Mióta a saját maga ura és az amerikai álmot kergeti, kényszeresen törekszik arra, hogy a legrosszabb, legkilátástalanabb helyzetben is megtalálja a szépet és mindig a maximumot hozza ki magából. Ana hiszi, hogy nem a pénzügyi gondok vagy a megterhelő kihívások ölik meg az ember lelkét, hanem ha feladja az örökös keresgélést, a boldogság hajkurászását.
Reggeli rutinja: hajnalban, a napsugarak előtt kelni, hogy beleférjen másfél-két óra kocogás a városban, vagy egy óra edzőtermezés a város másik felén (ott találta meg a legolcsóbb havi bérletet). Ez segít jól indítani a napot, feltölti energiával és kiölhet magából minden stresszt és feszültséget, amit az alvás nem gazolt ki az éjjel. Ráadásul aktívnak és erősnek érzi magát tőle, a saját határait feszegetheti, ami emlékezteti rá, hogy egymaga is ki tud mászni bármiből, sőt, egyenesen legyőzhetetlen.
A délelőtt általában munkakereséssel telik, hirdetésekre vadászik, ismerősöket hívogat, állásinterjúkra jár, az önéletrajzával szaladgál jobbra-balra és mindenkire kedvesen mosolyog, aki csak az útjába akad.
Az ebédje mindig színekben gazdag, mert ugyan nem egy fitnesz-guru és imád nassolni, de fontos számára, hogy egészséges maradjon. Mióta otthagyta a családját és elköltözött Spanyolországból, csak magára számíthat, márpedig ha nincs senki, aki ápoljon, ha beteg vagy, az sokkal rosszabb, mint maga a betegség. Úgyhogy protein és vitamin egymás hátán, mert muszáj erősnek maradni!
Délutánra éri el a napi stressz-szintje a csúcspontot. Ekkorra az optimizmusa és a derűlátása nagy részét már felhasználta, amíg pedig a készlet utántöltődik csokoládé, alkohol és különböző édességek által, addig romantikus filmeken bőg és krimi sorozatokat bingel arról ábrándozva, hogy bármi lehet még belőle ezen a világon, majd elvérez a realitás talaján, mert pontosan tudja a növekvő havi számlákból, hogy Fortuna mégsem áll mellette egy ideje.
Az esti rutin a szépítkezésről szól, hosszú, illatos fürdőkkel és női praktikákkal igyekszik visszapofozni magába az életet. Általában ekkor telefonál haza a családjának is, akik öntenek belé egy kis reményt azt illetően, hogy nem feleslegesen hagyta ott Barcelonát, meg fogja találni, amiért jött. Legtöbbször mégis egyedül hajtja álomra a fejét ezek után - már ha nem számoljuk a macskáját, aki egyébként csodálatos nagykiflije éjjelente! -, mire pedig felkel a nap, már újra képes hinni a csodákban, melyek az új nappal őrá várnak.