Jellem
Mikor egyedül van otthon, állandóan új recepteket próbál ki. Szenvedélye a főzés, csak éppen nem tudja, hogyan is működik, így általában az a vége a próbálkozásainak, hogy pizzát vagy ázsiai kaját rendel.
Inkább kávét iszik, nem pedig teát. Ha tehetné, éjt-nappalá téve ténykedne, és sosem tartana szünetet.
Nagyon szereti a mostohatestvérét. Mikor New York-ba ment, sosem gondolta volna, hogy valaha is szeretni tudna egy olyan szentet, mint Cedric, de soha ne mondd, hogy soha, nemdebár?
Hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra.
You are wrong! a kedvenc mondata. Ha egy nap alatt nem hallod legalább hatszor, akkor valami baj van a sráccal.
Utcafesztiválokon is sokszor járt már. Kedvencei azok, amikor egy csinos lány is szerepel a bandában.
Kissé naív. Mindenkiben elsőre megbízik, és nem fél megszólítani vadidegeneket sem.
Arrogáns kissé, ha nagyon felhúzzák. Egyetemen mindenképpen ügyel rá, hogy ez ne történjen meg.
Roppantul nem bírja az egyedüllétet. Csak azért költözött el otthonról, hogy megmutassa, neki nincs szüksége segítségre. Az egyedüllétből fakadóan sokat beszél magában. Főleg szitkozódik.
Orgona a kedvenc virága. Bármikor le lehet venni őt a lábáról vele.
Nagyon extrovertált típus. Szereti a jó társaságot, és nem veti meg az alkoholt. Sokszor jár el ide-oda, legyen szó akár egy közös sétáról, moziról, vagy csak egy esti sörről a haverjaival.
Cicamenhelyre indult, de valamiért a kutyáknál kötött ki. Most egy gyönyörű pomerániai keverék gazdája.
Utálja, ha valaki nem ad neki igazat. Akkor is a maga igazát fogja bizonygatni, ha ő is pontosan tudja, hogy téved. Nagyon szeret csipkelődni, és veszekedni. Általában addig húzza a dolgot, amíg a másik fel nem adja, és igazat nem ad neki.
Levendula a kedvenc színe.
Lobbanékony természete van, mikor kicsit spicces, vagy amikor teljesen részeg.
Inkább bárokban található meg. Nem szeret annyira klubbokba járni. Attól nem fél, hogy esetleg összefut egy diákjával, mert úgy érzi, elég jóképű és fiatal ahhoz, hogy egy mosoly erejéig levegye a lányokat a lábukról. Mi a legrosszabb? Többet hajtanak majd, hogy felhívják a figyelmet magukra.
Gazdag családból származik, és ő erről eddig nem is tudott. Viszont a pénz nem szállt a fejébe. Egyenlőre.
Attól függetlenül, hogy néha arrogáns is tud lenni, a legtöbb esetben ezt egy bűbájos mosollyal próbálja meg elfedni. De ha rángatózik a szája széle, akkor tudd: nagy bajban vagy.
Nem hiányzik neki Dél-Korea. Amerikát sokkal izgalmasabbnak találja, és itt sokkal többször járt nála a szerencse. Itt igazi családra talált.
Múlt
Kicsit zűrös a múltam. No itt nem arra gondolok, hogy kiraboltam öt bankot, háromszor ültem már sitten és szabadidőmben pénzt hamisítok. Inkább a teljes katyvasz miatt hívnám zűrösnek.
Kezdjük ott, hogy van egy teljes értékű, amerikai, fehér apám és ott van a koreai anyám. Egy hónapra voltak hivatalosak a szüleim Amerikában, mikor anyám épp terhes volt velem. Kiszámolták, hogy mikor kell visszarepülniük, hogy anyám majd Dél-Koreában hozhasson világra.
Na most a drága édesanyám úgy szokta mesélni ezt a történetet, hogy a szemét apám direkt félreszámoltatta vele a napokat, hogy biztosan az Egyesült Államokban születhessek meg. Őszintén szólva arról most vitatkozhatnánk, hogy ebből vajon mennyi is igaz, és hogy ha mégis igaz, akkor ki volt az okosabb. Összességében kifejezetten örülök, hogy New York-ban születtem és megkaptam az amerikai állampolgárságot, tekintetbe véve, hogy apám amerikai volt.
Az első emlékem nagyjából négy éves koromból származik, apa akkor már nem volt velünk. Nem tudom, hogy miért mentek szét az anyámmal, sokszor kérdeztem, de sosem kaptam választ. A hatodik pofon után pedig megtanultam, hogy jobb, ha befogom a szám.
Anya sosem volt olyan jó hozzám, mint ahogyan azt egy anyától el lehetett várni. Főzni nem nagyon szokott, pedig tudott ám. Nem volt pénzünk bejárónőre, de bébiszitterre sem, így anya inkább minden nap hagyott kint egy kis lóvét - amit valószínűleg előző este keresett meg - amiből tudtam magamnak valami kaját venni. Hogy mi is volt anyám foglalkozása? Őszintén szólva halvány fogalmam sincs. Kora este elment, és hajnalban esett haza. Sosem kérdeztem, hogy hol jár ilyenkor, bár azért van fogalmam róla, hogy mégis mit kezdhetett magával.
Középiskola után ahelyett, hogy abban bíztam, hogy anyám még mindig ellát majd kajával, inkább nekiálltam valami munka után nézni. Mivel az angolom elég jó volt (Anya azt mondja, hogy apa ragaszkodott hozzá, hogy beszéljem az ő anyanyelvét is, aztán angol-koreai kéttannyelvű iskolába adtak be.), ezért relatíve könnyebben megszereztem egy nyelvtanári munkát egy kisebb cégnél.
Mindig is jó volt a beszélőkém, így nekiálltam más helyekre beadni a jelentkezésemet. Elsőre mindenhonnan elküldtek, mondván, túl fiatal vagyok. Nem hibáztattam őket, de egy év múlva megint megpróbálkoztam. Addigra a környékünkön már volt pár iskola, akik hallották a nevemet. Általában úgy ismertek meg, mint a tanárt, aki miatt a gyerek nem bukott meg angolból. Nos, segítek, ahol tudok.
Először egy középiskola fogadta el a jelentkezésemet, ahol majd' egy évet húztam le. Nagyon kedvesek voltak hozzám, de akkor elgondolkoztam, hogy milyen lehetne saját nyelviskolát nyitni. Azonban gyorsan rá kellett jönnöm, hogy papírok és egyetemi diploma nélkül vajmi kevés esélyem van a dologra. Szerencsére nem voltam hülye gyerek, és nagyon jó pontokkal fejeztem be a középiskolát, így a tanítási múltammal együtt felvettek egy három éves duál tanár-képzésre, ami azt jelentette, hogy a saját országomban és a duál-képzésben részt vevő partneregyetem is tanultam; és a képzés végén két állam által is elismert diplomám volt. A partneregyetem tulajdonképpen Los Angelesben volt, így van egy koreai és egy amerikai tanárdiplomám is.
Az első rendes, diploma utáni munkahelyemet három hónappal ezelőtt szereztem, hogy azon a bizonyos reggelen egy levél várt a konyhaasztalon...
Fiam!
Emlékszel Trần Thị Mai Loan-ra? Meséltem neked, hogy azt ígérte, elvisz engem ebből a porfészekből. Azt hittem, téged is szívesen befogad, de azt mondta, nem akarja más gyerekét nevelni. Így egymagam mentem vele. Mikor te felébredsz, én már egy Vietnámba tartó repülőn fogok ülni. A levél alatti borítékban találsz egy repülőjegyet New Yorkba, a maradék pénzemet és egy címet is. Az apád lakik a címen. Ne aggódj, tegnap betelefonáltam és felmondtam helyetted. Megmondtam a munkahelyednek, hogy Amerikába költözöl.
Hidd el, így lesz a legjobb.
Anya
U.I.: Az apád gazdagKikerekedett szemekkel tartottam a kezemben a levelet. Kibontottam a borítékot, és valóban: egy egyirányú repülőjegy volt benne a ma délutáni gépre, ami először Los Angelesbe, majd New Yorkba szólt. Ezen kívül egy csomó amerikai pénz, és egy cetli az apám címével.
Apa...Annyi éven át hiába próbáltam bármit is megtudni róla. Annyi éven át anyámmal egy lyukban éltünk, és az ő pénzéből, 18 éves koromig a segélyekből, később meg az én szerény fizetésemből éltünk. Bosszantott, hogy azt írta, felmondott helyettem. Először is, mert azt a munkát sok meló árán szereztem meg. De sajnos itt Koreában nem úgy működnek a dolgok, hogy ha felmondasz, akkor egy rövid történettel vissza is vesznek. Az a munkám elúszott. Megtippelem, azzal, hogy a repjegy a mai napra szól, anyám durván mondhatott fel helyettem, ha nem hívtak fel, vagy kértek meg, hogy fáradjak be aláírni a felmondási papírjaimat. Félek, alá vannak már írva, csak nem általam.
Ez csupán annyit jelentett, hogy a nehezen megszerzett rangomnak annyi, munkám sincs, és tekintetbe véve, hogy munka nélkül ki fognak rúgni a lakásból, lassan semmi sem lesz a fejem felett.
Szóval csak egy lehetőségem maradt...
El kell mennem Amerikába, és bízni benne, hogy apám nem fog kidobni.Szerencsére nem volt sok holmim. A legtöbb dolog, amihez ragaszkodtam, belefért három nagyobb bőröndbe. Ez soknak hangzik, de végleg magam mögött hagyom ezt a helyet. Kitaxiztam a reptérre, majd hamarosan azon kaptam magam, hogy a harmadik bőröndömet veszem le a futószalagról New Yorkban.
Ismét taxiba ültem, majd mikor kiszálltam az autóból, megkérdeztem a sofőrt, miközben pakolta ki a holmimat, hogy nem tévesztette el a címet? Rázta a fejét, hogy biztosan nem. Nekem meg csak leesett az állam. Egy manhattani luxusépület előtt álltam. Mikor beléptem az ajtón, a portás rögtön megkérdezte, mi járatban vagyok. Megmondtam neki, hogy kihez jöttem, mire ő elkérte az útlevelemet. Mikor megállapította, hogy valóban az vagyok, akinek mondom magam, felengedett a felső szintek egyikére. Azt mondta, a holmimat felviszik utánam. Mikor erősködni kezdtem, hogy igazán nem szükséges, akkor egy srác fogta magát, felpakolta a cuccaimat egy hordozóra, majd eltűnt a személyzeti felvonóban.
Mit volt mit tenni, én is felmentem arra a szintre, ahova hivatott voltam. A bőröndjeim az ajtó mellett álltak, mire odaértem. Becsöngettem, majd egy rövid idő után egy tizenéves kamasz nyitott ajtót.
- Segíthetek? - kérdezte angolul. Ránézésre akár koreai is lehetett volna a srác, de inkább biztosra mentem.
- Min-Hyuk Aron Culligan vagyok. Ha minden igaz, itt lakik az apám.Mint kiderül, valóban ott lakott. Nekem pedig pont a mostohatestvéremmel sikerült első körben összefutnom.
Mikor elmondtam az apámnak, hogy ki vagyok, először habozott, majd odajött és megölelt. Azt mondta, hogy azt hitte, sosem láthat többé, ugyanis az anyám bírósági végzést kért, hogy távol tartsa őt tőlem. Apa szerint anya megborult, miután megszült engem. Azt mondta, napról napra egyre furcsább lett, és egy nap közölte apámmal, hogy ő hazamegy Koreába, és engem is visz magával. Itt kicsit zavaros a kép, tudom. Anya nekem teljesen máshogyan mesélte a történetet, de apám válltig állítja, hogy végig úgy tervezték, hogy letelepednek az USA-ban, miután megszülettem.
Mikor kicsit többet kezdtem el magamról mesélni, apa szépen lassan rájött, hogy az anyám azért adott az ő kezére, hogy pénzeljen engem és sikeres üzletemberré faragjon. Apa azt mondta, nem fog bevenni a családi vállalkozásba, már csak azért sem, mert nem is ismer, és az anyámat sem akarja boldoggá tenni.
Azt ígérte, három év haladékot kapok. Ha a három év alatt sikerül bebizonyítanom neki, hogy egyedül is boldogulok: lesz munkám, saját lakásom, és fenn tudom tartani magamat, akkor meglátja mit tehet. Addig pedig bizonyítsak neki, és ha szükségem van valami, szóljak. Majd azt mondta, nála maradhatok egy rövid ideig, hogy találjak munkát.
Akkora mázlim még ez életben nem volt, mint ami ezután következett. Két hónappal azután, hogy apu befogadott, meghirdették a Columbia egyetemen a koreai szak megnyitását. Koreaiakat kerestek, akik elindítanák a szakot. Nekem az amerikai tanárdiplomámnak és az amerikai állampolgárságomnak köszönhetően könnyű volt megszereznem az állást, mert semmit sem kellett honosíttatni, és vízumot sem kellett igényelnem ahhoz, hogy ott taníthassak.
A következő félévben már a Columbia egyetemen tanítottam a koreai nyelv, koreai kultúra és koreai történelem tantárgyakat.
Egy évvel azután, hogy megkaptam az állást, képes voltam annyi pénzt összeszedni, hogy kibérelhessek egy saját lakást, apáéktól nem messze. Na persze ez jóval kisebb volt, nem is egy luxusépületben volt: így is megérte.
Azzal pedig, hogy egy éven keresztül a mostohatesómmal laktam együtt, nagyon összenőttünk a kis krapekkal. Rengeteget lógtunk együtt, és rávettem, hogy próbáljon meg bejutni a Columbiára.
Két évvel azután, hogy apámhoz költöztem New Yorkba a következő a helyzet:
- Van egy lakásom és biztos jövedelmem.
- Hat hónapja egy fityinget sem kértem az apámtól, viszont rendszeresen látogatom őket, hogy bepótoljuk az elmaradt időt.
- A mostohaanyám egy tündér, de valamiért engem nem kedvel annyira.
- A nyakamba kaptam egy mostohatestvért, de amennyire idegesítően néz ki, annyira szerethető.
- Nemrég örökbefogadtam a világ legaranyosabb kutyáját, aki velem él a lakásban.
Eddig elmondhatom, hogy jó úton haladok. Már csak egy évet kell várnom, hogy apám átgondolja, hogy bevesz-e a családi bizniszbe. Sosem voltam oda a tőzsdéért, de ha apa a cég vezetője, akkor lehet, hogy a végén még megkedvelem.