Domi & Tiger

So you have a date without me in my home?

- Fogalmam sincs. Elég spontán módon élem az életemet, rendszerint kevés dolgot teszek ugyanúgy. Nincs nagy rendszer a napjaimban és a döntéseimben. Na meg nem sok családhoz járok én pénzt szedni… - Van egy harmincas néger pasas, de ő korrekt és mindig kifizeti, amit kell, a harmadik személy meg annyira nem érdekelt a dologban, mert Victoria bátyja, úgyhogy ő tudja, merre csörög a dió.
Azt mondja, a lánya miatt jött ide. Aha, szóval nem szívességet tett, hanem fogta magát, bemutatott a szülőknek a férje halála után és eljött. Ez tetszik egyébként, elég vadóc lépés volt tőle. Új életet kezdett Amerikában, mint ahogy előtte oly sokan már ezt megtették, többek között apám is anno. Értem én, nincs gáz.
Dominique arca totál megváltozik, amikor féltékeny és ezt szerintem ő még nem tudja. Már ahogy Ashley-re kérdez rá, tudom, hogy milyen érzések vezérlik, ami egyébiránt tetszik nekem. Sosem szerettem, ha küzdenek, vagy veszekednek értem a nők, mert nem szeretek választani sem közülük, számomra érthetetlen, hogy miért nem jó, ha hárman lennénk együtt és most csak az ágyra gondolok, nem pedig házasságra. Én már nem szándékozok több feleséget, itt Amerikában ez nem is megengedhető ugyebár.
- Mondjuk a szép szőke hajtincseire, a feszes seggére és arra, hogy velem tölti a hét legtöbb napját? - húzom az agyát, bár nem mondok baromságot. Itt dolgozik, szóval tényleg nagyon sokat látjuk egymást. Néha túl sokat is, nem mindig jövünk ki jól, de ez már csak részletkérdés és nekem az a célom, hogy minél inkább féltékenyebb legyen rá Domi. Mocskosul élvezem.
- Engem Thomas személye és lénye irritált az első szava után, nem az, hogy vele jöttél. - Utálatos hangon beszélt velem, a köszönésemet sem díjazta, amit tökre leszartam, de ha már itt tartunk, Domi is kellően keresztül nézett rajtam, totál ellentéte volt annak, mint amilyen most.
Végre megkapom ajkait és van lehetőségem megcsókolnom őt. Ha nem dőlt volna ölembe, már rég ezt tolnánk, de mindegy, nekem így is jó. Vannak emberek, akik teljesen megváltoznak részegen, én történetesen abszolút nem ilyen vagyok, rajtam már kevésbé látszódik meg a részegség, noha sosem ihatok annyit, hogy teljesen elveszítsem önmagam. Megtiltották, érthető okokból, úgyhogy Tiger Kareem-Abbar sosem hányja össze magát.
De az is lehet, hogy Dominique sem annyira részeg, mint amennyire vallja magát, hanem csak ezzel leplezi örök vágyait, bárhogy is, én élvezem! Elmosolyodom a választól. Szaván fogom majd, ebben biztos lehet, és ha nem lennék egyébként bevetés közben, akkor már rég nem itt lennénk, hanem valamelyik szobában. Most is megfordul a fejemben, hogy hagyom a srácokra az egészet, de Tod hangja szerencsére észhez térít és felfogom, hogy fejemet vennék, ha munka helyett egy lányt döngetnék. Egész nap egy feladatunk van, azt intézzük el rendesen.
- Dehogy metrózol - felelem egyből utána mély és nyugodt hangon, amolyan ellentmondást nem tűrve. Esélytelen, hogy ilyen állapotban hazajutna. - Max negyed órányira laksz, még van annyi idő, hogy haza tudjalak vinni, de ha nem, akkor hívok egy taxit. Ne ellenkezz! - Húzom karjánál fogva vissza az ölembe és megcsókolom még egyszer is, ezzel megpróbálom megakadályozni, hogy beszéljen és más terveket szőjön. Azt kérdeztem, hogy én vigyem vissza, vagy egy taxis, nem azt, hogy milyen egyéb módokon tudna átjutni Manhattanen.
- Fel… - mondom a csókunk után. Nem vagyok biztos abban, hogy tényleg fel is fogok menni hozzá, de inkább mondom rá azt, hogy igen, mintsem megint meglepődjön és kapom a lebaszást, mint múltkor is.
Felállunk, a többiek is készülődnek, de nem terveznek egyből indulni, ellenben én Domi döntéséhez mérten kezdem összeszedni magam.

5PM | ⚶

Tig & Domi

Kiss me, or let me go

Mindjárt kivételesnek érezhetem magam, hogy csak engem ér az a megtiszteltetés, hogy pénz helyett a testemmel fizethetnek neki, de ráharapok a nyelvemre és gondolataimat inkább megtartom magamnak. Most túlságosan jól érzem magam, egyszerűen nem akarom elrontani a hangulatot. Tudom, hogy amint kilépek erről a helyről, amint nem lesz a közelemben Tiger és kitisztul az elmém bőven lesz min gondolkodnom és amit megbánjak. Amíg viszont még tart ez az állapot, csak szeretném jól érezni magam, mindenféle mélyebb gondolkodás és megbánás nélkül. Ennyi igazán kijár már nekem is. Szavai hallatán a sziszegve fújom ki a levegőt a fogaim között. Túl sokra tartja azt a nőt, nem is értem, de komolyan, hogyan képes néhány kóbor numera ennyire elvenni egy férfi agyát?
- Ne viccelj, úgy néz ki azzal a szőke hajával, mintha átment volna rajta a kétszázhúsz. Egyébként meg, a fenekemmel elégedett vagyok. Lehet, hogy nem olyan kerek és feszes, mint az övé... még csak nem is lehet azt mondani rá, hogy hű de milyen bomba nő, minden harmadik lány rendelkezik a Tig által felsorolt tulajdonságokkal, semmi különleges nincs benne. - Felőlem akár most is felmehetsz hozzá vele tölteni az idődet... duzzogva egyenesedem fel ültömben. Hihetetlen, hogy képes éppen most ódákat zengeni a hölgynek nem nevezhető egyedről odafent. Engem aztán tényleg nem érdekel, de mégis...valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag idegesít már annak a gondolata is, hogy őket elképzelem együtt. Nevetséges. Folytatnám az eszmefuttatásomat arról, hogy miért nem vagyok féltékeny és, hogy szerény véleményem szerint semmi szép, kívánatos meg pláne nincs benne, de csókjával egyszerűen belém fojtja a szót. Ha normálisan képes lennék gondolkodni, akkor visszautasítanám, de...az ésszerűség úgy tűnik ma teljesen távol áll tőlem és egyszerűen csak engedek a vágyaimnak. Talán a bor miatt, talán Tiger miatt, vagy kettejük együttes hatása miatt vagyok képtelen uralkodni magamon. Meglepő módon egyszerűen csak átadom magam az ösztönből jövő, elemi, mindent elsöprő vágynak és élvezem a pillanatot. Azt ahogyan csókunk által eggyé vállunk, ahogyan megszűnnek közöttünk a korlátok, ahogyan nemes egyszerűséggel csak élvezzük a pillanatot mindenféle különösebb gondolkodás és bármiféle hezitálás nélkül.
Ahogyan azt már megszoktam, minden jónak vége szakad egyszer, sóhajtva veszem tudomásul, hogy Tod szavait követően el kell válnunk egymástól. Talán még jó is, hogy most, és nem történik meg az, amire mindketten vágyunk, így kevesebb dolgok kell majd megbánnom holnap. Miután ismét a saját lábaimon állok megigazítom teljesen félrecsúszott ruhámat, gyomorgörcs kerülget, ha bele gondolok, hogy nemsokára igencsak kellemetlen beszélgetésben lesz részem, Mrs White eddig minden bizonnyal értesült már a dolgokról és őt ismerve nem lesz túl boldog miatta. Magasba szalad a szemöldököm ellenkezését hallva.
- Dehogynem metrózok. Máskor is a földalattival közlekedem, most miért tennék kivételt? folytatnám a gondolatmenetet, de a következő pillanatban ismét az ölében találom magam, követelőző ajkaival az enyémeken. Felsóhajtok. Úgy tűnik, hogy ezt a csatát csúnyán elvesztettem.
- Makacs vagy, mint egy öszvér. keresem tekintetét, miközben ujjaimmal beletúrok a hajába. Nem állíthatnánk meg az időt? Csak addig, amíg elhiszem, hogy ez a dolog tényleg működhet?
- Akkor vigyél haza... állok fel saját lábaimra ismét. Ha már mindenképp véget kell érnie az esténknek legalább ne metrózással záruljon, ne izzadt emberek társaságában döbbenjek rá arra, hogy mekkora idióta vagyok.
- Mehetünk? nyújtom felé a kezem, hogyha szeretné összekulcsolhassuk az ujjainkat. Még itt vagyunk, még egy keveset élhetünk az elképzelt világunkban, még lehetünk tökéletesek.  

Domi & Tiger

So you have a date without me in my home?

Szolidaritásból megpróbálom nem végigröhögni Domi féltékenységi rohamát, de csupán az első felében sikerült megállítanom, hogy ne félhangosan nevessek. Nocsak, micsoda önbizalom ébredt benne. Kérdem én, hol bujkált ez eddig? Egyébként szerintem azért ennyire nem vészes Ashley sem, de hát nem vagyok nő, én egy hetero férfi vagyok, akinek elég durván kell kinéznie egy nőnek, hogy nagyon messze elhordjam mindenféle szép szóval.
- Igen? Megengeded? - nevetek még mindig. Igen, feltételeztem, hogy minden gond nélkül felmehetnék Ashleyhez és hancúrozhatnék vele, de én már akkor itt lent voltam, mikor Domi még sehol sem volt, másrészt meg egész nap itt voltam és Ashley is, tényleg bármennyi időt tudnék vele tölteni, amit Domi nem tud ellenőrizni, de… nem vagyok én annyira girhes, mint amennyire ő hisz engem.  De tudom, a nők hisztisek. Ashley is, meg Dominique is.

Indulni kell lassan, a hajó beért, mi nekünk pedig a helyünkön kell lenni, hogy elvégezzük a dolgunkat, amit már jó néhányszor megtettünk sikeresen. Nem kissé stresszes a munka, de még fél órám van bárhogy nézem, úgyhogy nem meggondolatlanságból kínálom fel Dominique-nek, hogy hazaviszem. Ellenkezik, de korán sem annyira ügyes lány ő részegen, mint amennyire annak gondolja magát, úgyhogy nem hátrálok.
- Mert én erre kérlek - felelem rekedtesen, miközben közelebb húzom magamhoz, hogy csókkal elhallgattassam. Néha sokkal jobb és könnyebb az élet, ha nem ellenkezünk mindig mindenért. Értem, hogy anno mindent megmondtak neki, hogy mit hogyan csináljon, de ebben a független életben sem kell francia forradalmat rendezni minden apró szabad gondolkodást egy leheletnyit is megsértő helyzetben.
- Tudom - vigyorgok a bókra és elégedett gúnárként hagyom, hogy hajamba túrjon. Majd dönt, és mondanom sem kell, tetszik a választása, amúgy is én akartam volna hazavinni. - Ez a beszéd! - Felállok a kanapéról, megigazítom a gatyámat és intek a többieknek.
- Pontban akkor ott leszek… - fordulok feléjük komoly és elszánt tekintettel, mire mindenki tudja, hogy úgy is lesz, ahogy mondom, nem is problémáznak azon, hogy esetleg nem biztos, hogy sikerül befutnom. Hisznek bennem, én pedig tudom, hogy mit csinálok.
- Na hajrá! - felelem sürgetésére, miután felkaptam egyik vállamra a hátizsákomat. Hagyjuk is, mi van benne. Megfogom kezét, de nem állok meg ennyivel, végigsiklik kezem a karján, egyenesen derekáig, úgyhogy átkarolva sétálok végig vele a menő folyosón, majd fel a lépcsőn.
Odafent semmit sem szólok se apámnak, se Ashleynek, egyszerűen csak kisétálok a hátsó kijáraton, amin keresztül a szemetet szoktuk üríteni. Nem a legkulturáltabb kisutcába érkezünk, de hát Manhattan sem a csili-viliről híres. Apám is látta, hogy elmegyek, nem hinném, hogy tudná, hova, mindössze sejteni fogja, amint a többiek is elhagyják az alagsort, máskülönben meg amúgy sincs sosem fogalma a dolgaimról, nem most fog problémázni ezen. Ashley már nem ennyire nemtörődöm módjára figyel minket, de őt meg én szarom le. Két nagy szemetes mellett sétálok le a pár lépcsőfokon, majd kiérve a zajos utcára, már csipog is a kocsim. Nem nyitom ki neki az ajtót, mert csak meg tudja ő is fogni a kilincset, inkább sietősen beszállok és indítom a járgányt. Remélem nem fog belenézni a kesztyűtartóban, mert nem egy szép darab fegyver kacsintana vissza rá, bár ahhoz egy kicsit kotorászni kellene, mert mégsem hagyunk fegyvert leplezetlenül autóban.
- Kösd be magad jól - felelem miután felveszem a napszemüvegemet. Nem árt, ha nem látják a szememet. Nem akarok teljes maszkban lenni, mert az jobban széttöri az inkognitót, de azért ha lehet, nem akarom, hogy minden kamera levegye a teljes pofámat.
Rálépek a gázra és elindulok. Kicsit erőszakosan vezetek, mintha megbújna bennem egy versenyző pilóta, de csak azért, mert szükségem van a gyors és ügyes vezetői képességekre. Ha üldöznek a zsaruk, le kell tudni lépnem.
- Ugye nem akarok kidobni a taccsot?

5PM | ⚶

Tig & Domi

Kiss me, or let me go

Konkrétan kedvem lenne egy hatalmasat letekerni neki, hogy egy életre elmenjen a kedve a vigyorgástól. Nem elég, hogy direkt piszkál, felébreszti bennem a féltékenység zöld szemű szörnyét még leplezetlenül jókedvvel szórakozik rajtam. A férfiak néha olyanok, mint a nagyra nőtt gyerekek. Duzzogva próbálom figyelmen kívül hagyni cinikus kérdéseit még mielőtt olyan dolgot találok tenni amit megbánok, már...azokon kívül amit eddig csináltam. Bőven lesz amin gondolkodnom holnap és ami miatt kerüljem őt. Talán a cselekedeteim mögött már régen nem az alkohol játszik szerepet, egyszerűen csak elgyengültem, engedtem a kísértésnek és néhány röpke óráig eljátszottam a normális élet gondolatával. Hosszú évekig voltam házas egy olyan férfi mellett, akit soha nem szerettem, aki mellett nem tapasztaltam meg a szerelem érzését, akivel mindent csak kötelességből csináltam. Voltak szép pillanataink, hazudnék, ha azt mondanám, hogy a házasságunk évei alatt sosem lepett meg, soha nem próbált a kedvembe járni, de egyszerűen nem tudta kiváltani belőlem azokat az érzéseket, amik minden házasság alapját képezik. Elkomorodom ahogyan akaratom ellenére eszembe jutnak a vele töltött hosszú-hosszú évek. Szükségem van néhány percre, hogy visszatérjek a valóságba, nehéz úgy tovább lépni és élni az életem, ha mindig azon kell aggódnom, hogy mikor fog ismét felbukkanni, mikor jön majd el az a pillanat és Assiát magával viszi Párizsba.
Egyik felem nagyon várja már, hogy vége legyen az estének, hogy haza menjek a kislányomhoz, magamhoz öleljem, elénekeljem neki a kedvenc dalát, álomba ringassam, míg a másik felem minden sejtecskével ellenkezik. Még csak most kezdtem igazán jól érezni magam, még csak most kóstoltam bele a szabadság és szenvedély kettősének émelyítően édes ízébe és korántsem érzem úgy, hogy eleget kaptam belőle. Még ízlelném amíg nyelvem el nem zsibbad, amíg ízlelőbimbóimmal nem tudom külön választani a kesernyés kátrány, az édeskés dohány és ajkának ízét, amíg nem érzek semmi mást, csak ezeknek együttes, kellemes találkozását, hogy otthon majd lehunyt szemekkel is fel tudjam idézni őket.
Búcsúzóul mosolyogva intek szabad kezemmel Grace irányába, remélem, hogy lesz alkalmam még találkozni vele és talán egy kicsit többet beszélgetni, mint amire most jutott időm. Átkarolom Tig derekát és csöndesen lépkedek mellette, engedve, hogy mutassa az irányt, vezessen, hogy vakon követhessem. Nem kerüli el figyelmem Ashley tekintete, megsemmisítő mosollyal nézek végig rajta, gyerekes tudom, de a pillanatnyi győzelem íze elégtétellel tölt el.
- Szép járgány! járatom végig ujjaimat a gyönyörű kék fényezésen mielőtt kinyitom az anyósülés felőli ajtót és helyet foglalok a széken. Utasítására csak bólintok és bekapcsolom a biztonsági övet. Mindképp gyorsabb autóval átvágni a városon, mint metróval közlekedni, de abban a tempóban ahogyan Tig vezet mégis egy örökkévalóságnak tűnik. A hirtelen sebességtől meg sem merek moccanni ültömben, mindkét kezemmel a biztonsági övbe kapaszkodom, mintha az segíteni. Kikerekedett szemekkel figyelem az utat, a mellettünk elhaladó autókból csak egy fénycsóva látszik. A gyomrom felkavarodik, nagyon kell koncentrálnom, hogy ne legyek rosszul itt és most.
- Nem akarom, de ha egy kicsit nem lassítasz, akkor bizony isten az öledbe hányok. lehunyom a szemem, mély levegőt veszek, ezzel próbálva megakadályozni a feltörni akaró róka családot.
- Tiger, kérlek állj félre valahol! Innen már inkább sétálnék. hangom már-már átcsap hisztérikusba, fogalmam sincs merre járhatunk, de kétlem, hogy még akár két percet is kibírok anélkül hogy kiadnám magamból a gyomrom tartalmát.
- Állj meg vagy... nem tudom befejezni a mondatot, mert olyan elemi erővel tör rám a hányinger, hogy már képtelen vagyok parancsolni neki, attól félek, hogyha kinyitom a számat tényleg nem leszek képes megállítani a gyomrom tartalmát ami mindenképp ki akar kerülni.

Domi & Tiger

So you have a date without me in my home?

Minden férfi farka majdhogynem feláll, mikor megdicsérik az autóját, eléggé boldoggá és önelégültté tud minket ezen bók tenni, a gondom ezzel csupán az, hogy nem az enyém. Most én használom, előttem lehet Tod használta, de azelőtt holt biztos, hogy vagy kereskedés betonját nyomta, vagy valamelyik fószer megvált tőle és így gazdátlanná vált. Nem az én reszortom havonta, kéthavonta új autókat biztosítani a szervezetnek, odafent ezt megoldják, jól ki van találva a rendszer. Szerintem konkrétan fizetnek az autókereskedelemért valakinek a bandában, míg külön gárda van a fegyverkereskedelemre is. Mindannyiunknak a magunk dolgával kell csak foglalkoznunk.
- Dögös darab. Szívós a picike. - Beülök én is, bekötjük magunkat és már rá is nyomok a gázra. Jól szól, imádom, ahogy megszólal a motor, erős, mély hangja van, ugyanakkor itt Manhattan belvárosában ez az autó még mindig csak átlagosnak mondható, pont ezért van ilyenem.
Nem vezetek olyan gyorsan, nem versenyzek én senkivel sem, plusz a rendőröket sem tervezem magamra haragítani, habár Manhattan megkíván egy tempót, amit tartok. Oké, lehet az első kanyarokat kicsit intenzívebben veszem be a sietségtől, perifériámban látom is, miként Dominique úgy szorítja az övét, mintha vidámparkban lenne.
Eggyel kisebb fokozatra váltok, mert annak nagyon nem örülnék, ha  Domi összehányná az autómat. Tényleg nem érzem kirívónak a tempót, így teljesen meglepett arccal pillantok rá, amint hallom pánikszerű kérését. Mi a fasz van? Egy élek irányváltással lehúzódom az út szélére.
- Jól van, jól van, áll az autó - nézek rá, nem tudom, hogy mi lelte, szerintem még mindig részeg és nem tudja normálisan látni a világot.
Megvárom míg megtalálja az egyik útszéki kukát. Az ácsorgástól én is idegessé kezdek válni, hiszen mégis csak sürget az idő és közel húsz perc múlva nekem a kikötőben kell lennem, de hát azt sem hagyhattam, hogy az autót piszkítsa be. Előhúzok a táskámból egy üveg vizet és átnyújtom neki, amit visszaér a kocsihoz.
- Jobb már? - kérdem aggódó tekintettel.

5PM | ⚶

Tig & Domi

Kiss me, or let me go

Nem teljesen ilyen befejezést szántam az estének, terveim között nem szerepelt a rosszullét, a felkavarodott gyomrom. A terhesség első szakaszát leszámítva talán még soha nem éreztem ennyire vacakul magam, mintha minden belső szervem egyszerre, kíméletlenül szeretne kijönni. Talán mégis jobb lett volna, ha jobban erősködök és mégiscsak metróval megyek haza.
Amint megáll, remegő ujjakkal kapcsolom ki a biztonsági övet és szinte már kiugrom az autóból, hogy futólépésben közelítsem meg a legközelebbi szemetest. Mindkét kezemmel hátrafogom az előre hulló hajzuhatagomat, kellemetlenül érzem magam a történtek miatt, bárcsak soha nem ittam volna az első pohár bort, ami egészen idáig vezetett. Nem tudom pontosan, hogy mennyi idő telik el, amíg a kuka fölé görnyedve könnyítek magamon, nekem egy egész örökkévalóságnak tűnik. Szédelegve egyenesedek fel, meg kell kapaszkodnom, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Szám kiszáradt, forog velem a világ és olyan vacakul érzem magam, mint talán eddig még soha. Lassú léptekkel, szégyenkezve indulok vissza Tiger irányába, arcvonásai helyett a betont vizslatóm tekintetemmel, egyszerűen képtelen vagyok belenézni szemeibe.
- Jobb. Köszönöm. átveszem a felém nyújtott palackot, lecsavarom a kupakját és szinte egy húzásra ki is ürítem a tartalmát. A víz jótékony hatással van rám, lemossa a számban maradt hányás utóízét, felfrissít, csak abban nem segít, hogy ne érezzem azt bárcsak elsüllyednék a föld alá.
- Ne haragudj... csak most vagyok képes arra, hogy cipőm orrának vizsgálgatása helyett az ő tekintetét keressem.
- Nem így szerettem volna befejezni az esténket. arcvonásim bűnbánatot és szégyent tükröznek, ennél kellemetlenebbül talán már nem is érezhetném magam. Egy újabb korttyal megiszom a maradék vizet is.
- Menj csak nyugodtan, én megleszek, innen már haza sétálok. óvatosan érintem meg alkarját, hideg ujjaimat végigjáratva meleg bőrén.

Domi & Tiger

So you have a date without me in my home?

Gyorsan megállok, még mielőtt baleset érne és nem az én hibámból, hanem Dominique akarná kidobni a taccsot az egyébként nem olcsó autóban. De mi olcsó Manhattanben? A lány kiszáll és mihamarább eljut a szemetesig, hogy elvégezze a dolgot, én pedig részben örülök, hogy sikerült megúszni a bajt, részben meg mérgelődök, mert húsz perc és annyi és nem több, pöccre oda kell érnem a kikötőbe, ami nem kevés idő, de bevállaltam a fuvart. Így visszagondolva, nem tudom miért ragaszkodtam ennyire hozzá, de valamiért nem akartam szélnek ereszteni Domit. Mindegy is.
Kiszállnék a kocsiból és támogatnám őt, de egyfelől, nem kellene kinyitnom az ajtómat, mert valamelyik hülye mellettem lesodorja, elég forgalmasak az utak én pedig nem a legjobb helyen álltam meg, másrészt viszont nem akarnám villogtatni magam már csak a miheztartás végett sem, ennyit nem ér, hogy fogjam Dominique haját és szagolja a bűzt.  
Mikor visszaér, átnyújtom felé a vizes üveget, hogy tudjon inni. Én is hánytam már nem egyszer, jó szar érzés. Legalább hiszit hidratálja, meg csökkenti a részegséget, bár ahogy elnézem, Dominiquenak már oly' mindegy.
- Nem haragszom - felelem, s már azzal vagyok elfoglalva, hogy újra az úton legyek. Próbálok visszafogottan vezetni. Most, hogy kezd kijózanodni, nem marad más hátra neki, mint a rosszullét és szédelgés. - Ne foglalkozz ezzel. Kezdjük ott, hogy nem is a mi estén lett volna ez eredetileg - pillantok rá szemüvegemen keresztül. Ugyan már, ez egy teljesen random nap volt, elvárások és célok nélkül, felesleges azt képzelni, hogy randiztunk. Csak pár órán át elszórakoztunk egymással, ennyi. Hallom, hogy útközben ismét mondja, hogy felesleges teljesen hazavinnem őt.
- Miért, tán szégyellsz? - mosolyodom el, ahogy arra tudok gondolni, hogy nem akar velem beállítani ahhoz a nőhöz. - Már mindjárt ott vagyunk, már nem teszlek ki - teszem hozzá lágyabb hangon, mivelhogy megérzem arcom simítását hideg kezével. Jól esik, sőt, bizseregni kezdek tőle, annyira érzéki. Ha lenne időm és mondjuk nem most hányt volna, lehet behúznám a hátsó ülésre csak egy kis folytatásra.
- Itt vagyunk - húzom be kéziféket az épület előtt. - Szeretnéd, hogy felkísérjelek? - akár lift, akár lépcső, egyik sem részegeknek való, de én nem erőltetem, ez már az ő döntése.

5PM | ⚶

Tig & Domi

Kiss me, or let me go

Ha még egyszer leszek annyira elvetemült, hogy gondolkodás nélkül gurítok le annyi mennyiségű alkoholt, mint amit megtettem ma, akkor a saját kezemmel fogom kitépni a hajszálaimat egyenként. Mindig is utáltam azt a torok kaparó érzést, ami kéz a kézben jár a hányással, kellemetlen, fájdalmas, ami mellé most őszinte szégyen is vegyül. Átkozom azt a pillanatot, amikor letettem a lábam az alagsorba, most minden kellemetlenség nélkül otthon aludnék a szobámban, maximum Thomas ölébe hánytam volna, de hát...az nem igazán érdekel. Tényle Thomas! Vajon épségben haza ért? A gondolattól, hogy Mrs White ilyen állapotban fog látni ismét felkavarodik  gyomrom. Szédelegve, teljesen elkalandozott gondolatokkal térek vissza az autóhoz. Már az is nagy nehézséget okoz, hogy be tudjak ülni az autóba anélkül, hogy mondjuk beesnék a járdaszegély és a járgány közé. Ujjaim annyira remegnek, hogy harmadik próbálkozásra sikerül csak vissza kapcsolnom a biztonsági övet. Fejem óvatosan az autó ablakának döntöm, olyan nehéz most tartanom, ha eddig azt hittem részeg vagyok, hát igazán nagyon tévedtem, most kezdem igazán megtapasztalni, hogy mit is jelent részegnek lenni.
- Nem a mi esténk lett volna... veszek egy mély levegőt miközben azzal küzdök, hogy nyitva tartsam a szemeimet. - nem a mi esténk lett volna, de Tiger... a mi esténk lett. Kár is tagadnod. mert tudom, hogy ő is ugyanolyan jól érezte magát, mint én, éreztem minden mozdulatában, minden csókjában. Ez az mi pillanatunk volt, még akkor is, ha nem ismeri be magának. Kötöttségek és józan gondolatok nélküli pillanatok.
- Magamat szégyellem. válaszolok neki őszintén. Egyszerűen fogalmam sincs hogyan kellene megbirkózni a minduntalan rám törő érzésekkel, hogyan kellene túltennem magam azon ami történt, hogyan fogom elnyerni saját magam bocsánatát, ha már józan fejjel képes leszek gondolkodni. Nagyon nagy erőfeszítést igényel, hogy rá pillantsak, olyan nehéznek érzem minden porcikám, lassan emelem fel a kezem, hogy végigjárassam ujjaimat arcának vonalán, ott ahová néha kiül a gyönyörű mosolya, amiről már beszéltem neki.
- Megtennéd, hogy feljössz velem? Nem hiszem, hogy most menne egyedül. talán már túl sokat kérek, de innen még mindig annyira távolinak tűnik a lakásom, pedig csak meg kellene tenni néhány lépést az épületig, majd a liftig, de nem hiszem, hogy képes leszek rá. Kikecmergek az autóból és, ha Tig mellém lép, akkor erőtlenül átkarolom. Némán lépkedek mellette a folyosón, már az is nehezemre esik, hogy megtartsam a fejem, a bennem maradt büszkeség nem engedi, hogy teljesen elengedjem magam.
- SSSH... érintem meg mutató ujjammal ajkait, mintha hangoskodott volna, aztán leengedem a kezem, hogy a táskám mélyéről előkeressem a kulcsomat. Kattan a zár.
- Dominique! Mi ez? Mrs White éles hangjára összerezzenek.
- Oh, hello Mrs. White. egyik kezemmel az ajtófélfába támaszkodom, a másikkal még mindig Tiget markolom.
- Jézus szent nevére, hogy nekem meg kellett érnem ezt a pillanatot! Ilyen állapotban kell hazajönnie egy kisgyerekes anyának, egy...huligánnal? szúrós szemmel mér végig mindkettőnket. - Nincs benned szégyen? most meg kellene védenem magam, de olyan nehéz beszélni, gondolkodni, ész érvekkel megmagyarázni a történeteket.
- Majd én átveszem innen Domit, neked jobb lenne menni. markol rá alkaromra az idős asszony, hogy berángasson a lakásba.
- Az én házam, maga nem küldhet el senkit. nem értem miért kell így üvöltözni, amúgy is mindjárt leszakad a fejem, nem kellene rontani a helyzeten.

Domi & Tiger

So you have a date without me in my home?

-  Jól van, ne hidd, hogy foggal-körömmel küzdök ellene - felelem, mert ha ő azt mondja, hogy bizony a mi estén volt, akkor ámen, én ezzel csak jobban járok. Mondjuk nem érzem hatalmas bummnak a történteket, mert mit csináltam ugyan? Srácokkal az alagsorban vártuk, hogy teljen az idő, aztán lejött Domi, lefeküdt az ölembe, aztán smároltunk egy jót, megtudtam róla néhány dolgot és csókolom. De ha ez igenis a mi esténk volt, akkor legyen így, kecsegtető ezen gondolat, még akkor is, ha a napom oroszlánrésze még csak most következik.
- Miért? Mert hánytál az út szélén? Tudod hányan megteszik ezt minden éjjel? Na meg, egyszer mindent ki kell próbálni. Én is feküdtem már kitágult pupillákkal magatehetetlenül egy kertvárosi suttyó kis utca kutyaszaros és hányásos betonján. - Csak értem senki sem jött. Reggel felkeltem, eldöntöttem, hogy nem megyek gimibe, mert már réges régen úgyis becsengettek, szóval hazamentem kijózanodni. - Semmit rosszat nem tettél. Ha tettél volna, akkor is jobban tennéd, ha leszarnád. Élj egy kicsit, Húsi - simítok végig felém eső combján. Egyébként tök csinos ebben a ruhában (is), csak úgy mondom.
Megérkezünk és én kész vagyok őt felkísérni, de ezúttal meghagyom neki a döntés jogát, csak hogy ne érezze azt, hogy sosincs szabadsága, el van nyomva és egyéb francia baromságok.
- Meg - felelem kérdésére és már kint is vagyok az autóból. Számítottam rá, hogy ez lesz. Odamegyek mellé, aztán átkarolom, hogy tarthassam súlyát. Nem mintha lenne neki bármilyen súlya.
- Egyébként... - kezdenék bele még mielőtt belépnénk az ajtón, csak hogy elmondjam neki, állati csinos a ruhában, mire megérzem ajkaimon kezét és egyből kapom az intést, hogy most legjobb lenne, ha kussolnék. Értem én... Valamiért teljesen kiment a fejemből, hogy más is van Domiéknál és nem üres a ház (általában ha egy lánnyal egy lakáshoz érek, midig teljesen üres szoba fogad minket). Nem tudom, hogy ki ez a dagadt tehén, de nem szimpatikus, ahogy bánik Domival, meg úgy alapvetően is ronda.
- Maga mindenkit lehuligánoz, akit nem ismer? És magában nincs szégyenérzet? Kellene, hogy legyen. - Válaszolok én neki, ha már Dominique nem teszi.
- Kösz, hogy emlékeztet. Amúgy is mennem kellene - vonok vállat és kivételesen tényleg kezdek észbe kapni, hogy marhára nem biztos, hogy oda fogok érni időben, pedig nincs más lehetőségem. Köszönő gesztusként végigsimítok még egyszer Domi hátán, majd megindulok kifelé, ám mielőtt becsuknám magam mögött az ajtót, egy gondolat erejéig még visszafordulok. - Jah, mellesleg nem volt szép Thomastól, hogy leitatott egy vékony, kisgyerekes anyukát, majd átadta őt néhány srácnak és faképnél hagyta... - mutatok rá a nőre határozott és erős tekintettel, amiből feltehetőleg látja jól, ha kisugárzásomból és tartásomból nem szűrte volna le, hogy Thomas gerincét a kisujjammal el tudnám törni. Nem mondok igazat, de fizikailag, amit felvázolok, az megtörtént. Ő vette és kínálta Dominak a bort, hagyta lerészegedni, mindketten jártak az alagsorban, ahol Thomas egyből távozott, amint beszélt néhány fazonnal, Domi bekerült hozzánk, ő meg távozott, így hát nem tudna úgy védekezni Thomas, hogy engem teljes mértékben hazugnak nyilváníthasson. De leszarom egyébként, én csak Domit védtem a hülye nő baromságaitól ezzel.
- Szia Domi! - mondom neki kissé feszült, de a nőhöz képest halál nyugodt hanggal, aztán intek két ujjammal és bezárom az ajtót magam mögött. Az órámra nézek. Na bassza meg!

4PM | ⚶