Pár személyes elvárás a munkakörében:
- segítőkészség,
- türelem,
- hozzáértés,
- jó kommunikáció,
- problémamegoldás.
Nem mindegyik sül el úgy, ahogy kell, de szerencse, hogy a harmadik dolognál továbbadhatom az ügyet más területnek a bankon belül az adott problémával.

Ahogy ő látja magát, és mindent megpróbál a munkája során:
Segítőkész és türelmes vagyok, de néha kiakadok az emberektől, olyankor azt érzem, messze estem a fától, azaz jelen esetben ez a munka olykor-olykor nem nekem való. Szívesen beleordítanék mások arcába, vagy kiröhögném őket, vagy egyeseknél a 'bal felütés, jobb horog, jobb egyenes' fajta kézmozdulatot alkalmaznám legnagyobb örömmel. Ezekben már hozzáértéssel fordulhatnék az ügyfelek felé. Szeretek beszélgetni, nincsenek tabuk előttem, viszonylag ezekhez képest visszafogottan tudok lefolytatni egy beszélgetést. Megállom a hivatalos kommunikáció alatt, hogy ne másra figyeljek, ne vesszek el a panasz áradatú infókban, valamint ne bunkó és mogorva módon válaszoljak, akár személyesen, akár e-mailben, akár telefonban.

Önéletrajzban fel nem lelhető részletek:
- Majdnem elütött egy autó a zebrán az iskolától nem messze még Philadelphiában tizenkét éves koromban. Bátyám, Stephen mentett meg engem. Igazi hős.
- Biomérnök szakra kezdtem járni az egyetemen, de sosem fejeztem be, és már nem is fogom.
- Nem mindenki tudja rólam, hogy nőket is szeretem, nemcsak a férfiakat, bár úgy igazi és hosszú párkapcsolatom csak férfiakkal volt.
- Későbbiekben szeretnék családot, gyerekeket, de jelenleg még eszem ágában sincs megállapodni.
- Szeretem a pink, a lila, a kék és a zöld árnyalatait. Nincs olyan szín, amit ne szeretnék, de azért sosem vennék fel például egyszerre narancssárgát meg pinket, túlságosan rossz kompozíció szerintem.
- Egy évvel ezelőttig lakótársa voltam egy egy csajnak, akitől fel tudtam volna robbanni. Kitől ne tudnék, ha felidegesítené a nyugodt életemet? A lényeg az, hogy végre egy pici lakást tudok bérelni magamnak viszonylag jó áron.
- Nagyon imádom az állatokat, ezért is látogatok el városszerte menhelyekre, ahol kutyusok és cicusok élnek. Mindig viszek némi ételt nekik. Egyelőre nem szeretnék örökbe fogadni, de gondolatban már elképzeltem ezt a jótettet.
- Szeretek még fotózni, a céges rendezvények állandó fotósa vagyok, de máshová is szívesen elmegyek.


Ma mindenki mennyire fel van pörögve valami oknál fogva. Az egyik pasi engem akar bepanaszolni az fiókvezetőnél, merthogy egyáltalán nem odaillő szavakkal illettem, pedig aztán nagyon rendesen megválaszoltam mindent, még meg is adtam a kolléganőm nevét, aki a bankszámlák problémáival foglalkozik. Jó, lehet indulatosan mondtam ki pár szót, viszont az ügyfél is egészen morci volt velem.
- Jó napot kívánok, Agatha Chandler vagyok, a postám között volt egy más Mrs. Chandler banktól érkezett papírja, nem bontottam fel, mert nem az enyém. Akarom tudni, hogy miért hozzám érkezik ez? Elvigyem magukhoz, vagy személyesen elvigyem annak a Mrs. Chandlernek? - most jut eszembe, ma csütörtök van, és a csütörtök délután két óra az automatikusan azt jelenti, hogy Mrs. Chandler, aki hetvennyolcadik évében jár, felhív minket.
Kicsit szenilis, mert inkább a lelkisegély-szolgálatot zavarhatná, de jobb, mintha a 911-et hívogatná ezerszer. Jó, a legutóbb igazi problémája volt. Igazi. Banki átutalásos. Nem ért nagyon az újdonságokhoz.
- Jó napot, Mrs. Chandler, utánanézünk, és elintézzük, hogy a továbbiakban ne legyen ez így. Rendben? Viszonthallásra! - veszem le a headset-et, aztán pedig nyújtózkodni és ásítozni kezdek.
Tartok egy kis cappucino-szünetet, lassan vége a munkaidőnek, de addig még biztosan fog valaki engem zaklatni. Az kis konyharészlegünkbe készítettem a cappucinot, amikor hallom, hogy valaki bosszankodik a szomszéd szobából.
- Ugye nem mondod, hogy te abban a szemetesben guberálsz valamit? - eléggé pesszimista vagyok mostanában, ilyenkor meg tényleg nem tudok mit elképzelni. - Vagy csak... beledobtál valamit, amit nem akartál? - keverem a cappucinomba tett három cukrot, közben szemeim forgatom immár, mert bár nem nagy az a kuka, de egy biztos, nem fogom felajánlani a pénztáros kollégának a segítségemet, nem mintha amúgy bárkinek beadnám a derekam az efféle munkában.
- Mi van, hercegnő lettél hirtelen vagy mi van veled, Clea? - kérdezte úgy, hogy közben megtalálta, amit akart, vagy mégsem, mert visszadobta.
- Mit keresel amúgy? Nem lehet újra megírni, kinyomtatni, megvenni valahol? - belehuppanok a forgószékbe, ami ebbe a kis hátsó irodába van, a fiókvezető irodája mellett.
- A gyűrűmet keresem, a feleségem megöl, ha nem lesz rajtam az este! - most már felkeltette az érdeklődésem, de még mindig nem úgy, ahogy számítana rá.
- Minek vetted le? Hol vetted le? Itt? Vagy máshol? - beindult a detektíves énem.
- Reggel még rajtam volt, aztán délben levettem, behoztam ide, mert nem is tudom már miért - ajjaj, lehet, hogy tetszett neki egy csini ügyfél, és nem akarta, hogy lássa rajta azt a kicseszett gyűrűt.
- Kérdezd meg a takarítót, hogy nem látta -e, mert most óránként fertőtlenítenek - nyugtatóan akartam ráhatni, de szerintem nem volt ez annyira hatásos most. - Most én visszamegyek az ügyfélszolgálati irodába, értesíts, ha megtaláltad! - kicsit bunkó lehetek amiatt, mert nem segítek keresgélni, de egy gúnyos mosoly mellett puszit dobtam neki.