Hogy milyen is vagyok? Hát alapjában véve kedves, barátságos lánynak ismernek Igen  jól fejeztem ki magam, az aki ismer közelebbről ezt gondolja. Az is vagyok azzal aki megérdemli. Bájos kinézetem ellenére nem vagyok naiv, és hiszékeny. Sőt, legtöbben keménynek és érzéketlennek tartanak.    Az élet megedzett, emiatt lettem ennyire kemény, erős szívű. Szinte sosem sírok inkább magamban tartom a dolgokat. Nem rendít meg nagyon semmilyen tragédia sem, legalább is a látszat szerint. Optimista vagyok és egyik napról a másikra élem az életem. Céljaim vannak ugyan, de akkor sem leszek depressziós, vagy szomorú ha azok nem sikerülnek. Szeszélyes és szenvedélyes nő lakozik bennem, ez a tulajdonságom leginkább a szerelemben mutatkozik meg. Amit nagyon sokan nem kedvelnek bennem az a szókimondó természetem, ami a szívemen az a számon. Legtöbbször előbb beszélek, mint, hogy gondolkodjak. Nagyon sokszor meg is sértek embereket ezzel. Vakmerő, makacs és kitartó vagyok, amit a fejembe veszek azt meg is csinálom, nagyon nehéz eltántorítani az elhatározásomból. Utálom a hazugságokat, jó magam még sosem tettem, őszinte embernek vallom magam. Hűséges vagyok és ragaszkodó, akit megszeretek azt nehezen engedem el. Sosem csaltam meg még egyetlen szerelmemet se. Bár még csak egyszer voltam szerelmes. Ugyanezt várom el partneremtől is. Legyen őszinte, hűséges és erős a kapcsolatunk. Romantikus alkat vagyok, szeretem a szép dolgokat és a szívből jövőket. Nem vagyok az egy éjszakás kalandok híve, inkább a hosszú kapcsolatokat kedvelem.

A családban mindig is én voltam a fekete bárány, ami azt illeti. Anyám utált mert az apám elhagyott minket születésem előtt. Mostohaapám meg azért gyűlölt,
hogy más gyereke vagyok és gyönyörű, sokkal szebb mint az anyám vagy az ő lánya, a húgocskám. Talán ezért is molesztált annyiszor kiskoromban, meg próbálkozott mással is, mert ezzel próbálta tönkre tenni az életem és bántani a bátyámat. Én legalább is próbálom, így felfogni a dolgokat és magyarázni mindazt amit átéltem mellette. Számtalanszor meg is vert minket arra fogva, úgy is ezt fogom kapni a férfiaktól a jövőben, mondván "a szépség csak bajt tud okozni és semmi jót"  Még most is belesajdul minden porcikám és a lelkem is ha rágondolok. Még mindig magamon érzem az öv, csípő és erős ütését. Sosem tudom elfelejteni, és soha nem tudom megbocsátani anyámnak, hogy nem lépett közbe. Ahogy apámnak se azt, hogy elhagyott minket és egy ilyen ember kezébe kerültünk.  Életem első 14 évét legszívesebben kitörölném teljesen, hogy ne is emlékezhessek rá.
15-16 éves lehettem, azt hiszem, amikor "felfedeztek", ahogy mondani szokták.
Az iskolában járt az egyik diáknak az apja aki egy modell ügynökség fotósa,
a folyóson vett észre, rögtön telefonszámot kért és győzködött, hogy menjek el a céghez. Én akkor már csak dacból és lázadásból is elmentem. Még egy félnap sem telt le, és kaptam is a szerződést a céghez. Elfogadtam. A szüleim helyett alá írtam én, ők úgyse engedték volna. Mikor megtudták, persze őrjöngtek. Mostohaapám emiatt is megvert, hiába védekeztem, akárhogyan is. Anyám kiborult és lehordott mindennek. Nem érdekelt. Ekkor fogtam magam és a bátyámhoz költöztem Menhattan-be. Eleinte nagyon nehéz volt, a bátyám dolgozott. legtöbbször egyedül voltam otthon. Míg beindult a karrierem , én is dolgoztam egy kávézóban. Szerencsémre nagyon hamar elkezdtek érdeklődni utánam a  különböző modell ügynökségek, és különböző nagy hírű újságok,
bulvárlapok.
Lassan, az egyre több felkérésnek köszönhetően sikerült annyi pénzre szert tennem, hogy beiratkoztam egyetemre. Mindig is szerettem volna színészetet tanulni, így oda jelentkeztem. Nehéz volt egyszerre tanulni és eleget tenni az ügynökségem kéréseinek, de sikerült megoldanom ezt a helyzetet. Elköltöztem a bátyámtól egy albérletbe, közel az egyetemhez. Végre saját lábamra álltam.
Nem bírtam már azt a kuplerájt ami a bátyámnál található volt. Jól mondják,
hogy a férfiak rendetlenek, de még mennyire. Másodéven beiratkoztam egy másik egyetemre is designer szakra.  Mindig is szerettem rajzolni és tervezni is, úgy gondoltam hát mért ne valósítsam meg ezt az álmomat is. Úgy tűnt végre minden szép és jó lesz...
Az egyetemen ismertem meg Max-ot, egy nagyon kedves fiút, aki színészeti szakon volt szintén, csak épp utolsó éves, én meg első. Eleinte nem kedveltem őt, túlságosan magamutogatónak tartottam (tudom nevetséges ez egy modell szájából) de valahogy úgy éreztem  túl "bölcs". Ő volt a tanársegéd. Sokat tanított nekünk. Makacs voltam és nagyon sokszor szembeszegültem vele. Ő ezt nem tűrte és mindig ki alakult egy kis vita köztünk. Aztán egy buliban, valahogyan közelebb kerültünk egymáshoz, amiből lassan szerelem lett. Először egyikünk se akarta bevallani ezt magának. De végül engedtünk az érzéseinknek. Jól alakult minden. Imádtuk egymást. Ő volt az első szerelmem., 18 évesen. Életemben nem szerettem még senkit úgy mint őt,
legalább is akkor úgy gondoltam. Összeköltöztünk és már a jövőnket terveztük. Körülbelül három éve voltunk együtt, amikor megkérte a kezemet. Természetesen igent mondtam. Boldog voltam, és nagyon vártam már a következő évben levő esküvőnket. Már csak 6 hónap lett volna odáig, amikor telefont kaptam. A világ legszörnyűbb telefonhívását. Max egy autó balesetben életét vesztette. Összetörtem. Kiborultam. Öngyilkos akartam lenni. Idegösszeomlásom lett. Azt hittem innen már nincs tovább. Katasztrófa volt minden nap. Bezárkóztam és nem akartam senkit se látni. Hónapokba telt mire talpra álltam és újra munkába tudtam állni. Köszönhetően, Leo-nak a fotósomnak aki nagyon sokat segített mindenben. Fel álltam. Most itt vagyok és csak előre nézek, élem tovább az életem. Annak ellenére is, hogy múltam és MAx-et sose felejtem....