Iszonyatosan aranyos, ahogyan ennyire megrág mindent, és mentegetőzik utána. Én kezdem magam egyre lazábbnak érezni szerencsére, igyekszem nem rágörcsölni, de valahol érzem a megfelelési kényszert is, amit ő átélhet, minden bizonnyal. Szar dolog ez az első randi dolog, vagy első találkozó, vagy nem is tudom, hogy pontosan minek nevezzem, elvégre ezt továbbra sem fixáltuk le, és ehhez pár olyan dolgot is fel kellene hozni, amit ugyebár még nem merek, de ezen most nem rágódom, vagy megint elkezdek görcsös lenni. Remélem idővel neki is sikerül feloldódnia.

Elnevetem magam az ajánlatán, mert tényleg nehéz rá mit mondani, egyebet, minthogy aranyos. – Ezen cseppet se rágódj, de tényleg, nem gond semennyire sem. Számomra ez is pihentető, társasági ember vagyok, nekem kell, hogy amikor pihenek is, kimozduljak kicsit. Egy sörözés tökéletes erre. Addig sem kell a munkán stresszelni, meg ilyesmik – magyarázom gyorsan, mert félreértés ne essék, ez nekem nem probléma, cseppet sem. Sokkal jobb, mint otthon ülni, gubbasztani a négy fal között, szánni magam, hogy milyen szar az életem. Nem elég, hogy az apámmal egy kalap fos a kapcsolatom, tönkrement a házasságom, amit mondjuk sosem élveztem annyira, és bánkódhatnék, hogy simán találkozhattam volna egy szimpatikus férfival, ahelyett, hogy ezeket teszem.

Sóhajtok egyet, megrágva a szavait. Akárhogy nézzük, ő tesz most nekem szívességet, hogy ideadja a kártyáját, hogy tudjam hol tárolni a motoromat, és még most komolyan ő is jönne el a kártyáért? Vagy arra céloz, hogy elhozza nekem a motorom? Utóbbival nem tudom, hogyan állok. Megbízom benne, hogy nem fújja meg, elvégre tudom, hol találom, egy pillanat alatt felkutatom, de attól még na. Utóbbi pedig tényleg az ő szívessége. Nehéz ezt így benyelnem. – Na jó, legyen, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá, és szíveden viseled a sorsom. De csak mert ennyire szépen kéred, hogy kisegíts. Amúgy nem vagyok ám ilyen ember, nekem ez tényleg nem probléma, semennyire sem – mosolyodom el a végére. Nem akarom, hogy félreértés essék, és kötelességének érezze, hogy kisegítsen, vagy bármi ilyesmi.

Érdeklődve pillantok rá. Ez a kijelentése olyan furcsa volt, bizarr, amit nem igazán tudom, hogy pontosan hová is kellene tennem. Ezek szerint nem jó haverság? Vagy nem úgy gondolkozik most ő sem? Igazodjon ki ezen az ember. De lehet ezt a részét most csak én gondolom túl, szimplán nem tudta, hogy mit is kellene mondania, és ez sikeredett belőle. Aztán bólintok, mert én is megmerem végre kérdezni, ami foglalkoztat.

– Áh, így már minden világos, azt hiszem. Ezek szerint érdeklődő vagy, vagy micsoda. Nehéz ezt a dolgot tényleg megfogalmazni az embernek magában, meg szembesülnie vele, megértem – biccentek egyet. Nekem is elég nehéz volt bevallani magamnak, hogy egészen tetszik a férfi test is, és tudok érzelmeket produkálni irányukba. Ijesztő ez elsőre, nem csoda, hogy eléggé összezavarodott. Nekem ezen szerencsére sokkal korábban sikerült túlesni.

– Valóban úgy fest. De én csak örülök neki, hogy ettől függetlenül esélyt adtál ennek az egésznek, valóban nagyon szimpatikus vagy – vigyorodom el, majd meghúzom a korsóm. Hamarosan ennek vége, jöhet is a következő részemről. A vigyor végül nevetéssé alakul, ahogyan mondja a dolgot, és hát, iszonyatosan zavarban van, látszik rajta tényleg, hogy fogalma sincs, mit is akar mondani. Vicces.

– Ne haragudj, nem akarlak kinevetni. Bár, valóban nem tudom, hogy mire is gondolsz teljesen pontosan. Ha arra, hogy bárkivel összefekszem, nemtől függetlenül, azért ezt nem mondanám, nem gondolom magam hímkurvának, vagy ilyesminek. De ha arra, hogy voltam-e már férfival, vonzódom-e hozzájuk, akkor arra a válasz igen, de hát, ezt eddig sem rejtettem véka alá, hogy nekem mi is a szexuális beállítottságom – fejtem akkor ki részletesen, tök lazán beszélve a dologról. Nem szégyellem semennyire sem, a barátaim mind tudják rólam. Nem érdemes az ilyesmit titkolni, abból később nagyobb gondok vannak.

– Remélem, hogy ez téged nem zavar, vagy ilyesmi. Mármint ezen ne aggódj, nem fogok semmit sem ráderőltetni, nem fogok rádmászni, vagy ilyesmi. – Zavartan kezdem el piszkálni a hajam, beletúrok. Ezért sem rejtettem véka alá előtte sem, nem akarok ebből gondot. Bár mit ne mondjak, tényleg nagyon szimpatikus, és hát, én a magam részéről nem zárok ki semmit, de attól még szeretném ezt leszögezni, hogy ez nem mindenáron történik meg. Ha neki nem jön be a dolog, nem fedezi fel végül magát, nem érzi magát ebben kényelmesen, akkor ennyi. Nekem a haverság, barátság is nagyon fontos, és elég szimplán.

A következő téma, a sör felett már kissé komolyabb, még akkor is, ha én nagyon jót szórakozom magamban rajta. Nekem tényleg sokkal de sokkal egyszerűbb az egész történet, tekintve, hogy én ezeken a válságokon már túljutottam, és el tudtam magammal és a szexualitásommal számolni. Azzal is, hogy nagyon is érdeklődő vagyok Owennel szemben. De ezeket nem mondanám ki hangosan, mert hát, tényleg nem fogok rámászni, és olyasmit ráerőltetni, amit nem akar. A végén még túl jó fej lenne, mint eddig, és hagyná magát, közben pedig nagyon nem élvezné.

Igazából ez egy nagyon nehéz téma, mert hát, ki tudja, amíg ténylegesen nem próbálja meg, nem tudja, hogy mennyire az ő terepe ez. Ahhoz pedig lehet kell egy kis presszió, hogy megpróbálkozzon vele. De mivel nem akarom elrontani a kezdődő barátságot, haverságot, nevezzük bárhogyan is, így nehéz, mennyire akarjam ezt a pressziót én magam megadni neki. nehéz ilyen körülmények között lavírozni ezzel. De mint oly sok mindennel az életben, most ezzel is inkább úgy vagyok, hogy lesz, ami lesz, meglátjuk, hogyan alakul.

– Nos, ezt reméltem is, hogy nem tartod rossz dolognak, mert úgy tényleg furcsa lenne végképp, hogy bejelölted, érdeklődsz férfiak után is, ha úgy adódik – állapítom meg mosolyogva. Akkor végképp nem értenék semmit, és átmenne valami trollfélébe, aki most csak szívat. Ennek pedig eddig nyomát sem mutatta, így nagyon meglepődnék, ha hirtelen éles fordulatot venne a mi kis ismerkedésünk.

Ingatom a fejem, de végül bólintok egyet, mert valóban jó dolog. Nekem nem igazán volt kivel, csak amikor elkezdtem random férfiakkal ismerkedni, olyan értelemben is. Ami mondjuk hasonló helyzet, mint az övé. De ebbe nem megyek bele ennél részletesebben, mert ez nem első randi, vagy első találkozó téma, közel sem. Egyelőre csak tegyük le a pálya alapjait.

– Ha esetleg van bármilyen kérdésed, úgy általánosságban, vagy csak beszélni akarsz róla, nos, itt vagyok. Nem igazán tudom, mit lehet ilyen helyzetben mondani, olyan szerencsétlennek érzem magam ebben én is, pedig nagyon szeretnék segíteni Neked – vallom be. Ez ismeretlen terep számomra is, hogy mit lehet ilyenkor mondani, hogyan lehet ezen átsegíteni, mégis, amilyen rendes, és kedves, és ő is ezt akarja nekem nyújtani, nem tudok én sem másként viselkedni. Ösztönösen én is segíteni akarok neki, hogy megnyugvása legyen a témát illetően.

Igyekszem visszafogni a nevetést, de nem bírom ki annyira, mint szeretném. Komolyan, a sírba fogom szerintem vinni őt, amennyit ugratom, meg tornáztatom. Végkimerülés címszó alatt földet hinthetek rá, és ő maga fog engem elhagyni, és utána többet nem dumálunk. Az meg fájna, szóval megemberelem magam.

– Na jó, megkíméllek. Csak ugrattalak, ne aggódj, nem gondoltam egy percig sem, hogy ezt most úgy értenéd. De aranyos, ahogyan szenvedsz itt látványosan, bocsi – nevetek fel, de utána őszinte, kedves mosolyra nyúlik a szám. Előrenyújtom a kezem, magam sem tudom, honnan szedve a bátorságot, és megpihentetem végül az ő kezein. Bár üzletember, de érzem, hogy a sok munka a vidéki háza táján azért meghozta gyümölcsét, és olyan férfias a tapintata, aki merte már bepiszkolni a kezét, már fizikális értelemben.

– Cseppet se gondold ezt az egészet túl. Nem vagyok egy nebántsvirág, engem nagyon nehéz megbántani, vagy bármi, tényleg. Néha az sem tűnik fel, ha tényleg megsértenek, és komolyan gondolják. Nem vettem magamra cseppet sem. Szóval ezen ne idegeskedj. És ne haragudj, hogy ennyire rápörögtem a dologra, és túráztattalak vele kicsit. De nyugodj meg, tényleg, nincsen semmi gond. Ne agyald túl. Csak engedd el magad, és kész – engedem el végül a kezét, mikor reményeim szerint kicsit megnyugszik. Még a végén felrobban itt a feje, annyit pörög az agya, és ezért a helyes arcért igazán kár lenne. Kevés ilyen helyes pasit ismerek.

– Valóban? És, mire gondolsz? Na meg, azóta sem derült ki, hogy mire gondoltál az előbb is, amit nem tudtál megfogalmazni, mire lennél kíváncsi. Mit csinálnék bárkivel? – kérdezek azért rá, mert ez a kérdéskör eléggé nyitva maradt, mert ahelyett, hogy normálisan kérdeztem volna, csak tovább vörösítettem a fejét, ami amúgy is kezd átmenni rákba. De mint mondtam, ez nagyon aranyos, és kedves is, hogy ennyire aggódik, hogy minden tökéletes legyen, görcsösen, de ennyire nem kell. Ilyen szempontból bírom a férfiakat, nekünk jöhet az undorító humor is, nagy általánosságában, nem bántódunk meg.

– Teljesen érthető. Majd jön ez, ha beszélni akarsz róla, meg kérdezni akarsz, nem is kell elsietni semmit sem. Meg hát, így végképp érthető. Én pedig azt hittem, hogy igazi Casanova voltál a gimiben, akiért minden csaj odáig meg vissza volt, és minden héten másikkal járt. Ami mondjuk eléggé gyerekszerelem kategória, szóval lehet pont erre gondoltál – vigyorgok tovább. Passz, eléggé olyannak tűnik, aki most amúgy lehet, hogy iszonyatosan feszeng, de amúgy meg halál laza, amire eléggé buknak a csajok. De lehet, hogy ezt nem igazán csinálta így a gimiben, vagy akkor is ideges lett… jó kérdés.

Hát igen, nekem is elég nagy újdonság ez. Pontosabban, ugyanaz a helyzet, mert nekem is újra újdonság ez, korábban már randiztam nem egyszer. Férfiakkal is, bár be kell vallanom, hogy azok nem mindig úgy indultak, hogy akkor ebből kapcsolat lehetne, vagy bármi, nem egy olyan szubkultúra nagy általánosságban… de ezt most hagyjuk is.

– Gondolj arra, hogy én is ugyanabban a helyzetben vagyok. Elvált ember, aki újra próbál randizni, és megfelelni a másiknak. Már nem mintha ez… oké, ezt most kerülgethetjük nagyon sokáig, de végül is, ha így állunk hozzá a dologhoz, fel is foghatjuk akár randinak is. De ha nagyon nem akarod, mert feszengéssel tölt el a gondolat, akkor meg csak egy haverkodós, ismerkedős késő délután, amiben lehet egyéb potenciál is. A lényeg, hogy ugyanabban a helyzetben vagyunk, nem kell idegeskedned semmin sem. Jók vagyunk teljesen, legalábbis szerintem, nincsen semmi gond. – Eleinte elég nehezen ment nekem is az, hogy elengedjem magam, de most már egészen jól elvagyok ezzel az egésszel. Vagy csak mellette nem tűnök olyan idegesnek, mert ő kettőnk helyett is viszi a prímet. Nem mintha ezzel gond lenne, nem azért említem, csak ténymegállapítok.

Érdeklődve pillantok felé, mert nem tudom igazából, pontosan mivel is válaszoltam neki, de én csak örülök neki, ha válaszoltam erre, és nem kell tovább ezen agyalnia, hogy mit is gondolok arról, amit én nem tudok. Ez végtelenül bonyolult lett, de a lényeg tényleg nem ez. Inkább csak mosolygok. Lehet az kellett neki, hogy megerősítsem a dolgot, érdekelnek a férfiak is.

– Igen, erre sikerült rájönnöm. De örülök neki, ha tetszem, és… nos, önző módon annak is, hogy kicsit elgondolkozol a dolgokon – vallom be huncut mosollyal az arcomon. Nem csoda, nekem is tetszik ő, nagyon is, szóval ha már elgondolkozik, hogy pontosan mi is a szexuális identitása, akkor az azt jelenti, hogy nagyon is van esélyem. Pedig elég határozottan kijelentette anno, hogy ő hetero, első mondatai egyike volt. Most már kiderült, hogy annyira semmi sem véletlen.

– Nekem is elég rég volt már ilyen ember az életemben, be kell vallanom. Nagyon is élvezem, hogy most sikerült egy ilyet találni. De ezen tényleg ne görcsölj, tényleg jók vagyunk, elég nehéz lenne innentől kezdve elrontani bármit is. Hacsak nem derül ki, hogy szabadidődben szeretsz gyerekeket gyilkolni, de ettől sem félek – nevetek fel. Pedig amúgy ez alapvetően nem vicces, de a gondolat, hogy az lenne, kicsit igen.

– Következő sör, ennek örömére, hogy ezt tisztáztuk, megbeszéltük? – kérdezek rá, miközben felállok félig, hogy tudjak hozni még.

– Igen, ez határozottan jó jel. De hát, nem akarok nagyon felvágni, de én már megmondtam az elején is, hogy jók vagyunk – húzom ki magam ültömben, és még egy pofátlan vigyort is megeresztek. Mondanám, hogy abban az esetben, ha ezzel nem lépek át valami olyan határt, amit nem kellene, de hát, ettől igazából nem félek, nem egy vérre menő dolog kapcsán vigyorgok itt. A vicces egoizmus végül is amúgy is… vicces. Legalábbis én annak szántam, és szerintem erre ő is hamar rájön.

Követem kicsit a tekintetét, mit is nézeget ennyire, és valóban eléggé elment az idő, és tényleg elcsendesedett a környezetünk. Az utóbbi pár percben… vagy éppenséggel órában nem nagyon néztem körbe. Viszont most, hogy ezekre a dolgokra kezdek el fókuszálni, rá kell jönnöm, hogy sajnos az a része, hogy ennyi folyadékot viszek be, bizony egyéb szükségleteket vonz maga után. Lehet ezt fedezi fel Owen is, mivel feláll, és elnézést kér. Mire észbe kapok, már fizet is! Én meg azt hittem, hogy a mosdóba megy! Méltatlankodva nézek felé, mikor visszasétál.

– Remélem csak a sajátodat fizetted, az én részemet nem – nézek rá komolyan. Jó, persze nem fogom lebaszni teljesen, ha kifizette volna, de… ezt igazán nem szükséges, tényleg, kifizettem volna a sajátom, sőt, az övét is. A kávézásnál is bejátszott valami hasonlót, azért remélem nem akar örökkön-örökké mindent fizetni. Most adósa vagyok, legközelebb én rendezem a számlát. Ezek után remélem nem legközelebb.

– Én tök jól vagyok, azon felül, hogyha öt percen belül nem könnyítek magamon, szerintem biztos, hogy behugyozom, és sok, a lécet rendkívül alacsonyra tévő első randim volt, de azt a fokú megaláztatást, mint ami amiatt lenne, hogy bepisilek, inkább… nem vállalom – magyarázom végtelenül túl, de nem kicsit munkálkodik bennem a pia, és a jelek szerint baromira körülményessé válok, ha iszom. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt minden egyes alkalommal megállapítom magamról, csak elfelejtem, mert nos… iszom, és az alkoholnál jobb agyhígító nem sok létezik. – És te, minden oké?

Amint végre könnyítek magamon, hirtelen úgy érzem, mintha nem is tudom mekkora tehertől szabadultam volna meg, és rohadt büszke is vagyok rá, hogy képes voltam mindezt felmérni és abszolválni. Kint a friss levegőn pedig még jobb. Bent azért már kezdett meleg lenni, de ezt biztos az is okozta, hogy… nos, az alkohol fűt is elég rendesen.

– Én is nagyon jól éreztem magam. Mindenképpen ismételjük meg – mondom neki mosolyogva, felé fordulva, és egy ideig fürkészem az arcát, és próbálom kitalálni, pontosan mi is mehet a fejében. Mikor megkérdezi a tiltós dolgot, elég hamar rájövök, hogy mi is. – Ne félj ettől egy cseppet sem, nem foglak letiltani – mosolygok tovább.

– Szóval, te merrefelé is laksz, messze vagy innen? Mert ha gondolod, sétálgathatunk még addig, vagy… nem tudom, ahogy érzed – gondolkozom hangosan. Nem akarok nagyon tapadós lenni, de nem is akarom, hogy véget érjen ez az este.

Egy pillanatra át is ejt, de utána látom az arcát, ahogyan jobban megvizsgálom, és rá van írva, hogy nem, bizony, az én számlám is rendezte, és ez már annyira nem tetszik. Lehet, hogy tehetősebb, mint én, de azért nekem is van pénzem, és nem kell alamizsna, nem azért jöttem el vele, mert akkor ingyen megúszok mindent. Pláne nem azért hívtam el sörözni, hogy mindent ő fizessen. – Legközelebb én fizetek, ehhez ragaszkodom, és ha csak meglátom, hogy felállsz azért, hogy számlát rendezz, lesz nemulass! – jelentem ki határozottan, bár szerintem a nemulass szó minden komolyságot elvesz, ami csak a mondandóm mögött létezik. De tényleg nem akarom, hogy ez arról szóljon, mindent ő fizet, és kész.

– Ha ezt most kifejteném, akkor nem maradna semmi szórakoztató bennem a későbbiekre, szóval hagyjuk meg inkább egy másik találkozóra – vigyorgok rá. Nem akarok mindent elmesélni most, ezeket majd szépen adagolva, és így minden alkalomra marad valami, amiről lehet dumálni. Szerintem logikus hozzáállás, nem? Ha ő mondjuk mindent meg akar osztani, nosza, de most úgy néz ki, én görcsölök azon, hogy talonolok a későbbi találkozókra témákat, nehogy akkor már némán üljünk. Nem félek ettől, tök jól kijöttünk most is, mindig volt valami, amiről lehetett dumálni, de így, hogy ennyire gyakorlatlan randizók vagyunk, nem árt azért kicsit készülni.

– Az nincs messze. Éppenséggel sétálhatunk is, ha gondolod, és te is úgy vagy vele, hogy ledolgoznád a sütit és a sok sört. Így járja, te fizetted a számlát, én hazakísérlek, nehogy bármi bajod essen útközben, mert pont olyan a testfelépítésed, hogy beléd kössön minden utcai huligán – nevetek fel. Minden bizonnyal hívott volna egy taxit, mint én is tettem volna, de majd hívok tőle taxit. Megerősítésképpen pedig nem is tudom, honnan véve a nagy bátorságot, de még meg is érintem a mellkasát kicsit, csak olyan barátian megpaskolva, hogy kifejezzem, elég izmosnak néz ki így, ruhán keresztül. Amennyire érzem, nemcsak úgy néz ki... hümmögök is egyet elégedetten.

– Hát... nem nagyon került még szóba a dolog – vonok vállat. És amúgy sem szeretek a szüleimről beszélni. Minden bizonnyal emiatt most nagyon röviden fogok csak. – Apám ügyvéd, nem mondhatni, hogy olyan jó vele a viszonyom. Élete nagy csalódása vagyok, hogy ez jutott neki – mutatok végig magamon. – Anyu meghalt tíz éve, autóbaleset. Azóta még rosszabb apával a viszony, ő volt a villámhárító mindig is – fogom tényleg nagyon rövidre a dolgot. Nem a legkedvesebb témám ez, és elég hangulatgyilkos is tud lenni. – Neked jobbak otthon a viszonyok?

– Nekem lehet nem csúszna már le fagyi még... de legközelebb simán benne vagyok. – Nagy erőfeszítésnek hála nem sütök el semmi perverz poént, hogy mégis mire vágyom inkább, mint fagyira, mert lehet, hogy iszonyatosan felizgat már csak a gondolata is, hogy mennyire jó pasi, de mivel megfogadtam, hogy nem nyomulok, és nem erőszakolok rá semmit, míg csak gondolkozik, és elszámol magával, így nem tehetem meg, hogy ilyesmiket közlök vele, szemérmetlenül.

– Na látod, ebben legalább egyetértünk. De együttes erővel még nagyobb esélyünk van bármilyen fenyegetés ellen – állapítom meg, miközben ismét végignézek rajta, és szinte látom rajta, mennyire gondolkozik ezen az apró érintésen. Őszinte arca van, minden kiül rá egyből, ez alapvetően tetszik, mert legalább tényleg egy őszinte pasi, nem az, aki csak vetít. Ugyanakkor pedig kíváncsi lennék a végeredményre, hogy csak megerősítem ezzel a hitben, hogy esetleg vonzódik a férfiakhoz is, vagy ellenállást generálok.

– Nagyon szívesen szánok rád időt, ettől egy cseppet se félj – mosolygok rá. Még be sem fejeződött a mostani találkozó, de már azon kattogok, hogy pontosan mikor és hogy legyen a következő, mikor lesz legközelebb úgy időm, hogy minőségben tudjunk együtt lenni, ne csak futólag. Leszámítva a kártyás dolgot, mert az valószínűleg tényleg csak egy futó valami lesz.

Biccentek egyet. Igyekszem nem hagyni, hogy elragadjon a hév, nem akarok erről sokat beszélni, mert tényleg nem szokásom, és amúgy sem akarom elrontani a hangulatot. De érthető az érdeklődése, ha ezek a dolgok nem kerülnek idővel szóba, az nem is lenne komoly. – Köszönöm. Szerencsére... már ha lehet ilyet mondani ilyen dologra, de tényleg régen volt, szóval nem olyan fájó már a dolog – biccentek még egyet. Majd idővel belemehetünk részletesebben is, de most ne rontsuk ezzel a hangulatunkat.

– Ő is az étterembizniszben nyomult, vagy valami tök mással foglalkozott? – kérdezem meg érdeklődő pillantással felé tekintve. Ez így tényleg kiegyensúlyozottabbnak hangzik, mint az enyém valaha is volt, de számomra mindig örömteli az ilyen történeteket hallani. Ez úgy meghagyja a hitem abban, hogy lehet értelmes családot fabrikálni még ebben az elkorcsosult világban is.

Egy pillanatra meglepődöm, mikor megfogja a kezem, de hagyom, sőt, segítek neki, hogy ez könnyebb legyen neki, és ő végül ebből csak annyit láthat, hogy bátorítóan oldalra fordulok, hogy megmosolyogjam a tettét. Még mindig jól eső érzés az érintése, a keze, mint ahogy az előbb is megtapasztaltam, pár órája a bárban. – Ennek örülök. Én sem szeretek magamra csalódásként tekinteni, csak más az értékrendem, mint apámnak, amit ő nehezen fogad el. De ez van, mások vagyunk, még ha szeretett is volna a saját képére formálni – magyarázom. Egész tempósan sikerül haladnunk, mire lassanként megérkezünk az utcához, ahol lakik, legalábbis ahogy bejelenti. Ez határozottan szebb, rendezettebb környék, mint ahol én lakom.

– Meglátjuk. Majd jelzem, ha valami felhasználható, és mi az, ami abszolút nem – vigyorgok rá. Nem vagyok éppenséggel egy egyszerű eset, én ezzel tisztában vagyok, de attól még ennyi kiszámíthatatlanság szerintem belefér, és kell is. Ha minden tök egyértelmű lenne velem kapcsolatban, az nem lenne olyan izgalmas. Így legalább őrlődhet, hogy pontosan mit is értettem teljesen komolyan, és mi az, amivel csak ugratom őt. Nem mintha valamennyire nem lenne egyértelmű, az arckifejezésem mindent elárul, szerintem. Én magam is elég őszinte vagyok, ilyen szempontból, elég hamar kiül minden az arcomra. Részben ezért is jó, hogy nem mentem apám nyomdokai után, és nem lettem ügyvéd.

Érdeklődve nézek rá. Elég kihalt ez a környék, így relatíve csend is van. – Min forog az agyad? – kérdezem vigyorogva. Ez a halk kuncogás elég sok mindent elmond éppenséggel. Kicsit remélem is, hogy valami hasonlóan perverz dolog futott végig az agyán, mint nekem, mert hát, abban az esetben tényleg elég sok esélyem van, na meg nem kell egyedül éreznem magam ezekkel a gondolatokkal.

Legyintek egyet. – Hagyd… csak attól, hogy nem szédülök, és nem vagyok szarul, még elég részeg vagyok – nevetek fel a saját nyomoromon. Nem is tudom, hogyan fogalmaztam már, hogy ez a kérdés egyáltalán felvetült. Szerencsére elég sok mindenben egyetértettünk, sőt, szinte mindenben. Remélhetőleg ez hasonlóan is fog maradni, vagy maximum olyan jelentéktelen dolgokban fogunk nem egyetérteni, amik tényleg jelentéktelenek, nem számítanak semennyire sem.

– Az jól hangzik. Én nem tudnám csinálni, de biztos érdekes lehet, meg izgalmas is a maga módján – gondolkozom hangosan. Azt hiszem, ezzel nagy újdonságot nem mondtam, tekintve, hogy az ügyvédi szakma sem volt nekem való, nem valószínű innentől, hogy a tőzsdén lelném meg az otthonom. Nem tudom, mi az összefüggés, a részeg agyamnak ez nagyon logikus.

Élvezem az érintését a kezemen, és a kis simítást, amit megenged magának, sőt, még viszonzom is. Kicsit szerencsétlennek érzem magam, mert annyira szeretnék csinálni valamit, de megígértem neki, hogy nem erőltetek semmit. De ha ezt csinálja, és szinte stimulál, így végül is nem olyan, mintha rámásznék nem? Pláne, hogy még azt is felajánlja, hogy bemenjek, amin nagyon kattog az agyam, mit is kellene tennem.

– Nos, ez elég nyomós érv, amivel nehéz lenne vitatkoznom, de szerintem egyelőre lehet jobb lenne, ha mindketten hazamennénk, és nem ugornánk bele semmibe sem, amit nem gondoltunk végig. Nem akarom, hogy az első ilyen felmegyünk egymás lakására dolog egy részeg döntés lenne, még akkor is, ha nagyon szívesen bemennék – vallom be neki, miközben a szemébe nézek, és tényleg nagyon szívesen felmennék, de akkor lehet innánk még egy-két sört, vagy erősebbet, és lehet nem tudnám magam tartani ahhoz, hogy nem történik semmi olyan. Ellenben mást megengedhetek magamnak.

Elengedem a kezét, és megérintem a derekát, kicsit közelebb húzva. Az első randiba ez teljesen beleférő dolog, míg a szex nagyon hivatalosan nem, a hagyományos elvek szerint. Ellenben egy csók, nagyon is. Kicsit közelebb is hajolok, és finoman próbálom őt megcsókolni, amennyiben megengedi, és nem hajol el élből.

– Szóval felhasználod ellenem, amit mondtam mégis, úgy néz ki. Aljas, nagyon aljas. De tetszik a dolog, hogy veszed erre a bátorságot – vigyorgok kajánul. Kicsit most emiatt szeretném megcsókolni, de mint megbeszéltük, nem támadom le. Nagyon is sok elképzelésem van róla, hogy mi jutott eszébe, de nem akarom magam beleélni, mert lehet, hogy józan fejjel már semennyire sem vonzó számára a gondolat, hogy őt vegyem a számba, a fagylalt helyett. És az is lehet nagyon könnyen, hogy csak én gondolom túl a dolgot, és a szopás eszébe sem jutott, mint opció, amin kuncoghat itt mellettem. Egyszerűen csak kivetítem saját kis vágyaim rá, amikből nos, elég sok van, és elég nehéz is visszafognom magam tényleg a jelenlétében, de nagy önerőről tanúskodik, hogy mégis megteszem.

Egészen addig, amíg végül nem jutunk el a lakása elé, és az egész olyan meghitt, még akkor is, ha egy elég kényes témát sikerült előtte érintenünk, ami nem a legvidámabb. De a kézfogás, az apró simítás, az ajánlata, hogy menjek fel… nehéz türtőztetni magam, mit ne mondjak. Pláne, hogy aranyos, ahogyan elkezdi kifejteni a kis esküt, amit mindketten tudunk, hogy nem biztos, hogy sikerülne tartani. Én meg nem akarom, hogy valami ennél intimebb részegen történjen. Persze, lehet, hogy számításaim majd nem úgy adódnak, és lesz az a pont a részegségben, amikor egyszerűen csak letépem róla a ruhát, hogy minden porcikáját felfedezhessem.

Megnyalom erre a gondolatra a szám szélét, a csók előtt, ami intezívebbre sikeredik, nagy örömömre, mint amennyire eredetileg képzeltem. Kicsit féltem, hogy az első lendülettel ellök, hogy ez neki nem megy. Szerette volna, mert szimpatikus vagyok neki, de ettől még így, hogy megcsókolom, már nem. Szerencsére erről szó sincs, először félszegen, de végül sokkal hevesebben csókol vissza. Érzem a sör ízét az ajkain, a borostájának enyhe szúrását, és azt, hogyha ezt most nem hagyjuk abba, akkor bizony tényleg bemegyek vele, és tényleg lekerülnek a ruhák. Az alsógatyámban egyre kevesebb a hely, és szinte ordít, hogy akarom. Nagyon.

De végül csak abbamarad a csók, és élvezem a pillanatot, ami még marad nekünk. Elvigyorodom a reakcióján. – Csak azért, hogy legyen mire gondolnod, mikor eszedbe jutok, és van pár szabad perced – incselkedem vele. Végigsimítok még a hátán, és kicsit kedvem támad, hogy elől is végigsimítsak, csak lentebb és lentebb, hogy megnézzem, ő hogyan reagál, netán szintén hasonlóan örül-e nekem, de akkor félek, végképp nem lenne visszaút.

Így el tudok lépni nagy nehezen, de még nem olyan messze, hogy még egy apró puszit tudjak adni az ajkaira. – Nos, akkor egyeztetünk majd, hogy a kártya hogy legyen. Legalább valóban garancia arra, hogy látlak még. Meg neked is, hogy te engem. – mosolygok rá. Előveszem a telefonom, miközben próbálom lenyugtatni magam, és megrendelem gyorsan a taxim.