálom visszatartani az egészet. Izmaim feszesen lüktetésbe kezdtek, ami egyre inkább kezd szétzúzni, felemészteni, lassan úgy érzem, már porladni is képes lennék. Így amikor egy pillanatra minden kicsit lecsitul, csak a sajgást érzem, és próbálok magamhoz elég levegőt venni, legalább ahhoz, hogy megszólalni tudjak normálisan. De ahogy Lorenzo illata az orromba tódul, megint visszaesek ugyanabba a állapotba. A finom harapásra halk nyögéssel reagálok, amit egy puszi követ, arra pedig enyhén megrázkódom. Önkéntelenül belém ivódik ez a mozdulata. Remegve fújom ki a levegőt, amit eddig bent tartottam, de még jó ideig nem válaszolok, mert csak a mozdulataira tudok figyelni. Erőtlen nyögések szakadnak fel belőlem, és a keze alá simulva segítek a rá, arra az intenzív érzésre, ami így is az egész testemet átjárja, még mindig. Egy pillanatig még hezitálok, de nem érzem, hogy itt lenne a helye megfontoltságomnak. Így ha enged a mozdulataimnak, úgy fordulok felé, hogy aztán egy ráérős könnyedséggel felülkerekedjek rajta. Kezeimmel mohón végig simítok a mellkasán, tekintetemmel követve a saját mozdulataimat, amit egy szelíd csók kísér, ahogy az egyik sérülésének érdes felületén vezetem végig az egyik ujjamat.
Sóvárgással megtelt tekintetemet az övébe fűzöm, miközben megemelkedek, és ráereszkedek a férfiasságára. Lassan, de így is élesen szívom be a levegőt. Végül amikor már teljesen magamba fogadtam, enyhén hatra billentem a fejemet, és egy elégedett nyögés tör fel a torkomból. Körözni kezdek a csípőmmel, hol erőteljesebben, hogy pedig visszaveszek a tempóból, amikor érzem, hogy újra megszorulok körülötte. Kezeim pedig csak lehelet finoman támaszkodnak meg, egészen addig, amíg a füléhez nem hajolok ezzel eg kicsit ránehezedve, hozzá simulva kemény mellkasához, amitől egy vágyakozó sóhaj tör fel belőlem. De a mozgásomra továbbra is figyelve.
-Azt hiszem meg van a válaszom.- suttogom a fülébe, miközben egyik kezeimmel finoman végig szántok a haján.

+18
Kétségem sem volt afelől, hogy ez valami jóval mélyebb, és pusztítóbb dolog lesz számomra, mint amire számíthatok a közel jövőben. Az elhatározás meg volt, az már más kérdés volt, hogy valójában készen álltam arra, hogy leromboljanak, majd újra felépítsenek. Enzo tökéletesen tudta kivitelezni, hogy úgy másszon a gondolataidba, hogy észre sem veszed. Ezáltal már könnyen át is vehette az irányitást, és kénye-kedve szerint járhatott el. Még a hozzám hasonló nők is könnyen belesétálnak a csapdájába, annyi különbséggel, hogy én nem akaratom ellenére szorultam ebbe a hálóba, amit szépen lassan körém szőtt, és vegyítette a saját eszenciájával. Úgy téve, mintha kapnék tőle valamit. Nem vonom kétségbe, hogy talán így volt, de ismertem ezeket a játékokat. Hisz valamelyest én is ezt űztem, igaz, kisebb mértékben, és az én “trükkjeim” kis stílűnek tűntek az övéi mellett. Azt hiszem, ezen gondolat többször futhatott át az agyamon, ami ahhoz vezetett, hogy valamiért fölé akartam kerülni, valamilyen úton módon. Sok minden közre játszhatott a túlzott önértékelésemtől kezdve, az hogy nem éppen szoktam meg, ha hatással vannak rám az emberek. Pláne nem ilyen intenzív hatással. Amivel még most sem tudok nagyon mit kezdeni. Nem csak egyszerűen a hely varázsa sodort magával, hanem Lorenzo személye is, aki minden egyes becézgető érintésével, elhintett egy apró ígéretet is. Én pedig egészen idáig, mindent megtettem, hogy egy pillanatig se essek a bűvkörébe, hogy megfordítsam a dolgok menetét. Talán félelemből, mert nem tudtam, hogy valójában mi következhet. Talán azért, mert még nem voltam képes elengedni magam sem a gyeplőt. Így szinte magamnak ástam egy csapdát, amibe szépen lassan bele is sétáltam. Ez egyfajta érzéki körforgás volt, ami egyszerre adott gyönyört, de egy csípett gyötrődést is kaptam mellé. Akár egy ínyenc fűszer. Amit jobb esetben magaménak tudtam volna, ha ez a plusz a lüktető fájdalom lett volna. De nem az volt..még csak a közelében sem volt.
Mély levegőt veszek, ahogy kapok egy lélegzetvételnyi szünetet. De az agyam, és a testem továbbra is lángokban áll. Egy pillanatra se tudok, abból a ködből feleszmélni, ami úgy csücsült az elmémen, mintha minden egyeslégzésemmel, csak még jobban magamba szívnám a mérgező füstöt. Lorenzo érintése és közelsége, mélyebbre taszít, lök rajtam egy utolsót. Szinte az ölelésébe olvadok, miközben felszítja  a bennem zubogó vágyat, ami a közelében egyre csak erősödik, olyannyira hogy lassan szétfeszít, készen arra, hogy felemésszen.
Könnyedén mozdulok, és kerekedek fölé, ami azért is válik ennyire könnyűvé, mert teret enged nekem. Ezzel kapva egy ki nem mondott engedélyt. Így óvatosan ráereszkedem a férfiasságára, de hiába teszem lassan a mozdulatot, az izmaim azonnal megrándulnak amitől én is kicsit összerezzenek, amit még jobban fokozz az ajkai é  borostájának, majd a fogainak érintése, így még nagyobb kontrasztot képezve a bőrömön. Mozdulataim egyre áthatóbbak kezdenek lenni, megadva egy kellemes ritmust a mozgásomnak, miközben felsőtestemmel az övének feszülök, majd melleimmel az ajkainak, ahogy megkeményednek a szívogatás alatt. Kéjes sóhaj tör fel belőlem, miközben egyik kezemmel a állába marok óvatosan, még a másikkal a haján futottam végig, enyhén bele kapaszkodva.  Csípőmmel körkörösen mozogni kezdek, néhol kicsit megemelve magamat rajta, míg tekintetemmel folyamatosan őt kémlelem. Majd amikor két ujjával belém hatol, szaggatottan kezdem el venni a levegőt, és még jobban megszorulok körülötte, ahogy a mozgásom egyre intenzívebb kezd lenni. Nem állok le,  de egy picit lassítani kezdek, ahogy a lüktetés egyre jobban fokozódni kezd, és minden nyomás egy helyre kezd összpontosulni. Most már erősen kapaszkodom a vállaiba, miközben a mozgásomból próbálok visszavenni. Ajkaimat az arcához érintem, apró csókokat hagyva, közben minden egyes mozdulatomnál, egy apró nyögés is párosul. Egyre inkább lüktetni kezdek, már-már szoríthatok odalent, de látni akartam, amikor magával ragadja a kéj, és minden egyes rezdülését magamba akartam szívni.  Erőteljesebben kezdek mozdulni, és határozottabban emelem meg magam rajta, majd engedem vissza magamat, közben folyamatosan a szemeit vizslatva, ami akár önmagában is képes lenne porrá zúzni.

+18
Nem az a fajta nő voltam, akiben bármi nyomot hagyna egy kósza dugás. Már csak azért sem, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy a nyers testi vágyon kívül mást is érezzek. Valójában számomra, az hogy nem csak testiséggel reagálok valamire, az maga volt a méreg. Ami szépen lassan átfordult valami beteges, vonzódássá, ami magával hordozta azt a kötődést, és a későbbiekben ez Összefonódott a lojalitásommal is. Így mindig igyekeztem egy határvonalon belül maradni, ami nem volt nehéz, hisz senkinek sikerült megfognia, vagy éppen kellő hatást gyakorolnia rám, hogy bármit is elérjen nálam. Nehéz volt a lelkemig hatolni, a szívemig pedig még nehezebb volt. Amiben én nőttem fel, ott ennek a két szónak talán nem is volt jelentőségé, nem bírt tartalommal. Így csak egy valamit ismertem, az apám és a szüleim iránti tiszteletet, és hűséget. Ami biztos lábakon állt mindig is, most viszont mintha megingott volna. Enzo rámutatott egy olyan pontra, amiben minden elhivatottságom érvényét veszti, még ha nem is teljesen, de épp elég volt ahhoz, hogy a kétely minden gondolatomat felülírja, mielőtt döntenék.  Persze ez az elhatározás is hamar megdőlt. Lorenzo túl heves reakciót váltott ki belőlem, ami haragból fakadt, ami inkább önmagam ellen irányult. Nem tudtam az irányításom alatt tartani a fejleményeket, ami a legtöbb esetben adott volt, hisz apuci vagy úgy intézte, vagy saját magam vettem kezembe az irányítást. Itt viszont nem volt meg ez a kiváltságom, talán megrémített a saját reakcióm Enzo irányába, és bennem túlbuzgó vágy az iránt, hogy  megkapjam. Arra viszont nem igazán voltam felkészülve, hogy hiába kaptam meg amit akartam, nem volt elég. Kiapadhatatlannak éreztem az iránta felgyülemlett feszültségemet, ami valami mást is kiváltott belőlem, és kezdett elszabadulni bennem. Nem akartam ellene harcolni, csak megadtam magam annak, aminek talán még soha nem sikerült teljesen.
Mozdulataimba az összes felgyülemlett frusztráltságom benne van, így már-már koordinálatlan körzéssel igyekszem hajszolni magunkat az orgazmus felé. A testemet újra a közelgő orgazmus rázza, amit próbálok minél hosszabban elnyújtani, kivárni amíg ő is eléri velem együtt azt a pontot. Csak az érintéseire fókuszálok, és ahogy minden egyes lökésemnél egyre mélyebben érzem magamban, minden egyes négyzet-centiméterét, ami teljesen kitölt. Megrándulok, felajzottá válok egyre jobban, az újonnan jött ingertől, így a csípőm már türelmetlenül rándul meg feletette. Izmaim pedig éles, szinte már fájdalmas lüktetésbe kezdenek, és egyre inkább veszek el ebben az érzésben.  Ahogy rám nézz, újra megrándulok. Őrjítő volt, hogy szimplán egyetlen pillantásával képes felemészteni, és mindennek tudatában volt. Ha valamennyire is tudatomnál lennék, valószínűleg ettől az egésztől elfogna egy kicsit a félelem. Hisz tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Túl gyors, túl heves reakciók, amiknek a vége számomra soha nem végződtek túlságosan jól. Egész jól ment eddig, hogy nem gondoltam túl a dolgokat, ellavíroztam a gondolataim közt, miközben átadtam magam a testiségnek. De ez megszűnni látszott, és az euforikus köd túlnőtt rajtam. Ami nem új számomra. De a mértéke most ennek sokkal nagyobb volt, mint amivel én alapjáraton elbírtam volna. Lorenzo pedig mintha ennek tudatában lenne, vagy éppen olvasna a gondolataim közt, nyomatékosít egy csókkal,ezzel  elhalkítva a fejemben morajló kételyek zaját. Beleolvadok a csókba, áthatóan  viszonozom, miközben kezeimmel a vállába markolok, próbálok nem tudomást venni a gerincemen végigfutó érzésről. De nem tudom teljesen megtagadni, és megadóan belenyögök a csókba, miközben úgy kapaszkodom belé, mintha az életem múlna rajta.  Bizseregni kezd a fejbőröm, ahogy erősebben megragad, halkan fel is nyögök a mozdulattól. Testemet tökéletes ívbe feszíti, hogy ténylegesen minden egyes porcikámat kitöltse és magáévá tegye.  Egyre erősebben érzem, ahogy mozog bennem, és ahogy beleremeg összekapcsolódott testünk együttes mozgástól, hirtelen törnek rám az érzelmeim, és az extázis egyszerre, amit az elmém, sem a robbanásra kész testem nem tud hova tenni, csak még jobban lovalja bele magát az érzésbe, megpróbálva felvenni a feszes ritmust amit diktál. Minden pontomat megadóan a rendelkezésére bocsájtom, így könnyedén tud mozgatni, még mélyebb hatást elérve, elkeseredetten nyögdécselek a karjai közt, ahogy harap, és döngöl folyamatosan, szinte már könyörögve a kielégülésért. Az egész aktus jelentőséggel bír, akármennyire próbálok ez felett elsiklani. Abban a pillanatban újra elveszek , ahogy a szemembe nézz. Beszívom a tekintetéből, pórusaiból intenzíven áradó szenvedélyt, ezzel kicsit máshogy is közel engedve magamhoz. Az utolsó erőteljes döfésnél eláraszt az egymás iránt érzett kölcsönös vágyunk, én pedig elérem a kritikus pontot, és az ő halk dörrenése mellett, én jóval hangosabban adom ki magamból felgyülemlett feszültséget, ami bennem tombolt.
Úgy érzem magam, mint akit darabokra téptek. Egy pillanatig fel sem fogom ahogy éppen rajta fekszem, ő pedig valami furcsa burkot képezz körém, amitől bensőséges lesz az egész. Nem tudnám megmondani, mikor voltam hajlandó az euforikus ködből kiimbolyogni, de ahogy meghallom vágytól rekedtes hangját, az érzékeim megint vigyázzba vágják magukat, és összerándulok az izmaim újra.  Egy pillanatig azon tűnődőm, hogy ez csak az előbbi aktus hatása, vagy valójában tényleg darabokban vagyok, és ő igyekezett minden egyes apró szegletemet magáénak tudni. Azzal, hogy az orromban érzem az illatát folyamatosan, a karjait magam körül, és ahogy minden egyes mozzanata sajgásra késztet. Ujjaim közben óvatosan cirógatják a mellkasát, miközben kábán figyelem a saját mozdulataimat a bőrén. Nem tudtam volna, megmondani mi történik jelenleg, de túl jól éreztem magam ebben a helyzetben.
- Nem, nem bánom.- válaszolok halkan felnézve a szemeibe. Talán most már tényleg beláttam hogy nem feltétlen kell, hogy rossz legen, ha valaki nagy hatással van rám, vagy éppen megrengeti a világomat alapjaiban.- Kicsit mondjuk úgy érzem magam, mint akit összezúztál...- kuncogok, és egy apró puszit nyomok a borostás állára.
- Akkor a nyakadon maradok, azt ugye tudod? - váltok játékos hangnemre. Figyelem, a két srác felé tett mozdulatát, és mire megszólalnék, már az ölébe kap, és már-már ismerősként köszön vissza a nyirkos bőr érintése. Valójában gyengének éreztem magam még mindig, így elég érzékeny is voltam minden rezdülésre.  De ennek ellenére próbálok Lorenzo szavaira figyelni, még ha csak nagyjából tudok felkészülni arra, ami vár rám.  Folyamatosan Lorenzot hallgatom, majd figyelem elhomályosult tekintettel. Még mindig nem tértem magamhoz. De ettől függetlenül megérzek mindent, kevésbé intenzív hatást vált ki belőlem Andre érintése, de reagálok rá, és a tenyerei alá simulok. Nem tudom miért vagy hogyan Enzo tekintettét sokkal áthatóbbnak éreztem, mint a hátam mögött zajló eseményeket. Persze a testem, ezt másképp gondolja, és felszisszenek, ahogy először csak óvatossággal ereszkedik belém a fekete férfi. Rámarkolok erősen a bőrfelületre, belevájva a körmeimet. Felkészülve az erősebb tempóra. De közben egy pillanatig sem szakítom meg szemkontaktust. Mintha kicsit attól tartanék, hogy talán itt hagy. Hátam ívbe feszül, ahogy a férfi újra mozdul mögöttem, mély levegőt veszek, ahogy próbálok alkalmazkodni az érzethez, és a mozgáshoz. Közben egy férfit figyelek megbabonázva, míg egy másik épp megkefélni készül. A gondolatra összerándulok, még görcsösebben szorítani kezdem, mint ahogy eddig. Próbálok koncentrálni, a simításaira, arra ahogy gyengéden a nyakamat csókolgatja, amitől egy kicsit engedek, és a síkosítónak hála, könnyedebbé válik.