- Uhh - a reggeli nap, már megint. Inkább a szemeimre teszem az egyik kezem, mikor megmozdul valaki mellettem. Egyből leveszem a tenyerem a szememről és kinyitom, aztán megint nyögök egyet. Az a fényes nap, az most nem kéne. Nem ittam sokat, inkább az a bajom, hogy nem aludtam sokat és előző nap kicsit sok volt. Ekkor tudatosul az is bennem, hogy ilyen ingem nem volt, nem az a szín került a látóterembe, amit tegnap délután felvettem. Ez pedig azt jelenti... Oldalt fordítom a fejem, mire mindenre fogható fotómodell társam vigyorog rám. - Kíváncsi voltam, mikor ébredsz fel - megsimítom az arcom a szavaira. - Azt tudom, hogy valahol a fekete ingnél van képszakadás - sóhajtok egy nagyot. - Nagyjából nálam is. Délután hozom a képeket - felpattan a földről, mintha mi sem történt volna, és már értem, miért fáj veszettül a derekam. A földön aludtam be, mert jó szokásom szerint bárhol képes vagyok elaludni. Délután... Délután?... Délután! - Ó, a franc - takarom be most mind a két kezemmel az arcom. - Mi van? - Hallom a kérdését a műterem konyhájából. - Csak nem eszedbe jutott az esküvő? Pedig még az ébresztőt is beállítottad. - Ez komoly? - Kaparok a földön a mobilom után, miután a zsebemben biztos nincs. Magam elé emelem és úgy hunyorgok rá. - Ja. Holnap reggelre. Láttam a dátumot, de gondoltam, nem szólok. Kíváncsi voltam, felébredsz-e időben magadtól.- csörömpöléseket hallok a konyhából, ahonnan érkezik a hangja. - De sz... na jól van, szóval hagytál volna elkésni a haver esküvőjéről? - Nem a tiéd, most mit adod a királylányt. Leengedem a kezemet, a telefonnal együtt. Még bőven időben vagyok. - Kávé - tartja elém a lattes poharat, ahogy felülök, ásítozva, megborzolva a hajamat, hátha hamarabb felébredek. Elveszem a kávét, és a felét megiszom. Most valahogy ez is keserű. Innen már tudom, hogy vodkát ittunk, az szokott így kicsinálni. Az aspirineket viszont elfogadom, amiket még toldott hozzá a másik kezében. - Rendeltem reggelit. - Azt még megvárom - kitámolygok a fürdőbe, a studiója egyben a lakása is, mit ne mondjak, elég magas beltérrel. A borostás képemmel szemezek egy ideig, aztán inkább a zuhanyt választom. Hideg víz jöhet jó pár percig, miután kész vagyok, már sokkal jobb állapotban vagyok. És marha szomjas. Fél litert fel is hajtok, amit a hűtőből veszek ki, most ezt kívánom. - Azt mondtad, Rubyval mész. - Jaja - hamburgert rendelt menüben, de most rántottának jobban örültem volna, de inkább csak eszek. Az sms váltásaink is érdekesek voltak, mikor meghívtam Rubyt. Azt is megírtam, mit vegyen fel, mert a hivatalnoki éra olyan sznob, hogy az eszem megáll. Ebben nőttem fel, de némely emberek és társaság még ebben is túltesz. - Nem hiszem, hogy egyikőtök is akarna jönni, sznobfalvára - Ő, történetesen, menekül onnan. Az ilyet megérzem. De semmit nem mond a múltjáról, családjáról, én meg nem faggatom. Rubyt meg már régóta meg akarom azzal vidítani, hogy miként érezné magát egy ilyen esküvőn. Ahogy a kocsikucsért nyúlnék, elkapja. - De most miért szórakozol velem? - Hívtam neked taxit. Majd holnap.. jóóó este, átviszem neked a kocsit, a képekkel eggyütt. Szeretem, ha ki vagyok szolgálva, de itt már valami mást is érzek, aztán mégis vállat vonok. - Úgyis ki akartad próbálni, ne is tagadd. - Jól tudod - erre egy arcot vágok és becsukom magam mögött az ajtót. Másfél óra múlva már Ruby lakásának ajtaja előtt toporgok, puccparádéban, ezerszer jobban, miután még félórát bealudtam, mielőtt elindultam volna. Kis alvás is csodákra képes. - Helló - vigyorgok rá, ahogy kinyitja. Ha nem ő, akkor csak egy üdvözlést kap az illető.
Nem is tudom, mikor nevettem utoljára olyan jót, mint amikor Adrian megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elkísérni egy esküvőre. Én őszintén azt hittem, hogy csak viccel, mert az ilyen eseményeken való részvétel nagyon távol áll tőlem. Főleg az ő köreiben, ami rengeteg olyan modellt foglal magában, akiknek az öltözködésnél nincs fontosabb dolog a világon. Mondjuk polgárpukkasztás miatt remek szórakozás lenne megjelenni egy motoros bőrbakancsban, illetve egy nyári ruhában. Főleg emiatt, részben pedig Adrian kérlelése miatt végül rábólintottam a meghívásra. Ezt azonban meg is bántam, mikor közölte a srác, hogy nem mehetek akármilyen ruhában. Erre közöltem, hogy abban megyek, amiben akarok és ha nem tetszik neki, akkor menjen nyugodtan egyedül vagy a kis modell barátnőjével (aki annyira nem is volt kicsi, mivel egy fejjel biztos nagyobb volt nálam), mert ő biztosan jobban beleillik ebbe a körbe. Mikor megjegyezte, hogy majd magassarkút vegyek fel és sminkelni se felejtsek el, közöltem vele, hogy lefogom tiltani. Természetesen amint elárultam anyának, hogy hova készülök, teljesen bezsongott. Ez pedig azt jelentette, hogy egy teljes napot vásárlással, fodrássza, manikűrössel és kozmetikussal töltöttünk. Maga volt a Pokol. A nap végére fáradtabb voltam, mint egy végig dolgozott nap után. Anyukám azonban megnyugodott, hogy én is ugyanolyan elegánsan fogok kinézni, mint bármelyik más meghívott. A magassarkúra még ő sem tudott rávenni, mert közöltem vele, hogy nincs az a pénz, amiért én belepréseljem egy olyan kényelmetlen cipőbe a lábam. Ráadásul nem is tudnék benne járni, egy sánta teve kecsesebben mozogna, mint én olyan cipőben, aminek öt centinél magasabb a sarka. Magamhoz képest nagyon elegánsan tudtam volna kinézni, ha az esküvő előtti napon nem veszek részt egy boxmeccsen. Csak nézőként mentem, tehát nem terveztem a ringbe szállni, viszont egyik másik csaj (akit már lehet elküldtem a picsába párszor) mindenáron kiakarta provokálni, hogy elcsúfítsam az arcát. Így amint megtörtént a kihívás, én el is fogadtam. Apa tudta, hogy mennyire hajthatatlan tudok lenni, ezért nem aggályoskodott, hanem hazaugrott a sportfelszerelésemért, bemelegítés közben pedig tippeket adott az ellenfelem gyengéiről, illetve hogy milyen taktikát alkalmazzak nála. Gyors és ügyes volt, viszont az ütéseiben nem volt elég erő, illetve nagyon rosszul viselte a bekapott ütéseket. Ezért arra mentem rá, hogy nagyobb erőt vigyek bele az ütéseimbe és persze igyekeztem kivédeni az övéit. Végigvittük mind a 12 menetet, amihez közeledve kiderült, hogy kettőnk közül, én vagyok jobb kondiban. Az ütései még gyengébbekké váltak, illetve lassabban is mozgott, a védelme is csökkent. Ezek közös hatására, az utolsó menet felénél egy erőteljes, állára irányzott felütés hatására megtörtént a kiütés. A földre zuhant, a bíró pedig rászámolt, nekem pedig lett egy újabb ko-s győzelmem. - Nem értem, hogy miért pont az esküvő előtt kellett így elcsúfítani az arcodat. Nincs annyi festékem, ami eltüntetné ezeket a monoklikat - morgott anya, miközben próbált olyan sminket összeállítani, ami eltakarja a jobb szemem alatt lévő lila foltott, illetve a felszakadt felső ajkamat. - Jó lesz már így - Már teljesen indulásra kész voltam, csupán anya vacakolt még az arcommal. Nem mintha el lettünk volna késve bárhonnan is, mivel a megbeszélt időpont előtt 3 órával már zavart is fürdeni, nehogy Adriannak rám kelljen várnia. Azonnal felugrottam és felkaptam a táskámat is, mikor meghallottam a csengőt. Nem azért, mert ennyire vártam volna az egész esküvősdit, viszont hallottam Rocco dübörgő lépteit, aki mindenáron első akart lenni, hogy ajtót nyisson Adriannak. Természetesen azért, hogy valami barom dolgot mondjon velem kapcsolatban. Ő ért hamarabb az ajtóhoz, mert mellém érve ellökött (ha magassarkút viseltem volna, akkor biztosan is el is dőlök, mint egy zsák krumpli), viszont mielőtt bármit mondhatott volna, hátulról belerúgtam a térdhajlatába, aztán egy repülő térdessel a vállába, majd kisurrantam és bezártam magam mögött az ajtót, még a sebeit nyalogatta. - Szia. Mehetünk? - kérdeztem és már húztam is magam után, mert nem akartam, hogy Rocco rázúdítsa a faszágait. - Van valami gyorstalpalód arról, hogy hogyan kell kijönni a sznob barátaiddal? - pillantottam rá, miközben elindultunk a kocsija (vagy amivel jött) felé.
A kocsival megállok Rubyék épülete előtt, s dudálás vagy telefonálás helyett inkább úgy döntök, hogy becsöngetek. Ha kicsit többet iszok, mint kéne, akkor úgyis lesz taxi és fuvarszolgálat, ebben nem kételkedem. Türelmesen várakozom az ajtó előtt, próbálva elképzelni, mi lehet a zaj forrása és kiknél. Rocco egy fazon, hogy mit gondol felőlem, annyira nem foglalkoztat. Elkerekedett szemmel nézek rá, ahogy kinyitja az ajtót, s végignézem, további sérülések után kutatva. - Veled meg... - egy időben veszem észre a tornacipőt, ahogy elránt. - Nincs? - Még hogy gyorstalpaló! Mire egy embernél elmondok mindet, amit kell. Nem jegyzem meg a külsejét, inkább kinyitom neki a kocsiajtót, majd becsukom, ha beszállt. - Elmondod, mi történt? - már a főútra kanyarodok ki, mikor eljutok odáig, hogy meg tudjam kérdezni. - És mikor? - Elég frissnek látszódik. Tisztában vagyok azzal, hogy nem volt könnyű gyerekkora, mégis, azt reméltem, hogy azon kívül, szuperül lehet egymással jól érezni magunkat, éppen arra vágyik, hogy ... azt hiszem, tévedtem. Beugurulunk egy aluljárónak tűnő úthoz, majd jobbra indexelés után leparkolok, ekkor kanyarodik be mögöttünk az aluljáró elé egy mentő, villogva, de hang nélkül, majd megelőzve, megáll a főbejáratnál. - Szeretném, ha megnézne valaki. Az esküvőre meg kimentem magunkat. Így nem megyünk. Megvárom, hogyan dönt.
- Jó, de akkor ne hisztizz, ha nem úgy viselkedek, ami a sznob barátaid számára elfogadott - Adriannak ez az ismeretségi köre egyáltalán nem az én világom. Nem a pénz, inkább az eltérő életszemlélet miatt. Én sokkal egyszerűbb természet vagyok, s számomra nem az teszi az embert, hogy milyen ruhákba bújik vagy mennyire előkelő módon eszi a kaviárt. Persze, jól esett, hogy Adrian rám gondolt, hogy kísérjem el, viszont ettől függetlenül még nem fogom megjátszani magam és főleg nem fogom elnézni, ha esetleg lekezelően szólnak vagy állnak hozzám. Beültem a kocsiba és fél szemmel láttam anyát, ahogyan a konyhaablakból hevesen integet. Lentebb csúsztam a kocsi ülésén, s csak remélni tudtam, hogy Adrian nem vette észre. Ahogy beindította az autót azonnal a rádióval kezdtem babrálni, hogy olyan zenét keressek, ami nekem tetszik. Annyira lefoglalt ez a művelet, hogy először meg sem hallottam Adrian kérdését. Vagyis nem teljesen. - Tessék? - tekertem fel a hangerőt, mikor végre találtam egy kedvemre való zenét. - Ja, az arcommal? - Gondolom erre célzott, hiszen más különbség nincs rajtam. Mondjuk én hamarabb venném észre azt, hogy elegáns ruha van rajtam, s nem azt, hogy monoklik az arcomon. Az utóbbi az megszokott, az előbbi azonban egyáltalán nem. Adrian például még sosem látott ennyire kiöltözve. - Semmi különös - Egyik sem volt durva, csupán átlagos sérülések, amik előfordulnak a boxmeccseken. Fájni sem fájtak, kicsit volt csak érzékeny, viszont ehhez már hozzá vagyok szokva, hiszen nem ez az első alkalom, hogy monokli van az arcomon. - Látnod kellene a másik csaj arcát - szélesen elvigyorodtam. Ő sem szenvedett komoly sérülést, viszont csúnyább monoklikkal és felszakadt szájjal meg szemöldökkel gazdagodott. - Tegnap végigboxoltam 12 menetet - magyaráztam neki, mielőtt még arra gondolna, hogy bajba keveredtem a rossz fiúkkal, akik alaposan ellátták a bajom. - Nem terveztem bunyózni, viszont az egyik csak folyamatosan beszólogatott, helyre kellett tennem - vontam meg a vállam, közben pedig angyalian pislogtam Adrianra. Nem gondolom úgy, hogy bármi rosszat tettem volna, hiszen nem az egyik sikátorban estem neki, hanem egy igazságos meccsen, ahol az ütéseim erejét még a kesztyűk is tompították valamennyire. - Viszont ő is elég ügyes volt, ezért csak a tizenkettedik menetre tudtam kiütni - De az a lényeg, hogy így történt. Nem mindig ko-val nyerek, viszont ez sokkal jobb érzés, mint a pontozásra várni. Na meg sokkal menőbb is. Követtem a tekintetemmel a mentőautót, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. - Nincs szükség rá. Ez semmiség, mondtam már. - Ráadásul apa is lekezelte az arcomat a meccs végeztével. Ha ilyen pitiáner sérülésekkel bemennénk az ügyeletre, akkor minimum képen röhögnének. Addig nem is megyek kórházba, még nincs olyan sérülésem, amit ne tudnék ellátni magamnak vagy apa ne tudna összefoltozni. - Miért? - ráncoltam a szemöldökömet, aztán lenyitottam a napellenzőt, ami tükrében végigmértem az arcomat. - Annyira nem is látszik - Tényleg nem volt olyan vészes, tehát nem értettem ezt az aggályoskodást. - Vagy félsz, hogy velem látnak? - csuktam vissza a napellenzőt és néztem a srácra. - Szégyelled a sznob barátaid előtt, hogy én nem olyan vagyok, mint a puccos fotomodell barátnőd? - Éreztem, hogy egyre dühösebb leszek, pedig még nem is mondott semmit. - Ha így van, akkor mondd meg, ne ezt a halvány monoklid használd ürügynek, amiért meggondoltad magad és nem akarsz velem menni - A szemeim szikrákat szórtak. Mondtam már, hogy elég lobbanékony természetem van?
- Csak tudsz már normálisan viselkedni, a jó ég áldjon már meg - kerülök el mellőle, miközben a kocsihoz megyek. Nem értem, mi ez a hirtelen pukkancs viselkedés. Meg fog neki jönni, vagy mi van? Nem mondtam el neki a helyszínt, s a meghívóra sincs igazából szükség, eléggé belterjes, hogy felismerjenek. Meglepinek akartam neki, teljes egészében, csak annyit mondtam el, hogy milyen ruhákban tudjon gondolkodni. Felajánlottam, hogy kisegítem, mert azért tudom, hogy egy-egy ilyen ruha elég borsos áron tud a viselőjéhez jutni. De most már az egész rendezvény másodlagos, az foglalkoztat, jól van-e. Nem hiszek a fülemnek. Még nem láttam ilyen állapotban. Még hogy semmi különös. Nem, direkt nem szólok semmit, míg ki nem böki, mi történt. Amit azonban mond, az első felénél legszívesebben azt kérdezném, ha tudta, hogy boxmeccse lesz, amiről nekem alapban sem volt tudomásom, igaz, nem is tartozik rám, de akkor miért nem mondta, hogy lesz, mert azok sosem múlnak el sérülés nélkül. A második felére azonban teljesen lefagyok. Odavagyok az extrém sportokért, de tudom, mennyit és hogyan vállalok be, és nem, korántsem a hivatali munkáért. Az esport miatt. Van egy csapat, aminek a tagja vagyok és nem kockáztatok. Az meg hogy tudja, ma rendezvényre megyünk, de neki fontosabb az egoja és a büszkesége, és ezek szerint nagyon is hirtelenvérűsége, mint az, hogy figyelembe venné, a haverja meghívta egy rendezvényre, ahol meg amúgy is ki kell nézni, az teljesen kiakaszt. Pár percig még csendben maradok, hogy lehigaddjak, nem is látni az arcomon, fogható a vezetésre. Le kell nyugodnom. Az most fontosabb, hogy lássa orvos. Mert nem úgy néz ki, hogy látta. Hagyom, hogy végigmondja. Leállítom a motort, a kulcsot kiveszem, behúzva a kéziféket. Kifelé bámulok. - Jóval régebben meghívtalak a rendezvényre, tudod, hogy nem tettem meg ezt eddig. Azt is elmondtam, meg alapvetően is tudni, hogy ott milyen fontos a megjelenés - igen, vaccilláltam, mert a heccnek is vannak határai és Rubyt ismerem. Vagyis most eljutottam odáig, hogy csak ismertem. Azt nem ismerem, aki most mellettem ült. - Vagyis tudtad, hogy ma velem leszel. Ha neked fontosabb volt, hogy nekiugorj valakinek önérzetedből, mint hogy egy barát meghívását figyelembe vedd, akkor innentől kezdve nem akarlak látni. Főleg azok után, hogy még neki állsz feljebb. - Mély levegőt veszek és halkan folytatom, de nagyon határozottan. - Szállj ki, kérlek. Ki fogod bírni a hazautat a ... tornacipődben. Nem csak eljutott a tűréshatáromig, de meg is feszítette, olyannyira, hogy elpattant.
- Aha - a hangomon érezhette, hogy nem tetszik ez a stílus. Semmi rosszindulat nem volt bennem, mikor megkérdeztem, hogy a barátainál mi az elvárt viselkedés. Nyilván nem arra gondoltam, hogy lehet-e asztalokat dobálni vagy üvegeket összetörni a többi ember fején, hanem mondjuk hogy milyen témákról szoktak beszélgetni, hogy annyira mégse érjen meglepetésként, ha az egész este alatt a divatról kell beszélnem, miközben nem sok divatérzékkel áldott meg az élet. - Akkor senki fején sem szabad összetörni az üveget, ugye? - jegyeztem meg viccelődve. Nem akartam, hogy rossz hangulatban induljunk neki az estének, ezért igyekeztem javítani a helyzeten. Lehet, hogy hirtelen haragú vagyok, viszont nem szeretek senkivel sem rosszban lenni és haragtartónak sem nevezném magam. Általában gyorsan túlteszem magam az ilyen kis összekapásokon, egyik pillanatról a másikra, már úgy viselkedek, mintha semmi sem történt volna. A lábaimmal a zene ütemére dobolok, miközben Adriantól a silence treatmentet kapom. Egy ideig csendben vagyok én is, csupán a zenét dúdolgatom, viszont aztán már akkor sem tudnám magamban tartani a mondandómat, ha elharapnám a nyelvem. - Most ne fújd már fel ennyire ezt az egészet - Ez most kicsit olyan volt, mikor azt mondod egy ideges embernek, hogy nyugodjon meg és attól jobb lesz. De említettem már azt is, hogy mennyire pocsék módon tudok vigasztalni. Hát az emberek megnyugtatásához sem értek sokkal jobban. Így belegondolva elég silány social skilljeim vannak. Mikor még a kulcsot is kivette a kocsiból, már tudtam, hogy most alapos fejmosást kapok. Tisztára úgy éreztem magam, mint amikor az oviban a sarokba állítottak mert rossz voltam vagy mikor általános iskolában az igazgató irodája előtt ültem várva a lebaszást verekedés miatt. - Ki is öltöztem. Mikor láttál engem ruhában? - hagytam pár másodperc gondolkodási időt, aztán rávágtam a választ. - Soha. És elmondjam, hogy miért? - Megint tartottam egy kis drámai szünetet. - Mert nem érzem komfortosnak, de a te kedvedért felvettem - Az már más, hogy anyám sem engedett volna ki a házból kevésbé elegáns szerelésben. Itt most nyilván nem a ruhákról általánosságban beszéltem, hanem a szoknyákról. - Csomó máshova meghívtál már - Sokat voltunk már túrázni, paintballozni, mozizni és társaik - akkor most ez a meghívás miben lett volna annyival másabb? - Én tényleg nem értettem, hogy ez az alkalom miért is lett volna különleges. - Nem fogok bocsánatot kérni azért, aki vagyok - Adrian nagyon jól tudja, hogyha felidegesítenek és eldurran az agyam, akkor semmi önkontrollom nincs, s gyorsan beleugrok mindenbe. Sosem árultam zsákbamacskát, ez pedig nem is új tulajdonságom volt. - Nem mondom, hogy nincs igazad, de túl nagy feneket kerítesz az egésznek - Megértettem részben az ő álláspontját is, viszont továbbra is túl soknak gondoltam a drámát. - Hogy mi? - Hitetlenkedve néztem rá, mikor közölte velem, hogy nem akar többet látni és szálljak ki. Na ezt már tényleg erős túlzásnak éreztem. - Ez most komoly? Képes lennél emiatt eldobni a barátságunkat? - Ezek után az is megkérdőjeleződött bennem, hogy tényleg azok voltunk-e, ha egy ilyen apróság miatt (úgy, hogy pontosan tudta, hogy milyen természetem van) képes lenne kiírni az életéből. - Amúgy meg ez nem tornacipő, hanem félcipő - Tehát elegánsabb volt, sarka nem volt semmi, ráadásul rohadtul törte a lábam, de nem akartam megjegyezni, úgy voltam vele, hogy kibírom, nehogy ne legyek elég csinos a barátai mércéjének. - Nem megyek sehova, mert miután végeztél a drámakirálynőzéssel biztosan megbánnád . Tehát most szépen indítsd be a motort és induljunk végre, mert már késésben vagyunk - Elhiszem, hogy rosszul esett neki, viszont nem is fér a fejembe, hogy hogyan lenne képes emiatt megszakítani velem a kapcsolatot. Én biztosan képtelen lennék rá. De persze könnyedén meglehet, hogy ő fontosabb számomra, mint én neki.
Csak szusszantok egyet és leengedem a válaszul, még egy pillanatra a szemem is lehunyom, mintha megadnám magam. - Ha szeretnél a rendőrörsön egy pandás képet magadról, csak rajta. Értem én, hogy hirtelen haragú, ám itt éppen ezt nem lehet tenni. Virágnyelven elküldeni, megsemmisíteni valakit, azt lehet. Kezdem úgy érezni, nem volt túl jó ötlet ez a részemről. Megbántani viszont nem szeretném Rubyt, ugyanakkor... még mindig nem értem, hogy miért nem vigyázott magára, holott tudja, nem ez a megjelenés módja. Egyszerűen nem megy megszólalni. Vajon a rendezvényen is az egoja fog dönteni arról, hogy sátorral együtt dob ki valakit, ha nem tetszik neki, vagy még a tornacipőjét is utána dobja? Vajon... áhhh... Legszívesebben a kormányra borulnék. Nagyon hülye ötlet volt ez tőlem. Vajon, ha máshová mennénk, akkor is....? S rá kell ébrednem, hogy akkor is ugyanígy viselkednék. S nem, ennek nincs köze ahhoz, hogy egy sznob esküvőre megyünk. Mióta lett ilyen Ruby? Ki az, aki mellettem ül? Igyekszem végiggondolni a szavait. Jogosak? - Sosem... sosem néztél ki így - mutatok az arcán lévő sérülésre. - Akkor egészen biztos, hogy nem mentünk volna el sehová, mint ahogy most sem. Értékelem, hogy legalább a ruhát hajlandó voltál felvenni. Tényleg. De... belenéztél a tükörbe egyáltalán? Szerinted így kell kinézni az arcodnak egy esküvőn? - Fordulok végül felé. - S nem, ne gyere nekem azzal, hogy látott orvos. Megingatom a fejem. - Azért ne is kérj, s nem is kértem, hogy tedd meg. Túl nagy feneket? Ruby, én abban a világban élek! Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ha így megjelenünk és a te vérmérsékleteddel.. - félbehagyom a mondatot. - Én tévedtem. Nem kellett volna meghívnom erre az esküvőre. Legszívesebben becsuknám a szemeim, hogy gondolkodni tudjak. - Nem Ruby. Nem voltál eddig ilyen. Az rendben van, hogy ökörködünk, hogy lazák vagyunk. De amit mostanában csinálsz, az utóbbi időben. - a szavaim csendesek, de határozottak. - Értem, hogy az emberek változnak. De ezzel egyre távolabb kerültem tőled. És nekem eddig van. Nem tovább. Ennyi volt. Mert megértettem, nem csak a mostani volt gond. Az utóbbi időben kicsit másabb lett. Sokkal vadabb, mintha megmagyarázhatatlan agresszivitás lenne benne. Szeretnék segíteni, de ebben már nem tudok. Nekem is vannak határaim. - Hívok egy taxit neked, majd hazavisz - iszonyatosan szédülök. - Mindent kifizetek, ami az esküvővel volt költséged. - Előveszem a mobilt és a gyorshívóból megkeresem a taxi számát. Néha kell. Nyugodt a hangom, nem remeg a kezem, pedig mintha menten összecsuklanék. - Az lesz az a taxi - a villogás a szemközti taxiból megérkezik, arra mutatok. - Majd hazavisz. Én meg hányni szeretnék, annyira nagyon kimerültnek érzem magam jelen pillanatban. De csak ülök, mintha minden rendben lenne. A nagyszerű neveltetésem!
Kezdőlap
Nem is tudom, mikor nevettem utoljára olyan jót, mint amikor Adrian megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elkísérni egy esküvőre. Én őszintén azt hittem, hogy csak viccel, mert az ilyen eseményeken való részvétel nagyon távol áll tőlem. Főleg az ő köreiben, ami rengeteg olyan modellt foglal magában, akiknek az öltözködésnél nincs fontosabb dolog a világon. Mondjuk polgárpukkasztás miatt remek szórakozás lenne megjelenni egy motoros bőrbakancsban, illetve egy nyári ruhában. Főleg emiatt, részben pedig Adrian kérlelése miatt végül rábólintottam a meghívásra. Ezt azonban meg is bántam, mikor közölte a srác, hogy nem mehetek akármilyen ruhában. Erre közöltem, hogy abban megyek, amiben akarok és ha nem tetszik neki, akkor menjen nyugodtan egyedül vagy a kis modell barátnőjével (aki annyira nem is volt kicsi, mivel egy fejjel biztos nagyobb volt nálam), mert ő biztosan jobban beleillik ebbe a körbe. Mikor megjegyezte, hogy majd magassarkút vegyek fel és sminkelni se felejtsek el, közöltem vele, hogy lefogom tiltani.