Általában igyekeztem úgy létezni ebben a hatalmas házban, mint egy szellem. Jöttem-mentem, de soha nem vettek észre a körülöttem levők. Lényegében ez engem egyáltalán nem zavart, mert egyrészt meg voltam szokva azzal, hogy el kell látnom magam. Emiatt tudtam már főzni is valamennyire, illetve igyekeztem a házban töltött időmet a lehető legkisebbre lecsökkenteni.
Talán a sors iróniája lehet az, hogy lényegében akkora palotában élt a „családom”,amiben könnyűszerrel el lehetett veszni. Viszont ettől függetlenül képtelenek voltak arra, hogy esetlegesen egynél több konyha fel legyen húzva a házban, illetve amikor este éheztem meg sem találtam sok mindent... Mert nekik személyzetük van. Én a magam részéről ezen teljesen le voltam döbbenve. Egyértelmű volt hogy egy elég gazdag családhoz fognak behozni, de azért ettől függetlenül is kicsit lesokkolt az a hadsereg, akik a házban dolgoztak.
Mindenesetre örültem neki, hogy legalább a hűtőben némi narancslevet találtam a mai reggel folyamán, amikor – talán egy kicsit túlságosan is korán – lemásztam a szobámból. A fémes szájízből arra következtettem, hogy valószínűleg elharaptam álmomban a nyelvemet, szóval muszáj volt valamivel leöblítenem azt. Normál esetben nem eszem túl sokat napközben, mert könnyen elálmosodom némi ételbevitel után, így a reggelit most is kihagytam. Úgy gondoltam, hogy így, öt óra tájékában mindenki alszik, ezért én is szabadabban mertem mozogni a házban.
Tisztában voltam vele, hogy bizonyos szükségleteket el kell látnom, viszont nem akartam folyamatosan a jelenlétemmel sokkolni az itt lakókat. Nagyon régóta gondolkozom azon, hogy valahova el kéne költöznöm, mivel az idősebbik nővéremmel – még a nevében sem vagyok biztos, de talán Mona – még mindig nem sikerült megismerkednem, a fiatalabbik tudomást sem vesz rólam, az egy szem bátyám pedig nemes egyszerűséggel fogta magát és elköltözött.
Ez az egész engem sokkal jobban megviselt, mint azt alapvetően kimutattam, vagy magamnak is beismertem volna. Soha nem akartam másokat bántani. Nem szerettem volna egyfajta fegyverként funkcionálni, amit nem lehet irányításra sarkallni... Egyszerűen csak elsül, ha úgy hozza a helyzet. Ez a mostani szituáció viszont ténylegesen ilyenné változtatott. Mert bár tény és való, hogy valahol nekem is laknom kellett, ettől függetlenül ezzel fájdalmat, bosszúságot és borús pillanatokat okoztam másoknak. Pedig nem szerettem volna, hogy ez így megtörténjen, de mégsem voltam ura a helyzetnek. Én magam lettem a biztosíték nélküli pisztoly ebben a szituációban.
Az egyetlen lehetőség az volt, hogy megszököm innen. Legalább kísérletet kellett volna tennem rá, de egyelőre várni akartam. Meg akartam tudni, hogy van-e esélyem bármiféle módon ittmaradni. Időt adni mindenkinek, még ha ez számomra meg is nehezíti a dolgokat. Világ életemben magányos voltam, de az itteni helyzethez nem is igazán fogható az, amit eddig átéltem. Lényegében szinte biztos voltam benne, hogy ha valami történne velem az elkövetkezendő napokban, az senkinek sem tűnne fel akár hetekig sem.
Ráérős léptekkel indultam el a szobám felé, hogy felkapjam a törölközőmet, majd a folyosó végén található fürdőszobát vettem célba. Szinte biztos voltam benne, hogy ennyire korán szabad lesz, ezért hezitálás nélkül nyitottam be oda. Teljes mértékben megszoktam azt, hogy általában én vagyok az, aki a legkésőbb áll neki az esti, illetve a legkorábban a reggeli zuhanynak, emiatt pedig most már kicsit otthonosabban mozogtam... A szobám és a fürdő között. Viszont amikor lassan megláttam, ahogyan a nővérem kimászik a kabinból, hirtelen kiszáradt a torkom és megkövültem. Szerintem senkinek sem kell elmagyarázni azt, hogy a saját gátlásaim miatt maximum pornófilmekben láthattam pucér nőket, ez pedig azt eredményezte, hogy szinte azonnal kigyúlt az arcom és egy szót sem tudtam kinyögni... Nemhogy megmozdulni.
- Izé... Ne haragudj – jelentettem ki rögtön, amikor mégiscsak magamhoz tértem a sokkból, aztán pedig szorosan lehunytam a szemeimet és így perdültem egyet a tengelyem körül. Ennek hatására a lábaim eléggé összegabalyodtak és meg kellett kapaszkodnom falba, hogy lehetőleg ne szánkázzak végig a fürdőszobán.
- Én... Nem tudtam, hogy itt vagy – szabadkoztam szinte azonnal a kezeimmel hadonászva hátrafelé. Valószínűleg elég idiótán nézhettem ki és azonnal el is kezdtem védeni a fejemet, ha esetleg arra vetemedne, hogy megüssön. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy talán el is kellene hagynom a fürdőt, de lényegében a vállamra dobott törölköző miatt ténylegesen egyértelművé válhatott Jasmine számára, hogy mire készültem... És mivel ő végzett, hülyeség lenne kimennem innen. Vagy ez számítana udvariasnak? Nem elég számolnom a csempéket a falon, amíg elkészülődik, vagy felvesz magára valamit, mi?
- Azt hiszem, hogy talán mennem kéne – motyogtam az orrom alatt, majd a határozottan vöröslő füleimhez nyúltam. Elképzeltem ahogyan az egész arcom egyszerűen lángba borul és az eddig számukra ismeretlen szeplőim még élesebben kezdenek el virítani a fejemen. Konkrétan úgy nézhettem ki, mint egy tizenéves kisiskolás, de valahogy most az egész nem tudott érdekelni...