Elérkezett a várva várt nap. Mármint, őt nem különösebben izgatta, mintsem inkább csak egy erős gyomorgörcs kíséretében tudott rá gondolni. A nagy Eddie, a drága bátyó, a félistennek tűnő idióta végre beadta a derekát és megkérte a barátnője kezét. Mindenki örült, éljeneztek és örömmámorban úsztak, csak ő állt ott némán és szorongatta a poharát, egy egészen más helyre képzelve magát. Egyszerre kicsinek és törékenynek érezte magát, egy idegennek a számtalan ismerős arc között. Mintha sosem tartozott volna igazán közéjük. A bátyja baráti köre csupa sportolókból állt, mindenki olyan volt mintha a kibaszott sports illustriation nyári számából lépett volna elő egy gyors koktélra. Úgy érezte, bármennyire ad a megjelenésére, még csak a közelébe sem ér a legtöbbnek. Ellépett az unokatestvéreitől, akik észre sem vették a halk távozását és a korláthoz sétált. Csodálatos volt a kilátás a városra, az egyetlen dolog volt amit élvezett az estében. A Soho House tetőtere valóban bámulatos volt, bár már sokadjára járt ott ilyen-olyan körök társaságában, mégsem érezte magát annyira magányosnak mint akkor, a "szűk" család jelenlétében. Az önfeledt kacajok a medence mellől, a zenészek újabb hülye szerelmes dala és az egymást túlkiabáló emberek mind egy komor melódiává mosódtak össze az elméjében. Legszívesebben besietett volna a mosdóba és felszippantja a fehér aranyat, mert rögtön elfeledtette volna minden baját de megígérte Eddie-nek hogy azon az estén hanyagolja a keményebb cuccokat. Nem is értette miért ígérte meg, sokkal szórakoztatóbb lett volna a társasága ha használhatja. Ő is megláthatta volna. Élvezhették volna az együtt töltött időt mint két igazi testvér, nem csak mint két idegen aki egész véletlenül egy háztartásban nevelkedett fel. Egy erős kezet érzett hirtelen a hátán, mely gyorsan visszarántotta a valóságba. A bátyja kerek képet töltötte be a látóterét, olyan közel hajolt hozzá. Bárgyú vigyorát le sem lehetett mosni. Félhosszú, barnás tincsek keretezték az arcát, sötétbarna szemei vidáman csillogva keresték szürke lélektükreit. Bűzlött az alkoholtál és a fűszeres ételektől, mégis valahol melengető érzés volt számára hogy ilyen felszabadultan tudja élvezni a partiját. Talán ez volt az egyetlen ok ami miatt eljött, hogy vele lehessen abban a pillanatban, feledve a saját kicsinyességét és aggályait. Csak azt sajnálta hogy keveset kapott belőle az est folyamán, valahol mindig a sor végén kullogott.
- Miért bújkálsz itt Willy?! Mindjárt kezdődik az új játék! - nem volt vallásos de akkor erősen meggondolta hogy elkezdjen-e imádkozni, mindegy melyikhez, ha kell az összes istenhez. Valamiért egy nagyon rossz érzés kezdett felkúszni a gyomrából a torkába. Eddie egy csirke kosztümben magasodott előtte, már nem is emlékezett hogy a felelsz vagy mersz hanyadik pontja volt ez a baromság és látszólag még egyáltalán nem fogyott el a lelkesedése a játékok iránt.
- Nagyszerű. - konstatálta röviden az információt, megpróbálva kibújni a másik érintése alól. Általában mindig valami hülye vicc vagy kisebb verés követte ezeket a mozdulatokat, attól független hogy épp milyen hangulatban van a másik.
- Akarod tudni hogy mi? - hajolt megint közelebb, gyanúsan vigyorogva téve fel neki a kérdést. Amikor a vadállatok megérzik a veszélyt, az eljövendő természeti katasztrófát, valami ilyesféle érzés kezdett el egyre erősebbé válni a testében. Eddie egyébként is rosszul hazudott, szinte nem is volt üzletembernek való de akkor még a normális szintjét sem tudta hozni. Ahelyett hogy menekült volna, hiszen termetes alkatával elvágta a menekülési útvonalat, majdcsaknem reszketve tekintett a másik mögé. A szűk baráti kör, a gonosz hatos már ott sorakozott nem messze, ugyanazzal a nem jól leplezett kárörvendő mosollyal ami a bátyja arcán is ült. Annak ellenére hogy mindegyik egy jól megtermett férfi volt mindig a legkisebbet pécézték ki mint a tréfa tárgya. Az anyja szerint Eddie ezzel csak szerette volna bevonni a baráti társaságba ám a folyamatos megaláztatásoktól ő nem érezte azt hogy közelebb került volna bármelyikhez is. Még mielőtt megkérdezhette volna, amit igazából annyira nem is akart, a másik felkapta és megindult vele, amit nem igazán tudott megakadályozni. Úgy vonult vele mintha csak egy könnyű babzsák lett volna, még csak esélye sem volt rá hogy valahogy kibújjon erős karjának a szorításából. Végső soron csak remélhette hogy nem a tetőről akarja ledobni. Szerencséjére vagy épp szerencsétlenségére csak a medencéhez lépett és elordította magát:
- Kiszabadítottam Willy-t! - ezzel megragadta a derkánál fogva és bedobta a medencébe, amit hangos éljenzés követett a másik huszonöt férfitől akik részt vettek az ünneplésben. Az est elején Eddie kapott egy tizenöt pontos listát, amolyan mersz lista, miket vállal be az esküvő előtt, amikért pontokat kapott, mutatva mennyire férfi avagy sem. Sajnos miután hamar sikerült az összeset befejeznie s még volt egy kis idő a kötelező éjféli film vetítéséig, valamit ki kellett találniuk. Itt jött képbe az egyik bunkó haverja, aki kifejezetten utálta az öccsét, hogy bedobhatná a medencébe. Hiszen az időjárás nem volt rossz s Wilnek egyébként is férfiasodnia kellett, hátha nem viselkedne úgy utána mint valami kis rossz buzi. Ezért, mert Eddie ilyen szempontból igen könnyen befolyásolható volt, rossz érzései ellenére is teljesítette a hülye haverjai felhívását.
- Kezdődik a film, menjünk! - szólalt meg a fő cinkos, egy megafonnal harsogva túl az összeset, még időben elterelve mindegyiket, nehogy akárki is segítsen neki. Amikor Eddie kérdőn nézett vissza rá csak megrázta a fejét. Ez a férfiasság próbája, nem segíthet. - Ez csak kibaszott víz Eddie, gyerünk már...! - Eddie sem nyújtott neki segítő kezet, csak fenntartva a vigyort, mely talán akkor már nem volt annyira őszinte, követte a barátait a belső helyiségek felé.
Wil némán, szégyenkezve emelkedett a felszínre, követte fél szemmel a többieket, próbálta nem tudomásul venni hogy majd az összes képeket csinál róla a telefonjával és rajta szórakoznak. Már csak öt órát kellett eltöltenie a sok idióta társaságában. Ha marad. A medencében, a tönkretett márkás ruhái maradványai között gondolkozott el azon hogy egyáltalán oda illik-e. Van értelme ott lennie és követnie a falka szokásait? Nem tartották normális férfinak, ezt a legtöbb, nem leplezett undorral tudatta is vele, ha nem a testvéréről lett volna szó valószínűleg nem is értesítik. Így is a legutolsók között kapta meg a meghívót, nyilván azt remélték hogy valamilyen indokkal majd visszamondja. Amit megtehetett volna de... Akkor mi lett volna a bátyjával? A sok bántás és ostoba vicc mellett azért ő volt a testvére, aki akkor is kiállt mellette amikor mások épp nem. Persze nem épp abban a percben. Úgy tűnt túl nagy volt a figyelem, így nem is tudott nemet mondani a többinek, mintegy cserben hagyva a másikat a bajban. Furcs mód Wil nem lett mérges ettől, végülis megértette. Hasonló helyzetben ő is így viselkedett volna talán, nem volt mit tenni. Nem érhetett fel a többihez, a beteg egyedet pedig mindig hátrahagyják. Kiköpött egy adag vizet és elkezdett a medence széle felé kapálózni, nem túl, ám látszólag hatásos mozdulatokkal. Legalább úgy tűnt hogy tényleg tud úszni és nam valószínű hogy belefullad.
Life is just one small piece of light between two eternal darknesses..
Az utóbbi évek súlya alatt már nem gondolkodott többé racionálisan. Nem keresett összefüggéseket, és meg sem próbált hinni az olyan természetfelettinek titulált jelenéseknek, mint a kegyelt véletlenek, vagy a megátkozott sors. A karmáról már nem is beszélve! Tudta, hogy megérdemelte. Nagyon jól tudta, zsigeri szinten, mélyen a szövetei alatt. Valahol a mellkasa gödrében még vágyott is a fizikai fájdalom érzésére, mert a testi gyötrelem valamiképp feloldotta azok alól, amik a szívét marcangolták darabokra már egy ideje... A forró, lázgőzös karmok, amik éleikkel karcolták fel koponyája falaira az utóbbi időszakban elkövetett hibái és fájdalmai halmazát pedig csak megerősítették ebben. Noha sosem volt híve a zaklatottság önkínzással való enyhítésének, kezdte kapizsgálni, s bizony rokonszenvet érzett a jelenség irányába. A valóság pillérei vállain ugyanis olyan erősen igyekeztek maguk alá temetni az ő erős testébe épült törékeny vázát, amivel - nem úgy, mint hitte - nem bírt el. Bár az is igaz, hogy nem gondolta, hogy efféleképpen kell majd szolgálnia, egy ilyen vadbarmokkal telített helyen. Nem becsülte le a munkáltató köreit, értelmi szintjüket (habár a kiabálásaik enyhén bizonytalanná tették hitében), dehogy is, viszont nem gondolta, hogy ennyi förtelmes disznóval – szó szerint - hozza össze a hivatása. Valószínűleg ehhez nagyban hozzájárult a már amúgy is fennálló lelkiállapota. Mármint ahhoz, hogy egyáltalán igent mondjon erre az alkalomra! (Mintha mondhatott volna nemet!) Hozzá képest egészen fiatal társaság gyűlt össze. Nem mintha bármikor is zavarták volna az ifjabb-munkatársak. Sőt! Hela kifejezetten szerette a szárnyai alá venni őket, és rajtuk is tartotta a szemét. Ha valamelyik - márpedig egy ennyire kanos bulin - többen is igényelték, hogy a rangidős, a domina, a már-sokat-megélt helytálljon helyettük. És természetesen így is lett! Ilyenkor mindig Lanaira gondolt, mennyire élvezné, ha együtt mulatnák az időt. Együtt nevetnének azok, hány szűz fazon gyűlik össze, fogdosva a melleiket, nagy pofával dugdosva bugyijuk alá a zöldhasúakat, dicsekedve mekkora császárok, s közben valójában miféle gyáva nyuszik, ha a tettekről van éppen szó. Így volt ez ma este is. Miközben felszolgálót játszott és a pulthoz lépkedett végig kopogva a márkás alapzaton, közvetlen a medence mellett - nem kerülte el a figyelmét a fiú, akivel 'Szabadítsátok ki Willyt!' játszottak. Szeme sarkából pásztázta a jelenséget, hogyan csapódott a víztömegbe, s hogy a sziluettje körül miféle-hányféle hullám söpörte kifelé a szélén felejtett poharakat. Végül elfordult a történtektől és letette a kezében tartott tálcát, hogy újabb adagokat pakoltasson rá, újabb kört, újabb lehetőséget a férfiaknak. Nem szívesen gondolt rá, hogy mit tenne a főnöke - ha most, így, itt látná. A szabad estéjén, ebben a ruhában! Ahogy unottan hátrapillantott a válla fölött, s látta miféle savanyú képet vágnak a hölgyek, miközben férfiak az öleikbe ültetik őket, s miképpen simogatják azon területeik 'hová illetlenség nyúlniuk még nekik is (fizetség híján!), csak arra tudott gondolni, hogy még azelőtt le kellene lépnie, mielőtt olyasmi történik, amit megbánna. A giccses partiért már önmagában jó kis összeget vágott mellközre! Ahogy az imént behajított fiú a medence szélére evickélt, hirtelen elöntötte a felismerés - s közelebb topogott hozzá, hátra felejtve a tálcát és a dolgát is. Közvetlen ott állt meg, ahol Wilson valószínűleg kimászni készült. Magassarkúja ellenére játszi könnyedséggel guggolt le, hogy karjait combjai fölött összefűzve, macskásan előre dőlhessen hozzá. - Minden rendben, kis cserkész? - dönti oldalra a fejét, miközben cinkos somolygással próbálja eldönteni, hogy a fiú éppen kiúszik-e, avagy csak gyakorol valamiféle vízi előadásra. - Nincs szükséged szájon át történő lélegeztetésre? - féloldalt húzza rúzsával tökéletesre ívelt ajkait, majd combjaira csap és a fiú felé nyújtja a karját, ha igényli - segít neki kimászni. - Csihadj', valamelyik fiatalabb hölgyikére értettem. - szegi fel állát, s ha a srác engedi, akkor segít neki kimászni a medencéből. Nem ácsorog ott vele sokáig, hiszen a legtöbb kan befelé igyekszik, nyilván indul a nagyobb műsor, vetkőzésekkel, és mindenféle olyan tartalommal, ami Hela szerint nem illene az előtte állóhoz. - Még lemaradsz... - fejét nem fordítja felé, csak szeme sarkából böki felé.
Egy hang, egy segítő jobb. Nem számított volna rá azon az estén. Talán másoknak szégyen lett volna, ő abban a másodpercben nem foglalkozott vele, megragadta a nő kezét és nagy nehezen kitápászkodott a medencéből. Csalódott volt. Nem dühös, nem akart bosszút, csak... Csak megint utálta magát, talán egyre jobban. Egyszerűen megint nem tudott úgy viselkedni, olyannak látszódni mint amit a testvére és a rokonai akarnak. Csak egy tehernek érezte magát melyet önkéntelenül is de cipelniük kell...
Az első dolog amit ellenőrzött az a telefonja volt, ahogy rányomta az ujját a bekapcsoló gombra az életre is kelt, ettől nyugodtan felsóhajtott. Ez nem volt annyira vészes így, egyébként sem hordott magánál olyan sok készpénzt, a kártyáknak a víz pedig nem árthat. Ahogy levette magáról a zakót, gondolatban már végigzongorázva melyik tisztítóba is viszi el, a gyógyszere esett ki. An inhalátornak már annyira nem tett jót a búvárkodás percei. Unottan lökte félre, végülis egyszer sem fulladt meg a hiányában, azt már nem tartotta olyan elengedhetetlen, drága kelléknek. Legfeljebb megint nem tud egy darabig felállni. Vagy soha többet.
- Kösz. - nyögte ki a nőnek, elégedetlen figyelve a ruhája állapotát. Soha életében semmiért sem kellett igazán megszenvednie Eddie-nek, fogalma sem lehetett róla mit meg nem tett azért hogy az életstílusa olyanná válhasson amilyen. Persze ő is kapta a pénzt a családtól, mégsem olyan mértékben mint a fő részvényesek. Neki nem futotta mindig mindenre, még ha egy lakást toltak is a feneke alá. Az ő kis fejében egy keményen dolgozó férfi volt, nem olyan nagy lábon élő aranyfiú mint a testvére. Még ha ezt a nézőpontot vitatni is lehetett volna. Így egy drága öltöny drága maradt, nem szerette csak úgy elpazarolni a holmijait mert akkor olyan pénzt kellett elvonni magától amit a cégre is költhetett volna. Azokban a napokban pedig semmi más nem számított jobban neki.
- Kibaszott Eddie... Ez egy hatszáz dolláros elcseszett öltöny volt... - nem, nem a nő előtt akar flancolni a pénzével. Kéretlenül, jogos dühében csúszot ki száján az összeg, piperkőc mód próbált minél több víztől megszabadulni, úgy hogy az anyagot még véletlenül se gyűrje meg, nem is nézve fel igazán a másikra. Fel és le simított a kezén tenyerével, nagyon óvatos ám határozott mozdulatokkal nyomva ki a vizet. Mintha az olyan sokat segített volna. Ugyan a látókörében volt a nő, láthatta mezítelen lábait, viszont az semmilyen szinten nem izgatta és az érezhető is volt. Egyedül a márkás öltözete foglalkoztatta, az viszont annál inkább.
- Elmehetnek mindannyian a faszomba. - összegezte a nő utalását a további partira, lassan felegyenesedve előtte. Ahogy végigmérte, konstatálva hogy milyen egyszerű ízlése is van a férfiaknak, hirtelen eszébe ötlött. A kokain! Gyorsan a zsebébe nyúlt és felpattintotta az ezüst szelencét, annak a tartalma azonban már rég semmivé is vált. A károk immár felmérhetetlenek voltak, az utolsó kis reménysugarát is megölték ezzel. Először is, nem jutott eszébe hogy hirtelen nem kéne elővennie ezt, úgy volt vele hogy addigra ott is hagyja a másik, másodszor is, olyan nagy volt a sok hogy végig sem gondolta a mozdulatsorát. Végülis, nem kellett aggódnia. Még ha oda is nézett a másik, csak egy üres kis szelencét láthatott, semmi többet.
- A kurva életbe Eddie... Faszom. - borús napok következhettek. Vagy megkeresi az emberét. Nyilván ott nem volt szívesen látott vendég, valószínűleg csak örültek volna ha lelép és vissza sem néz az est hátralévő részében. Viszont előtte meg kellett volna szárítania magát, vagy legalább tenni rá egy kísérletet.
- Hé... hölgyem. Nem tudja hogy van-e itt... egy törölköző? Vagy bármi más. - eltrappolt a legközelebbi napágyig és ledobta magát, míg fél szemmel figyelte a másikat, lehúzta a cipőjét és a zoknit, undorodva töltve ki tartalmát a betonra. Kezdte egyre komolyabban fontolgatni hogy nem fog több partira elmenni ahol Eddie meg a haverjai is ott vannak. A kérdés után igazából azt várta volna hogy hoz is neki egyet. Mert... Pincérnő volt, nem? A személyzet tagja. A többi paraszthoz képest meg viszonylag udvariasan kérdezte meg, bár konkrét utasítást nem adott ki arra hogy akkor hipp-hopp ott is kéne teremnie vele. Benne volt a gazdag fiúk elkényeztetett modora mely úgymond előfeltételezte hogy mások mindent a kis fekenük alá raknak, főleg ha azok az alsóbb néposztály tagjait képviselték a köreikben. Nem volt igazán ártó szándék benne, nem nézett le bárkit is nyíltan, egyszerűen evidensnek tetszett hogy szó nélkül kiszolgálják. Végülis, ezért ad borravalót, nem?
Life is just one small piece of light between two eternal darknesses..
Tény, hogy mindent el lehet mondani Heláról, de azt nem, hogy ne lenne segítőkész. Elég bonyolult jellemmel áldotta meg az ég, és bizony sivár, nehéz utat hagyott hátra maga mögött - ettől függetlenül megmaradt annak a töretlenül vidám nőnek, akivé válnia kellett. Amikor magasabb rétegekbe csalogatja a pénz szaga, természetesen mindig elbámészkodik, elalél azon, miféle emberek zsebeibe került hatalom. És bizony olykor, mint ez esetben is, elszörnyülködik azon, hogy az ezüst tálca közepén ücsörögve mennyire nem tanultak meg ezek az emberek küzdeni, kitartani, és élni. Nem irigykedik rájuk. Többé már nem. Sőt. Mást nem is képes a vad lelkében raktározni, csak a sajnálatot. Nem okoz nehézséget számára egy ilyen karcsú alak kisegítése a vízből. Ahogy pedig már a medence szárazabbik oldalán vannak, elégedett somolygással konstatálja, hogy a srácot egyáltalán nem érdekli a jelenléte, de másoké sem. Csak és kizárólag önmagával foglalkozik és a flancos öltözékével. Helának kedve támad nevetni azon, milyen szánalomra méltó figura. Nagy vagyonával a zsebeiben azt se tudja, mit kezdjen magával. Mégis egy ruha ennyire szétcincálja az idegeit? Száraz a lelke és valószínűleg a személyisége sem túl rétegelt, ha ez okozza a legnagyobb fejtörést egy ilyen helyen, ekkora háttérrel - de nem tiszte ezzel foglalkozni. - Szívesen... - habár a fiú nem láthatja, Hela azért lefojt egy szánakozó pillantást irányába, főként annak modortalan és érdektelen hálanyilvánítását követően. Nem mintha kitüntetést várt volna a suhanctól, de bárki felé is irányul a harag, a bosszúság, a nő túlzónak érzi ezt a ridegséget. Mindegy. Fizetnek érte, hogy elviselje. Nem túl szórakoztató, de hát akadt már össze bosszantóbb figurákkal is, legalább abban biztos lehet, hogy a srác nem fogja csesztetni. Tesz még egy ócska kísérletet rá, hogy elhessegesse a feje fölül a borús felhőket, de látván és hallván annak reakcióját, úgy dönt, nem fog körülötte ténykedni. Megtette a magáét. Lerázza csuklóból a nedvességet kezéről, és elfordul. A fiú további kifakadásaira nem kíváncsi. Éppen ezért úgy dönt, hogy visszasétál a korábban lepakolt tálcához, hogy folytasson mindent ott, ahol abbahagyta. Lehet, hogy elég béna buli, de nem kell senki más lélekviharát a nyakába engednie... Amikor megszólítja, megtorpan. Fél oldalvást, kecsesen ívelő válla fölül tekint rá a fiúra, hogy megtisztelje figyelmével. Szemöldökei enyhén megugranak a megszólításon. Hölgyem? Ahelyett azonban, hogy lehurrogná, inkább csak megértő ábrával nedvesít ajkain. - Máris hozom, Uram. - tőle szokatlanul érzéketlenül, megjátszott mosollyal néz a napágyon szárítkozóra. Ha már magázódnak, ő is csatlakozik! Többet nem tegezi, a végén még a bére felét sem kapja meg, mert mert egy ifjú srácra kölyökként tekinteni. Természetesen nehezen értette meg, hogy egy medencés bulin miért kívánkozik bárki rögtön megszáradni? S, hogy miért jön el egyáltalán víz közelébe, ha ódzkodik attól, hogy nedves legyen? Úgy tűnik, hogy ez a fiú és Hela két teljesen más világ szülötteként találkozott össze. Végül a raktárhoz sietett. Elvégre felszolgáló volt. A fiú kérése helyes volt. Erősen meglepte volna vele Helát, ha ő maga mozdul azért, amire éppen vágyik. Amint meglelte a hófehér darabot, azzal a kezében lépett vissza a srác elé. - Tessék. - nyújtja át, megvárva, hogy megfelelő anyagú-e, elég nagy-e, bármi kivetni valója akad-e a törölközővel kapcsolatosan. - Hozhatok még valamit? - magára erőltet egy kedvesebb mosolyt, majd csak és kizárólag akkor settenkedik vissza a pulthoz, ha a fiú nem kér, nem kíván tőle többet. Ha akad még valamiféle feladat Hela számára, természetesen készséggel áll a rendelkezésére.
~ Mattie, ezt a játékot ketten játsszák. ~ - nyúlt a törölközőért míg a gondolataiba volt merülve, dühösen nyögve ki hogy köszönöm. Egyszerűen tudta, ez nem Eddie műve. Ahhoz ő túl hülye, bármilyen eredeti gondolathoz ami másokat lenyűgözne. Kezdett egyre dühösebb lenni, még ha ezen érzelmeit próbálta is kordában tartani. A kölcsönös utálat mely így felkavarta az állóvizet. Volt egy-két tipje miért olyan dühös de inkább meg sem fogalmazta magának. Egy újdonsült erő, elhatározás, kép ragadta el a fantáziáját. Kezdett elege lenni abból hogy mindenkinek ő a céltáblája és nem tud úgy megtenni még két lépést sem hogy ne rúgnának bele. A kibaszott család és a kibaszott baráti társaság akik az orruknál sosem láttak tovább. Ő volt bűnöző, a fekete bárány, a drogos kis hülyegyerek aki buzik között múlatja az idejét mert a csajoknak úgysem jön be. Tudta milyen pletykák keringenek róla, még ha mindig próbálta előadni hogy neki volt már dolga csajokkal. Csak az alkalomra vártak. Akkor viszont... Előtte volt egy lehetőség?
Ahogy feltekintett és a nő lassan elsátló alakját figyelte egy új ötlet fogalmazódott meg benne. Itt volt az ideje hogy egy kicsit feltunningolják azt a bizonyos partit. A törölközőt a vállaira terítette és gyorsan felállt, hamar behozta a távolságot mely közte és a nő között keletkezett.
- Lenne... Még valami. - szólította meg és ha a lány esetleg megállt, visszafordult felé, akkor folytatta. - Szeretnék az egyik barátomnak egy különleges koktélt küldteni. Ha nem probléma. - mint ahogy általában, ez sem igazán egy kérdés volt, inkább kijelentés. Ellépett mellette és folytatta útját a bár felé, abban a reményben hogy Hela vele tart, bár a tervét nem kezdte el kifejteni neki. Nyilván nem volt hülye a csaj, sejthette hogy nem egy sex on the beach lesz a tálcán végül. Sokkal inkább valami szivatósabb dolog ami miatt csak tovább mélyülhet a szakadék a két férfi között. Bár ez egyúttal azt is jelenthette hogy végignézheti ahogy az egyik gazdag hülyegyerek nagyon szenved valamitől, esetleg végighányja a termet. Ez akár csábító gondolatnak is tetszhetett.
Mattie a gonosz hatosok egy rangidős tagja volt, úgymond, Eddie egyik legrégebbi barátja. Majdnem tíz éve ismerték már egymást, sajnos Wilnek is volt bőven része az egészből. Nem mindig bánta a dolgot, a kettejük viszonya sosem volt ennyire borzalmas. Szerette amikor középiskolában másokat szopatott, a legtöbb tervben még ő is benne volt. A legjobb tréfákat együtt sikerült véghezvinniük. Hol siklott el ennyire a kapcsolat? A harmadik osztály nyarában jártak, a család tengerparti nyaralójában múlatta idejét a társaság. Mint ahogy az megszokott volt akkor is partiztak, már az egyik gyereket sikerült annyira megalázniuk hogy sírva rohant el a parton. Kívülről nevetett, legbelül kételkedett, de a csordával tartott, egy pillanatra sem fordult meg a fejében hogy máshogy fog viselkedni mint ők. Gyávaság lett volna? Minden bizonnyal. Bánta a dolgot? Egy kicsit. Gondolkozott azon hogy tesz valamit ellene? Nem. Ahogy állt a teraszon, a korlátnak támaszkodva, a lábnyomokat figyelve a homokban melyet a srác hagyott, újra meghúzta az üvegét. Valami nem volt jó. Ott volt a nyelve hegyén a válasz de nem tudta szavakba önteni az érzéseit melyet oly régen magába zárt már. Csak forrongott benne az az ismeretlen düh melynek nem tudta megnevezni a forrását. Mikor épp elhajította az üres üveget a néma part felé Mattie lépett mellé. Látszólag jót szórakozott Wil hanyagságán, ő is utána dobta a félig üres üveget, azon versenyezve hogy eltalálja-e a levegőben. Sajnos a dobás nem sikerült, ahhoz nem volt már elég józan.
- Mi van Mueller, várod vissza a kis buzi haverodat? - ugratta újra, barátilag az oldalába bökve, mivel csak ki akarta rántani a némaságából. Wil oldalra nézett, a tekintetéből kiveszett a mű öröm, a szépen megrajzolt kép a bulik királyáról. Üres volt és elveszett abban a pillanatban.
- El van baszva ez az egész Mattie... - utalt itt a srácra, a bulira, az életre, a reményeire amiket lassan lehúzhatott a vécén. Azt remélte hogy a drogoktól majd más lesz, megint eltölti az eufória édes mámora és semmivel sem fog törődni. Abban a pillanatban azonban olyan mély szomorúság telepedett a tagjaira hogy szinte fájtak a mozdulatok. Mégis, megemelte a kezét és a másikéra tette, aki szintén a korláton nyugtatta azt. Nem akart kikezdeni vele, még csak nem is jött be neki mint férfi. Csak egy pillanatra egy emberi érintésre vágyott, mert úgy érezte hogy nem csak a tese hanem a lelke is fázik. Sajnos ezt Mattie félreértette s ugyan nyíltan nem támadhatott rá, ahhoz túlzottan közel álltak a bátyjával, soha többet nem tudott úgy tekinteni rá ahogy. Akkor kezdődött el közöttük a kimondatlan háború mely addig a napig is tartott, leginkább Mattievel az élén a csatáknak.
Akár követte a nő vagy sem, ő lassan, mezítláb de eltapicskolt a bárhoz. A személyzet látszólag már meg sem ütközött, nem ez lehetett az első bevetésük az ilyen jellegű bulikon.
- Szükségem lenne a bárra. Csak egy kis időre... - csapta elő az átázott bankóit, s miután egy ötvenes vigyorgott a pulton a két férfi nem sokat teketóriázott a kérdést illetően. Már mindig ital ki volt fizetve, nem kellett senkitől sem pénzt elfogadniuk, csak a nagyok és nem túl szépek kis morzsáira hagyatkozhattak. Az pedig nem volt olyan rossz, ráadásul egy cigiszünet mindenkinek jár, nem?
Kezdőlap
Ellépett az unokatestvéreitől, akik észre sem vették a halk távozását és a korláthoz sétált. Csodálatos volt a kilátás a városra, az egyetlen dolog volt amit élvezett az estében. A Soho House tetőtere valóban bámulatos volt, bár már sokadjára járt ott ilyen-olyan körök társaságában, mégsem érezte magát annyira magányosnak mint akkor, a "szűk" család jelenlétében. Az önfeledt kacajok a medence mellől, a zenészek újabb hülye szerelmes dala és az egymást túlkiabáló emberek mind egy komor melódiává mosódtak össze az elméjében. Legszívesebben besietett volna a mosdóba és felszippantja a fehér aranyat, mert rögtön elfeledtette volna minden baját de megígérte Eddie-nek hogy azon az estén hanyagolja a keményebb cuccokat. Nem is értette miért ígérte meg, sokkal szórakoztatóbb lett volna a társasága ha használhatja. Ő is megláthatta volna. Élvezhették volna az együtt töltött időt mint két igazi testvér, nem csak mint két idegen aki egész véletlenül egy háztartásban nevelkedett fel. 
