Teljes letargiában heverek a kanapén, nem messze sebbytől, és olyan furcsán üresnek érzem magam, de mégis elégedettnek, hiszen anya már jó helyen van. Beköltöztettük az egyik lakásba ami Sebbyé és az első sokk és riadalom után már kicsit bátrabban kezdte el tervezgetni hogy mi szeretne még, és hogyan. Nyugodt lélekkel hagytuk magára hogy elfoglalja az új otthonát, és ha bármiben kell majd neki a segítség csak egy hívásába kerül.
Persze, végigsírta az utat hazafelé hogy nem felejtettük el, és bizony meg kellett állnunk néhányszor mert én sem bírtam nyugodt állapotban maradni és többször is elmondtuk neki hogy sosem feledkeztünk meg róla, de kellett egy biztos alap amire építhetünk és elhozhassuk őt onnan és most olyan élete lehet amilyet igazán megérdemel. Azt csinálhat amit csak akar, és munka lehetőség itt is van bőven és azt tehet amit akar. Azt választja, amelyik neki tetszik. Kínálat akad elég.
A kanapé széle kezdi nyomni a nyakam, így alá teszek egy plédet ami a kezem ügyébe kerül, és meghúzom a whiskeys üvegem amit a hasamon pihentetek. Felzaklatott azért ez a mai nap és ha nincs ott Matt hogy lefogjon, és visszatartson akkor lehet hogy nem a zsaruk viszik el apánkat, hanem a halottaskocsi, és kicsit sem érdekelt volna. Mármint később biztos, de most nem. Sajognak az ökleim, és még érzem a bennem felhorgadó haragot szóval gyorsan iszom még egy kortyot.
- Teljesen kész vagyok, tesó.... - nyögök fel, ahogy látom hogy figyel, és elmutogatom neki. Ilyenkor így szoktunk beszélgetni és nem zavar hogy nem kell hangosan kimondanom a szavakat. Nem kell mindennel viszhangoznia. Felülök, és inkább onnan nézem a nagy medvét, akit szintén megviselt ez az utazás, és talán rosszabbul van mint én. Meglepetésemre azonban, mégis övé volt az első ütés, ahogy megfeszült az egész teste és izomból orrba nyomta a fatert, de amikor az visszatámadt volna, ott elpattant az én agyam is, és heves rövid csapásokkal estem neki, mint valami profi MMA harcos. Fűtött az ideg és a düh.  Esküszöm, kész szerencse hogy velünk volt Matt is. Még az ő karja is belefeszült hogy visszatartson attól hogy visszafordíthatatlant tegyek és utólag hálás vagyok neki érte. Azért is, hogy az első kört elvállalta hogy hazafelé vezessen. Leszarjuk hogy nincs jogsija, nem kell papír ahhoz hogy vezessen és a papír ellenére tud vezetni. Szükség is volt rá.
- Hogy érzed magad? - dobok neki egy díszpárnát hogy figyeljen rám.