× Három testvére van, két lány és egy fiú, Sunshine, Windy, és Rain. Hardin érkezett harmadikként a családba.
× A szülők művészek, apja festő, anyja szobrász, testvérei is ilyen pályát választottak maguknak, ahogy Hardin is, de ő később más területekre evezett és inkább orvosnak tanul
× Nem sok szabadideje van, hisz rengeteget kell tanulnia, de amikor mégis van egy kis ideje akkor levelet ír, vagy fest. A legtöbb műve a padláson vagy pincében porosodik, nem akarja, hogy bárki is lássa őket, mert túl személyesnek érzi a témájukat, de amit mégis eladásra szán, azt egy-egy kiállításon igen csak könnyedén gazdát cserél.
× Festés közben annyira belemerül a munkába, hogy észre sem veszi, de a végére a saját bőrén is megtalálható az összes szín amit fölvitt a vászonra.
× Nem csak festeni, de olvasni is nagyon szeret, a regényektől kezdve, a napilapokon át a szakirodalomig, mindenre vevő.
× Nyílt és kedves természetű, de rá is jellemző a művészek hullámzása, és előfordul, hogy könnyedén felkapja a vizet.
× Makacs, ha valamit elkezdett akkor azt nem igazán szereti félbe hagyni, bár meggyőzhető, ha úgy van.
× Érdeklődő, mások és a világ iránt.
× Az utóbbi hónapokban megváltozott, eltűnt a csillogás a szeméből, valamint jó néhány kilótól is megvált, arccsontjai,bordái kiállnak.




A feladat adott volt, minden évben a végzős évfolyamnak kell rendeznie egy kiállítást, ahol bemutathatták a műveiket, de szigorúan csak azokat, amiket újonnan a kiállítás témájában festettek. Maximális darabszám nincs meghatározva, csak minimális, és az az egy darab. Méret sincsen meghatározva, de a legtöbben a már megszokott méretekkel dolgoztak, hiszen annak a szállítását már megszokták, valamint állványuk és keretük is csak ahhoz van, a nagyobbakkal nem bírnak, a kisebbet pedig már-már ciki beadni, de így is lesznek jó páran, akik csak az utolsó pillanatban kezdtek neki a mű elkészítésének és a kiállítás megnyitójáig a legfelső réteg festék még nem szárad meg.
A téma a vég volt, hiszen a nyári szünetnek most lett vége, de ha belegondolunk, akkor ez a téma mégsem olyan egyszerű, és könnyedén szabadjára lehet engedni a fantáziát. Az első gondolatom az volt, hogy egy könyvet festek le, aminek az utolsó lapjára oda van írva, hogy vége, de az túlságosan is egyszerű, túlságosan is gagyi, és biztos lesz olyan, aki ezt fogja csinálni, hiszen rajtam kívül azért van még pár könyvmoly az évfolyamon.
Az én festményem két méter széles és egy méter magas lett, ezért a szállítása közben meglehetősen sokan bámultak meg a tömegközlekedési eszközökön. Ugyan, magát a művet senki sem láthatta, hisz a húgom pár napja batikolt lepedőit vettem kölcsön ahhoz, hogy megvédjem a képet az út porától, az impozáns méretek miatt egész sokaknak megakadt rajtam a szeme. A buszra még csak-csak fel tudtam szállni, de a metróra már egyáltalán nem engedtek fel, hiába mondtam, hogy néhány ember magasabb, meg szélesebb, mint az én egy darab festményem, nem engedtek az őrök kérlelésemnek, és az egyetemig tartó öt metró megállót gyalogolva, a festményt cipelve kellett megtennem.
Senki sem mondta, hogy a kiállításon nem csak tanárok lesznek, hanem potenciális vásárlók is. Arra pedig végképp nem készített fel senki sem, hogy a képem kikerülése után öt perccel már ki is került rá az eladást jelző apró biléta.
Valaki meglátta magát a képen, azonosulni tudott azzal amit ábrázol, pedig még én magam sem tudom, hogy milyen is lehet az, az igaz szerelem. Ez az én vég értelmezésem. Ha valaki szerelmes lesz az élete eddigi részének vége, és valami új kezdődik, valami, ami közel sem hasonlít arra, amit korábban átélt.

------------------

Egy apró papírdarab hatalmas változásokat képes magával hozni. Egy papír amin egy weboldal címe található, valamint egy dátum, időpont és egy helyszín is. Az egyik órámon adták, hogy ha kedvünk van levelezni valakivel, akit eddig nem ismertünk és valószínűleg még sohasem találkoztunk vele, most itt a lehetőség. Számos új dolgot tanulhatunk magunkról, a levelezőtársunkról, és arról is, hogy milyen az amikor kilépünk a számítógépek és az internet világából, és rendes, postai úton juttatjuk el mondandónkat egy másik személynek.
Ennek a papírnak köszönhetem, hogy már nem az első mappám telik meg a neki írt és tőle kapott levelekkel. Talán furcsa, de mindig kétszer írom meg a választ, hogy ha egyszer majd pár év múlva vissza akarok emlékezni egyes részletekre akkor ne csak a fél történet legyen meg, hanem az egész. Könnyű megkülönböztetni azt, hogy melyik levél ki kezének szüleménye, míg az övé határozott vonásokkal íródott, addig az enyém sokkal gördülékenyebb betűket tartalmaz, valamint a levél margója mindig valamilyen mintával díszített. Írás közben szoktam kipingálni a széleket, azon agyalva, hogy mi az amibe még be kell őt avatnom, mi olyan fontos történt az életemben ami számára is érdekes lehet.
Levélben írtam meg neki azt is, hogy a művészeti képzést követően más pályára terelődnek majd a tanulmányaim, hogy egyszer orvos lesz belőlem.
Azt is így tudattam vele, hogy hamarosan elköltözök otthonról, valamint azt is már számtalanszor megírtam neki, hogy vigyázzon magára, mert vár rá itt valaki, akinek meghasad a szíve ha nem kap választ a leveleire.

------------------


A félelem van, hogy igazzá válik, és hiába kértem, mégsem kaptam választ a leveleimre.  Válasz reményében küldtem el jó néhányat, de semmi, pedig megígérte, hogy minden levélre válaszolni fog, írjak benne bármilyen ostobaságot is. Hallgatásának két oka lehet, melyek közül az egyik elképzelhetetlen, míg a másik annál valószínűbb, miszerint azért nem ír már nekem választ, mert képtelen rá, elragadta őt a háború.
Ott akartam hagyni az egyetemet, de pár csoporttársam minden egyes óra előtt eljött hozzám és beráncigáltak az órákra, azzal az indokkal, hogy csak én tudok normális jegyzetet készíteni az órákon, hisz én nem csak a szöveget tudom leírni, hanem az ábrákról is pontos másolatot tudok készíteni, és a hozzá tartozó szöveget is mellékelni tudom, valamint én vagyok az, akinek az írását el tudják olvasni. Amíg a többiek igyekeznek már diák korukban elsajátítani az orvosokra jellemző olvashatatlan kézírást, ez rám egyáltalán nem igaz.
Nem csak az órákra cipeltek magukkal, hanem néha enni is és egy egy buliba is megpróbáltak jókedvre deríteni, ahol némi alkoholnak köszönhetően már képes voltam szebbnek látni a világot, mint amilyen valójában volt.
Megesett, hogy nem egyedül indultam haza egy-egy ilyen eseményről, de az ajtó előtt mindig elváltak az útjaink. Senkit sem tudtam behívni és senki lakásába sem tudtam bemenni.
Valahol mélyen vártam a csodát, ami el is jött jópár hónap hallgatás után egy telefonhívás következtében.