Egész nap elég ideges voltam. A nagyját szerencsétlen Weissen töltöttem ki, de őt még ez sem tántorította el, hogy pont ugyanolyan nyájas legyen, mint amilyen egyébként is. Valahol irigyeltem őt. Valahol mélyen, soha ki nem mondva. Az egyik utolsó jelző, amit rám lehetne sütni az a barátságos. Mondhatnám, hogy a munkám miatt, de ez így nem igaz. Hamar vesztettem el mindenkit, akit a családomnak hívhattam. Onnantól fogva pedig nem különösebben küzdöttem azért, hogy felépítsek valami újat. Úgy volt, ahogy a bátyám mondta. Az ő családját tekintettem az enyémnek. Mindketten cserbenhagytuk őket.
Csak véletlen tudtam meg. Egy gyűlésre mentem, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. Komolyan elgondolkodtam róla, hogy kihagyom és inkább bedobok egy-két sört, de végül győzött a becsületesebbik énem. Gyakran megesik, hogy egyesek kihagynak pár alkalmat, nem ritka. Én is voltam így. Felix azonban nem ilyen volt, ő jó gyerek volt, a gondjai dacára is. A gyűlés után órákon át kerestem őt, végül az anyja iránymutatása alapján egy motelben találtam rá, ahonnét egy elvonóra vittem. Mikor azt kérdeztem, hogy kitől vette a cuccot, csak egy nevet ismételgetett: Rudy Cabal.
Nem tudtam, hogy újra itt van a városban. Már több, mint tíz éve nem hallottam róla, akkor csukták le. Bizonyára jó magaviselettel kiengedhették. Ez a baj a rendszerünkkel. Engednek olyanoknak, akiknek nem kéne. Westet kerestem volna, de a magánéletében történő változások végül miatt nem hívtam fel. Elég gondja van így is, ez egyszer úgy döntöttem meghagyok neki annyit.
Avery-t még az őrsön találtam, az IU épületében. Kihalt volt, a többség nem szereti az éjszakába nyúló túlórákat, főként, ha várja őket otthon a család. Régen nehezteltem ezért, mostanra időnként még irigy is voltam. Amennyit ingyen túlóráztam az évek alatt… az elismerés pedig sehol. Ellenben Avery-vel. Legutóbb még mind a ketten nyomozók voltunk, mostanra egyedül ő az, míg én egy járőrkocsiban ülőm szét a seggem egész nap.
A folyosón lévő kávéautomata adta két poharat szorongatva léptem oda Avery asztalához, akinek az asztalán már volt néhány összegyűrt műanyag pohár. – Hoztam utánpótlást – raktam az asztalára a poharat, míg a másikkal a kezemben leültem a székre, amit a szomszéd asztaltól húztam oda. – Álmatlanság, vagy túlóra? – kérdeztem, ahogy kortyoltam a kávéból. Tudtam, hogy bűn rossz íze van, de igazából fel sem tűnt. Annyiszor ittam, hogy mostanra az bántja az ízlésem, ha minőségi kávéhoz jutok.
- Szükségem lenne a segítségedre – tértem egyből a lényegre. Feleslegesnek éreztem, hogy lefussunk még néhány kört. Késő volt már hozzá. – Egy dílert keresek, és tudnom kéne, hogy hol lakik. Tartóztatták már le, börtönben is volt, szóval ott van a bűnügyi nyilvántartásban. Jó okom van feltételezni, hogy újra terít – egy drogos szavára ritkán adnak, Felix pedig hiába jó srác, drogfüggő, akiknek a többsége előbb nyomja fel az anyját, mint a dílerét. Csakhogy Felix majdnem egy évig tiszta volt. Rudy Cabal pedig erőszakos alak.
- Rudolph Cabal, tizenhárom éve csukták le drog birtoklásért és terjesztésért. Ismerem, és ha tényleg itt van, jobb lenne biztosra tudni és eltüntetni mielőtt bajt csinál – egyszer és mindenkorra. Jól tudom, hogy minden dílert nem lehet kiszorítani, ahogy a drogot sem. Mindig lesznek droghasználók, és mindig lesznek terjesztők. Cabal azonban a rosszabbak közül is az egyik legrosszabb. A személyes érintettségem nélkül is ezt akarnám. Így csak még inkább.  

Fel sem néztem a monitorról, miközben balommal beledöftem a fehér, elviteles papírcsomagolásan megbújó pirított zöldségestésztába, és megszokott mozdulattal tekertem fel a villára, hogy aztán - továbbra is a képernyőre meredve -, a szervezetembe juttassak egy újabb falat szénhidrátbombát, amit a sarki kínaiból vásároltam idefelé jövet. Az az igazság, hogy rövid időre hazaugrottam, hogy a kutyáimról gondoskodjam, és a kiadós sétát követően, ismét az iroda felé vettem az irányt. Ha munkáról volt szó, ez volt az én közegem, melyben produktívnak éreztem magam, és segített a gondolataimban való elmélyülésben. Pontosan ezért voltam ismét itt, a helyemen, és tömtem magamba a mérhetetlenül egészségtelen kaját, melynek hamar a végére is értem, így egy íves dobással a szemetesbe került a kiürült doboz. A szemem megakadt egy pillanatra az üres kávéspoharakból álló gyűjteményen, de ahelyett, hogy azokat is a kukába dobtam volna, inkább tovább gyarapítottam egy újabb darabbal. Nem figyeltem az időt, az iroda teljesen elcsendesült, és én voltam az egyetlen ember, aki ezen az emeleten tartózkodott. Teljesen felesleges volt hát fülhallgatóval a fülemben a hanganyagra koncentrálni, hisz ha kihangosítással sem zavartam volna senkit. Újra és újra lejátszottam a hangfelvételt, szinte már betéve tudtam a szöveget, de mégis úgy éreztem, valami elkerüli a figyelmem. Éppen a jegyzeteim futottam át, amikor a szemem sarkából mozgást észleltem, s felemelve a fejem, pillantottam meg Carlost.
- Kit látnak szemeim. - őszintén meglepett, s kivéve a fülemből a fülest, dobtam le az asztalra. - Igazán figyelmes, köszönöm. Tessék, foglalj helyet. -
Vettem el a kávét, majd intettem az asztalomnál lévő másik székre, míg kényelmesen hátra dőltem a sajátomban.
- Egy kicsit mindkettő. - mosolyodtam el, s kortyoltam bele a kávéba, melynek keserű, vizes állagát régi ismerősként üdvözöltél az ízlelőbimbóim. - Tehát szívességet kérsz tőlem. -
Ráérősen ejtem ki a szavakat, miközben pár másodpercig tekintetem elidőzik a kissé megfáradt vonásain. Mondhatnám azt, hogy ez a nap második meglepetése, de igazából már a felbukkanásából sejtettem, a kávéból pedig tudtam, hogy ez nem azért keresett fel, hogy együtt nosztalgiázzunk a régi szép időkről. Nem is lett volna túl sok alapja egy ilyesfajta beszélgetésnek, mert nem dolgoztunk túl sokáig együtt, és még csak nem is gondolnám, hogy olyan igazán jó kapcsolat alakult volna ki köztem, és közte. Sokkal inkább semleges.
– Ha elakarod nyerni a kegyeim legközelebb ne az automatából hozz nekem kávét. - pillantok rá hunyorogva, még mindig mosollyal az ajkaimon, majd a gépem felé fordulok, és az általa említett névre rákeresek. - Magánakciót tervezel Carlos? -
Elfordítva a fejem a képernyőről, néztem a férfira.
- Nem szoktad a segítségem kérni, sőt. Idejét sem tudom, mikor beszéltünk utoljára, és biztos vagyok benne, hogy nem jöttél el volna ide ilyen későn, pont hozzám, ha ez nem lenne Neked fontos. - az asztalomon heverő postit egyikéért nyúltam beszéd közben, s kezem ügyébe került a toll is, de egyelőre nem kezdtem el leírni a címet, sokkal inkább függesztettem tekintetem a férfira, figyelve a reakcióit.

Quiet now, you're gonna wake the beast

Hide your soul out of his reach

- Igen. Azt szokás viszonozni is – teszem hozzá, csakhogy teljesen egyértelmű legyen, hogy nem ingyen várom a segítségét. Azon rövid idő alatt, míg együtt dolgoztunk, világossá vált számomra, hogy Avery meglehetősen szabályszerető, már-már mániákusan. Ez rám jóval kevésbé volt igaz, de nem visszaélni terveztem azzal, amit megtudni szeretnék tőle. Legalábbis nem úgy, hogy az visszaüssön a későbbiekben rá.
- A rossz kávé jobban ébren tart – vontam meg a vállam, halványan elmosolyodva. – A kávézók többsége pedig pont bezárt. De észben tartom – bólintottam, az ujjaimmal dobolva az asztal szélén közben. Azt már ki se mondom, hogy mennyivel pénztárca barátabb, ha az automatára szorítkozik az ember. Nem voltam sokkal jobban megfizetve nyomozóként sem, de a fizetésem járőrként még kevesebb volt, hiába a sok szolgálati év. Nem, mintha különösebben sokat költenék. Ha okosabban bánok a pénzemmel, mostanra talán egész szép megtakarításom lehetne. Sajnos túlzottan is szeretek fogadni.
- Csak ránézek, és ha igazam van, behozom. Ahogy a szabálykönyvben meg van írva – vonom meg a vállamat. Ezzel tulajdonképpen nem is hazudtam olyan nagyot. – Biztosan tudod, hogy már nem vagyok nyomozó. Főleg a járőrkocsiban vagyok – így pedig nehéz volna gyakran találkozunk, de nem gondolta rosszul. Nyomozóként sem valószínű, hogy gyakrabban beszélnénk. Sose voltam a rendőrségi bajtársiasság híve. Láttam és értettem az alapját, de nekem mindig is nehezemre esett ilyen szinten bízni másokban és tartani nekik a hátam. Úgymond, a szakmai udvariasság diktálta íratlan szabályok többségét tartottam, de vakon sose bíztam senkiben sem, aki egyenruhát viselt.
- A bátyám drogtúladagolásban halt meg – feleltem némi hallgatást követően. Semmi értelme nem volna titkolni, némi utánajárással könnyedé rájött volna ő is. - Cabal volt a dílerje. A környékünkön terített, míg el nem kapták. Helyi srác, ismertem az anyját is. Van ez a kölyök, a szomszédom – ez ugyan hazugság, de nem éreztem szükségét, hogy ennyire kitárulkozzak. Bár hivatalosan sehol sincs nyoma annak, hogy elvonón voltam, de több helyről is hallottam, hogy ezt pletykálják rólam. Nem különösebben meglepő. A fedett nyomozók többségéről pletykálnak mindenfélét. Averynek nem kell tudnia, hogy egy gyűlésen voltam. – Régen meggyűlt a baja a drogokkal, de most már tiszta. Vagyis, az volt. Ő mondta nekem, hogy Cabaltól szerezte az anyagot. Ismerem a fickót, elég sok problémát okozott a környéken, ahol felnőttem. Biztos vagyok benne, hogy újra árul. Tetten érem és behozom, ennyi – vázolom a tervemet röviden.
-  Nem alszom jól, főleg, ha tudom, hogy egy Cabal szerű alak újra szennyezi a környéket. Nézd – kissé előre dőltem a székben, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. – A fickó veszélyes. Annak idején fiatalokkal terített, tizenévesekkel. Az ilyen kölykök simán belemennek, könnyű pénz, aztán benne is ragadnak és az életük pár nap alatt tönkremegy. Ha szerencséjük van, dílerek lesznek később és nem drogosok. Mindenki jobban jár, ha Cabal nincs az utcán – az ilyen alakok csak ártanak, ezt Avery is tudja. Cabalnak több ügye is volt a rendőrséggel, a bátyám csak az egyik áldozata a sok közül. Ő sem volt éppen teljesen tiszta, sok problémája volt, de Cabal nem válogat. A hozzá hasonlók nem szoktak.
-  Ez nem személyes ügy. Nem teljesen. Ismerem a fickót, tudom mire képes, ha nem tüntetem el és megint áldozatait szedi a szar, amit osztogat, az az én hibám is lesz. Csak egy cím kell, elmegyek oda kocsival és megnézem, hogy megszegte-e a feltételes szabadlábra helyezés követelményeit. Ha akarsz gyere és tarts szemmel, nekem mindegy – tártam szét a kezem, hátradőlve a székben. Azzal az elgondolással ajánlottam ezt fel, hogy nem fog vele élni. Egy egyszerű díler, nem éppen az a fajta bűnöző, aki miatt még tovább akar éjszakázni, ráadásul fizetés nélkül. Ha egyáltalán ezért megfizetik.

Fogalmam sincs, miféle szívességgel szolgálhatna nekem pont Ő, de nyilván ezen gondolatomnak nem adok hangot, mert az igen sértő lenne. Alapvetően sem vagyunk túl szoros kapcsolatban, és a kollegiális viszonyt sem szeretném aláásni ilyen meggondolatlan kijelentésekkel. Ettől függetlenül meglep ez a kijelentése, és nem is igazán értem, miért érezte szükségét közölni velem, de egy szájrándulást leszámítva nem mutatok több reakciót.
Tisztában vagyok vele, hogy némely kollégám - beleértve azt is, aki épp az asztalonál ül ebben a pillanatban -, milyen véleménnyel van rólam. Túlságosan szabálykövetőnek tartanak, és sokan olyan nővel azonosítanak, mint aki egy igazi rideg, karót nyelt liba. Tény, hogy odafigyeltem az előírásokra, és kifejezetten elleneztem azt, hogy valaki visszaéljen a hatalmával, de azért nem bújtam állandóan a szabálykönyvet, és még ha nem is vertem nagydobra, nálam is előfordult, hogy a kiskaput használtam. Az évek alatt én is lazultam egy kicsit, de csak éppen annyira, amennyit az elveim is engedtek. Ebbe pedig alapvetően belefér az, amit Carlos most kér tőlem, ettől függetlenül úgy érzem, szükséges rákérdeznem, mit is akar pontosan az általam szolgáltatott információval. És természetesen nem kerüli el a figyelmem a szabálykönyv felemlegetése, ami nem véletlen.
- Igen, tudomásom van róla. - bólintok egyet, mintegy rezzenéstelen arccal fogadva az információt. Carlos ugyan nem tudja, de ehhez a lefokozáshoz valamelyest nekem is közöm van, ha nem is közvetlenül, de közvetetten igen, elvégre én adtam a vezetőségnek a kezébe információkat, amik igencsak terhelőek voltak a férfira nézve. - Tudom, hogy a könyöködön jön ki a sok szabály és leírás, de gondolom nem szeretnél a nyugdíjig a járőrkocsiban ücsörögni. Neked már nem ott van a helyed. Kár lenne elpazarolni a tudásod parkolási bírságok, és kistílű bolti lopásokra pazarolnod. -
Ismerem el a szakmai tudását, és így is gondolom, mindazok ellenére, hogy a módszereivel nem értettem egyet a múltban. Éppen ezért, ha újra vissza akar kapaszkodni a ranglétrán, ildomos lenne mégis aztokat a kellemetlen, de szükségszerű szabályokat betartania. Tulajdonképpen erre próbálom felhívni a figyelmét.
Csend telepszik a kettősünkre, én pedig a monitorom felé fordulok, hogy leírjam a címet, amit találtam a rendszerben, már éppen leteszem a tollat, amikor megtöri a hallgatást a férfi. Fürkészően pillantok rá, s hátra dőlve a székemben, könyökölök fel a karfára, és támasztom meg a kézfejemen az állam. Nem vágok közbe, csendben, a legnagyobb figyelemmel hallgatom végig, és egészen addig nem is szólalok meg, amíg érezhetően nem ér a monológja végére.
- Szerintem ez sokkal inkább személyesügy, mint amilyennek szeretnéd beállítani. –  egyenesedem ki, és a tőle kapott kávéért nyúlva ragadom meg a műanyagpoharat, és iszom ki a maradékot, majd dobom az asztalom melletti szemetesbe. – De nem hibáztatlak érte. Részvétem a bátyád miatt. -
Emelem rá ismét a tekintetem, és biztosítom arról, hogy teljesen érthetőek az ellenérzései, hiszen nem csak személyesen érintett benne, de még lezárni sem tudja teljesen, mert az a bűnöző ismét szabadlábon van, és nagyon nagy rá az esély, hogy újra szedi az áldozatait. Egyetlen jóérzésű ember sem tudna nyugodtan pihenni, mindezek tudatában.
- Veled megyek, és akkor is így tettem volna, ha ezt nem ajánlod fel. De nem azért, hogy szemmel tartsalak, hanem azért, hogy segítsek Neked. - nézek a személybe, majd az asztalon lévő cetliért nyúlok, és átadom neki. - Ezt a címet rögzítették a rendszerben, a felügyelőtisztje is jóváhagyta, tehát valid adatról van szó. Mielőtt azonban elindulnánk, gyere velem. -
Lököm hátrébb a széket, majd állok fel az asztaltól, és indulok el az iroda végén lévő ajtó felé. Beütöm a kódot, és bejutunk a raktárba, ahol megannyi eszköz sorakozik egymás mellett, salgó polcokon elrendezve. Céltudatosan megyek a felakasztott golyóállómellényekhez. Hátra nézek a vállam fölött, végig mérem a férfit, majd visszafordulva akasztok le, a méretének megfelelő darabot.
- A dílerek sem vetik meg a szereket, és ha pont drog hatása alatt lesz, még kiszámíthatatlanabb a viselkedése, és fegyverük is van. Jobb az elővigyázatosság. Ezeket most kaptuk, a legvékonyabb és leghatékonyabb darabok, tessék, vedd fel. Ez a Te méreted. - nyomom a kezébe beszéd közben, majd a saját blúzomhoz nyúlok, és elkezdem kigombolni, hogy aztán kibújjak a finom anyagból, és a saját méretemnek megfelelő mellényt vegyek fel. Nem vagyok szemérmes, hiszen mindig is a kollégáim előtt öltöztem, és úgy gondolom, egy melltartóban lévő nő egyáltalán nem egy szokatlan látvány. Miután meghúzom a mellény oldalsó tépőzárjait, hogy teljesen magamra igazítsam, ismét magamra öltöm a blúzt, és begombolom. – Indulhatunk? -

Quiet now, you're gonna wake the beast

Hide your soul out of his reach

Furcsa volt a nyugdíjra gondolni. Ellenben az átlaggal, én a legkevésbé sem vártam. Nem azért, mert szerettem volna a kényelmetlen székeket, vagy a rossz ízű kávét. Egyszerűen csak semmi nem vár azután, hogy leteszem a fegyvert. Se család, se közeli barátok. Talán azt fogom tenni, amit Toni mondott. Keresek valami mást, vagy folytatom magánkopóként. Ismerek pár embert, aki így döntött, majd felkeresem őket. Remélhetőleg sok-sok év múlva, ha egyáltalán megélem a nyugdíjat. Voltak idők, amikor biztos voltam benne, hogy nem fogom. És ami azt illeti, egy fegyvercsöve is vonzóbb, mint a gondolat, hogy madarakat etessek a parki padokon.
- Kicsit minden ügy személyes, nem? – pillantok rá, bólintva fogadva a részvétnyilvánítást. Nem kéne, de minden ember rögtön ítélkezik, bennünk van. Egyes rendőrök empatikusabbak, mint mások. A legtöbb esetben próbáltam én is inkább objektív lenni, csakhogy nem ilyenek vagyunk. A jó rendőr ilyenkor csak egyet tehet. Megtartja magának, próbál profi maradni.
- Ahogy akarod. De ez egy nem túl fehér környék, szóval számíts némi… természetes ellenállásra – ami ironikus mód inkább természetellenes, de ilyet szinte bárhol tapasztalhat. Nem véletlen, hogy a főleg feketék lakta környéket általában fekete rendőrök is látogatják. Ha adott egy közösség, teljesen mindegy, hogy milyen a bőrszínük, összezárnak, ha kérdezősködni megy oda az ember. Főleg, ha messziről lerí róla, hogy rendőr.
- Cabal hülye, de nem ennyire. Ha szed is valamit, az csak tompítja, nem áll be tőle. A haverjaival ellentétben – akik aligha ugyanazok, de nem kell hozzá különösebb képzelőerő, hogy az ember tudja: aluliskálozott, valószínűleg analfabéta drogfüggők, akik némi anyagért cserébe ráijesztenek arra, akire kell. – Gyakran kell kevlárt húznotok? – pillantok Averyre, mikor elveszem tőle a mellényt. A járőr autó hátuljában ott pihent az enyém is, a nagyjából millió féle irat alatt, de igen erősen szabályozzák, hogy mikor lehet felvenni. A szabályzat szerint túlzottan is nagy riadalmat kelt a polgárok körében. – Szerintem összesen, ha párszor volt rajtam – jegyeztem meg, kigombolva az ingem, hogy felvegyem az atlétámra a mellényt. Néhány pillanatig nem tettem semmit, csak meglepve figyeltem őt, mielőtt megmozdultam volna. Kimentem volna, ha igényli, míg átöltözik, de így végül követem a példáját. – De neked jobban áll. Tudod, az sem túl biztonságos, ha kiszúrni, hogy golyóálló mellényt hord az ember. Kicsit, mint egy célkereszt. A kocsimban van egy pulóver, vedd majd fel – mondtam neki, miután hátul is beszíjaztam a mellényt, és visszavettem az ingemet. A saját autómmal jöttem, ami pont praktikus volt. Senkinek sem tűnne fel, főleg nem ott. Az autóm már tíz éve sem volt éppen luxus, vagy egyedi darab.
- Tessék, ez majd takar valamennyit – nyújtottam neki a pulóvert, amit korábban említettem.  Ha úgy állítunk be, mintha vinnénk vissza a börtönbe, akkor garantáltan lövöldözésbe torkollik az egész – ezt pedig határozottan szeretnénk elkerülni. Mikor gyerek voltam még, volt egy barátom, aki így halt meg. Csak hallottam a történetet, és az újságban olvastam. Épp hazafelé tartott, mikor eltalálta egy eltévedt golyó. Hónapokig, ha szirénázást hallott az anyám, ki se akart engedni.
- Nem voltunk sose barátok, de ismerem őt. Az anyját is, míg élt. A cím az övé, gondolom megörökölte a házat – magyarázom Averynek vezetés közben. Amennyire emlékszem, szégyellte magát a fia miatt, de nem voltak más gyermekei, vagy élő rokonai. Ha nem a fiára hagyja, akkor az állam kaparintja meg. Csupa rossz opció. – Régen az autójában tartotta a gyógyszertárát, úgy bukott le. Ha jöttek razziázni, az anyja beengedte őket, de most, hogy az övé, valószínűleg a házban tárolja. Ha pedig valaki kopogtat, eltüntetni, mire egy házkutatásit is szerez – sosem szerettem, ahogy működik a rendszer. Sokan letudják annyival, hogy működik, de ez nem jelent semmi jót önmagában. Manapság már mindenki egyből a jogaival jön. Ha pedig megsérti őket az ember, írnak egy panaszlevelet, esetleg a sajtónak is szólnak, fentről pedig szólnak, hogy nyilvánosan kérjünk bocsánatot.
- Valószínűleg köze van egy, vagy több helyi bandához. Páran gyerekkorunkból szintén ezekben kötöttek ki, biztosan velük, vagy nekik terít – különben már minden bizonnyal fejbe lőtték volna, amiért a területükön nyerészkedik. Vicces, hogy így hívják. Terület. Miközben ilyenkor csupán pár utcáról van szó, és ez is inkább csak a farokméregetés miatt fontos. – Ha beszélünk vele, maradj higgadt. A börtönben egyébként se látott jó ideig nőt, szóval… játssza majd az agyát, jobban, mint egyébként. De ez még kapóra is jöhet – teszem hozzá kicsit elgondolkodva, ahogy balra kanyarodom. Cabal ugyan sosem volt egy lángész, de azért tud ravasz lenni. Ha meglát engem, szinte egészen biztosan el fog zárkózni. Avery-vel, ha nem is lesz kedvesebb, de valószínűleg kevésbé figyel oda arra, amit tesz és mond. Egyébként se tartja túl sokra a nőket.
- Na és milyen? Az IU. Beilleszkedtél már? – pillantok röviden rá, próbálva olyan beszélgetést kezdeményezni, aminek nincs köze ahhoz, amiért úton vagyunk. Sokszor megkaptam már, hogy nem tudok másról beszélni a munkán kívül. Ez részben igaz is, elvégre, nem sok mindenem van a munkámon kívül. Amit feltudok mutatni, mindössze annyi, hogy nem adósodtam el. De azt nehéz lenne egyébként is, hisz sosem költöttem túl sokat. Ha mégis, rendszerint akkor sem magamra. – Amíg nyomozó voltam, utáltam őket. Jöttek és elvették, amit akartak. Együtt dolgozni pedig lehetetlen volt velük – ahogy velem sem volt túl egyszerű, erről Avery-nek is vannak tapasztalatai, ha nem is túl sok. Nem voltam különösebben ellenszenves, vele sem, egyszerűen csak sosem voltam túl nyitott. Vagy kedves. És megértő.
- Szerintem valaki köpött rólam – szólaltam meg némi hallgatást követően. Majd folytatom, ha nem tudná mire gondolok.  A Belső Ügyosztálynak vannak patkányai, mindenki tudja. Szerintem korrupt mind. Zsaruk, akik más zsaruk után kémkednek? Ha engem kérdezel, a leginkább korrumpálhatók az ilyenek. Csak pár tollvonásukba kerül félreállítani azt, aki nem tetszik nekik – én pedig határozottan nem tetszettem nekik. Volt ellenem már régebben is néhány ügy, főleg kisebb horderejűek, amik nem is jutottak sokáig. Akkor viszont végig vitték, mikor olyanokról sikerült kényes dolgokat találnom, akik nem szeretnék a képüket a címlapon látni azzal, hogy visszaéltek a hatalmukkal.

- Oké, ezt észben tartom. Egyébként sem tervezem, hogy én legyek az, aki a beszélgetést viszem. Csupán elkísérlek. - ez persze nem zárja ki azt, amit a férfi mondott az imént a rám váró ellenálláson. Viszont nem is szeretnék feleslegesen fontoskodni egy olyan ügyben, ami valójában nem az enyém. Nem is lenne kötelességem Carlossal tartani, valami mégis arra sarkall, hogy megtegyem. Kötelességtudat minden bizonnyal. Elvégre ha szükséges, biztos megtudná magát védeni. - Remélem ezek a „haverok” nem lesznek túlzottan nagyszámban. A csordaszellem felbátorítja őket, és a drog nem kevés meggondolatlan bátorságot pumpál az elbódított tudatukba. -
Egy ilyen helyzetben nem fogják mérlegelni az esetleges eshetőségeket, hiszen alapjáraton is a tűzzel játszanak, és törvénytelen életmódjukkal magasról tesznek a rendszerre, vagy éppen a társadalmi elvárásokra. Ez a fajta ellenállás pedig módosult tudatállapotban csak erősödhet, a véleményem szerint.
- Nem feltétlenül, de ebben a magánakcióban jobbnak látom felkészülni. Te nem így gondolod? Magam is felveszem, és valóban nem akadok fenn a jelenlétén, hiszen nagyszázalékban férfiakkal dolgozom, már hosszúévek óta. Éppen ezért nem ez az első eset, hogy egy férfikollégám jelenlétében vetkőznöm kell, így nem is akadok fenn a dolgon. - Te sem panaszkodhatsz. -
Mosolyodom el, mikor felpillantok Rá, majd közelebb lépek a férfihoz.
- Várj, segítek. - a mellény oldalán lévő tépőzáras pántokat szorosabbra húzom, így teljesen az Ő alakjára igazítva azt. - Ezek az új modellek diszkrétebbek, mint a korábbi társai, persze így sem láthatatlanok. -
Ismerem el, viszont engem a tudat megnyugtat, hogy rajta és rajtam is van némi védelem. Elvégre nem tudjuk, pontosan kikkel fogunk szemben állni, és azok hányan lesznek. Miután megigazítom a férfin a mellényt, a magaméról is gondoskodom.
Ezt követően az asztalomról felkapok pár holmit, és követem a férfit az autójához, ahol átadja a már korábban említett pulóverét, én pedig ellenkezés nélkül belebújok.
- Miből gondolod, hogy a küszöbnél tovább jutunk? Elvégre ha engem nem is, de Téged ismer. Nyilván azt is tudja, hogy zsaru vagy. A totális ellenszenvéhez nem kell kevlár, elég a személyed is. - szavaiból valamiért arra következtetek, hogy ez lenne a program, de ez még nem jelenti azt, hogy a következtetésem helyes. – Vagy úgy gondolod nem neszeli meg, hogy a területére tévedtél? -
Teszem fel az újabb kérdést, de a további intelmeket hallva nagyon is úgy néz ki, hogy beszélni fogunk vele, és személyesen is megismerem azt, aki Carlos testvérének életéért felelős volt. Közvetetten, a tönkretételében a szerek árusításával. Az ilyen alakok listája végtelen, és az a tapasztalatom, hogy mindennapra jut egy újabb strigula.
- Szeretnéd, hogy kikezdjek vele? - immáron az anyósülésen ülve, fordulok a volán mögött ülő férfi felé. - Rebegtessem a szempilláim, és adjam alá a lovat? Tudod, ha hamarabb szólsz, még sem veszem fel a mellényt, és még dekoltázst is villantok a cél érdekében. -
Szenvtelenül ejtem a szavaim, de a végén mégiscsak mosolyra húzódnak a piros ajkak, ami hamar tova is illan, mikor ismét a munka felé terelődik a szó. Legfőképpen annál a résznél, mikor a belső ügyosztály kerül terítékre. Oldalra fordítva a tekintetem, nézek ki az ablakon, mintha lefoglalna a város forgataga, de valójában próbálom nem hagyni, hogy az a minimális bűntudatom felüsse a fejét bennem.
- Erről a többieket kellene  megkérdezned, de azt hiszem igen, sikerült megtalálnom a helyem. - adok választ az első kérdésére. – Kifejezetten szeretem az ügyeket, amelyeken dolgozunk. Sok benne a kihívás, de amivel újra és újra szembesülnöm kell az az, hogy ez az osztály sem teljesen politika mentes. -
Mindenhová beférkőzik, még ha nem is beszélünk róla. Csendben, és észrevétlenül szablyák meg mit tehetünk és mit nem, bár ez legfőképpen a választások környékén a leginkább érzékelhető. Olyankor mindenki javítani akar a saját választási kerületének a statisztikáján.
- Sokszor nem is mi döntjük el, milyen ügyet „veszünk el”, hanem kiadják parancsba. Ezt persze nyilván nem tudják a másik oldalról, mert nem publikus, ráadásul kétlem, hogy a megítélésen változtatna ez az információ. - vonom meg a vállam. Attól még nem lesz kevésbé rossz az adott kollégának, aki időt és energiát ölt bele az ügybe, és hirtelen elveszik tőle, hogy ha tudja, mindez milyen folyamatokon keresztül történik. – Ezért nem bízol senkiben? -
Utalok vissza a belső ügyosztályos fejtegetésre, melyben patkányként jellemezte azokat az embereket, akik részt vesznek a munkájukban, többek között engem is. Nem ez az első eset, és nem is az utolsó, én pedig szemrebbenés nélkül engedem el mindezt. Legalábbis igyekszem.
- Már korábban is feltűnt, hogy nem vagy az a típus, aki belül a kollégákkal egy sörre munka után, és bratyizik velük. Mintha kerülnéd a kapcsolatteremtést házon belül. Ezért van, mert mindenkire gyanakszol? - nem akarok hosszas fejtegetésbe belemenni a témában, de még sem hagyhatom szó nélkül, mert a végén még gyanúba keverném saját magam. Így jobbnak látom - ha érintőlegesen is -, ha nem hagyom teljesen figyelmen kívül. – Bárki félreállítható, ezt Te is tudod. Mindenki ellen lehet találni valami terhelőt, senki élete sem patyolat. -

Quiet now, you're gonna wake the beast

Hide your soul out of his reach

‑ Ezzel nehéz volna vitatkozni – bólintottam Avery szavaira. A kábítószerek hatásait nem kellett ecsetelni, a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogyan hat az emberre. Nem csúsztam le a legalsó lépcsőfokig, de pont elég mélyre kerültem, hogy a munkámat már ne tudjam a kellő körültekintéssel ellátni. Ez pedig kis híján olyan következményekhez vezetett, amiket nem biztos, hogy épp ésszel áttudtam volna vészelni. – Ha én is beszélek, rád jobban oda fognak figyelni – jegyeztem meg, felé mosolyogva. Az efféle alakoknál egyébként is előszeretettel alkalmazott taktika az, hogy semmibe veszik a rendőrt, aki beszél hozzájuk. Egy tűzcsapra is szívesebben figyelnek, mint rám. Avery pedig lényegesen attraktívabb, mint egy tűzcsap.
‑ Annak idején én nem hordhattam – vontam meg a vállam. Igencsak hamar leleplezett volna, ha felfedeznek rajtam golyóálló mellényt. Csak az elején volt nehéz hozzászoknom ahhoz, hogy teljesen védtelen vagyok. Később, mikor elnyertem a bizalmukat, már nem féltettem a hátam. Maguk közül valóként kezeltek, és olykor én is így éreztem magamat. – De egy nyomozóval nem vitatkozom – tettem hozzá aztán mosolyogva, miközben felvettem a mellényt. – Kösz – bólintok, megemelve a kezem, hogy hozzáférhessen a mellényhez. Kissé feszengve érzem magam a helyzet miatt, de igyekszem nem kimutatni. A karrierem során viszonylag kevés nővel dolgoztam együtt, ha pedig mégis, általában igyekeztem tartani a tisztességes távolságot. Most azonban épp Avery törte meg azt. Megfordult a fejemben, hogy én is felajánljam neki a segítsek, de egyrészt elég jól elboldogult szemlátomást, másrészt pedig elég olcsónak is érződött volna. Helyette inkább megigazítottam még magamon a járőrkabátot, mielőtt az autóhoz indultunk volna.
‑ A személyem? – kérdezem kissé meghökkenve, de végül elmosolyodtam. Végül is, igaza van. – Majd igyekszem elbűvölő lenni – feleltem kissé ködösen, de nem a félrevezetése céljából, egyszerűen csak még én sem voltam biztos abban, hogy pontosan mit is fogok csinálni, ha meglátom. Mivel Avery is itt van, nem kezelhetem a helyzetet érzelmi alapokon. Legalábbis egy ponton túl nem.
‑ A mellény sem ront az összképen, ne aggódj – ráztam meg a fejemet mosolyogva. Sosem kedveltem azokat a beszélgetéseket, főleg férfi rendőrök között, mikor egy-egy nőt, olykor kolléganőt tárgyiasítottak és beszéltek róluk fájdalmasan egyszerűen. Nem is voltam résztvevő bennük, csak csendes hallgatóság. Nincs azzal baj, ha egy nő tudja magáról, hogy vonzó, ahogy azzal sem, ha tudja azt használni. Avery is ilyen, aki minden bizonnyal már a legtöbb dolgot hallotta, ami egy férfi száját elhagyhatta a társaságában. – Szerintem a kisugárzásod elég lesz – tettem hozzá, kipillantva az ablakon. A Cabalhoz hasonló alakok a könnyen kapható nőkhöz vannak szokva, akik általában kiszolgáltatottak nekik. Ránézésre utálják, ha az ellenkező helyzet valósul meg, valójában azonban még keresik is az ilyet. Elvégre, az embernek mindig az kell, ami nem lehet az övé.
‑ És ez szerinted baj? – pillantottam rá, érdeklődve. – Olyan nőnek tűnsz, akinek erről is meg van a véleménye – ami persze nem jelenti azt, hogy muszáj is azt hangoztatni. De a közigazgatási és úgy alapvetően minden szervnél, ami kicsit is kötődik a hatalomhoz, örökké egy fontos kérdés lesz a politika. Én magam szívesen megkerülném, de már az Akadémián is lehetetlen volt annak idején.
‑ Egyrészt, igen – bólintok a kérdésére. Nem kezdek azonban új mondatba, és ezt Avery is érezheti, ugyanis a következő kérdése szinte egyenesen ebből következik. – Inkább csak a rossz tapasztalatok. Én nem végeztem egyetemet, csak azért lettem nyomozó, mert annak idején nem volt a körzetben egyetlen latinó sem, akiből kinézték, hogy elkötne egy autót – ami elég ironikusnak tűnhet ma, de akkor még bőven több fehér rendőr jött ki az akadémiáról, mint fekete, vagy épp latin. – Így lettem fedett nyomozó. A bizalom ott nem igen épül az emberben. Elvégeztem a dolgom, aztán mikor kivontak, és mást se hallottam, csak a sutyorgást a hátam mögött. Sok szart mondtak rólam. Néhány igaz volt, néhány nem. Csak az volt biztos, hogy egyikkel sem volt kedvem beülni és jópofizni. Nem volt családom se, úgyhogy kiestek a szombat esti grillpartik is. A legtöbbünk amúgy is korrupt – vontam meg a vállamat, ahogy bekanyarodtam balra. – Nem vagyunk jól megfizetve, nem kell sokat kínálni, hogy félrenézzünk, kihagyunk egy utcát, ne vegyünk észre valamit. Ha pedig mégse vagyunk korruptak, lehetünk Belső Ügyosztályosok. Ha azok sem, egyszerűen csak szar rendőrök. Egy kezemen megtudnám számolni, hogy hány emberre bíznám szívesen a hátamat. Vagy te könnyen osztod a bizalmad? – pillantottam rá kíváncsian a piros lámpánál. Nem, nem hinném, hogy ilyen lenne. Elmegy iszogatni, beszélgetni a munkatársakkal, de kétlem, hogy bízna bennük.
‑ Ellened mi volna az a terhelő dolog? – fordultam felé kíváncsian, mielőtt a gázpedálra léptem volna. – Biztos utánanéztél, hogy miért lettem lefokozva. El is mondtam volna, ha kérdezed. Miután elküldtelek volna a fenébe néhányszor – tetem hozzá mosolyogva. Nem kezeltem túl jól a dolgot, ezt utólag nem túl nehéz belátnom. – Találtam néhány korrupt bírót, ügyészt, többek között. Rám szóltak fentről, de én nem hallgattam rájuk. Nem csak az ügyeket válogatják meg, de azt is, hogy ki bukik és ki nem. Nem tehették volna meg, ha ne beszéltek volna rólam többen is. Persze, lehet mondani, ha több a barátom, nem ellenem vallanak. Megoldották volna. Új állás, fizetésemelés, prémiumok… mindenkinek meg van az ára – ahogy nekem is. Elvégre, én is a lefokozást és a hallgatást választottam végül, semmint a bíróságot, ami nagy valószínűséggel jó esetben feltételes szabadságvesztéssel járt volna.
‑ Ezért nem erőltetem a kapcsolatteremtést. Ha mondok valamit, az végül eljut valahogy egy olyan emberhez, aki megfoghat vele. Egyébként is, mikor ténylegesen a testületnél kezdtem dolgozni, már elég rossz hírem volt. Nehéz úgy barátkozni – vontam meg a vállamat. Nem sajnáltatni akarom magamat, ezen már elgondolkodtam párszor. Fiatalon lettem fedett nyomozó, pár évre az akadémiát követően. Sokáig dolgoztam így, csak kevés és felszínes kapcsolatom volt a rendőrséggel. Mikor véget ér ez a korszak és elkezdhettem hivatalosan is rendőrként dolgozni, az egész nagyon új volt, és mindenki tudta, hogy mit csináltam ezelőtt. Ha nem is tűpontosan, de sejtették és nem igen tetszett nekik. Ellenséges közegbe kerültem, és erre én hasonlóképp feleltem. Ez pedig belém ivódott. Mára belátom, hogy én is lehettem volna alkalmazkodóbb.
‑ De ha ez itt jól sül el, meghívlak egy sörre. Legalább, ha kérdezik, elmondhatod, hogy nem vagyok akkora seggfej – vigyorogtam rá, de már lassabban mentem az autóval, ahogy kifelé nézelődtem a sötétben a házszámot keresve. – Hát ez könnyen ment. Látod ott őket? – mutattam sóhajtva a sikátor felé, ahol két férfi beszélgetett. Röviden, mert az egyik tovább állt azonnal, a másik továbbra is ott álldogált zsebre dugott kézzel. – Díler. Nem Cabal az, valamelyik haverja lehet – már csak azért is, mert Cabal házától néhány utcányira terít. – Ahogy nézem egyedül van. Talán kiugraszthatnánk vele Cabalt a bokorból. Lekapcsoljuk és felhívatjuk vele. Olyan terep kéne, ahol van annyi esszük, hogy nem állnak neki lövöldözni. Ez itt túl otthonos nekik – mutattam az utcaképre, ami sok mindenről árulkodott, csak épp arról nem, hogy visszafogná őket bármiben is. Vannak ilyen környékek városszerte, ahol nagyobb biztonságban mozognak a Cabalhoz féle alakok, mint a rendőrök.

Bevallom, elsőre nem tudom eldönteni, hogy ironizál, vagy csak ártatlan, még piszkálódásnak sem nevezhető megjegyzésnek szánja a pozícióm megnevezésével kapcsolatos szavait. A mosolya azonban nem árulkodik gúnyról, vagy belső feszültségről, így hasonló gesztussal válaszolok.
- Nyugodtan vitatkozhatsz. - felelem, miközben közvetlen előtte állok, és jó erősen meghúzom a mellény oldalsó szíjait. - Kifejezetten szeretem, ha olykor akad egy jó vitapartnerem. -
Vigyorodom el, majd a hátrébb lépve a saját magam öltözésére fókuszálok. Jelen pillanatban nem érzem magam egy pillanatig sem feszélyezve Carlos társaságában, és rajta sem érzek semmi feszültséget. Még csak eszembe sem jut, hogy a jelenlegi helyzetünk esetleges félreértésre adna okot. Elvégre ez egy teljesen szakmai szálon futó ügy, és ahogy korábban is dolgoztunk együtt, most is ugyanaz történik.
Visszakérdez, én pedig sokatmondóan nézek rá, mely épp elég ahhoz, hogy ne akarja a bővebb kifejtést, és igazat ad a szavaimnak.
- Már csak ezért is megéri elmennem Veled. Ígérem, nem árulom el senkinek a titkod. - mindenki csak a szűkszavú, mogorva Carlost ismeri - ahogyan én is -, és soha, még az ajánlottan kötelező céges karácsonyi összejövetelen sem engedte el magát, sőt. Az elsők között lépett le. Utóbbiért nem tudtam hibáztatni.
Így aztán egészen újszerű gondolat az, ha pont a mellettem lépkedő férfi bájos oldalához lesz ma szerencsém, bár ha a megérzéseim nem csalnak, valószínű az Ő esetében arról lesz szó, hogy a jelenlétemben megpróbálja fékezni magát, és nem felkenni a falra egy civilt, aki ellen - jelenleg -, nincs eljárás.
Az autóban ülve olyan téma felé kanyarodik el a beszélgetésünk, ami kissé ingoványos terület. Ha valaki, nekem tudnom kell, mennyire is az.
- Jó megfigyelő vagy Carlos, de ezt el is várom a Te szakmai tapasztalatoddal. - jegyzem meg, kissé szurkálódóan, de ez azonban nem vesz el a burkolt dicséret éléből.  - Nem azt mondom, hogy feltétlenül baj. Az viszont kétségtelen, hogy gyakran megnehezítik a munkánkat. Egy-egy ügy, vagy vezetői pozíció épp annyira tölt be politikai, mint igazságügyi szerepet. Elkerülhetetlen az érdekellentét. -
A válaszom pontosan annyi információt tartalmaz, amennyi szükséges, és még sem megyek bele mélységekbe. Nem tartom szükségesnek, szerintem Carlos konkrét példa nélkül is tudni fogja, mire gondolok. Ha mégsem, akkor majd rákérdez, de a részletesebb válasz nem garantált a részemről.
A férfi azonban határozottan meglep, és ez még igen enyhe kifejezés arra, amit most érzek, miközben Őt hallgatom. Nyilván azért tettem fel a kérdéseim, mert valamilyen formában választ várok, de már lélekben felkészültem a rövid, tömör és kurta válaszokra, mibe nem igen lehet kapaszkodni. De nem ez történik. Én pedig a férfi felé fordulva az ülésben, hallgatom figyelmesen amit mond, miközben a felém eső profilját tanulmányozom mindeközben.
- Nem, a legkevésbé sem. - adom meg a választ, egyenesen a barna íriszeibe fúrva sajátjaim, és még csak el sem töprengek rajta. - Én inkább az vagyok, aki gyakran ennek az ellenkezőjét mutatja a többiek felé, de az csak a felszín. Valójában csak nagyon kevesekben bízom meg. -
Ezúttal egy sokkal nyíltabb választ adok, bár ezt sem gondolom olyan nagy kinyilatkoztatásnak, hiszen mindenki ezt csinálja, aki nem kis csimaszként kerül hozzánk, és rendelkezik némi élettapasztalattal.
- A kérdésed arra enged következtetni, hogy fedhetetlennek gondolsz. - ami nem teljes mértékben igaz, hiszen mindenki követ el kisebb, vagy éppen nagyobb kihágásokat. Velem is megtörtént, még úgy is, hogy kifejezetten szabálytisztelő vagyok. Ezek azonban nem olyan nagy horderejű dolgok voltak, melyek említésreméltóak lennének. Ami viszont morálisan megkérdőjelezhető, az a munkám, amit a Belső Ügyosztálynak végzek, erről azonban nem fogok beszélni, és nem csak azért, mert Carlos személyesen érintett ebben. Ha tudomása volna arról, hogy nem kellett utánanéznem, miért fokozták le - pontosan azért, mert benne volt a kezem -, akkor most nem beszélgetne velem ilyen békésen, hanem a legközelebbi sarkon kirúgna a kocsijából. - Nem ismerlek Carlos, de a temperamentumod igen. Így épp ezt kívántam elkerülni, hogy elküldj a fenébe. - nevetem el magam, is adok egy olyan választ, ami a saját, valós helyzetemre is tökéletesen illene. - Én hiszek abban a rendszerben, amiben dolgozunk, de sajnos látom a hibáit is, mint amelyeket most Te is felsoroltál. -
Húzom el a szám kelletlenül. Carlos állításával nem lehet vitatkozni, és nem is akarok. Én sem értek egyet a rendszeren belüli korrupcióval, és botorság lenne az a részemről tagadni azt. Nem is teszem. Abban viszont hiszek, hogy a változást mindig a saját környezetedben tudod elindítani, ahogyan én is ezt teszem.
- Nem hibáztatlak azért, amiért így vélekedsz. Ha a saját kollégáid nem könnyítik, inkább nehezítik az életed az előítéleteikkel, nem könnyíti meg a dolgod. Őszintén sajnálom, hogy mindezeket megkellett tapasztalnod. - azzal a fennhanggal mondom mindezt, mint aki soha nem tapasztalt hasonlót a saját bőrén. Ez pedig így, ebben a formában nem igaz. Ahogyan a férfi, úgy sokan mások szidalmazzák a Belső Ügyosztály munkáját, és becsmérlik az ott dolgozókat és a munkájukat. Az én esetemben azonban nem tudják ezt a személyemhez kapcsolni, így közvetlenül nem ér negatív behatás emiatt. A többit pedig megtanultam kezelni, mindenfajta érzelmi megnyilvánulás nélkül. - Ahhoz kevés lesz egy sör. - vágok vissza vigyorogva, de a tekintetem most elszakítom Tőle, és az utcákat kezdem el kémlelni. - Igen, látom. -
Szúrtam ki én is a két férfi alakját, melyet nem tudott teljesen elfedni a sikátor sötétsége.
- És hogy akarod ezt kivitelezni? Javíts ki, ha tévedek, de nem hiszem, hogy ha odamegyünk hozzá, és megkérjük, szálljon be az autóba, akkor ellenállás nélkül megteszi. - le sem véve a tekintetem, beszélek Carloshoz. - Esetleg odamehetnék hozzá, és mondhatnám neki, hogy szükségem van a cuccra, de nincs nálam pénz, és természetben fizetnék neki, és helyszínként felajánlanám ezt az autót, és mire felfogná mi történik, már az oldalába szorítanám a fegyverem a hátsó üléseden, és elhajlhatnánk vele.  -
Elmélkedek hangosan, majd ismét Carlosra pillantok.
- Vagy van jobb ötleted? - mert amit én vázoltam, több ponton is belebukhatunk, de jelen helyzetben nem túl széles a lehetőségek tárháza, amelyben válogathatunk.

Quiet now, you're gonna wake the beast

Hide your soul out of his reach

A bizalom ingoványos talaj, olyan, amiben könnyedén süllyed el az ember. Néhányaknak nem okoz gondot az, hogy titkaikat másokra bízzák, én azonban sosem voltam ez a fajta. Nekem azt tanították, hogy temessem el magamban a dolgokat, amit lehet, oldjam meg magam, kerül, amibe kerül. Nem szerettem soha sem segítséget kérni, olyannak tűnni, akinek egyáltalán el kél az. A csapatmunka éppen miatt sosem volt erősségem, de nem vettem magamra. Ők nem kedveltek, én se őket. Sokkal inkább hibáztattam az ilyen helyzetekért azokat, akik nem látták, hogy ez így nem működőképes.
-  Fedhetetlenebbnek, mint a többséget – bólintottam a szavaira. Nem hinném, hogy Avery vissza élt volna a jelvénye jelentette hatalommal olyan mód, ahogy a legtöbb rendőr teszi. Köztük én is. Megkönnyíti az életet, segít kinyitni ajtókat, és néha jó érzéssel tölt el, hogy hatalmat biztosít. Nem vagyok büszke erre, és hangosan nem mondanám ki, de úgy gondolom a többségünk hasonlóképp érez, mikor átvillan az agyukon, hogy a jelvényük megmutatásával redukálni tudják a problémájuk mértékét. – Hát, talán egyszer kiküszöbölik őket – vontam meg a vállam, de a hangomon érezhető volt, hogy pesszimista vagyok. Sőt, inkább nevezném ezt objektivitásnak. A rendszernek mindig része lesz a korrupció, anélkül nem működhet. Voltam egyszer egy előadáson, ahol a téma a korrupció volt, és egy professzor azt mondta, hogy a labor körülmények között működő rendszer, ahol a korrupció nem létezik, könnyen lehet, hogy nehézkesebb, problémásabb működést eredményezne. Aztán folytatta azzal, hogy van különbség korrupció és korrupció közt is. A probléma csak az, hogy ez olyan, mint a gaz. Ha nem figyelünk, benövi az egész kertet.
-  Szerintem elkerülhetetlen volt. Nem sokkal másabb ez sem, mint a többi rendőrségi pletyka. Ha jól dolgozol, ha nem, ha kedves vagy, ha bunkó, ha jól nézel ki, ha nem, az emberek imádják másokon köszörülni a nyelvüket. Mindig találnak majd valamit, amin csámcsoghatnak. Legalább nem kötöttek belém túl gyakran – vontam meg a vállam, halovány mosolyra húzva a szám. Más ezt nőként is megélni, mint férfiként. Sok öltözői pletykát hallottam én is, de sose foglalkoztam velük, inkább csak bosszantott, hogy egyesek miként beszélnek a kollégáikról maguk között, csak mert azok nők. A rólam szóló pletykák nem voltak túl szépek, de aki elhitte őket, inkább elkerült, így a közvetlen konfrontációt is elkerülhettem.
Avery kérdésére előbb az ablakon át a fickóra pillantok, végig futtatva néhány lehetőséget a fejemben. – Ha neked ez belefér, akkor nincs – rázom meg a fejemet. Elvárni ezt semmiképp sem várnám, de Avery maga is ajánlotta fel ezt a lehetőséget, így kinyitom az ajtót, hogy addig is ne legyek az autóban. – Ott leszek, mögötte – mutattam egy nem messze parkoló autóra. – Ha beszálltatok, előjövök. Ha kockázatosnak gondolod, hogy a kocsiban szegezz rá fegyvert, tartsd fel pár másodpercig, hátulról nem fogja látni, hogy jövök – magyaráztam Averynek, mielőtt elindultam volna az említett autó felé, hogy mögötte leguggolva elrejtsem a pozíciómat.
Úgy tettem, ahogy megbeszéltük. Vártam, amíg Avery fel nem tűnik az oldalán a férfival, majd amint beszálltak az autóba, a fegyveremet a combom mellett tartva sétáltam vissza az autóig, ahol aztán, ha azt láttam, hogy Avery nem szegezz rá fegyvert, akkor egy gyors mozdulattal kinyitottam az ajtót és egyből rászegeztem a férfira a fegyvert. Amennyiben már Avery megoldotta, a kesztyűtartóból kiveszem a bilincset és odaadom, hogy rákattinthassa a csuklójára azt.
-  Mi a rák? Vannak jogaim baszod! – dühöngött a fickó, mikor a jelvényemet megmutattam neki.
 Éppen tetten értünk te barom – fordultam hátra a férfi felé. Ha Avery a zsebébe nyúl, alighanem jó pár év letöltendőt talál nála. Jobbnak láttam, ha egyikünk ott marad mellette, de ha Avery jelzett, akkor kiszálltam, hogy helyet cseréljek vele. – Úgyhogy jobban tennéd, ha csendben maradnál és tennéd, amit mondtuk. Felfogtad?
-  Mit akarnak?
-  Rudy Cabal, ismered?
-  Na és, ha igen?
-  Hívd fel és mond neki, amit akarunk. Menni fog?
-  Én nem vagyok patkány. tesó.
-  Amennyire én látom, kint leszel patkány, vagy a börtönben csicska. Nem tűnsz túl keménynek.
A fickó elmotyogott valami sértésfélét, de nem értettem belőle sokat, és nem is igazán érdekelt. Az egyetlen dolog, amit látni akartam az arcán, hogy elgondolkodik, ez pedig megtette.
-  Lesz tanúvédelmi program is meg minden szar? – nézett felváltva ránk.
Avery-re pillantottam. Esélytelen, hogy a fickót tanúvédelmi programba vegyék, de még csak védőőrizetet se kapna. Az ő helyzete lényegében mindegy, ha segít nekünk, ha nem, mindenhogy rosszul jár. Ha viszont azt hiszi, hogy kitartani a haverjai mellett jobb üzlet, akkor hiába kaptuk el. Papíron nem hazudhatnánk neki, a gyakorlatban viszont ez nem így működik, olykor muszáj elhallgatni dolgokat, félrevezetni az embereket. Egy ilyen alakért, pedig egyébként se olyan nagy kár. Ha azt mondja, hogy kényszerítettük, legfeljebb megverik majd, de életben marad. Ez is több, mint amit érdemelne.

Ártalmatlan összesúgások, meggondolatlanul elejtett szavak, és frusztrációszülte elméletek. Teljesen lényegtelen, hogy férfiak vagy éppen nők között dolgozik az ember, és tesz meg mindent azért, hogy megfeleljen, mindig lesz valaki, akinek nem fog majd tetszeni. Vagy az, amit tesz, vagy éppen az egész ember maga, és itt nem megalapozott döntésről van szó, hanem szimpátiáról, ami ha nincs meg, igencsak nehéz megszerezni azt. Főleg, ha az illető még csak nem is próbálkozik; mint Carlos. A legkevésbé sem tudok érte hibázni. Felnőttként egészen más játszmákban kell részt vennünk, és nem feltétlenül akar mindenki megragadni egy középiskolai szinten. Jómagam sem teperek mások elfogadásáért, de az is tény, hogy nem indulok olyan hátrányból mint Carlos. Aprót bólintva jelzem egyetértésem a szavait hallva, pillantok ismét ki az ablakon a forgalmat figyelve. Nem gondolom, hogy szükséges lenne arról beszélnem, hogy nőként egy férfiak uralta hivatásban szintén nem könnyű feladat. Hiába dolgozol olyan megfeszített tempóban, mint egy másik kollégád, és még jobban is célzol a fegyverrel, nőlétedre, előléptetésnél számít, mi van a lábad között. Ha pedig elérsz valamit, biztos keféltél a főnökkel. Rólam is pletykálnak, hiába vagyok fedhetetlen, csak nem figyelek már rég rájuk. Arról nem is beszélve, hogy elég jó pozícióm van ahhoz, hogy sokan ne merjenek belém állni.
- Persze, különben nem vázoltam volna fel ezt az ötletet. - mosolyodom el, és a napellenzőért nyúlok. Lehajtom, olyan szögben, hogy lássam magam az apró, beépített tükörben. Kissé összeborzolom a hajam, ujjaimmal először a szemfestéket maszatolom el kissé, utána pedig a vörös rúzs következik. Ha túlzottan rendezett a megjelenésem, nem lesz hihető a történet. - Rendben. -
Nyugtázom a férfi szavait, majd visszacsapva a napellenzőt, nyitom ki az ajtót, és szállok ki az autóból.
- Hé, szépfiú. Már mindenhol kerestelek, nagyon nagy szükségem lenne Rád. - szólítom le a fickót, miközben felé lépkedek. Szemérmetlenül mér végig, pofája mosolyra húzódik. A ragadozókéhoz hasonló gesztus ez. Pontosan tudja, mi lesz a forgatókönyv, biztosan sok függő fizetett már neki ily módon. Egészen közel állok meg hozzá, és ha Carlos figyel minket, a testbeszédünkből kitudja következni, éppen hol tartunk a társalgásban. Beszéd közben igencsak közel férkőzők a dílerhez. Kezeimmel a nyakát, és a mellkasát érintem meg kezeimmel, miközben végbe megy közöttünk az alku. Jobbját kihúzza a kabátzsebéből, és egy apró kis tasakot lóbál meg a szemeim előtt, megmutatva, mit kapok a szolgálataimért cserébe, de először ki kell fizessem. Elindulunk az autó felé, előre engedem a dílert a hátsóülésre, és utána én jövök. Nem vagyok a hirtelen mozdulatok híve, így inkább ismét az időhúzásra játszom, és egészen közel hajolok a dílerhez, kezeimmel pedig az övcsatjáért nyúlok, és egy mozdulattal rántom ki a nadrágjából.
- Hooo szivi! Milyen heves kis kurva vagy.. – dörmögi elégedetten, a folyatás azonban már kevésbé nyeri el a tetszését, mert felbukkan Carlos, és fegyvert szegez Rá. A díler hasonlóképpen akar tenni, és a zsebéért nyúlna, hogy elővegye a fegyverét. Én viszont gyorsabb vagyok, és a könyököm találkozik az arcával. A bilincs felkerül, én pedig kiforgatom a zsebeit. Találok illegális szúrófegyvert, drogot és készpénzt, és persze a telefonját.
Némán hallgatom a párbeszédjüket, és egészen az utolsó kérdésig nem is csatlakozom be. Találkozik a tekintetem Carlossal, és nem kell kimondania hangosan, hogy tudjam, ugyanarra gondolunk. Az ilyen alakok a közelébe sem kerülnek a tanú védelmi programnak, és a börtönben is saját magának kell megoldania az életét, és megvásárolnia a védelmét, ha túlakarja élni. Viszont ha az ellenkezőjét mondjuk, és hazudunk, az morálisan mindenképp megkérdőjelezhető. Ellenkezőesetben pedig nem fog vallani.
- Ha elég jó információt kapunk Tőled, akkor lesz. - hazudom szemrebbenés nélkül. A legkevésbé sem értek egyet ezzel a módszerrel, de úgy érzem, tartozom ennyivel Carlosnak. - Nem gondolod, hogy egy gyenge blöffért cserébe kiváltságokat fogsz kapni. Azt teszed, amit a társam mond, és ha elégedettek leszünk a szolgálatoddal, újra tárgyalhatjuk a feltételeket a tanú védelemről. -
Ami nem fog megtörténni, és ha vallomást is tesz a rendőrségen, kettőnk szava áll, az övével szemben, sőt, az én szavam. Engem nem fognak megkérdőjelezni.
- A másik opció, hogy körbe küldöm a haverjaidnál, hogy köptél a zsaruknak, és ők fognak levadászni Téged. - emelem fel a kezem, benne az eltulajdonított telefonjával, amiben nem kevés telefonszám lapul.

Quiet now, you're gonna wake the beast

Hide your soul out of his reach