Jellemzés, de csak minimálisan. Ismerj meg.
Introvertált típus, enyhe extrovertált jelenséggel. Ez vagyok én. Csendes vagyok, de nem őrült. Nem vagyok szófosó ember, viszont szívesen beszélgetek bárkivel, hiszen a munkámhoz is tartozik olykor egy-egy tanácsadással járó kommunikáció, és olyankor kicsit nyíltabban kell mondanom minden szót, hiszen ez árulkodik arról, hogy szeretem azt, amit csinálok, vagy csak ott vagyok, mert dolgozni kell valahol. Mindig is olyan voltam, aki törődni és segíteni akart másokon, valahol belül ez volt az én motivációm. Céltalanság nem az én kenyerem. Ugyan voltam olyan szituációban, amiből azt hittem, nem jutok ki, de erős maradtam, s meneteltem előre, mint a katonák. Hibáztam, tévedtem. Nehézkes bevallani, de erőt ad mindenhez. A megújuláshoz, a tanultakat elraktározza a memóriád. Szeretek tanulni, képezni magam. A bizalmam elnyeréséhez nagyon sok kell. Tudom, furcsa, de szeretek interneten keresztül másokkal írni, beszélgetni, ismerkedni. Tudom, milyen veszélyes lehet ez akár, de egykönnyen úgysem fogok igent mondani randira, találkára. Valahogy az a része épp az, amit elkerülnék, viszont nem mindig kell sorozatgyilkosos elméletet gyártani senkiről sem. Na, jó, azért bevallom, talán egyszer esett meg eddig, hogy találkoztam így valakivel, de kellemes csalódás volt, mert nem akart megölni.

Egyéb tudnivalók, kedvenc-nem kedvenc lista...
- Apai nagyszüleim Ukrajnából (akkor még Szovjetunió) származtak, innen az oroszosan csengő vezetéknevem. Kicsit meg is tanultam a nyelvüket beszélni, de szerintem ez még mindig az 'á, hagyjuk inkább' kategória.
- Ápoló képzéssel kezdtem az egyetemet, az alapképzést elvégeztem, ezután viszont gyógyszerésznek tanultam.  
- Van egy cicám, Nyla a neve. Az utcán találtam kidobva őt, nagyjából másfél-két éves lehet.
- Klausztrofóbiás vagyok. Ennek jelentését nem kell szerintem kifejtenem.
- Anyám, Sandra üzletvezető, de nem dolgozik évek óta, mivel a betegsége, pontosabban az Alzheimer-kór nagyon előrehaladottá vált nála. Egy intézménybe él, ahol sokat látogatjuk, egyikünket sem ismeri fel ugyan, de ettől még nekem az édesanyám, apának pedig az élete szerelme. Apám rendőrtiszt, századosi rangja van a 78-as körzetben (... még egy év és nyugdíjba vonul, ezt hajtja vagy négy éve lassan), nem mellesleg a munkahelyeink elég közel vannak egymáshoz, be szoktam ugrani hozzá, hogy elhívjam őt ebédelni.
- Kedvenc ételeim: BBQ csirke, hawaii pizza, hasábburgonya, coleslaw saláta. Kedvenc italaim: kávé, kóla, narancslé, vodka, sör, vörösbor.
- Egyéb kedvenceim: szín -> sötétkék, lazac, fekete, bordó; zene -> bármi jöhet, mindent meghallgatok; film/sorozat/könyv -> thriller, krimi, kaland, meg régi kiadásúak (bármennyi mennyiségben); állatok -> macskák, kutyák, hiúzok (mert azok cukik), szurikáták.
- Utálom és irtózom a nagyméretű pókoktól, nem mintha a kisebbekkel jobb lenne a kapcsolatom. Amikor túrázni megyek, akkor ők azok, akiktől leghamarabb megijedek, de a természet részei, így sosem bántanám őket.
- További nem szeretem lista tagjai felsorolásban: gomba, hazugság, hüllők, politika, extra magassarkú cipők, vásárlás.


Két évvel ezelőtt...

Az a nap van, amikor elhoztuk anyát ebbe az intézménybe, ahol a hozzá hasonlóakat ápolják, gondozzák. Nem a legolcsóbb hely, de meg kell értenünk, hogy nem lesz jobb az állapota, sőt az orvosa is mondta, hogy gyorsan romlik. Apa mellett állok, szorosan fogom a kezét, nekidöntöm a vállának a fejem, majd sóhajtás után szóba elegyedem vele.
- Apa, ez lesz a jó neki. Nekünk. Tudom, ez így furcsán és érdektelenül hangzik, de sem Te, sem én nem vagyunk felkészülve erre már. Láthattad, hogy a boltját is csak úgy ott hagyta, az alkalmazottjai pedig aggódtak miatta, merre lehet. Elkóborolt egészen Brooklyn Heights-ig. Érted, apa? Néhány kilométert elgyalogolt. Örülhetünk, hogy megúszta ezt a kis kirándulást. Hallhattad azt a férfit, hogy át akart menni a forgalmas út közepén - nem szemrehányásként mondtam apának mindezt, én is úgy imádom anyát, mint ő harmincvalahány éve.
- Christie, tudom, hogy ez lesz a jó számára. Gondoskodnak róla majd, elismerem, túlnőtt rajtunk a betegsége ilyen hamar - épp fektették le a kellemesen és ízlésesen berendezett szobába anyát, a szívem majd' szétszakadt, viszont tudom, itt jobban tudnak rá vigyázni, mint mi ketten, akik mindennap dolgozni mennek.
- Hamarosan egyáltalán nem ismer meg senkit - mindent elmondtam neki erről a kórról, mivel jár, hiszen egészségügyi képzettségemből adódóan egészen jól ismerem, a telefonja elkezdett csörögni, amit kinyomott rögtön, az arcáról lerítt az ügy fontossága. - Én elintézem a többit. Menj! - puszit nyomtam az arcára, majd egy mosolyt kicsikartam magamból.
- ... nem fontos, van, ki tartsa a frontot - próbált ellenkezni.
- Ha az a helyettesed, akire gondolok, jobb, ha mész! - ha az a tömzsi Matthews, akkor káosz származik mindenből. - Megyek érted, elmegyünk enni valahova később, jó? Szia! - hessegettem a kezeimmel immáron.
- Jól van, jól van, megyek már! - még egy öleléssel járó búcsúzásra hagyott időt, aztán lelépett.


A gyógyszertár nyitás előtt áll, én pedig kiraktam a kitűzőmet a fehér uniformisra, ami egészen jól néz ki. A kitűzőn csak a keresztnevem áll, pont elég információ, azt hiszem. Még belefér egy kávé, valamint hozzá az a mogyorós-csokis sütike, mert én nem vagyok az a diétázó fajta, vagy aki mindig minden percben a testsúlyára ügyel, az édességmániámtól nem fogom magam megfosztani. Meg senki se tegye ezt, kivéve a macskám teheti meg azt, hogy elcseni. Másoknak a kezére csapok huncutul, és 'vagyon' elkobzásával szoktam megvádolni.
Néztem, hogy nincs -e üzenet valakitől, pontosabban Filomena üzenetei érdekelnek ez esetben. Nem ír egy ideje. Pedig azt hittem, végre van egy tök jó arc a neten, akivel megannyi mindent megbeszéltünk, a sok aranyos videó, amiket egymásnak küldtünk, amit csak találtunk a videómegosztós oldalak valamelyikén. Vajon hová tűnt el? Lehet, én is durva voltam azzal, amit írtam neki. Vagy fogalmam sincs. Gondolok rá, de nem úgy, mint nőre, mert nem vonzódom úgy a nőkhöz. Szexuálisan.
Eljött az idő, hogy odasétáljak az ajtóhoz, és a kulcsot elfordítsam az ajtó zárjában, majd megfordítom a kis táblát. Nyitva. Visszamegyek az idősebb kolleginám mellé, majd kipakolok néhány gyógyszert a polcokra. Bejött valaki, én még nem látom, ki az, de amikor abba a szélső sorba jön, ahol én is vagyok, akkor odafordulok.
- Jó reggelt, segíthetek valamiben? - ismerős kicsit a férfi, de nem tudom hová tenni őt, ezért csak mosolygom rá.
- Önnek is jó reggelt! Hát, öhm, ez kicsit kínos lesz, de a feleségem ideküldött, hogy vegyek neki tesztet. Tudja, amit akkor használ az ember, ha sejt valamit - még jó, hogy már van tapasztalatom az ilyen körülírt jelzőkből.
- Kövessen, ott van a másik sorban az, amit keres. Ebből vigyen kettőt, biztos, ami biztos alapon - a terhességi tesztek meg a női cuccokat a férfiak egészen biztosan nem olyan könnyedén kérik, mint a nők, de elismerésem, hogy ő jött el a nő helyett. - Ott a kassza - egész arca elpirult, majd odaküldtem őt Marianne-hoz, én pedig még mindig vigyorogva állok ott, aztán visszasétálok a másik sor polcához.


Felbontani készültem egy üveg vörösbort, de nem adja magát könnyen a parafadugó, amikor végre sikerült, a felsőmre csöppent pár csöpp bor. Még jó, hogy valami agyonviselt, kissé szakadt felső van rajtam, nem pedig valami új.
Délután beszéltem anya orvosával, mondta, hogy anya minap teljesen nyugtalanná vált, úgy kellett lefogni őt, nyugtatót adni neki. Ma sajnos nem tudtam bemenni hozzá, talán jobb is, hogy jelenleg nem mentem be, nem tudható be, miért vált zaklatottá. Vannak jó pillanatai, de már több a rossz. Legutóbb annyira emlékezett, hogy én hétévesen elestem a biciklivel, amit akkor kaptam. Nem ismert fel egyébként, mesélte, mintha én is egy ott dolgozó gondozó lennék.
Leülök a kanapéra, a laptopom az ölembe teszem, közben borból kortyolgatok. Olvasgatok aktuális híreket, meg új egészségügyi kutatásokat is, valamint állandóan rálesek az üzenetekre, e-mailre. Nyla felugrik szokásához híven, hogy begubózzon az ölembe, de nem jelent akadályt neki a laptop.
- Mi lenne velem nélküled, mi? Te kis pimasz hölgy! - alig pár hónapos volt, mikor magamhoz vettem őt, gyönyörű és szemtelen.
Épp elkezdtem olvasni valami hosszú cikket, amikor kintről meghallottam, hogy egy autó riasztója beindult. Mi a fene történt? Érdekelt, ezért a cicát meg a laptopot is leraktam magam mellé a kanapé üresen tátongó részére, majd az ablakhoz mentem. A függöny mögül néztem kifelé, mikor feltűnt, hogy az én kocsim az, ezért hatalmas lendülettel álltam neki a kulcsot megkeresni, utána lefutottam a másodikról. Biztos jó ötlet ez? És ha valaki ott lapul még, várva az autó gazdiját? A telefonomon kioldottam, beütöttem a 911-et, hogy azonnal tudjak segítséget kérni, ha baj lenne.
- Van ott valaki? - kikapcsoltam a riasztót, a bejáratnál maradtam, hogy visszatudjak lépni.
Csend honolt. A szomszédság is kinézett, ezért ekkor már bátrabban mentem oda a kék színű Chevrolethez. Nincs betörve a szélvédő, az oldalsó ablak is ép. Talán csak valami kis suhanc unatkozik a környéken.
- Hé, mi történt, Chris? Minden oké? - libben mellém az egyik szomszéd, akitől kicsit megijedtem. - Nem akartalak megijeszteni! - szabadkozott.
- Minden oké, valaki biztos szórakozik - nem akartam, hogy visszakísérjen, ezért gyorsan szedtem a lábaimat, visszamentem a lakásomba.
Holnap együtt ebédelek apával, és azt hiszem, elmesélem majd neki ezt, hátha jelentettek be már ilyesmit az utóbbi napokban a környékről. Visszaveszem a laptopot ölembe, miután újra leülök a fekete kanapéra. Továbbolvasom, amit elkezdtem.