A gyóntatószék ajtaján cseppnyi megkönnyebbüléssel lépek ki, és állhatatos tekintettel pillantok fel a templom végében lévő oltárra és a keresztre.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus! - köszöntöm az egyik arra járó szent atyát.
- Mindörökké! Ámen! - felel rá, majd mosolyog rám, és tovább siet.
Reggel hét óra van. A napom még alig kezdődött el, mások most mossák a hajukat. Hirtelen valaki a vállamra teszi a kezét.
- Logan, gyermekem, már ilyen korán erre jársz? Ez igazán dicséretre méltó!
Mosolyogva pillantok oldalra, és halkan neki is köszönök úgy, mint az előbb a másik atyának. A hátamra teszi a kezét, és kedves, barátságos hangon tovább irányít az egyik mellékfolyosóra.
- Van kedved egy kávét elfogyasztani velem? - kérdezi mire mosolyogva pillantok rá.
- Minden reggel megkérdezi, és én minden reggel igennel felelek, Atyám. Már nem is kellene megkérdeznie, nem gondolja? - kérdezem, mire csak mindent tudó pillantással néz rám.
- Az Úr minden nap új lehetőségeket ajándékoz nekünk, s nem szabad abba a hitbe ringatnunk magunkat, hogy ami ma még a miénk volt, az holnap éppúgy ott lesz. Meg kell dolgozni, ki kell érdemelni a jót, hisz Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Mosolyognom kell ezen a felvetésen, de egyben igazat is kell adnom neki. Való igaz, az elmúlt hat évben és négy hónapban ugyan minden reggelemet itt kezdem ezzel a rituáléval, vagy gyónással, vagy imádsággal, aztán kávézva egyet a legjobb barátommal, Finn Sommers atyával. A férfi nagyjából egyidős velem, és még férfiszemmel nézve is jóképűnek tudnám leírni. A haja színe, a szemei, húsos, dús, csókra csábító ajkai még a heteroszexuálisok fantáziáját is beindíthatja, olyan nevetségesen tökéletes. Arcéle férfiasságát hamvas, szinte már lányosan szép bőre teszi olyan ellenállhatatlanul csábítóvá. Borostásnak soha, egyetlen alkalommal sem láttam, amióta csak az eszemet tudom, pedig ismerem már tíz éve, amikor még kezdőként lépte át a templomunk küszöbét. Barátságunk egy véletlennek köszönhetően jött létre, s azóta töretlenül támogatjuk egymást mindenben, amiben csak lehetséges. Hisz a közös titok, amelyet mindketten hordozunk, mindkettőnknek közös célja, hogy ne derüljön ki.
Követem őt a paplakba, és a konyhában megvárom, míg kávét tölt, és megmelegíti a mikróban, majd a sajátját is, ízesíti, és a szokásos menet szerint kimegyünk az árkádok alá.
- Nem voltál egy ideje. - jegyzem meg, és látva az arcát sejtem, hogy hamarosan meg fog jelenni.
- Sűrű teendőim voltak a parókián.
- Sejtettem. Mikor jössz? Roven meg akar veled beszélni valamit, és Brian és Lilian is nagyon hiányol már, lerágják a fülemet. Túlságosan kezdik elereszteni magukat. - vigyorodok el, ahogy a két fiatalra gondolok. Pajzán, mocskos kis dögök mindketten, de kordában kell tartani őket, és erre Finn a tökéletes megoldás. Megadja nekik amire igényük van, de szereti is őket és támogatja lélekben, így van esélyük gyógyulni. Látom rajta, hogy megfeszül a hátán a fekete ing, ahogy nagyot sóhajt. Finnről papként elképzelni sem lehetne, hogy ha levetkőzik, egy görög félistent láthatunk meg, ha rá nézünk. Roven, a vezetőnk nem mindig nézte jó szemmel egy katolikus pap jelenlétét a szentélyében, de végül megbékélt, amikor egyszer személyesen tapasztalhatta, milyen hatalom is lakozik Finn lelkében, és persze nem utolsó sorban a kezei között.
- Hidd el, mindent megteszek, hogy ma el tudjak menni. Eljössz értem? - kérdi, s én bólintok - Azért még ne szólj senkinek, nehogy aztán csalódást okozzak nekik.
Bólintok, és elvonom a tekintetem. Hét évvel ez előtt egy véletlen folytán találtunk rá Brianre és Lilianre. Közösen akartak öngyilkosok lenni. Szexuális vágyaikat pszichoterápiával akarták orvosolni a szülők, akik közül az egyik Liliannal fajtalankodott hét éves kora óta, míg a másikkal, Briannel az apja bánt úgy, ahogy egy kutyával sem szokás. Legfinomabb napjain is félájultra verte a srácot, de a törvény tehetetlen volt, mert minden alkalommal vissza lett vonva a feljelentés. Én ekkor már tagja voltam a klubnak, amelybe aztán sikerült benyomnom a két fiatalt, hogy végre rátaláljanak a boldogságukra és az örömükre, s azon az estén, ahogy órákon át beszélgettem velük, még nem is sejtettem, micsoda meglepetés fog érni néhány héttel később. Még mindig emlékszem Finn félszeg mondatára, ahogy megkérdezte: és mondja csak....egy magamfajta...engem is el tudnának ott fogadni?
S azóta éljük az életünket a maga teljességében. Nappal hithű katolikus, tisztes polgár, éjjel jámbor atya és klubtulajdonos. De bizonyos napokon...két domináns férfi, akiket befogadott egy zárt közösség, s azóta végre családra leltek. Pártfogóink, rajongóink lettek, és mi is rajongással néztük mások művészetét. Akik megtanulták, hogy a fájdalom néha nagyobb élvezeti forrás, mint bármi más. Jobb, mint a drog, jobb, mint a fű vagy a pia, ha okosan használja az ember.
- Mi lesz a klubbal? Sikerült már meggyőznöd őket? Létre jön a fúzió?
Kérdése váratlanul ér, és egy pillanatig habozok, de tekintve, hogy ő a papom, mégis megosztom vele az aggályaimat.
- Remélem. Az öreg már hajlik rá, de a lánya...Az a kis dög még csak arra sem hajlandó, hogy szóba álljon velem. Valahányszor megpróbálok vele szóba elegyedni, az a kis...egyszerűen átnéz rajtam, mint a frissen mosott ablaküvegen. Érted ezt? Az őrületbe kerget az a nő.
- mondom és kiiszom a kávém utolsó kortyát a fehér csészéből. Finn csak mosolyog egyet és megrázza a fejét.
- Úgy látom, lassan kezded elveszíteni a türelmedet. De tudod, Isten malma olykor lassan őröl. Kérd az Urat, és megsegít.
- Az Urat? - kérdezem, és vészjósló pillantással simítom végig a nadrágom oldalát - Az Úr lassan ne engem segítsen, hanem Regina Stewartot, mert ha egyszer a kezem közé kaparintom...
A fenyegetésem elhal. Sokkal hatásosabb. Még pár percig beszélgetünk, s aztán elbúcsúzom. Kifelé menet, mint egy jó keresztény, imát mondok azért, hogy a mai napja mindenkinek sikeres és jámbor legyen, és türelmet kérek az Úrtól. Ma ismét megpróbálok beszélni Reginával és az apjával, de kezdek egyre türelmetlenebbé válni. A város vezetése a tökeimet szorongatja, a pénzem áll az üzletben, és ezen a két makacs öszvéren múlik, hogy sikerül-e hamar profitot termelnünk vagy sem. Délben új szállítóval tárgyalok, aztán remélem sikerül végre Stewartékkal dűlőre jutnom, este pedig...este pedig vár a Luxuria, ahol ünnepelhetek, vagy ha nem jön össze, a bennem dúló harag végre testet ölthet és átformálva valaki számára elhozhatja a legnagyobb élvezeteket. Mi ez, ha nem Isten akarata?