“The beginning is the most important part of the work.”
A bár épületéhez érve kicsit megtorpanok, és a telefonom képernyőjére pillantok. A kijelző szerint még van 10-15 percem a lebeszélt időpontig. Nem sietek. Ráérek. Nem akarok kétségbeesettnek vagy nyomulósnak tűnni, Nieve nem olyan. Ő magasról tesz mindenre, legalábbis nagyon igyekszik ezt a látszatot kelteni. A bőrdzsekim zsebébe nyúlok, és előhalászok egy kissé gyűrött doboz cigarettát, aztán ráérősen rágyújtok. Én nem dohányzom, pontosabban a főiskola óta nem élek ilyesmivel. A húgom halála után igyekeztem elhagyni minden egészségre káros szokást, bár előtte is csak hébe-hóba gyújtottam rá, azokon a bizonyos sulis bulikon, amelyeken mindenki annyira igyekszik lazának tűnni, és beilleszkedni a társadalomba. Én legalábbis egyértelműen ilyen voltam. A lány, akit gimiben mindenki kockának bélyegzett, amit az MIT-re jelentkezésem csak még inkább alátámasztott, ott azonban próbáltam kitörni ebből a skatulyából. Most pedig igyekszem belepasszírozni magamat egy egészen másikba. Nevada bőrébe. Meglehet, cseppet furcsa így fogalmazni, a középső nevemet használva, de ez a nő nem én vagyok. És mégis. Át kell lényegülnöm, át kell változnom ezzé a nemtörődöm hackerré, aki képes unottan pöfékelni egy kartell tagokkal teli bár mellett, miközben a helyi főnökkel, Rodrigo Diazzal lesz találkozója. És Rod nem az a típus, akit bárki szívesen megváratna, vagy egyszerűen hidegen hagyna a személye. Nieve azonban nem riad vissza tőle, nem tart attól, miről akarnak majd elbeszélgetni vele, látszólag még a halál lehetősége sem riasztja el... főleg most nem, hogy az állítólagos pasiját pár hete meggyilkolták. Most leginkább a harag vezéreli és a „már minden mindegy” életérzés. Efféle gondolatokat mantrázok magamban, miközben magamra öltöm a szerepet, és egy kicsit talán még én is elhiszem, hogy ebben segít a dohányzás, de ha igazán őszinte akarok lenni, egy kicsit izgulok. Ez a beépülés nagyon fontos, nagyon komoly, és az első lényeges fordulópont a munkámban. Nem akarom elszúrni ezt a találkát, mert most dőlhet el minden. Ezek az első lépések, az első benyomások, most kell „eladnom magam”, hogy a közelükbe férkőzhessek, hogy megkaphassam Eddie eddigi munkáját, és ezáltal közel kerülhessek a tűzhöz. A letüdőzött füst pedig sokkal inkább abban hivatott segíteni, hogy a valódi énemet megnyugtassa kissé, minthogy a látszatot fenntartsam. Közben pedig remélem, nem fogok bedilizni attól, hogy egyszerre két különböző személynek képzelem magam. Mikor végre elég felkészültnek érzem magam, elpöccintem a csikket, a bakancsos lábammal elnyomom, kicsit megigazgatom a rövid farmerszoknyám, kezemmel futólag a szőke, szélfútta tincseimbe túrok, és egy darab rágót a számba kapva megindulok befelé, egyenesen a pult irányába. - Helló! Rod itt van? Nevada vagyok, elvileg hatra vár engem – hajolok be a pultos felé. A korai időpontnak hála még nincsenek sokan. Csupán két-három asztal foglalt, a pultnál is csak ketten ücsörögnek is iszogatnak. A legtöbbjüket, akik most itt tartózkodnak, név szerint fel tudnám sorolni, bár egy-kettő kivételével még egyikkel sem beszéltem vagy találkoztam személyesen soha. Az ügynökségen viszont saját aktájuk van, a képeik a falunkon, névvel, megjegyzéses cetlikkel. A balomon például Rico Solano, aki nagy spíler hírében áll, évek óta intéz hamisítási ügyeket és csempészést a kartellnek, csak elegendő bizonyítékunk nincs róla. Remélhetőleg én leszek az, aki megtöri ezt a jeget, és elég infót gyűjt majd. A pult mögött Fernando, látszólag egy senki, de valójában elég mélyen benne van a keze a helyi drogügyletekben. A fickó a kérdésemet hallva közelebb jön, felém hajol. - Még nem érkezett meg, de azt üzeni, mindenképpen várd meg. Hamarosan itt lesz. Addig esetleg ismerkedj egy kicsit ezzel az amigoval – ütögeti meg a mellettem ülő Rico vállát a pult felett átnyúlva. - Egyébként is, úgy hallottam, hamarosan lesz valami közös dolgotok... - jegyzi meg csak úgy mellékesen, aztán kézbe vesz egy kést, és citromot kezd karikázni egy tányérra. - Dax, ugye megteszed, hogy szórakoztatod a hölgyet, amíg a főnök ideér? - kérdezi nevetve. Majd halkabban spanyolul hozzáteszi: És azt kérte tőled, tartsd kicsit szemmel Hófehérkét. Úgy teszek, mint aki nem értett és nem hallott ebből semmit. Persze várható volt, hogy nagyító alatt fognak tartani. Aztán Fernando ismét felém fordul. - Kérsz esetleg inni valamit? A ház állja – teszi hozzá nyájasan. Elgondolkodó tekintetem végigfut a kínálaton. Nagy a csábítás, hogy valami szíverősítőt kérjek, amitől az eddig összegyűjtött bátorságom megmaradhatna, de a józan eszem ezt erősen ellenzi. - Csak egy sört – sóhajtok enyhén unottan, mint aki nincs lenyűgözve, de nem utasítaná el az ingyen piát. Aztán kényelembe helyezem magam a mellettem álló bárszéken, és a várakozásnak láthatóan nem kimondottan örülve előrekönyökölök, úgy tekintek oldalra. - Ez itt mennyire normális? Hogy Diaz megvárakoztatja azt, akit maga kéretett ide, előre megbeszélt időpontra? - kérdezem ezt immár Ricotól. - Nem is értem, mit keresek itt. Azt hittem, lesz majd valami új híre Eddie halálával kapcsolatban. De mindegy. Te ismerted őt, ugye? Eddie Russelt? Úgy rémlik, együtt dolgoztatok, legalábbis hallottam már tőle a Dax nevet. Így szólított az előbb az amigo, nem? - próbálok úgy beszélgetést kezdeményezni, mint aki csak félinfókat tud, a spanyol szót megnyomva utalva az iménti megnevezésére.
Idegemben olyan ütemeket vernek a szék karfáján ujjaim, hogy azt bármelyik feltörekvő dobos sárga irigységgel fogadná. Ő mindig ilyen hatást gyakorolt rám, mindeközben szörnyen tiszteltem. Hálás voltam, mert befogadott, mert nem lökött el, amikor pusztulat sok évvel ezelőtt mint valami visszaküldhetetlen csomag úgy érkeztem az életébe és az első adandó alkalommal megloptam őt, mert képtelen voltam meghazudtolni a természetem. Apám helyett volt apám, aki az idő múlásával munkaadómmá nőtte ki magát és nem volt rest nyájasan éreztetni minden egyes alkalommal, hogy a hűségem kihez köt. Ő, akivel most szembe kell néznem és bár a nyelvem hegyén ott van az a bizonyos hárombetűs tagadószó, mégsem tudom kinyögni. Mintha nyamvadt hangszálaim feladták volna a harcot és ahelyett, hogy bármilyen jelét is adnám tiltakozásnak, inkább dobszólót tartok a szék karfáján, hátha ritmusos melléktevékenységem által felfogja mennyire nem fűlik ehhez a fogam. Sem a jó ügy érdekében, sem pedig azért, hogy a kedvére tegyek. De bármennyire is áltatom magamat az ellenkezőjével, attól a nap végén ő fog nyertesként kijönni ebből a beszélgetésből. - Tedd félre az ellenérzéseidet, fiam, mert ez fontos. - Felröhögök közel sem őszintén, inkább hitetlenkedéssel. - Felfogtam a dolgot. Ahogyan ezt is itt, pontról-pontra. Meg Rubyt is 3 évvel ezelőtt. - mutatóujjamat az asztalon lévő lapra szegezem, ez pedig odavonzza 'Rod' szúrós tekintetét. - Levakarhatatlan picsa. - elkényelmesedek az egyáltalán nem hát-barát székben és fejemet a támlájának hajtom. - Amúgy is, mivel magyarázom ki otthon a nejemnek, hogy másik kapura is játszok? - hangom gúnnyal telik meg, de érdeklődésem közel sem komolytalan. Egyszerűen csak szeretném megérteni az Ő szándékait is. Nem mintha ne lennék képes elhitetni mindkettőjükkel szerepük fontosságát, egyszerűen ismerem Rubyt. Amióta a véget nem érő mézesheteket éljük túlságosan is sikerült kiismernem mennyire gyanakvó és idegesitő egyben. Hogy képtelen hiszti nélkül levegőt venni és ő neki állandóan szüksége van valami apró ajándékra, hogy este nehogy forgolódjon álmaiban. - Őt bízd rám, te pedig csak koncentrálj Nevada-ra és deríts ki mindent, amire szükségünk van. - nem nyit vitát, egyszerűen kijelenti olyan haláli higgadtsággal, ami bennem sosem volt meg még ennyi év távlatából sem. Aminek elsajátításából csak egy kis szeletet kaphattam, egy teljes forgatókönyvet sohasem, mégis erre vágytam a legjobban. Rod ajtót nyit, én pedig csatlakozok menyétfejű Fernandohoz, aki a pult mögött próbál úgy tenni, mintha a munkáját végezné. Közben viszont két pofára tünteti el a kikészített tálban lévő mogyorót, amikor éppen nem érzi magán az őt felmérő tekinteteket. Most is háttal áll nekem és úgy köröz kezével a tál körül, mintha egy keselyű próbálna lecsapni kiszemeltjére. Mögé surranok, hüvelyk és mutatóujjam párosával fegyvert formálok és a tarkójához nyomom rögtönzött pisztolyomat. - Megvagy görény. - nagyot ugrik, én meg jót szórakozva helyezkedek fel az egyik székre és közelebb húzom magamhoz a tálat, eltakarva előle annak tartalmát. - Rod beleveri a fejedet, ha megeszed a díszletet. - emlékeztetem a korábbi beszélgetésünkre. Nem iszunk alkoholt a vendégek elől, nem foglaljuk a helyet és nem, a mogyoró se a mi étvágyunk csillapítását szolgálja. - A fene vinne el, Rico. Azt hittem egy pillanatra, hogy ebben a porfészekben kell kilehelnem a mocskos lelkemet. - a tálért nyúlna, én meg ráverek egyet a kezére. - Mit mondott a Főnök? Végre kirakja már a lusta hátsódat innen? - pofátlanul kekeckedik. - Arra várhatsz görény. Azt mondta mától én vagyok a főnököd és szolgálnod kell minden kívánságomat. - szélesen elvigyorodok, ám a felháborodás részéről már elmarad, mert az ajtó nyitódni kezd, Fer meg enyhén megemelve szemöldökét jelez, hogy a vendégünk megérkezett. Fernando hozza a formáját és úgy konferál fel, mintha a nap sztárvendége lennék. Örömmel boritanám fejére a megmaradt pár szem mogyorót, helyette egy könnyed mozdulattal visszatolom hozzá, hogy végre befogja a száját a nap további részében. - Állandóan. A hatásszünet része a megjelenésének. Nélküle pucér lenne és hidd el, nem akarod látni őt úgy. Egyikünk se. - a szöszire vezetem tekintetemet, de még sikerül elkapnom Fernando italtöltésének pillanatát, így amikor Nevada elé teszi a korsót, visszatolom neki. - Tiszteld meg a vendégünket annyival, hogy legalább valami márkásabb sört hozol neki. Tudsz te ennél jobbat is. - Fern persze csak mérgelődik, de már volt-nincs alapon el is veszi a pultról a poharat, én pedig ismételten a lány felé fordulok. - Dax. - nyújtom felé a kezemet egy gyors bemutatkozásra. - Te pedig bizonyára Nevada vagy. Sokat hallottam már rólad. - nem térek ki a részletekre, inkább ennyiben hagyom az ügyet, hogy az érdeklődését válasszal megtoldjam. - Volt hozzá szerencsém korábbról. Nagy szívás, ami vele történt. - elhúzom a számat, majd most én veszem át Ferntől a korsót és rakom le társaságom elé. - Ennél erősebbre is szükséged lesz majd. Diaz nem szereti, ha valaki túl feszült és passzolom hogyan, de kilométerekről kiszagolja, ha valami nincs rendjén. De úgy gondolom veled minden stimmelni fog, nemde? - félfordulatot teszek a székemen és miközben hátamat a pultnak vetem, a szegényes vendégsereget kémlelem, habár egy percre sem vesztem szem elől Nevadat.
“The beginning is the most important part of the work.”
Halvány, enyhén kényszeres mosolyt küldök Fernando felé, azt sugallva, hogy értékelem ugyan a lazaságát, és közvetlenségét, de azért épp eléggé hidegen hagy ahhoz, hogy ne váljak túl barátságossá. Nieve, a szerep szerint, valószínűleg amúgy sem pacsizik le könnyen senkivel, bár valójában sosem tudni. Elég szeszélyes ahhoz, hogy ez bármikor változhasson. Igazából pedig nekem így egyszerűbb, mert alapból sem szimpatizálok a pultossal, ahogy tulajdonképpen senkivel a nagyjából ötven négyzetméteres körzeten belül. Szerencsére könnyű úgy adni a közömbös, távolságtartó nőszemélyt, hogy keresett bűnözőkkel vagyok körülvéve, akiket mind szívesen tudnék rács mögött.
- Ouhh – húzom elborzadó fintorra a szám Rico válaszától valami artikulálatlan sóhajtással. – Ezzel máris túl sokat mondtál. Sajnos vizuális típus vagyok. – Ingatom a fejemet elégedetlenül. De valójában azonban humorosnak találom a megjegyzését, és ennek jeleként meg is jelenik egy apró mosoly a szám szegletében. A pasi legalább negyven éves, ennek ellenére van benne valami ellenállhatatlan kisfiús csibészség. Ez a legveszélyesebb fajta. Rám nézve biztosan. Ráadásul egyszerre pofátlan, mégis figyelmes, ahogy szavaival megakasztja a művelet közben a pultosunkat, így az olcsó sört hamarosan egy minőségesebb váltja a korsómban. Egy biccentéssel köszönöm meg a gesztust. Nem viszem túlzásba a hálálkodást, de nem is hagyom észrevétlenül.
- Valóban? – kérdezek vissza meglepetten, felvont szemöldökkel arra vonatkozóan, hogy sokat hallott már rólam. – Miféléket? Remélem, nem mind rossz. – Tényleg érdekelne, milyen hírek terjenghetnek rólam. Főleg ha komolyan is gondolta, és nem csak úgy mondta. – Egyébként Nevada Kinsley – fogom meg a felém nyújtott kezet. – Szólíthatsz Adának – teszem hozzá cseppet barátságosabban.
Eddiet említve a sajnálkozása egészen őszintén cseng. Ami szintén meglep. A „gyászoló özvegy” komolyságával bólintok. - A zsaruknak fogalma sincs, ki tette, nem tudnak francot se, de én meg fogom találni az illetőt - jelentem ki épp olyan elszántan, mint amilyen bosszúszomjasan. Annyira nem is kell erre rájátszanom. Talán nem voltunk egy pár, de a magunk módján igenis közel álltunk egymáshoz az elhunyt hackerrel. Az egyik legelső, legrégebbi informátorom volt. És az én szakmámban ez valóban jelent valamit. Ugyanakkor kíváncsi vagyok arra is, Solano vagy Fernando miképpen reagál az elszántságomra, mennyire veszik azt komolyan. Többet látnak-e ebbe, mint hogy egy durcás kislány volnék, aki üres szavakkal dobálózik?
- Jól gondolod. A főnököd nem igazán tud megijeszteni. Már amúgy sincs túl sok veszíteni valóm – vonok vállat. Nevada szemszögéből tényleg így van. A pasi miatt jött New Yorkba, nincs sok ismerőse, legfeljebb online, a dark weben, a hacker pajtik között, a családja már rég nem él. Jelenleg csak a bosszú maradt neki, amiről úgy véli, Diaz szolgáltatja majd neki hozzá az alapot. – De tudod, az alkoholon kívül mi az, ami még jó feszültség levezető? – hajolok közelebb Ricohoz halkabbra, és egyben csábítóbbra, füstösebbre váló hangon, tekintetemet sötét íriszeibe fúrva, szándékos kétértelműséggel, tenyeremet végig futtatva a mellkasán. – Egy kis egészséges versengés – válaszolom meg a saját kérdésemet a szemeimben felbukkanó játékossággal és merészséggel. – Gyere, és nyerd vissza tőlem ezt a... Száz dollárost? – intek a fejemmel a biliárdasztal felé, miközben meglóbálom előtte az orra előtt előhúzott pénzt, amit az iménti színjáték alatt elcsent tárcájából varázsolok elő. Kíváncsi vagyok, hogyan reagál erre a pofátlanságra. Hogy egyáltalán feltűnt-e neki a turpisság az imént, vagy sikerül meglepnem vele? És hogy milyen vérmérséklettel kezeli ezt? A pult mögül Fernando hangosan a fogát szívja, majd felröhög. Figyelmen kívül hagyom. – Hát nem tartasz magadnál túl sok készpénzt... – állapítom meg csak úgy, immár a zöld borításos asztal mellől. – Nem erre számítottam... Ricardo Solano – olvasom fennhangon a nevét az időközben előhúzott személyi igazolványáról. – Egészen máshogy cseng, mint a „Dax”. Egyáltalán honnan jött ez a becenév? – tűnődöm értetlenül.
- Szóval... mit mondasz? Egy menet? – kérdezem, miközben felé nyújtom a saját pénztárcáját... Mínusz az eltulajdonított százas, amit a biliárdasztal szélére illesztek tétként.
Rod irodájából kifelé menet közben is a kapott feladat részletein kattogok, habár képemről csak az a buta vigyor tükröződik vissza, amely pultos barátom felé irányul. Kétségkívül szerettem a magam útját járni, kedvem szerint megkeresni a saját játszótársaimat, ellenben Rod szavainak nem mondhattam ellent. Az életemet köszönhettem neki, azt, hogy lett belőlem valaki egy utcakölykön kívül. Felnevelt, életcélt adott és olyan dolgokra tanított meg, amiket ő mindig is kifizetődőbbnek tartott a szirupos valóságon kívül. Egy egészen más színezetet adott a világképemnek, amióta csak ismerem őt, így ha még meg is fordult a fejemben, hogy nemleges válasszal éljek az újabb megbízása miatt, akkor is megtartottam magamnak a véleményemet, mást amúgy is hidegen hagyott volna. Ruby egy jó befektetés volt akkoriban és bár a nyakamon maradt, mint egy póráz, ami sokszor-sok helyzetben némi indokkal visszatartott, ám az elmúlt évek során a mi házasságunk is egészen más értelmet nyert. Ruby szerint elviselhetetlen a képem, én meg hisztérikusnak hívtam őt legtöbb alkalommal, amitől csak még jobban felfújta magát. Az első pár hónapban még az együttélés is ment nekünk. Megvolt a maga varázsa, hogy nem kellett erőt belefektetni az újabb ismerkedésekbe, hanem ugyanahhoz a nőhöz tértél haza, mostanra viszont jobbnak láttam kulcsot se adni az új lakásomhoz, mert amennyire eszelős, képes lenne álmomban megfojtani a párnával, miközben azt vallaná, hogy csak a szeretet sarkallja őt ezekre a tettekre. Ellenben az ujjunk körül lévő ékszernek még mindig látjuk hasznát, meg némiképpen a házasságuknak is, még ha néhanap el is filózunk azon mennyire jó lenne megszabadulnunk a másiktól, majd másnap bevallja, hogy mennyire boldog, amiért a segítségemmel megszabadulhatott a férjétől. Határozottan működik közöttünk a kémia, meg a rózsaszín buborékos szerelem, ezt senki sem tagadhatja. Azonban a mára már nyílttá vált házasságunk egyik nagy előnye, hogy nem szólunk bele a másik életébe. Én nem küldöm el melegebb éghajlatra az újabb lovagjait, - csak ha éppen az unalom erre nem ösztönöz és ki akarok cseszni vele, mert látom mennyire értékeli az illető társaságát, - és ő sem szól bele kivel osztom meg az ágyamat. Most sem ez ami aggaszt Nevadaval kapcsolatban, hanem az, hogy értelmesebb egyednek tűnik, mint két Ruby együttvéve. Őt könnyű volt egy-két trükkel levenni a lábáról, ezt a csajért viszont megéri megválogatnom a szavaimat és a tetteimet egyaránt, ha egyáltalán szeretnék még idén egyről a kettőre haladni vele. Rod kerül közöttünk szóba, én meg jót vigyorgok, ahogyan megszalad a képzelőereje és az arca kellemetlenségeket idéző vonásokba torzul. - Szólhatok egy-két szót az érdekedben azért, hogy ne csak fejben kelljen megküzdened az élménnyel, de akkor ha nem haragszol, én odakint várakozok a felvonulása alatt. - ajánlatom komoly, még meg is teszem érte, ha annyira ragaszkodik hozzá, de köszönöm szépen én a kívül tágasabb elvet követve magam mögött hagyom ezt az élményt. Örülök, hogy mostanában legalább az alvási szokásaimmal kitűnő kapcsolatot ápolok, mert ez tuti odavágna az egésznek. A bemutatkozás gyorsan lezajlik közöttünk, én viszont enyhe fejingatást követően vagyok csak hajlandó ismételten a számat jártatni. - Persze, biztos jót tenne az önbizalmadnak, ha most vallomást tennék, de mi nem így játszunk errefelé. Tegyük fel én ezeket az információkat megtartom magamnak és miközben jobban megismerlek, majd jelzek, hogy: helló, ez benne volt a Nevada kézikönyv ötödik fejezetében. Ha jó, ha rossz tulajdonság, mindegyiknél. - vázolom fel, noha ez rajta áll. A kíváncsiságom az egyik legnagyobb gyengém, épp ezért a legrosszabb tanácsadóm is. Vele olyanokba ugrok fejest, melyekre fel sem vagyok készülve, de egy részem reménykedik, hogy a hölgyike is ilyen módon működik. A pasijára terelődik beszélgetésünk témája, én meg elhúzom a számat a válaszán. - Rod mindig azt mondta, hogyha szeretnénk egy problémát tényleg megoldottnak látni, akkor azt saját magunknak kell elérni, máskülönben cseszhetjük az egészet. - És ez bizonyos pontig így is van. Érdeklődve követem végig a feszültség levezetésével kapcsolatos mondókáját, bár nem kajálom be a színjátékot. Ruby egy könnyűvérű nő volt, de még ő sem a két szép szememért esett bele a Solano csapdába, márpedig emlékezetem szerint semmi olyat nem mondtam, ami miatt Nevada hirtelenjében szirén módjára az ágyába kisértene. Na most vagy bekrepált a radarom vagy éppen egy olyan helyre próbál az orromnál fogva vezetni, ahol nem csípik őt nyakon, ha kicsinál. Ember, Rod milyen csalódott lenne, ha így érne a vég. - Na mit nem mondasz? - felvonom a szemöldökömet, ahogyan végül csak kiböki mire gondolt és még meg is kopaszt attól a siralmas pénzösszegtől, amit magamnál tartok. Ha Rod valamire megtanított az az, hogy sose tartsak magamnál annál nagyobb összeget, mint amennyire szükségem lehet egy nap. Ki kell szabnom egy keretet - dörmögte mindentudóan - és úgy kell felfognom, hogy csak és ennyim van, ezt kell beosztanom. Lemászok az eddig kényelmemet nyújtó székről majd a biliárdasztal üres felét közelítem meg, közben a tekintetem továbbra is társaságomon tartom. - Okos, meg kell hagyni, de az ujjaddal óvatosabban bánj máskor, ahogyan az előjátékot se vidd túlzásba. Ismerkedj többet előtte, több személyes kérdés, fokozatos távolságcsökkentés és miután egy órája benne vagytok egymás társaságának felfedezésében, akkor csapj le rá. - két kezemmel megtámaszkodom az asztal szélén. - Nem tűnsz könnyű esetnek, úgy meg nem lesz hivatalos. Szerencséd, hogy úriember vagyok. - szegezem rá mutatóujjamat figyelmeztetően.. - és a felhívás keringőre színjátékodat csak bemelegítésnek veszem, nem készpénznek. - elmosolyodok, majd a fejemet ingatom. - Ismerkedünk, rémlik? Ha méltó ellenfél leszel, megjutalmazlak a válasszal is. Addig pedig a nevem Dax marad. Tudod tündér, sose szerencsés kiadni magad egy idegennek, szóval lássuk mit tudsz. - ezzel jelzem, hogy benne vagyok a játékban, habár dunsztom sincs mikor játszottam utoljára. A kezdés előtt szükséges lépéseket megteszem, majd átadom neki a nőké az elsőbbség jogát, meg egyébként, az én kedvem is jobban megjön, ha látom őt behajolni a biliárdasztal közelében.
“The beginning is the most important part of the work.”
A kezemben tartott korsó sört enyhén megbillentem magam felé, és elgondolkodva figyelem, ahogy az ital majdnem kilöttyen, mielőtt beleinnék. Azon tűnődöm, hogy most aztán tényleg jó lenne valami erősebb, de aztán ezt hamar ki is verem a fejemből. Ennél azért tényleg profibbnak kéne lenne. Még ha most meglehetősen kezdőnek is érzem magam. Pedig nem vagyok az. Amikor az MIT után Quanticoba mentem, még nem gondoltam át ezt teljesen. Tenni akartam valamit. Valami hasznosat. A húgom miatt. De akkor még azt hittem, elég lesz nekem az íróasztal mögül tevékenykedni ehhez. Hogy aktakukacként is megválthatom a világot. Jó, ez most így nevetségesen hangzik, mert az is, de a lényeg, hogy időbe telt, amíg ez változott. Amíg ÉN megváltoztam. De azóta már évek múltak el, és igenis gyűjtöttem tapasztalatokat odakinn a terepen is, beépülve is, néha talán többet is, mint szerettem volna. Ám az eddigi munkáim a közelébe sem érnek annak, amit itt tehetek, és tennem kell majd. Úgy értem: a kartellhez beépülve végre tényleg sok jót tehetek, többet tehetek, mint valaha, és talán még a húgom életéért is elégtételt vehetek. Bizonyos értelemben. Ugyanakkor ehhez egy keveset magamból is fel kell áldoznom. Csak remélhetem, hogy nem többet, mint képzelem. Mert “idekinn” már tényleg nem maradhatok a háttérből tevékenykedő “ártatlan kis aktakukac”. És nem elég a jelvényemet felmutatni, hogy válaszokat kapjak. Sőt! Ez pontosan az ellentéte annak, amit tehetek. Esélyes, hogy be kell piszkolnom a kezem, vagy olyat tennem, amit nagyon nem akarok, hogy fenntarthassam az álcám, és valóban végigcsináljam a feladatot, amit rám bíztak. Az elsődleges dolgom most az lenne, hogy megtaláljam Eddie Russel elrejtett pendrive-ját. Hatalmasat lendíthetne előre a nyomozásunkon, mert rengeteg infó, adat, név, szállítási útvonalak és miegymás található rajta. Csak egy kis részletet láttam annak tartalmából, de éppen eleget ahhoz, hogy tudjam, mennyit ér. És addig is, amíg kutakodom, muszáj “barátokat” szereznem itt magamnak. Olyanokat, akikre egy esetleges szorult helyzetben is számíthatok. Bűnözők között ez cseppet sem egyszerű, de ha sikerül valamelyest kiismerni őket, kitapasztalni, kire miképpen hathatok, az már nagy előrelépés. Newton ügynöktől sokat tanultam erről Qunticoban. Ideje kipróbálni, hogyan is néz ez ki élesben! Mondjuk Nieve tüskés-rózsás stílusában ez megint nem lesz könnyű menet - és ismét fura magamról harmadik személyben beszélni. Ideje lenne kicsit jobban magamévá tenni ezt a szerepet.
- Az az érzésem, te mindenáron rémálmokat és nyugtalan éjszakát akarsz okozni nekem – ingatom a fejemet elborzadást színlelve, és próbálom nem elnevetni magam. Valljuk be, vicces a fickó, de hát mégse tűnhetek vidáman kacarászó tinilánynak, szóval igyekszem tartani magamat.
- Ó, értem, nem csak rosszindulatú vagy – utalok itt az iménti rémképek okozására, - de még önző is. Hát jó, tartsd csak meg magadnak azokat az infókat. Nagyjából egyébként is tisztában vagyok vele, hogy miket gondolnak rólam mások. Tudod, sosem voltam az a tipikus tündi-bündi lány, akit mindenki kedvel. De nekem ez így meg is felel – vonok vállat egyszerűen. Valahol ez igaz is, csak az alakításommal ellentétben engem nem a szemtelen modoromért közösítettek ki, hanem mert stréber voltam. Ez az igazság. Az okostojásokat sem szeretik jobban sehol Morgónál.
- Ezek szerint Rod tényleg nem buta ember - bólintok. - Én is ugyanezt tapasztaltam eddigi életem során. - Meg azt, hogy a nagyobb bűnszervezetet vezető egyének ritkán agyatlanok vagy naivak, Rod Solanonak adott általános tanácsától függetlenül.
Minél többet beszélgetek az előttem ülő mexikóival, annál inkább biztos vagyok benne, hogy vele valószínűleg meg tudnám kedveltetni magam. Olyan típusnak tűnik, aki szeret ugratni másokat, egy cseppnyit komolytalan, szerintem nem veszi túl komolyan se magát, sem mást. Remélhetőleg nem az a hirtelen bekattanós fajta, aki idegből fegyvert ránt, és le is puffant, mielőtt annyit mondhatnák, kakk. Inkább olyan, aki mindent IS egy csipetnyi humorral kezel, a szemtelen, játékos közeledésemet pedig mintha kihívásnak tekintené. Szintén jó jel. És már csak azért is megfelelő jelölt, mert közel áll Diazhoz, a jobb keze, tudna hatni rá, ha arra lenne szükség.
- Ismerkedni egy órán át? Kinek van arra ideje? - nevetem el magam a kioktatásán. - Szóval te így csinálnád? Tipikus latin macsó módjára hosszan udvarolnál előtte? - kérdezem fülig érő szájjal. Nem tehetek róla, szórakoztat a téma. - Amúgy most miről is beszélünk? Még a zsebtolvajlásról, vagy már valami túlfűtött hangulatú páros tevékenységről? - töröm a fejem hangosan. - Vagy itt a két dolog egy és ugyanaz, és neked mindig mindkettőhöz hosszas előjáték kell? - tűnődöm tovább legyőzve a saját visszafogottságomat Nieve túlzó őszinteségével és szemtelenségével, tovább böködve azt a bizonyos méhkast.
- Ó, ne már! Tündér? Ez most komoly? Az imént mondtad, hogy nem vagyok könnyű eset, aztán meg letündérezel? Okos dolog ez? Szerintem tudsz te ennél jobbat is – vonom fel a szemölködömet. - És még mindig fukar vagy a válaszadással. Hát jó... Dax - ingatom a fejem. - Igazából a Rico név jobban passzol. Mivel továbbra sincs fogalmam róla, honnan jött ez a becézés, nemigazán tudom hozzád kapcsolni – vonom meg a vállam, majd ismét kortyolok a sörömből, míg ő elrendezi az asztalon a golyókat, és csak akkor lépek közelebb, amikor átadja nekem a kezdés lehetőségét. Egy lökés, és két tarka golyó máris új helyet talál magának a legközelebbi lyukban.
- Hmm... - nyugtázom ennyivel a mázlis kezdésemet. Na jó, ehhez semmi köze nincs a szerencsének, simán csak jó vagyok. Kell hozzá egy kis matek is, tudni, merről merre érdemes, aztán... Nem egyszer megkopasztottam már a kollégákat is az irodához közeli pubban. A második és a harmadik lökés is betalál, majd a következőt szándékosan rontom el, csak hogy esélyt adjak Solanonak is, mielőtt túl egyhangúnak találná a játékot. Különben sem áll szándékomban elnyerni a pénzét.
A kapott feladatok általában a kezdeti szakaszban okoznak fejtörést, amikor is fel kell vezetnem magamban egy tervet és ki kell találnom a lépéseimet. Aztán ha elkapom annak fonalát, onnantól kezdve már olyan, mint egy tánc, amit egész életedben lejtettél: ösztönösen jönnek a mozdulatok. Nevada elcsábítása a mozgatórugója volt az új küldetésemnek. Megbízóm világosan fogalmazott, amikor felhívta a figyelmemet a buktatókra és a feladatom elvégzésének fontosságára, amit ha elhibázok, akkor szép szóval, de mehetek a fenébe. Ő nem viccelt ezzel kapcsolatban és nem is tűrte, ha valaki lezseren állt hozzá az elképzeléseihez. Mindig is az ő világában éltem, az ő terveit követtem, mint valami beprogramozott gép, ami csak a következő utasításra vár. Ez viszont bármennyire is nyersen hangzik, de számomra sosem érződött gondnak. Célt adott az életemnek, egy ösztönző képet, amit követhetek, amihez el kell jutnom, ha jól akarok szerepelni előtte. Nem voltak semmibe vesző napok, amikor csak bolyongtam a gondolataimmal és próbáltam kitalálni mit kezdjek a jövőmmel, mert mindig volt valami, ami lekötött. Először a feleségem, most pedig Nevada. A szőke tincsekkel megáldott hófehérke, akiben megvan az a spiritusz, ami megtapasztalójának megkönnyíti a dolgát. Amitől nem érzed úgy, hogy belehalsz az unalomba, mert a csaj két szót tud kinyögni és aközben is kuncog egy-kettőt, mintha olyan cuki vagy vicces lenne. Kellett, hogy valami előrevigyen és bár értettem a munkámhoz annyira, hogy bizonyára a másik helyzetből is a legjobbat tudjam kihozni, de sokkal élvezetesebb véghezvinni a tervet, ha még jól is szórakozok közben. A pultnál ücsörögve egy szép nő társaságában az ember nem is kívánhatna többet, én viszont magamhoz mérten telhetetlen vagyok. És bár jókat mosolygok a csevegésünk részletein, nem felejtem el mi miatt is környékeztem meg őt pontosan. Előttem van a nagyobb kép és bár nagyon vékony a határ a valóság és a megjátszás között, ha egy kapcsolatot próbálsz a nulláról felépíteni egy másik személlyel, de ha ügyes vagy, megtalálod azt a finoman megalkotott kötelet, amibe belekapaszkodhatsz, amikor éppen a szakadék szélére kerülsz a küldetésedben. - Na ne csináld már! Nem tűnsz te ennyire ijedős kislánynak. Most komolyan elhiggyem, hogy pont a tudodki látványa fog téged éberen tartani? - Olykor nem árt, ha éreztetjük a másikkal, nem tartjuk őt könnyedén semmibe vesző hópihének, aki az első érintés alkalmával el is illan. - Ha elfogadod a tanácsomat, nem is adsz mások véleményére. Belemásznak a fejedbe és ha nem is értesz velük együtt, ott lesz végig, amíg bele nem őrülsz abba milyen is legyél a kedvükért. - osztom meg vele véleményemet. - A nap végén lássuk be úgyis saját magad leszel a legnagyobb bizalmasod, ezért jó ha önző vagy egy kicsit magadért. Nem éppen az a lényeg, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből az egész élet nevezetű valamiből? Az már természetesen részletkérdés, hogy én magam is egy mások által elképzelt életet követek, de mindezek ellenére a kedvemre van a dolog. És elég csak ránéznem Nevadara ahhoz, hogy ez még inkább bizonyítékot is nyerjen. A biliárdasztalhoz sétálás közben sem veszítem szem elől őt és a beszélgetés fonalát sem. Jót mosolygok a feltételezésén és még egy pillantást is vetek felé, szemöldökömet enyhén megemelve közben. - Talán elbuktam volna? Nálad ez hatástalan lenne? - kérdezek vissza. - Pedig esküszöm eddig roppant lojális egy módszerem volt. - Ha kell még sóhajtok is egyet megtörten, hogy még hatásosabb legyen az alakítás. - Kutatás szempontjából érdeklődsz és akarsz tőlem valamit vagy egyszerűen csak a véremet szívod ezzel? - Tetszik, hogy nem fogja vissza a véleményét, ezért a szokásos mosoly már fel is rajzolódik képemre. - Helyzet és ember függő, de nem állítom, hogy nem vagyok hajlandó alkalmazkodni az igényekhez vagy a szituációhoz. - Akár legyen szó a tolvajlétről, akár pedig az ő általa említett páros tevékenységről. - Miért, te magad a könnyen jött-könnyen megy elv híve lennél? Nevada okosan játszik, én pedig hol sikeresebben, hol pedig eljátszva a tudatlant, hogy előnyhöz juttassam őt. Mindeközben viszont apró jeleket hintek el neki, hogy felvezessem őt következő találkozónk helyszínére, ahova a bejutást eléggé trükkös módszerekhez folyamodva kell megoldani. Olykor direkt feljebb igazgatom felsőm ujját, mintha zavarna az anyag a játékban, mindeközben viszont teljes képet adok neki a karomon lévő kulcs-motívumos pecsétről amin borostyán ölel körbe és ami sok jelentőséggel ugyan nem bírna, mégsem állok le ennyinél. A következő alkalommal a játékkal kapcsolatos nyitását dicsérem, máskor pedig beavatom abba, hogy távol állt tőlem a zárkózott természet. Ugyan most még nem veszi észre ezeket, de a későbbiekben akaratlanul is összefogja kapcsolni az egymásba fonódó szálakat, melyeket apránként és nem észrevehetően hozok a tudtára. A játék végeztével a szerencse az ő javára billen, én pedig megtámaszkodok az asztal szélében. - Méltó ellenfél vagy, meg kell hagyni. Logikázol vagy rendszeresen játszol? - Bár ha lenne egy tippem, az az első verzió felé hajlana.
“The beginning is the most important part of the work.”
- Hát tudod, van amiből az ember lánya inkább nem kér, akármilyen vagány meg bátor is – vonok vállat. A fent említett kategóriába tartozik a főnöke pucér magánszáma is. Legfeljebb akkor változna meg a véleményem, ha a műsort már az állami fegyház egyik cellájának rácsai mögött adná elő. Bár nyilvánvalóan akkor sem engem érne a megtiszteltetés, hogy láthatom. Szerencsére. - Ne aggódj, ez a veszély nem fenyeget – legyintek. - Senki kedvéért nem tervezem eldobni az agyamat. - Fűzöm hozzá, miközben eltűnődöm, vajon saját tapasztalatból ontja az efféle okosságokat? Ki mászhatott bele a fejébe? Nő volt? Vagy férfi? Talán egy régi élmény. Talán nem is saját. Bár akár elismerjük, akár nem, kinek előbb, kinek később, de mindannyiunknak vannak rossz tapasztalatai az életben. Személyekkel, akik nem érdemelték meg a figyelmünket, a szeretetünket, a bizalmunkat. Aztán ezekből tanulunk. A legtöbben. Mert sajnos vannak olyanok is, akik sosem, és mindig visszaesnek ugyanabba a hibába. Mindenesetre Ricardo nem beszél hülyeségeket. Ami nem is lep meg. Sok bűnözőnek jóval több sütnivalója van, mint hinnénk, csak valamiért nem szeretik azt jóra használni. Vagy még inkább szeretik azt kihasználni mások kárára. - Ahogy mondod. Nekem is ez a tapasztalatom. Senki nem gondoskodik jobban rólunk önmagunknál - bólintok. - Na és mondd csak, te milyen időtöltésekkel szereted kihozni a legtöbbet “ebből az élet nevezetű valamiből”? Őszintén kíváncsi vagyok, létezik-e bármi, amivel közös nevezőre tudnánk jutni? - Érdeklődöm felvont szemöldökkel, látszóleg nem sok reményt fűzve a dologhoz. Pedig az alteregómnak elvileg sokkal több esélye volna bármilyen közös pontot találni a latin férfival, mint a valódi személyemnek. De hát ki tudja? Ismerkedjünk, aztán majd kiderül!
- Kutatás... természetes kíváncsiság... talán kicsit a véredet is szívom - görbítem felfelé a hangsúlyt a mondat végén, hogy egyszerre hangozzon kérdésnek és bizonytalan állításnak, és egy féloldalas mosolyt mellékelek hozzá. Szinte már szimpatikus a modora. Ha nem tudnám, kivel is van dolgom valójában, nagy eséllyel be is dőlnék neki idővel. - Hmm... hogy hatástalan-e rám? - morfondírozok hangosan. - Honnan is tudhatnám? Manapság a legtöbb férfi nem fárad az udvarlással. Az első “Helló-Szia” után már a farkukról küldenek fotót a közösségi médiában. Úgy sietnek, mintha az emberi faj teljes kihalásától félnének. Mondjuk, ha az ilyeneken múlna... - nevetem el magamat jóízűen a sok szerencsétlenre gondolva. Komolyan nem értem azokat, akik hasonlókkal próbálkoznak. Valószínűleg két agysejttel születtek, és azok is pusztulásnak indultak a kamaszkor után.
Míg átengedem a terepet a zöld asztal mellett Riconak, hogy ő is bizonyítson, én hátrébb lépek. A kabátzsebemből egy hajgumit veszek elő, és lófarokba kötöm a hajam. Csak hogy a hosszú tincseim ne lógjanak be a képbe, mikor újra rám kerül majd a sor. Egész jól megy a játék ma este. Értem ezt a biliárdra is, és a szerepemre is. Előbb-utóbb egyre kényelmesebbé válik majd. Csak nehogy túl kényelmes legyen! - Egy kicsit ez, egy kicsit ez... Mit gondolsz, miért beszéltetlek folyamatosan? - mosolyodom el szemtelenül. - Igazán jól jönne most az a százas - jegyzem meg aztán egy vállvonással. Mondjuk elég nagy pofátlanság volna így elsőre ennyi pénzt elnyerni tőle. Kivéve, ha hagyja. Mintha még tetszene is neki a merészségem... - Ne aggódj, meghívnálak belőle még egy sörre. Akár egy hamburgerre is. Vagy legyen inkább taco? - Lehet, ő olyan tipikus talpig mexikói macsó, aki annak ellenére, hogy itt él, megveti az amerikai konyhát, kultúrát, meg úgy mindent. Szóval nem kéne elfelejtenem, kivel is van dolgom. Nem mintha elfelejthetném.
- Dax! Nevada! - Fernando hangjára a pult felé kapom a tekintetem. - A főnök az irodában vár benneteket. - Hoppá! Jelenés van. Mély levegő. Kifúj. Nyugalom, hidegvér. Menni fog, kislány! - Végre! - bólintok unottan. - Már nem azért, élveztem, hogy megkopaszthatlak – vigyorodom el Rico felé, miközben megindulok, hogy Rodrigo Diaz színe elé járuljak. - Áh, Miss Kinsley! - üdvözöl a big boss széles mosollyal és átható pillantással, ami nem sok jót ígér. - Vagy inkább Nevada? Nieve? Hisz mi már ismerjük egymást, nem igaz? - újabb bólintás a részemről. - Nevada, Nieve, mindegy. És igen. Két éve... - nem mondok többet, hagyom, hogy ő is felidézze magában a történteket, ahogyan én is teszem. A két sztori valószínűleg nagyon más. Akkor játszottam el először Eddie barátnőjét, és első alkalommal hozott el ide, ebbe a bárba. A különbség az volt, hogy akkor nem nappal volt, hanem késő este, a hely dugig volt emberekkel, én pedig részegnek tettettem magam, hogy Ed bekísérjen ide kicsit lepihenni, és míg ő tette a dolgát Rodnak, addig én átkutattam az íróasztalát és gépét, lemásoltam a telefonhívásait. Néhány eltűnt fiatal lány után nyomoztunk akkor, akikkel előzőleg drogot csempésztek át a határon. Sajnos nem mind került elő élve, és aki mégis, nem sokat tudott mondani, amivel maradéktalanul elkaphattuk volna azokat, akik ártottak nekik. Már akkor is szinte rosszul voltam Diaztól, legszívesebben helyben lepuffantottam volna. És már akkor tudtam, hogy lesz még szerencsém hozzá. Aztán most tessék! - Nem vagyok büszke arra az éjszakára - jelentem ki halkan, elvékonyodó ajkakkal, ami a bennem dúló enyhe feszültséget hivatott alig észrevehetően megmutatni. A férfi csak legyint. - Úgy tudom, nem csak Russel barátnője voltál, hanem a tanítványa is. - Hatásszünetet tart, talán azt várva, hogy megcáfolom-e az állítását, aztán folytatja. - És hogy szeretnéd megtalálni a gyilkosát. Mit szólnál, ha segítenék neked ebben? Hiszen egy a célunk. De közben egy ideig nekem dolgoznál. Szükségem lenne valakire, aki átveszi a munkáját. - Úgy érti, hackeljek magának? - Hackelni, néha információkat gyűjteni, másolni, iratokat hamisítani... ezt-azt elhozni, elvinni... A legtöbb dologban Rico is a segítséged és partnered lenne. Képes lennél minderre? - Nagyjából. De vannak határaim. És a hamisításhoz sincs meg a megfelelő felszerelésem, plusz abban egyelőre tapasztalatom sincs sok... - Amiatt ne aggódj! Elég, ha tudsz asszisztálni Riconak, vele egyeztethetsz is a többiről. És nem kell átlépned a határaidat, semmi olyat nem erőltetünk rád, amit ne vállalnál önként. - Illetve volna egy feltételem: ha ebbe belemegyek, és megtalálják Eddie gyilkosát, ott akarok lenni, amikor végeznek vele. - Remélhetőleg a kollégák időben odaérnek majd, hogy ez ne történhessen meg. - Természetesen. Akkor megegyeztünk? - a jobbját nyújtja, én pedig egy pillanatnyi habozás után elfogadom azt. - Nagyszerű! Mit szólnál egy próbához? - húz elő egy laptopot az íróasztala fiókjából. - Ez... mondjuk úgy, egy távoli nagynéném gépe, de szegénykém szenilis, és elfelejtette a jelszavát. Fel tudnád törni nekem? - átveszem az eszközt, felnyitom, mély levegőt veszek, majd belekezdek. Úgy negyven másodperc után már meg is jelenik a képernyőn a kezdőkép. Háttérben a nemzetbiztonság logója, oldalt néhány fotó ikonja, amelyek ilyen kis méretben bonyolult tervrajzoknak tűnnek, illetve kettőn mintha fegyver lenne. - Lenyűgöző nő lehet a nagynénje, érdekes hobbijai lehetnek... - jegyzem meg elmosolyodva, ahogy visszafordítom a laptopot Rod felé.
Egészen más körülmények között ezt a csevejt akár még szórakoztatónak is élném meg, szinte felüdülésnek az átszenvedett házasságom után, ahol a témáink meg sem ütötték sokszor még a leggyatrább mércét sem, mivel kapcsolatunknak adózhatnánk. A célomat mindennek árán ugyan sikerült elérnem, de attól még nem feledtette el velem a feleslegesbe átfordult időszakokat, amiket eltölthettem volna másképp, másvalakivel, akár máshogyan is. Néha rossz lapokkal járul elénk a sors az élet pókerasztalán és ha akkor éppen kifogyunk a zsetonokból, a lelkünket kell a közösbe dobni a túlélés érdekében. Nieve mellett jól esik most ellavírozni a témák között és úgy beszélgetni, mintha annak kettőnk bimbódzó kapcsolatában lenne majd jelentősége. Talán lesz is, de nem olyan formában, mint ahogyan egy kívülálló azt következtetésként levonná. Egy nő és egy férfi, egymás társaságában üldögélve egy bárpultnál mindig azt az érzetet kelti mások számára, hogy a két idegen éppen most egymásra talál. Az esetek jó nagy százalékában igazuk is lehet, de sokan beleesünk abba a hibába, hogy túl gyorsan, szemernyi átgondolás nélkül hozunk meg ítéletet az általunk látott dolgokból és meg is elégszünk ezzel a verzióval. Mi történhetne más is ezen kívül egy nő és egy férfi között? Azoknak, akik szeretnek később szembesülni a hibájukkal az égvilágon semmi. Aztán vagyunk mi, mint Nieve és én is, akik ügyelnek a részletekre. A megfogalmazásra, a testbeszédre, minden egyes kimondott szóra. Elveszünk a háttérben megbújt, ámde egyáltalán nem lényegtelen információk sokaságában és megválogatunk mindent, akár még az egész lényünket is, hogy meggyőzővé váljon az alakításunk. Nieve személyében volt valami megfoghatatlan titokzatosság, amibe a férfinem könnyedén habarodott bele. Vagyunk oly naivak, hogy hiszünk a képességeinkben és ennek okán abban is, hogy elegendőnek bizonyulunk egy ilyen nő kiismeréséhez, kulturálatlan társaim szóhasználatával élve: megszelídítéséhez. Leszek én a rossz fiú, aki kerek perec kimondja, hogy nem, nem vagyunk és nem is leszünk. És amíg mások küzdenek, szinte beleszakadva könyörögnek a figyelemért, én őrzöm azt, ameddig tart és amíg felém irányul. Tudva azt, hogy milyen irányba haladunk majd a végeredmény felé az egész ott már mit sem számít majd. - Úszok az árral típus vagyok és minden helyzetben keresem azt a lehetőséget, amivel jól járhatok. - Sokat ez nem mondhat számára, ezért csak apránként folytatom. - Szinte minden helyszínnek megvan a szórakoztató valója, csak meg kell találni bennük a jól elrejtett unalom ellenszerét. - gondolkozom el. - A jó hangulatot csipem. Azokat a zenéket, amik táncra késztetnek és az olyan embereket, akik tudnak komolytalanul önmaguk lenni. Kedvelem az olyan dolgokat és helyzeteket, amik elgondolkoztatnak, amiben ott lakozik a kihívás, hogy kitaláld mit is akartak üzenni vele. - folytatom tovább. - Nos, akadt valami közös tulajdonság vagy lehúzhatjuk a rolót a jövőnk előtt? Nevetek egy jót a megállapításán, de csak egy beletörődő vállvonásra futja tőlem. - A technika fejlődésével párhuzamosan az alapvető szókincs, a jó modor és az értelem is szép lassan kihal. Mindkettő fenntartása túl sok energiát és időt vesz igénybe ahhoz, hogy társaink veszni hagyják, főleg ha van ami gondolkozik helyettünk. Ne vedd magadra ősember megfogalmazásukat. Ők tényleg, nagyon is próbálkoznak, de valakiből már csak ennyi maradt. - fintorra húzom a számat, azonban a szemeim sarkában megbújik a szórakozottság. - Sejtenem kellett volna. Felettébb imponáló is ez a kíváncsiság, szinte már fontosnak érzem magamat miatta. - véleményezem az elhangzottakat mosolyogva, de mielőtt bármilyen válasszal, megerősítéssel is élhetnék le nem fixált meghívására, a társalgásunkat egy harmadik fél közbeavatkozása szakítja félbe. Csatlakozva hozzájuk csukom be magam mögött utolsóként az ajtót és keresek egy helyet ahol kényelmesen lehetek és mindent ugyanúgy nyomon is követhetek. Karjaimat összefűzve magam előtt követem végig az eseményeket menetét és azt ahogyan szöszi játszi könnyedséggel komponál a laptop billentyűzetén. Nem fejezek ki arcommal lenyűgözöttséget, sem hallatom a hangomat ezzel kapcsolatban, mert amíg a munkaadóm közelében létezem csak megfigyelőként lehetek jelen. Odakint úgyis az én mások által levetett irányítása alá kerül a helyzetünk, de amíg itt vagyunk, addig megtanultam már, hogy aligha létezik szavam. Olyan meg főleg nem, amivel Ő ne cáfolna meg vagy tenné kockára életemet felé tanúsított tiszteletlenségem miatt. Rod arca elégedettségről árulkodik, de nála sosem ennyire egyszerű egy érzelem kivetülése. Sokkal több minden is játszódik le benne, csak ez az amit úgy gondol, hogy más is még láthat. - Egy hobbi érdekesség nélkül haszontalan időpocsékolás. A nagynéném értékelni fogja az itt tett erőfeszítéseit. - bár tudná Hófehérke, hogy a Főnök családja tesz rá nagy ívben, hogy a mocskos rokonuk mit, mikor és kivel csinál. - Engem első körben meggyőztél, de azt a gondolatot hangoztatom általában, hogy éles helyzetekben derül ki mire is képes valaki. Ezért figyelni foglak továbbra is. - Semmilyen fenyegetés nem volt ez Rod részéről, csak a törődését próbálja kifejezni nem hétköznapi módon. - Az irodám elhagyása után Dax hosszabban be is avat az első közös feladatokba, majd megismerkedsz még pár emberrel, akivel napi kapcsolatban állsz majd. Tudod, szeretem, ha semmi sem marad megterítetlenül, így amíg te a hasznunkat szolgálod, addig hasonlóképpen mi is megteszünk minden tőlünk telhetőt cserébe, hogy a végére járjunk a kérésednek. - az agyonkopott, de számára értékkel bíró órájára néz le, aztán egyszer Nievere, majd rám. - Fél óra múlva a helyszínen várnak rátok. Leléphettek. - Jelzés volt ez a részéről, így ajtót is nyitok, hogy a szöszit bevárjam, mielőtt munkaadóm személyesen és segítséggel ki nem tessékel minket.
“The beginning is the most important part of the work.”
Egyelőre úgy tűnik, minden simán megy. Persze ilyen társaságban sosem lehet tudni, és elkiabálni sem volna egészséges vagy jó ötlet, de szerintem menni fog ez nekem. Csak egy kicsit... el kell felejtenem, ki vagyok, kicsit rosszabbá kell válnom, lazítani a saját szabályaimon, és közben Nieve cseppet sem rózsásnak megálmodott stílusában még nyugodtan ki is mutathatom, mennyire rühellek itt mindent és mindenkit. Tekintve, hogy az általam alakított szerep szerint ugyanígy érzek az egész világ iránt. Piskota lesz. Haha! Hogyne!
- Úgy vélem, néha mind ilyenek vagyunk bizonyos fokig. Sodródunk, és alkalmazkodunk. Már aki képes rá... De értelek - bólintok, és közben igyekszem magamban mentális jegyzeteket készíteni róla. Bármi fontos lehet. Nem. Nem gondolnám, hogy valami lényegesről elszólná magát, de hasznos lehet őt kicsit megismerni, kiismerni, valamelyest belelátni a fejébe. Főleg mert egyelőre nem olyannak tűnik, aki ebben bárkinek szívesen fogódzót engedne. De majd meglátjuk. - Tehát nem szeretsz unatkozni... Ellenben táncolni igen. - Jegyzem meg hangosan összefoglalva az összekapargatott infókat róla, és fogalmam sincs miért is, de elmosolyodom. Talán mert szívesen látnám is táncolni, ahogy ezzel a fenékkel salsát jár? Ez nem jelent semmit, és mégis, tagadhatatlan, hogy megvan benne az a bizonyos latin macsós kisugárzás, keverve egy adag játékos csibészséggel, amivel bármelyik nőt el tudná csábítani. Kivéve ezt itt. Mármint... épp eleget tudok ahhoz, hogy ennyinek ne dőljek be, függetlenül attól, hogy vonzónak találom-e, vagy sem.
- Hát.. a közös jövőről nem tudok semmit... - ingatom a fejem tanácstalannak színlelve magam, szórakozott mosollyal. - Főleg mert a tánc nekem pont, hogy nem az erősségem - vonok vállat. - Egy pici alkohol után esetleg meglehet, hogy sikerül elkapnom a ritmust. Vagy legalábbis olyankor azt képzelem - nevetem el magam. - A kihívások és a szórakozás viszont általában nekem sincs ellenemre. - Egyébként most nem hazudtam, és ez árulkodik kicsit a valódi énemről is. Azt hiszem, egy kicsit mindig is inkább fiús voltam, már tiniként is közelebb állt hozzám a tomboy stílus, akit jobban érdekeltek a számítógépes játékok, vagy egy jó sportmérkőzés, biliárdozás a srácokkal, mint a sulibál vagy a legújabb divatú táskák és cipők a plázában. És ez azóta sem sokat változott. Persze bizonyos mértékig tudnám azt mutatni, amilyen nem vagyok, de azt aligha játszhatom meg a meló kedvéért, hogy versenytáncos volnék.
- Nos, azt hiszem, most sok igazság volt a szavaidban – ismerem el sóhajtva. A világ szépen lassan érik meg a pusztulásra. És valljuk be, az imént említett kategóriába tartozó férfiak ebben a sereghajtók. A technika fejlődik, ők meg visszamennek az ősemberek szintjére. Szomorú. Ugyanakkor kicsit érdekesnek találom, hogy Ricardo közel sem tartozik ebbe a csoportba, sőt! Az elhangzottak alapján megveti az előbb említett egysejtű lényeket. - Ezek szerint te úriembernek vallanád magadat? Vagy az azért már túlzás? - tapogatózom nála finoman tovább, egy aprócska, kíváncsi mosollyal. Amit valószínűleg nem ártana letörölni az arcomról, mert nem igazán vall Nevadára, de ösztönösen jön. Bár tudnám, miért szórakoztat ennyire Rico személyiségének kivesézése!
- Ó, ne vedd a szívedre! - teszem hozzá játékosan gunyoros szájbiggyesztéssel, miután elismertem, hogy csak a pénzét akartam elnyerni, és semmi több. Aztán végre elérkezik a nagy pillanat, hogy bemutatnak a főnöknek. A dolgok szinte már gyanúsan könnyen mennek. Mármint egyrészt pontosan ezt vártam. Másrészt... mondjuk úgy, hogy mindig fel kell készülni a váratlan problémákra ezekben a körökben, hiszen MINDIG vannak olyanok. Úgyhogy az, hogy Diaz önként kínálja nekem azt a lehetőséget, amire vártam, minden győzködés nélkül, kicsit azt sejteti, hogy talán van valami hátsó szándéka is. Persze melyik rosszfiúnak nincs, nem igaz?
- Hogyne! Értékelem a lehetőséget a közös munkára - bólintok komolyan. - Remélem, hogy a gyilkos is meglesz. Ó, és üdvözlöm a nagynénjét! - fordulok még vissza az ajtóból egy sokatmondó pillantással. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy egy butuska lány vagyok, aki nem lát át a szitán, és csak úgy ugrik bármikor egy füttyentésre. Ezt úgysem hinnék el, hiszen pontosan tudják, hogy hackerként megvan a magamhoz való eszem. Szóval ha agyatlanabbnak tettetem magam, mint aki vagyok, éppen azzal keltenék gyanút. Tehát jobb ha úgy látják, hogy eltekintek a részletektől, és csakis a közös cél lebeg a szemeim előtt. Valamit valamiért.
- Milyen helyszín? - fordulok Ricohoz, miután elhagytuk az irodát. Ám mielőtt választ kaphatnék, Diaz kilép utánunk egy szóra. - Dax! Majdnem elfelejtettem: ugorjatok el előbb a csomagért is, amiről beszéltünk. Vigyétek a kocsimat! - dobja felénk zárásképpen a slusszkulcsát, majd el is tűnik. Felvonom a szemöldököm. Vajon mi lehet a gond Solano autójával? Egyáltalán van neki?
- Szóóóóóval... pultos, csomagfutár, irathamisító... mi mindenhez értesz még? - kérdezem az új partnert. Aztán a tekintetem láthatóan némileg megváltozik, komorabbá válik. - Ha jól gondolom, időnként Eddievel is együtt dolgoztál korábban. Van... öhm... van bármi tipped, hogyan ne végezzem úgy, mint ő? - fordulok felé, és nézek egyenesen a szemeibe kifelé menet. Azt hiszem, ez ebben az esetben helyénvaló kérdés egy látszólag kívülállótól, aki először lép be ebbe a világba. Nieve hiába bátor, vagány, makacs, és fűti a bosszúvágy, feléri ésszel, hogy lehet oka félni, ha nem megfelelően alkalmazkodik, vagy csak rosszkor van rossz helyen.
Nevada ártatlan érdeklődése közben azon vagyok, hogy lépést tudjak tartani a kérdéseivel, de ne tévesszem szem elől a csokorba szedett szabályaim egyik pontját, mégpedig hogy a túlzott kíváncsiság egyes körülmények során meglehetősen gyanús. Nem mintha egyébként olyan fickó lennék, aki nyitott könyvként tárja fel az életét mások előtt. Valamit jobb megtartani magunknak. Őrizgetni ameddig csak lehet, hiszen minden elhintett információmorzsa befolyásolhatja a jövőnket, ha a darabkák rossz kezek közé kerülnek. Nevada rendes csajnak tűnik. Habár a feleségem is annak tűnt még az ismeretségi fázisban, de rajta legalább már az első találkozás során látszott, hogy egy dörzsölt nőszemély. Az pedig közel sem segítette a házasságunkat, hogy kölcsönösen használtuk ki a másikat csak hogy közelebb kerüljünk ahhoz, amire igazán vágytunk. Ha már egymásra nem, legalább valami hasznunk is származzon a másikból. Nevadat ezzel szemben egy fura egyvelege lengte körbe az ártatlanságnak és a magabiztosságnak és tetszett, hogy rétegekről-rétegekre fedeztük fel mit is rejt a másik személyisége. És ahogyan én magam is óvatosan jártam el vele szemben, úgy ő is épphogy csak ízelítőt adott abból ki is ő valójában. Ez a tánc, amit ketten jártunk pedig a nagyobb cél ellenére is szórakoztatónak hatott. Kívülállóként követem végig ahogyan magához veszi az elhullajtott információkat és próbál belőlük átláthatóbb képet alkotni arról, akivel összehozta a sors. Bólintok válaszként a kérdésére, de a mosolyom sem marad le ahogyan beleavat a tánccal kapcsolatos tapasztalataiba és tapasztalatlanságába. Csak hogy az ő szavaival éljek. - Miután rákapsz az izére már sokkal egyszerűbb. Meg kell tanulnod elengedni magadat azokban a pillanatokban és nem görcsölni azon ki lát, hall s érzékel. Csak a zene és te azokban a percekre nyúló momentumban, semmi más. - Elmondani könnyű, meglépni meg már sokak szerint komplikáltabb. Nekem sosem okozott gondot ennek kivitelezése, de jól láthatóan ő másképp épül fel. - Ha nincs ellenedre, egyszer megmutatom. - Persze először a munka, aztán a szórakozás. De néha, a körülmények segítségével ez a kettő félúton egymásra talál és a határok elmosódnak. - Nem kategorizálnám be inkább magamat. Azt meghagynám másnak. - Vallhatom én magamat úriembernek, ha a következő pillanat során megcáfolom a saját szavaimat. Hogyan kaphatnék mindezek után hitelességet azokra, amik elhagyják az ajkaimat? - Szeretném hinni, hogy különb vagyok a felsoroltaknál. De mint minden ember, én is feszegetem a saját határaimat és van hogy olyanná válok, akit addig megtagadtam magamtól. - Esendő pillanat, de nem kizárható. Többnyire tisztában vagyok azzal mit művelek, mert ha nem tenném, már nem lenne itt helyem. Kettőnk csevegése közé percek múlva furakodik be csak a munka. Csendes szemlélőként vagyok csak jelen a fullasztó helyiségben (sosem értettem igazán hogyan is bírja ki a Főnök ebben a patkánylyukban) és ha szólítanak, csak akkor válaszolok. Nem érzem magamon a nyomást, mert azt a naiv rettegést már rég leküzdöttem. Ha nem jól játszol, megdöglesz. Annyira sovány, de mégis magáért beszélő képlet. Kezdetben felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan tudnád ezt kivitelezni? Aztán időközben beletanulsz. Belesimulsz a rád szabott szerepbe és élvezed a tudást, amit birtokolsz. Motiváló tud lenni, ha fegyvert szegeznek rád vagy egy tűzharc közepén találod magadat benyomorogva egy ingatag vaspolc alá csak hogy ne válj áldozatává két idióta összeszólalkozásának. Mert megesik, hogy egyik nyomorult bepöccen a másikra és mivel manapság már minden idióta kezébe nyomnak egy fegyvert, így rögtön meg is lesz a baj. A probléma az meg könnyen megvan. Elég csak egy félrement számolás, egy rossz kezekbe került anyag és búcsút is inthetsz a bajtársiasságnak meg a hűségnek. Kettőt pislogsz és hirtelen egy fegyver csöve nyomódik a halántékodnak, miközben egy félnótás sorolja fel a begyakorolt motivációs beszédét a lojalitásról, aminek még a szagát sem ismeri. Teljesen elkalandozok gondolataim között, majd a zárószó után Nevada irányába terelem magamat és tekintetemet egyaránt. Nem az ijedős nyuszi fajta, bár a magabiztosság leple alatt még kiérződik belőle az idegenkedés a jelenlegi helyzete iránt. A kérdésére már csak a kiérkezésünk felé válaszolok. - Hasznosnak lenni jó dolog, Nevada. Csemegézel innen is-onnan is, aztán mikor a helyzet úgy adja, akkor jó ha kéznél vagy. Többet látsz, többet tanulsz. - Nem volt ugyan egyenes válaszom arra mihez is értek még pluszba és amúgy sem gondolnám, hogy ez számítana. A kocsit elérve ülök be a kormány mögé, majd áthajolok és felpattintom az anyósülés felüli zárat. A Főnök a régi klasszikusok híve volt. Azoknak a járgányoknak a szerelmese, amit még nem szennyezett be a technika. Őt nem fogja senki sem automata váltós kocsival rohangálva látni és minket is óva int a mai újdonságoktól. Anyagilag nem vágná földhöz egyetlen csúcskategóriás autó megvásárolása sem, de a kitartása ennek ellenére továbbra is töretlen. - Lapulj meg. - Bököm ki egyből és gondolkozás nélkül. - Ne fitogtasd a képességeidet csak ha kérdezik és csakis azokra a kérdésekre válaszolj, amiket feltesznek. Ha azon felül regélsz, túlbuzgónak találnak és azt fogják feltételezni, hogy elkeseredetten próbálsz közéjük kerülni, ami náluk egyet jelent a gyanús kategóriával. Ne nézz rájuk furán vagy sokáig. Tudom, ez alap kódex kellene, hogy legyen ember és ember között, de el sem tudod képzelni mennyiszer futnak bele ebbe a hibába. Szóval ne. - Ujjaim ritmusosan járnak a kormány kerekén, miközben fejben az utat memorizálom. - Nem fognak beugratós kérdésekkel bombázni, csak ha éppen rossz napjuk van. Olyankor még az anyjukat is besúgónak tartják. Csak rázd le magadról és ne éreztesd velük, hogy bármilyen hatással is lennének rád. Eddig megvagyunk? - Megteszem, hogy érdeklődök, mert miért ne tenném? A Főnök kitérne a hitéből, ha már az első közös kirándulásunkról csak az egyikünk térne vissza. - Bemegyünk, átvesszük a csomagot és kijövünk. Elméletben ennyi, gyakorlatban meg majd meglátjuk és improvizálunk. - rámosolygok, de nem akarom őt leterhelni már ennél több információval.
“The beginning is the most important part of the work.”
- Hogy őszinte legyek, az ritkán érdekel, hogy ki lát, mit lát, mit hall... - vonok vállat lazán. - De az való igaz, hogy néha kissé görcsös vagyok... - ismerem be enyhén lehalkítva a hangomat. Hiszen Nieve a hiányosságait azért talán mégsem vallaná be ilyen nyíltan és hangosan mindenki előtt. Kivéve, ugyebár, ha abból egy kis előnyt kovácsolhat. Egyébként még nagyjából igaz is, amit mondtam, nem csak az általam megformálni kívánt nőszemélyre, hanem rám is. Hajlamos vagyok időként befeszülni egyes helyzetekben, ezt értelme sem volna tagadni, vagy leplezni. Ezen a téren még volna mit tanulnom. - Egyszer talán tényleg megmutathatnád, hogy kell ezt csinálni... egyszerűen elengedni magamat a zenére - bólintok rá az ajánlatára egy apró, kihívó féloldalas mosollyal. Ricoval sokkal könnyebb flörtölni, mint ahogy vártam. Magam sem tudom, hogy ez amiatt van-e, mert úgy tűnik, valóban vevő is rá, vagy mert úgy érzem, megvan ehhez közöttünk a kellő kémia, a szikra... vagy nevezzük akárminek. Alapvetően ennek nem kellene örülnöm. Ellenkezőleg. Talán le is koptatnám az első pillanatban, vagy csak másodpercek alatt kattanna a bilincs a csuklóin. De az adott helyzetben, azt hiszem, a legjobb kihasználni ezt a vonzódást, sodródni vele, hisz megkönnyítheti a dolgomat. Legalábbis amíg okosan csinálom.
- Hmm... - Nem igazán tudok többet reagálni a szavaira, de láthatóan elgondolkodom azokon, és csendesen méregetem őt közben. Nincs azzal semmi gond, ha néha lemegyünk egy ősember szintjére, néha talán mindannyiunknak igénye van erre, és hát amíg a partnere valóban partner ebben, az teljesen rendben is van. De vajon csak a nőkkel való viszonyára értette, vagy általánosságban? Mindarra, amit itt (vagy máshol) Diaznak művel? Milyen szép is az, ha legalább tudja magáról, hogy egy rohadék, aki egy másik rohadéknak dolgozik!
Nos, a főnökével való beszélgetés könnyebben megy, mint vártam, ám jól tudom, hogy az igazi próbatétel csak ezután jön. Kihívások és feladatok elé állít engem, és valószínűleg ezen áll vagy bukik majd minden. Az egész beépülésem, és a lehetőség, hogy elkapjam őket. Most kell majd igazán odatennem magam, rezzenéstelen arccal viselni, ahogy belevonnak a dolgokba, sőt, asszisztálni mindenhez. Közben azért reménykedem, hogy Ricot sikerül majd annyira megpuhítanom, hogy ne gyanakodva figyelje majd minden tettem, hanem mellém álljon, ha valamihez esetleg mégsem lesz gyomrom, vagy nem fűlik a fogam. De azért jobb lenne, ha nem kellene ennyire a sötétben tapogatóznom a mai feladatok előtt. “A helyszínen várnak bennünket”, meg “elugrunk a csomagért”, én meg francot sem tudok.
- Tényleg muszáj ilyen rébuszokban beszélned? - ingatom a fejemet, majd mély levegőt veszek. Hasznosnak lenni, kéznél lenni, meg satöbbi. Igazából annyira még nem aggódom, de muszáj kicsit szemtelennek lennem, és nem tűrni minden megjegyzés nélkül, hogy a fantáziámra bízzák, mire vállalkoztam. Hogy nem hajlandó többet mondani sem az előttünk álló melóról, sem saját magáról, sem a képességeiről. Persze azért mindenesetre követem őt a parkolóba, egyenest egy menő oldtimerig. Cseppet sem lep meg, hogy ez Diaz kocsija, nem is vártam mást. Helyet is foglalok az anyósülésen, amikor azt kinyitja nekem.
- Klassz járgány - állapítom meg közben. - Ez egy 69’-es Ford Mustang Coupe, nem igaz? Komolyan nagyon bírhatja a fejedet a főnök, ha ezt ilyen lazán kölcsön adja neked. - Lehet, hogy nem egy modern, csúcstechnológiás jármű, minden extrával felszerelve, de egy ilyen klasszikus, ami jól karban van tartva, minimum ér annyit, vagy még többet is. Így van, nem vagyok teljesen járatlan a témában.
- Szóval tulajdonképpen azt mondod, a legjobb, ha befogom a szám, és nem szólalok meg, ha nem muszáj... - összegzem a hallottakat. Na igen, ezek valóban hasznos túlélő tippek, már tapasztaltam. Bár nekem ebben a társaságban sajnos nem csak túlélnem kell majd, hanem infókat is gyűjtenem. - Mázli, hogy alapból sem vagyok az a típus, akinek be nem áll a szája. Bár vannak helyzetek, amikor nehezemre esik nem kimondani, amit gondolok – vonok vállat. - Azért köszi a tippeket – biccentek felé, némi hálát is kimutatva.
- Akkor menjünk azért a titokzatos csomagért! - Be is kapcsolom a biztonsági övemet, aztán a farmerszoknyám zsebéből előhalászva egy hajgumit, összefogom a szőke tincseimet a tarkóm felett. Tudom, furcsa, de ettől most valahogy felkészültebbnek érzem magam.
Szórakoztatónak találtam ezt a kis ide-oda téma passzolgatást, amit most csinálunk egymással, hiszen valahogy úgy érződik, hogy a felszín alatt mintha mindketten tele lennénk gyanakvással egymás iránt és arra várunk melyikünk adja meg előbb magát vagy csúszik el egy információn. Felettébb komikus élmény volt még annak tudatában is, hogy percek múlva rá kell térnünk a munkára. Ott pedig nem volt helye annak, ami itt most lezajlik. - Mindenképp. - Erősítek rá az ajánlatára. Már ha lesz rá időnk vagy idő előtt nem fog egyikünk sem a kockázatos rendszerünk áldozatává válni. A főnök irodájában Nevada jól szerepel. Nem bakizik, bizonytalankodik, csak teszi a dolgát, ami a főnöknek külön imponál. Nekem is, de az már egészen más lapra tartozik. Az újonnan szerzett információk birtokában lépünk le, közben pedig az újoncunk felzárkóztatása sem marad el. Minél többet tud, annál jobb nekünk. Minél ügyesebben kerüli el a buktatókat, annál jobb neki - mondhatni kifizetődőbb, ha élni akar. És persze én sem akarom, hogy az én szárnyaim alatt essen baja. Az ilyen nem mutat jól a rosszfiúk kézikönyvébe; mintha azt írnád ezzel az önéletrajzodba, hogy már dolgoztam ilyen helyen, csak felgyújtottam az épületet. Baromira nem mutat jól. - Ismered a kódokkal történő kommunikációt? Ha nem akarsz lebukni, néha nem árt kreatívnak lenni és elsajátítani. - tanácsolom neki. - Köztük a rébuszokat is. Ritka mód utáltam amikor valamelyik videójáték kódjaival kellett trükközni ahhoz, hogy közös érdekhez jussunk a másik féllel. A Főnök azt mondta többet nem állunk le taknyosokkal, bármennyire is jól jött az akkor. De nem éri meg az idegbajt és a meggondolatlanságot. Ezzel az erővel céltáblát is ragaszthatnánk a hátunk közepére 'Itt találj el.' felirattal. - Írták már körül neked hányféle módon tudnának kiiktatni, majd elásni olyan helyre ahol soha nem találnak rám? - érdeklődök tőle. - Csak ennyire fontos ez a kocsi. És ha egy karcolás is lesz rajta, a Főnök bírni fogja a fejemet, de a testemtől elválasztva. - Bizalomgerjesztő és festői kép, de különösen motiváló. Nem szeretnék áldozatává válni az Oszd meg és uralkodj kifordított felfogásának. - Ezek csak túlélő tippek. Ne görcsölj túlságosan rá. - a mosolyom ahogyan megjelenik, úgy is tűnik tova és lassan egy szórakozóhely hátsó parkolójában találjuk magunkat. - Szorosan maradj mögöttem. - még egy figyelmeztetés Nevada irányába, aztán kiszállunk a kocsiból. A zár kattan, mi pedig másodperceken belül egy alkoholtól-szivartól és táncosok parfümétől bűzlő helyen találjuk magunkat, amit sápadt lilás fény ural. A nap ezen szakaszában csak egy-két táncos gyakorol az esti produkcióra és elvárás szerint a helyiség is akkor telik meg vendégekkel. - Bryce, hé! - köhintek oda az asztalnál terpeszkedő alaknak, akit körbeölel valami márkás szivar füstje. Szinte még az se készteti rezzenésre, amikor legalább három pisztoly csöve szegeződik az irányunkba, ami az emberei vendégszeretetéről tanúskodik. - Óvatosan. - tartom fel két kezemet higgadtsággal, mire Bryce int a kopóinak, hogy visszavonulhatnak. - Egyszer kiharcolod, hogy szitát csináljak az idióta fejedből, Solano. - áll fel a helyéről és szinte pofátlan módon átnéz rajtam, ahogyan felméri Nevadat. - Nem abban egyeztünk meg, hogy nem csinálsz a szórakozóhelyemből átjáróházat? Vagy jöttél áldásomat kérni a barátnődre? - közelít meg minket, de én továbbra sem moccanok és csak akkor teszem ki akadályként a karomat Nevada elé, amikor Bryce próbál hozzá közelebb férkőzni. - Itt engedd meg szépen, hogy átadjam Rod pontos szavait: ha az a kretén Bryce egy ujjal is hozzáér, mond meg neki, hogy kifestem vele a nyomorult szórakozóhelyének a falát. Bryce csak felröhög, aztán megpaskolja az arcomat. - Hűséges egy pincsi vagy te, Solano. De mond meg neki, hogyha újabb idegent küld ide, te fogsz rosszul járni. - Jobb ötletem van. Mit szólnátok, ha én most elvinném a csomagot amiért futárnak használtok, aztán ti békésen suttoghatjátok tovább a szerelmes üzeneteiteket Roddal? - Bryce csak horkant egyet, végül fejével a hátsó ajtók felé mutat. - Carl majd odaadja. - elindulok, de Bryce megállít. - A kis galamb addig marad. - Szó se lehet róla! - vágom rá megingathatatlanul, Bryce pedig csak füttyent egyet, majd int az egyik színpadon lévő táncosnak. - Delph majd addig lefoglalja. Mutat neki pár mozdulatot, hátha megunja a pofátokat és mellém szegődik. - Nevada felé nézek, majd a kezébe adom a fegyveremet. Én úgyis hordok másikat. - 2 perc és itt vagyok. Ha a közeledbe megy, lődd le! - Bryce felé nézek figyelmeztetően, mire mindkét keze a magasba lendül. - Vettem a lapot kemény csávó. - Mertem is remélni..
“The beginning is the most important part of the work.”
Egyrészt örülök, hogy máris tartunk valamerre... Képletesen is, meg szó szerint is. A terv működésbe lépett, Diaz munkát adott, nem kérdőjelezi meg a szándékaimat, a jelenlétem okát vagy a kapcsolatomat Eddievel. Viszont tudom jól, hogy ennek ellenére még nem bíznak bennem. Egyikük sem. Talán nem is fognak soha. Ez a “szakma” nem az egymás iránt érzett bizalomról híres. Nem véletlenül beszél nekem Solano mindenről csak rébuszokban, ködösítve, általánosítva. Mond is valamit, meg nem is. A maga módján valószínűleg próbál ő jófej lenni, tanácsokkal ellátni, és Nevadaként a szándékot értékelem is, épp csak nem sokat tudok kezdeni vele.
- Ha számítógépes kódokról van szó, akkor persze, hogyne, kiválóan ismerem - bólintok, aztán felvonom a szemöldököm. - De ha utcai zsargonról, akkor rám fér még némi gyakorlás - billentem oldalra a fejem, ahogy felé pillantok. Azt mondjuk eddig is tudtam, hogy Solano Diaz jobbkeze, és ha már a bizalomról van szó, köztük nyilván ez nagyjából meg is van, de az lesz csak az igazi bizonyíték erre a számomra, hogy elkapjuk a Ford Mustangot egy körre. Elismerően csodálom meg a járművet, mielőtt elfoglalnám az anyósülést.
- Nem, amennyire tudom, még senki nem próbált meg eltenni láb alól, sem elásni - vonom össze a szemöldököm. - Oh... akkor nem árt, ha vigyázunk a kocsira – jegyzem meg, miután Rico kifejti, hogy hová is akart kilyukadni ezzel a gondolatmenettel. Nem sokra mennék vele, és dobhatnám ki a terveimet a kukába, ha Diaz kinyírná egy ilyen piti dolog miatt. Reméljük, hogy ma nem kerülünk semmi olyan zűrbe, ami tönkre tenné ezt a szuper járgányt. - Talán nevet is adott már neki? - vigyorodom el. Pasiknál szokás kislányként kezelni, és elnevezni az imádott autójukat. A “főnökből” eddig nem néztem volna ki ilyesféle perverziót, de még nem ismerem eléggé.
- Oké - fogadom Rico utolsó utasításait, miután befutunk egy parkolóba. A tekintetem körbefut, hogy felmérjem, hová is érkeztünk, és a szám enyhén elnyílik a meglepettségtől, de hamar rendezem az arcvonásaimat, és igyekszem nem adni semmi más jelét a megdöbbenésemnek, vagy annak, hogy felismertem a helyet. De mi tagadás, a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy Rodrigo az írekkel üzletel. Egyáltalán mi dolguk egymással? Vajon az irodában tudnak erről? Kétlem. Nem küldtek volna ki úgy, hogy nem szólnak róla, ha bármit is sejtenek.
Szorosan követem Solanot, ahogy kérte, és igyekszem szinte hangtalannak és észrevétlennek maradni, csupán megfigyelni, mi is történik, miközben ők intézik a dolgaikat. De tény, még túl korán van ahhoz, hogy sokan legyenek odabent, így meg nehéz elvegyülni, és láthatatlannak lenni. Kábé két másodperc alatt meg is kapom, hogy nem kéne itt lennem. Ebben semmi meglepő nincs, abban viszont igen, ahogy Rico a védelmemre kel. Tényleg Rod kötötte volna a lelkére, hogy vigyázzon rám? Vagy egy igazi úriember veszhetett el valahol mélyen Ricoban? De még mindig igyekszem rezzenéstelen arccal, csendben szemlélni az eseményeket. Közben meg belülről majd’ megesz a kíváncsiság, hogy mégis milyen csomagot kell elvinnünk? Az egyetlen lehetségesnek tűnő opció, ami jelenleg eszembe jut, hogy Diaz fegyvereket vesz az írektől. De akkor nem nagyobb kocsival kellett volna jönnünk? Bár még nem láttam, mekkora csomagról van szó. Lehet, csak töltényekért jöttünk, azoknak kevesebb hely kell, vagy valami másért, ami lazán elfér a csomagtartóban is.
- Miből gondolja, hogy Delph-nek kell tanítania Nekem pár mozdulatot, és nem fordítva? - vonom fel a szemöldököm. Jó, nem vagyok nagy táncos, ahogy azt korábban már Solanonak is elismertem, de azért nem vagyok botlábú sem, és az a fajta vonaglás, amit itt elvárnak, szerintem még nekem is menne. Az viszont holtbiztos, hogy nem fogom Bryce kedvéért és szórakoztatására a fenekemet rázni odafent a táncosnőjével, amíg Solano visszatérésére várunk. Azt el is felejtheti, úgyhogy már csak azért sem árt, ha úgy teszek, mint akinek már nincs mit tanítani ezen a téren. Egy újabb meglepő fordulatként Rico a kezembe adja a fegyverét. Komolyan aggódhat a biztonságomért. Átveszem tőle, kissé ügyetlenül, kábé úgy, mint amikor életemben először vettem kézbe pisztolyt, és enyhe tanácstalansággal nézek a férfi szemeibe, de azért bólintok. Végül is hacker vagyok, nem egy mindenre felkészült titkos ügynök. Honnan is tudhatnám, hogyan kell ezzel az izével bánni, nem igaz?
- Szóval... mi is a neved, kis madár? - kérdezi Bryce, amint Solano kisétál, de komolyan veheti a fenyegetőzéseket, mert egyelőre nem jön közelebb. - Nevada – felelem röviden tömören. Az ír felvonja a szemöldökét. - Nevada? Az a Nevada? Eddie Russell csaja? Jól hallottam, hogy múlt hónapban lepuffantották? - A kérdésre automatikusan megfeszülök, a tekintetem komorrá válik. Tudhat valamit? Közük lehet hozzá? Összeszorítom a fogaimat, de Bryce láthat valamit az arcomon, ami tetszik neki, mert elneveti magát. - Kár érte... de valljuk be, amúgy is jobbat érdemelnél nála - vigyorodik el, mire muszáj elfintorodnom. Közelebb lép, én pedig feljebb tartom a kezemben tartott pisztolyt, felé célozva, de igyekszem továbbra is kissé ügyetlennek tűnni. Végül is csak bátornak akarok látszani, nem igazi fenyegetésnek, mert a közelben tartózkodó három gorilla akkor tuti szitává lőne. Legalábbis tuti megpróbálnák. Bryce a reakciómtól megint elneveti magát, de nem jön közelebb, sőt, a kezeit is a levegőbe emeli védekezőn. Épp abban a pillanatban, amikor Rico visszatér a terembe.
- Ó és, Ada drágám, Solanonál határozottan jobbat érdemelsz - bök a fejével Rico felé egy kisebb fintorral az arcán. - Én a helyében mondjuk már rég megtanítottalak volna, hogyan tartsd rendesen azt a pisztolyt, és hogyan kell célozni, ha már egyszer a kezedbe adta - és megint nevet. Leengedem a karomat, bár legszívesebben a szeme közé lőnék, csak hogy megmutassam neki, hogyan is kell ezt csinálni. Ami azt illeti, a jelenlevők közül hármat minimum leszednék, mielőtt golyót kapok. De nem azért vagyok itt, hogy játszam a nagymenőt. És Rico már itt van, úgyhogy nincs rá szükség, hogy “a drága kis Ada” bebizonyítsa, tud vigyázni magára. Felpillantok rá, tekintetemben egy komor “Mehetünk már?” kérdéssel.
Nevada nem egy nyuszi csajnak tűnik, aki egy lágy szellő hatására is összerezzen és ez tetszik. Annak aki a saját árnyékától is fél nincs sok keresnivalója ebben a világban, de a kiscsaj eddig egészen szépen veszi az akadályokat. A kocsiban ülve próbálom őt több-kevesebb sikerrel felkészíteni a lehetséges buktatókra. Az elején nekem is kellett pár pofon jobbról meg balról mire megtanultam hol a helyem. Nem szerencsés arrogáns módon belibbenni ide és úgy tenni mintha pár tv sorozat megtanított volna az életre. Az onnan vett szövegek olykor tényleg nagyot szólnak, de minden más amit onnan próbálsz elsajátítani egyet jelent a veszteddel. Kölyökcipőben járva bennem is megvolt az a fellengzős elképzelés, hogy én majd oly könnyedén elboldogulok itt. Aztán mikor épphogy csak sikerül megúsznod egy golyózáport egy rossz döntésed után, akkor rájössz, hogy ideje visszavenni az arcodból. Itt lépcsőfokok vannak. Elvek, szabályok. Itt ki kell vívnod a tiszteletet úgy, hogy előtte te magad is lojalitást mutatsz az idősebbek felé. Ha hülye gyerekként viselkedsz, a fejedet fali dísznek kiaggatják valamelyik góré falán, aki tartotta érted a hátát, de te keresztbe tettél neki. Szóval amikor azt mondom Nevadanak, hogy ne zizegjen túl sokat vagy válogassa meg a szavait, akkor azt nem azért teszem mert rám irritáló hatást gyakorol a viselkedése, hanem mert csak így tudom őt életbe tartani. Felelősséggel tartozom iránta, amit jó lenne nem elpuskázni. Azt is megtanulod egy idő után, hogy minden amivel megbíznak egy újabb teszt a számtalan másik közül. Ez egy mókuskerék - valami amiből akkor szállhatsz ki, ha már a szervezeted bemondta az unalmast. Így ha most elszúrom ezt Hófehérkével, annak nyoma marad a tekintélyemen. Olyan lesz, mint egy fekete pont az élet naplójában, ami miatt többé már nem leszel a nagyok kedvence. Több szempontból is nagy a tét ezzel kapcsolatban. Bryce egy sunyi dög, a fajtájából a legrosszabb. Vele üzletelni olyan, mintha foghíjas, roskadozó hídon állnál egy szakadék felett; nem tudni melyik fadarab fog következőleg leszakadni. Ha szerencséd van, akkor pont az előtted lévő, ha meg nem, hát annak lehet sejteni mi lesz a vége. Szóval Bryce ilyen. Akkor szúr hátba amikor a kedve úgy tartja. Nem is értem még miért nem repített valaki golyót a fejébe. De úgy vettem észre, hiába okos itt mindenki, valahogy az összes nyamvadt szeret kockáztatni. Mintha erre izgulnának fel unalmas perceikbe. Csak amíg ők sziesztáznak, addig én elöljáróban vásárra viszem a bőrömet az ő érdekükben. Nevada a görénnyel marad, én meg az épület hátsó része felé veszem az irányt. Az a verzió, hogy ő is velem jöjjön egyszerűen nem opció, mégsem örülök annak, hogy kettesben hagytam őket. A sok féleszű marhát meg már nem is veszem figyelembe, akik Bryce hátsóját védik. Csupa izom, de fejben üres mind. Odafigyelek minden részletre amit közölnek velem, meg arra is amit igyekeznek elhallgatni. Megtanultam már, hogy nem árt lépéselőnyben lenni, mert ha bukik az üzlet, akkor szemrebbenés nélkül vezetik vissza rád az egészet. Így hát fejben ott vagyok ahol leszámolják a pontos összeget, félig meg a háttérben történtekre is koncentrálok. Amíg a felettesük szövegel és előadja a bemagolt sablon dumát, addig a két paraszt a háttérben cinkosan összenéz, így párhuzamot vonok a szöveg és az elkapott pillantások között, hogy tudjam melyik része bűzlik a monológnak. Azt, hogy melyikük hazudik, nem érdemes a képükön keresni. Az alapokat egytől egyig mindegyik betanulta, így egyetlen vonásuk sem fogja elárulni őket, ezért nem ártalmas, ha ennél mélyebbre ássuk magukat az emberi viselkedések szerteágazó tanulmányába. Megtanuljuk a testbeszédek fajtáit, a beszéd hangsúlyát, hogy a végén ne ezüsttálcán adják át a fejedet a többieknek. Abban a kínkeserves öt percben én is ezekre ügyelek. Elraktározom magamban, hogy amikor elhagyjuk a helyiséget, akkor visszatérhessek ezekre a részletekre és megértsem a mögöttes jelentésüket. Carl végül elhallgat, aztán átcsúsztatja irányomba a táskát amit habozás nélkül kapok fel. - Mindig jó veletek üzletelni. - Jön az újabb sablonos duma, én meg felé biccentek egyet mintha oly annyira osztoznék vele az örömbe, de az ajtó kilincsét hevesebben tépem fel, hogy lerövidítsem Nevada és Bryce ismerkedésének időtartamát. - Lépjünk innen. - megérintem Nevada karját ahogyan megállok mellette, Bryce meg ezt az alkalmat tűzi ki, hogy jártassa az undorító pofáját. - Azért kifelé menet egy puszit küldhettél volna Solano. Esetleg még pár percre itt hagyhatnád a kis galambot. Megtaníthatnék neki olyanokat amihez te még kezdő vagy. - A szivarját pörgeti két ujja között és úgy vigyorog mintha most lőtte volna el élete legnagyobb beszólását. - Engedelmeddel, inkább megkímélném őt attól az élménytől, hogy fogadásokat kelljen kötnie az embereiddel mikor fogsz újabb agyvérzést kapni. - a fejemet csóválom meg. - Tájékoztatunk a változásokról. - Most már nem erőszakosan, de megragadom Nevada karját és a kijárat felé szedjük a lépteinket. A kocsiba sem szólalok meg egészen addig, amíg látótávolságunkból ki nem kerül Bryce bűnbarlangja. A rohadéknak szeme és füle is van mindenhol. - Valami nem stimmel. - összegezve a történteket jegyzem meg ezt Nevada felé és erősebben marok rá a kormánykerékre. A következő megállónk öt percre van, nekem pedig gyorsan kell rögtönöznöm, hogy minden a terv szerint menjen. - Én azt mondanám korai, de hogy érzed, készen állsz arra, hogy fejest ugorj velem a mély vízbe? Képletesen, persze. - Négy perc. Az én tekintetem meg egy másodpercre a mellettem ülőre villan, hogy lássam mi zajlik le benne, de aztán többet nem veszem le a szemeimet az útról. Hirtelen minden tőle függ, ez pedig egyáltalán nincs kedvemre, de muszáj lesz most ennyivel is beérnem.
“The beginning is the most important part of the work.”
Nem várt sebességgel dobnak be a mély vízbe, amikor Solano kísérőjeként elküldenek egy találkozóra az írekkel. Ezt jó jelnek veszem, mert tapasztalataim szerint ez nagyjából három dolgot jelenthet. Megbíznak bennem annyira, hogy bevonjanak a teendőkbe, hogy kivegyem belőlük a részemet, elkezdhessem átlátni a dolgokat, és tanulni belőlük. Vagy nem bíznak, és ez csak egy próba, hogy miképpen reagálom le a történéseket. Ami valahol szintén jó, mert lehetőséget kapok bizonyítani - hogy pontosan mit, azt még nem tudom, de remélhetőleg útközben rájövök, hogy mit is várnak. Végül is csak játszanom kell egy szerepet, és úgy gondolom, a lehető legjobban fel vagyok erre készülve. A harmadik verzió pedig az, hogy ha nem is bíznak bennem, de szükségük van rám, és ezért hajlandóak kockázatot vállalni velem. Rám nézve ez a legrizikósabb opció a három közül, főleg amíg nem tudom biztosan, hogy mit is akarnak tőlem, mert egyik pillanatról a másikra kiderülhet, hogy megkapták, amit akartak, és onnantól csak kolonc vagyok, amitől rövid úton meg akarnak majd szabadulni. A lényeg, hogy résen kell lennem. Nagyon. Okosabbnak lennem náluk. Diaztól is, és Solanotól is, aki egész biztosan nem véletlenül kapta a “hálás” feladatot, hogy pesztráljon engem.
Az első célállomásunkhoz hamar megérkezünk, és azonnal felismerem a helyet. Az írek egyik törzshelye. Szeretnék többet látni, többet hallani, kideríteni, hogy pontosan miben is üzletelnek, mert jelenleg legfeljebb csak tippelni tudok, ami a nyomozás szempontjából édeskevés, de ha túl sokat kérdezősködöm, szimatolok, vagy túl korán olyanba ütöm az orrom, amibe nem kellene, akkor idő előtt lebuktatom magam, és azzal fél nap alatt sutba vágnám mindazt a hónapokig tartó munkát, amivel előkészítettem ezt a beépülést. Szóval amíg Ricardo hátramegy, hogy lerendezze, amiért jött, én nem tehetek mást, mint várok, és Bryce-t, az ír s*ggfejt szórakoztatom. Vagy ő szórakoztat engem. Ez már részletkérdés. Mindenesetre szinte a tenyeremből eszik, és könnyedén elhiszi, hogy arról sincs fogalmam, hogyan kell rendesen megfogni egy fegyvert. Valaha mind voltunk kezdők, úgyhogy ezt annyira nem is nehéz eljátszani. És ami azt illeti, az undort és ellenszenvet sem túl nehéz az arcomra varázsolni, amikor Bryce különféle dolgokra célozgat. Még majdnem hálás is vagyok Solanonak, amikor közli, hogy ideje tovább állni - mert még a végén orrba vágtam volna az írt. Az pedig egész biztosan nem vette volna jól ki magát. Így viszont épp csak szóra nyitom a számat, de az újdonsült partnerem válaszol helyettem is a “kedves felkérésre”, és ezzel végül is mindenki jobban jár. Ahogy azzal is, hogy mielőtt lehetőség adódna további szóváltásokra, finoman kirángat a kocsmából, és a Ford Mustang felé terelget. Attól azonban kezdek kicsit feszengeni, hogy hosszú percekig nem szólal meg, még akkor sem, amikor már kikanyarodunk a parkolóból. Kezdek kicsit aggódni, hogy valami gond van.
- Minden rendben? - kérdeznék rá, éppen abban a pillanatban, amikor végül ő is szóra nyitja a száját. Nem kell nagyon adnom az ártatlant, a kijelentésétől így is nagyra kerekednek a szemeim. - Ezt hogy érted? Történt odabent valami, amíg hátul voltál? Vagy én szúrtam el valamit? Esküszöm, nem mondtam semmi olyat, én csak... próbáltam távol tartani magamtól... - közben hátra fordulok az ülésben, és igyekszem kifigyelni, hogy követnek-e. Egyelőre nem látok semmit szokatlant.
- Öhm... fogalmam sincs, hogy készen állok-e. Mit értesz mély víz alatt? Én csak egy hacker vagyok, Solano, meg alkalmanként hamisítok ezt-azt, de... Bryce-nak igaza volt: tényleg fogalmam sincs, hogy kell ezzel bánni - emelem fel a tenyeremre fektetett fegyvert, amit korábban ő adott a kezembe, és ami még mindig nálam van, aztán inkább leteszem azt magam előtt a műszerfalra. - De persze ettől függetlenül, ha tehetek bármit... Csak mondd, mit csináljak, és megteszem – fordulok felé komoly tekintettel, mint aki valóban aggódik, hogy valami nagy gond van, és hogy csak az együttműködésemmel tudnánk kikerülni belőle.
Nem tehetek róla, de egyszerűen nem tudom levakarni magamról azt az érzést, hogy valami nem stimmel. Bryce egy ökör - most is az volt, mindig is az lesz. Ellenben a higgadtsága most az én idegességem katalizátoraként funkcionált. Ő benne van egy egészségtelen elmebaj, mintha ideggyenge lenne a szentem, akitől sose tudod eldönteni, hogy simogatást fogsz kapni vagy a rá következő pillanatban lekever egyet. De sok minden más között ő sosem higgadt, csak ha valakivel ki akar szúrni. Először nem tűnik fel az ilyen, hiszen már ezerszer jártam végig ezt az utat: bemegyek, elrendezzük amit kell, aztán kijövök. A táncosok a helyén, a díszlet is passzol, szóval elvileg semmi nem tér el, a többi meg a nagyfiúk dolga, a nagyfiús asztalnál, amit még egy jó darabig nem érhetek fel. Ez mindig is így ment, így amikor egy hangyányi változás is történik, azt egyből ki lehet szúrni. Mintha a képedbe üvöltene vagy neonként villogna a fejed felett, hogy figyelj oda mit lépsz következőleg. A helyiség elhagyása után azon vagyok, hogy minél gyorsabban, minél távolabb kerüljünk attól a bandától. Nem egyszer fordult meg a fejemben már, hogy rájuk gyújtom az egészet. Oly sok problémát megoldana. Viszont lennék olyan barom és otthagynám a kezem nyomát, nehogy más zsebelje be a dicsőséget helyettem. Sokan akarják maguknak Bryce fejét, de ő maga olyan ember volt, aki még a halála után is kicseszik azzal, aki ellene fordult. Kinek kell az, hogy megszabadulsz az egyiktől, majd a nyakadon marad még öt ugyanolyan? Az sehol se jó üzlet. A lényeg, hogy a vágyálmaimnak jelenleg és ezután is elzárva kell maradniuk, a karma meg majd intézi a dolgát. Nevada nem érti mi történik és bár azt mondhatnám neki, hogy én teljesen képben vagyok, de akkor hazudnék. Csak ez a nyomasztó sürgetés maradt hátra bennem, ami cselekvésre késztet és arra, hogy eltűnjünk innen amíg még megtehetjük. Amit még pluszban megtanulsz ebben a nyomorult életmódban, az az hogy mindig legyen B meg C terved is. Valami, amit megragadhatsz és menekülhetsz vele, amíg rá nem jönnek mit műveltél, mert ha csak egy verzióra kattansz rá és arról süketelsz naphosszakat, mint valami bekrepált gépezet, akkor már rég vesztettél. Persze ha okos vagy és jól játszod a kártyáidat, akkor még van esélyed, hisz mire rájönnek, te már elindítottad a folyamatot. Az idő most azonban ellenünk dolgozik, de talán nyerhetünk még néhány percet magunknak. - Nem tettél semmit. - Elsősorban ezt kell tisztáznunk. Lehet táplálja a hataloméhséget, ha mindent az újonc nyakába varrnak, de én nem fogom ezt tenni. Főleg, hogy ez ami zajlik nem miatta van. - Belesétáltunk egy csapdába, vagyis így érzem. Szóval most megteszünk mindent, hogy a legjobban jöjjünk ki belőle. - Vagy élve. Az már csak valami. - A legjobbakkal is megesik. Ugyancsak emlékeztetlek, hogyha úgy gondolnák nem állsz készen, akkor nem ülnél itt mellettem. Az első buktatókon ügyesen szerepeltél, szóval az az érdemed, hogy lehet célpont leszel vagy sem. A jövő zenéje, de nem aggódjuk túl amíg van tervünk kimászni belőle. Ha már az sincs akkor lehet aggódni. - Vagy végrendeletet írni, esetleg világot látni. Kire és milyen hatást gyakorol a halálközeli élmény. - Hallottál már a bűnözők fordított pszichológiájáról? Az az a helyzet amikor úgy teszel mintha, közben a saját bőrödet mented. - Az autóval időközben leparkolok, mégpedig egy fodrász-üzlettel szemben a túloldalon. - A feladatod csak annyi, hogy felkapod azt a táskát a hátsó ülésről, majd bemész vele oda. - mutatok az épület részére. - A recepción lesz egy csaj, úgy tőled egy fejjel kisebb, rózsaszín melírozott hajjal meg alig takaró felsővel. Ő neki csak annyit mondasz, hogy Skylart keresed és hogy Casper csomagot küldött neki. Innentől nem lesz más dolgod, mint megvárni Skylart, fekete hajú, magas csaj és ő tudja a továbbiakat. - A kérésem megosztása után az ő arcára összpontosítok figyelmemmel. - Egy borítékot kapsz a legvégén, azt pedig szépen kihozod nekem. Menni fog? - A megerősítést várom tőle, addig senki nem mozdul semerre. - Én is bemehetnék, de egyedüli csávóként egyből felkelteném a figyelmet. - Megvonom a vállamat, mert ha tehetném, magam is megtenném, de így sok forog kockán. Hófehérke meg nem egy buta liba, hisz ez már az elején is lejött, így mondjam azt, hogy nem aggódok amiért bemegy oda, de valahol meg mégis? - Még valami. Hogy is mondjam? Skylar néha kérdez - olykor túl sokat is. Nem kell őszintének lenned, csak válaszolj neki valamit. Találj ki egy légből kapott sztorit, aztán végül abbahagyja. Ha nem lát téged öt alkalomnál többször akkor úgyis elfelejt. - Nincs baj az agyával csak érdektelen az emberekkel szemben és csakis addig érdekesek számára amíg odabent vannak az ő játszóterén. Az egyetlen amiért még tudja, hogy ki vagyok, az a közös múltunknak köszönhető, amiről inkább nem beszélünk senkinek. Ha neki rendjén van, nekem még annyira. Egyedül a hűségére van szükségem, azzal kapcsolatban meg sose okozott csalódást még.
“The beginning is the most important part of the work.”
Függetlenül attól, hogy Bryce-t nagyjából már az első két percben legszívesebben leütném - amit természetesen nem tehetek meg, de még csak le sem csukhatom egyelőre - számomra úgy tűnik, hogy a látogatásunk az íreknél egész jól ment. Mégis miután elhagyjuk a kocsma parkolóját, Rico minden pillanattal egyre feszültebbnek tűnik, folyton a visszapillantót ellenőrzi, mintha arra számítana, hogy utánunk jönnek, és nem igazán értem. Történhetett valami, amit nem vettem észre? Vagy épp az lenne a probléma, hogy nem történt semmi? Solano egész biztosan észrevett valamit, vagy tud valamit, amit én nem, és nem is kell nagyon rájátszanom a tudatlan kislány szerepre, amikor próbálom kiszedni belőle, hogy mi van. Egyenes választ persze nem kapok. Mit is vártam? Bár, ha úgy vesszük, ez jó jel. Mármint, ha tényleg valami nagy gond lenne, azért azt csak közölné, nem? Talán csak óvatos. Túl óvatos. Figyel a részletekre. Annál is inkább figyelnem kell nekem is, ha hosszútávon át akarom verni, mert valószínűleg nem lesz annyira egyszerű, mint ahogy eddig tűnt.
- Csapda? Én nem vettem észre semmi különöset - állítom teljesen őszintén. Egyértelmű, hogy ő már jobban ismeri ezeket a fickókat, mint én. - Öhm... oké... - Őszintén szólva nem teljesen értem, hogy mit akar mondani. Jól szerepeltem, de mégis célpont lehet belőlem? Basszus, sokkal jobban kellene figyelnem arra, hogy mi történik körülöttünk, mert most egészen össze vagyok zavarodva. De legalább azt pozitívumnak könyvelhetem el, hogy szerinte jól szerepeltem. A többit meg majd igyekszem megérteni. - Szóval... van valami terved? - ráncolom a homlokom, továbbra is kicsit zavartan. A pasi néha elég fárasztó tud lenni, amikor elkezd rébuszokban beszélni, de ő látszólag nagyon élvezi, amikor azt játssza, hogy tud valamit, amit én nem. Nos, igazából én is tudok pár dolgot, amit ő nem. De majd előbb-utóbb rájön...
- Tehát csomag Caspertől Skylernek... aki kérdéseket tehet fel, és jobban járok, ha hazudok - vállat vonok. - Rendben, szerintem ez menni fog - sóhajtok, aztán az övemet kikapcsolva hátra fordulok a hátsó ülés felé, és magamhoz veszem az említett táskát. Vajon mi lehet benne? Drog. Valószínűleg. A csomag súlya és mérete alapján nehéz volna megtippelni, de azért ehhez annyira mégsem kell Eisteinnek lenni. - Máris jövök - azzal kipattanok a kocsiból, és a küldeménnyel a hónom alatt besétálok a fodrászatba, majd az utasításokat követve átadom azt a Skyler nevű csajnak. Nem bonyolult a feladat, és bár tisztában vagyok vele, hogy ebben a közegben kifutólánynak sem kockázatmentes lenni, ráadásul ezzel sajnos sok új infót sem gyűjthetek, de valahol el kell kezdeni a beépülést, és a bizalom elnyerését. A címzett átveszi tőlem a táskát, majd átsétálunk egy kisebb helyiségbe, ami leginkább úgy néz ki, mint egy elég rendetlen iroda, és hátat fordítva nekem ellenőrzi a küldemény tartalmát. Én pedig a válla felett átlesve próbálom kifigyelni, hogy mit is közvetítettem ki neki. Nem tévedtem. Drog. Ha tippelnem kellene, heroin. Elégedetten bólogatva húzza be a cipzárt, és miközben előveszi az íróasztala egyik fiókjából a várt borítékot, engem méreget. - Téged még nem láttalak. Új vagy, igaz? Mi a neved? - Egyszerre tűnik kíváncsinak és bizalmatlannak. Elmosolyodom, de nem túl barátságosan, nem akarom egy buta kislány látszatát kelteni. - Nevada. Vagy csak Ada. És igen, új vagyok. - Diaz ritkán küld ide új arcokat, és még annál is ritkábban állít valakit Solano mellé, akit pesztrálhat. - Hah, jó tudni. - Van köztetek valami? - Először automatikusan tiltakoznék, és majdnem fel is röhögök a hirtelen jött kérdés miatt, de aztán gyorsan ráharapok a nyelvemre.
- Öhm... - Rico azt mondta, nem muszáj igazat válaszolnom Skyler faggatózásaira. Ha mások azt feltételeznék, együtt vagyunk vele, és elkezdik ezt terjeszteni rólunk, az igazából csak megkönnyítené a dolgomat. - Mondhatjuk így is – vonok vállat lazán, azt a látszatot keltve, hogy nincs semmi komoly, de azért valami mégiscsak van. Skyler ajkai gúnyos mosolyra görbülnek, ez a gesztus viszont az én kíváncsiságomat kelti fel. Csak nem? Egy féltékeny ex?
Végre átadja nekem a borítékot, aztán a fejével int, hogy menjünk ki, és egészen a parkolóig kísér. Míg én beülök Rico mellé az anyósülésre, ő megkocogtatja az üveget a másik oldalon, aztán bekönyököl az ablakon. - Helló Solano. Cuki az új csajod – ismét elfojtok egy nevetést, és ártatlan tekintettel megvonom a vállam. - Üzenem Diaznak, hogy jövőhétre dupla ennyi kell - közli mielőtt felegyenesedne, majd hátrébb is lép, hogy távozhassunk a kocsival.
- Én nem mondtam neki semmi ilyet. Ő feltételezte, én meg nem javítottam ki – mondom, miután Skyler már hallótávolságon kívül kerül, és ezúttal utat engedek a kitörni készülő széles vigyoromnak. Mint akit nagyon szórakoztat a dolog. Igazából valóban így van. Aztán ahogy a biztonsági övet újra behúzom magamon, támad egy ötletem. Néhány másodpercig eléggé elgondolkodva, már-már gondterhelten nézek magam elég, a fogaimat kissé az alsó ajkamba mélyesztem, mint aki tényleg nagyon tépelődik azon, hogy előhozakodjon-e valamivel... aztán megszólalok.
- Azon tűnődöm... Eddie halála miatt az utóbbi hetekben a zsaruk kissé rám szálltak, tudtad? Szerintem azt feltételezik, hogy tudhatok valamit, ami segíthet a nyomozásukban, vagy ilyesmi... És most, hogy ezek után valószínűleg gyakrabban meg fogok fordulni a Viva la Vidában, lehet még gyanúsabb leszek, amit nem igazán szeretnék. Tehát... arra gondoltam, esetleg dolgozhatnék ott hivatalosan is. Pultosként vagy felszolgálóként esetleg. Te nem tudnál beajánlani Diaznál? Akkor nem lenne gyanús, hogy folyton ott vagyok. - Nem tudom, mennyire hihető a magyarázatom, de ezzel még egy lépéssel közelebb lehetnék a tűzhöz, a történésekhez, és jó esély lenne közelebb kerülni Solanohoz is. Szóval remélem, hogy nem veti el zsigerből az ötletet. Végül is nekik is jó lehetőség lenne, hogy maguk mellett tartsanak, mármint, ha rajtam akarják tartani a szemüket.
Az ideg szétvet és ez csak a cenzúrázott verziója annak, ami valójában ott zajlik a fejemben. Persze, lehet jönni és a fejemhez vágni, hogy a környezetem 98%-a nem megbízható, a maradék meg kezdő, szóval érthetetlen miért vagyok ennyire meglepődve ezen. Az emberek nem változnak, főleg azok nem, akik ilyen sunyi dög hírében állnak, mint amilyen Bryce meg a társasága is. Ami azonban zavar, hogy eddig ilyesmi még nem történt meg és nem tudom eldönteni, hogy ez most a Főnök egy újabb játéka annak érdekében, hogy próbára tegye Ada-t vagy Bryce szívja a véremet, de nem bízom a véletlenre. Most kezdem úgy érezni, hogy nyeregben vagyok az életemmel kapcsolatban és a Főnöktől független ismeretségeim is ezt támasztják alá. Ha már ilyen körökben mozgok, hülye lennék nem kihasználni az előnyeit és a magam javára is fordítani belőle. Lehet meggondolatlanságnak tűnik, de amíg okosan járok el, addig nem lesz probléma sem belőle. A helyszínre érve gyors összefoglalót adok a mellettem ülőnek és úgy mondom el, hogy ő maga is pontosan megértsen mindent. Nem azért, mert úgy találom, hogy nem képes felfogni mit beszélek, hanem mert így hatásosabban megjegyzi a kérésemet. Ada eddig nagyszerű, de ez az első nap. Találkoztunk már egy hét után is rossz befektetésekkel. A tervemmel kapcsolatos kérdését bólintással reagálom le, de remélem most ennyi is elég lesz neki. Amíg ő odabent van, én a kormányba kapaszkodok, fél kézzel meg a telefonom értesítéseit böngészem végig. Semmi kiemelkedő vagy gyanút keltő. Ez akár biztató is lehetne, de úgy döntök ennyivel nem érem be. Valami nem oké és amíg a végére nem járok a saját ütemembe, a saját módszereim szerint, addig nyíltan gyanakodhatok csapdára. A névjegyzéket pörgetem végig, aztán rányomok az ismerős névre, melyet egy szintén jól ismert hang követ két kicsörgés után. - Scottie, kedvesem. - A visszaszólás közel sem lelkes a nőtől, de ösztönöz a folytatásra. - Mathias elérhető holnapra? Lenne egy feladatom a számára. - A tarkómat dörzsölgetem, közbe pedig a bejáratot is szemügyre veszem. Ha Skyler megint szórakozik... - Persze, vágom, a múltkori után én nem tartozom neki, de tudod hogy megy ez. - Az ajtó kinyílik, én meg sóhajtva egyet veszek fel egy nyugodtabb pozíciót. Scottie a telefonba magyaráz megállás nélkül és törvényszerű, hogy az igazságérzete most tör felszínre. - Figyelj cica, most lépek. Mond meg neki, hogy kerestem és este csörögjön vissza. - Épphogy beül mellém Ada, én már nyomom is ki a hívást, hogy minden figyelmemet neki szenteljem. Már azon vagyok, hogy érdeklődjek mi volt odabent, de Skyler megelőz ebben, az én arcom meg egyből érdeklődéstől tündököl. Aztán leesik. - Ugye? - vigyorgok egy jót, majd átkarolom a mellettem ülő lányt. - Egy igazi angyal, szóval úgy környékezzétek meg. - Skyler egy figyelmeztető pillantást, Ada meg egy halántékon hagyott csókot kap. - Rajongani fog az elégedetlenségetekért, de átadom neki. - Intek még egyet, mielőtt elhagynánk a parkoló helyünket, aztán már csak Ada szavaira koncentrálok. - Nem téma, jobb is így. Ha azt hiszik kavarunk, akkor nem szállnak rád, mintha csak szólóban bontogatnád a szárnyaidat. Friss húsként úgy dobálnak ide meg oda, mint egy labdát és egyik sem stabil szitu, szóval jobb ha kimaradsz a forgatagból. Csak akkor ehhez a sztorihoz kell ragaszkodnunk. - válaszolok neki. - Minden jól ment odabent? - Ha már korábban nem sikerült, most kihasználva az alkalmat teszem fel neki a kérdésemet. Ám mielőtt valamit mondhatnék, ő hozakodik fel egy kéréssel, én meg miközben leállítom az autót a következő célunknál, őt hallgatom. A választ azonban jól átrágom mielőtt vele is megoszthatnám mi zajlik a fejemben. - Úgy tűnik te is akarsz valamit meg én is. Szeretném, ha ezek a ma történtek kettőnk között maradnának, én meg elintézem neked a pultos melót. Így szemmel tarthatlak legalább. Megegyeztünk? - a kezemet nyújtom felé, majd a parkoló másik végében lévő büfés kocsit veszem szemügyre és ha megkaptam tőle a választ, már csak utána avatom be a terveimbe. - Remélem szereted a hamburgert, mert én éhen veszek és ez az egyetlen, ami még méltó a nevéhez. - elmosolyodok, majd megemelem a hátsómat és a telefonomat a nadrágom zsebébe mélyesztem, hogy mikor Ada készen áll, elindulhassunk beszerezni valami ételt. Közben talán meg is osztok vele némi részletet a további terveimmel kapcsolatban.
“The beginning is the most important part of the work.”
A feladat, amit kapok, nem túl bonyolult, nem is megerőltető, az instrukciók viszont annál érdekesebbek. Bemegyek, leadom a csomagot, megvárom a fizetséget, és ha a csajszi túl sokat kérdezősködik, nyugodtan hazudhatok. Hát pontosan ezt teszem. Vagy annyira mégsem pontosan, mert az abszurdnak tűnő ötlet nem az én fejemből pattan ki, én csupán bólogatok, és nem ellenkezem. Nekem végül is kapóra jön, ha azt hiszik, hogy Rico csaja vagyok, főleg így, hogy megkaptam az engedélyt a füllentésre. Így nagyobb az esély arra, hogy megbíznak bennem, hogy azt hiszik, fontosabb szerepet töltök be, mint valójában, és nem utolsó sorban akár Ricohoz is közelebb juttathat, ha meg kell játszani magunkat. Mert az már az első pillanatól kétségtelen, hogy közel kell kerülnöm hozzá, el kell nyernem a bizalmát, muszáj, hogy kedveljen, és esetleg idővel meg is nyíljon nekem. A jelenlegi terveim alapján ez a kulcs mindenhez. Ő a kulcs mindenhez. Diazhoz, elsősorban.
Az, hogy a kedves Skyler milyen féltékenynek tűnik, elsőre csupán szórakoztat kissé, picit még kíváncsivá is tesz, de csak akkor lesz igazán érdekes a helyzet, amikor Rico gond nélkül felveszi a rá szánt szerepet. - Angyal... Hahh ugyan! - nevetek fel. - Korábban nem ezt mondtad, amikor elnyertem a száz dolcsidat – ugratom a pasit, mintha ez valami belső tréfa lenne köztünk. - Ne vedd túl komolyan – legyintek az ablakban könyöklő Skyler felé mosolyogva, mintha magam is csupán viccesnek találnám a kijelentést, Rico bókját, gesztusait, közben ugyanakkor egészen érdekesnek találom, hogy Rico már-már védelmezően lép fel, a hangjában figyelmeztetéssel, mikor rólam beszél. Aztán ahogy a nő tovább áll, meg is magyarázza ennek az okát.
- Oké, értem. Ehhez tartjuk magunkat... - bólogatok, de azért végül egy pillanatra mégis leakadok ezen a témán. Itt az alkalom, hogy kicsit boncolgassuk ezt még. - Szóval neked akkor tényleg nem gond? Mármint, ha foglaltnak hisznek? Nincs tényleges barátnő, vagy bárki, aki miatt ez probléma lehetne? Például, ha ez akadályozna a csajozásban... - nevetek ismét röviden. - De amúgy tényleg értékelem, hogy így vigyázol rám. Tudod... Eddie halála óta néha nehéz eldönteni, kiben bízhatok... - Ha tényleg az lennék, akinek mondom magam, akkor ez most bizony nagyon igaz lehetne. És úgy érzem, ez most egészen megfelelő pillanat is ahhoz, hogy némi sebezhetőséget mutassak. Nem mintha amúgy nem lenne valóban ijesztő néha ez az egész helyzet, egyedül a veszélyes bűnözők “forgatagában”, ahogy ő fogalmazott. Lehet, hogy beépült ügynök vagyok, de épp azért, mert tudom, mivel is állok szemben, pontosan tudom, hogy mennyire nem lehetek biztonságban közöttük soha, egyetlen percre sem. Nevada viszont annál is inkább értékelheti, hogy Rico nem egy tapló, és hogy annak ellenére, hogy a szemében egy zöldfűlű újonc vagyok, gondja van rá, hogy ne kallódjak el. Akármi is ennek az oka.
- Kettőnk között maradjon? Mármint ne mondjak Diaznak semmit? Rendben... De konkrétan a történtek melyik részére gondolsz? - kérdezek rá, mert tényleg nem értem. Az írek játszadozásai, vagy a Skylerrel kapcsolatos dolgok, esetleg a félelmei, hogy valami nem stimmelt korábban? Fogalmam sincs. - Csak mert gondolom azért valamit mondanom kellene majd, ha rákérdez, hogy mentek a dolgok... - vonok vállat. Mert amúgy ezen ne múljon, fedezem őt, főleg, ha ezzel elérhetem, hogy bízzon bennem. De jó lenne, ha pontosítani egy kicsit.
- Persze, nagy rajongója vagyok a hamburgernek - bólintok aztán elvigyorodva. - Minden oké egyébként? - pillantok a telefonja felé, amit épp a zsebébe csúsztat. - Kaptunk valami újabb feladatot? - puhatolózom óvatosan. Nem tudom, kivel beszélt korábban, de nem is kérdezhetek erre túl nyíltan. Aztán már csak azért is, hogy ne keltsek gyanút a faggatózással, el is terelem a szót.
- Tulajdonképpen lenne még egy kérésem feléd. Vagyis... ez talán inkább csak egy kérdés - hozakodok elő finoman az újabb dologgal. Nem szeretném már az első nap túlságosan feszegetni a határait, de eddig úgy tűnik, sokkal lazább fickó, mint ahogy én képzeltem őt, és úgy érzem, muszáj kihasználnom minden adódó lehetőséget. Tehát a tőle kapott fegyver felé bökök mutatóujjammal, amit még korábban a műszerfalon hagytam, mielőtt besétáltam a fodrász szalonba. - Van bármi tanácsod vagy tipped ehhez, hogy tudnám gyorsan megtanulni használni? Csak mert nem szeretnék ismét olyan helyzetbe kerülni, mint annál a Bryce nevűnél. Szinte a képembe röhögött, amiért még megtartani sem tudtam rendesen - húzom a szám egy keserű fintorra. Ha szerencsém lesz, vállalkozik a feladatra, hogy gyorstalpalót adjon nekem fegyverhasználatból.
Az esetek többségében olyan létezni ebben a világban, mint egy állandó kötéltánc egy szakadék felett. Elég egy minimális egyensúlyvesztés és senki sem lesz képes összekaparni onnan ahova kerültél a figyelmetlenséged árán. Adrenalinfüggőknek erősen ajánlom, aki meg nem bírja a stresszt, azok nagy ívben kerüljék el ezt a csapdát. Egy pillanatnyi 'majd én megmutatom ki vagyok, mi vagyok' nagyon nem éri meg. Hófehérkével jelenleg egy sajátos kötéltáncot kezdtünk el járni miután feltűnt, hogy nem minden az aminek látszani akar, én meg megálljt parancsoltam a következő lépéseinknek, hogy jobban felmérjük azokat amiket már magunk mögött hagytunk. Ezért szobrozunk most egy szalon előtt és teszünk úgy, mintha az ég is egymásnak szánt volna minket, miközben alig pár óra telt az első találkozásunk óta. Tudom, manapság az emberek gyorsan haladnak, ha a kapcsolatokról van szó, de én mindig a lassú folyamatot kedveltem. Az ismerkedést, az évelődést. Amikor jól körbejárjuk a másikkal megszülető dinamikát, hogy egyáltalán érdemes időt pazarolni egymásra vagy ne erőltessük a témát. A színjáték kedvéért azonban teljesen mindegy melyik mellett voksolunk. Ada édesen adja el magát Skye előtt, én meg ráteszek egy lapáttal, hogy a megmaradt kételyeit is félrelökjem kettőnkkel kapcsolatban. Ennél több nem is kell neki, mert magunkra hagy néhány égető kérdéssel együtt, melyeknél esélyem sem adódik kikerülni a válaszadást. - Ha van, ha nincs, itt egyik sem akadály. A környéken úgy cserélgetik általában a partnereiket, mint más az alsóját, lassan meg már az a megvetendő, ha nem tartasz egyszerre több vasat a tűzben. - Nyíltan nem számolok be a feleségemről, mert ő komplikált. Olyan matek egyenlet szinten összetett és időnk sincsen rá, hogy megoldjuk kettőnk helyzetét - meg nem is akarom. - Okos döntés, ha óvatos vagy. Ha túl sok kérdéssel együtt lesz túl személyes a beszélgetés, akkor terelj mindig. Azt rebesgetik, a pultosunk másodállásban magánórákat is vállal a félrevezetés művészetéből. Pár alkalom nem okozna fejfájást. - ajánlom neki. Ki tudja meddig marad felszínen itt, de ameddig ez nem következik be, addig jó ha pár trükköt ismer. Az meg hogy én miféle partner is vagyok most ebben számára, megint egy más kérdés. A következő megállónkat egy parkoló meg egy közeli büféskocsi teszi ki. Talán reggel ettem utoljára? Már nem tudom számon tartani, de most jól esne valami kiadósabb étel mielőtt a Főnök színe elé járulunk. Előtte azonban meggyőződök arról, hogy egy oldalon álljunk Adaval a korábban történtek miatt. - Elég annyi, hogyha azt mondod minden jól ment. Tedd hozzá, hogy Bryce társasága kényelmetlen volt számodra, ebből meg tudni fogja, hogy csak a szokásos formáját hozta. Skye viszont maradjon közöttünk. - A kerülőutakkal az a probléma, hogy jól jönnek, ha minden más a nyakadba szakad, de a feletteseid egyáltalán nem rajonganának érte. Egyik kapcsolat sem bírja el a túl sok titkot. Beleegyezése után kiszállunk a kocsiból, nekem meg ösztönből születő fejcsóválás jut, de mivel két kérdést tett fel, így elég összezavaró lehet. - Egyelőre jók vagyunk. Fellélegezni majd akkor tudok, ha elérkezik a holnap reggel. Általánosságban két-három óra leforgása alatt jár körbe a pletyka, ha valamit elszúrsz. - Mellékes megjegyzésem után lassítom le a lépteimet a büféskocsi előtt. - Milyen feltétekkel kéred? - fejemmel a tábla felé bökök, addig meg a saját rendelésemet bediktálom. (Sok sajt, dupla hús, hagyma nélkül és semmi csípős.) - Ott találsz egy üres asztalt. Ülj le addig, mindjárt megyek én is. - Ha megteszi, én a pultot támasztom, ellenben ha marad, akkor is a szótlanságba burkolózok addig amíg kézhez nem kapom a rendeléseinket. - A kérésedre visszatérve.. - helyet foglalok én is. - tehetünk egy próbát. Előtte azonban jó lenne, ha beilleszkednél a bárba. Muszáj lesz meghúznunk magunkat egy pár napig amíg kiderítem mi volt ez az egész és akár te is a hasznomra lehetnél a pult mögött. Pár ital után megered néhány féleszűnek a nyelve és ha szemrevaló vagy, akkor ez még egyszerűbb. A mostani pultusunk ha egy szál semmibe illegetné magát akkor se járna sikerrel. A lényeg, hogy össze kell dolgoznunk. - körülnézek, aztán meg el is sóhajtom magamat. - A kóla meg ott maradt. - gyorsan elmászok érte, majd két műanyag pohárba töltök belőle. - Aztán visszatérhetünk a fegyver forgatásra is. - mosolygok rá, majd harapok egyet a hamburgeremből. - Egyébként Bryce csak egy perverz dög. Szerintem attól szívrohamot kapott volna a rohadékja, ha két lépést közelebb mész hozzá. De értem miért akarod ezt. - gondolkozom el ezen. Én se mennék a közelébe, ha nem lenne muszáj, pedig engem aztán nem fenyeget az a lehetőség, hogy egy óvatlan pillanatban nekem esik.
“The beginning is the most important part of the work.”
Nos, a válaszától nem kerültem közelebb ahhoz, hogy többet megtudjak róla, vagy kiismerhessem. Valószínűleg nincs is semmi lényeges tudnivaló ezen a téren, hisz akkor a kollégák egész biztosan tájékoztattak volna róla, illetve már eleve tudnám, mert én is elvégeztem a magam kutakodásait a beépülés előtt. Úgy rémlik, valaha nős volt talán, legalábbis úgy érkezett az országba, de már rég külön mentek. Talán nincs is sok jelentősége a dolognak, de azért nem árt képben lennem, főleg, ha olyan módon fogom Solanot megközelíteni, ahogy terveztem. Skye mondjuk egész könnyen bevette a kis színjátékunkat, pedig ebbe nem is tettem bele ezertíz százalékot, szóval őszintén remélem, hogy mindenki más is ugyanilyen könnyen elhiszi, amit hinniük kell.
Nem tudom nem megmosolyogni Rico nekem szánt jótanácsát, mert számomra hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Rico Solano bűnözői nagykönyvéből kaptam éppen tippet. Legyek óvatos, és mindig tereljem el a szót, ha túl sok a kérdés. Hát nem éppen ezt csinálja ő is már első perctől? Azt viszont jó jelnek veszem, hogy eléggé a bizalmába fogad ahhoz, hogy megossza velem a tippjeit.
- Oké, oké, értem - bólogatok, bár az utolsó mondata végül kicsit mégis elgondolkodtat. - Na jó, csak hogy valóban jól értem-e: most magadról beszélsz, ugye? Vagy egy másik pultosról? - ráncolom a homlokom. Gondolom a tippjeire céloz a magánórák alatt, de néha tényleg nagyon nem értem a pasit, szóval a “félrevezetés művészetét” tuti nagyon éli. - Mindenesetre tényleg szívesen fogadok bármilyen jótanácsot - teszem hozzá, csak hogy félreértés ne essék, mert egy pillanatig sem az a célom, hogy kötekedjek. Szívesen követem a példáját, és teszem, amit kér. Ezt később is igyekszem nyilvánvalóvá tenni, amikor arról kell egyeztetnünk, hogy mit és mennyit mondhatok Diaznak. Megvallom őszintén, először egy kicsit meglep, hogy megvannak a maga kis mellékes bizniszei, amiről a nagyfőnök nem tud, és hogy ezt máris hajlandó volt megosztani velem. Esélyes, hogy ez is egy teszt. A saját kis tesztje velem. Ha így van, ha nem, valóban szeretném, ha bízna bennem, szóval egyértelműen annyit mondok csak Rodnak, amennyit megszabott nekem.
- Rendben. Ahogy szeretnéd - bólintok, aztán megvonom a vállam, ezzel mintha azt mondanám, hogy nekem aztán tényleg nem oszt, nem szoroz, hogy mennyit adok tovább a történtekből. Amúgy tényleg nem. Nem csupán eljátszom az avatatlant és tapasztalatlan ezen a téren, bizonyos értelemben valóban az vagyok ebben a bűnös világban, legalábbis annak ezen oldalán. Meg kell tanulnom az ő szabályaik szerint játszani ahhoz, hogy sikeres legyen a beépülés. - Igyekszem nem elszúrni - bólintok ismét.
Bediktálom magam is a kívánt feltéteket a hamburgerhez – a lényeg, hogy ne spórolják ki belőle a salátát és a paradicsomot - aztán helyet foglalok az egyik asztalnál, és megvárom Ricot a rendelésekkel. Közben futólag ránézek a telefonomra, nem mintha üzenetet vagy hívást várnék, inkább csak megszokásból. - Köszi - veszem át a kaját, de nem harapok bele azonnal, mert túlságosan leköt az, hogy az előbb feltett kérdésemre megkapjam a válaszát. - Ó, oké. - Legyek a szeme és füle, ez érdekes lesz. De legalább nem kaptam egyértelmű nemet a kérésemre, plusz, úgy tűnik, abban is lát lehetőséget, hogy a pult mögött is együtt dolgozzunk. Pár pillanatra megint faképnél hagy, hogy kólát hozzon, de mire visszatér, már kész felelettel fogadom. - Rendben, szóval, ha segítesz megszerezni a melót, én megteszem, amit tőlem telik. Gondolom, majd úgyis elmondod, hogy pontosan mire és kire kell majd figyelnem – jegyzem meg, mielőtt megkóstolnám a hamburgeremet. Csak mert még mindig nem teljesen tiszta számomra, hogy mi miatt aggódik, mi volt az konkrétan, ami az íreknél felkeltette az érdeklődését, de ha azt akarja, hogy nyitva tartsam a szemem és a fülem, úgyis elmondja majd azt, amit tudnom kell. Már kezdem is megszokni, hogy valóban csak annyit közöl velem, amit fontosnak talál, és a túl sok kérdés, faggatózás nála nem talál célba. Úgyhogy csak figyelek.
- Igen, nos... Nem csak Bryce miatt. Eddie miatt is. Nagyobb biztonságban érzem majd magam, ha megtanulom, hogyan védhetem meg magam – vonogatom meg a vállam ismét két újabb harapás között.
Aznap este...
Miután visszatértünk a La Vidába, ahogy az várható volt, Diaz végighallgatja az előre egyeztetett sztorijainkat. Majdnem szó szerint azt mondom neki, amit Solano mondhatni a számba rágott. Szerencsére a főnök minden további nélkül meg is elégszik a válaszaimmal. Aztán egyetlen intéssel jelzi, hogy nyugodtan elmehetek, ő még beszélne pár szót Dax-szel, úgyhogy én már épp el is hagynám az irodát, amikor... - Fernando lesérült. Sürgősen keresned kéne valakit a pultba ma estére a helyére. - A kezem megáll a kilincsen, visszafordulok, és a tekintetem futólag találkozik Ricoéval, aztán teszek feléjük egy lépést. - Nekem jól jönne némi plusz pénz, úgyhogy ha lehet, én szívesen beugranék helyette. - Egy ilyen lehetőséget egyszerűen nem hagyhattam ki. Így történik az, hogy pár órával később már Solano mellett lábatlankodok a pult mögött.
- Feltöltsem a hűtőt? Vagy hogy tehetném hasznossá magam? Van már némi tapasztalatom a felszolgálásban, ha ez megnyugtat, csak még előbb meg kell tanulnom, mit hol hogyan. Aztán egész biztosan feltalálom majd magam... - mosolyodom el felnézve az arcába, mert sejtem, így a mai nap után kicsit már elege van belőle, hogy folyamatosan pesztrálnia kell engem.
Drága nejem mindig azt mondta olyan vagyok, mint egy vészkakas: mindenbe a bajt keresem, ha meg nincs, akkor létrehozok magamnak egyet. 'Ricardo, már megint negatív vagy.' vagy 'Ricardo, ha egyszer a plafont szakítod ránk az energiáiddal még meg is fojtalak.' De két Ricardo így és két Ricardo úgy között mégis mindig igazam volt. Hallgatok a megérzéseimre, mert sokszor csak ez húzta ki a hátsómat a csávából és most is csak úgy kézzel-lábbal jelez, hogy legyek résen. Nevada persze csak fél információkat kap. Kedves csaj. Olyan, akiről azt mondanád hogy az első komolyabb szél bedarálja az ártatlan fellépésével együtt, de mégis ennél több van benne. Nem tudom egyelőre hova tenni, így annyit mondok neki amennyivel válaszolok is meg nem is. Addig amíg jobban meg nem ismerem, addig muszáj elővigyázatosnak lennem. Az emberek ritka egy szélhámos lények, akik percről percre képesek megváltozni. Egy hamburger társaságában tervezzük a közösnek ígérkező jövőnket, közben meg némi instrukcióval is ellátom őt, hogy eligazodjon ebben a világban. Egy kézikönyv olyanok között akiknek van annyi eszük, hogy fegyvert kapjanak, de annyi már nincs, hogy ne csak a vakvilágba lövöldözzenek vele. A rendszer romlottsága ez. A sztorijainkat egyeztetjük össze, hiszen nem lenne jó ha a Főnök kiszagolná a korábbi megakadást. Ott már nem ér semmit a majd elintézem bizonygatása. Nem fogod, mert jócskán esélyt sem hagy rá miközben a baklövéseidet ecseteli meg az emberei figyelmetlenségét. Ilyenkor senki semmire sem jó, csak elrettentő példának és bár borítékolva megkapjuk, hogy húzzunk el egy melegebb éghajlatra, de amikor lehiggad az agya akkor egyből a mi nevünk van a száján. Ezt így elmagyarázni a velem szemben ülőnek sok lenne meg zavaros, de majd belerázódik. Addig meg észrevétlenül fedezem őt. A fegyver forgatásra felkapom a fejemet, de végül magyarázatot kapok miért érzi szükségét ennek. Mégsem tudok most sem annál többet ígérni, hogy visszatérünk majd rá. Két ital kiszolgálása közben beiktatjuk az ehhez tartozó technikákat is, hátha az egyik vendégünk szeretne önkéntes céltábla lenni a baromságaival. Ha kaptam volna egy dollárt amennyiszer megfordult a fejemben, hogy kiiktatom őket akkor már rég a hasamat süttetném valami kiadatás nélküli helyen. Egy pont az önuralomnak, azt hiszem.
A Főnök furán méreget minket ahogyan elé járulunk a történtekkel. Ha csak tőlem hallaná ezt már keresztkérdések örvényébe vergődnék, de így hogy Nevada is megerősít, így most ez elmarad. A téma gyors irányt vált a pultos hiányának tekintetében és mire észhez kapok, már ott állunk kettesben a foghíjas bárgyú tömeget vizslatva. Sóhajtva kapaszkodok meg a pult szélében, aztán körülnézek kikkel van épp dolgunk. - Mivel most nagy a csend így beavatlak egy-két kulisszatitokba amivel jó ha tisztába vagy. Erre azért lesz szükséged, mert mint csini kis pultos neked könnyebben pletykálnak majd. Azonban megvan kire érdemes odafigyelni, ahogyan az is ki az akinek csak a végét nem érő baromság ömlik a szájából. Szóval ők itt... - fejemmel a jelenlévők felé biccentek. -,... esetenként a törzsvendégeink. Az a nagydarab kopaszodó ott a bal sarokban Johnny Strand. Általában nyitás után tíz perccel már idetolja a képét és csak annyit fog szólni, hogy a szokásosat kéri. Ne tévesszen meg a mamlasz külső, mert nagyon hirtelen képes bepörögni és zajos lenni. Az meg nekünk nem kell, hogy hisztériázzon. - a pult alatti kis dobozba kutatok, aztán egy papírt meg tollat csúsztatok Nevada elé. - Írd le, hogy nála az indító az két üveg sör a legolcsóbb árkategóriában. Márkát azért nem mondok, mert változó melyiket szerezzük be kedvezményesen. Ezek mellett csendesen elvan magának, de értelmes beszédre nem kapható. - mondatom befejeztével egy fickó lép a pulthoz és egy pohár whiskeyt kér, így Nevada irányába pillantok. - Vállalod? - Ha igennel felel, akkor csak a folyamatot követem végig, ha meg az ellenkezője szerint dönt, akkor magam szolgálom ki a férfit. A folytatás mellett azonban már csak akkor döntök amikor újra magunk maradunk. - Ő Steve. Havonta két-három alkalom a limit nála, de a neked intézett vigyorából ítélve ez a szám emelkedni fog. - elmosolyodok én is egy pillanatra. - Vele nincs túl sok gond és semmit nem is tud. Belőle ha akarnál se tudnál kiszedni információkat. Steve most Johnny asztalához ül amitől az ember úgy érezheti magát mintha egy természetfilm tanúja lenne. A bárgyú marha találkozik a kecskével. Vajon jól meglesznek egymás mellett? Majd kiderül. - Mehetünk tovább az ismerkedős órán? - kérdezek rá megerősítés érdekében, hiszen ha úgy érzi akad kérdése vagy időre van szüksége, akkor ne pont én legyek már az, aki keresztbe tesz neki.
Kezdőlap
A bár épületéhez érve kicsit megtorpanok, és a telefonom képernyőjére pillantok. A kijelző szerint még van 10-15 percem a lebeszélt időpontig. Nem sietek. Ráérek. Nem akarok kétségbeesettnek vagy nyomulósnak tűnni, Nieve nem olyan. Ő magasról tesz mindenre, legalábbis nagyon igyekszik ezt a látszatot kelteni. A bőrdzsekim zsebébe nyúlok, és előhalászok egy kissé gyűrött doboz cigarettát, aztán ráérősen rágyújtok. Én nem dohányzom, pontosabban a főiskola óta nem élek ilyesmivel. A húgom halála után igyekeztem elhagyni minden egészségre káros szokást, bár előtte is csak hébe-hóba gyújtottam rá, azokon a bizonyos sulis bulikon, amelyeken mindenki annyira igyekszik lazának tűnni, és beilleszkedni a társadalomba. Én legalábbis egyértelműen ilyen voltam. A lány, akit gimiben mindenki kockának bélyegzett, amit az MIT-re jelentkezésem csak még inkább alátámasztott, ott azonban próbáltam kitörni ebből a skatulyából. Most pedig igyekszem belepasszírozni magamat egy egészen másikba. Nevada bőrébe. Meglehet, cseppet furcsa így fogalmazni, a középső nevemet használva, de ez a nő nem én vagyok. És mégis. Át kell lényegülnöm, át kell változnom ezzé a nemtörődöm hackerré, aki képes unottan pöfékelni egy kartell tagokkal teli bár mellett, miközben a helyi főnökkel, Rodrigo Diazzal lesz találkozója. És Rod nem az a típus, akit bárki szívesen megváratna, vagy egyszerűen hidegen hagyna a személye. Nieve azonban nem riad vissza tőle, nem tart attól, miről akarnak majd elbeszélgetni vele, látszólag még a halál lehetősége sem riasztja el... főleg most nem, hogy az állítólagos pasiját pár hete meggyilkolták. Most leginkább a harag vezéreli és a „már minden mindegy” életérzés. Efféle gondolatokat mantrázok magamban, miközben magamra öltöm a szerepet, és egy kicsit talán még én is elhiszem, hogy ebben segít a dohányzás, de ha igazán őszinte akarok lenni, egy kicsit izgulok. Ez a beépülés nagyon fontos, nagyon komoly, és az első lényeges fordulópont a munkámban. Nem akarom elszúrni ezt a találkát, mert most dőlhet el minden. Ezek az első lépések, az első benyomások, most kell „eladnom magam”, hogy a közelükbe férkőzhessek, hogy megkaphassam Eddie eddigi munkáját, és ezáltal közel kerülhessek a tűzhöz. A letüdőzött füst pedig sokkal inkább abban hivatott segíteni, hogy a valódi énemet megnyugtassa kissé, minthogy a látszatot fenntartsam. Közben pedig remélem, nem fogok bedilizni attól, hogy egyszerre két különböző személynek képzelem magam.
