1. Tesz meggondolatlan megjegyzéseket vagy vádló kijelentéseket, amelyeket később megbán?
2. Amikor mások zavarba jönnek, ön egészen higgadt marad?
3. Lapozgat puszta szórakozásból vasúti menetrendeket, telefonkönyveket vagy szótárakat?
4. Ha döntést kell hoznia, befolyásolná, hogy kedveli-e az érintett személyt vagy sem?
5. Kettő vagy kevesebb gyermeket szeretne a családjában, noha egészsége
és jövedelme többet is engedne?
6. Megrándulnak néha az izmai minden logikus ok nélkül?
7. Szeretne inkább olyan pozícióban lenni, ahol nem terheli a döntéshozatal felelőssége?
8. Mások kiszámíthatatlannak tartják a cselekedeteit?
9.Ön szerint több pénzt kellene költeni társadalombiztosításra?

10. A többi ember nagyon érdekli önt?
11. Inkább monoton a hangja, mint változó magasságú?
12. Általában hagyja, hogy a másik személy indítsa el a társalgást?

13. Könnyen felkelti az érdeklődését más emberek beszélgetése?

14. Visszatartaná-e a vadászattól vagy a horgászattól az a gondolat, hogy fájdalmat okoz a vadaknak, kisebb állatoknak vagy a halaknak?
15. Gyakran cselekszik úgy, hogy nem számol a lehetséges veszéllyekkel?
16. Lassan beszél?
17. Általában nyugtalankodik amiatt, hogy meg kell óvnia egészségét?

18. Egy váratlan esemény hatására megrándulnak az izmai?
19. Kéréseit általában udvariasan intézi alkalmazottaihoz, rokonaihoz vagy diákjaihoz?
20.Ön szerint képes volna kapásból helyes ítéletet alkotni valamiről?
21. Még mindig aggasztják múltbeli kudarcai?
22. Előfordul, hogy napokig szokatlanul aktívnak találja magát?
23.Zokon veszi, ha mások meg akarják mondani önnek, mit tegyen?
24. Általában nehezére esik „bevallani a dolgot”, és vállalni érte a felelősséget?
25. Inkább szűk, közeli barátokból álló baráti köre van, mint széles baráti és ismerősi köre?
26. Az élete állandó küzdelem a túlélésért?
27. Gyakran énekel vagy fütyörészik puszta szórakozásból?
28. Barátai melegszívűnek tartják?
29. Inkább adna utasításokat, mint kapna?
30. Élvezi elmondani az embereknek a legújabb botrányt munkatársairól?
31. Egyet tudna érteni a „szigorú fegyelemmel”?
32. Nagy gondot okozna önnek az a gondolat, hogy valamit teljesen elölről újra el kell kezdenie?
33. Próbál másokat megnevettetni és mosolyra deríteni?
34. Úgy érzi, könnyű kifejeznie érzelmeit?
35. Tartózkodik a szemrehányástól, ha a másik személy elkésik a megbeszélt találkozóról?
36. Néha ünneprontónak tartják?
37. Úgy véli, vannak olyan emberek, akik kifejezetten barátságtalanok önnel szemben, és ön ellen dolgoznak?
38. Belátná-e, hogy nincs igaza, csak hogy „megőrizze a békességet”?
39. Csak kevés olyan ember van, akit tényleg kedvel?
40. Ritkán boldog anélkül, hogy különösebb oka lenne rá?
41. Végigjárja az embereket egy társas összejövetelen?
42. Tesz ésszerű óvintézkedéseket a balesetek megelőzésére?
43. Nyugtalanítja a gondolat, hogy mások előtt kell beszélnie?
44. Ha a boltban látna egy árucikket, amelyet szemmel láthatóan tévesen alacsonyabbra áraztak be, mint a valódi ára, megpróbálna hozzájutni azon az áron?
45. Gyakran érzi úgy, hogy az emberek a háta mögött önre néznek, vagy önről beszélnek?
46. Ön mindig bajba keveredik?
47. Érez konkrét gyűlöletet vagy félelmet valakivel vagy valamivel szemben?
48. Jobban szeret néző lenni, mint részt venni valamilyen aktív sportban?
49. Úgy érzi, könnyű pártatlannak lenni?
50. Családja többi tagjával szemben szigorúan rögzített, udvarias viselkedésmódot követ?
A lelkem marcangoló fájdalom és kétségbeesés nem akar szűnni. Talán már mindig az életem része marad, bármit is teszek folyamatosan belém hasít a szűnni nem akaró fájdalom. Hibáztam már életemben néhányszor, van amiből tanultam is, van, ami örökre megbélyegezte az életem. Dühös vagyok magamra, amiért gyenge vagyok és gyarló, amiért egy éve már, hogy folyamatos bűntudat az életem. Próbáltam úgy tenni, mintha a lelkem tépő és szívem facsaró érzések nem léteznének, ideig-óráig működött is a dolog, de amikor egyedül maradok gondolataimmal ismét olyan erővel söpör végig rajtam, hogy képtelen vagyok védekezni ellene. Lebénulnak végtagjaim, szaporán kapkodom a levegőt és a sírás keservesen tör fel mellkasomból, szabad utat engedve a lávaként végigfolyó könnyeimnek. Azt hittem, hogy az idő és a távolság segít, abban bíztam, hogy minden könnyebb lesz, ha távol vagyok tőled és nem érzek késztetést arra, hogy felkeresselek. Tévedtem. Semmi nem lett könnyebb, sőt...azóta nem találom a helyem a világban.
Ülök az üres vászon előtt és gondolataimba merülve figyelem a fehér anyagot. Lassan egy éve már, hogy nem fogtam ecsetet a kezemben. Minden alkalommal, amikor megpróbáltam alkotni valamit az arcvonásaid köszöntek vissza rám az anyagról. Kezem anélkül idézte fel őket, hogy észrevettem volna. Aztán minden alkalommal dühösen téptem szét a vásznat és megfogadtam, hogy soha többé nem veszem kezembe az ecsetet. Most mégis itt ülök, és próbálok kezdeni valamit a bennem rejlő tudással, de agyam leblokkol és bármennyire is próbálok alkotni valamit, bármit, nem megy.
Itt vagyok, ebben a hatalmas lakásban egyedül, csend honol minden szobában, csak a madarak éneke szűrődik be odakintről és én mégis képtelen vagyok koncentrálni.
Dühösen hajítom el az ecsetet a sarokba, sírnék, üvöltenék, toporzékolnék akárcsak egy kisgyerek, felhívnálak telefonon, hogy elmondjam itt vagyok. De nem teszek semmit, csak magamba roskadva ücsörgök és gondolkodom. Rád gondolok. Arra a sok szép emlékre amiket megéltünk együtt, arra a csodálatos két évre, amikor megtapasztaltam az életet. Az első találkozásunkra, az első randinkra, a legelső alkalomra amikor megcsókoltál. Vajon te emlékszel ezekre a pillanatokra vagy csak gyűlöletet érzel irántam? Megérteném. Én viszont úgy emlékszem minden pillanatra, mintha csak tegnap lett volna. A nevetésedre, a pajzán vicceidre, a tekintetedre amivel minden egyes alkalommal levetkőztettél amikor csak megláttál. Az együtt töltött éjszakákra és minden közös reggelre. Emlékszem arra a napra is amikor megkérted a kezem én pedig gyáva módon nemet mondva egy másik férfihoz menekültem. Ujjaimat végigjáratom a gyűrűn, amit azóta is a nyakamban hordok. Bár az ujjamon egy sokkal nagyobb és fényesebb karika csillog, számomra mégis az a legfontosabb amit tőled kaptam. Megijedtem. A fájó és gyötrelmes igazság az, hogy féltem és engedtem, hogy a családom hozza meg a döntést helyettem. Mint olyan sokszor az életemben, akkor is fejet hajtottam az akaratuknak.
Hangos gyereksírás töri meg a lakás csendjét, ez pedig józanító hatással van rám. Amíg ő az életemben van, nem engedhetem meg, hogy akár egy percre is feladjam. Nem tudom, hogy mennyi időnk van együtt. Gyors léptekkel szelem át a nappali és a gyerekszoba közti távolságot. Mosolyognom kell amikor megpillantom a kislányomat a kiságyban. A kislányunkat. Magdalena sok mindenben hasonlít rád, minden egyes alkalommal amikor rá nézek eszembe jutsz. Biztosan nagyon szeretnéd. Tőled örökölte a mosolyát, a szemeit, és bár még nagyon pici de már most megmutatkozik rajta, hogy olyan csökönyös lesz, mint te. Sajnálom, hogy elvettem tőled annak a lehetőségét, hogy megismerd őt. Mielőtt két csíkot mutatott volna az a bizonyos teszt, sosem játszottam el annak a gondolatával, hogy szeretnék anya lenni, váratlanul ért a felismerés és nem tudtam mit kezdjek vele. Nem voltam biztos abban, hogy te hogyan reagálnál, hiszen néha még saját magadról sem tudsz gondoskodni, hogyan nevelnél fel egy gyereket? Önző vagyok tudom.
Magamhoz ölelem a kislányt, az élet furcsa fintora, hogy fogalmam sincs meddig leszek képes a karjaimban tartani őt.
Sclerosis Multiplex. A terhességem második fázisában jártam, amikor sorozatos rosszullétek miatt mentem kivizsgálásra. Azóta minden lehetséges oldalt átböngésztem, hogy minél többet megtudjak a betegségemről. Az élet csúnya tréfája, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet akartam a gyerekünknek, és nagy valószínűséggel néhány év múlva már arra sem leszek képes, hogy megkössem a cipő fűzőjét. Nem fogom tudni biciklizni tanítani, nem tudom elkísérni az iskolába, nem leszek képes arra, hogy megfésüljem a haját. A barátai csúfolni fogják majd a rokkant anyja miatt, nem lesz akivel megbeszélje a problémáit, nem tapsolhatok majd a lediplomázása idején. Nem taníthatom meg festeni, nem lehetek az anyukája.
Azt szeretném, hogy te majd meséld el neki milyen voltam. Táncolj vele úgy ahogyan velem, fésüld meg a haját, vegyél neki kiskutyát, vigasztald meg ha sír, kösd be a cipő fűzőjét, sétáljatok a parkban, ússzatok a tengerben, fagyizzatok, nevessetek, üldözd el mellőle a pasikat, legyél a támasza, kísérd majd az oltár elé, énekelj neki dalokat és miközben megéled vele mindezt, mesélj rólam.