Minden ember kapacitása véges és a legtöbben képtelenek lennének hosszútávon űzni az ő életstílusát. Túlzás lenne azt állítani, hogy van szabadideje és megmagyarázhatatlan módon mégis képes időt szakítani mindenre, mindenkire. Képzett időmágus, ahogy az egyik barátja szokta húzni, ha ismét arra a konklúzióra jut nem tudja elképzelni miként menedzseli a napjait. Ha bárki kérdezné mi a titka, csak egy másodpercig értetlen pillantást kapna vagy egy vállon veregetést, miközben leplezetlenül nevet az apropón, választ nem igazán, olyan természetesen tölti és használja ki a napjait, óráit, perceit. A pihenést, a kikapcsolódást számára nem az otthon falai között eltöltött idő jelenti és főleg nem egyedül. Utál egyedül lenni, sőt képtelen rá, ha nem köti le a munkája, ezáltal a baráti köre gyakran részesül kikérő hívásokban, üzenetekben, ha más módon és előbb nem talál magának társaságot, ami nem esik nehezére a lezser, közvetlen személyiségénél fogva. Bárkivel, bármikor szóba elegyedi. Elvégre nem visszahúzódó típus vagy szótlan, aki leragad egy témánál és képtelen újat bevonni a társalgásba. Lazán túllendül ezen és az életben elé sodort többi akadályon is. Tulajdonképp kérdezhetnék az emberek az erős idegrendszer vagy annak hiánya miatt képes panaszkodás, elégedetlenkedés nélkül továbblépni a problémák felett, de ez megint azt a jelenetet idézné elő, mint az időbeosztásával kapcsolatban, ha személyesen őt kérdeznék. Egyszerűen ilyen. Az értelmetlen aggodalmaskodásból vagy hápogásból mikor származott jó? Keres inkább egy megoldást vagy már eleve azon dolgozik.
Nem tudja megérteni azokat, akik sokat hezitálnak és általában rájuk hagyja, ha a meggyőzési próbálkozásai ellenére sem jut dűlőre vagy látja azt, hogy változik a helyzet. Nevezhetjük egyfajta türelmetlenségnek is, amit néha könnyelműségnek bélyegeznek vagy nemtörődömségnek. Mindenki maga dönti el hogyan írja körbe, de az ő nézőpontjából nézve, csak ráhagyja a szakértőkre a dolgot vagy átadja a lehetőséget egy olyan személy számára, aki jobban ért ehhez, többet tud segíteni. A jobbjára és rá egyébként 0-24 órában lehet számítani, csapot-papot otthagy, ha valakinek szüksége van rá. Ha ez épp egy fotózás közepén van, akkor is. Szereti a munkáját, ami a szenvedélye, de nem ez az elsődleges az életében, hanem a benne lévők. Tejfölösképűként a legjobb barátjáért még a lábát is eltörte. Na nem szó szerint kérésre vagy önként és dalolva, hanem gondolkodás nélkül belement egy mások által „nem a legjobb döntésnek” nevezett ötlet megvalósításba. Hogy ő megbánta-e? Még mit nem, büszkén viselte azt a hülye gipszet és aláírásokkal halmozta el, ha pedig akadt szabad felület rajta azt skiccekkel töltötte fel. A rossz döntéseiről tehát mindig jóként nyilatkozna, mert legalább jó sztori lesz belőlük, ami persze nem jelenti azt, hogy egyet ne követne el kétszer. Ellenben ez másik lapra tartozik. Tartalmas életet él, néha két végéről égeti a gyertyát, néha megégeti magát. Nagy kaland, jobb, mintha ingerszegénységben sorvadna el.
Pozitív világszemlélete okán mindenkihez van egy jó szava, ritkán van rossz véleménnyel bármiről. Nem elképzelhetetlen, előfordult már a történelem során, ám nem ítélkezik vagy leli örömét mások kritizálásában és hamar továbbáll a beszélgetéstől, ha ebbe torkollik partnere. (Kivétel ez alól, ha a környezetvédelmet érinti a téma. Ilyen esetekben el tud borulni az agya.) Békés természetű, a konfliktusoktól egyenest kirázza a hideg, nagy ívben kerüli őket. Az erőszak egyáltalán nem a kenyere, légynek se tudna ártani, mégha fizikuma alapján ez kinézhető lenne belőle. Gyerekként egyszer kiverte valakinek a fogát, mert az rángatni kezdett egy lány, de az is mindössze egy baleset következménye volt. Nem, mintha bárki hitt volna neki beleértve az osztályfőnökét vagy az igazgatót.
A mentális és a fizikai egészségnek is nagy figyelmet szentel. Törekszik minimálisan tartani a felesleges stresszt az életében, időt szánni a szakmai megbízásokra és a hobbi szintű kikapcsolódásra is, egyensúlyt tartani az életében, amivel kapcsolatban az egyik legszerencsésebbnek tartja magát. A szenvedélyével foglalkozik, az évek alatt nem volt olyan perce, amit ne élvezett volna még a nehezebb időkben sem.

Ki gondolta volna, hogy egy építőmunkás fia, aki minden nyarát malter keveréssel, téglaporosan, cipekedéssel töltötte, itt köt ki? Sose rágódtam a kérdésen vagy éreztem rá késztetést, hogy komolyan elgondolkodjak rajta. Főleg most. A látszólag csak üvegből és vasból felépített felhőkarcoló hatvannegyedik emeletén, a feszített tükrű medence mellett állva egy hideg sörrel a kezemben, szabad karomat a mellettem álló N vállán elfektetve pihentetve. A legtöbbünk figyelme az egyik fiatal modellre, L-re irányult. Bikiniben, kezében egy pohár martinivel táncolta körbe a társaságot delíriumos kedélyállapotában az alkohol és a gránitasztalról elfogyasztott kábítószerek hatására. Közel egy hónapja rendszeresen csatlakozik hozzánk T meghívására, a héten ez a harmadik alkalom. Ég benne a versenyszellem, ugyanakkor nem viselkedik kihívóan, kedves, nagy adag ártatlan bájjal, ami jól párosul a fékezhetetlen energiájához. Természetes nőnek tartottam, aki nem játszotta meg magát.
Senki nem sejtett semmit a háttérben vagy aznap este… nem leste senki minden lépését, nem fogta a kezét, nem egy bevezetésre váró gyerek volt.
Gyanútlanul beszélgettem a partneremmel, a szemem sarkából sem vettem észre, ahogy az italát letette és felmászott a terasz keskeny korlátjára. Senki nem figyelt fel rá vagy reagált időben.
Egyik pillanatról a másikra változott meg a hangulat. A biztató kiáltást, mintha elvágták volna. A társalgások elcsendesedtek, a zenét, mintha lenémították volna és az idő lelassult volna, az események képkockáról képkockára történtek. Az alkohol volt a hibás? A drog? N sikítása két másodperccel később érte el a dobhártyám, ahogy a belém maró ujjait is csak később éreztem meg. Az arcok eltorzultak. A pánik terjeszkedni kezdett. Megkésetten rohantunk a korláthoz, miközben az agyunk nem kapcsolt, hogy már késő és nincs mit tenni. A kép elmosódott a szemeim előtt a sokktól, amikor lenéztem az útra és a következő, amire emlékszem az egészből az a rendőrnyomozó tekintete, ahogy a vállam megszorongatásával térít észhez, azt kérdezve; mi történt?

coming soon