Nem kell sok időt eltölteni egy bárban pultosként ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen fokozatai is vannak az embereknek, akik részeg bódulatban töltik az éjszakájukat. Sőt, nem is kell feltétlenül pultosnak lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk ezeket a kategóriákat. A kedvenceim azok, akik az alapállapotukhoz mérten, pusztán csak boldogra isszák magukat. A komor arcok kisimulnak, sőt még mosoly is akad náluk. Aztán persze ott az ellentéte, az olyanok, akik szomorúra isszák magukat. Ideig óráig ők sem jelentenek túl nagy kihívást, bizonyos szint után azonban már nehéz követni, hogy éppen miért is szomorúak és mi az, ami miatt elcseszettnek érzik az életüket, vagy amiért rövid időn belül sírni is kezdenek. Nem véletlenül mondják, hogy egy pultos majdnem olyan, mint egy terapeuta. A különbség csak talán annyi, hogy a mi pácienseink nem biztos, hogy másnap emlékeznek arra, mit javasoltunk. Meg persze az a jó néhány év tanulás és pár diploma sem ugyanaz.
- Lanaa! - Taylor szól hozzám fennhangon, én pedig összerezzenek, amikor észreveszem, hogy milyen közel áll valójában hozzám. Ha nem lenne elég, hogy rám ijesztett, még oldalba is bökdös a csontos könyökével, én pedig határozottan tolom arrébb a csípőmmel, csak mert nem vagyok hajlandó elviselni tovább a kellemetlen érzést.
- Mi van? - Ingerülten teszem fel a kérdést, közben az oldalamhoz emelem a kezem. Igaz, hogy egészen elkalandoztam, de attól még nem kell leverni a vesémet. Legalábbis örülnék neki, ha ma még épségben hazajuthatnék. Tay az állával a pult túloldala felé int, én pedig odafordítom a fejem, hogy magam is lássam mi történik.
Nem beszéltünk a részegek harmadik kategóriájáról. Azokról, akik hangoskodni kezdenek, mindenkit túlharsogva próbálnak keresni maguknak egy beszélgetőtársat, vagy valakit akibe beleköthetnek. Akkor is mondják, ha nem kérdezed és sok esetben még agresszívvá is válnak, mert egyszerűen csak hajtja őket az adrenalin. Vagyis technikailag sokkal inkább a véralkohol szintjük. Velük nehezen lehet bánni, mert a megfelelő pillanatban kell elkapni a grabancukat és megpróbálni lehűteni őket, vagy legalábbis ráimádkozni őket arra, hogy menjenek haza lepihenni. Nem mindenki hajnali álma, hogy félidegen embereket próbáljon lebeszélni a verekedésről. Az én álmom jelenleg amúgy is az, hogy újra lássam az ágyam. De addig még bőven van dolgom.
- Közbe kéne lépnünk, nem? - Szemöldökeim a magasba szaladnak, a fejemet azonban nem fordítom a kolléganőm felé, inkább azt figyelem, hogy mi is lesz ennek a szituációnak a vége.
- Nem értem minek fizetünk biztonsági őröket, ha ezt is nekünk kell megoldanunk. - Taylor mély sóhajt hallat, én pedig gyakorlatilag nem is tudnék ennél jobban egyetérteni vele. Lehet, hogy az épület külső biztonsága és a megfelelő emberek beengedése nagyon fontos, de legalább annyira kellene élveznünk ezt a biztonságot nekünk alkalmazottaknak is, idebent. Talán a legközelebbi meetingen a főnökkel meg kellene említenem, hogy lehetnének férfi kollégáink is a pultban, az máris sokat segítene.
- Különben unalmasak lennének az éjszakáink. - Felnevetek, s megrántom a vállamat, majd felkapok egy tálcát a pultról, hogy ha kell tudjam mivel megvédeni magam, na meg hogy az egész akciót tudjam pohárszedésnek álcázni. Ezen a ponton azt hiszem már kellenek az ilyen és ehhez hasonló trükkök.
- Uraim! - Magabiztosan lépek közelebb a civakodó felekhez, fesztelen mosollyal az arcomon, amivel azt igyekszem elhitetni mindenkivel, hogy itt már pedig minden a lehető legnagyobb rendben van. - Van esetleg valami probléma? Hozhatok valakinek valamit? - Normál esetben a pulthoz kell járulni, ha valaki kér valamit, persze amikor a poharakat szedjük össze és éppen nincsen túl sok vendég a két ügyeletes pultosra, akkor kérhetnek is tőlünk az asztaluknál. De azért nem vagyunk valami pöffeszkedő, újgazdag hely. - Ha esetleg valami gond lenne, akkor azt kint kellene elintézni négyszemközt... De gondolom erre semmi szükség...? - kérdőn pillantok a felekre, az idegen vendégre kevesebb időt szánva, helyette, szabad kezemet óvatosan Walden vállára simítom, remélve, hogy majd a finom érintéssel visszaterelgethetem a helyére, vagy ne adj' Isten távolabb, a pult mellé, hogy elkerüljük a verekedést.

628 | remélem tetszik    | ruhácska | ⚶

Az első alkalom mindig furcsa érzés. Mármint az az első alkalom, amikor akad melléd egy részeg illető, legyen szó barátról, családtagról, a bár egyik törzsvendégéről, vagy éppenséggel valaki teljesen ismeretlenről. Nem volt fiútestvérem, aki mellett felnőve megtapasztalhattam volna azt, hogy milyen érzés rimánkodni valakinek, csak hogy legyen hajlandó megmoccanni és hazahúzni a hátsóját, vagy éppenséggel nem beleállni egy vitába és esetleges verekedésbe. A húgommal pedig épp korkülönbség van közöttünk, hogy eszünkben sem jutott volna együtt járni bárhová is, ami a szórakozást illeti. Főleg mert ő még egy kis tündérvirágszál és jelenleg sem kellene neki semmiféle buliba járnia, még akkor is, ha nagyon is tisztában vagyok vele, hogy olykor kilóg otthonról emiatt. Eszemben sem lenne azonban emiatt beköpni apánál - habár tény, hogy néha megérdemelné -, mert azt hiszem azzal talán csak rosszabb lenne a helyzet, Jade-nek pedig igazán nem kell rossz dolgokba keverednie. A fiatalkorát pedig nem töltheti azzal, hogy a szobájában ül és... nem is tudom, tanul.
Bizonyos helyzetekben azon, mint például ez a mostani is, kifejezetten örülnék neki, ha fiú testvérem lenne és szereztem volna tapasztalatot abban, hogyan akadályozzak meg ilyen részeg elme által kreált, kellemetlen helyzeteket. Jelen esetben maradnak a szép szavak, na meg a rebegő pillák, amelyek remélhetőleg legalább olyan vonzónak számítanak, mint egy esetleges verekedés és az abban való győzelem íze.
- Nem mondanám a vodkanarancsot feltétlenül picsásnak... - Csücsörítek, úgy teszek mintha komolyabban el kellene gondolkodnom a kérdésen. - Én például sosem választanám a vodkát, mert rettentő fejfájást okoz nekem másnap - elnevetem magam, s finoman megrántom a vállaimat. Mondanám, hogy ez valószínűleg a gyengeség jele, de sokkal inkább az lehet igaz, hogy az elmúlt években túl sok vodkát fogyasztottunk már a barátnőimmel, így hacsak emlegetik nekem ezt az italt, bizony visszatérnek azok a hiányos, na meg buta döntésekkel teli emlékek.
- Nem hiszem, hogy így van ez! Ki gyűlölne téged, hm? - Kérdésemet igyekszem könnyed hangnemben feltenni. Hiszen nem az én tisztem, hogy most mély filozófiai eszmecserébe bonyolódjunk azzal kapcsolatban, hogy kinek milyen kapcsolata van a szüleivel, vagy hogy mi történt gyerekkorában, vagy a közelmúltjában, ami miatt olyan, amilyen. Mindenki más módját választja a feldolgozásnak, Walden pedig legtöbbször úgy tűnik az italba tudja fojtani a... nos, talán bánatát, talán csak az indulatait, amelyek egy szint után sokszorozódva törnek elő belőle.
- Ha a vodkanarancs marad, akár ki is választhatnád melyik vodkából legyen. Kaptunk most egy új fajtát, aminek nagyon szép az üvege. Megmutathatom? - Fejemmel finoman a pult felé intek. Hátha a megnövelt távolság a rivalizáló felek között segít a fejek lehűlésén is. Miért van az, hogy a férfiakban valamiért ott van az a késztetés, hogy akkor is verekedjenek, amikor egyáltalán nincs rá szükség?

437 | remélem tetszik    | ruhácska | ⚶