Hogy én ki vagyok? Erre könnyű válaszolni. Tekints most el az előítéletektől, mondván, hogy nem vagy homofób és nem általánosítasz, aztán görgess vissza az elmédben és mondd ki azokat a szavakat amik először eszedbe jutnak egy fiatal homoszexuális férfiról, aki divattal foglalkozik és úgy néz ki, mint egy kamasz a pubertáskor közepén.
3 szó drágám: pénz, szex és ruha. Ja és természetesen jókora alkohol, de ezt magamnak is megszerzem, édes. Független egyéniség vagyok, csak szeretem ha támogatnak.
Röviden és tömören, ha mindezt birtoklod, már a tiéd vagyok; a döntés viszont a te kezedben van, megtartasz-e.
Nem egyébként, nem kell azt hinned, hogy azonnal ismersz, csak azért, mert úgy nézek ki, mintha számomra minden nap Pride felvonulás lenne. Nem látod azt a színskálát ami bennem rejlik és nem is fogod amíg meg nem érdemled, hogy igazán közelebbről megismerhess. De azért úgy gondolom, röviden elmondhatom milyen is vagyok. Nem árt első randi előtt az első benyomás.
Nem tartom magamat egy túl komoly, koraérett férfinek. Szeretném kihasználni a hátralévő éveket amiket még a fiatalkoromhoz köthetek, hiszen így is rám jön néha a sírás, ha belegondolok, hogy nem lesz mindig ilyen szép a frizurám, vagy nem lesz ennyire sima az arcom, mint most.
Az emberek vicces, gyerekes egyéniségnek ismernek, aki mindenen képes nevetni és másokat nevetésre késztetni. Ha egyszer hallanád milyen hangot adok ki röhögés közbe, elhiheted, te is hamar jó kedvre derülnél. Utálom a szomorúságot és a bánatot, így mindenemmel azon vagyok, hogy a körülöttem levő emberek is boldogok legyenek. Persze ha a színfalak mögé látna a társaság, megváltozna a véleményük rólam. Nekem is vannak gyenge pontjaim, az én falaimat is le lehet rombolni, ahogy az önbizalmam sincs mindig a csúcspontján úgy, mint ahogy mutatom. Emberből vagyok, hús, csontok és izmok, semmi más... na jó, ez butaság, mind tudjuk, hogy én sokkal több vagyok ennél.
Sokan mondják, hogy nagyon nehezen tudom kontrollálni az érzéseimet és sokszor hatalmába kerít a méreg vagy az irigység. Én nem értek egyet velük, de napról napra megkapni ezt úgy hiszem rávett arra, hogy elgondolkozzak a szavaikon. Nem tudom, az én időmben teljesen természetesnek számított, hogy ha valaki önbecsülését megcsonkították véres bosszú következett. Nekem ne mondja senki, hogy természetes dolog, hogy ha valaki elveszi az anyagmintáim, csak úgy megússza mindenféle büntetés nélkül. És ha nyoma marad az arcán? Akkor mi történik? Majd kiheveri.
Azt hiszik a sztereotipikus meleg divattervező tanoncot úgy lehet dobálni és rázni, mint a rongyot, ahogy csak akarják. Hát édesem fel kell, hogy világosítsalak: Nem mindennapi homokossal állsz szemben és jobb lesz, ha vigyázol magadra. Nem engedem, hogy elnyomjanak, ahogy azt sem, ha lejjebb kell vennem a hangomat, mikor megakarom osztani a gondolataim. Én én vagyok, arra születtem, hogy kimondjam, amit kiakarok és ne engedjem, hogy bárki leharcoljon a trónomról, amit évek során értem el. Most még a dolgok magaslatán állok, de ha szembe találkozom veled drága és esetleg megpróbálnál letaszítani, te is hozzáadsz majd a magaslati ponthoz pár centit, ahogy a hátadat taposom.
Nem vagyok egy rossz ember. Szeretek szeretni és gondoskodni másokról, legyen szó barátokról vagy akár a szerelemről. Lehetek a bújós cicád, de lehetek a tigris is, aki megkarmol, ha megbántod. Nem engedem, hogy legyűrjenek, nem engedem, hogy megbántsanak, de legfőképp egyáltalán nem engedem, hogy bárki is az utamba álljon, vagy a bizalmamba férkőzzön és utána eláruljon. Jó szűrőkém van szívem ,amivel tökéletesen látom, rossz vagy jó ember vagy-e, ha pedig az első, ne reménykedj benne, hogy többet kapsz tőlem egy szimpla köszönőviszonynál. Az emberek között érzem jól magam, de azért azt tegyük hozzá, hogy csakis úgy, ha enyém a rivaldafény és én osztom a legnagyobb poénokat. Előbbre helyezem magam másoknál, ami néha rosszul tud kijönni, de így jutottam el oda, ahol most vagyok. Mit tegyek ha egyszer ilyen hibátlanul jöttem a világra?
Önzőn, mocskosan, de New York egyik legnagyobb divatszalonjában dolgozhatok egy olyan ember gyakornokaként, akire kiskoromtól kezdve példaképként nézek.
Szóval lényeg a lényeg, tapadjon a bélyeg. Nem egyébként, vicctől függetlenül örülök, hogy megismerhettelek. Amúgy hogy hívnak?

Nem tudom ismered-e még azt az ősi szabályt, hogy hozzám hasonlóakat nem kérdezünk a múltjáról. Sebeket és hegeket nem illik felszakítani senkiben, ahogy azt se értem, miért nem a jelenben élünk, a jövőről gondolkodunk, a múltat pedig hagyjuk a fenébe. Na mindegy, ha már ennyire kíváncsi vagy, adj egy pohár bort és talán még beszélek is.
Sose voltam az az elkényeztetett gyerek. Nem éltünk jó körülmények között a szüleimmel, hiszen anyukám varrónő volt, apukám pedig egyszerű munkás, akinek annyi dolga volt, hogy szót fogad a feletteseinek. Mindig is sajnáltam apámat, hiszen tudtam mennyi minden rejlik benne és mennyire lejjebb adott annál, amit elvárhatna magától. Senki sem tudja, de diplomás férfi volt. Mérnök lehetett volna. Viszont úgy érezte kevés hozzá, hogy nem eléggé tehetséges és inkább a könnyebb utat választotta. Ő tanított meg arra, hogy kitartó legyek és küzdjek az álmaimért. Sosem akartam úgy végezni, mint ő.
Na de mindegy, el is tértem a témától, ne haragudj, csak az alkohol csacsogást okoz nálam. Szóval, hogy visszatérjünk, nem igazán voltunk gazdagok. Megéltünk úgy, mint bárki más a mi helyzetünkben, de kellett nélkülöznünk a rosszabb napokon. Anyukámnak én voltam az egyetlen reménysége akiről azt hitte majd kimenti a családot a szegénységből és felemel mindannyiunkat a csúcsra. Jogászt szeretett volna belőlem csinálni, éveken keresztül külön jártam nyelvtanárhoz és történelmet is emelt szinten tanultam egy bizonyos Mr. Salamon nevezetű negyvenes férfi társaságában, akiről sok mindent tudnék mesélni, kezdve, hogy ő ébresztett rá, nem a nőkhöz vonzódom. De ez egy teljesen másik mese, bébi, szóval egyelőre hagyjuk. Talán egy második pohár bor ezt is kihozza belőlem, de ez csak egy apró kis tipp volt.
Jogásznak tanultam egészen odáig, amíg meg nem láttam a divatműsorokat. Egyszerűen megragadtak, csak divatról olvastam, csak divatot néztem és néhány divatbemutatóra még én is beszöktem, hogy láthassam élőbe is azt az eufóriát okozó valamit, ami számomra olyan volt, akárcsak másnál a kábítószer. Ha a divattal foglalkoztam, ha ruhákat szabtam vagy rajzoltam, úgy éreztem szabad lehetek.
De mind tudjuk, hogy az akkori világ nem az elfogadásról szólt. Nem hangoztatta minden, hogy fogadjuk el a melegeket, éljünk a lehetőségekkel, "Be Yourself!" meg a hasonló gagyi feliratok, amiket még a legeldugottabb butikban is megtalálsz. Nem szívem, nekem ki kellett harcolnom a tiszteletet, ki kellett harcolnom, hogy ne úgy menjek haza minden este, mint egy félholt, monoklikkal a szememen, felsebzett testtel. Olyan arcom van, amit jobban szeretnék megtartani és nem elveszteni egy buta verekedés miatt, így mindig arra törekedtem, hogy ne ingereljem a társadalmat a létezésemmel. Habár néha bohókás pillanataimban szándékosan vonultam végig szoknyákban az utcán, hogy feldühítsem az elutasító embereket, de ezeket inkább elfelejteném ahelyett, hogy dicsekedjek velük.
A családom nem állt jól ehhez az egészhez. Mindketten kötött nézetekkel rendelkeztek, erősen vallásosak voltak így eltudod képzelni mit kaptam mikor rájöttek, hogy a kicsi fiuk sose fogja megkérni egy lány kezét és gyerekei sem lesznek. Legalábbis nem úgy, ahogy ők hiszik.
Nagyon sokáig nem beszéltek velem. Ez akkor már nem jelentett problémát, mivel elég hamar elhagytam a családi fészket és saját albérletet vettem, amit diákhitelből fizettem. Viszont elhiheted, hogy nagy törést okozott bennem a csend. A zajtalanság.
Másfél év telt el, mikor édesanyám először felhívott, hogy szeretnék-e átmenni hozzájuk ebédre. Utána lassan, fokozatosan, de újból felépítettünk egy pozitív, mély kapcsolatot kettőnk között. Édesapám viszont azóta is neheztel rám. Keveset beszél, hallgatag lett, sosem kérdez, csak bólogat. De már megszoktam, nem is próbálkozom változtatni rajta.
Szóval ez vagyok én. Legalábbis, ez annyi, amennyit tudhatsz rólam. Remélem nem ijesztettelek el ezzel a folyamatos csacsogással és még mindig szeretnél közelebb kerülni hozzám.
Na akkor szerintem indulhatunk is. Elég bőbeszédű vagyok, szóval ha valamikor is szeretnél megszólalni, csak verj rá egyet a nyakamra, és ígérem csendben maradok. Na szóval, én amúgy szeretem az indiai kaját is, de ha neked ez nem tartozik bele az ízlésedbe, ehetünk olaszt is, mert a pizza is nagy kedvenc..