'"Never let your best friends get lonely ... keep disturbing them."
Életem azon szakaszába léptem, amikor már az esküvő gondolatától is rázz a hideg. Régen imádtam őket, nem csak az miatt, mert voltaképp izgalmasabb volt, mint amikor bent kuksolok egész nap az üzletben. Meg persze azért, mert elhitette velem, hogy van még igaz szerelem. Viszont így 32 évesen, már csak a konklúzió maradt meg számomra. Nem bírom már úgy a strapát, és a folyamatos létrázástól kezd egy idő után beállni a derekam. Ráadásul épp egy húszas évei elején járó párral van dolgom, akik az esküvő előtt egy héttel csak nem háromszor szervezték át a díszítést, és a stílusban sem voltak túl határozottak. Először valami egyszerűt akartak, letisztult, de mégis egyedi kompozícióval akartak brillírozni. Aztán feltehetőleg a menyasszony túl sokat lógott fent pinteresten, így a vintage mellett döntöttek. Miután már teljesen, majdnem biztos voltam benne, hogy ez a végállomás ma kibökte, hogy ő inkább valami vidámabbat, és színeset szeretne. Két idegroham között szerencsére ott volt Ivy, és fogta a kezemet, amikor, épphogy nem a hajamat kezdtem el tépkedni szálanként. Egyértelmű volt, hogy a korom előrehaladtával, a türelmem arányosan csökkent azzal. Sajnos az idegrendszerem már kevésbé volt ellenálló, hóbortos menyasszonyok szeszélyeinek. Persze ez a szakmámmal jár, benne van a pakliban, hogy az ara meggondolja magát. De nem az esküvő előtt egy pár órával! Persze ezzel sincs semmi probléma, legfeljebb ő lesz az első nő, aki hófehér ruhában a holdra lépett. Mert úgy seggbe rúgom, hogy ott fog kikötni Isten bizony! - Úgy látom ezek a tulipánok is elég színesek.- Tökéletesre mázolt ajkai mosolyra húzódnak, de tőlem csak egy feszes ívre futja az arcomon, ahogy az alsó ajkamat rágni kezdem az idegtől. - Igen.- nézek le a kezemben tartott tulipánokra, amik körül az ujjaim kicsit jobban megfeszülnek a kelleténél. -Remélem nem baj, és tudom, hogy az utolsó pillanatban szóltam, de rájöttem, hogy a vintage nem a mi szerelmünket jelképezi. - mielőtt megpróbálkoznék azzal, hogy feldolgozzam a mondatott, és válaszoljak, csak egy puszit nyom az arcomra, é ott hagy magamban fortyogni. -Nem utálom a menyasszonyokat, nem utálom a menyasszonyokat...- mantraként ismételgetem, amikor meghallom Dina visító hangját. Újra levegőt veszek magamhoz, az asszisztensem több mint idegesítő volt, és a kétségbeesés a hangjában, az én hangulatomon se segített annyira. - Most mi lesz?- Nyafog, én pedig elgondolkodom, hogy minek vettem fel magamhoz. Valójában semmit sem segített, és nyilvánvaló volt, hogy egy csak a jó szívem miatt tartom magam mellett, és mert ismertem a családját. Voltaképp nekik is volt köszönhető, hogy felvetem. Lassan Dina felé fordulok, és csak nyugodt ábrázattal nézek rá, majd a mögötte elhatalmasodó káoszon. Amit még akár az előnyömre is fordíthatok, még van pár órám. - Jól van Dina, én most megkeresem Ivyt, te addig mondd meg Gretanak, hogy a pasztell színeket, komplementer színekkel párosítsa. Kicsit el fog ütni, de legalább színes lesz..a lényeg, hogy semmiképp halovány hatást keltsenek a díszek, hanem erőteljesek legyenek. - bízom rá az egyetlen feladatot, amit talán el tud végezni. Mert beszélni azt tudott, bár abban nem voltam biztos, hogy azt is vissza tudja adni, amit én mondtam neki szóról-szóra. Próbálok megbizonyosodni róla, hogy felfogta amit mondtam neki, de ez olyan volt mint a lehetetlen küldetés. Üres tekintettel pillog rám. Valószínűleg a komplementer színeknél elakadt a feldolgozásban. Dina valójában olyan volt, mint a youtube mellékelt reklámjai. Senki sem kíváncsi rá, és lassítja a videót is. Üresen csillogó tekintettel magára hagyom, és Ivy után kezdek kutatni. Majd amikor rálelek, csak félig látom az arcát, de az ismerős ajakbiggyesztést már jól ismerem. Épp flörtölt valakivel. Annyira koncentrált, hogy néha észre se vette. Valójában ez be is vált, hisz egyszerre volt bájos és szexi. Viszont ahogy meglátom, hogy ki megy bele vele a játékba, egy pillanatra lefagyok. -Braxton, hát itt vagy.- pattanok hirtelen a semmiből mellé , és úgy cikázik köztük a tekintetem, mintha fel tudnám mérni, éppen melyik fázisban tarthatnak. Átkarolom Ivy vállát, jelezvén, hogy itt aztán nem lesz semmi sem, ha rajtam múlik, és barátságtalan tekintettel a vőlegényre nézzek. - A világért sem akarnék zavarni, de őt keresi a menyasszonya. Én pedig téged szóval mit szólnál ha.. - Igaz is..- lép közelebb a pofátlan farok, és mélyen Ivy szemeibe nézz.- Szeretnénk, ha maradnátok az esküvőn.- jelenti ki, míg Ivy kezét fogja és még mindig mélyrehatóan a szemeibe nézz. Itt fogja előttem tekintettel megd*gni? Most komolyan? - Köszönjük!- vigyorodok el kényszeredetten, és kitépem Toni kezeit a pasiéból, és elsétálok vele. - És én még azt hittem az a legnagyobb gondunk, hogy hiúsult az egész dizájnterv. - motyogom, míg Ivyt az egyik asztalhoz vezetem. - Szivi, két választásod van. Vagy belemész, vagy már most elkezdesz búvóhely után nézni. Tudod én nem ítéllek el, szóval bárhogy döntesz, teljes vállszélességgel, ott leszek vele. Persze, nem fogok gyertyát tartani, ha arról van szó.- fejezem be végül a mondandómat.
I made a huge to-do list for today. I just can't figure out who's going to do it.
Egészen jó viszonyt ápolok az esküvőkkel, ami azt illeti. Ha rangsorolnom kellene a munka-szeretőimet, ez a páratlan esemény valahol a szülinapok és a babavárók után lenne, titkosan és csendben meglapulva mögöttük nehogy a többiek rájöjjenek a viszonyunkra. Úgy körülbelül 7 évesen kinőttem már belőlük, a Nagy Nappal kapcsolatos vágyálmaimból, azóta meg rájöttem, hogy az emberekhez fűződő kapcsolataim eléggé labilisak tudnak lenni. Mármint elég csak párszor kedvesnek lennie hozzám valakinek és én hirtelen már az egész jövőnket magam elé tártam, addig a pontig, míg nem a pasas úgy nem dönt levegőnek nem néz. Nem is értem Virginia miért engem lökdös éppen a kijárat felé, kezemben a nekem kiválasztott ruhával, hogy vegyek részt ezen az egész kavalkádon és hasznos tagja legyek egy olyan világnak, ami már évek óta csúfosan kitagadott. Bizonyára a nénikém nem fogja bevenni azt a sztorit, miszerint távolságtartási végzés van ellenem egy igazán fontos ügyben: én kontra esküvők. - Anyuska, add ezt oda szépen az ifjú párnak és mond meg, hogy Virginia csókoltatja őket. - egy hatalmas dobozt nyom a kezembe, én pedig félve ugyan, de megrázom a kezembe várva arra, hogy hátha valami detonátor beindul benne, én pedig azelőtt megsemmisülök, mielőtt a helyszínre érnék. - Nem mehetne véletlenül Trudy helyettem? - tekintek ki a doboz mögül, utolsó esélyeimbe kapaszkodva, hátha nénikém megenyhül az irányomba. Nem mint főnököm, hanem mint annak az erős, szétszakithatatlan köteléknek a részese, ami családdá tesz minket a születésem óta és amit Virginia szeret erősen letagadni. Azt mondja a korának jót tesz, ha minél kevesebb családtaggal vannak tisztában körülötte a többiek. A magány megfiatalitja és erősebb jelemmé teszi. - Trudy jelenleg házon kívül van, szóval nem. Na nyomás! - két vállamra helyezi kezeit és egy rögtönzött fordulattal megpördítve engem lökdös finoman az autóm irányába. - Jót fog tenni neked. Példát vehetsz majd a te esküvődhöz. - szólásra nyitnám ugyan a számat, hogy erre túl sok esélyt nem látok, hacsaknem magamat veszem el, - ami ha belegondolok annyira nem is rossz ötlet, - de Virginia rám csukja az ajtót és már be is siet az épületbe, mielőtt újabb tiltakozásba vagy úgy egyszerűen beszédbe kezdenék vele bármiről. Háromszor megkerülve az utcát sikerül csak rálelnem az esküvő pontos helyszínére és mihelyst kihalászom a cuccaimat a kocsim minden egyes részéről, majdnem sikerül magamra szaggatnom velük a plafonról lelógó díszeket belépésem után, amik ötletem sincsen hogy kerültek ennyire zavaró helyre. Ha valaki nem cirkuszi mutatványra készül rajtuk, akkor ez az egész valahogy nagyon nem illik ide. Körbetekintek a helyiségben, de mivel senkit nem látok a környéken, ezért óvatosan lehelyezem a földre a dobozt és megállok a diszités közelében. Két kezemet csipőmre helyezem és enyhén oldalra biccentem a fejemet, gondolataimban stratégiai megbeszélést tartva magammal, amiből az lesz a vége, hogy pár ugrást eredményezve szakítom le egymás után az ajtóról lelógó ocsmányságokat. - Nem azért nevelt fel Virginia Braxton és cipeltek át a fél országon, hogy elviseljem ezt. - magamban mérgelődök és újabb ugrással megszerzem az utolsó darabot is, ami után kezembe gyűröm a földre hullajtott egész kupacot, de mivel hangok szűrődnek be a terembe - és most az egyszer nem én szólaltam meg, - ezért egy gyors felmérést tartok jobb és bal irányba, majd mielőtt kétszer meggondolhatnám merre megyek, a hátsó ajtó felé sietek reménykedve abban, hogy nem egy újabb zsákutcába jutottam. ▬ Ittlétem óta legalább ötször jártam körbe a helyszínt az előbbi tettesekhez hasonló után kutatva és igazgattam el azt, ami nem éppen az én elképzeléseimhez megfelelőnek hatott. Egyedül a virágok voltak azok, amikkel ki tudtam békülni, de mielőtt megszokhattam volna a látványukat, már villámgyorsasággal le is szedték őket, engem ezzel egy tanácstalanságtól fuldokló gödörbe lökve. ▬ Valamivel fél órával és legalább negyven gyere ide, ne oda felszólítással később találok rá az édességekkel eltelített asztalra, ám mielőtt egy muffint elemelhetnék jutalomként, valaki a hátam mögül megakadályoz ebben és könnyedén tereli el figyelmemet a hátam mögött lévő választékokról. Pedig az az epres egészen jól nézett ki! Legalább már 2 perce beszél hozzám, de engem valahogy a szavai helyett jobban leköt az arcát keretező borosta és a szemüvege, ami különleges árnyalattal látja el zöld szemeit. Serényen bólogatok, ám a felét sem értem mondandójának, ő viszont úgy tűnik egészen szórakoztatónak találja figyelmetlenségemet. Közelebb merészkedik hozzám, én meg teszek egy lépést hátra kockára téve ezzel az asztalon lévő sütemények testi épségét. Az idegen vigyorog, én meg akaratlanul is az arcomra vezetem tenyeremet. Legutóbbi alkalommal Virginia barátnőjének kisfia összefestette az arcomat és csak a boltban vettem észre. Most viszont nem emlékszem, hogy megérkezésem óta belenéztem a tükörbe vagy sem, bár őszintén megvallva jelen helyzetben az is nagy csoda, hogy a nevemmel képben vagyok. Ebből a kábulatból viszont Lenu hangja hoz vissza a jelenbe és enyhe meglepettséggel telnek meg arckifejezéseim, ahogyan lassan a szavai eljutnak a tudatomig. Menyasszony. Az biztos nem én vagyok, ami azt jelenti...A manóba! Lassan uralkodik el rajtam a pánik és úgy vonom el kezemet a vőlegény fogságából, mintha égetne az érintése. Ez viszont a korábbi kinézetéből fakadó érzéseim után meglehetősen kellemetlenül hat. - M..mit tettem? - lesújtottan ülök le az egyik székre, arcomat két tenyerembe temetem és a fejemet rázom közben. - A nyakán fogom körbetekerni azt a csodásan kinéző szemüvegét. - dühösen állok fel a helyemről, karjaimat pedig melleim előtt fűzöm össze. - Nem megyek bele semmibe vele! - acélozom meg akaratomat. - Van egy ötletem! - mutatóujjammal feltolom szemüvegemet az orrom hegyén és a ruhám alsó szegélyét is eligazgatom a megfelelő irányokba. - Meg kell akadályoznunk az esküvőt. - suttogom közénk, mint valami titkos tervet, amit a toporzékolást igénylő bosszúságom ültetett el a fejemben.
Kezdőlap
Egészen jó viszonyt ápolok az esküvőkkel, ami azt illeti. Ha rangsorolnom kellene a munka-szeretőimet, ez a páratlan esemény valahol a szülinapok és a babavárók után lenne, titkosan és csendben meglapulva mögöttük nehogy a többiek rájöjjenek a viszonyunkra. Úgy körülbelül 7 évesen kinőttem már belőlük, a Nagy Nappal kapcsolatos vágyálmaimból, azóta meg rájöttem, hogy az emberekhez fűződő kapcsolataim eléggé labilisak tudnak lenni. Mármint elég csak párszor kedvesnek lennie hozzám valakinek és én hirtelen már az egész jövőnket magam elé tártam, addig a pontig, míg nem a pasas úgy nem dönt levegőnek nem néz. Nem is értem Virginia miért engem lökdös éppen a kijárat felé, kezemben a nekem kiválasztott ruhával, hogy vegyek részt ezen az egész kavalkádon és hasznos tagja legyek egy olyan világnak, ami már évek óta csúfosan kitagadott. Bizonyára a nénikém nem fogja bevenni azt a sztorit, miszerint távolságtartási végzés van ellenem egy igazán fontos ügyben: én kontra esküvők.