"Tudod, hogy én soha nem szólnék bele az életedbe, de...”
Ez a mondat, szinte minden nagyobb döntésem hozadéka. Mindig ott van az a de. Mint fegyver, amit anyám, minden alkalommal bevett, mint egy kommandós a kereszttűzben. Minden ilyen beszélgetés alkalmával, édesanyám drámától túl fűtve, próbálja navigálni az életemet. Megmondja amit meg kell, majd megpaskolja az arcomat, miközben a tekintetében visszaköszön az a jó öreg: Annyi mindent nem tudsz még..
“Ebben aztán ki nem mész az utcára..”
Bölcs mondás, egy előrelátó, oltalmazó apa szájából. Aki szerint minden sarkon, sőt tovább megyek, az egész világon, azt várják, hogy Helena Darhower kilépjen az utcára, és akkor uccu neki. Az persze már más kérdés, hogy ez mennyiben reális elgondolás.
“Menj csak előre!” Skacok! Tudom, ez udvarias gesztus, de attól még a kollektív segg bámulás bunkósságnak számít.
“Lena, ez nem jó ötlet!” Talán így akarnak védelmezni, vagy csak jelezni szeretnék, hogy általában az ötleteim zöme rosszul sül el. Nos, valójában a barátaim nem járnak messze az igazságtól, hisz eddig egy kezemen meg tudom számolni, hogy mikor is sikerült valami ténylegesen a terveim szerint.
A hozzám közelálló emberek jól tudják, hogy amit én a fejembe veszek, azt többnyire véghez is viszem. Még ha az odavezető úton, számomra is világossá válik, hogy rossz ötlet. Egyértelműen, én nőttem k magam a családban, egy olyan személlyé, akit túlféltenek. Valamikor azt hiszem jogosan, hisz gyakorta vagyok naiv, a hajthatatlanságom mellett. Nem mondanám magam vezér egyéniségnek, de birkának sem, aki követi a többieket.
- Egészen sokrétű vallomás ez Lena, ez már haladás.- elismerően bólint a velem szembetűnő ő, akinek szándékában áll helyre rakni a bennem eltörött dolgokat. Nem én fogalmaztam így, hanem ő. - Köszönöm..azt hiszem.- válaszolok zavartan, mert még mindig nem szoktam meg a helyzetet, és szívesebben nyúlnék a doboz cigi után, ami a táskámban lapul, minthogy ezzel a túlságosan is kedélyes nővel osszam meg az életem egy részét.
Múlt
- Ez zártkörű rendezvény!- Jelenti ki a fölém magasodó pasas, akinek valószínű halványlila gőze sincs arról, hogy nem poénból szorongatom a karajaimban tartott hatalmas Kála csokrot. - Igen tudok róla.- jegyzem meg, egy apró nyögéssel, mert már alig bírom tartani a kezeimet a csokor körül. Fel kéne díszítenem mindent, mire a család ideér, de ez egészen nehéz, ha a testőr túlontúl komolyan veszi a munkáját. - Egy esküvő. Én pedig a dekoratőr vagyok.- Folytatom tovább hátha leesik neki, mit akarok felé sugallni. - Zártkörű.- Úgy nézz ki, válaszai rövidségével, a türelme is fogytán. Legalábbis a nyakán kidagadó ér, erre enged következtetni. De még mindig nem értem, hogy Ő mit nem ért, és hogy miért nem tud csak úgy beengedni. Mikor egyértelműen tudtára adtam, hogy jogosult vagyok a belépésre, és nem egy önjelölt terrorista. - Figyelj már zárkörükém, az én ugyan nem akarlak akadályozni a munkádban. De te akadályozod az enyémet, és kezdek kicsúszni az időből. Szóval lennél olyan kedves, és arrébb állnál, hogy végre bemehessek, és elkezdjem a díszítést.- Ha így haladunk, itt fognak elhervadni a kezemben a virágok, és még mennyi van a furgonban. - Mi folyik itt?- Ismerős hang üti meg a fülemet, Jean az esküvőszervező, nem csak eszeveszett drága volt, de ahogy az a nagy könyvben meg van írva: Francia, és meleg. És olyan darázsderékkal rendelkezett, amit minden nő megirigyelne. Köztük én is. Persze, ez könnyebb lenne, ha nem ennék meg naponta egy táblacsokit. De mivel nem fenyeget az a veszély, hogy bárki elhagyjon, mivel nincs senkim, így könnyebben számoltam el a lelkiismeretemmel, ami gyakorlatilag a bűntársam is volt egyben, és fogta a kezemet, míg én a lehető egészségtelenebb kajákat magamba tömöm. - Az folyik, hogy nem engednek be.- vakkantok a virágok mögül, és próbálok kikukkantani a virágkompozíció közül. - Lena?- Ejti ki akcentussal a nevemet, és eltúlzott nyájassággal. - Nem, egy 160 centis virágcsokor, aminek karjai és lábai nőttek. - jegyzem meg nevetve. -Ó ó, drágám.- közelít felém, majd két puszit nyom az arcomra. Miután rájövök, hogy esze ágában sincs kivenni a virágokat a kezemből, igazgatni kezdem a csokor díszítőelemeit. - Nagyon örülök neked, de bemehetnék végre? Annyira nem nehezek, csak azért mégsem a legkényelmesebb pozíció itt ácsorogni. -De miért nem jöttél eddig be? Most komolyan?
Munkám végeztével, igyekeztem elkerülni, hogy Jean barátomba botoljak. Remek szakember volt, de amennyit beszélt, az néha könyörtelen volt. Akárkivel megtalálta a közös hangot, még ha a beszélgetőpartnere nem is így vélekedett róla. Olyan volt, akár egy marcipánmázba borított terapeuta. Órákat tudott zengeni arról, hogy milyen fontos az ő munkája, és hogy mennyi ember életét teszi jobbá. Ehhez kétség sem fért, hisz nem egy esküvő fűződik a nevéhez, ami az ő kezei alatt került címlapra. -Kedvesem ! Úgy tűnk ezt nem úszom meg. - Hát nem is maradsz? Legalább a tortát megvárhatnád, tudom mennyire szereted a hasad, ha édességről van szó.- vigyorodik l, én pedig csak egy erőltettet vigyorral nézek rá. - Nem, nem is tudom kink az esküvője, és még van egy pár elintézetlen dolgom. Kamu, nem siettem sehova, de jobbnak láttam, ha haza megyek. - Óó..hát ezt amúgy nem szabadna elmondanom, de..- bizalmaskodó hangnem már rosszat sejtett, és valójában nem is akartam tudni mit akar mondani. Mert a megrendelőim inkognitóban akartak maradni, én pedig tiszteletben tartottam a döntésüket. És azt tettem, egy ilyen felkínálkozó helyzetben, amit minden felnőtt nő. Elementem, még mielőtt bármit mondhatott volna.
A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.
Bármerre mész, úgy gondolom mindenkinek akadnak majd feléd kéretlen jó tanácsai, gondolván, hogy ők úgyis többet tudnak mindent nálad is. De a nap végén rá kell jönnöd, hogy ez a te életed és a meghozott döntéseid következményeivel neked kell majd számolnod. Viszont úgy gondolom csak azokból képes tanulni az ember fia-lánya, amelyet egyszer már elkövetett. A szülőktől, - mármint a normális fajtáktól, - teljesen egészséges egy kis félelem a lányukkal kapcsolatban, ha kimerészkedik a külvilágba, de egy idő után muszáj egy kis teret is hagyni, hogy minél inkább feszegesse a korlátait. Felfedezze az élet adta lehetőségeket, rájöjjön, hogy ki ő és mit is akar valójában. Mert minél tovább tartanak valakit egy buborékban, annál félelmetesebb lesz neki, ha egyszer az a védőburok hirtelenjében megsemmisül. Neked úgy látom sikerült már kompromisszumot kötnöd magaddal. Félelem nélkül vágsz bele a dolgokba és bár megtervezed azok minden részletét, általában a környezetedben élők előszeretettel tesznek majd arról, hogy ezt keresztülhúzzák. Ettől még nem lesz a terved teljesen kudarc, csak mindig akadnak emberek, akiknek muszáj beleütniük az orrukat mások dolgába, amíg valaki be nem töri nekik. Teljesen hozzád illő foglalkozást választottál. Annyira eltudtalak képzelni azzal a hatalmas virágcsokorral, ahogyan próbálsz meggyőzni egy még hatalmasabb embert arról, hogy neked ha ő idegességében padlót fog, akkor is odabent a helyed. Mint mondtam, mindig lesznek emberek, akik az utadba állnak a terveidnél, de te olyan lány vagy, aki kétlem, hogy ennyire könnyedén feladná majd. Addig is mutasd meg mindenkinek a továbbiakban is, hogy te a végletekig elmész, ha a terveid megvalósításáról van szó és egy percig se hagyd, hogy bárki is elnyomja az igazi énedet, hiszen csak így fedezheted fel mindazokat a különlegességeket és bosszúságokat egyaránt, amit az élet kínál számodra.
Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!
Kezdőlap
