Na ez vicces, mert hol így hol úgy. Tudok nagyon erősen koncentrálni és türelmesnek lenni, ha ügyfélről van szó, de szigorú és kemény vagyok, ha a tanítványom vagy. Az igazi arcom leginkább az éneklés közben mutatkozik meg, amikor átadom magam a ritmusnak és kizárom a külvilágot. Sokan sündisznónak tartanak, viszont ha megszeretlek az életem árán is megvédelek, csak ne verj át. De tényleg, könyörgöm, hidd el, hogy nem akarsz átverni. Na mindegy. Az olasz vér sokszor kiütközik a viselkedésemen, mert könnyen robbanok és az igazamat csakazértis megvédem. Az ösztöneim sokszor erősebbek a racionális érveimnél, ezért néha a sitten éjszakázom. A többi meg majd úgyis kiderül.

Texasban nőttem fel valahol San Antonio és Houston között egy szegényes marha farmon egykeként kettesben az anyámmal. Na innentől lehet sajnálni szegény kislányt, aki az istenhátamögött nőtt fel és állandóan a szomszéd fiúkkal kellett megverekednie; először csak pár üveggolyóért, aztán a naplójáért, majd a becsületéért, végül pedig a szüzességéért. Ez utóbbi nem jött össze, de ez egy másik történet. Mielőtt azonban elmorzsolnak értem egy könnycseppet, tudniuk kell, hogy szerettem így élni. Szabadon, kemény munkával az állatok között töltve a mindennapjaimat. Az egészet egy csikó koronázta meg, akit nevelőapámtól kaptam12 évesen. Együtt szeltük a pusztákat és ez a szelíd, de erős akaratú musztáng tanított meg az önfegyelemre és a kitartásra. De, amikor el kellett adni az egész farmmal együtt, akkor a düh majd szét vetett és elhagytam anyámat. Houstonba mentem, ahol hetekig az utcán aludtam és gyakran csak a jó bicskaforgató tehettségem mentett meg a meggyalázástól, ekkor voltam 15 éves. Aztán egy nap egy modellügynökség felfedezett és munkát ajánlott, így sikerült összeszednem egy lakásra valót, de utáltam ezt a melót, majdnem pucéran hajlongani, órákig ugyanabban a pózban. Fuujj, még a hideg is kiráz már a gondolatától is. Ráadásul miután lett pénzem elkezdtem enni és hamar visszajött az az olaszos kerekdedség, amit anyámtól örököltem. Apropó, anya. Rá ki kell, hogy térjek, hiszen az ő élete sem kevésbé izgalmas, mint az enyém. Nos anyám 19 évesen nagy természetvédő lázban égett és ahol tudott tüntetett, aztán egy nap megismerkedett egy ökoterrorista csoporttal és gyártott nekik egy bombát, ugyanis a lelkem a műszaki főiskolát hagyta ott előtte. De balul sült el a dolog és egy ember meghalt. A csoport vezetője pedig beleesett anyámba, aki meg teherbe esett a csávótól. Na szóval ezután menekülni kényszerült, mert az FBI rá szállt az ügyre, anyám pedig rájött, hogy nem olyan jó ember a gyerek apja. Szóval nevet változtatott és elmenekült. De a magzat nem bírta soká és anyám elvetélt. Ezek után ki tudja hány államban megfordult, míg végül egy magányos öregasszonynál kötött ki Texasban, immár velem terhesen, aki egy egyhetes kalandból fogantam. Felújítottuk a farmot és a vénasszony végül mindent ránk hagyott. 6 éves voltam, amikor a nevelő apám bejött a képbe. Bírtam, de sosem kértem, hogy segítsen. Olyanok voltunk mint két dudás egy csárdában. Akkor sem kértem, hogy segítsen, amikor az egyik Bolen fiú megerőszakolt a pajtában 14 éves koromban. Kellemes első szexuális élmény, nem de? Akkor fogadtam meg, hogy nem csak a nagy szám lesz az egyetlen fegyverem. Persze depiztem egy kicsit, de aztán megtanultam lőni és pár közelharci technikát is, és elhatároztam, hogy megölöm a szemétládát. A nevelőapám valahogy rájöhetett, hogy mire készülök és előbb odaért, megverte és megfojtotta a srácot. Engem már csak az összezúzott holtteste várt. Emiatt azóta is neheztelek rá. Viszont az ügy híre olyan gyorsan terjedt, mint a bozóttűz, nemcsoda hogy két hónapon belül menekülniük kellett, újabb névváltoztatással és ismeretlen útiránnyal, de én nem mentem velük, ekkor szöktem Houstonba és azóta sem láttam őket.
Tehát miután végleg kölcsönösen megutáltuk egymással a modellkedést, eldöntöttem, hogy teret adok egy régi elhatározásomnak, miszerint megtorlom az erőszakoskodó férfiak tetteit. Ketrecharcot tanultam és kínkeserves munkával és rengeteg csonttöréssel jutottam el az állami bajnok címig. Közben másodállásban vertem félholtra a tahó srácokat és lett egy csini barátnőm, akivel összebútoroztunk. Nem mondom először fura volt, de életem legszebb pár hónapja. De azt mondják, a vér nem válik vízzé. Hajtott az anyámtól örökölt olasz temperamentum és az apámról is azt lehetett hallani, hogy egy igazi világcsavargó. Nos, amikor 20 évesen meghallottam, hogy New Yorkban van, ő a vérszerinti! apám, elhatároztam, hogy megkeresem. Sosem értettem Susan haragos telefonjait, amiért csak egy búcsúlevelet hagytam, mindössze ennyi magyarázattal: „Apám New Yorkban van, meg kell találnom. Ne várj rám. Sok puszi H.” Most már kezdem kapizsgálni, hogy miért akadt ki annyira, de hát igazából nem voltam szerelmes.
Útközben bárokban léptem fel énekesnőként. Persze itt rám talált az első igazi nagybetűs szerelem és a hatására egy gyorstalpalón elvégeztem egy művészeti iskolát és megtanultam tetoválni, persze mindent gyorsított eljárásban. Így aztán Charlotteban ragadtam több mint 2 évre, amikor egy ugyanolyan búcsúlevéllel hagytam faképnél Nicket, mielőtt ő dobna, mert éreztem, hogy rezeg a léc, de nem akartam, hogy én legyek az áldozat. Újabb egy évem repült el a semmibe, már magam sem tudtam, hogy mit csináltam ezalatt. Stoppoltam főként, énekeltem kosztért és szállásért, de a nagy részét beállva töltöttem, ugyanis egy drogos banda fogadott be, én meg engedtem a csábításnak. De egyik nap úgy ébredtem, hogy a faszomat ezekbe, tudnom kell, hogy ki az apám. Így pár hónap múlva megérkeztem New Yorkba és féléven belül megleltem Alan Bretet. Igen kétség nem fért hozzá, hogy ő a fater. Sok mindenre megtanított, miután megtanultuk nem utálni egymást. De ezt hosszú lenne kifejteni. A lényeg, hogy mindenféle fegyverrel jól bánok és van tapasztalatom a csempészetben.