Fran látszólag rendkívül kiegyensúlyozott személyiség. Kedves, de nem túl kedves, magabiztos, de nem túl magabiztos. Szeret gondoskodni másokról, törődő és figyelmes, de saját magát sem hanyagolja el. Eleget tesz az alapvető csajos sztereotípiáknak, a fürdőszobaszekrényben halomban állnak a különféle kenceficéi, órákig szöszmötöl a készülődéssel és előszeretettel jár shoppingolni. A kedvenc tusfürdője kávéillatú és az élénk színeket kedveli a leginkább. Érdeklődési köre azonban nem csak a sminkekre és a legújabb divatra korlátozódik, foglalkoztatja a történelem, a művészet, a csillagászat, az idegen kultúrák, meg minden olyan közéleti téma, amibe a munkája során beleássa magát.

Szeret fennforogni és beleütni az orrát mások dolgába. Határozott kiállású és jól bánik a szavakkal. Szenvedélyes a szakmájában, de képes egyensúlyt tartani a munkája és a magánélete között. Előfordul azonban, hogy vakmerőbb a kelleténél, és nem mindig áll két lábbal a földön. Töpreng, ábrándozik és túlgondol dolgokat, máskor heves és hirtelen. Ha valamin nagyon rágódik, megesik, hogy elakad a rendszer. Ilyenkor sót tesz a kávéba cukor helyett, a kanalat dobja a kukába, a joghurtos dobozt pedig a mosogatóba, és képes zokniban beállni a zuhany alá.

Szüksége van a pörgésre és a kihívásokra, időnként azonban az jelenti számára a boldogságot, ha a kanapén kucorodva hallgatja az esőt és belefárad a semmittevésbe. Ha épp úgy van kedve, nagy erőkkel takarít és pakol. Ilyenkor egy napig még a ruhái is színskálába rendezve sorakoznak a szekrényében. Aztán szép lassan visszaáll a káosz, mert bármennyire is jól esik a lelkének, ha rend van, nála ez nem egy hosszútávon fenntartható állapot. Ahhoz túlságosan spontán és szétszórt. Hajlamos minden rendelkezésre álló felületet belakni és szanaszét hagyni a holmiját.  

Lelkesen felajánlja, hogy vigyáz a teknősödre, amíg elutazol, mégsem vágyik háziállatra, mert egy hét után úgyis mindre ráunna, az pedig nagyon tudja nyomasztani, ha a kelleténél több felelősség nyomja a vállát. Szeret apró cipőket nézegetni ruhavásárlás közben és babaneveken gondolkodni, de retteg a szüléstől. Nem kéri számon, ha nem jut eszedbe visszaadni a könyvet, amit évekkel ezelőtt kölcsönkértél, de titokban, csendben neheztel miatta. Mert ő mindenkire csak titokban és csendben neheztel. Bájos és türelmes, a világért sem bántana meg senkit szándékosan, valójában azonban nagyon kényes mások hibáira és rossz szokásaira. Általában megtalálja a módját annak, hogy elérje, amit akar, vagy csendben duzzog, vagy érvekkel vitázik.

Álmodozó és szentimentális, minden fontosabb eseményt köt valamilyen tárgyhoz, helyhez, vagy illathoz, és szeret elveszni a nosztalgiában. Ha a kezébe kerül egy kagyló, a mai napig a füléhez tapasztja, hogy hallja benne a tenger zúgását. Mostanában egyre többször érzi azt, hogy legszívesebben visszamenne a gondtalan gyermekkorba, vagy csak néhány hónappal korábbra, amikor még minden szép és jó volt, vagy legalábbis annak tűnt. Ha valakit nagyon próbál kiverni a fejéből, mindenről Ő jut az eszébe, még a kedvenc cicás bögréjéről is, amit kénytelen volt emiatt megutálni.

- Azt hiszem, megtaláltam a tökéletes helyszínt! Nézd csak! A Botanikus Kert Pálmaháza. Ugye milyen gyönyörű? Minden szempontból megfelel - tolom az arcába a magazint. Precíz és alapos kutatómunkám nyoma beteríti a dohányzóasztalt és a kanapé egy részét. Nemonak épp csak a szemöldöke rándul, ahogy végignéz a szanaszét heverő újságkivágásokon és jegyzeteken.
- Aha... Késő van, Fran. Gyere aludni - csak ennyit mond. Fáradtan sóhajtok fel és visszaejtem a magazint az ölembe. Ha a képre nézek, látom, hogy milyen gyönyörű lesz majd a ruhám, amikor az üvegen át beragyog a napfény, hogy hogyan csókol majd meg Nemo a pálmafák árnyékában, és hogyan ünnepel minket minden barát és családtag. Nemo csak egy kertet lát.
- Oké - felelem halkan, mire ő a hálószobába indul, és fogalma sincs róla, hogy a torkom összeszorul az aprócska szó körül.
Sok felől hallottam már, hogy az esküvői készülődés komoly teszt egy kapcsolatban. Közöttünk nem volt semmi konfliktus. Pedig hogy örülnék, ha időnként veszekednénk miatta, ha Nemot bármi is érdekelné annyira, hogy vitába szálljon érte. De nem, ő mindent, amit mondok, egyszerűen elenged a füle mellett, mintha ez az egész csak valami felesleges macera lenne, amivel neki nem kell foglalkoznia. Sőt, még külön őt bosszantja, ha én fennmaradok, mikor lefekvési idő van, és rendetlenséget csinálok a nappalijában.
A kelleténél tovább időzök azon, hogy mindent összerendezzek egy mappába. Beállok a zuhany alá, aztán szitkozódva kipattanok és fél lábon ugrálva lerángatom magamról az átázott zoknim, amit valamiért elfelejtettem levenni. Időnként meglep, hogy milyen dilis tudok lenni, ha ennyire pörög valamin az agyam. Hosszasan álldogálok a melegvíz alatt és kettőnkön gondolkodom. Azt hittem, már épp elég ideje vagyunk együtt ahhoz, hogy ismerjem, de egyszerűen nem tudom. Nem tudom, hogy szeret-e még. Mostanában mintha minden fontosabb lenne neki, mint én, vagy az esküvő, és legszívesebben sikítanék, mert gyűlölök láthatatlan lenni, és gyűlölöm, hogy együtt élünk, mégis állandóan hiányzik.
Az ágyhoz botorkálok és halkan, óvatosan bújok be Nemo mellé.  Néhány pillanatig csak nézem, ahogy békésen szuszog, aztán óvatosan végigsimítok az arcán. Egy picit összerezzen, majd laposakat pislogva, álmosan felnéz rám. Nem tudom, hogy mit láthat a szemeimben. Azt hiszem, ő se tudja, mert kérdőn vonja össze a szemöldökét. Nincs se válaszom, se magyarázatom a számára, szóval csak közelebb húzódom és az oldalához bújok. Néhány szívdobbanásnyi ideig hezitál, aztán átölel, nem úgy, mintha ezt akarná csinálni, hanem mint aki tudja, hogy most ez a dolga. Nem tudom, hogyan, de érzem a különbséget.
Talán az eljegyzésünk is ilyen. Talán soha nem is vágyott esküvőre, csak tudta, hogy ez ilyenkor a szokás. Talán már meg is bánta, hogy megkérte a kezemet.
Arcomat a mellkasába temetem, még jobban magamhoz ölelem. Ő is szorosabban karol át és végigsimít a hajamon. Pólója épp csak egy kicsit lesz nedves a szemembe gyűlő könnyektől. Aztán szép lassan megnyugszom. Egy kis időre talán még el is tudom hinni, hogy minden rendben lesz.
Amíg el nem jön a reggel és én ismét egyedül maradok.


Megállok a nappali közepén és még egyszer körülnézek. Hónapokig éltem itt, most mégis furcsán idegennek hat a szoba. Minden, amitől ez a lakás egy kicsikét is az enyém volt, a lábam mellett hever egy tömött sporttáskában és néhány kartondobozban. Érdekes, hogy innen nézve milyen kicsi helyet foglal az életem.
Egy részem meg akarta várni, hogy Nemo hazaérjen a munkából, hogy itt legyen és megpróbáljon visszatartani. Könyörögjön, hogy maradjak, mert én vagyok a legjobb dolog, ami valaha is történt vele. Mondja azt, hogy szeret, és hogy nem tud nélkülem élni.
A kevésbé naiv énem azonban tudta, hogy Nemo nem ezt mondaná, ha itt lenne. Nem tudom, mit mondjak. Ezt mondaná, mint mindig, amikor rólam volt szó, meg az érzéseiről, és én gyűlölöm, hogy nem tudja, mert ez jön magától, ha az ember szeret valakit.
A gyűrűmért nyúlok és azon gondolkodom, hogy mi lenne akkor, ha most az ujjam köré szorulna. Ha többet nem tudnám levenni, és maradnom kéne. A gyűrű azonban különösebb ellenállás nélkül, könnyedén siklik le vékony ujjamról. Néhány pillanatig a tenyeremben tartom, a kis drágakő tompán csillog a szoba félhomályában.
Mindenre emlékszem abból az estéből. Nemo a Smith & Wollenskybe vitt. Oda járt Miranda Priestly Az ördög prádát viselben és ott rendelt hash-browns nélküli steaket Patrick Bateman az Amerikai pszichóban. Egyszer említettem neki és ő emlékezett. Az ujjamra húzta a gyűrűt, én pedig elhittem, hogy vele fogom leélni az életem, hogy együtt fogunk megöregedni.
A gyűrűt a dohányzóasztalra ejtem, a fém élesen koppan az üvegen. Kettőt fordulok, mire sikerül mindent lecipelnem a kocsiba. Az utolsó pillanatban még a páfrányt is felkapom a sarokból.
A kulcsomat a lábtörlő alá rejtem. Többet nem lesz rá szükségem.
Csak akkor erednek el a könnyeim, mikor már az autóm biztonságot jelentő utasterében vagyok.