Merissa & Reagan

Maybe this time we gonna be friends or something like that

Nem igazán tudom megérteni, hogy mi történik mostanság, se velem, se az élettel, de hogy Risával mi, arra gondolni sem akarok, nem is nagyon merek, még a végén lecseszne ezért is. Meg voltam győződve afelől, hogy merő pozitív szándék vezérelt múltkor a raktárban, mikor mertem neki két mondatot mondani, de ő ezért is csak lecseszett, én meg nem voltam abban a hangulatban, hogy jópofizzak. Sosem vagyok olyan hangulatban, ez is igaz, úgy bátran kijelenthetem, hogy most, az eset után két hétre sem, márpedig ez ciki, mivel éppen a főnökhöz tartok, aki jó előre jelezte nekem, hogy itt lesz Risa is. Nyilvánvalóan már ő is tudja, hogy nem rózsás köztünk a viszony és menteni próbálja a menthetőt, vagy az a ribi beköpött valami miatt és elrendeli, hogy tényleg kirúgjanak. Ha most kirúgnának, nem kis pánikroham lepne el, így hát némi gyomorgörccsel vonszolom be magam a főnök irodájába. Én érkezek meg utolsónak.
- Helló!
- Szia Reagan! Hogy vagy? - kérdi a főnök, mire elhúzom semmitmondóan a számat és engedek egy pillantást Risa felé is, hogy felmérjen már tekintetőből, hogy ő hogyan van, elvégre ha ő feszült, én is az leszek, ha ő laza - már miért is lenne az??? - akkor én is hát fogalmazzunk úgy, hogy nyugodtabb leszek.
- Jól. És te? - kérdezek vissza, míg leülök a székbe, Risa mellé. Szeretek csevegni a tulajdonossal, jó fej.
- Épen és egészségesen. Kávét? - mutatja fel az éppen lefőtt kotyogós kávéfőzőjét, amin virít, hogy csak egy személyes. Gondolom magának főzte úgyis, akkor meg nem fogok tőle elvenni, csak mert túl jó lélek ahhoz, hogy ne kínáljon meg minket.
- Én nem kérek, köszi - felelek és hajtincsemet kezdem birizgálni, míg Risa is kifejti vágyait a kávé iránt, mondjuk ugyanabból a kávéból lehet, mint amit két hete főztünk és merő egyszerűségből kiöntött a lefolyóba. Igazán kíváncsi vagyok, hogy mi lehet vele, most tényleg terhes, vagy vaklárma volt Mynának...
- Szóval lányok az van, hogy... - néz rá Risára és egy pillanatra megakad a szavakban. Erre már én is rápillantok kérdőn a vörös csajszira, majd vissza a főnökre. Na most már rohadtul nyögjék ki, hogy mi van. Repülők a pubból? - Tehát bizonyos okok miatt szeretném, ha Rea te is megtanulnád a dokumentációt és a legtöbb munkát, amit Risa csinál. Persze csak ha nem gond - mosolyodik el sármosan hol rám, hogy a mellettem ülőre pillantva. Szinte biztos vagyok, hogy ők előttem jól megbeszéltek valamit és mint harmadik fél, közlik velem. De király...
Nem válaszolok azonnal. Egyfelől azért, mert nagyon nem erre számítottam, úgyhogy emésztenem kell a helyzetet, másrészt viszont valamikor tényleg arra törekedtem, hogy minél magasabb pozíciót kapjak, ezáltal minél több fizetésem legyen, ez most lényegében egy szintlépés, de honnan pottyant a nyakamba? És Risa ezt hogy tudja megemészteni? Mi a fasz van??
Fél perc cirip-cirip után, ami alatt hol őt, hol a főnököt, hol meg az előttem lévő falon mozgó másodpercmutatót bámultam, végül nyelek egyet és lazábban hátradőlök a székben. Keresztbe tett lábakkal megvonom a vállam.
- Nekem nyolc. - Amúgy is úgy kérdezte, hogy nem sok választási lehetőségem van, max nemet mondani, de hülye lennék egy ilyen lehetőségre, mondjuk azt tegyük hozzá, hogy baromira utálom a papírmunkát. Nem is teljes a mosolyom.
- Remek, akkor akár most el is kezdhetnétek a betanítást - mutat Risára. Szóval akkor ezért (is) van itt. Felállok a székből, ránézek Risára és megengedem, hogy előttem lépjen ki az ajtón. Mikor ő a kilincsre teszi kezét, a főnök még gyorsan közbeszól - Jah és ha bármi van lányok, itt leszek még egy ideig, gyertek ha van valami... 
Már tutira veszem, hogy attól fél, netán kinyírnánk egymást az egyik késsel. Igazából ettől én is tartok, szóval megértem. Ahogy kiérünk az irodából én kérdőn pillantok rá.
- Sosem gondoltam volna, hogy rábólintanál erre - mondom szolid mosollyal. Nem értem ezt a lányt. Utál mint a szart és mégis hagyja a főnököt, hogy azt a munkát végezzem, amit eddig ő oly' büszkén csinált. Egy ésszerű magyarázattal tudnék elképzelni csak, de nem gondolok arra, nem akarok kombinálni, mert nekem aztán tök mindegy milyen Risa magánélete.

Reagan & Marissa

Bizonytalanul kopogok be a főnök irodájába, bár elég gyakori vendég vagyok nála, hiszen többnyire velem számol el a Pub vezetésével kapcsolatban, most azonban gyomor idegem van. Alig pár napja tudtam meg, hogy terhes vagyok, és azóta fura érzések kavarognak bennem. Először is, örülök neki... vagyis szeretnék örülni, de egyenlőre még a gyermekem apjának semmit sem szóltam. Nem volt hozzá elég bátorságom. Félek, hogy magamra hagy a gondokkal, vagy, ami még rosszabb, hogy abortuszra kényszerít mondván, hogy még túl fiatalok vagyunk egy gyerekhez. Elég sok vitánk volt mostanában, legtöbbjük azért, mert szerinte én nem akarom felvállalni a kapcsolatunkat. Pedig ez nem így van. Csak nem szeretem szétkürtölni a magán életem mindenkinek, főleg nem a munkatársaimnak, akik közül amúgy is sokan vannak, akiknek szúrja a szemét, ha meglátnak Eliottal beszélni. Aztán másodszor ott van a munkám, az álmaim... amiket egy gyerekkel az oldalamon nem tudom, hogy képes leszek-e megvalósítani. Mindazt, amit az elmúlt évek alatt kiharcoltam magamnak, pillanatok alatt kicsúszhat a kezeim közül. Egy ideig persze apapír munkát tudom csinálni, de aztán mi lesz, ha megszületik a gyerek?
- Szia, Risa. Gyorsan ide értél. - szólal meg a főnök, amint benyitok az ajtón. Mosolyogva figyel, miközben elpakol valami papírokat, aztán int nekem, hogy foglaljak helyet. Gondosan becsukom magam mögött az ajtót, majd szó nélkül foglalok helyet. - A tegnap nem volt alkalmam gratulálni a babának, ne haragudj, hogy el kellett rohannom. De nagyon örülök neki. - az arcán valóban leolvasható a boldogsága, ami talán az enyémen annyira nem. Még csak neki mondtam el a hírt, és azt is csak azért, mert túl jó ember ahhoz, hogy eltitkoljak egy ilyen dolgot. Hiszen előbb vagy utóbb keresnie kell a helyemben valakit, ami akárhogy is nem tetszik nekem, de kénytelen leszek bele törődni.
- Köszönöm... de egyenlőre még senki sem tudja rajtad kívül. - válaszolok, miközben ösztönösen csúszik a kezem a pocakomra. Talán viccesen hangzik, de amióta csak tudom, hogy terhes vagyok, baba neveken gondolkodok. Sőt... mérget mernék rá venni, hogy kislány lesz. Az abortusz gondolata egyenlőre még nem fordult meg a fejemben, semmi esetre sem szeretnék elhamarkodott döntést hozni, amíg nem beszéltem Eliottal. Joga van eldönteni, hogy innentől hogyan szeretné tovább csinálni.
- Tőlem senki nem tudja meg. - válaszolja mosolyogva, majd feláll, hogy tölthessen nekem kávét. Lerakjam elém, én pedig mosolyogva bólintok. Azt hiszem, hogy rutinszerűen kapom a fekete italt, hiszen valahányszor leülünk beszélni az irodájában, sosem maradhat el a kávézás. - Rögtön a lényegre is térek. Szóval arra gondoltam, hogy figyelembe véve az állapotodat, fel kell készülnünk arra, hogy mi lesz akkor ha nem tudod majd folytatni a munkádat. Épp ezért hívattam be Reát is, azt hiszem, hogy Ő érdemli meg a leginkább ezt a feladatod... - felkapom a fejem a név hallatán. Mindenre számítottam csak épp erre nem. Miért pont Ő? Annyian dolgozunk a Pubban, a főnök mégis arra a lányra akarja bízni a feladatomat, akire én a legkevésbé szeretném rá bízni.
- Rea nem hiszem, hogy alkalmas lenne erre a munkára... - próbálkozok, de valójában nagyon is tisztában vagyok azzal hogy ha akarná, képes lenne rá. Ő és én vagyunk a legrégebbi itt dolgozók, szóval lényegében érthető, hogy miért pont Ő a kiválasztott.
- Figyelj... látom, hogy valami feszültség van köztetek, de talán itt az idő, hogy megbeszéljétek. Szeretném, ha te tanítanád meg neki a papírmunkát. - legszívesebben felnevetnék ettől az ötlettől, de ebben a pillanatban kopognak az ajtón és már be is lépik rajta Rea. Sóhajtok egyet, majd iszok egy kortyot a kávémból, ami kivételesen nagyon jól esik  most. Rá sem figyelek a lányra miközben leül mellém, sőt, amíg a főnökkel beszélnek a hajam végével játszok. Úgy tűnik, hogy ez a dolog már el van döntve, nem sok beleszólásom van. El kell fogadnom a helyzetet és csakis a babára koncentrálnom, aki fontosabb kéne legyen, mint a munka. Közben a tekintetem ide oda jár a főnök és Rea között, valahányszor a lányra nézek akaratlanul is elfintorodok. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan lehetne őt megtanítani valamire, amihez használnod kell az agyad. Sóhajtva állok fel a székről, amint abba hagyják a beszélgetést. Egy kicsit reménykedtem abban, hogy vissza utasítja a felkérést, de naná, hogy ez nem így történt, hiszen nem tudna akkor mivel bosszantani. Megindulok az ajtó felé, aztán vissza is fordulok a főnökre, amint utánunk szól. - Miattam nem lesz gond. - jegyzem meg, aztán kilépek az irodából, hogy a sajátom felé mehessek. Csak akkor pillantok vissza az utánam haladó lányra, amikor hozzám szól. - Nem kaptam túl sok választási lehetőséget. - válaszolok neki nyers hangnemben, majd kinyitom az iroda ajtaját, belépek rajta, majd ha Rea is beért, becsapom az ajtaját. Semmi kedvem kettesben lenni vele, attól tartok, hogy hamar be fogja buktatni a Pubot, ha Ő kezdi intézni a papír munkákat. - Remélem örülsz. Megkaptad a munkámat. - nézek rá széttárt karokkal, hiszen már egy ideje meggyőződésem, hogy féltékeny mindarra, amit nekem sikerült elérnem.

Merissa & Reagan

Maybe this time we gonna be friends or something like that

Állati nagy gyomorgörcsöm van, ugyanakkor a rám jellemző lazasággal megyek be az irodába, mondván, hogy már minden mindegy, nem számít semmi, ha ki akarnak rúgni, tegyék meg, de akkor Risának még rendkívül fájni fog, ha benne van a keze a dologban. A helyzet azonban másképpen alakul és a legrosszabb helyett szinte a legjobb történik velem, a főnök kész meglépni az előléptetésemet, amire mindig is vágytam és röhögök is magamon, hogy mégsem teljes a mosolyom. Teljes szívből utálom a papírmunkát és minden azzal kapcsolatos adminisztrációs, hiába a mai világban már főként számítógépen történik. Ettől még örülök és jah, legszívesebben nyelvem nyújtanám a mellettem ülő Risára, aki most biztos megfő mérgében. Egyedül az idegesít ezzel kapcsolatban, hogy nem értem az okát, azt, hogy hirtelen most mi változott, miért most akarnak engem más munkába is betanítani és ez igencsak bizonytalanná tesz, tehát a nyelvnyújtogatást is elhalasztom még egy kicsit.
Már megszoktam Risa gúnyos szavat és szerintem ő is hozzászokott ahhoz, hogy én nem az a fajta lány vagyok, aki hagyja magát porig zúzni és szerintem mindenki látja, hogy két igen erős nőszemélyt nem szabad egy helyre suvasztani, mert rosszabbak leszünk, mint egy atomreaktor földrengés esetén.
- Akkor jövőhéten elhívnom a főnököt egy köszönöm-sörre. - Hirtelen pattan ki az ötlet fejemből, de baszki, mekkora lenne már végre kettesben lenni vele és kötetlenül beszélgetni kicsit. - Pár hete mondogatta már, hogy vigyázzak magamra, mert terve van velem - vonom meg vállaimat és bár annyira nem igaz ez a történet, mint ahogy előadom Risának, de szeretném féltékennyé tenni. Valóság mindössze annyiból áll, hogy elpanaszoltam neki egyik nap, hogy felmondtam - nem szeretem azt a szót használni, hogy kirúgtak - a másik munkahelyemről, úgyhogy innentől minden időmet a Woodhavennek szentelem és szerintem ez szimpatikus volt neki és ez volt a lépése rá. Vagy franc se tudja.
Ahogy beérünk az irodaszobába, ami annak ellenére, hogy sosem volt ez a munkahelyem része, nem ismeretlen számomra. Rezzennek egyet vállaim, ahogy Risa becsapja mögöttünk az ajtót. Tagadni se tudja, hogy totál feszült.
- Azt vágom, hogy nem örülsz, amiért az itteni levegőt szívom, de azért a falról még nem kellene leszedned a vakolatot - utalok az ajtócsapkodásra, miközben ölbe fonom kezeimet. Hogy kineveztek az jó, de Risával való együttműködést a hátam közepére sem kívánom és kibaszottul biztos, hogy nem fogom mellette kibírni ha olyan lesz a légkör köztünk, mint most. Szerintem a főnök így is abban a pillanatban összetette a két kezét, mikor meghallotta az ajtónk csukódását.
- Örülök, ellentétben veled, mint ahogy látom - sétálok oda az asztalhoz, de mielőbb bármihez is hozzányúlnék, folytatom. - Ha már így alakult, mi lenne ha végre abbahagynánk ezt a hisztit és megpróbálnánk normális érett nőkként megbeszélni a problémáinkat? Egyikőnknek sem hiányzik, hogy innentől orbitális hányingerrel járjunk dolgozni, nem? - Sosem gondoltam, hogy ma ilyet fogok lépni, de ez az egyetlen módja annak, hogy legyen értelme a közös munkának, tartson az bármeddig, márpedig az elkövetkező hónapokban baromi nehezen fogjuk tudni kerülni egymást, a Woodhavennek meg egyikőnk sem szándékozik ártani. Utálom ezt a csajt, de leszarom, mert annyi minden történt az elmúlt időszakban velem, hogy ha kell, félre tudom tenni a gyűlöletemet, én legalábbis.

Reagan & Marissa

Abban a percben ahogyan megláttam a teszten a két csíkot, tudtam, hogy az életem fenekestől fel fog fordulni. Azt hittem, hogy mindenre gondoltam, amire a terhességgel kapcsolatban gondolnom kell, erre azonban nem voltam felkészülve. Miért pont Rea az, akire mindent rá kell hagynom, amiért valaha is megdolgoztam?  Valahol legbelül talán tudom, hogy valóban nála van a legjobb kezekben ez a munka, azonban a makacsságom folyamatosan rásegít arra, hogy mindezt megcáfoljam. Ő nem az irodai székbe való, annál sokkal pörgősebb a természete. A papír munkára pedig száz százalékosan oda kell figyelni, különben hamar a Pub vesztébe kerül. Értem a főnök álláspontját, tökéletesen igaza van abban, hogy időben fel kell készíteni azt, aki a helyemre lépik, de... hogy pont Rea? Ez egy akkora pofoncsapásként ért, amekkorát eddig még sosem kaptam. Sőt igazából talán nem is azzal van a bajom, hogy át kell adnom neki a munkámat, sokkal inkább attól feszülök be, hogy az elkövetkező hónapokban gyakran találkozunk. Pedig direkt úgy intéztem a beosztásokat, hogy a lehető legkevesebb időnk legyen találkozni. Az elmúlt hetekben nem is tudtunk egymással két normális szót váltani, fogalmam sincs, hogy mi lehet még ebből. Az orvosom szerint a következő pár hónapban, amíg a baba meg nem születik - ha megszületik -, nagyon oda kell figyelnem magamra, kerülnöm kell a stresszes helyzeteket is. Erre pont valaki olyannal kell bezárva lennem, aki mellett mindez elég elkerülhetetlen. Túl büszke vagyok ahhoz, hogy úgy csináljak, mintha mi sem történt volna, pont úgy ahogyan Rea is verhetetlen a makacsságban. Szóval kemény időszak vár ránk, azt hiszem. Ahogyan az iroda felé haladunk máris érzem, hogy a lány a cinikus beszólásaival az őrületbe fog kergetni. Már most nagyon feszült vagyok.
- Nem is értem. - zárom le ennyivel a témát, ezzel arra utalva, hogy a főnök mennyire elkapkodta ezt a döntést. Azt hiszem, hogy az elkövetkező hónapok sem lesznek elegendőek ahhoz, hogy bele törődjek mindebbe. Ha csak nem történik valami csoda, bár nem hiszek a csodákban. A következő megjegyzésére azonban felkapom a fejem, de azért próbálok úgy tenni,mintha nem bosszantana. Pedig nagyon is. - Biztos lehetsz abban, hogy nem erre a tervre gondolt. - szólok vissza, és a hangomból talán érezhető is a haragom. Az nem lehet, hogy a főnök már rég eltervezte ezt. Hiszen csak a tegnap szóltam az állapotomról. Ha az volt a célja, hogy jól össze zavarjon, akkor sikerült elérnie azt. Most akkor mi is van? Azt hittem, hogy csak a baba miatt van szükség Reára. Másképp biztosan eszébe nem jutott volna, hogy elvegyék tőlem ezt a posztot. Igaz? Az irodába belépve, becsapom magunk mögött az ajtót, és látom a szemeim előtt a főnököt, aki ha meghallotta, akkor minden bizonnyal jól szórakozik ezen a kialakult helyzeten.
- Én meg azt vágom, hogy minden alkalmat megragadsz, hogy a sarkamban legyél. Minek fogadtad el ezt a munkát? - kérdem, miközben szúrós tekintettel figyelem. Bármennyire is próbálok nyugodt maradni, egyszerűen képtelen vagyok rá. Idegesít, ha egy légkörben kell lennem vele. Zavarnak az ostoba beszólásai és ez a laza stílusa. Szerintem egyáltalán nem íróasztal mögé való. Minden tőlem telhetőt meg is teszek majd, hogy bebizonyítsam ezt a főnöknek is. Már igazából régen nem értem azt sem, hogy mit is keres még köztünk. Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy az íróasztalhoz lép, és újra úgy érzem magam, mint egy hisztis kislány, akinek el akarják venni a játékát. Miért kell mindenkinek az, ami az enyém? Reának a munkám, annak az új lánynak meg Eliott. Még a mai napig nem felejtettem el, hogy a szemem láttára hogy neki ment direkt az ÉN pasimnak. Komolyan olyan, mintha az egész Woodhaven ellenem lenne.
- Érett nőként? TE? Miről beszélsz? - kérdem vissza, majd felkacagok, pedig egyáltalán nem tartom viccesnek a kialakult helyzetet. - Ha elfelejtetted volna, te vagy az, aki minden alkalmat megragadsz, hogy keresztbe tegyél nekem. - egyáltalán nem bírok barátságos lenni vele, mert átlátok rajta. Őt nem érdekli az irodai munka, csakis az, hogy az utamba kerüljön minden egyes alkalommal. Ebben a pillanatban szeretném őt magára hagyni, és dönteném el, hogy leszarok mindent, tanulja meg egyedül a papírmunkát, ha olyan nagynak hiszi magát, de helyette inkább a WC-be rohanok, hogy kiadhassam magamból a mai reggelit. Bár Reától fordult volna így fel a gyomrom. Pedig az igazság az, hogy a gyerek nem sokat segít a pocakomban, hogy jól érezzem magam. Egyre gyakoribbak ezek a rosszullétek, nem vagyok benne biztos, hogy ki fogom bírni azokat a hosszú hónapokat.

Merissa & Reagan

Maybe this time we gonna be friends or something like that

Nem tud elrettenteni Risa a feladattól, mert már rég elrettentettem magamat tőle. Mindenki tudja, hogy nem akarom én ezt csinálni, de ha a főnök kéri, akkor már csak azért is elfogadom, mivel a felettesem és tőle kapom a pénz, feltéve, ha jó fej és megérdemli, hogy én is az legyen vele, merthogy másik munkahelyemen teljesen más volt a helyzet. Az már hab a tortán, hogy állatira jól néz ki és lényegében ember nem hallott még engem nemet mondani az ő kérésére, de természetesen merőben tagadom, hogy bármi köze lenne döntéseimhez a külsejének. Vicces, ahogy Risa próbál nekem ott keresztbe tenni, ahol tud, de már megszokhatta volna, hogy lepattannak rólam ezek a megjegyzések. Arany, ahogy nem csügged, de előbb-utóbb mindenki felnő, velem egyetemeben.
- Ez esetben abban a kivételes helyzet áll elő, amikor is szeretném, ha igazad lenne. Ha más tervei is vannak velem, annak még jobban örülök - mosolyodom el amolyan veszélyes bitchboss-ként és most először érzem azt, hogy szeretnék igazat adni Risának, mert az nekem csak még jobb, ha akar tőlem valamit a főnök, ami nem a munkához kapcsolódik. Mostanság úgyis ráérek, úgy értem, szingli vagyok.
Felnevetek Risa állítására, már többször is hangoztatta ezt, mintha annyira akarnék vele lógni és mással se lenne kedvem tölteni az időmet, mintsem vele. Ennyire nem fontos ő nekem, sőt, sokkal kevésbé fontos ember ő úgy általánosságban, mint amekkora pofája van, de már nem ostorozom magam azért, hogy ezt bebizonyítsam neki.
- Minden alkalmat megragadok azért, hogy jó messze elkerüljelek, Szivikém! Senkinek se érdeke egy állandóan másokat baszogató öntelt emberrel dolgozni - tárom szét karjaimat, mintha mi se lenne egyértelműbb. - Azért fogadtam el a munkát, mert a főnök kérte, hogy vállaljam el és a Woodhaven fontosabb nekem annál, hogy gyerekesen nyávogjak, hogy "jaj, nem akarok Risa mellett lenni". Nőjünk már fel, könyörgöm, ez nem dedo... - Az élet erre már megtanított, sokszor nem azokkal kell együtt dolgoznom, akikkel akarok, hanem akikkel a munkáltató összerak, ez nem szeretem kérdése, úgy látszik Risa erre még nem jött rá.
Ugyanebből az okból kiindulva és békekezet nyújtok felé virtuálisan, amit ő nem hajlandó elfogadni, ám legyen. Lefuthatjuk még ötezerszer is ezt a kört, nyávoghat, meg undorodhat, ha neki ez kell, én meg csak jobban érzem magam, ha ő kényelmetlenül. Saját magár hergeli ezzel, talán öregkorában leesik majd neki, de benő a feje lágya valaha.
- Na látod, pont ez az. Azt sem tudod, hogy miről beszélek... - nevetem el magam, miközben inkább a papírokra emelem a tekintetem.
- Még mindig itt tartasz? Ujjal mutogatás, örökösen másra fogod, ha elbaszódik valami és bizonyára minden sérelmed miattam van, még véletlenül sem te tehetsz róla, mi? Ha minden ugyanolyan lenne, mint hónapokkal ezelőtt, most sem kellene nekem betanulnom a munkádat, de nem, mert gondolom vagy szarul dolgoztál, vagy szépen elintézted magadnak, hogy ne tudd tovább teljes erővel végezni ezt a feladatkört. De tudom, ez is feltételezem az én hibám - legyintem és felesleges ismételnie önmagát, már előre tudom, hogy ismételten az én kurva anyámat. Azt már nem is akarom mondani neki, hogy sosem árt a fizetésemelés, hiszen nekem nem nyalják ki a seggem és csak annyim van, amennyit megkeresek magamnak, ha nem éppen szüleimnek küldök haza kis pénzt. Úgyhogy igen, baromira köcsög fasz lehetek, amiért itt kell boldogítanom őt.
De a szájkarate mellett én már szívesen hozzá kezdenék a munkához is, hogy minél kevesebb időt kelljen vele lennem, mire ő hirtelen megindul kifelé. Gondolom beköp a főnöknek. Hajrá, magát járatja csak le.
Viszont amíg ő nincs itt, addig nem tudok haladni sem, kirúgni úgysem tud, szóval fogom magam és kimegyek a pulthoz, hogy csináljak magamnak valamit. Gyorsan bekeverek egy koktélt kevés alkohollal, ami nem is érezhető benne, bosszankodok is emiatt, de már mindegy. Figyelem a főnök irodájához vezető folyosót, s meglepődök, mikor pont ellenkező oldalról, a wc-ből jön elő Risa. Én esküszöm nagyon leszarom a dolgait, de azért nehezen tudnám elképzelni, hogy ennyire hirtelen jönne rá a hasmenés. Az már kevésbé, hogy hányingerkeltő vagyok, de átlátok a szitán. Risa túl sok utaló jelet produkált már az elmúlt időszakban: a kávés incidens, a főnök kérése, hogy tanuljam be a munkáját, hányinger... szerintem Risa rohadtul terhes. Csak akkor meg mit hibáztat engem? Nem én csináltam fel őt...
- Tessék, ez jót tesz az idegeknek - teszem elé a koktél, hogy lenyugtassam, ami egyenlő egy kérdéssel, miszerint terhes-e. Ha elveszi, nem az, ha elutasítja, akkor még egy ok utal rá, de könyörgöm, minek kell hazudni össze-vissza? Előbb-utóbb úgyis mindenki megtudja, ahogy azt is, hogy kavart azzal a csávóval. Nem szégyen, sokakkal előfordul.