Bloody he... Nose

Perci & Iris

Mikor még gyerekként eldöntöttem, hogy orvos leszek, tudtam, hogy ilyen munkával szinte sosem fogok unatkozni, bár ez csak később, az egyetemi éveim alatt kezdett el bennem tudatosulni. A rezidens időszakom alatt viszont már jobban tudatosult bennem, hiszen ezekben a hónapokban töltök egyre több idők, a kórház falai között, fel alá járkálva a fehér köpenyemben, nyakamban a sztetoszkópommal.
Mondjuk az időm nagy része így is abból áll, hogy a közvetlen feletteseim mindig ellátnak engem és a többi szerencsés rezidens társamat különböző feladatokkal, melyek közül valahogyan mindig én kaptam a legfurcsábbakat. Bár ez amúgy is az aznapi teendők kiosztásánál dől el, mikor mind körbe állunk és húzunk egy-egy spatulát, majd összemérjük őket, hogy ugyan ki húzta a legrövidebbet. Aki kihúzta, nos… Ő kapja az aznapi legfurább esetet.
Találd ki ma ki kapta a legfurább estet? Igen, jól gondolod, én. Grimaszoltam is, amikor megkaptam a „Papagáj öreg hölgy” nevezetű esetet, aminek hallatán minimum egy papagájra számítottam. De a madár gondolata azt hiszem megnyugtatott volna, elvégre az, hogy ha még meg is ismétli minden mondatomat, nem lehet nagy probléma. Végtére is csak ott ellene a beteg mellett. (Habár kinek jut eszébe egy háziállatott magával hozni?)
Mikor pár pácienshez tett látogatásomat már letudtam beértem abba a szobába, ahol a papagájos öreg hölgy volt és hát a papagájt egy sarokban sem találtam, legalábbis nem valós kivetülésében. Az idős hölgy, a páciens, akiről gondoskodnom kellett, ő viselkedett kicsit papagájként, olyan magatartást tanúsítva ezzel melyet eléggé nehezen tudtam tolerálni. Mondhatni nem találtam viccesnek, hogy szinte majdnem az összes mondatomat megismételte miközben kivizsgáltam. Azt hittem hamar végzek vele és tovább küldhetem őt még a szükséges vizsgálatokra, amiket még el kellett végezni a pontos diagnózis felállításához, hogy végre hazamenjen, de az öreg hölgy nagyon makacs teremtés volt és rossz lábbal is kelhetet ki a kórházi ágyából, hiába próbáltam rá kedvesen mosolyogni…
Negyed  netán fél órával később a mobilom megrezeg a zsebemben és anélkül, hogy megnézném milyen értesítést is kaptam, szabadkozok a néninek, elnézést kérve tőle, hogy még más betegekhez is el kell jutnom (ez nem is hazugság), majd egy ígérte után, hogy beküldök egy nővért, aki elintézi amit még el kell, kihátrálok a kórteremből.
A folyosón nyúlok a zsebembe a mobilomért, a kapott üzenetet egy szemöldökfelvonás kíséretében olvasom el.
„Sajnálom, rossz személynek írtál üzenetet. Az én keresztnevem nem „Baby Face”, ugye tudod?"
Pötyögöm vissza neki válaszul, kissé felhorkantva a becenevén. Tudom, már ismerem egy ideje Irist, talán pont eléggé is ahhoz, hogy ne lepődjek azokon a beceneveken, amelyeket az embereknek szokott adni. Vagy azon, amit nekem adott.
Haragudni érte mégsem tudok, főleg, hogy aztán gyorsan elküldök neki egy második üzenetet is (még ha az elvérzés kifejezés használatát egy kicsit túl drámainak is gondolom): „Oké, tarts ki! Hol vagy? Máris megyek.”
Küldöm el neki ezt is és míg arra várok, hogy a láttamozáson kívül vissza is írjon legalább egy emelet, folyosó vagy szobaszámot, elindulok a folyosón. Nem telik bele sok időbe és jön válasz az üzenetre mielőtt a nővérpultnál kéne megérdeklődnöm a hollétét, így pár perc múlva már ott vagyok szinte előtte.
– Nyugalom, már itt vagyok – lépek eléje, vetve rá egy pillantást. Egy kissé furcsálló pillantást. – Hát veled meg mi történt? – kérdezem meg, noha válaszreakció időt nem igazán adok neki, ahogyan még közelebb lépek az ágyhoz és kicsit le is hajolok, hogy jobban megnézzem az orrát. – Szóval az orrod miatt fogsz elvérezni, mi? Na halljam, Iris, ki vele, ezúttal milyen balesetet sikerült elszenvedned a kórházon belül?
Faggatom kíváncsian, ugyanakkor hitetlenkedve megrázva a fejemet. Orrvérzés! Kissé hihetetlen, hogy ezért képes volt engem nyaggatni!
Viszont kötelességemnek érzek segíteni rajta, ezért is lépek az egyik fiúkos szekrényhez és nyitom ki, annak reményében, hogy van e itt egy kis ezüst tál, csipesz és gumikesztyű. Na meg egy steril rongy vagy vatta. Esetleg spré is.
Bár gumikesztyűt a köpenyem zsebéből is előtudok varázsolni, aztán egy kis széken gurulok vissza az ágy mellé.
– Rendben, először is szerintem kiveszem azokat a gézeket, amiket az orrlyukaidba dugtál, mert már teljesen eláztak. Kérlek, tartsd közben ezt a tálat, hogy ha még mindig vérzik az orrod, akkor oda csöpögjön… Aztán kissé előre dőlve összeszoríthatod az orrodat pár pillanatig, aztán tarthatok az orrodhoz tiszta szövetet, de új vattapamacsokat is rakhatunk… – tájékoztatom őt, közben már oda is adom neki a kis fémtálat, hogy tartsa maga előtt. A csipesszel pedig az orrához közelítek és néhány másodperc múlva a két véres géz darab a tálkában landol. Majd várom, hogy azt csinálja, amit kértem tőle és igénye szerint odatartok vagyis odanyomok az orrához egy tiszta rongyot, ha ez még szükséges vagy új vattapamacsot is tehetünk az orrába, bár kétlem, hogy az utóbbira szükség lenne.

Szószám: 758 Megjegyzés:    | ⚶