Azt hiszem, én kevésbé érzem magam kellemetlenül a kialakult helyzetben, mint Morgan. Már vagy tíz éve barátok vagyunk, ismerem, mint a rossz pénzt. Nem tudja előttem titkolni, hogy elérem a célom és belepirulna a zoknijába, ha nem lefagyással reagálna. Imádom, mikor keresni kell rajta a power gombot, hogy újraindítsa az ember. Direkt fogalmazok úgy, ahogy, mikor a segítségemet ajánlom, de tudom, a mögöttes tartalom már kipipálva. Kényelmesen, várakozva fekszem ott hosszú percekig. Erre vágytam, csak egy filmmel megtoldva, ami egyelőre nincs. Van helyette viszont Morgan szexi teste és az okos feje. Mosolyogva figyelem, amint hozzálát összeállítani a gépet, olyan profin teszi a dolgát, hogy azt csodálom, eddig nem kapta meg a gyakornoki állást. Büszke vagyok rá, de ezt ő is tudja. - Jöjjön, aminek jönnie kell - vigyorodom el, majd feltámaszkodom és várom, mit talál ki a továbbiakban. Ez egy nagyon összetett dolog, tudom, milyen nehéz mindkét félnek. A kamera túloldalán meg kell találni a helyes beállításokat és fel kell venni a modell ritmusát, vagy éppenséggel tudni kell irányítani őt. Voltam már mindkét helyzetben, hisz abban a világban élek, ahol ez természetes és szeretek kipróbálni mindent, így azt hiszem, azzal sem lenne problémám, ha Morgan mondaná, hogy mozduljak. Mivel a másik utat választja, elfogadom a döntést és még örülök is, hisz így azt teszek, amit csak akarok. Ha akarom - márpedig akarom - tovább feszegethetem a határokat. Hümmögve bólintok, majd ártatlan arcot vágva bújok bele az ingébe. Nem gombolom össze, csak magamra húzom, a vállaimat fedetlenül hagyom, melleimet takarom az anyaggal. Az ő illatát érzem rajta, így mindjárt az első képhez le is hunyom szemeimet, az ing nyakát pedig az orromhoz emelem. Tetszik ez a furcsa, új helyzet, mikor az objektíven keresztül kell felvennem vele a kontaktust. Ebben a helyzetben nem tudom a mostohaapám fiát látni benne, hogy is tudnám, ha egy szál boxerben fotóz, rajtam pedig csak az ő inge van? Egész egyszerűen úgy viselkedek a kamera előtt, ahogy azt más férfiakkal tenném. Flörtölök, csábítok, a hajamba fúrom ujjaimat miközben feltérdelek az ágyon. Így az ing szétnyílik, de nem láttat mindent, leginkább csak a hasamat. A következő pózhoz a hátamra fekszem és oldalról keresem Morgan tekintetét a lencse túloldalán. Halvány mosollyal az arcomon csúsztatom egyik kezem a fejem fölé, a másikat a felhúzott lábamra. Felfelé végigsimítok a combomon, egészen a bugyim vonaláig, ahol a gumi alá be is csúsznak ujjaim. Éppen csak egy kicsit, a képek kedvéért, ugyan, mi másért? Akkor is élvezném a helyzetet, ha nem fotózna közben, de így még jobb, máshogy veszem a levegőt is. Végül levetem az inget és a padlóra dobom, s átfordulok a hasamra. Egy elnyújtott mozdulattal tolom fel a csípőmet, miközben alkaromon támaszkodok tovább. Attól függően, milyen szögből készíti a képeket, forgatom a fejem felé.
Őszinte meglepetéssel ér, hogy a kezdeti zavartságom mennyire hamar eltűnt, ahogy kézhez került a kamera. A fókuszom így legalább nem azon lesz, hogy Jess meztelen testét nézzem és illetlen gondolatokon törjem a fejemet, hanem hogy megtaláljam a legjobb beállításokat, pózokat – bár utóbbiban már az első pillanattól kezdve tudom, hogy a segítségét fogom kérni. Néztem én már pár fotósorozatot hasonló témában, de valahogy sosem tudtam… elkezdeni. Mikor mással dolgozom, mindig a kezdéssel volt a bajom. Remélhetőleg ebben segítségemre lesz Jessa, hogy megtörje a jeget. A szakmaiságról pedig inkább ne beszéljünk. Boxeres fotózás, ez se mindennapi. Bár őszintén szólva, fair kérés lenne a másik részéről, hogy ha őt leöltöztettem, akkor én magam is kövessem a példáját egy bizonyos szintig – legalábbis jogos addig, míg kezdők vagyok és akármelyikünknek ez kényelmetlen. Bár esélyesen ezt manapság még nem kérném meg senkitől sem, akiben nem bízunk meg kölcsönösen – mint Jessával. Amíg nem ismerem a képességeim skáláját ezen a téren, addig nem akarok valami perverz alaknak tűnni, aki lő pár szar képet, közben meg jót nevet, hogy haha, levetkőzött a másik. Ez nem én vagyok. Az inget odaadva, kamerát kezembe véve pedig hamarosan meg is kezdjük a fotózást. Azt kell mondanom, hogy már az első kép is olyanra sikerül, mint a korábbi próbálkozásaimnál a harmincadik. Nem érzem magam feszélyezve, kellemetlenül - mi több! A merevségem – rossz, aki rosszra gondol – hamar elillan Jessa közelében, és hol komoly arccal, hol őszinte mosollyal az arcomon lövöm a képeket. Próbálok megfelelően mozogni, hol az ágy mellett állva, guggolva, térdelve, hol az ágyon akár mellette, akár felülről fotózva. Párszor én magam is megszólalok, saját ötletekkel egészítve ki az övéit, de az esetek többségében inkább csendben maradok. Arra kell rájönnöm Jessa mozgásából, hogy gyakorlottabban mozog a kamera előtt, mint én mögötte. Ez egy kicsit azért elszomorít. Én tanulok már 3 éve ezen az egyetemen, ezen a szakon, mégsem érzem magam olyan jónak, mint ahogy ő állja a modellt nekem. Fogalmam sincs, hogy a képek java hogy fog sikerülni, de ez után valószínűleg úgy is megnézzük őket. Hátha akkor más véleménnyel leszek magamról. Annak viszont külön örülök, hogy ezeket a csábító pillantásokat, mozdulatokat, helyzeteket az optika mögül látom, nem szabad szemmel, és emiatt képes vagyok megtartani a hideg véremet. Nem hagyhatom, hogy a gondolataim túlzottan elkalandozzanak, akármennyire is nehéz ezt kivitelezni, látva, hogyan simít végig azokon a formás combokon, játszik a bugyijával és később veszi le az ingemet. Ott viszont már nyelnem kell, mikor könnyed mozdulattal tolja fel a csípőjét a hasára fordulva, ezáltal elég… kellemes belátással örvendeztetve meg engem. Érzem, hogy a vér a lábaimból másfelé kezd áramlani, szakmaiság ide vagy oda. Ezért inkább gyakorlott mozdulatokkal térdelek és/vagy guggolok az ágy mellett, elrejtve a gondjaimat és hol az arcát, hol még az előbbihez hozzátoldva a szép domborulatait fotózom tovább. A kamera mögül azért elmosolyodom, mikor újra visszatérek az arcára, azon belül is a szemeire. Ez főleg neki, Jessának szól, nem a póznak, amit mutat. A térdelésből viszont leülök a földre és ráhelyezem a kamerámat az ágyra, majd mellé könyökölök, úgy pillantva rá. - Tudod… már kezdem rosszul érezni magamat - ezzel együtt próbálom jelezni neki, hogy leeresztheti a formás kis fenekét. - Te olyan gyakorlottan mozogsz a kamera előtt, én pedig megteszek minden tőlem telhetőt… De ezt a szépséget nem tudom visszaadni, amit most látok - jegyzem meg neki, hol a szemeire, hol a kamerára pillantva. Sóhajtok egyet, mielőtt túl kínosra fordulna a helyzet és halkan elnevetem magam. - Biztos csak egy drágább kamera, vagy optika kéne- vakarom meg zavaromban a tarkómat. Kicsit jobban elvarázsolt Jess, mint azt szerettem volna megengedni magamnak és fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel az érzéssel. Újra belekezdenék pár szóba, de annyira kiszáradt a szám, hogy bennakad minden. Iszok pár kortyot a kulacsomból, mielőtt megköszörülve a torkom végül sikerülne valamit kinyögni. - Khm… szeretnéd még folytatni, vagy nézzük meg inkább a képeket?- érdeklődöm tőle. Nem sok ideje kezdtük még, és én egyszerre folytatnám, ugyanakkor azzal sincs bajom, ha megnézzük, mit sikerült összehozni. Ahány oldalról, ahány pózt és apró módosítást megörökítettem, egy kezdésnek tökéletes lesz. Gondolom én.
Hogy az egésznek a célja pontosan mi, azt magam sem tudom. Hogy közben mit akarok? Jól érezni magam és feszegetni a határokat. Morgan pedig talált magának valakit, akit szabadon fotózhat és nem is a szabadidejéből vettem el, mert egyébként is együtt töltöttük volna az időt. A csendet többnyire a kamera kattogása töri csak meg és a néha előtörő ötletek részéről. Bármit megteszek, amit csak kér, már ami ezt a fotózást illeti. Annak ellenére, hogy az exeim is előszeretettel készítettek rólam hasonló fotókat, csak több ruhában, ez más, egészen más a hangulat. Bensőséges és furcsa, de jó. Tetszik, hogy van köztünk egy eszköz, mégis játszunk egymással. Nem figyelem az órát, elmerülök a játékban, és egészen váratlanul ér, hogy lerakja a kamerát és felkönyököl mellém. - Rosszul? - kérdésem feltevése alatt a szemöldököm is felemelkedik. Elhasalok teljesen, államat a karomon támasztom meg. Szelíden mosolyodok el, most másként, mint eddig, ahogy a kamerába néztem. Nincs kattanás, nincs póz, most csak Morgan tekintete és a bókjai. Még zavarba is hoz ebben az intim pillanatban. - Fogd be - nyilvánvaló, hogy nem a visszafogott, bizonytalan lány, aki nem tudja magáról, hogy szép. Az viszont, amikor Ő mondja, teljesen más, igazi és tudom, hogy nem azért mondja, hogy még az utolsó ruhadarab is lekerüljön rólam. Mondjuk ezt egy kicsit bánom. Nincs az a lány, aki ne akarná levenni neki a ruháit, legyen szó fotózásról, vagy egy jó dugásról. - Fogadok, hogy más még nem készített rólam ilyen jó képeket - előre tudom, elég profi ő ehhez, máskülönben az egyetemről is repült volna már. Ha én lennék az ő szakján, biztosan a portréfotózás lenne a kedvencem, az emberek arcából annyi érzés, annyi történet kiolvasható. Érdekesek, szépek, és most büszke vagyok magamra, amiért a lencséje elé kerültem. Miközben iszik és a szemem láttára pörög le lelki szemei előtt az élete - ami amúgy vigyorgásra késztet -, átfordulok a hátamra és lehunyom a szemeim. Valamivel feljebb tolom magam, csak hogy közelebb legyek hozzá, majd kezeimmel hátranyúlva átölelem a nyakát. Igaz, kicsit nyakatekert pozíció, de nekem kényelmes, plusz még simogatni is tudom a tarkóját. - Nem. Rendeljünk pizzát és nézzünk egy szerelmes filmet - mosolyogva beszélek, tudom, hogy utóbbival nem lesz túlságosan kibékülve. - Ja, és nézzük meg a képeket, de ki kell törölnöd, ami nem tetszik - vannak kikötéseim, viszont bízok benne annyira, hogy tudjam, úgysem fog visszaélni sem a legrosszabb, sem a legjobb képpel. - Aztán kirakhatnád az egyiket a falra poszterként, hadd lássák a csajaid, milyen profi fotós vagy - már vigyorgok. Továbbra is lehunyt szemmel cirógatom a nyakát, s elképzelem, milyen jól mutatnék a tévé felett. Van ott még hely nekem is szerintem.
Ez a szöveg nem tudom most honnan jött, de egyszerre érzek megkönnyebbülést és félelmet, ahogy elhagyják a szavak a számat. Szinte lélegzetvisszafojtva telik el pár pillanat, melyet én mintha óráknak éreznék. Megbánom és örülök, hogy kimondtam, már csak az ő reakciójára várok. Mikor nem látok, nem hallok tőle rosszallást, nagy kő esik le a szívemről. Mi több, látszólag még zavarba is sikerült hoznom, legalábbis szavaiból ítélve. Akaratlanul is elmosolyodom ennek láttán, főleg ahogy visszagondolok, láttam-e őt valaha zavarban lenni. Nem mástól, tőlem. Ide-oda dobogatjuk egymásnak a szavakat, de azok mögött aligha bújt meg ilyen gyengédség, őszinteség, mint a mostaniban. Lehet csak túl sokat gondolok bele. Sőt… esélyes. - Miért, tán nem én vagyok az első fotós, akinek így levetkőztél?- bár a fotós még egyelőre erős túlzás. Addig nem tudnám lelkiismeretesen annak állítani magam, míg a kezembe nem lesz a papír róla. Incselkedek vele, kérdőn vonva fel a szemöldökömet rá, de a játékosság ott motoszkál a szavaim mögött. Nem egészen tudom, mi történt velem, de miután ittam és vettem egy mély levegőt, kicsit szabadabban tekintek már Jessára. Így sem iszom be magamba a látványt, viszont arra a pár pillanatra rátekintek a fedetlen felsőtestére, míg ő elnyújtózkodik az ágyamon. Jessa egy szál bugyiban az én ágyamban nyújtózkodik… tini koromban mit meg nem adtam volna ezért. Most viszont mégis teljesen más. Figyelem, mikor közelebb csúszik hozzám egy kicsit és átöleli a nyakam. Én magam is lehunyom a szemeimet és rásimítok az alkarjaira. Mihelyst megszólal, rápillantok, majd elgondolkozva nézek fel a falra. - Szerelmes filmet? Na, ez is új lesz. Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna szerelmes filmet veled - általában hasonló az ízlésünk sok téren, és filmnézés terén mindig a közös kapcsolódási pontra fektettük a hangsúlyt. - Na jó, legyen! Keresünk valamit. De te választasz! Én nem tudnék együtt élni a döntésemmel- nevetek fel. - Ami nem tetszik? Elég nehéz feladat elé állítasz- ezt már látatlanul is határozott magabiztossággal tudom állítani. Aligha hiszem, hogy fogok olyat találni, amely nem nyeri el a tetszésemet. Mégiscsak ő szerepel rajta. A véletlen homályos vagy rossz megvilágítású képektől eltekinte aligha hiszem, hogy készült volna rossz kép róla. De túl elfogult vagyok vele, ez is igaz. Aztán leesik. - Ja várj. Úgy értetted, hogy ami neked nem tetszik. Ááááh!- kopogtatom meg mutatóujjammal a halántékomat, abszolút nem érezve magam hülyén. Ugyan. - Hah! Miket nem kérsz tőlem! Majd kirakom valamelyiket, amin látszanak a melleid is. Vagy a legutolsó pózból keresek valamit. Jó lesz? - nevetek fel ismét, adva közben egy-egy apró puszit a két alkarjára. - Na jól van, rákötöm akkor a gépre és míg másol, keresünk valami filmet. Úgy is el fog tartani egy ideig- szólalok meg. - Már ha tervezel elengedni. Nem mintha nem lenne kellemes ez a pozíció, vagy… a látvány- vigyorodom el, majd nyomva még egy puszit az egyik alkarjára és a homlokára, kimászok az öleléséből és felállok. A kamerát a kezembe véve felállok és a pár lépésnyire lévő asztalhoz sétálok. Összedugom a két eszközt, majd rádőlök az asztalra. Az egyik alkaromon támasztom meg magamat, míg elindítom a másolást. Amint megbizonyosodok róla, hogy minden flottul megy, visszasétálok az ágyhoz és ha hagy helyet maga körül, ott foglalok helyet. - Tudod… ha most nem rólad lett volna szó, vagy ha a barátnőm lettél volna, most valószínűleg más zárszóval fejeznénk be a fotózást a kis produkciódból kiindulva. Mit ne mondjak, értesz hozzá, hogyan… használd ki az adottságaid- ezt csak úgy egy mellékes kis bóknak szánom neki, miközben kézbe veszem a távirányítót, újra bekapcsolva a tévét. - Na szóval. Mit nézzünk? - pillantok le a mellettem lévő lányra.
- Ennyire még senkinek - érezze csak magát megtisztelve, úgy bizony. Ami igaz, az igaz, a bizalom nehezen épül fel és könnyedén le lehet rombolni, épp ezért nem adom meg az esélyt sem arra, hogy ez megtörténjen. Morgan a szerencsések egyike, akik élvezhetik a bizalmam és ennek örömére még a bugyit is levenném, nyilván a képek érdekében. Az nem érdekes, mások mit mondanak a képekre, sőt, ha valamelyiket szeretné felhasználni, amin az ing rendesen takar, az ellen nincs is kifogásom. Jó érzés a kamerán keresztül való kapcsolódás után most hozzáérni és megsimogatni Morgant. Nem tudom, ezek után lehetne-e még furcsább amit művelünk egymással. A helyzet az, hogy rég éreztem ennyire jól magam és nem is akarom elengedni. - Itt az ideje elkezdeni - mosolyodom el. Nem egyszerű kiválasztani egy jó filmet a repertoárból, de általában sikerül és ha ez így van, egy-két órát simán eltöltünk egymás mellett szótlanul, csak nevetve és néha-néha kommentálva a jelenteket. Nem szeretem, ha filmezés közben a partnerem végig csak beszél és emiatt lemaradok a fontos jelentekről. És ahogy a filmek alatt, úgy most is hangosan felnevetek. Szépen félreértelmezte a gondolataimat, bár igaz ami igaz, az is mehet a kukába, ami neki nem fog tetszeni. - Igen, igen. Minél több látszik, annál jobb - én tudom, hogy nem viccelek ezzel, eléggé megdobná az egómat, ha óriásplakátként ott lennék a falán és akarva-akaratlanul is én lennék lefekvés előtt az utolsó, ébredéskor az első gondolata. Arról nem is beszélve, hogy ezzel talán fele annyi nő bújna vele ágyba. Hát igen, ha nekem nem jut belőle, másnak se jusson. A mostani nevetés viszont már a csiklandósságomnak tudható be, sikerül Morgannek megtalálni pont azokat a pontokat, ahol a legérzékenyebb. Vagy talán az ő hatására még érzékenyebb lettem. Mikor kimászik az ölelésemből, kislányos nyafogással pillantok utána. Lemondó sóhaj hagyja el ajkaimat, s felülve az ágy szélére kissé oldalra döntött fejjel a kitolt fenekét kezdem szemügyre venni. Formás, az egyszer biztos. Olyan, mint egy gyönyörű piros alma, amibe bele akarsz harapni. Néhány hosszú másodperc után megrázom a fejem és felállok, hogy felvegyem a földről a pulóverem. Bele is bújok, hisz a fotózásnak vége, nem kell tovább meztelenkednem. Mostantól vehetjük meg nem történtnek a flörtöt és az apró érintéseket, valamint elejtett szavakat. vagyis így gondolnám... Visszamászva eredeti helyemre várom, hogy organ is visszatérjen mellém. Amint ez megtörténik, odabújok hozzá, fejem a vállára hajtom és jobbomat a hasán pihentetem. Tekintetem a tévére vándorol, de felszökik a szemöldököm, mikor elég erős bókolásba kezd. - Tudod Morgan, most nagyon utálom, hogy apád pont az én anyámat vette el - sóhajtok fel, de nem nézek én sem rá. - Az 50 első randi. Végül elég hirtelen, de a filmet is eldöntöm. Meg azt is, hogy kezdek éhes lenni. Igaz, utóbbiban nagy segítség a korgó gyomrom. - Rendelsz pizzát? Sima szalámis, extra sajttal - de tudom, hogy mondanom sem kell neki, kívülről tudja, miből mi a kedvencem és mi az, amit esetleg ki nem állhatok.
Kezdőlap
