Fehérek vagyunk. Te is meg én is. Az én kezem remeg, téged meg a sírás ráz. Nem gondoltuk komolyan a kimondott szavakat, de már késő lenne visszaszívnunk. Mintha én lennék az ördög vasvillával, úgy meredsz rám. A könnyek pedig potyognak a szemedből, akár a gyöngyök az üvegcséből, úgy hullanak alá. Előbb lassan, majd egyre szaporábban.
Ha szokásom lenne, én is sírnék, sőt zokognék, hogy sírni látlak. De a vonásaim megkeményednek, eszembe jut minden bűnöd, és a sajnálkozás helyét a harag sötét érzése veszi át. Felemészt, belülről mardos. Egy gonosz szörny, amely téged akar felfalni.
El kell fordítanom a tekintetemet rólad, nem bírom tovább nézni, ahogy neked fáj, nem bírom tovább hallgattni ahogy zokogsz.
Újra pakolni kezdek. Csak belehajigálom a szépen vasalt ingeket a bőröndbe, rá a nadrágot, a cipőt, közben észre sem veszem, hogy te szipogva ugyan, de elrendezed a ruháimat, miközben fel-felzokogsz. Mintha kést forgatnál a szívemben. Rád szeretnék szólni, hogy hagyd abba, ne gyötörd magad, és ne kínozz engem. Nincsen értelme, hiszen nem segít.  Nem változtathat a történteken. Nem teszi mássá a multunkat, és nem másítja meg a történteket.
Végigsimítok a hajadon.
- Ne sírj kérlek. Nincs értelme.. -
Úgy sutyorgok, mintha te a gyermekem lennél, aki a cukorért balhézik. Belenézek még egyszer a könnytőől áztatott szempárba, és felsóhajtok. Eszembe jutsz. Eszembe jutsz mindig. A régi kacaj, a szerelmes esték, az ágyba reggelik, az ahogy a káosz közepén ülsz, és a ruhákat válogatod. Eszembe jut ahogy nevettél az örömödben, az ahogy közölted velem. Eszembe jut, hogy túl izgatott voltál, hogy mindent előre elterveztél. A nemét, a nevét, a szobáját, a kiságy helyét. De eszembe jut, ahogy sírós hangon hívtál, a vértől ázott nadrágod, és a fájdalom. Az újboli öröm, és azt azt követő óriási fájdalom. Megváltoztál. Szórakozott lettél. Pénzéhes, türlmetlen és kiállhatatlan. Már nem az vagy akibe én beleszerettem. Nem az az életvidám nő vagy, aki egykoron voltál. Hárpia lettél, és elüldöztél. Mindenkit, de főleg engem.
Én a munkába menekültem a fájdalom elől, te meg a pénzköltésbe.
És ide jutottunk. Félelembe, és magányba keveredtünk.
Összeszedem a cuccomat, és a kezedbe nyomom a gyűrűmet.
Itthagylak. Elmegyek. Hátra se nézek.