Őszintén, nem gondolta volna, hogy még ebben az életében újból egy fedél alá kerül a testvérével. Olyan rég volt már, hogy számára még mindig szokatlan és kissé idegen a helyzet. Főleg, mert már mindketten felnőttek és konkrétan keveset tudnak a másikról jelenleg. Elég sok bepótolnivalójuk van, de már annak is örül, hogy a bátyja végre felbukkant és egyelőre nem is tervez eltűnni. Talán ez az együttélés majd jobban összekovácsolja őket és több ilyen miatt nem lesz gondjuk. Már csak azért is, mert Kai addig fog élni, legyen bármilyen kigyúrt is, attól még nem jelenti azt, hogy van esélye Cha bosszúja ellen.
Ma Cha a szabadnapját tölti, de igazából túl sok terve nincs mára. Kiélvezi a csendet és a nyugalmat ebben a szép új lakásban és talán még időben neki is lát majd a kajának, hogy valami haszna is legyen, ha már itthon van. Egyébként is „felesben” fizetik az albérletet, de az is csak testvériesen van megosztva, így Kai kapja a nagyobb részt, lévén, hogy neki több bevétele van. Kicsit bökdösi is a büszkeségét, hiszen többet szeretne beletenni, de sajnos nincs miből így, ha már mást nem tehet, magára vállalta a házimunkát, hogy egyenlítsen fizetség híján. Most viszont nincs semmihez kedve, csak lustulni. Sajnos mivel hozzászokott a koránkeléshez, most óra nélkül is hamar fent volt és még csak visszaaludni sem tudott. Ilyenkor elgondolkozik azon, hogy vajon Jae, hogy bírja azt a sok szaladgálást a kórházban. Talán be kéne mennie és fel kéne egy picit töltenie valami finomsággal. De ahhoz megint csak főznie kéne. Vajon minek is örülne a legjobban élete két legfontosabb sráca? Mi az, amit mind a ketten szeretnek? Jó lenne, ha lenne ilyen közös kedvenc, mert bármennyire is szeret főzni, két felé nem lenne praktikus. Bár először talán egy reggelit kéne megejtenie.
Már csak a hűtőhöz érve veszi tudomásul, hogy nem sok használható dolog van benne, ha normális ebédet akar. Most már akkor tényleg ki kell mozdulnia. De még mielőtt megtenné, inkább piac kutatást végez a két férfi között. Így első dolga felhívni Jae-t mikor látja, hogy reagált az üzenetei egyikére. – Juju, ma meddig vagy? Már azon kívül, hogy torkig. Vigyek be valamit, hm? – kezdi is faggatni, majd kihangosítja és leteszi a telefont az asztalra míg eldönti, hogy mit vegyen fel és míg felöltözik. -Vigyek valami innivalót, ami nincs az automatában? Vagy esetleg valami normálisabb teát? Most megyek vásárolni, szóval még most van esélyed eldönteni, ha kell neked is valami. – kiált is a telefonja irányában, miközben a szekrényében turkál. Mióta Kai elköltöztette azóta bajban van a ruhákkal. Sokkal több helye lett neki és valamiért mind a két férfitől kap valami apróságot, vagy ruhát. Ennyire baj lenne az öltözködésével? Mármint, az még talán, oké, ha a pasija ilyet tesz, de hogy a bátyja is. Persze, ez csak merő kedvesség tőlük, hiszen nem sok ruhával indult el anno Amerikában és azóta sem bővített magától a készletet, hiszen örült, ha ételre volt pénze. S hiába tudja, hogy most már szabad, hiszen nem egyedül kell kiokoskodnia mindenre a pénzt eszébe sincs magától új ruhákat beszerezni. Nem akarja más pénzét költeni, hiába lenne már két potenciális jelöltje is, akiktől elkérhetné a bankkártyájukat. Hosszas tanakodás után végül egy farmernél és egy egyszerű lila pólónál dönt, úgy is csak a boltba megy előbb, utána még ráér kiöltözni Jamienek. Mert, bár nem szükséges, azért nem szeretné lejáratni még csak a ruhája miatt sem a kollégái előtt. Amint végre felöltözött már veszi is újból a füléhez a telefont.
A nagy beszélgetést csak a csengő szakítja félbe. Egyből homlokot is ráncol Aicha, mivel a postáshoz még korán van így fél tíz tájékán, talán Kaiden az? Biztos már megint itthon hagyott valamit, a kulcsával együtt. Ezek a férfiak… Csodálja, hogy élt eddig, ha mindent elhagy. -Várj egy kicsit, azt hiszem jött valaki, de lehet csak rosszul hallottam. – szól is közben a vonal túlsófelén lévőnek, hogy addig ne beszéljen, míg le nem ellenőrizte ezt. Siet is az ajtóhoz, viszont a kukucskálón ki sem néz, csak reflexből dugja is a kulcsot, hogy kinyissa az ajtót, holott bárki lehet a túloldalt. – Mit hagytál már…itthon…? – tenné is fel a kérdést, ha a szőkeség lenne a túloldalt, de meglepetésére egy lánnyal találja szemben magát. -Öhm, most egy kicsit le kell tennem, majd még hívlak. – azzal nyomja is ki a hercegét, hogy minden figyelmét az idegenre fordíthassa. – Segíthetek? – pillant kérdőn a nőre, akit most mondaná, hogy életében nem látott, de az túl magabiztos kijelentés lenne tőle. Bár tény, hogy eddig nem sok női ismerőse van és valahogy egyikre sem tud asszociálni a ruha és az egyéb külső jegyek mellett.

Ruha ¦ 753 ¦ csak ne ölj meg  

Alapvetően a nők dolga a házimunka, de így, hogy túlságosan nem tud beszállni az albérletidíjba, még inkább kötelességének érzi Aicha. Bár a bátyja állítja, hogy egészen jól meg is tanult főzni, míg magára volt hagyva, azért nem nagyon szeret neki teret engedni a konyhába. Maradjon csak a fenekén a kanapén, a konyha az maradjon meg Cha területe. Valahogy azért így érzi fairnek a dolgot, Kaiden tud segíteni máshol is. Bár a mai reggele korán indult, nem futott össze a bátyjával még indulás előtt, ugyanis ő akkor még bent lustálkodott az ágyban. Próbálta visszavarázsolni az álmot a szemére, de mindhiába. Egészen addig próbálkozik is, míg a másik el nem hagyja a lakást, utána már inkább csak beletörődik a dologba és lustul. Lustul, pedig tudja, hogy sok munka vár még rá. Egy kicsit lemaradt a házimunkával, így nem ártana mindent bepótolni ahhoz, hogy a hétvégéje szabad lehessen. Sosem tudhatja milyen kötelező programot szervez be neki a testvére, vagy esetlegesen az ura. Bár utóbbira kevesebb esélyt lát ennyi munka mellett. Kilencig egészen jól is bírja az éhséget, de után feladja és elhatározza, hogy ráless a hűtő tartalmára. Meglepődve tapasztalja azt, hogy mennyire tátong benne az űr, így viszont az ebédnek sem tud neki állni nemhogy a reggelinek. Talán célszerűbb lenne megvárnia Kait a vásárlással, ha már kettőjük közül neki van autója, de azért csak betud vásárolni egyedül is pár alapabb kelléket. Majd a nagyobb dolgokat rásózhatja később.
Mivel szeretne legalább egy kicsit is jó fejnek tűnik a két szeretett férfijának a szemében, ezért inkább közvéleménykutatást végez a menüt és a bevásárlási listát illetően. Természetesen Jaevel kezdi a listát, hiszen őt nehezebb utolérni, valamint azért a pasijának a kérése, óhaja, sóhaja jobban is érdekli, mint azé a mamlaszé, akit napi szinten láthat is. Neki bármikor tud kedveskedni, de Jamienek nem ilyen egyszerű, így talán megérti az idősebb is, hogy miért nem az ő véleménye most az első. Szinte egyből boldogabb is lesz, mikor meghallja a szerelmetese hangját, bár az kissé aggasztja, hogy megint fáradtnak hallja. Nagyon reméli, hogy azért nem hajtják le annyira, hogy idő előtt belerokkanjon. Hallotta, hogy nem egyszerű a rezidensek élete, de azért azt hitte némivel több pihenő jár nekik. Már csak ezért is érez arra kényszert, hogy meglephesse bent a munkahelyén ebédidőben. Beszélgetésüket azonban egy váratlan látogató óhajtja félbeszakítani, aki feltehetően még csak a postás sem lehet. Nagyon is reméli, hogy valami jó indoka van az illetőnek!

Hogy őszinte legyen, semmi elképzelése nem volt arról, ki várhat rá az ajtó túlsó felén, de mikor egy női alakot pillant meg nem kicsit szeppen meg. Nagyon reméli, hogy csak ajtót tévesztett, mert már most nem kezdődik ez olyan jól. Mivel azért nem akar udvariatlan lenni, ezért inkább Jujut teszi le a vonal másik végéről. – Nem téves, tényleg itt lakik. – pislog is a nőre kissé összeráncolt homlokkal. Vajon ki a fene lehet ez? Na máris megvan az első dolog, ami rossz a közös lakóhelyben, mégpedig az ilyen váratlan meglepetések! – Most oda van dolgozni, elég korán elment ma. Tudok esetleg segíteni? – billenti is meg a fejét és csak nagyon reméli, hogy nem éppen valamelyik dühös exével sikerült összeakadnia. Erről jut is eszébe, talán nem ártana bemutatkoznia, úgy talán többet mond a másik is. – Ne haragudj, be sem mutatkoztam. Kaiden húga vagyok, Aicha. – nyújtja is kissé bizonytalanul oda a mancsát, hátha elfogadja a másik. -Esetleg, szeretnél bejönni? A kanapén kényelmesebb lenne, mint a folyosón. – ejt meg egy barátságos mosolyt és arrébb is áll az útból, hogy ha úgy gondolja a másik, akkor nyugodtan beljebb is tudjon jönni. Fogalma sincs, hogy mit szeretne, de talán jobb ezt négyszemközt megbeszélni, mintsem a folyosón mindenki füle hallatára. Az előző lépcsőházba ezt már sikeresen eljátszotta a bátyjával, itt nem tervezi. Szeretné, ha semmi rosszat nem gondolnának róluk a szomszédok. Persze, ha nem sürgős akkor nem erőlteti, felőle mehet a stúdióba is egyből a férfihoz.

Ruha ¦ 635 ¦ csak ne ölj meg  

Bár már egy ideje, hogy újra egy fedél alatt élek a bátyámmal, sok olyan dolog van, amiről még így is lemaradok. Mármint, a fontosabb dolgokat nyilván megbeszéljük egymással, de még így is sem tértünk vissza a régi kerékvágásba és nem osztunk meg minden apróságot. Apróságok, amelyek valójában nagyobb volumenű dolgok, mégsem olyan fontosak, hogy a másikat fárasszuk vele. Régen nem voltak előttünk vak foltok a másik életével kapcsolatban, de azóta felnőttünk és több térre vágyunk. Nem akarunk mindent a másik orrára kötni, és talán jobb is így, mert néha talán nem is tudnánk mit kezdeni a kapott információval. Az ilyen vakfoltok közé tartozik a munka téma is. Bár felületesen talán megemlítjük, ha egy fárasztó napon vagyunk túl, vagy ha éppen felhúztak minket, de különösebben nem vonjuk bele egymást az egészbe. Így ő sem tudja, hogy pontosan milyen is nekem úgy rohangálni az emberek között, hogy igazából azt sem tudom, kit keressek, ha nincs rajta névtábla. És ez talán egy nehézség a sokból, amit magamnak kell megoldanom a panaszkodás helyett. Ebből kifolyólag én sem ismerem Kaiden nehézségeit. Azt tudom, hogy most egyszerre több projektben is benne van, ami elég fárasztó lehet, de ennél többet én sem tudok az ő oldaláról. Azt sem tudom, pontosan kikkel dolgozik, vagy ismerkedik. Egyedül csak a Levi barátjukat ismerem, de őt is csak hallomásból, mert hol a bátyámtól hallom nagy sóhajok között a nevét, hol a páromtól. Ebből kifolyólag, valószínűleg meg sem szeretném ismerni, ha már a két férfinek is ekkora fejtörést okoz néha. Abban viszont bízom, hogy ha majd eljött az ideje, akkor a szükséges személyeket majd nekem is bemutatják, helyzetemtől függetlenül.
Már éppen készülök elmenni itthonról, hogy bevásároljak a fiúk ebédjéhez, mikor megszólal a csengő. A kukucskálón kinézve kissé meglepődőm a női alakon, elvégre nem is nagyon tudom hova tenni. Hozzám biztos nem jöhetett, elvégre inkább vagyok fiúkkal körbe véve, mintsem lányokkal – ami őszintén, néha már kissé fárasztó is és jó lenne valami női társaság is. Az ajtót kinyitva, mindjárt világosabbá válik, hogy nem tévesztett ajtót és nem is akar semmit sem rám sózi, csupán a bátyámat szeretné utolérni. Bár fogalmam sincs, hogy ki ő és milyen kapcsolatban lehet a testvéremmel, de azt határozottan kiérzem a hangjából, hogy a bemutatkozás hiányában valaki másnak hihet engem. Jobbnak is érzem mihamarabb tisztázni a helyzetet, mielőtt még kopaszon térne haza a férfi, egy aprócska félreértés miatt. A nő reakcióját látva pedig úgy néz ki, hogy pont ettől mentettem meg Kaident.
- Ugyan, megesik az ilyen! – mosolyodom el szelíden és csak remélem, hogy nem épp valaki olyannal beszélek, akit Kai egyébként ki sem állhat és ezzel most nem mondtam el neki túl nagy titkot. – Igazából tudom, hogy túlságosan nem hasonlítunk… Szóval nincs gáz! – vicces, bár általában azt mondják, hogy miden ázsiai egyforma. Közöttünk viszont eddig még nem sokan látták a hasonlóságot. Én inkább anyára ütöttem, vagyis egy teljesen átlagos koreai fejem van, míg Kai inkább apa vonásait kapta meg, ami miatt kicsit több él van az arcában. Bár, annyiból örülök, hogy kettőnk közül inkább ő örökölte apa orrát és nem én. Férfiaknál még azért egészen el is megy, mint egy nőnél. –Áh, örvendek! – egy valamivel, szélesebb mosollyal viszonzom a szorítást. Ez az első alkalom, hogy Kai egyik kollégájával találkozom, így nem kéne rossz benyomást tennem nála! –Kai nem is mesélte, hogy ilyen szép kollégái is vannak. – fújom is fel az arcomat duzzogást színlelve, majd invitálom is befele, amennyiben elfogadja azt. –Oh, engem ugyan nem zavarsz! Pár perc nem fog megártani egyikünk életéből sem, azt hiszem. – bólogatok aprókat az állításomat jobban végig gondolva, majd csukom is az ajtót, amint beljebb lépett.
- Gyanítom, akkor kicsivel több is van itt, mint munkahelyi kapcsolat… - jegyzem meg kissé halkabban a bizonytalanságom miatt, majd a kanapéra invitálom. – Igazából, eddig nem voltunk valami… szoros kapcsolatban. Gondolom még a történtek előtt ismert meg téged, így maradhatott el az információ. – bár úgy tudom, hogy Kai főképp miattam jött a városba, azt is, hogy valamiképpen még előttem is a tervei között volt Amerikába jönni, így pontosan már meg sem merem felállítani az időszalagot az esetében, hogy mikor hol és mi történt nála. De amennyi izgalom történt itt, talán nem is csoda, hogy egy ilyen apró családi információ elmaradt. –Kérsz egy teát? Vagy inkább kávés vagy? – jut is eszembe hirtelen, hogy a vendéget mindig illik megkínálni! – De igazából van rostos is, ha azt jobban szereted. Rágcsa most nem hiszem, hogy van. – pattanok is fel, majd át is nézem a szekrényeket, ahova szoktuk őket rakni, hátha akad még valami itt.