Nem szerepelt a terveim közt a visszatérés, sőt még csak gondolatként sem fogant meg. De nagyon úgy festett, hogy mások már ezzel a nemlétező gondolat fonallal tovább játszottak. Míg én csak húztam a számat az egészre, többszörös elutasítás után sem voltak elfogadni a tényt, hogy Joy Carter halott a vőlegényével együtt, meg az egész pereputtyal együtt, amit z a név magában hordozott. Eszem ágában sem volt, újra felvenni magamra, a modernizált Marilyn Monroe szerepét, amit csak az emberek láttak. Én magam közelébe se értem, annak a szex szimbólumnak, amit Marilyn testesített meg.  Vajmi kevés hasonlóságot vélte felfedezni köztem, és a néhai legenda közt, aki szinte kecses mozdulatokkal sétált a halálba. Törekedtem arra, hogy amit a nézőim látnak bennem, az soha ne legyen az én valóságom. Persze ezt nehéz megtenni, ha az életed nagy részét reflektorfényben töltöd, és azzal, hogy egy jól bevált vigyorral megtéveszd a közönségedet. Egy mosoly, amivel minden el volt intézve, amitől azt elhitték, hogy valóban jól vagyok. De ez közel sem volt így.
Kapkodó gondolataim közt, próbálom összeszedni magam, miután Bessie idetelefonált, hogy meglátogatna, igazából tudtam miért jön. Én pedig fel voltam készülve, hogy újra nemet mondjak. Jobban fel voltam készülve erre, mint bármelyik filmszerepemre valaha. Nem akartam visszatérni, és ez így is marad. Ez az egész, ami körülöttem folyt, lassan már egy hónapja, már véleményem szerint túl is volt tárgyalva. Mindennel igyekeztek rám hatni, az egommal “ Ezt a szerepet, mintha rád írták volna Joy” Persze, valóban, tekintve, hogy igazándiból soha nem szerepeltem ehhez hasonló sorozatban. Biztosan én leszek a legmegfelelőbb ember erre az egészre.  
Ha arra gondoltam, hogy újra a rivaldafény árnyékában kell helytállnom, elkapott a zsigeri félelem, attól, hogy vajon milyen mélységeket lennék képes újra megjárni. Ha újra belemegyek, nem lesz választásom, az lesz amit mások mondanak, és közel sem éreztem biztosnak, hogy számomra, ez a legmegfelelőbb döntés.
Már nem az én világom volt, akármennyire is akartam, hogy az legyen, ez már pár évvel ezelőtt elúszott, Cash létezésével együtt.
Két boros poharat helyezek az asztalra, és ahogy kitöltöm a bort meg is szólal a csengő. Az ajtóhoz lépve kinyitom, és Bessie jellegzetes vonásaival találom magam szembe.
- Rég láttalak.- ölelem át, majd  elállok az útjábó, hogy beljebb tudjon fáradni.
- Amúgy már most mondom, hogy nem a válasz, de még jó hogy jöttél, legalább nem egyedül kell elfogyasztanom ezt az üveg bort.- kacsintok rá, miközben a kanapé felé terelem, és kérdezés nélkül a kezébe nyomom a poharat.
- Amúgy mizujság veled mostanság? Rég láttalak címlapon. - kuncogok, bár fogalmam sincs hogy valójában így volt e, nem gyakran forgattam a kezemben újságokat, bizonyos dolgok miatt.♡