- Cigizem! Igen, tudom! Egy orvosnak jó példát kéne mutatnia, de ebben az egészben az a vicc, hogy pont az orvosi alatt szoktam rá, és nem is áll szándékomban letenni. Kell egy kis kikapcsolódás, napi két száll.
- Nekem nincsen semmilyen gyerekkori traumám, mint az orvosin sokaknak. Valaki azért lesz szív sebész, mert a kezében vérzett el az édesanyja és úgy érzi tehetett volna valamit, valaki pedig azért, mert az apja rákos és meg akarja menteni. Nekem tökéletes gyerekkorom volt.
- Egyke vagyok! Igen, anyuci pici fia típus, de szerencsére a családom nagy és jó viszont ápolok minden unokatesómmal.
- Anyám és apám is karrierista, ami csak annyit jelent, hogy már 12 évesen tudtam magamnak egyedül vacsorát készíteni.
- Szenvedélyem a sport. Igaz, nem gondolom, hogy a testünk egy templom, de szeretem magam izmosnak és fittnek látni
- Azért lettem plasztikai sebész mert nem igazán jött be az orvoslás. Most őszintén, a diagnoszták a sötétben motoszkálnak és újabbnál újabb teszteket végeznek a betegen, míg meg nem tudják a tünetek kiváltó okát, de addig viszont a beteg csak egy tűpárna. Nem vagyok képes minden nap más- más családdal közölni, hogy a szeretjük meghalt.
- Charles E. Weston. Így hívták az első betegem, aki rezidens éveim alatt a kezem alatt halt meg.
- Spórolok egy nyugodt csendes kertvárosi házra, valami jó környéken
- Idővel majd szeretnék családot, de az még messze van. Nagyon nagyon messze.

2014.05.21

-Te egy akkora fasz vagy – robbant ki az ajtó és izzadtan csapzott hajjal lép be, Kat. Pedig olyan szépet álmodtam, sóhajtok egyet és a hasamra fordulok, ő meg folytatja. – Kibaszottul nem is érdekel a traumatológia, akkor mi az édes jó faszomért kellett elvenni a műtétem. – megáll, hogy vegyen egy mély levegőt és folytatja – plasztikára fogsz szakosodni, nem? Az elmúlt hat évben még ez volt tervben, de nem, hisz te Matthew Dowell vagy! Neked mindenhol kibaszottul ott kell lenned! Sorra húzod be az érdekesnél érdekesebb eseteket és nem tudom, hogy kit döngetsz azért, hogy ezeket meg is kapod, de nekem már a faszom kivan. Jövőre vizsgázunk és az eset az szakomhoz köthető, engem fognak belőle kérdezni, nekem kéne ott lennem, nem neked! – A feje vörös, szerintem futott. Talán ez a legjobb a rezidens években, az orvoslás minden egyes ágába betekintést nyerhetsz, jelen pillanatban egy kar transzplantációról beszélünk. Nem véletlenül mondják, hogy a motorosok a legjobb donorok, akit ma behoztak egyből az intenzívre ment. Szlengesen csak zöldségnek hívjuk, agyhalál. Volt rajta bukó, de semmit se ért, a keletkezett ütés hatására az agya elkezdett megduzzadni, hogy korrigálni tudja, a baleset által okozott károkat, de ez olyan gyorsasággal történt, hogy a koponyája nem tudta kezelni a helyzetet, így az agy tönkretette magát. Igen, az ember önmagával tud a legjobban kicseszni. Üröm az örömben donor volt, egy két gyermekes családapa kapja meg mindkét karját, ha az idegek egész szép állapotban vannak a karjában és még az is lehet, hogy még az ujjait is mozgatni tudja. Ez több, mint egy félnapos beavatkozás, tizenkét óráig talpon. A nővérek négy óránként cserélve lesznek, míg a két orvos és egy szerencsés rezidens, aki jelen esetben jómagam lennék, végig benn lesz. A karok véráramlás nélkül nem bírják sokáig, Greg, az ortopédsebész és Shawn a neurológus társaságában műtünk. Az operációt pedig, az osztályvezető felügyeli, akinek a szakterülete a traumatológia, hisz nagy vonalakban végül ez is az lenne.
Forgolódok kicsit a pihenőszoba ágyán majd mivel érzékelem, hogy nem áll szándékában elmenni. Csak szid folyamatosan, ahogy végig nézek rajta, megakad a szemem egykét dolgon.
- Te híztál – adok hangot neki rögtön, mire a feje még vörösebb lesz. Pedig így van, a halványkék orvosi ruhából alul egy kicsit kibuggyan a hasa, Katet eddig sem lehetett a csontkollekciók közé sorolni, de most már inkább mondanám daginak, mint teltkarcsúnak. A kijelentésemre megáll, abbahagyja a beszédet és vesz egy mély levegőt.
- Elmész te a jó büdös kurva anyádba! – veti oda majd sarkon fordul és lelép, ha ezt tudom, akkor már hamarabb kinyitottam volna a számat.
Visszanyomom a fejem a párnámba, próbálok úgy helyezkedni, hogy kényelmes legyen. Huszonnégy órája vagyok a kórházban, ebből tizennyolc órát robotoltam, a maradék időben pedig, csak papírmunkáztam, azzal valahogy mindig el vagyok maradva. Alig pár perc pihenés után, kipattannak a szemeim a csipogóm idegesítő vonyítására, rápillantok, majd kiszalad a számon egy-két káromkodás. Vörös kód, az intenzívre, de nekem csak egy páciensem van az intenzíven..
A folyosón rohanva gondolom végig az esetet, motoros kontra teherautó, mire beértek már nem voltak agyi hullámok. A fejemben már pörögnek a gyógyszereknek a nevei és az adagai, viszont mikor odaérek az intenzívre eláll a lélegzetem. Tömegbaleset. Minden rezidens álma! Érdekesnél érdekesebb esetek, amely orvos híján néha nekünk jut. Viszont ennek az a velejárója, hogy minden műtét halasztva lesz. Egy vonat siklott ki a vágányról, több mint 250 utassal, akiket sürgősség szerint rangsorolva hoznak be hozzánk, a stabilabbak már itt vannak az intenzíven, míg a kritikusabbak a sürgősségin.
- Dowell – szól rám a feletessem – a műtétet, toljuk, maga pedig menjen a sürgősségire varrni, amint egy kicsit csitul a helyzet és van egy szabad műtő neki kell kezdenünk. – bólintok egyet, hogy értettem majd már indulok is. Varrogatás? Alantas meló.
A műtét órákkal később lezajlott, elégedetten jövök ki a betegtől, akinek az állapota stabil és eddig a karokat se akarja kilökni a test. Húzzunk haza a picsába, mosolyodok el, iszonyat hosszú nap volt, végre vége. A lakásom ajtaját, magam mögött lábbal berúgom és körbenézek, kupi van. Tele vagyok félig telepakolt dobozokkal, a bőröndöm a szoba közepén üresen tátong, el kéne már kezdeni csomagolni. Elutazom három hónapra Afganisztánba, a sereggel. Katonaorvosi tapasztalatot szerzek, ezért kapok meg mostanában minden traumás esetet én, hogy gyakorolhassak, hogy milyen lesz kinn. A kórház igazgatójával lebeszéltem a dolgokat, miután haza értem, nem kell újra ismételnem a rezidens évemet, csak folytatom, ahol abba hagytam. A családomat nem igazán van kedvem beleavatni a dolgokba, hisz ismerve anyámat, ez több hetes dráma lenne. A fedő sztori egyszerű, barátokkal elmegyünk bejárni Európát. Az „apa, anya! Beálltam a seregbe” kicsit húzós beszélgetés kezdete lenne és egyébként akkorát nem is hazudok, a barátaim tényleg bejárják Európát.
Előveszem a telefonom és tárcsázok, kicseng, majd egy női hang bele is szól:
-Matt! Mizujs? – kérdezi, de persze tudja mit akarok.
-Szia Diana! Nem ugrassz át? Holnap szabadnapom van. – Belekuncog a telefonba, majd elkezd beszélni a napjáról, meg arról, hogy milyen jó, hogy hívtam és, hogy melyik metrót fogja elérni. Egyszóval csak csacsog. Egyébként modell és színésznő, nem az a felkapott, agyonsztárolt kategória, hanem, aki a béna amcsi filmekben a szomszéd lány karakterét játszza: szexi és buta.
Húsz perc múlva már izzadt testeinket egymáshoz dörgölve csókoljuk a másikat az ágyban, lenyomunk egy, vagyis vehetjük úgy is, hogy másfél menetet, bár a ráadásban inkább ő dolgozik, khm khm térdelve, aztán ő tovább is áll, sose alszik nálam, ez a megszokott. Hisz a reggelemet már más bombázóval akarom tölteni.



A kiutazásom napja előtti nap. A kórházban úgy döntöttek a kollégáim a hír hallatára, hogy tartanak nekem egy búcsú partit, aminek be kell valljam nagyon örültem, hisz nincs jobb szöveg, mint a „nincsen holnap” duma, ahhoz hogy egy nap több mint négy különböző nővért döntsek meg. Ma már szinte semmi munkám nem volt, csak konzultálni az orvosokkal, akiknek a betegeit eddig vittem, egy szóval volt egy csomó szabadidőm, Sally, Cellis, Laura már délelőtt megvoltak, míg Eva a belevaló kis M.I.L.F. csak délután kettő fele ért rá egy „ légy ott”-ra, a vicc az egészben, hogy ugyan abban, a második emeleten lévő orvosi szobában zavartam le mind a négy ügyet.
Csak egy munkatársam volt, aki nem akart ott lenni az ünnepségen, aki nem más, mint Kat. Időközben kiderült róla, hogy terhes és bálna pocakot növesztett. Több, mint hét éve tartós párkapcsolatban él, mint ahogy megtudtam. A héten lesz két hónapos a hasában lévő magzat, de már a fél osztály babalázban ég és a babaváróra tervezgetik a szettjüket. Érdekel, hogy egy tízes skálán mennyire lesz malackinézete mire haza érek.
Már javában a kocsim felé tartok mikor meglátom, felém int és gyors léptekkel szeli át a köztünk lévő távolságot.
- Matt! Beszélhetnénk? – kint a New York-i nyári időjárás meghazudtolja önmagát, ugyanis, hideg szelek fújnak végig a keleti parton – Gondolkodtam a dolgokon és bármennyire is fáj ezt kimondanom, nemes dolog, amit teszel- A kelleténél lehet kicsit kérdőbb fejet vágtam, mert rögtön tovább mondja. – Ne haragudj, hogy úgy beszéltem veled! - na ez már kezd tetszeni, folytassa csak! – És bocsánat, minden bántó megjegyzésemet! – Ne már kezdi túltolni a dolgokat, így már kicsit se hihető a szövege.
- Mi akarsz? – kérdezek rá kertelés nélkül? Ezzel belé fojtom a szót, de ő csak nagy levegőt vesz és belekezd.
- Az ambulancián lévő összes betegedet és a kar transzplantációsat is – mosolyog rám elégedetten. Kissé billegteti is magát, engem meg elkap a nevetőgörcs.
- Bekaphatod! – mosolygok ugyan abban az ártatlan stílusban, mint ő. Mire vállat ránt és valami olyasmit elmormol az orra alatt, hogy azért egy próbát megért, majd int egyet és le is lép. Maga a paradicsom lesz nélküle ez a három hónap.


Lassan kezdek visszatérni az unalmas hétköznapokhoz, több mint egy hete értem haza. Első dolgom volt, hogy meglátogattam a családom és elmeséltem nekik, milyen volt Pisai ferdetorony. Rá kell jönnöm, hogy egy hihetetlen nagy hazug vagyok. Ez alatt az egy hét alatt másra is rájöttem, a katonákra buknak a nők. Már a reptéren a katonai egyenruhámban leszólítottak egy csomóan, hogy megköszönjék a hazának tett szolgálatom, de mikor mondtam nekik, hogy én igazából a seregben az orvosi feladatot láttam el, valahogy egy bugyi leolvasztó hatással bírt. Mostanában barátaimmal minden áldott este bulizni járunk, ünnepelni, hogy élünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy amiket az elmúlt időben láttam nem érintett meg, szóval kell nekem az alkohol, hogy kicsit kikapcsoljak. Minden este másik klub és szebbnél szebb lányok. A ma este kiszemeltje egy szőke bombázó, a pultnál ül egyedül. A barátaimat az asztalnál hagyom és odalépek hozzá.
- Mi vesz rá egy ilyen csinos lányt, hogy péntek este egyedül üljön egy bárban? – megejtek még egy csábító mosolyt is felé és ő megfordul és rám néz. Őszintén leesik az állam, a lány nem más, mint Kat, hidrogén szőke hajjal és mínusz jó sok kilóval.
- Te most rám nyomultál? – röhög fel. – Ez a három hónap maga volt a mennyország nélküled. – Meg kell hagyni, nem semmi újratalálkozás. Vörös kis miniben feszít és egy mellmérettel minimum kisebbek a dudái és amit fontos leszögezni, biztosan nem terhes.
- Te mit tettél a hajaddal? – nevetek már én is, ő meg zavarában elkezdi babrálni.
- Megváltoztattam, befestettem. – bele is túr, majd a szemembe néz. –Várj, te azt gondoltad, hogy valaki más vagyok? Nem tudtad, hogy én vagyok, ezért fel akartál szedni! – jelenti ki, határozottan és közben elneveti magát. Most veszem észre, a haja bevan göndörítve és sminket is visel, így még sosem láttam, talán, ha nem ismerném a hihetetlenül visszataszító személyiségét, még azt mondanám rá, hogy csinos.
- Nem, nem, nem!- kezdek el szabadkozni és kissé lesütöm a fejem- csak azt hittem, hogy valaki más vagy, egy régi barátom.
- Te klinikai esett vagy! Kezeltetned kéne magad! Nem vagy százas– idegesnek látszik, hisz a körmével a poharát birizgálja.
- Naa, ha már itt tartunk, te pedig nem vagy platina. A hidrogén szőke hajú lányok, viccesek és vagányak, de te barnás vagy. – időközben megérkezett az italom, whisky jéggel. – Egyébként, jó hogy felhoztad ezt a témát! Tudod még mi nem vagy? Terhes! – jelentem ki az eddig is eléggé egyértelmű tényt, mire ő hitetlenkedve rám néz.
- Nem mondod Sheldon! – kap a szájához a kezét a hatás kedvéért. Kedvenc sorozata a Big Bang Theory, a karácsonyi partin is olyan bögréből ivott. – Elvetéltem, miután elmentél rá két hétre – vált komolyabbá a hangja – A barátom, bocsánat ki kell javítanom magam, az EXbarátom, pedig engem okolt. Munkamániásnak nevezett és elhagyott. – A poharába mered, vörös bort iszik, passzol a szettjéhez. A nők olyan furcsa népség, nem kell kérdezned, de ők már elkezdenek mesélni és beavatnak olyan információkba, amihez neked semmi közöd és még ezen felül nem is érdekel.
- Oké – szólalok meg a kínos csendet megtörve, kissé elhúzom a szót. Majd zavaromban elnevetem magam. – Szóval most vedelsz és sajnáltatod magad? – húzom fel a szemöldököm és próbálom elpoénkodni a dolgokat.
- Nem! Dehogy! Közbe rászoktam a heroinra és az eddig nehezen munkával megkeresett pénzemet, drogokra, nőkre és fegyverekre költöm. – Néz rám kuncogva. Majd komolyra veszi a szót – Dolgozom! Tudod amíg egyesek, Afganisztánban nyaralgatnak, addig nekem kétszer annyi melóm van.
- Én csak a hazámat szolgáltam! – jelentem ki „szerényen”.
- Jaj! Ez is valami új csapozós szöveg? Nálam nem igazán válik be – beleiszik a borába.
- Kimondta, hogy bármikor is akarnék tőled valamit? – húzom fel a szemöldököm, bunkón hangzik, de igaz. A sötét barnákra bukom.
- Most háborodjak fel, azon, hogy nem vagyok az eseted? – kérdez vissza és végigmér – Nem is tudom ki az-az önbizalom hiányos ribanc, aki egyáltalán lefekszik veled?

4 órával később

Egymás mellett fekszünk, az ágyamban és a plafont nézzük.
- Ez soha többet nem történhet meg! – jelenti ki. – És soha senki se tudhatja meg! – folytatja. Felé fordulok és felteszek egy egyszerű kérdést:
- Még egy menet? – válaszul megcsókol és átkulcsolja a lábait a derekamon, éljen a szingliség.

Napjainkban….

Eltelt három elég tartalmas év. Kezdjük a legfontosabbal megdöntöttem egy Victoria Secret modellt! Na jó, csak viccelek, nem ez volt a legfontosabb dolog, hanem a szakvizsgám. Hivatalosan is plasztikai sebész vagyok. Egy magánklinikán kezdtem el dolgozni Manhattanben. Az élet egy kicsit megkavarta a dolgokat, Kattel persze nem az volt az utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk. Ő vágyott a szexre és én pedig bármikor kapható voltam rá. Az utolsó pár rezidensévünk így folyamatos „légy ott”- okból állt, de ez csak ennyit takart. Ő járt randizni és töretlenül kereste az igazit, míg én próbáltam, a világon az összes dögös huszonéveset megdönteni. Szép is az élet! Kat már több, mint másfél éve tartós kapcsolatban él, külön kórházban dolgozunk, de valami megmaradt. A péntek estéinken együtt szoktunk borozgatni. Én ilyenkor mindig megjegyzem, hogy mióta lefogyott eltűnt a melle és mindig adok egy árajánlatot is, amennyiért megcsinálnám, erre ő minden alkalommal elküld a búsba. A karrierem felfelé ível, és a világ a lábaim előtt hever. Egy dologba be kell, hogy avassalak, az életem rohadt jó!