Bronx - az a tája a városnak, ahol csak ritkán járok. Nem mintha bármi bajom lenne ezzel a vidékkel, csak meglehetősen kiesik a mozgásteremből. Utoljára valamikor kamasz-, vagy épp kezdő rendőr koromban fordultam meg errefelé, abban a korszakban, amikor még a hétvégi bulizás a mindennapok természetes velejárója. Mert lássuk be, hogy itt Bronxban a kocsmák egy főre eső száma nagyjából annyi, mint Vegasban a kaszinóké. Kis túlzással mondhatni, hogy minden sarkon van egy bár, egy italmérés, vagy bármi másféle szórakozási lehetőség. És ha belegondolok az elmúlt időszakom nem túl napfényes eseményeibe, plusz a munkám megnövekedett mértékére, akkor most tényleg szükségem van egy kis lazításra, olyannyira, hogy tényleg megéri átautókáznom ide. Oké, nem mintha Manhatten-ben nem lenne lehetőségem az efféle pihenésre, de ahogy mondani szokás, nem árt néha egy kis változatosság az életben. Igazából nem lőttem be magamnak kimondott célt, inkább úgy indultam neki, hogy ott állok majd meg, és arra a helyre teszem be a lábam, amit első látásra szimpatikusnak találok. Néha a random választások a legjobbat hozzák az életben. A hely, ami előtt megállok, átlagosnak tűnik - akkor is, mikor végül kiszállok az autóból és belépek. A hely nem éppen egy talponálló, mármint nem az a fajta, ahol masszív alkoholisták kókadoznak a székeken, márványos húgyfolttal a nadrágjuk ágyékánál, de nem is olyan, ahol jégbe hűtött pohárban szolgálják fel a Dom Perignont. Normális helynek tűnik, ahol az embernek nem kell minden alkalommal a háta mögé néznie, mikor kerülnek elő a bicskák, és mikor fogja valaki bemákolt állapotban szétverni a berendezést. Kellemesek a fények, hívogatóan csillannak meg a bárpult polcain álló üvegeken. A puszta pillantásra is összefut a számban a nyál, pedig nem tartozom a nagyivók táborába, és nincs szükségem minden nap arra, hogy egy jókora mennyiséget magamba öntve legyek működőképes. Végeredményben ha belegondolok, a legutolsó tisztességes berúgásom Miss Thredson társaságában történt, ami akkor nagyon jónak indult, de kiderült, hogy jóval több ürömöt, mint boldogságot hozott magával. Végeredményben ha belegondolok, tényleg nem is árt, ha betartom ma is a mértéket, mert nagyon úgy tűnik, hogy a kissé illuminált állapotomban hajlamos vagyok olyan ismeretségeket kötni, amiknek a vége hosszú hónapokon át tartó kínkeserves feledést jelent a végén. Szeretek a bárpultnál üldögélni. Egyrészt azért, mert magányos ember lévén néha jólesik a beszélgetés, másrészt mert az italok látványa kicsit olyan, mint az elegáns teríték egy étteremben ücsörgő gourmand-nak. Pláne egy efféle ereszd-el-a-hajamat jellegű esténél, amit mára beterveztem magamnak. Azt hiszem okos döntés volt ma taxival áthozatni magamat ide, mert ha hazafelé elkapnának vezetés közben - rendőri múlt ide vagy oda - a következő 72 órát fix, hogy a legközelebbi őrsön tölteném. Most sem hezitálok sokat, van üres hely a bárpultnál, le is huppanok, közben szemügyre veszem a választékot. Igazából jöhet bármi, csak ouzo nem, attól a múltkor napokig rettenetes ánizzsal kevert mentolt böfögtem, mint valami refluxos koala, aki túltolta az eukaliptuszt. Igazából olyannyira belemerülök a hezitálásba, hogy csak akkor fordulok a pultos lány felé, mikor már kényelmesen megterheltem a gólyalábú széket. - Hello. Azt hiszem, egy... - és ezzel el is akad a hangom. Nem, esküszöm ilyen még a mesében sincs. Annyi de annyi bronxi bár közül pontosan egy olyanba sikerült betennem a lábam, ahol a pult másik oldalán egy ismerős arc álldogál. Olyan, akinek velem kapcsolatban alighanem nem felhőtlenek az emlékei. - Egy whiskeyt kérek tisztán. Már úgy értve, hogy hashajtó, és gyorsan ölő méreg nélkül, ha lehetséges - találom meg végül a hangomat. Tekintve, hogy az ifjú hölgyet egyszer én magam kapcsoltam le, és cibáltam be az őrsre, azon se csodálkoznék, ha sztichnint kapnék kevés ciánkálival. Reménykedhetnék, hogy nem ismert fel, de azt hiszem, nincs nekem akkor elmondhatatlan mázlim.
A boxteremben többet szoktam lenni, mint a bárpult mögött, mivel a családom szerint nincs elég türelmem az emberekhez, főleg a részegekhez. Ezt megcáfolnám meg nem is; ha normális az illető és felfogja, hogy több alkohollal nem fogom kiszolgálni, mivel úgy dülöngél a bárszéken, mint egy kocsonya, akkor szívesen beszélgetek vele, töltök neki hideg vizet és segítek józanodni vagy éppen taxit hívni. Ha azonban az a fajta részeg, akkor hangos, zavarja a többi vendéget és nem ért a szép szóból, akkor gyorsan betelik nálam a pohár. Nyilván nem fogom hagyni, hogy rontsa itt a levegőt, hanem kiteszem a szűrét. Azért tisztában vagyok a képességeimmel, tehát nem feltétlenül ugrok neki egy nálam kétszer nagyobb tag torkának (bár már erre is volt példa), hanem ilyenkor a törzsvendégeink mindig segíteni szoktak távozásra bírni az illetőt. Nincsenek előítéleteim, bárkit kiszolgálok, nem számít, hogy öltönyben van vagy éppen sima melegítőfelsőben. Egyedül az számít, ahogyan viselkedik. Ez minősíti az embert és nem az, hogy éppen Armani vagy hamisított Nike van rajta. A bátyámat váltottam le a pultban, akinek randija volt a jelenlegi barátnőjével. Biztos voltam benne, hogy nem tart sokáig a dolog és egyáltalán nem komoly, mivel Rocco csak arra játszik, hogy megfektethesse szegényt lányt. Otthon megvacsoráztam mielőtt jöttem. - Végre, hogy itt vagy. Még a végén lekésem miattad a randit - dobta oda nekem a rongyot, amivel éppen a pultot törölgette. - Akkor legalább szegény lányt valami jó is éri - Mármint, ha nem tudna találkozni a bátyámmal. Nem mintha Rocco ne lenne remek manipulátor, aki a diplomáját a csajozásból szerezte, ezért elég valószínű, hogy a jelenlegi barátnője alig várja, hogy találkozzon vele. Az este elég csendesen telt, tehát nem voltak túl sokan, ezért nem volt valami sok dolgom. Időközönként mentem egy kört, hogy összeszedjem az üres poharakat, amiket bepakoltam a mosogatógépbe, miután megtelt pedig elindítottam a programot. Ha éppen nem volt kit kiszolgálni, akkor a bárpultnak támaszkodva beszélgettem az ismerős arcokkal. Sokukat azóta ismerem, hogy elkezdtem apáék termébe járni, ennek pedig már 4-5 éve. Napi szinten találkozunk, mivel általában minden nap lejönnek, ha edzeni nem is, akkor csak beköszönnek vagy hoznak valamilyen ételt, amit az édesanyjuk vagy feleségük csinált nekem. Vicces amúgy belegondolni, hogy az árvaházi éveim alatt amennyire nem volt senki, akire feltétel nélkül támaszkodhattam, most annál több ilyen személy van az életemben. Általában csak egyszerűbb italokat szoktak kérni, tehát a koktélok annyira nem fogyó termékek a sörrel szemben. Most azonban beesett egy női társaság, aminek minden tagja valamilyen koktél különlegességet kért. Nem vagyok profi bartender, viszont az általunk kínált koktélokat mennyien eltudom készíteni. A csajok kívánsága cosmopolitan, strawberry colada, daiquri voltak. - Legalább ezek segítenek elviselni a férjeinket - koccintottak a pult előtt. - Akkor a következő körnek az orgazmust ajánlom - mondtam, mire felnevettek. Sokan már csak a neve miatt kérik ezt az italt, hogy kuncogjanak egy jót. Na meg a tálalás sem utolsó, mivel egy nagyobb pohárba töltöm a baileys-t, beleteszek egy banánt, amin keresztül szúrom a szívószálat, a tetejére pedig megy egy kis tejszínhab. Az összkép kedvéért még koktélcseresznyéket szoktunk tenni a banán aljára, hogy félreérthetetlen legyen, amit ábrázol. Csak azért nem szóltam az eddig rendelés nélkül bárpultnál gubbasztó férfinak, hogy ez egy kocsma és nem melegedő, mert nem volt telt ház, így nem foglalta a fogyasztó vendégek elől a helyet. De mintha csak olvasott volna a gondolataimban, ugyanis végre megtalálta a hangját. - Igen? Mit szeretnél? - Ja, én élből letegezek mindenkit munka közben. Nem mintha eddig bárki is neheztelt volna érte, de az se érdekelne különösebben, ha így lett volna. - Akkor ne is köpjek bele, ugye? - kérdeztem, miközben levettem egy tiszta poharat, amit leraktam elé a pultra és beletöltöttem a dupla whiskyt. Nem szoktam méricskélni, szemmértékre öntök mindent. Eddig még nem sült ki rossz dolog belőle. - Ha attól tartasz, hogy neheztelek azért rád, mert sittre vágtál egy estére, akkor ne tedd. Egy idióta voltam, teljesen megérdemeltem - Akkor persze nem így láttam a helyzetet, viszont valamennyivel én is bölcsebb lettem az évek alatt. - Na meg, csak a munkádat végezted - Semmi személyeskedés nem volt a dologban, bár én ha jól emlékszem, akkor elég válogatott szitokszavakkal illettem. De sosem hibáztatnék valakit azért, mert a munkáját végzi.
A remény azért egy szar dolog, mert utána mindig jó alaposan pofára esik az ember. Mint ahogy jelen esetben is. A fotografikus memória, ami a rendőri munkánál áldásos, más körülmények között átoknak bizonyul. Mert példának okáért most marha jól és ellazultan érezném magam, ha nem azon kellene gondolkodnom, hogy egy csaposnak hányféle lehetőség áll rendelkezésére ha bosszút akarna állni azért, mert egyszer lekapcsoltam. Elég egy pillanat, és bármit elővarázsolhat a pult alól, akár egy baseball ütőt is, és akkor a holnapi nap tényleg a masszív fejfájásról fog szólni, csak épp más értelemben, mint ahogy én azt előre beterveztem. Szóval bármennyire is bíztam az ellenkezőjében, nem csak én ismertem fel a lányt, hanem ő is engem. Hogy benn az őrsön gyűjtik a delikvensek mappáit és bennük az információkat, az természetes, azt már nem tudom, hogy bűnözői berkekben is dívik-e ez a szokás, vagy csak az a bizonyos éjszaka hagyott maradandó nyomot a lányban, de pontosan tudja ki vagyok. Az ördögbe is. Ezernyi bár van Bronxban, nekem persze, hogy ide kellett besétálnom. Viszont ha már így alakult, csak azért sem fogom felvenni a nyúlcipőt. Nemcsak peches vagyok, hanem bátor is. Vagy éppen idióta, felfogás kérdése. Felkészülök a legrosszabbra. Ráadásul a lánynak igaza van, az italomba köpést kifelejtettem a listából. Annál inkább meglepődöm, mikor gyilkos pillantások helyett, meg ahelyett, hogy vértől csöpögő kést szorítana a fogai közé, mint egy bosszúra éhes Rambo, egy vállrándítással elintézettnek nézi annak a régi éjszakának a történetét. Pedig azt hittem, hogy engem már tényleg nem lehet meglepni. Tessék, most mégis sikerült. - Hm - dünnyögöm halkan. - Fene se hitte volna, hogy alig egy év alatt ekkorát fordul a világ. Mert ha jól emlékszem, akkoriban eléggé sérelmezted, hogy becibáltalak az őrsre. Legalábbis ha mindaz megvalósulna, amiket a képembe szórtál, akkor már régen alulról szagolnám az ibolyát. Azokkal az átkokkal a fél várost ki lehetett volna irtani - jegyzem meg, miközben elém kerül az ital. Oké, lehet hogy ez már paranoia, de azért beleszagolok, mielőtt felhajtom. Jobb az óvatosság, csúnyán néznék ki a padlón hörögve, az utolsókat rúgva. - Egyébként ez valami hobbi? - néztek körbe. - Mármint, ez a munkahely. Vagy épp fordítva? Ez a hivatalos, és az autók feltörése a hobbi? Ha adrenalinfüggő vagy, arra azért vannak törvényes eszközök is - rakom vissza a pultra a poharat. Jaj Elias, ne legyél már egy ekkora szarzsák! Mindenki követ el hibákat az életében, nem? - Bocs - vonok aztán vállat. - Nem akarok szemétkedni. Csak eléggé megdöbbentett ez a hirtelen találkozás. Tudod, az ember valahogy nem ilyesmire számít, ha egy bárba téved. Szóval, ezt a helyet vehetem úgy, hogy jó útra tértél? - kérdezem aztán, és megkopogtatom a pultot egy újabb italért. - Ne hidd, hogy én örömmel vittelek be annak idején. Egy szép nőt sosem öröm beráncigálni és fogdába dugni még egy éjszakára sem. Viszont még szerencsésnek is mondhatod magad. Tudod, a fiatal lányok többsége nem az autófeltörést választja, ha pénzre van szüksége, hanem azt a bizonyos ősi szakmát. Ami nemcsak lelkileg rombol le, de nem is úszod még a büntetését néhány év alatt, ha elkapnak - forgatom kezemben az újabb italt. - Egyébként ha ezt a helyet vehetem úgy, hogy felhagytál a necces szórakozásokkal, elismerésem. Fiatal vagy még ahhoz, hogy rácsok mögött töltsd... ha nem is az egész életed, de ki tudja mennyit belőle. Egyébként ma már én sem vagyok zsaru, szóval remélem, tényleg fátylat boríthatunk arra a csúnya estére. Egészségedre... Ruby, ha jól emlékszem - ráncolom a homlokomat. Megszámolni nem tudnám, hány embert vittem be annak idején, és hányan kerültek miattam rács mögé, az én memóriám sem teljesen tévedhetetlen.
- Több annak már, mint egy éve - Ha három nincs is, de két és fél minimum. Ebben az időszakban már leálltam a kocsi lopásokkal, viszont abból a baráti körömből még nem szakadtam ki teljesen. Nem értettem egyet azzal, amit tesznek, viszont fontosak voltak számomra, hiszen a tinédzseréveim alatt végig velük lógtam. Pontosan emiatt tartottam velük, azzal pedig, hogy én is ott voltam velük és nem tettem semmit az ellen, hogy lopjanak, én is bűnrészessé váltam - Jó, hogy sérelmeztem, mivel nem én törtem fel azt a rohadt kocsit, csak engem kaptál el - mondtam kissé vehemensen. Még mindig bosszant, hogy más faszsága miatt kaptak el és sitteltek le, még ha csak egy estére is. Azonban már azt is beláttam, hogy én is hibáztam azzal, hogy annak ellenére is velük tartottam, hogy tudtam és elleneztem azt, amire készülnek. Tehát nem az előttem ülő férfire haragudtam már, hanem inkább magamra. - Igen, nagyon kreatív vagyok - mosolyodtam el. Főleg, hogyha felcseszik az agyam és káromkodásról van szó. Szerintem én elég sok mindenkinek a legrosszabb rémálma tudnék lenni, igazi mean girl, mert ha dühbe jövök, akkor nagy fasz tudok lenni másokkal szembe. Milyen szerencse, hogy általában kedves vagyok. Csak megforgattam a szemeimet arra, hogy az italt szagolgatta, de nem mondtam rá semmit. - Nem. Azok arcának betörése a hobbim, akik úgy ítélkeznek felettem, hogy semmit sem tudnak rólam - mondtam nem kevés éllel a hangomban és természetesen rá gondoltam, hogy vegyen vissza ebből a leereszkedő stílusból, mert minimum nem lesz lehetősége a második kör italra. És ez csak a kisebb balszerencse, ami érheti ezen a helyen. - Akkor gondolom nem vagy valami spontán - Persze, kicsi a világ, hogy újra találkozunk, de azért ilyen megdöbbentőnek nem nevezném. Elég sok embernek vannak olyan sztorijai, hogy olyan helyeken futott össze ismerőseivel, ahol nem számított volna rájuk. Vagy az egyik régi kalandja mellé ült le a buszon. - Miért, mire számít az ember, ha egy bárba téved? Megkaptad az italodat, rendes voltam veled és még beléd sem kötött senki. Hát mi kell még? - Szerintem még senkiben sem hagytam ilyen mély nyomot, hogy ne tudja magát túltenni a velem való találkozáson. - Igen, veheted úgy - Nem mondom, hogy egyáltalán nincsenek már balhéim, mivel a verekedés kellemes szokását nem tudom teljesen magam mögött hagyni, viszont erről nem is kell tudnia. Kitöltöttem neki egy újabb adag whiskyt. Az üveget már vissza sem tettem a polcra, mert volt egy olyan érzésem, hogy szükség lesz még rá. - Miért egy csúnyát igen? - Belőlem pocsék egy rendőr lenne, mert én utálok más faszságaival foglalkozni. Arról nem beszélve, hogy milyen könnyedén fel lehet kúrni az agyam. A legtöbb törvényszegő, pedig nem az együttműködésről híres. Az le sem esett, hogy ez tulajdonképpen egy bók is volt tőle, hogy szépnek nevezett. Mivel nem volt rá egy frappáns válaszom se, ezért inkább elengedtem a fülem mellett. - Nekem a kurválkodással sincs semmi problémám. Én biztosan nem csinálnám, de azt sem ítélem el, aki ezzel keresi a kenyerét. Apukám mindig azt mondogatja, hogyha jó vagy valamiben, akkor azt ne csináld ingyen - Abba belekötnék, hogy ez mennyire illegális vagy nem, hiszen csupán az útszélen való stoppolásért büntetnek. A luxuskurvákat, escortokat meg bordélyházakban dolgozó prostikat nem veszik elő. - Én már rég elfelejtettem. Te is egész nyugodtan tovább léphetnél - mosolyodtam el. Nem ért annyit az egész eset, amennyi szót most ráfordítottunk. Szimpatikus volt a férfi, viszont kicsit furcsálltam is ezt az aggódását a jövőm iránt, mivel semmi köze hozzám. - Miért hagytad ott a rendőrséget? És mivel foglalkozol most? - kérdeztem és valami izgalmas sztorit vártam, hogy meglőtték, elrabolták, megzsarolták vagy bármi ehhez hasonló akciófilmbe illő elem. Tudom, hogy ez most a valóság, de attól még történhetnek izgalmas dolgok. Meglepődtem, hogy ennyi idő után is emlékszik a nevemre. Hát ez nem volt kölcsönös, ugyanis nekem lövésem sem volt, hogy hogyan is hívják. - Egészségedre - mondtam, miközben elkezdtem a pultot törölgetni. - Téged hogy is hívnak? - Egyáltalán nem éreztem rosszul magam, hogy nem emlékeztem a nevére, hiszen miért is kellett volna megjegyeznem?
A múltkor szembe jött velem egy cikk egy közösségi oldalon, hogy tudósok azt próbálták megállapítani, melyik a legcsípősebb dolog a világon, és egy bizonyos mexikói paprikafajtára tették le végül a voksukat. Szerintem ez így nettó hülyeség. Mert nekem szent meggyőződésem - és senki ne próbáljon meggyőzni az ellenkezőjéről - hogy a legcsípősebb dolog egy nő nyelve, pláne akkor, amikor azt egy férfin köszörüli. Én pedig most élőben és egyenesben kapom mindezt, közvetlenül a "gyártótól", és mivel hirtelenjében kicsit leblokkolok, jobbnak látom, hogy öblítek néhány korttyal, amíg összeszedem a gondolataimat, hogy ne tűnjek vagy totálisan bunkónak, vagy full idiótának. Egyik sem könnyű feladat ebben a helyzetben. - Hát, akkor mondhatjuk, hogy rosszkor voltál rossz helyen - vonok végül vállat. - Vagy csak szimplán rossz társaságba keveredtél - teszem hozzá. A következő szavaira viszont önkéntelenül is elnevetem magam. - Igen, tényleg kreatív vagy. Ilyen szókincset legalábbis még csak nagy költőknél és íróknál fedeztem fel, bár ők nem pont hozzád hasonló összefüggésekben használták - vigyorgok szélesen, aztán pofátlanul a pultra könyökölök, és kissé előrébb nyújtom a fejem, amolyan "csak tessék" alapon. - Ha be akarod törni a képemet, rajta. Nem te lennél az első. Az őrsön biztosan boldogok lennének a viszontlátástól. Igaz, már nem vagyok rendőr, de telefonálni azért tudok - kacsintok. - Szóval szépségem, tartsd csak magad mellett a kezeidet, mindketten jobban járunk, hidd el. De igazad van, tényleg nincs okom panaszra. Nem dobtál ki első körben, ki is szolgáltál, meg sem mérgeztél, és eddig még senki nem lopakodott a hátam mögé sem egy késsel, hogy a bordáim közé bökje. Főnyeremény volt ma ide jönnöm. Egyébként akár hiszed, akár nem, nem annak alapján szelektálom a rosszban sántikáló delikvenseket, hogy szépek-e vagy sem. Az számít, éppen mit művelnek. De tény, hogy egy szép nőt becitálni az őrsre nehezebb, mint másokat. Téged sajnáltalak is - ürítem ki a poharamat, aztán egy kérő mozdulattal Ruby felé billentem. Nyilván nem kell ragoznom, hogy értse, mit akarok. Alig éri azonban az újabb korty a számat, amikor olyan megjegyzés bukik ki a lány száján, hogy önkéntelenül is félrenyelem a whiskyt, amitől fuldokolni és köhögni kezdek. Oké, rájöttem a lényegre, így akar kinyírni. Ez így azért tisztább, mint a mérgezés meg egy bökő a hátamba. - Te jó ég! - szólalok meg végül, mikor sikerül levegőhöz jutnom, kevéssel innen a megfulladás határán. - Az apád egy igazi sármőr lehet - bólogatok. Az biztos, hogy ez egy eléggé egyedi szemlélet, ha megállna a szabados erkölcsű lányok fő utcasarkán, és hangoztatni kezdené ezt az elvet, ezt a pasast napokon belül fix, hogy prófétaként tisztelnék. Eléggé elszórakoztat ez a gondolat, egészen addig, míg fel nem hangzik egy olyan kérdés, aminek sikerül kissé elvennie a jókedvemet. - Nem, már nem vagyok zsaru - dünnyögöm magam elé. - De ez hosszú sztori. Maradjunk annyiban, hogy volt más, aki nem csak elméleti síkon akart engem eltenni láb alól - dörgölöm meg önkéntelenül is a mellkasomat ott, ahol a golyó ért. - Tudod, ha ez embert lepuffantják, és seprővel meg lapáttal kaparják össze az utcáról, akkor óhatatlanul is elgondolkozik rajta, érdemes-e ezt az egészet tovább csinálnia. Én meg úgy döntöttem, hogy ha lehet, még azért egy keveset szeretnék élni - tárom kissé szét a karjaimat. - Most önvédelmi oktató vagyok, ami legalább részben kötődik az életmentéshez. Van egy edzőtermem, és azt hiszem elmondhatom, hogy egész jól megy a bolt. Remélem, ezzel lezártnak tekinthetjük ezt a témát, mert ez tényleg olyasmi, amiről még a pszichiáteremnek sem beszélek túl szívesen, vagy éppen nagyon mély rétegeket érintve. Most inkább visszarántom magam a jelenbe, és egy bocsánatkérő mosollyal átnyújtom a pult fölött a kezemet a lánynak - ha elfogadja jó, ha nem, azon sem sértődöm halálra. - Elias vagyok. Elias Anderson. Ex-rendőr, aki volt olyan kedves téged egyszer az őrsön éjszakáztatni. Bízom benne, hogy nem azért akarod tudni a nevem, hogy holnap a képemmel legyen kiplakátolva a helyiség, fölötte a vérdíj összegével - cukkolom kicsit a lányt. - Mellesleg, ha már tényleg így összefutottunk, akkor hagy közöljem, hogy örülök, amiért sikerült szakmát váltanod. Ez a meló összehasonlíthatatlanul jobban áll neked, mint a kocsifeltörés. Bocsánat - emelem fel a kezemet a megadás pózában - a kocsifeltörés melletti falazás. Legyünk pontosak. És igazad van, tegyünk pontot az egész régi történet végére. Szóval ha nem bánod, meghívhatlak egy szexre a tengerparton, vagy egy orgazmusra? Hé, koktélra gondoltam! - egészítem ki a mondatot, még mielőtt félreértené, és tényleg megkapnám az előbb csak beígért orrbaverést.
- Igen, így volt - Nem vagyok álszent, tehát nem állítom, hogy egy fokkal is jobb voltam bármelyik akkori barátomnál. Sokszor én csináltam a kocsik feltörését, mert nekem ment a leggyorsabban. Élveztem is, hihetetlen mértékű adrenalint kaptam tőle. Arról nem beszélve, hogy olyan drága verdákat vezethettem, amikbe máskülönben sosem tehettem volna be a lábam. A lopott kocsikat mindig leadtuk illegálisan dolgozó műhelyekbe, ahol megbütykölték, átfestették őket és tovább adtak rajtuk. Ezekből az üzletekből van is pár ezer dollárom félretéve, amiről senki sem tud. Vésztartalék. Azonban mikor a férfi lekapcsolt, akkor már kiszállóágban voltam ebből az egészből. Már csak azért tartottam velük, hogy együtt lehessek a barátaimmal és nem azért, hogy kocsit lophassak. - Olaszul is megy - Ezt természetesen a káromkodásra értettem. Bár, szerintem angolul durvábban hangzanak az egyes szitokszavak. Ha olaszul mondom őket, akkor elkezdek nagyon hadarni, na meg akkor a másik fél nagy valószínűséggel nem érti, hogy miket vágok a fejéhez. - Azért kíváncsi lennék, hogy két törött kézzel és kivert fogakkal mégis hogyan menne - angyalian rámosolyogtam. Nem akartam neki ártani, hiszen nem tett semmit, amit most személyes sértésnek vennék. Igazából még sosem volt 8 napon túl gyógyuló testi sértéses ügyem. A legnagyobb kár, akit eddig valakiben tettem az a törött kar és orr volt, viszont két-két különböző embernél. - Ruby a nevem és nem szépségem - javítottam ki, közben ha kiürült volna már a pohara, akkor újra is töltöttem. - Örülök, hogy végre rájöttél - Értettem ezt arra, hogy milyen szerencsés is, hogy pont a Vallelonga's-ba ült be pár (vagy inkább több) pohár töményre. - És mi van a férfiakkal? Milyen számodra egy szép férfi? - Érdekelt volna, hogyha a férfiakat is szépség szerint figyelte meg, akkor neki milyen is egy szép, vonzó férfi. - Hát nekem nem úgy tűnt, mikor a motorháztetőn hasaltam - töltöttem újra a poharát. - Nem engem kellett volna lekapcsolnod, mert rajtam kívül mindenki másnál volt kokó, így az őrsön még vállon is veregettek volna, hogy milyen fogással térsz vissza - Bár, nem vagyok annyira otthon a bűntények súlyosságának osztályozásában, de azt mondanám, hogy a kokain terjesztés és fogyasztás súlyosabb, mint egy-egy kocsi ellopása. De persze lehet rosszul gondolom. - Most hátba verjelek vagy nem fulladsz meg a segítségem nélkül sem? - kérdeztem, mikor köhögni kezdett a frissen kitöltött félrenyelt whisky miatt. - Nem végzett valami jó munkát - Hiszen most itt ült velem szemben a férfi. Ha a támadója ügyesebb vagy szimplán szerencsésebb, akkor most biztosan nem italozgatna itt. - De örülök, hogy elvétette. Egy jól fizető vendég mindig kincsnek számít - A férfi már a sokadik whiskyn volt túl, s egyelőre nem úgy tűnt, hogy egyhamar leszeretne állni. - Teljesen megértem - Én biztos nem kockáztatnám az életemet olyanokért, akiket nem is ismerek. Arról nem beszélve, hogy sok rendőrt sima bolti rablások vagy kisebb drogüzletek megzavarásakor puffantanak le. Nincs az a pénz, amiért megérné meghalni. Tudom, hogy a rendőröket nem a pénz motiválja elsősorban, de egyszerűen nem tudok egyetérteni a szemléletükkel. Pont ezért nem is lett belőlem a rend őre. - Hmm... - Ha már kijelentette, hogy önvédelmi oktató, akkor úgy döntöttem, hogy letesztelem, mennyire jó abban, amit csinál. Egy gyors mozdulattal felkaptam a kis kést az alsó pultról, amivel a gyümölcsöket szoktam vágni, és a nyaka felé lendítettem. Természetesen akkor sem vágtam a nyakába, ha nem kapta el időben a kezemet. - Ruby-Lucia Vallelonga - fogtam vele kezemet. - Abban mi lenne a szórakoztató, ha mással veretnélek szét? Akkor már én csinálnám - De nem voltak ilyen terveim. Lehet, hogy nem vagyok egy békés természet, viszont azért dühkezelési gondjaim sincsenek. Illetve bármennyire is meglepő, nem mindent az öklömmel rendezek le. - Nem értek egyet. A kocsilopás sokkal jobban áll, csak nem akarok újra a rendőrségen kikötni - Jobban is megy a kocsifeltörés, mint a bartenderkedés, pedig az utóbbiban is nagyon jó vagyok. - Nem iszok ilyen cukros lónyálakat - levettem a polcról egy rövides poharat, amibe gold tequilát töltöttem. - de a meghívást elfogadom - Ha időközben elfogyott a whiskyje, akkor kitöltöttem neki egy újabb kört. A poharamat az övének koccintottam, aztán lehúztam a tartalmát. - Te is Bronxban élsz? - Általában a környékre valósiak szokták látogatni a kocsmánkat, mivel ők ismerik a családomat. De persze olyanok is akadnak, akiket messzebbről fúj ide a szél.
- Marha nehéz is lett volna tagadni, a tények magukért beszéltek - jegyzem meg Ruby első szavaira. Ha valakit elkapnak egy kocsifeltörés közben, az "ott sem voltam" vagy éppen a "véletlenül arra jártam" védekezés valahogy nem nagyon állja meg a helyét. Pedig mindig akad valaki, aki megpróbálja. Esélytelenül természetesen. - Oké, elhiszem. De nem értek olaszul - rázom aztán meg a fejem, mikor körvonalazza, hogy azokat a régi sértéseket még máshogy is a fejemhez tudta volna vágni. - De lehet, hogy jobb lett volna, ha úgy hallom. Bár szerintem az ilyesmi teljesen mindegy, akármilyen nyelven hallja az ember, nagyjából tudja, hogy éppen miket hordanak a képébe. Amikor még gyerek voltam, kisiskolás, akkor volt ez sláger, hogy testi fenyítés kilátásba helyezésével keménykedtünk egymás előtt. Ami nagyjából azt takarta, hogy ha sor került volna ilyesmire, akkor álltunk volna betojva, mert az ember szája mindig nagyobb, ha fenyegetőzni kell, mintha cselekedni. Ez jut eszembe arról, ahogy éppen azt emlegeti, hogy kitöri mindkét karomat. Vannak bizonyos körök, ahol a vagányság a menőség fokmérője, persze csak abban az esetben, ha a szavak pufogtatása mögé tartalom és tettrekészség is társul. Anélkül az egész nem más, mint frázisok tömkelege. Fejem kicsit oldalra biccentve méregetem Rubyt, mintha csak azt latolgatnám, sikerült-e már kinőnie ebből a gyerekes viselkedésből. Mégis, most mondtam el, hogy önvédelmi oktató vagyok, szerinte mit csinálnék, ha ilyesmivel próbálkozna, olvasgatnék? Nos, ami azt illeti, gyorsan meg is kapom a választ, mert felkap egy nagy kést, és villámgyorsan a nyakam felé közelít vele. Meg sem moccanok, csak a fejemet húzom el kissé, azt is csak azért, mert nem tudom, mennyire kifinomult a célzókészsége, és miközben ő úgy feszít a méretes bökővel, mint egy szamuráj, szélesen elvigyorgom magam. - Eláruljam, honnan lehet tudni, ha valaki tényleg rád akar támadni? - kérdezem totális lelki nyugalommal. Jaj szívem, zsaru vagyok, aki megélt már annyi szarságot, ami másnak két életre elég lenne. Komolyan azt hitte, hogy ezzel majd megijeszt? - A szemeiből. Ha valaki ártani akar, annak úgy elborul a tekintete, amit még egy Oscar-díjas színés sem tudni olyan átéléssel hozni, legfeljebb megközelítőleg. Ha legközelebb ilyesmivel próbálkozol, előtte vagy járj színésztanfolyamra, vagy gondold komolyan. Bár, inkább azt javasolnám, hogy ne legyen legközelebb. Egy viccben még benne vagyok, de esélyes, hogy a második alkalommal már megszorongatnám a kis kezeidet, és az nagyon fájna neked - közlöm vele, és ezt remélem felfogja, hogy komolyan mondtam. A hülyeségben benne vagyok, de ha hülyének néznek, azt nagyon utálom. A kérdés, amit most nekem címez, ki is zökkent ebből a mostani szituációból, olyannyira, hogy totálisan leesik az állam, és kissé sértve is érzem magam. - Ez most komoly? - hüledezek. - Úgy nézek én ki, mint aki pasikat stíröl? Te jó ég, ugye nem gondolod, hogy én....? - hagyom befejezetlenül a kérdést. Egek. Ez azért morbid. Sose játszottam hazai csapatban, ez nálam nem pálya. - Marha hízelgő, ha ez járt a fejedben - húzom el a számat. Nálam ez felér egy övön aluli ütéssel. Egy biccentéssel köszönöm meg, mikor újratölti a poharamat, és felvonom a szemöldökömet, mert magamban még mindig azon pufogok, hogy tulajdonképpen finoman megkérdezte, meleg vagyok-e. - Hát, kösz hogy így gondolod. De tényleg nem sok hiányzott hozzá, hogy feldobjam a talpamat - vonok vállat. Ezt a témát itt szeretném le is zárni, mert hiába egy éve már a történteknek, még azt hiszem teljes mértékben a mai napig sem sikerült feldolgoznom. Pedig fix, hogy sokan ünnepeltek volna azok közül, akiknek valaha borsot törtem az orra alá, és sittre vágtam őket. - Akkor, Ruby... - rázom meg a lány kezét röviden - örvendek az újbóli találkozásnak. Főképp annak, hogy ezúttal jobb helyen futottunk össze. Hidd el, ez a meló tényleg jobban áll neked. És legalább törvényes - figyelem, ahogy elfogadja a meghívást, de gint tölt magának. Legalább van ízlése. Az igazat megvallva, nem is igazán néztem koktélozós típusnak, ahhoz túl karakán lány. - Kösz, de azt hiszem, mára elég volt a whiskyből. Nem akarom teljesen kiütni magam - hárítom el aztán, mikor újra akarja tölteni a poharamat. - Inkább egy kólát kérek - ha ezért ki akar röhögni, lelke rajta, ám legyen. Holnap dolgoznom kell, és úgy, hogy szétszakad a fejem, meg le akarom hányni a szőnyeget vajmi kevés esélyem lenne rá. - Nem, nem vagyok bronxi - könyökölök a pultra kényelmesen. - Pár hónappal ezelőttig Brokklynban éltem, nemrég költöztem át Manhatten-be. Ezúttal már az edzőtermemmel együtt. Az a városrész jobban tetszik nekem - koccintom a poharamat Rubyéhoz, aztán kíváncsian nézek rá. - Akkor most te jössz. Hogy sikerült kilábalnod a zűrös dolgokból? Mesélj nekem, és cserébe én is mesélek neked magamról, feltéve persze, ha érdekel.
- Franciául olyan szépen lehet kurva anyázni, hogy a másik azt gondolja, hogy élete legkedvesebb bókját kapta éppen - Legalábbis ezt hallottam, mert én nem beszélek franciául és nem is tervezek megtanulni, mert egyáltalán nem tetszik a nyelv, az imént említett jellemzőjét leszámítva. Csalódottan néztem rá, mikor meg sem mozdult, hogy blokkolja a támadásomat. - Nem vagy valami szórakoztató társaság - jegyeztem meg, miközben visszatettem a kést a szeletelő deszkára. Mondjuk azt is bevallom, hogy elég sajátos humorérzékem, illetve felfogásom van a mókáról. Sok esetben pedig szinte nehezemre esik komolyan viselkedni. Nyugodtan lehet rám mondani, hogy gyerekes meg éretlen vagyok... nem fogom sértésnek venni és tagadni sem. - Abszolút nem értek ezzel egyet. A szociopaták és pszichopaták pontosan ezért olyan veszélyesek, mert egyszerűen nem tudod leolvasni az arcukról, hogy éppen mi játszódik le bennük. Lehet azt tervezik, hogy elhívnak nyársalni vagy éppen azt, hogy téged nyársalnak fel... - Hannibal Lecterről sem mondta meg senki, hogy mégis mennyire elborult egy személy. Persze, lehet jönni azzal, hogy ez csak film, illetve könyv, de a naivság nagyon magas szintjét kell súrolni ahhoz, hogy azt gondolja az ember, hogy ilyenek nem léteznek a valóságban. Mivel én egyik sem vagyok (ráadásul talán van egy kis dühkezelési problémám is), ezért az én arcom olyan, mint egy nyitott könyv. Nem nehéz rájönni, hogy éppen milyen érzés kerít a hatalmába. - De szerintem nem kell ennyire túlbonyolítani. Már csak azért sem ártottam volna neked, mert itt túl sok lenne a tanú, illetve a vért se a legegyszerűbb feltakarítani - Nem, nem öltem meg senkit, viszont sok box meccs után takarítottam ringet és... nem szép látvány. - Nem. Viszont rendőrként nem specializálódhatsz csupán a női nemre. Ha pedig őket a szépség alapján osztályoztad, akkor a férfiakat miért nem? Vagy velük úgy voltál, hogy aki erősebbnek tűnt nálad, azt hagytad, hagy élje a világát? - Nem néztem melegnek (amivel megint csak nem lenne problémám), egyszerűen csak belekötöttem egy olyan kijelentésébe, aminek semmi értelmét nem láttam. Milyen rendőr sorolja szépség szerint osztályba a letartóztatandó személyeket? - Amúgy attól még, hogy valaki a saját neméhez vonzódik nem lesz egy fokkal se kevesebb a heteroknál. Nem a szexuális beállítottság teszi az embert - Nekem teljesen mindegy volt, hogy ki kihez vagy mihez vonzódik. Ezt olyan apróságnak találtam, hogy egyáltalán nem számított, mikor valaki megítéléséről volt szó. - Ennek a találkozásnak már én is örülök - mosolyodtam el. Igazából annak ellenére, hogy a személyiségünk merőben más, kellemesnek találtam a társaságát. Mivel nem voltak túl sokan most a kocsmában, ezért a vele való beszélgetéssel, még az idő is gyorsabban telt. - Bár, már nem vihetnél be az őrsre - Hiszen már leszerelt. Nem mintha bármi olyat is terveznék tenni, ami törvénybe ütközne. Főleg nem itt az orra előtt. A poharát betettem a mosogatógépbe és kitöltöttem neki egy pohár kólát, aminek a szélére tűztem egy lime karikát, illetve beledobtam egy esernyőt is. - Tessék, egy szűz Cuba Libre - tettem le elé az italát. A szűz Cuba Libre ugye kóla volt rum nélkül. - Az esernyőket nem szoktam csak úgy osztogatni, tehát érezd magad megtisztelve - A szimpátiám jelenként is értelmezhette ezt a gesztust. Mivel szinte mindenkit ki kell szolgálnom (nagyon parasztnak kell lenni ahhoz, hogy ne tegyem), ezért azoknak, akik nem nyerik el a tetszésemet mindenféle dísztőelem nélkül szoktam átadni a koktéljukat. Ezzel kicsit megnyugszik a lelkem, hogy haha hogy kibasztam velük, miközben nem is. Bár, volt már olyan, aki fel volt háborodva, hogy nem kapott se gyümölcsöt, se esernyőt, se szívószálat az italához. - Hát azért Manhattan jóval puccosabb környék, azt meg kell hagyni - Ennek ellenére én nem költöznék el Bronxból. Szinte az egész életem itt zajlik. Ezzel szemben azonban sok időt töltök Manhattanben is, mivel Adriannál elég gyakran szoktam aludni, illetve a Dignitas székhelye is ott található. - Árvaházban nőttem fel, ott pedig nem a legjobb társaságba csatlakoztam be. Az életem azután változott meg, hogy örökbe fogadtak - Vázoltam nagyon röviden a helyzetet, de ennél jobban nem voltam hajlandó belemenni, hiszen erről nem szoktam mindenkinek beszélni. Elias pedig hiába szimpatikus, közel sincs azon a bizalmi szinten, hogy ilyen személyes dolgokat osszak meg vele. - Legalábbis, ha a kocsilopást értjük zűrös dolog alatt. Azzal már tényleg leálltam. Viszont még mindig betöröm más orrát, ha arról van szó - vontam meg a vállam. Ez nem is fog változni. Ez a sok verekedés már a védjegyemmé vált, ami nem feltétlenül jó, de ez van.
- Szerintem a másik anyjának szidásához, meg ahhoz, hogy összefüggésbe hozzuk az ősi szakmával, az angol nyelv is pontosan megteszi - vigyorgok rá Ruby-ra. Nem érdekel sem az olasz, sem a francia nyelv. Nem vagyok tanulatlan, tudom, hol vannak ezek az országok, tanultam Európáról, de ha őszinte akarok lenni, nekem - csakúgy, mint bármely más átlag amerikainak - a földgolyó ezen részei akár egy másik bolygón is lehetnének. Ergo, maradjunk csak jenkiföldön, meg a saját anyanyelvünknél. - Oh - vonom fel aztán meglepetten a szemöldökömet, mikor a blazírt nyugalommal lereagált támadásomat követően kapok egy kissé lehangoló megjegyzést, miszerint nem vagyok túl szórakoztató társaság. - Na mármost, javíts ki ha tévedek, de eddig azt hittem, hogy itt te vagy értem, és nem én érted. Amúgy sem nyírtál volna ki. Mi lenne a szlogennel, miszerint a vendég az első? - kérdezem nevetve. - Mellesleg, elárulom neked, ha valaha vérnyomokat akarsz eltüntetni, egy tisztességes fehérítőszer mindig remekül teszi a dolgát. A nyomát ugyan ki lehet mutatni, de hogy vér volt előtte a padlón, azt már nem. Ingyenes tanács, nem számítok fel érte semmit. Ki tudja, egyszer még jól jöhet - mosolygok, és kezdem egyre jobban érezni magam. Már csak azért is, mert közli vele, hogy esze ágában sem volt engem melegnek tartani. - Félre ne érts, nincs nekem semmi bajom azzal, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Pláne ha két lány. Na, azt szívesen meg is nézném - kacsintok. - Szóval, elvagyok én velük, addig amíg engem békén hagynak, és nem akarnak rám mászni. De egyébként sem ez határozza meg, hogy ki milyen ember, és hogy néznek rá mások. Ott volt példának okáért Freddie Mercury. Mindenki tudta róla, mégis ikonná vált mindenki szemében. De azért tényleg kedves tőled, hogy feltételezed, hogy a nőket szeretem. Mert ez az igazság - fejezem be a kis eszmefuttatásomat, és figyelem, ahogy Ruby kitölti a kólámat, és még körítést is kapok mellé. Ezúttal nem szöveg formájában. - Wow! - forgatom ujjaim között a kis esernyőt, aztán lehunyt szemmel megcsóválom a fejemet, de a vigyort képtelen vagyok lemosni a képemről. - Akár hiszed, akár nem, de imádom az ilyesmit. Oké, biztos lányosan meg nyálasan hangzik, de akkor is. Nem vagyok nagy koktélivó, de ha kapok valami ilyesmit, mindig elteszem. Konkrét gyűjteményem van már otthon ernyőkből, pálcikákból amire az olajbogyót szúrják, keverőkből és hasonlókból. Szóval köszönöm, azt hiszem, ilyenem még pont nincs - rakom le a kis ernyőt magam mellé. - Ráadásul szeretem a japán mintázatú dolgokat is. Látod, például kíváncsi vagyok, azon a nyelven milyen lehet kurvaanyázni. Nem vagyok nyelvész zseni, de egy mondatot tudok japán nyelven, meg tudom kérdezni, hogy hol van a vécé. Ami valljuk be, néha eléggé elöl áll a fontossági listán - teszem hozzá, bár csak mintegy lábjegyzetként. Akkor a vigyorom viszont tényleg igazi, szívből jövő mosollyá változik, mikor azt mondja, ez alkalommal örül a találkozásnak. Nos, ez azt hiszem elmondható, hogy kölcsönös. - Én is jobban örülök, hogy itt látlak, és nem megint valami olyan helyen kell találkoznunk, ahol általában az ember tetteit évekkel honorálják - hunyorgok rá Ruby-ra vidáman. - Ami a költözést illeti, teljesen véletlenül döntöttem Manhattan mellett. Nagy részben legalábbis. Mehettem volna Staten Island-ra, vagy akár ide, Bronx-ba is. Az egyetlen, ami Manhattan mellett szólt az, hogy ott találtam lakást elfogadható áron, és mivel a fejemben már akkor motoszkált a gondolat, hogy idővel az edzőtermem is átköltöztetem, ott javarészt jobb módúak élnek, így nagyobb vendégkörre számítottam. Ami végeredményben be is jött - kortyolok bele a kólába, hogy aztán meglepve kapjam fel a fejem. Árvaház? Oh. Hát nem a legjobb indítás egy életben. - Nem fogok sajnálkozni - szólalok meg végül, némi információemésztés után. - Csak mert tudom, hogy az emberek azt mennyire utálják. De ez így utólag elég sok mindent megmagyaráz. Ha ezt annak idején tudtam volna, akkor valószínűleg futni hagytalak volna azon az éjszakán. Végeredményben viszont azt hiszem, koncentráljunk a pozitív dolgokra. Találtál családot, kilábaltál a gödörből, munkád van, szép vagy. Mi kell még? - kérdezem kedvesen. - Tudod azt hiszem, ebben a dologban kicsit összestimmelünk. Én családban nőttem fel, csak éppen nem olyanban, amilyenről bármelyik gyerek álmodna. Nem volt könnyű életem, én is csináltam nem éppen okos dolgokat. De én is átmásztam az akadályokon. Szóval, azt hiszem, ha kibírsz még egy tequilát, akkor erre inni kéne - vetem fel az ötletet. Nekem elég a kóla, remélem nem tartja taplóságnak, ha azzal koccintok. A lényeg a gesztus, nem?
- Ilyen szépen se hallottam még megfogalmazva a kurva anyázást - mosolyodtam el. Rossz szokásom a káromkodás, sőt nagyon is szeretek csúnyán beszélni, ezért gyakran hallani tőlem válogatott szitokszavakat. Ebből adódik az is, hogy nem szoktam köríteni a mondandómat, hanem úgy nyersen állok elő vele. Sokan magukra veszik és bunkónak titulálnak, de hát istenem... nem lehetek mindenkivel jóban. - Ez ebben a kocsmában nem így van. Nézd csak mi van ott - mutattam a mögöttem lévő tükörre, amire ki volt nyomtatva, hogy a vendégnek nincs mindig igaza. Természetesen az én ötletem volt, hogy kitegyük, viszont senki sem kötött bele a családból, ezért azóta ott is van. Mondanom sem kell, hogy mennyire nem tolerálom a Karen típusú beszélni akarok a menedzserrel típusú vendégeket. Nem azzal van a baj, hogy valami nem tetszik neki, hanem a stílussal, amit meg mer engedni velem szemben. Néhányan hajlamosak azt gondolni, hogy csak mert én a pult mögött állok és az a feladatom, hogy kiszolgáljam őket, akkor már alájuk is vagyok rendelve. Emiatt néhány embert már öntöttem nyakon a kitöltött és kifizetett italával. Apa is egyetértett velem, csupán a kivitelezésemmel nem. Ő egyszerűen csak elküldi az ilyeneket a picsába. - Igen, ezt a trükköt ismerem - bólintottam. Annak ellenére, hogy igyekszünk rendet tartani, azért volt már egy-két verekedés a kocsmában, amik végén vért kellett törölni a padlóról. A teremben pedig ez megint csak gyakoribb, hiszen egy-egy meccs után gyakran végzik a felek vérző arccal, amit óvatlanul is a padlóra csepegtetnek. - Nem azért mert megöltem volna bárkit is - tettem hozzá, mielőtt még félre értené. Gondolkodtam már rajta, hogy vajon képes lennék-e kioltani egy másik ember életét, viszont ezt nem tudja elképzelni az ember, csak akkor derül ki, hogyha olyan szituációba kerül. Ennek ellenére azt mondanám, hogy önvédelemből képes lennék rá. - Azt egyből gondoltam - Értettem ezt arra, hogy egy lány-lány felállást szívesen megnézne. Mindig is érdekesnek találtam azt a kettős mércét, hogy a legtöbb hetero férfi számára nagyon szexi látványt nyújt, mikor két lány csókolózik, sőt hetero lányoktól is hallottam már azt, hogy vonzónak tartják ezt. Ha azonban kér férfi kezd el csókolózni, akkor jön a fintorgás, szájhúzogatás meg buzizás. Én azt az álláspontot képviselem, hogy engem az se zavar, ha lányok vagy fiúk smárolnak, viszont egyiket sem tartom vonzónak, tehát nem szívesen nézegetem. Azt pedig nemtől függetlenül utálom, ha egy párocska olyan hangosan smárol mellettem, hogy minden egyes cuppanást tisztán hallok. - Ezzel egyetértek - Mint ahogy azt már említettem, szerintem sem a szexuális beállítottság teszi az embert. Felőlem aztán a csillárokhoz is vonzódhat valaki, ha korrektül viselkedik. - Pedig nem bóknak szántam - Tehát, hogyha azt gondoltam volna róla, hogy a férfiakhoz vonzódik, akkor azt is közöltem volna vele, s azzal sem az lett volna a célom, hogy megsértsem. - Ez nem hangzik valami higiénikusnak - Sok érdekes (vagy inkább furcsa?) gyűjteményről hallottam már, viszont arról még nem, hogy valaki a bárokban kapott koktél díszítőelemeket gyűjtötte volna. - De örülök, hogy tetszik - Nekem aztán teljesen mindegy volt, hogy mini kaktuszokat, koktél esernyőket vagy éppen a levágott lábkörmeit gyűjti. - És jártál már Japánban? - Mert nyilván csak akkor hasznos dolog, ha tudod hogy van japánul az hogy merre van a wc, ha abban az országban jársz. Itt, Amerikában, nem tartanám a leghasznosabb szófordulatnak. - Elfogadható áron? Pont Manhattanben? Most vagy nagy szerencséd volt vagy elég eltérő összegere mondjuk azt, hogy elfogadható ár - Hiszen Manhattan a legdrágább városrész volt. Nem mondom, hogy ott nem lehet olcsóbban is kifogni egy-egy lakást, ami inkább egy lyukra hasonlít, de azért ez elég ritka. - Így érthető - mondtam, mikor hozzátette, hogy át akarta költöztetni a konditermét is abba a városrészbe. Ha nagyon jól megy a vállalkozása és termel annyi pluszt, hogy megengedhessen magának egy drágább albérletet Manhattanben, akkor tényleg megéri, mert így legalább nem kell annyit utaznia. - Nincs is szükségem rá - Sosem éreztem jobban magam attól, mikor benyögték, hogy sajnálom, hogy így alakult az életed. Inkább csak felidegesített, lehet hogy nehezen indult, viszont ha máshogy történt volna, akkor most nem ismerném a családomat. - Miért? Attól, hogy valaki árvaházban nő fel, még ugyanúgy felelős a tetteiért - Én sosem használtam mentegetőzésre, sőt kifejezetten utáltam, ha valamelyik társam így tett. Azért, mert valaki árvaházban nőtt fel, nem kell kivételezni vele. Pontosan ugyanúgy kell kezelni, mint bárki mást, ugyanis ezzel adjuk át azt az üzenetet, hogy ő sem különbözik, tehát semmi baj sincs azzal, ha valaki árvaházban nő fel. Nem lesz megbélyegezve ezáltal, s különb bánásmódra sem számíthat. - Teljesen megvagyok elégedve az életemmel - Semmin sem változtatnék, remekül érzem magam. Arra nem mondtam semmit, hogy neki is nehezen indult az élete. Nem azért, mert nem érdekelt volna, csak nem vagyok az a lelkizős típus, ezért még véletlenül sem akartam olyan irányba terelni a beszélgetést. - Ezt most majdnem sértésnek vettem - mosolyodtam el. Kitöltöttem magamnak egy újabb gold tequilát, koccintottam vele, aztán lehúztam ezt is. Nem szoktam sokat inni, ezzel szemben azonban bárkit az asztal alá tudok inni. Legalábbis még nem találkoztam olyannal, akinek sikerült volna többet innia nálam. - Amúgy az edzőtermed pontosan hol van? - Kérdeztem, mert simán meglehet, hogy szabadidőmben majd meglátogatom. Többféle küzdősport is érdekel, ezért szívesen kipróbálnám az egyik önvédelmi óráját is.
Fogalmam sincs, milyen lehet egy árvaházban felnőni. Talán annál jobb, minthogy az ember egy bántalmazó családban, vagy éppen teljesen elhanyagolva éljen, de rohadt rossz érzés lehet gyökértelenül, biztos támasz nélkül létezni ebben a világban, olyan támasz nélkül, amelyet csak a szülők és a rokonok jelenthetnek - tudja az isten, hogy ilyen esetben tényleg mi a jobb. Néha az, ahogy a dolgok vannak, meg ahogy lenniük kellene, az nem ugyanaz. És ez egy jókora szívás azokkal szemben, akik ártatlanul vannak kitéve a világ és a benne élő emberek szeszélyeinek, egyszerűen csak azért, mert gyerekek. - Persze - biccentek aztán, mikor Ruby azt mondja, a körülményeitől függetlenül mindenki felelős a tetteiért. - Csak azt hiszem, néha a düh, meg a frusztráció olyan lépésekre sarkallja az embert, ami távol áll a legokosabbtól. De elárulok neked egy titkot. Én családban nőttem fel, de olyanban, ami rohadt távol áll az ideálistól. Tudod, amit látsz a filmekben, meg katalógusokban, hogy anya mosolyogva főz, apa nevetve játszik a gyerekkel, minden happy és boldogság a fehér kerítéses takaros kis házikó körül. Az én famíliám közel sem volt ilyen, de ahhoz mérten még az elfogadható kategóriába tartozott. Már amennyire. A többi családtagommal, mármint rokonokkal nem nagyon találkoztam, de hallani annál többet hallottam róluk. Nézzük csak - emelem fel a kezem, és az ujjaimon kezdek számolni - ott van Bob bácsi, aki a fákkal beszél, Frank, az unokaöcsém, feleségül vette a macskáját, most állítólag jobban kijönnek mint valaha. Emma nagynéném négy férjet temetett el, az egyiket élve, aztán Maggie unokahúgom, aki halottakat lát és velük társalog. És ez csak a családom apai ága. Folytassam? - vigyorgok szélesen, aztán Ruby poharához csendítem a sajátomat. - Egyébként nem, még nem jártam Japánban - kanyarítok a témán, mert azt hiszem, ez kevésbé kínos, mint a családi kapcsolatok - vagy hiányuk - taglalása. - Általában eléggé introveltált típus vagyok, és akkor érzem magam otthon, ha bekuckózom, szóval az utazgatás távol áll tőlem, de oda tényleg elmennék. Varázslatos szépségű és kultúrájú ország. De a nyelvük iszonyú nehéz. Az írásuk meg... - forgatom a szemeimet. - Egy házikó ablakokkal, meg egy szamuráj karddal, és azt mondják, hogy az asztal. Én meg elhiszem, mert kénytelen vagyok. De ki tudja, lehet, hogy pont akkor küldenek el a.... szóval, oda - tárom kissé szét a karjaimat. - Hallottam már olyasmit, hogy a keletről származó, de itt élő tetoválók például direkt elrontják, ha ilyesmit kérnek tőlük, aztán röhögnek egy jót a markukba. Néha elgondolkodom, hogy az a japán étterem ott az utca sarkán, ahol lakom, nem éppen azt írta-e ki öles betűkkel - persze a saját nyelvén - a homlokzatra, hogy "gyere be, megfőztem a kutyádat". Vagy azok lehet, hogy a kínaiak - ráncolom a szemöldökömet. Egyre megy, az írásukat illetően legalábbis. - Azt nem tudom, mennyire higiénikus elrakni ezeket, de hidd el, nem az a hobbim, hogy időről-időre előszedem, és végignyalogatom mindegyiket - nevetek fel hangosan, miközben a kis esernyőt pörgetem az ujjaim között. - Mindenki másban éli ki a gyűjtőszenvedélyét. Én ezekben - rakok egy bólintással képzeletbeli pontot a mondat végére. - Ami Manhattan-t illeti, azért nem csak a felső tízezer él ott sem. De tény, hogy tehetősebb városrész, mint mondjuk Brooklyn volt. Az meg, hogy kinek mi az olcsó, viszonylagos - rántok egyet a vállamon. - Nem panaszkodhatom - zárom le aztán az anyagiak témáját. - Az edzőtermem egyébként a negyedik sugárút sarkán van pont. Infit néven. Ha egyszer arra vetődsz, szívesen látlak, bejöhetsz bármikor. Egyébként azt mondtad, elégedett vagy az életeddel, és nem kételkedem benne. Szóval, ha nem tartasz túl kíváncsinak, mit szoktál csinálni, ha épp nem itt töltöd az idődet? - kérdezem. Tényleg érdekel, nem csak udvariassági kérdés - mivel az autófeltörésekről már leszokott, mégiscsak kell az embernek valamiféle hobbi.
- Igen, ezzel egyetértek - Bólintottam arra, hogy a harag olyan dologra késztetheti az embert, amit talán higgadtabban nem követne el. - De ha jól tudom, akkor a hirtelen felindulásból elkövetett emberölést is ugyanúgy bünteti a törvény - Tehát nem sokra mész azzal a dumával, hogy sajnálom, amit tettem, de nagyon ideges voltam. Persze, szívás, hogyha valami rosszat (most nem feltétlenül az emberölésre gondolok) követsz el, csak mert szar napod van és idegbeteg módjára viselkedsz, viszont attól még vállalnod kell a felelősséget a tetteidért. Ha valakinek megrongálod az új autóját, a szart is kiveri belőled, hiába mentegetőzöl, hogy csak leakartad vezetni a feszültséget és már nagyon bánod. Először leakartam állítani, hogy nem kell bővebben belemenni a családi drámákba, mivel ha egy vállat keres, amin kisírhatja minden bánatát, akkor az enyém még csak eszébe se jusson. Hallgatóságnak remek vagyok, viszont épkézláb vigasztalásra vagy tanácsra ne számítson tőlem senki. Csak hogy ezt példával is érzékeltessem... mikor az egyik barátom szomorú, akkor annyival letudom a vigasztalást, hogy megmondom neki, hogy ne legyen szomorú. Végül nem vágtam Elias szavába, ugyanis a családi története szórakoztatóbb lett, mint azt vártam. - Igen, kérlek. Ezek után kíváncsi lettem az anyaira is - Ennyi őrült embert egy családban, még csak filmben láttam. Talán a Vérmesékhez tudnám legjobban hasonlítani. Már csak az volt a kérdés, hogy Elias milyen téren számít kattantnak, mert úgy látszik, hogy a családjában ez elég erőteljesen öröklődő vonásnak számít. Nem mondom, hogy Elias nem lehet kivétel, de azt sem, hogy az. - Akkor minek köszönhetem azt, hogy velem nem az vagy? - Ahhoz képest, hogy introvertáltnak mondja magát elég nyitott, annak ellenére, hogy most lát életében másodjára, s még csak ismerősnek se nevezhet nyugodt szívvel. Annyi mindent megosztott már magáról, amit fordított esetben én nem tettem volna. Igaz, hogy én is beszéltem a múltamról és a családi hátteremről, viszont nem mentem bele ennyire a részletekbe. Azok után, hogy ennyi mindent elárult magáról, pedig az tényleg a minimum volt, hogy legalább nagyvonalakban válaszolok az életemmel kapcsolatos kérdéseire. - Nekem nem tartozik a kedvenceim közé - Igazából az összes ázsiai országhoz semleges érzések fűznek. Nem mondom, hogy csúnyák vagy unalmasak lennének, egyszerűen csak nincs ami megfogjon. - De a cseresznyevirágzás gyönyörű - Ha egyszer netán elutaznék Japánba (ami nem valószínű), akkor biztosan a cseresznyevirágzáskor tenném, amikor rózsaszínbe borulnak a fák. Azonban pusztán a virágzás miatt nem utaznék ki. Élőben biztosan sokkal szebb, de számomra képekről is tökéletesen átjön a látvány. Tehát valószínűleg sosem fogok megfordulni Japánban. - Ez mondjuk szerintem nagyon vicces - Tuti, hogy pofán röhögném azt a haveromat, aki úgy akar nagyon bölcsnek tűnni, hogy japánul vagy kínaiul varrat magára egy mélyenszántó idézetet, viszont a tetováló valami olyasmit tetovál a hátára, hogy szeretem a zacskós levest. Számomra annyira basicnek számít a különböző idézetek magunkra varratása. Nyilván ezekbe szinte bármilyen jelentést bele lehet magyarázni, holott az emberek többsége csak divatból varrat egy olyan random idézetet, ami megtetszett neki. Nekem nincs egy tetoválásom sem, egyelőre nem is tervezek, viszont nem tartom kizártnak, hogy a jövőben magamra varrassak valamit. - Nem tudom, de bárki is legyen, remélem hogy a torkán akad és kínok között fullad meg - Hatalmas állatvédő vagyok, nagyon bele tudom élni magam a témába és seperc alatt fel is húzom magam, ha állatbántalmazásról van szó. Nem viccelek, mikor azt mondom, hogy addig ütném az ilyeneket, még mozognak. Lehet azzal dobálózni, hogy a kultúrájuk része... ettől még nem lesz helyes dolog és mindegyik egy utolsó rohadék féreg marad. - Újabb italt? - kérdeztem, miközben újra töltöttem a tequilámat, amit egy lendülettel le is húztam. Ha Elias meggondolta magát a whiskyt illetően, akkor természetesen neki is töltöttem egy újabb kört. Én is felnevettem, mikor az esernyős pálcikák nyalogatását említette. - Ki tudja... most hogy így mondtad, simán kinézem belőled - szélesen elmosolyodtam. Természetesen csak vicceltem, de mivel nem ismerem, ezért azon se lepődnék meg, ha tréfának álcázta volna az igazságot. A TLC-n azért lát ennél furább dolgokat is az ember. - Akkor én a monoklikat gyűjtöm - Mármint nem magamon gondoltam, hanem hogy hány emberrel kerültem már fizikai összetűzésbe. Így jobban belegondolva semmilyen tárgy sem jutott eszembe, amit gyűjtenék. Ezzel szemben elég sok személlyel szemben járt már el az öklöm, ezért számomra ez adja a gyűjteményt. Ez nem azt jelenti, hogy belekötnék minden második emberbe csak hogy növelhessem a statisztikámat. Egyszerűen csak lobbanékony természettel rendelkezek, ezért nem olyan nehéz elérni nálam, hogy kezet emeljek a másikra. - Nem csak Brooklynnál, hanem mindegyik városrésznél - Persze mindenhol vannak olcsóbb és drágább lakások meg házak, viszont ha átlagot néznénk, akkor biztosan Manhattan emelkedne ki. Ezzel természetesen semmi gond sincs, hiszen mindenki ott lakik, ahol akar, s megengedheti magának. A családom is megengedhetne magának egy manhattani házat, nem az anyagiak miatt nem ott lakunk, hanem mert ezt a környéket sokkal jobban szeretjük. Mivel az árvaház, ahol felnőttem Manhattanben volt, ezért ott is éltem jó pár évet. Szerettem ott tölteni az időmet, mert imádom a nyüzsgést és hogy mindig történik valami, viszont ennek ellenére sem költöznék vissza a jövőben. Arról nem beszélve, hogy elég csak felpattannom a motoromra és seperc alatt át is érek. - Szavadon foglak majd - Még nem tudom, hogy mikor fogom meglátogatni. Valószínűleg spontán ötlet lesz. Adriant még úgy sem sikerült rávennem, hogy jöjjön el velem. Elias termének kipróbálása remek alkalom lesz erre. - De, annak tartalak - mondtam, miközben elkezdtem kipakolni a mosogatógépből a poharakat, amiket áttöröltem még egy ruhával, mielőtt feltettem volna őket a helyükre. - Vagy az edzőteremben vagyok vagy a Dignitasnál. A Dignitas az egy Leauge of Legends játékkal foglalkozó esportoló csapat. Hobbinál azért kicsit több, mert nemsokára hivatásos játékos leszek - Ha minden jól alakul és nem pofozom le megint az ellenfelemet. Mert akkor lehetséges, hogy búcsút mondhatok a csapatnak. Ettől tartok is, hiszen nem sok kell beteljen nálam a pohár. - Neked milyen hobbid van? A koktél díszítőelemek gyűjtésén és edzősködésen kívül - Ezeket már tudtam róla, valami újra voltam kíváncsi.
Ahogy belekezdek a családtagjaim személyiségének és viselt dolgainak taglalásába, először némi kelletlenséget látok Ruby arcán, ami aztán fokozatosan feltörik, mint a jég a pocsolyák vizén, és mire a mondandóm végére érek, már látom, hogy remekül szórakozik a hallottakon. Meg tudom érteni. Még számomra is meredek a sztori, pedig az én - igaz, sosem látott - rokonaimról van szó. - Sajnálom, az anyai ággal kapcsolatosan abszolút nincsenek információim - tárom szét a karjaimat. Anya nem igazán ismerte a szüleit, nagyon fiatal volt még, amikor meghalt, az özvegy nagyanyja nevelte, ő pedig egy igazi boszorkány volt, nem is hibáztatom anyát, amiért miután a saját lábára állt, soha többé nem akarta látni, és még a létezését is kitörölte az életéből. Ez persze olyan szegmense a családi krónikánknak, amit már tényleg nem osztok meg mással, meg rajtam kívül senkire sem tartozik. - Most fogadok azon agyalsz, hogy én mennyit örököltem a famíliám mentális problémáiból - mosolygok rá Ruby-ra. - Az arcod jelenleg nyitott könyv - teszem hozzá. Egyáltalán nem sértődöm meg, a helyében egy ilyen lista hallatán alighanem az én első gondolatom is ez lenne a beszélgetőpartneremmel szemben. - Hagy nyugtassalak meg, közel harminc évesen még nem mutatom annak a jeleit, hogy gondok lennének nálam idefenn - bökök a halántékomra. - Már persze, ha azt nem számítod oda, hogy egyesek szerint a rendőrök alapból hülyék. A volt zsaruk is. Ez társadalmi bélyeg, amit nem lehet lemosni. Mint a fánkevés, pedig én azt kimondottan rühellem. Ami az introveltátságomat illető kérdését illeti, csak vonok a vállamon egyet. - Tudod, mostanában sűrűn járok bárokba. Meg más szórakozóhelyekre is. Dolgozom azon, hogy kissé változtassak a szokásaimon. De ez egyébként sem úgy működik, hogy begubózol a sarokba, és gyanakodva pislogsz mindenkire. Egyszerűen csak jobban érzem magam otthon, amikor nem kell mások szarságait néznem meg hallgatnom. Mint például most neked az enyémet - szögezem le. - Látod, én például ezért lennék képtelen a te melódat csinálni. Én is emberekkel foglalkozom, de... az valahogy más - ráncolom a homlokomat. - Szerintem a befelé fordulás egész egyszerűen azt jelenti, hogy miután letudod a napi melódat, amikor szükséges másokkal egy légtérben lenni, akkor utána örülsz, ha otthon lehetsz, és az egyetlen akivel törődni kell, az önmagad. És egyébként sem vagy nekem ismeretlen. Ha most látnálak először, akkor biztosra veheted, hogy max akkor szólnék hozzád, ha az újabb italomat rendelném meg. Amikor a cseresznyevirágzásra kerül a szó, érdeklődve nézek Ruby-ra. - A Central Park-ban is vannak cseresznyefák. Oké, nem olyan számban, mint például a felkelő nap országában, de azért akad. És ugyanúgy virágzanak, mert mindegy, hol van helyileg, a természet teszi a dolgát. Egyszer elruccanhatnánk oda - vetem fel. Kissé kétértelmű a dolog, mert benne lehet az a lehetőség is, hogy külön-külön, de akár az is, hogy ajánlatot tettem, miszerint menjünk együtt. Nem is bánom, hogy így sikerült, mert így legalább nem szorulok kínos magyarázkodásra, ő pedig értelmezheti, ahogy jólesik neki. - Ami az állatok védelmét illeti, abban egyetértünk. Igaz, nekem egy halam van, Qwerty. Lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem ő a legokosabb kis kopoltyús a világon. Egyszer egy haverom azzal heccelődött, hogy vajon milyen íze lehet vajon párolva, a serpenyőben. Na, ő azóta már a haverom. Az ilyesmiben nem szeretem a humort - képtelen vagyok nézni az állatok szenvedését. Rosszabb, mint az embereké. És nem azért, mert a kétlábúakat kevesebbe nézem, hanem mert az oktalan állatok ártatlanok, és mint ilyenek, visszavágni és védekezni sem tudnak. Némán, csendben szenvedik az emberiség kegyetlenségét. A jelek szerint úgy tűnik, nem csak én tudom meglepni Ruby-t, neki is sikerül engem, mert ez a fajta hobbi, amit most ő elém terít, nem mondható éppen szokványosnak. Végigfürkészem az arcát, nem látok rajta külsérelmi nyomokat, nem kell hozzá nagy logika, hogy rájöjjek, a gyűjtés nem abban a formában nyilvánul meg, hogy ő szedi össze a foltokat, hanem előszeretettel osztogatja őket. - Tényleg gyere el egyszer a termembe - invitálom újra. - Megéri, hidd el. Nem anyagilag, hanem... ott nyugodtan osztogathatsz pofonokat, senki nem veszi fel, mert mindenki úgy veszi, hogy az edzés része. Ha gondolod, akár velem is leállhatsz verekedni, a feszültséglevezetéshez kiváló - biztatom, majd a következő szavaira elvakkantom magam. - Kösz a bókot - vigyorgok szélesen, mikor kíváncsinak titulál. Fogadok, hogy amolyan "csakazértis" módon. Igaz, eléggé értetlenül rebben meg a szemem, mikor valami esportról beszél, de nem fogom neki bevallani, hogy halvány gőzöm sincs, mi az ördög az. Helyette inkább lapozok, még mielőtt hülyének nézne. - Nincs sok hobbim. Ami volt, már elmondtam. Bár ha azt vesszük, mostanában sűrűn nyalogatom a sebeimet - húzom el kissé a számat. Na igen, van aki a monoklikat gyűjti, én meg a jelképes gyomrosokat nőktől. Az enyém rosszabb, azt hiszem. - Régebben szerettem táncolni, vagy karaokézni. Nem azt mondom, hogy én vagyok az új Olly Murs, de még soha nem dobáltak meg a színpadon. Fura, hogy ott mindig jól érzem magam. Ha lenne kedved, egyszer eljöhetnél velem. Ha rossz lennék, hozzám vághatsz valamit. Akár egy széket is. Az is tud nagyot ütni - mosolygok, és Ruby felé nyújtom a poharamat egy újabb kóláért.
Nem mondtam semmit arra, hogy az anyai ágról nincsenek információi, mivel nem vagyok az a típus, aki ilyen témákról kérdezősködne, mikor látja a másikon, hogy az nem szeretne erről beszélni. Sokszor magamból indulok ki, én pedig nem bírom, hogyha személyes témákról faggatnak. Még azoknak is nehezen viselem el, akikkel jó kapcsolatban vagyok, nem hogy idegenektől. Egy bizonyos pontig még azt mondom, hogy oké, hiszen a legtöbb ember alapvetően kíváncsi természet, viszont akkor egyből kinyílik a bicska a zsebemben, ha továbbra is erőlteti a dolgot, annak ellenére, hogy közlöm, hogy lapozzon végre. Arról nem beszélve, mikor megpróbálják megmondani, hogy mit hogyan kellene tennem. Elég önfejű tudok lenni, ami azzal párosul, hogy a kritikát is nehezen viselem vagy ha kéretlenül kapok életvezetési tanácsokat. - Nem is próbáltam leplezni - Tehát eltalálta. Pocsékul hazudok, ezért (sem) nem is szoktam. Mindig az arcomra vannak írva az érzéseim, tehát nem nehéz kitalálni, hogy éppen milyen passzban vagyok. Az igazságot mindig megmondom, még akkor is ha bántó lehet a másik számára, nem szoktam a kíméletes hazugságok oltárán áldozni. Általában azt is észreveszem, hogyha valaki nekem hazudik, viszont nem szoktam ezt jelezni, hanem hagyom hogy egyre jobban belegabalyodjon az illető a hazugságaiba. Aztán mikor bármilyen szívességet szeretne kérni tőlem, szépen a tények elé állítom. - Igazából nem érdekel, hogy mennyire vagy kattant - Semmi közöm sincs hozzá, nem vagyunk barátok, nem dolgozunk együtt, tehát semmilyen olyan tényező sincs, mikor rosszul érinthetne, ha esetleg nem lenne normális. Ameddig velem rendesen viselkedik, felőlem még Freddy Kueger is lehet. Ha pedig hirtelen elszállna az agya, akkor egyszerűen csak kidobom a kocsmából és probléma megoldva. Lehet sokak szemében Lara Croft vagyok, viszont ezt a bárból való kirúgást nyilván nem úgy értettem, hogy felkapom a vállamra, mint egy zsák krumplit. Ha a szép (vagy kevésbé) szavaim ellenére sem akarna távozni, akkor lenne itt pár nagyobb darab srác, akik szívesen segítenek neki. - Nem tartok minden zsarut hülyének. Persze vannak közöttük is barmok, de milyen területen nem dolgoznak ilyenek? - Nem szeretem a sztereotípiákat, akkor sem volt bajom a rendőrökkel, mikor a barátaimmal sportot űztünk az előlük való menekülésből. Mindig tudtam, hogy én vagyok az, aki szabályt szeg, ők csak a munkájukat próbálják végezni. Azok azonban rendesen feltudtak idegesíteni, akik már csak azért átakarták nézni a hátizsákomat, hogy nem loptam-e, mert meghallották, hogy árvaházban élünk a többiekkel. Visszagondolva mindig nagy szerencsém volt, hogy ilyen helyzetben egyszer sem rejtett lopott árut a táskám. Az ilyen eredménytelen motozások után, természetesen mindenféle káromkodást zúdítottam a zsarukra, ezért kellett végül sietősen lelépnünk. Hirtelen össze sem tudnám számolni, hogy hány alkalommal sodort már bajba a nagy szám. - Hát edzés közben tényleg kevesebbet jár az ember szája - Legalábbis ha nem szeretné kiköpni a tüdejét. Én olyankor zenét szoktam hallgatni, ha pedig páros edzésem van, akkor csak annyit beszélek, amennyit muszáj. Van olyan ismerősöm, aki képes végigcsacsogni egy másfél órás edzést úgy, hogy nem fogy ki a levegőből. Na, neki van tüdeje rendesen. - Hát én azért nem nevezném ismeretségnek azt az egy órát, ami abból állt, hogy bevittél az őrsre én pedig addig kurva anyáztalak, még ki nem váltottak - De persze mindenki eltérő idő után nyíl meg a másik számára. Én nagyon közvetlen típus vagyok, szeretek új embereket megismerni, viszont olyan dolgokról nehezen nyílok meg még a barátaimnak is, amik nagy lelki erővel rendelkeznek. Meg amúgy sem szeretek magamról beszélni, viszont ha rákérdeznek erre meg arra, akkor a felületesebb kérdésekre könnyebben válaszolok, mint azokra, amik a gyerekkoromat vagy az árvaházi éveket feszegetik. De ezek nagyban függenek attól is, hogy éppen milyen kedvem van. - Jó, de az mégsem olyan - Japánban (a képek alapján) mindent beborítanak a rózsaszín virágszirmok. Ehhez a látványhoz azért nem ér fel, néhány darab fa virága. - Őszintén szólva annyira nem érdekel - Ezzel nem lerázni akartam, egyszerűen csak annyira azért nem tetszettek, hogy csupán emiatt elmenjek a Central Parkba. Persze, ha arra van dolgom és éppen arra az időszakra esik, amikor a cseresznyefák is virágoznak, akkor szívesen teszek egy kis kerülőt, hogy megnézzem. - Legalább nem sok dolgod van vele - Azért egy hal nem nagy felelősség, nem véletlenül vesznek mindig kis taknyosnak ilyen állatot első körben. Úgy vannak vele, hogy kis helyen is elfér, nem kell túlzásba vinni a gondozását, ráadásul az sem nagy veszteség, ha felfordul. Nekem sosem volt, mert nagyon unalmas állatnak tartom. Ha már állatról van szó, akkor a kutyák mellett teszem le a voksomat. Egy weimari vizslát szeretnék is majd. - Ezt megértem - Kétség sem fér ahhoz, hogy vannak emberek, akik a legapróbb és legegyszerűbb háziállatokhoz (vagy amit annak tartanak) is nagyon erősen tudnak kötődni. Van aki úgy szereti az aranyhalát, mint más a golden retrieverjét. Ha lenne saját állatom, akkor én sem nézném el, ha valaki nem úgy beszél vele vagy róla, ami nekem megfelel. A barátaimmal is így vagyok, tehát én szidhatom őket, ahogyan akarom, de ha más mond róluk egy rossz szót vagy viccelődik róluk, akkor azonnal ugrok is. - Elhiheted, hogy a boxtermünkben sem sérelmezte még senki, hogy túl durva voltam vele. De mindenképpen benézek majd valamikor - Azt még nem tudtam, hogy mikor, viszont remélhetőleg nem felejtem el. - Elviszem majd az egyik barátomat is - Akkor jönne ki a legjobban, ha Adrian pont előtte idegesítene fel valamivel, mert akkor büntetlenül meggyepálhatnám kicsit. - Hát ha nem vagy túl törékeny... - mosolyodtam el. Minden játékba nagyon beletudtam élni magam, a durvaság is rossz szokásom. Nem véletlenül vagyok kitiltva néhány paintball pályáról, ahol miután kifogytam a töltényekből, puszta kézzel folytattam tovább, még meg nem tudtam szerezni más fegyverét vagy le nem lőttek. - Tényleg fura, hogy introvertáltnak mondod magad, viszont szeretsz tömeg előtt szerepelni - Számomra ez elég ellentmondásos volt, de emiatt (is) szerettem új embereket megismerni, hiszen mindenki másképpen van összegyúrva és más történetekkel rendelkezik. - Rendben, de csak azért hogy hozzád vágjak egy széket - Újratöltöttem neki a kóláját, amibe dobtam jégkockákat és citromot is, hogy ne legyen annyira snassz. Én nem voltam az a karaoke báros típus. Mást szívesen megnézek, ahogy énekel vagy éppen porig alázza magát a színpadon, viszont az fix, hogy engem semmivel sem lehetne rávenni arra, hogy fellépjek. Nem a lámpaláz miatt, mert nem vagyok izgulós típus, egyszerűen csak távol áll tőlem ez az énekelgetősdi.
Csak felnevetek röviden, mikor azt mondja, beletrafáltam, és tényleg megfordult a fejében, hogy egy ilyen családfa ismeretése után én vajon mennyit kaphattam mentális örökségként a felmenőimtől. Igaz, tényleg nehéz lett volna tagadni a gondolatait, mert a szemeiben meg a vonásain ott tükröződött minden, másrészt akárkinek említettem ezt a dolgot - oké, egy kezemen meg tudnám számolni őket - utána bizonyos ideig úgy viselkedtek velem, mintha egy két lábon járó időzített bomba lennék, amelyik egy hangyaszarv érintésétől is úgy felrobbanhat, mint a Little boy Hiroshima felett. - Hát, őszinteség mindenek felett - bólintok. - Egyébként bizonyos szinten mind őrültek vagyunk, nem? Te is, én is, ők is - intek körbe a többi, gyér létszámú vendégen. - Csak a dolog intenzitása változik, a ténye nem. Amúgy igazad van, mindenhol vannak olyanok, akiknek az agyára ment vagy a meló, vagy az élet. A bárpultosok között is. Hé! - emelem fel a mutatóujjamat, még mielőtt replikázna. - Tudod, hogy szól a mondás. A jelenlévők mindig kivételek - vigyorgok rá szélesen. Eddig megúsztam a találkozásunkat anélkül, hogy egy üveget szét akart volna verni a fejemen, talán nem ártana tartani ezt a tendenciát. - Oké, nézz bolondnak, az eddigiek alapján minden jogod megvan rá, de eléggé fotografikus memóriám van. Szinte mindenkire emlékszem, akiket egyszer, vagy többször bevittem az őrsre. Igaz, ez még tényleg nem ismeretség, de legalább jó alap - azt már csak magamban teszem hozzá, hogy ez a hülye típusú memória az, amelynek köszönhetően egy évig éltem rémálmok meg lidércnyomások között. Valahogy nem igazán lendíti előre az embert semmilyen téren az a tény, hogy álmaiban újra és újra a saját lelövését kell végigélnie. És nem egy, nem két éjjelen, hanem szinte minden áldott alkalommal. Néha úgy feküdtem le, hogy esküszöm, szívesebben találkoznék az álmok filmbeli pengés ujjú gyilkosával is, mint azzal az istenverte sikátorral, az eldörrenő lövés hangjával, meg a saját véremben való fuldoklással. - Egyébként elárulok neked egy titkot - hajolok kicsit közelebb. - Van az őrsön egy díj. Vagyis, amikor ott dolgoztam, még volt. Mi alapítottuk a kollégákkal, nem hivatalos díj, csak amolyan... érted - vonok vállat. - Minden reggel odaadtuk képletesen az aznap éjjeli legmocskosabb szájú, és egy levegővel a legtovább káromkodni képes delikvensnek. Aznap éjszaka a tiéd volt a trófea - ülök vissza a helyemre, és önkéntelenül is mosolygok egyet az emléken. Ja, egyhangú szavazás volt, kétség sem férhet hozzá. Drámaian felsóhajtok, mikor lepöccenti a cseresznyevirágzás megfigyelésére tett javaslatomat. Nem is tudom ennyire röviden és tömören mikor utasítottak el utoljára. - Rendben - tárom szét a karjaimat. - Én ettől függetlenül megnézem. Ha épp olyan kedvemben talász, talán még hozok is neked egy ágat ide, csak hogy érezd a törődésemet. Nem negatív értelemben - teszem hozzá. - Ha most valami pénzes pasas lennék, aki felajánlotta volna, hogy a magángépével repüljetek el a felkelő nap országába megnézni, hogyan borulnak virágba a fák, mentél volna? - cukkolom kedvesen. Nem általánosítok, gyűlölöm a sztereotípiákat, de sajnos keserű tapasztalat, hogy manapság a nők nagy részének nem számít más, csak a piszkos anyagiak, és egy bizonyos limit alatt szóba sem állnak a férfiakkal. Nem hinném ugyan, hogy Ruby ebbe a csoportba tartozna, de sosem tudni. A következőkben viszont én vagyok az, aki képtelen leplezni a reakcióját, mikor kibök egy olyan információt, ami elég sok mindenre ad magyarázatot. - Oké, szóval akkor azt hiszem elkönyvelhetem, hogy a bokszolásban találtad meg a hobbidat a kocsifeltörések helyett - vonom fel a szemöldökömet. - Bízom benne, hogy nem afféle illegális harcosok klubja-jellegű dolog, bár ha igen, ahhoz sincs semmi közöm. Csak kár lenne egy ilyen csinos arcot összeverve látni. De már értem, miért fogadtad el ezt a meghívásomat. Szerintem elmondhatatlanul élveznéd, ha a ringben akadnánk össze - vigyorgok. - Bokszban nem vagyok otthon, te meg gondolom az önvédelemben, de szerintem találhatunk köztes megoldást. Ami meg a karaoké klubot illeti - vonok vállat - néhány pohár ital után az introveltáltság korlátai is lazulnak az ember körül. Egyébként nem éneklek rosszul... állítólag. De tesztelheted élesben. Tényleg képes lennél székkel megdobálni? - évődöm vele. - Nem, inkább ne válaszolj! - tartom fel a két kezem a megadás pózában. - Szóval... vehetem akkor ezt egy igennek arra vonatkozóan, hogy elvihetlek magammal? Mindenféle elvárás nélkül. Úgy értem... szóval, ha neked az az egy este elég lesz, oké megértem. De ha jól érzed majd magad, akkor talán... egyszer hátha lenne kedved megismételni - bököm ki végül. Na, ez viszont már tényleg erősen hajaz egy randimeghívásra.
- Nem nézel te egy kicsit sok American Horror Storyt? - Én nem nagyon kedvelem az ilyen ijesztő filmeket, viszont ezt a sorozatot nagyon szeretem. A kezdetektől fogva nyomom követem, Tate pedig mindig nagy Crush-om lesz. A kedvenc évadjaim a murder house, asylum és cult. A szereplők közül pedig magasan Even Peters viszi a pálmát. Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik évadban, talán az asylumban mondja Jessica Lange, hogy itt mind őrültek vagyunk. - Nem mondom, hogy nincs igazad, de azt sem, hogy egyet is értek veled - Tényleg van valami abban, hogy mindenkinek van valami defektes vonása vagy szokása, viszont közel sem mindegy, hogy az a szokás a kölyök cicák kibelezése vagy például a túlzott rendmánia. Felvontam azon az egyik szemöldökömet, hogy külön kiemelte a pultosokat is. - Aha - Közel sem győzött meg a gyatra próbálkozása arra, hogy menteni próbálja a helyzetet. Nem gondoltam, hogy megbántani akart volna, viszont neki nem kellett arról tudnia, hogy mennyire értékeltem a viccét. - Ennyi idősen már igazán megtanulhattad volna, hogy jóban kell lenni azzal, aki az ételedet vagy ez esetben az italodat készíti - elbűvölően rámosolyogtam. Ha tényleg sértésnek vettem volna, akkor szempillantás nélkül beleszórtam volna valami extra anyagot az italába, amitől az íze ugyan nem lesz rosszabb, de kellemetlen mellékhatásokat okozhat. Bosszúálló természet lennék? Talán egy kicsit. De senkinek sem kötelező rossz viszonyban lenni velem. - Nem kell kétszer mondani - Értettem ezt arra, hogy nézzem csak bolondnak. Persze csak vicceltem, amiről a mosolyom árulkodott is. Egyáltalán nem tartottam furának vagy különcnek, egyszerűen csak érdekesnek, hiszen nem olyan volt, mint az általam ismert legtöbb személy. Bár, elég túlzás lenne azt mondani, hogy ismerem. - Jónak sem nevezném - Mégpedig azért nem, mert ha nem változtam volna az évek során, akkor biztos, hogy hígítót vagy mosogatószert kevertem volna az italába, hogy megháláljam azt, hogy becipelt az őrsre. Mekkora szerencse, hogy átestem egy nézőpontváltozáson. - Igen értem, mondd már mi az - Sürgettem, mikor még mindig arról papolt, hogy mennyire vagy mennyire nem díj, amit kitaláltak. Az érdekelt, hogy miben állapodtam meg, s nem az, hogy miként nevezték el. - Szerencse, hogy elválasztott minket egy rács - Nagyon ki voltam akadva, s vagyok annyira meggondolatlan, hogy akár egy rendőr torkának is neki ugorjak vagy az irodájukat rongáljam kicsit meg. Igazából nekem is szerencsém, hogy nem volt erre lehetőségem, mivel akkor már nem biztos, hogy megúsztam volna az óvadék letételével, ami szintén jóval magasabb lett volna ebben az esetben. - Milyen kedves vagy. Remélem a bátyámat találod majd itt - Nagyon szórakoztató lenne ez a szituáció, minden pénzt megadnék azért, hogy szemtanúja lehessek. Rocco nem éppen a legbarátságosabb ember, s biztos a homloka közepéig szaladna a szemöldöke, ha meglátná Eliast az ággal a kezében, miközben engem keres. Én személy szerint annyira nem rajongok a virágokért. Szépnek tartom őket meg minden, viszont nekem nem kellenek. A szobám ablakai is csak azért vannak telük virágokkal, mert anyukámnak olyan sok van, hogy már nem tudja hova tenni őket. Ő kétségkívül nagyon örülne egy cseresznyevirágnak. - Nem. Már mondtam, hogy pusztán azért hogy megnézzek pár szép virágzó fát, nem utaznék ilyen sokat - A luxus és fényűzés pedig teljesen hidegen hagy. Az én szememben aztán semmit sem számít a pénz, sosem az alapján ítéltem meg valakit, hogy milyen összeget rejt a bankszámlája. Igazából nincsenek is gazdag ismerőseim, leszámítva a nemrég felbukkant bátyámat, akinek még a füle mögött is milliók vannak. - Úgy bizony - Ezt arra értettem, hogyha harcosok klubja stílusban tolnám, ahhoz sem lenne semmi köze. Nyilván, ha egy ehhez hasonló illegális tevékenységet művelnék, akkor biztosan nem osztanám ezt meg olyanokkal, akiket nem is ismerek. - A Harcosok Klubja első szabálya az, hogy nem beszélünk a klubról - Imádom ezt a filmet, már rengetegszer láttam, egyszerűen megunhatatlannak tartom. Azt sem tartom kizártnak, hogyha találnék egy ehhez hasonlót a való életben, akkor ne csatlakoznék. Ameddig azonban erre nincs lehetőségem, maradok a mi "sima" boxtermünknél. - Igyekszek én lenni az, aki a pofonokat adja és nem kapja - Ettől függetlenül persze bármikor érhet egy olyan ütés, ami nyomot hagy egy felszakadt szemöldök, száj vagy bevérzett szem keretében. Már előfordult párszor, s még biztosan elő is fog, hiszen ez elkerülhetetlen. Az, hogy burkoltan közölte, hogy szépnek tart elsuhant a fülem mellett. Nem azért, mert nem érdekelt volna, hanem csak nagyon ritkán szoktam észrevenni, mikor valami flörtölni próbál velem. - Az biztos - Szerintem mostanra már több mint egyértelmű, hogy mennyire szeretek verekedni. - Köztes megoldás? - ráncoltam a szemöldökömet - Inkább maradjunk abban, hogy szabályok nélkül - Egy hamiskás mosoly jelent meg az arcomon. Nagyon utáltam veszíteni, ezért bármire képes voltam a győzelemért, s egyáltalán nem játszottam tisztán. - Mondtam már, hogy csak azért megyek - Mindig nagy vágyam volt egy igazi kocsmai verekedés. Egy olyan, ahol teljesen sportszerű összetörni a másik hátán egy széket. Kocsma vagy karaoke klub... nem mindegy? Természetesen nem komolyan gondoltam, mert nyilván nem rendeznék balhét... hacsak nem provokálják ki belőlem. Ez elég egyszerű, ugyanis én a legenyhébb sértést is pofonnal reagálom le. - Már most mondhatom, hogy csak egy este lesz. Azért ennyire nem érdekel az énekelgetés - Egyedül csak azért egyeztem bele, mert még sosem voltam karaoke bárban és ki akartam próbálni, meg persze a székdobálás miatt. - Nem igazén vagyok az a csajos csaj, ha nem tűnt volna még fel - Tehát az ilyen énekelgetés meg táncikálás egyáltalán nem vonz, kivéve a latin klubokat, mert azokat imádom.
- Öhm... micsoda? - értetlenkedek egy sort. Fogalmam sincs, mi az az American horror story. Jó, azt vágom, hogy nyilván valami film. Vagy sorozat. De ezt is csak feltételezem, mert még nem volt szerencsém találkozni vele. Egyébként is, a való is eléggé horror story, mi a fenének nézegessem akkor a tévében? Nem eléggé ijesztő maga a realitás? - Bármibe lefogadom, hogyha eléggé ismernélek, és mélyre ásnék - bökök Ruby homloka felé - ott is találnánk olyasmit, amit defektes szóval cimkéznének fel. De nem fogok kutakodni. Nem az én dolgom, és igazából nem érdekel, miféle flepnid lehet. Mármint úgy értem, hogy nem ítéllek el érte. Én is félig flúgos vagyok, szerintem mások se kivételek - rántok egyet a vállamon. - Sőt, tudod mit? Az egész világ egy kibaszott zártosztály, és csak a szerencse dönti el, hogy kik az ápoltak, és kik az ápolók - zárom le végül a témát. Eléggé kiveséztük, úgy hiszem. Ehelyett egy széles vigyor csúszik a képemre, majd két könyökkel a pultra támaszkodom. - Miután nemrég megegyeztünk, hogy se bele nem köpsz az italomba, és meg sem mérgezel, azt hiszem, nincs mitől félnem. Vagy ha esetleg azért mondod ezt, mert valamit mégis beletettél, ami miatt holnap reggelre már nem leszek az élők sorában, légy oly kedves, most közöld. Ígérem nem doblak fel a zsaruknál, csak legalább legyen időm megfogalmazni a sírfeliratomat - vonogatom a szemöldökömet vidáman. Na ja, hát remélem ez a vidámság a ma éjszaka folyamán nem fog másba fordulni. Mindenesetre ha bármi gyanús tünetet észlelnék majd magamon, legalább tudom, hányadán állunk. Nem mellesleg, az emberiség nagy százalékával ellentétben én legalább tudni fogom, mibe halok bele. - Igen, igazad van, elválasztott bennünket egy rács. Kis idő elteltével. Addig viszont hidd el, beleizzadtam, mire bepakoltalak mögé. Komolyan mondom, kenterben verted bármelyik nehézfiút. Nem elég a szitokáradat, amit rám zúdítottál, de jószerével lézerszemekkel néztél mindenkire, aki az őrsön élt meg mozgott. Ha Terminátor lennél, reggel ott találtak volna mindenkit szénné égve - ironizálok. Bár van benne igazság. Jézusom, olyan gyilkos pillantásokkal, amiket ő eregetett, tényleg ritkán találkozni. - Tudod van az a mondás, hogy a férfiasság jelképe az, hogy az adott pasi milyen hatással van a nőkra. Nos, végeredményben én elmondhatom, hogy sikerült mindent elsöprő emóciát kiváltanom belőled - bár nem pont úgy, ahogy azt egy férfi szeretné. Az ezen az eszmefuttatáson feletti rugózásomból csak az ránt ki, ahogy Ruby felemlegeti a bátyját. - Hűha - jegyzem meg kissé meghökkenve. - A bátyád botanikus, hogy szeret virágot kapni? Vagy csak... - hallgatok el aztán, mert rájövök, jobb ezt a mondatot nem befejezni. Igazából mindegy is, nincsenek előítéleteim, az érzelem az érzelem, bárkik között létezzen. Emlékszem, még kezdő rendőr koromban meg kellett keresnem valakit, aki nem reagált egy tanúidézésre, viszont információt kaptam, hol lelem fel a fickót. Nem ismertem még túlzottan Brooklynt, ergo simán besétáltam a jelzett bárba, és vártam hogy megjelenjen a delikvens. Csak akkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy nem túl jó helyen járok, mikor feltűnt - nagyjából fél óra és a harmadik italmeghívás elutasítása után - hogy rajtam kívül csak férfiak vannak a bárban, párokban táncolnak, és jóval közelebb egymáshoz annál a távolságnál, amit egy barátság indokolna. Pánikszerűen menekültem, aztán heteken át a kollégáim cinkelését hallgattam. - Egye fene, hozok egy ágat a bátyádnak is, bár szerintem elég viccesen festene vele - ugyanis ha elképzelem Ruby bátyját, valamiért olyan Easy rider-típusú motorost vizionálnék magam elé, aki szerintem bárki torkát két kézzel szorongatná meg ha valami neki nem tetszőt követne el az illető. - Szóval autófeltörés helyett boksz - állapítom meg. - Adrenalinfüggő vagy? Nem rossz az - teszem hozzá hirtelen, még mielőtt azt hinné, hogy elítélem érte. - Azt mondják, hogy azt a feelinget semmi nem pótolhatja, és az ember könnyen a rabjává válik. Olvastam egyszer, hogy ha az ember halálközeli élményekre vágyik, üljön be egy belfasti kiskocsmába, és éltesse II. Erzsébetet, vagy menjen be egy mekkai mecsetbe kapedlivel a fején, a Hatikvah című zsidó dalt énekelve - nevetek. - De egy karaoké este sem rossz egy New York-i bárban, ahol megvan az esélye, hogy olyan dolgokkal dobálják meg az embert, amik ha eltalálnak, az nagyon fáj. És akkor ha jól értem, velem jössz. Dobálás vagy éneklés, egyre megy, meglátod hogy jó lesz a hangulat - vetek aztán egy pillantást az órámra. - A francba, jól elszaladt az idő - dünnyögöm. Holnap extrán kemény napom lesz, talán nem ártalan hazaérnem, és bezuhanni az ágyamba. - Tehát ami a karaokét illeti, mit szólsz a péntek estéhez? Ha akarod érted jövök. Vagy megyek... feltéve ha elmondod, hol laksz. De akár a bár előtt is találkozhatunk, ahogy neked a legjobb. Azt hiszem, ilyen esetekben mindig a hölgyeké a döntés joga - döntöm kissé oldalra a fejem.
Kezdőlap
A boxteremben többet szoktam lenni, mint a bárpult mögött, mivel a családom szerint nincs elég türelmem az emberekhez, főleg a részegekhez. Ezt megcáfolnám meg nem is; ha normális az illető és felfogja, hogy több alkohollal nem fogom kiszolgálni, mivel úgy dülöngél a bárszéken, mint egy kocsonya, akkor szívesen beszélgetek vele, töltök neki hideg vizet és segítek józanodni vagy éppen taxit hívni. Ha azonban az a fajta részeg, akkor hangos, zavarja a többi vendéget és nem ért a szép szóból, akkor gyorsan betelik nálam a pohár. Nyilván nem fogom hagyni, hogy rontsa itt a levegőt, hanem kiteszem a szűrét. Azért tisztában vagyok a képességeimmel, tehát nem feltétlenül ugrok neki egy nálam kétszer nagyobb tag torkának (bár már erre is volt példa), hanem ilyenkor a törzsvendégeink mindig segíteni szoktak távozásra bírni az illetőt. Nincsenek előítéleteim, bárkit kiszolgálok, nem számít, hogy öltönyben van vagy éppen sima melegítőfelsőben. Egyedül az számít, ahogyan viselkedik. Ez minősíti az embert és nem az, hogy éppen Armani vagy hamisított Nike van rajta. 