Nem kellett túl sok hogy megérjen bennünk az elhatározás ahhoz, hogy mit csináljunk. A zenekar berobbant, jobban és gyorsabban mint ahogy vártuk volna és Sebby nem is vesztegett az idejét, lakóparkba ruházott és már be is költöztünk az új kérókba. Mindenki kapott sajátot aki akart és mi is ott lakunk Sharonnal. Van saját lakásom is nem messze az övétől, mert így ha összeköltözünk akkor az egyiket ki tudjuk majd adni. Matt is becuccolt az egyikbe mert neki tetszett hogy tetőtéri vagy valami ilyesmit magyarázott. Meg szóba került az is hogy anyát ide kellene költöztetni. Át is beszéljük a dolgot és már csak annyi van hátra hogy ezt fizikailag is lemenedzseljük és órák óta borús hangulatban mászkálok hogy felkészüljek az apánkkal való újra találkozásra. Nem nagyon várom és nem örülök neki de anya jobbat érdemel nála, és így eléggé elszántan indulok meg a kocsihoz hogy beszálljak és bevárjam a testvéremet. Ő is legalább ilyen hévvel érkezik a másik irányból és ahogy nézem nem egyedül, hanem Mattel kiegészülve, akinek szintén elég morcos a képe. - Mehetünk? - kérdezem tőlük kézjelekkel ahogy beszállnka mellém, és indítok. A hangszóróból Amon Amarth szól, bár Sebby nem hallhatja, a kijelzőn megjelenik az előadó neve. Ritkán hallgatok ennyire zúzós típust de van amikor muszáj, mert ideges vagyok. Már nem azok az ijedt gyerekek vagyunk akik elmenekültek otthonról a dugipénzzel és apánk árnyékával. Nem, már rég kinőttük ezt és nem esik nehezemre visszaemlékezni az útra, amerre sosem akartam még egyszer menni. Anya miatt.... - Hogy.... érzed magad? - kérdezem tőle bizonytalanul kézjelekkel, mert nem vagyok most biztos a hangomban és majd üvöltök szerintem eleget faterral. Sebby jobban szenvedett tőle, de mégis el akart jönni velem, pedig mondtam neki hogy maradjon nyugodtan ha nem akar, elintézem én. Mégis itt ül mellettem. Matt pedig... erkölcsi támasz és plusz izomerő. Mindenesetre örülök hogy eljött velünk.
Én vetettem fel az ötletet Seannek, még az egyik este, fent a tetőtérben ücsörögve. Láttam, hogy elgondolkodott rajta, és végül, azt hiszem felszívtuk magunkat eléggé, hogy úgy döntsünk, jövünk. Nem örülök az egésznek, de anya nem maradhatott. Nem tudok szemet hunyni afelett, hogy ő továbbra is szenvedett, egészen idáig szenvedett, míg mi nem voltunk ott, tudom. Nem is meséltem Seannek, hogy volt, hogy olykor felhívtam anyát, egy út széli fülkéből, csak azért, hogy halljam a hangját. Anya szerintem tudta, hogy én vagyok. Az első pillanattól kezdve, és azóta, ha tehetem, felhívom. Tudom, tudtam, hogy mikor nincs otthon a fater, ezért olyan időpontokban hívtam, és ez az idő múlásával sem változott, de most legutóbb, az egyik ilyen alkalommal, mély fájdalom hallatszott a hangjából. Matt megállított útközben, mikor öltöztem, látta mindkettőnk határozott pillantását, és végül…felvázoltam neki a helyzetet, hogy mit döntöttünk a testvéremmel. Tudja, hogy annak idején az apánk elől menekültünk el, és azt is, hogy anya ott maradt. Meg akarom menteni apától! Láttam, ahogy elkomorodik az ő képe is, szerintem amikor nem figyeltem, lehet hogy megütötte a fülét a beszélgetés, pontosabban a tekintetét. De nem bánom. Ideges vagyok, és zaklatott, egy merő feszültség vagyok, mert nem akarok találkozni vele, de túl kell lennem ezen az egészen. Beülök Sean mellé, és bekötöm magamat, majd utána babrálok még a telefonommal, ez vadonat új, nem az a régi pötyögős, minimál. Még valahol reménykedtem, hogy szól az a mississippi szerelmem, hogy hahó, létezem, de nem. Vele jól kijöttem, de sajnálom, hogy ott hagytuk a helyet. Viszont, a banda miatt tovább kellett állnunk, nem hagyhatom őket magukra, és nem is fogom, nagyon jók lettünk. A kérdésére biccentek, majd a műszerfalra teszem a kezemet, és elhúzom a számat, pont ilyen kedvem van nekem is. Zúzni, dübörögni, és kiadni magamból a feszkót. Folyton járna a lábam, de igyekszem visszafogni magamat, autóval megyünk, így bele fog telni egy kis időbe, de felváltva vezethetünk, messze van a város, ahol felnőttünk, vagyis elkezdtünk felnőni, mert tulajdonképpen, az egész Államok az otthonunk. A kérdését látva hosszan ülök csendben magam elé meredve. Nem tudtam aludni az éjszaka, mert minden emlék feljött, ami akkor ért, pedig sokszor fel is riadtam azok miatt, korábban. Sean nyugtatott meg, egy ideje elmúltak. Ma éjszaka pedig csak forgolódtam, és a múlt élő árnyékként lebegett mögöttem. „ Anya rosszabbul lehet, mint most én.” – pillantok magam elé, előveszem a napszemüvegemet is. Hamisan, de elakarok bújni a világ elől. „Nem az a fontos, hogy én hogyan érzem magamat.” – csak legyünk túl ezen az egészen. „Megpróbálok pihenni, hogy majd leváltsalak.” – úgy sem fogja kibírni az egész utat, és én is le fogom váltani őt párszor.
Kezdőlap
