Meg kell tanulni felejteni, tartja a mondás. Ez mégis sok helyen hibádzik, ha csak arra gondolunk, hogy hány és hány olyan dolog van, amit képtelenek vagyunk kiverni a fejünkből. Az emberfia sose fogja elfelejteni a gyerekeit. A hiányuk keltette maró fájdalom, pedig a hátralévő élete során kísérti. Mintha megfosztották volna egy létfontosságú szervétől, és már félig a sírban lenne. Fitot ez teljes mértékben leírja. Képtelen úgy eltölteni egy napot is, hogy ne gondolna az elvesztett lányára, akinek kedvenc mackóját a dolgozószobájának polcán tartja. Maga se tudja, hogy miért hozta el Texasból, hiszen az az egy élettelen tárgy, ez a hétköznapi gyerekjáték minden pillantás alkalmával ellopja minden maradék életkedvét. Talán úgy tekint rá, mint egy emlék helyre, hiszen sose temethette el Nataliet, mert azóta is nyitott az ügyének aktája. Minden évben az eltűnésének évfordulóján gyertyát gyújt a kislány mackója mellett. A fia sose értette miért kínozza magát ezzel, de valójában ez nem kín, mert az emésztő hiány ellenére békét jelent számára ez a rituálé. Csendben, egyedül végignézi, ahogy leég az apró gyertya, ami épp olyan pöttön, mint amilyen Natalie volt, mikor eltűnt.
Tartózkodó figura. Nem nagyon vannak barátai, nem is igazán tudja, hogy kéne közelednie másokhoz. Annak ellenére, hogy korán megőszült a történtek fényében, még a mai napig megismerik. Az embereknek eszébe jut, hogy ő az a férfi a légierőtől, akinek eltűnt a lánya. Összesúgnak mögötte, mert a világ nem felejt, legalábbis ő ezt hiszi. Gyakorlatilag a legtöbb ember már túllépett a maga idejében valóban sokat taglalt kérdéskörön. Fito azonban az üldözési mániája miatt, gyanakvóan néz mindenkire, aki közeledni próbál hozzá. Örök talány, hogy a második feleségével egyáltalán hogyan sikerült összemelegednie.
A családtagjaival is épp olyan rideg, mint mindenki mással. A fia így a gyerekkora második szakaszát nem a legmelengetőbb családi környezetbe élte le. Manapság ez érezhető is, hiszen már elköltözött, és igyekszik minél kevesebbet összefutni az apjával. Az ő helyében mind így lennénk, hiszen Fito nem hajlandó egyetérteni a fia céljaival. Szerinte fontos lenne, hogy tudjon fegyvert használni, amit a katonaságnál lehet leginkább elsajátítani, Hugot viszont ez eléggé hidegen hagyja.
Fito a mindennapi feszültséget a New York közeli hajtásokra ellátogatva vadászattal küzdi le, vagy egy-egy lövészpályán gyakorol egymagában. Számára abszolút kikapcsolódást jelent egy-egy automata fegyver dübörgése. Ebből kifolyólag mikor nem épp repked valahol a világban, akkor ebbe a magányos sportba öli a pénzét és idejét, így nem sok időt tölt otthon. Habár annak idején Peyton is ezt rótta fel neki a házasságukban, úgy tűnik a második feleségét kevésbé zavarja. Hiszen van pénz, mert a légitársaságok nem szűkmarkúan mérik a pilótáik fizetését, így van miből költeni. Szóval elnézhető, hogy Fito az ideje igen kevés részét tölti otthon.




10 óra 3 perc autóútra az El Paso-i támaszponttól
1 óra 35 perc autóútra San Antoniotól
1 óra 5 perc autóútra a Mexikói-öböltől
2 óra 36 perc autóútra a Mexikói határtól

San Antoniban ismerkedtem meg az első nejemmel, mikor a tiszti főiskolára jártam. Mondhatni első látásra szerelem volt, már ha az annak számít, hogy napi kétszer utasított vissza egy hónapon belül, mire végre el tudtam vinni egy normális étterembe abból a kevés kis pénzből, ami rendelkezésemre állt. Rá egy évre már jegyben jártunk, nem sokkal később pedig az esküvőnk is lezajlott, és beköltöztünk a takaros kis családi házunkba, ami Mathis egyik legutolsó kis utcáján helyezkedett el távol minden féle zajtól az erdő szomszédságában. Mathis egy csendes kisváros volt, új-mexikói lévén korábban sose hallottam róla, bár tulajdonképpen senki nem hallott róla, aki nem a környéken élte le az életét, mint a nejem, Peyton. Nyugodt környék volt, viszonylag mentes a bűnözéstől, de nyilván legalább egy fegyver minden háztartásban volt, hiszen ez mégiscsak Texas.

17:20 körül eltűnt egy négyéves kislány egy családi ház kertjéből. A lány neve Natalie Ramirez. Magassága száz centiméter körüli, és vállig érő rövid barna haja van. Az eltűnésekor feltételezhetően sárga pólót, kék farmernadrágot és sportcipőt viselt.  
Aki látja, kérjük hívja ezt a számot: 1-800-843-5678

Az El Paso-i támaszponton voltam, mikor a lányomnak nyoma veszett. Több száz gyerek tűnik el világszerte napi szinte, de én sose hittem, hogy ez megtörténhet velem vagy a családom bármely tagjával. Rajongásig szerettem a fiam és az ikerlányaim, bármi áron képes lettem volna megvédeni őket. Ezért is ért óriási sokként, mikor a parancsnok hivatott magához azon a füllesztően forró augusztusi napon. A parancsnok csak igen ritka esetekben hívatta magához a tiszteket, így már az irodájához vezető úton egyfajta görcsöt éreztem a gyomromban. Rossz előérzetem volt. Mikor beléptem az ajtón, már láttam az arcán az együttérzést, de nem mertem megkérdezni, hogy ki halt meg. Tisztelegtem, majd miután engedélyt kaptam rá, leültem vele szembe. Csak annyit kérdezett:
- Az ön lánya, Natalie Ramirez? – bólintottam, a pulzusom pedig rohamosan emelkedni kezdett. – A felesége hívott, hogy eltűnt a kislány.
Olyan rettentő görcsöt éreztem a gyomromban, amelyet se előtte se utána soha többé. Szinte fuldokoltam a fájdalomtól, ami össze akarta roppantani a mellkasomat az elkövetkezendő napokban. A parancsnok eltávot adott azonnali hatállyal, és az Amerikai Hadsereg pénzén felszálltam az első San Antonioba tartó repülőgépre. A reptéri kötelező körökkel, a három órás repülőúttal és a további másfél órás autóúttal együtt csak másnap hajnalban értem oda. Azt mondják egy eltűnt személy esetében az első 24 óra a legfontosabb, én pedig a felét lekéstem. A helyszínre érkező rendőrök szerint, akik a hajnali órákban is kutyákkal kerestették Nataliet a szomszédos erdőben, csak elkószált valamerre. Én viszont kizártnak tartottam, ismertem a lányom, és ő nem tett volna ilyet.

2000. 08. 29. - Eltűnt egy négy éves lány a otthonuk hátsó kertjéből Texasban
"Tegnap délután eltűnt egy négyéves kislány a texasi Mathis városában. A rendőrségi közlemény szerint az udvaron játszott, amit csak egy kerítés választ el a szomszédos erdődtől. Az édesanyja -, aki nem értünk el a cikk megjelenéséig-, vette észre, hogy nyoma veszett. A környékbeli lakosok se tudnak többet az estről. Senki nem látta a kis Nataliet."
2000. 09. 03. - Alapítványt hoztak létre Natalie megtalálására
"Az egész országot megrázta a Natalie Ramirezzel történt eset, aki ma hét napja tűnt el. Sokan már nem merik egyedül hagyni a gyerekeiket a hátsó kertben. Miden család együtt érez a Ramirez család fájdalmával. Több adományalap létrejött a keresési folyamat meggyorsítására."
2000. 09. 06. - Talán embercsempészek vitték el Nataliet
"A rendőrség attól tart, hogy a közeli Mexikói határon csempészhették át Nataliet. A határőrök is fokozottan keresik az átlépő autókban a kislányt."
2000. 09. 26. - Több névtelen bejelentő is látta Natalie Ramirezt
"Nyaralók a Mexikói-öbölnél látták Nataliet. A rendőrség fantomképek alapján keresi a lehetséges elkövetőt."
2000. 10. 21. - A szülőknek is köze lehet Natalie halálához
"Talán az anya ölte meg gondatlanságból Nataliet, és el akarta tusolni a gyilkosságot."

Rengeteg cikk jelent meg Natalieről a lapokban az elkövetkező hónapokban. Olyan emberek hívtak fel, akiket évekkel ezelőtt láttam, és mintha csak egyperc hírnévre vágytak volna, kifejezték együttérzésüket. TV-k, újságok kerestek fel, hogy adjak interjút, de képtelen voltam. Mintha folyton elvesztettem volna magamból egy darabot, mikor megláttam a reggeli hírek között a kislányom fotóját. Már nem tudtam mit gondolja, hogy mi lehet az igazság. Féltettem, hogy rossz emberek, rossz dolgokat művelnek vele a védelmem nélkül.  Peytonnal folyamatosan veszekedtünk. Meg voltam róla győződve, hogy az ő gondatlansága miatt történhetett mind ez meg. Egy jó anya nem hagyja egyedül a lányát. Amikor pedig Natalie ikertestvérére, Dakotára néztem, aki a házban volt a nővére eltűnésekor, félelem fogott el. Őt láttam benne. Minden pillanatban síni akartam, de nem lehetett, folyton a kamerák legyeskedtek a házunk körül. Óriási hírverése lett a történetnek.

Kihallgatóttiszt: Látott bármi gyanúsat aznap?
Jamie Duff (szomszéd):Ramirezék mindig is gyanúsak voltak. Olyan kerítésük volt, amin nem lehetett átlátni, mintha valamit rejtegettek. Ennél fogva nem is nagyon láttam be hozzájuk. Reggel láttam a fiúkat felszállni az iskolabuszra. Aznap nem láttam többet belőlük, akkor rohantam át, mikor Peyton állatias sikolyt hallatott fél hat körül.
Kimberly Feig (szomszéd): Nem igazán. A lányom együtt szokott játszani az ikrekkel. Őszintén nem tudom, milyen neveltetést kaptak ezek a lányok. Natalie elég parancsoló volt mindig is, Dakotával egészen ördögiek tudtak viselkedni. Nem csodálkoznék, ha a szülők is ilyenek lennének. Őket nem ismerem igazán, ahogy a környéken senki.

Kihallgatóttiszt: Mit csinált a lánya eltűnésének idején?
Peyton Ginger-Ramirez: Vacsorát főztem. A gyerekek ilyenkor játszani szoktak, nem volt ebben semmi meglepő. Dakotát láttam is bejönni, azt mondta összevesztek Natalievel valami játékon, ez azért nem olyan nagy katasztrófa testvérek között. Még befejeztem gyorsan, amit csináltam, aztán otthagytam a tűzhelyen rotyogni a spagettit, míg kimentem ránézni Nataliere, de nem volt sehol. Próbáltam szólongatni, megnéztem minden rést, ahova elbújhatott, de nem volt sehol. Átugrottam a kis barátnőjükhöz, de ott se volt. Ekkor hívtam a rendőrséget.
Rodolfo Ramirez: Az El Paso támaszponton tartózkodtam.

Kihallgatóttiszt: Köze van bármilyen formában Natalie Ramirez halálához?
Peyton Ginger-Ramirez: Nincs.
Rodolfo Ramirez: Nincs.

Október végén fordult teljes rémálomba a történet. Minket kezdtek gyanúsítani a lányunk halálával, habár a halála is csak feltételezés volt. A közeli szántón ugyanis megtalálta a helyi gazda még szeptemberen a betakarítások után Natalie sárga pólóját, amin vért találtak az elemzők. Borzalmas volt, folyton kihallgatásokra jártunk, és míg mi álltunk a reflektorfényben, addig nem folytatták az emberrablással kapcsolatos nyomozást, így az idő csak telt.

A közös vagyontárgyak közül a mathisi háza és az autó Peyton Gingert illeti. A gyermekek elhelyezésének ügyében a bíróság úgy ítélkezett, hogy Dakota Ramirez felügyeleti jogát az anya, Peyton Ginger kapja, Hugo Ramirez felügyeleti joga pedig az apát, Rodolfo Ramirezt illeti.

A sok feszültség tönkre vágta a házasságom. Képtelenek voltunk megmaradni egymás mellett. Mindketten a másikat hibáztattuk Natalie ügyébe. Ő engem okolt, amiért keveset voltam otthon, és egyedül kellett vigyáznia a gyerekekre. Én őt okoltam, amiért felelőtlenül viselkedett. A válásunk majdnem egy teljes évig húzódott, én ez idő alatt San Antoniban laktam egy albérletbe, mert nem bírtam megmaradni a házunkban. Ha csak épp el kellett mennem a gyerekekért, mert nálam töltötték a hétvégét, már akkor is úgy éreztem, hogy mély sebekről tépem le a heget. A válással kapcsolatos bírósági döntést követően azonban végre örökre elhagyhattam Mathist, aminek energiái teljesen megváltoztak abban a két évben. New Yorkba mentem a húgom után, akinek közvetett segítségével sikerült a fiamat megnyerni a perben. Ebben az évben léptem ki a katonaság légi osztagától, és váltottam az utasszállító repülőgépek világára. Mintha teljesen új életet kezdtem volna.

- Az állam által rám ruházott hatalomnál fogva házastársnak nyilvánítalak titeket. Megcsókolhatod a menyasszonyt – pillantott rám a házasságkötő órás mosollyal arcán.

Kételkedtem, tizenhárom év után is fájt a szívem, és még visszhangzott a fülemben a válási tárgyalás. A fiamra pillantottam, aki megvetve állt a hátam mögött, mint a tanúm. Az évek őt is megfogták. Mindössze tíz éves volt, mikor New Yorkba költöztünk, ma pedig 23 éves, felnőtt férfiként állt mellettem. Azt kérdeztem magamtól, hogy biztos vagyok-e benne, hogy biztos vagyok-e abban, hogy el akarok venni egy több mint 10 évvel fiatalabb nőt. Előrről akarok mindent kezdeni? Eszembe jutott Natalie, akinek arcát örökre az emlékembe véstem, eszembe jutott Dakota akit pont tizenhárom éve nem láttam. Eszembe jutott Peyton, és hogy miképp ellenkezett az első randavúnk előtt. Eszembe jutott, hogy mennyire magányos vagyok, ahogy az is eszembe jutott, hogy az üresség már sose szűnik meg.
Megcsókoltam immáron a feleségem, aki mindig is csak a második lesz.