Olyannak indult az az este is, mint a többi. Anyuéknak mondtam, hogy a csajokkal koncertre megyünk, persze, szokás szerint egyedül mentem. Nem tudom mi baj van a környezetemben élőkkel, hogy nem tudják, mi a jó zene... Oké, elismerem, én is eljárok velük bulizni, hogy aztán cseppet sem józanul, vihogva hazaérjek, miközben anya ott vár a lépcső tetején. Már megszokta, de sosem tud addig elaludni, amíg haza nem érek, de egyszerűen nem érti, hogy Missy és én miért különbözünk ennyire. Ő nem csinált ilyen dolgokat az én koromban, jó kislány volt meg minden, velem meg nem tudnak mit kezdeni, hiszen olyan ellentmondásokkal vagyok tele, hogy még ők sem igazodnak ki rajtam, pedig ők a szüleim. Az egyik pillanatban sütit viszek az árvaházba, a másikban pomponlány vagyok, a harmadikban meg részegen állítok haza egy buliból. Kiszámíthatatlanság a köbön...
Azt sem tudták, hogy aznap este a koncert egy hajón lesz, különben nem engedtek volna el. Hat éves korom óta félek a víztől, akkor ugyanis beleestem a strandon a mély vízbe, de úszni nem tudtam és a karúszóim sem voltak rajtam. A vízi mentő persze tömte a hasát, szóval nem húzott ki túl gyorsan és kórházba kerültem. Anyáék beperelték a strandot a pocsék személyzete miatt, de mivel nem fulladtam meg, így elvesztették az ügyet, én meg azóta irtózom a víztől. Szeretem nézni, szeretek ücsörögni mellette vagy napozni, de maximum annyira megyek bele, amíg a bokámig ér. Vagy ötször átgondoltam, hogy mi legyen, vegyek-e jegyet vagy sem, de az érv, hogy a kedvenc bandámról volt szó, elég erősnek bizonyult. A probléma viszont nem is a koncerten volt, az szokás szerint eszméletlen volt, hanem az utána lévő afterparty... Volt ott három pasas, nem tudom min balhéztak össze, de nagyon nem szívlelhették egymást, hiszen összevissza lökdösődtek meg verekedtek, engem meg sikeresen lelöktek a hajóról. Igen jól olvastad, belelöktek a vízbe! Pont engem kellett belelökni... Komolyan azt hittem, hogy ott pusztulok meg, nagyon féltem,kiabálni meg értelmetlen volt mert baromi hangosan szólt a zene. Hogy mikor és hogyan ugrott utánam Dave, azt nem tudom, tulajdonképpen akkor még tök idegen is volt számomra, de ő volt az, akinek ez az egész feltűnt és kihúzott a partra.
Próbáltam kinyögni egy köszönömöt reszketve meg sírva, egyáltalán nem lehettem szép látvány, úgy éreztem magam mint egy mosott rongy, vagy valami olyasmi és mégis az első gondolatom az volt, hogy ezt a szüleim nem tudhatják meg. Tuti kórházba kellett volna mennem, hogy megnézzék jól vagyok-e vagy mit tudom én, de annyira erősködtem, hogy nem mehetek kórházba, mert a szüleim megtudnák, hogy ebből a mondatból szerintem nyilvánvalóvá vált Dave számára, hogy nem éppen úgy voltam ott, hogy tudtak volna róla.
Aztán a dolgok csak úgy követték egymást, összejártunk, élveztük egymás társaságát nem csak beszélgetési alapon, és egyikőnk sem sejtette, hogy az állítólag nagy korkülönbségünknek később megisszuk a levét. Nem jöttünk össze, erről szó sincs, biztos vagyok benne, hogy voltak neki más lányok is, hiszen csak rá kell nézni, de annyira vonzott magához, hogy nem tudtam neki nemet mondani, ráadásul egy részem állandóan azért üvölt, hogy meg kell neki köszönnöm, hogy megmentett, pedig már vagy ezerszer megtettem.
Az egész kapcsolatunk - egyáltalán kapcsolat ez? - az új szemeszter kezdetekor vált kényelmetlenné, de annál izgalmasabbá. Tudjátok, a tiltott gyümölcs a legédesebb, na most képzeljétek el azt, hogy új tesitanár jön a sulitokba, akire minden csak csorgatja a nyálát, te meg már jó ideje élvezed a társaságát? Sosem fordult meg a fejemben, hogy valaha viszonyt kezdenék egy tanárral, nem szorultam rá effélékre a jegyeimhez, s most mégis ezt csinálom, de egyáltalán nem érzem magam rosszul emiatt. MOst akkor valami baj lehet velem?