Tegnap este megint csak összekaptunk Aaliyah-val egy számomra teljesen apróságon. Az robbantotta ki a veszekedést, hogy a nadrágomat nem a szennyes kosárba, hanem az mellé dobtam le, miután hazaértem az edzésről. Én inkább már nem is mondtam rá semmit, mivel semmi kedvem sem volt a cirkuszhoz. Mikor hátat fordítottam a kiabáló lánynak, hozzám vágta a nadrágomat. Teljesen felspannolta magát, hogy én semmit sem csinálok itthon, nem becsülöm meg a munkáját stb stb. Egy ideig csak szó nélkül hallgattam, igyekeztem ügyet sem vetni rá, viszont mikor már vagy 5 perce nyomatta nekem szinte levegővétel nélkül, nekem is elfogyott a türelmem. Rávágtam egyet az ajtóra, aztán rámordultam, hogy addig ne is szóljon hozzám még nem nyugodott le a gecibe. Ekkor jöttek a krokodil könnyek, hogy ne legyek már vele ennyire paraszt. Felsóhajtottam és odaléptem volna hozzá, ha nem bassza be az orrom előtt a hálószoba ajtót. Így hát fürdés után lekuporodtam a kihúzhatós kanapéra, még fortniteoztam egy darabig, majd pörgettem egy kicsit az instát, aztán lefeküdtem aludni.
Reggel semmi kedvem sem volt egy újabb veszekedéshez vagy a duli-fuli Aaliyahra, ezért korán keltem, hogy beérjem az első órámra. Hozzá tenném, hogy nem is emlékszem mikor voltam utoljára elméleti órán, főleg nem olyanon, ami reggel 8:30-kor kezdődött volna. Na nem mintha az órán figyeltem volna, ugyanúgy a telefonommal voltam elfoglalva. A következő előadást is végig unatkoztam, a délutániakra azonban nem ültem be, mivel megérkeztek a haverjaim és inkább velük ütöttem el az időt. Az edzés 4-től 6-ig tartott és kellőképpen fárasztó volt. Ha nem lennék remek kondiba, akkor biztos nem bírnám a mindennapi edzést. Az egyetemi csapattal hetente háromszor van egy 2 órás edzésünk, a többi napokon konditerembe, futni vagy úszni szoktam járni. Nem véletlenül nézek ki úgy, ahogy. A jégkorong edzés után beültünk a srácokkal a törzshelyünknek számító bárba néhány kör piára. Úgy indult, hogy lehúzunk két rövidet meg egy korsó sört, de tudjuk, hogy az ilyen piálások sosem maradnak ennyiben. Így hát a végeredmény négy pohár whisky meg három korsó sör lett. A többiek még maradtak és folytatták az ivászatot, viszont én ha most szétcsapnám magam, akkor még kevesebb esélyem lenne egy békülés szexre Aaliyah-val. Kicsit azért fejbe vágott a pia, de nem volt vészes a helyzet. Ledobtam a táskáimat a bejáratnál és a konyhába mentem, ahol töltöttem magamnak egy pohár vizet. Aaliyah még nem volt itthon, ezért leültem a tv elé a kanapéra és bekapcsoltam az HBO-t. Nem sokkal később arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó, valaki megbotlik, nagy csörömpölés majd kiabálás, hogy Connor mi a faszért kell az útba tenni a táskákat. Felálltam aztán odamentem a lányhoz és leguggoltam mellé, hogy segítsek összeszedni a táskája kiborult tartalmát. - Ne haragudj, bébi - egyenesedtem fel, majd visszaültem a kanapéra. Fél óra múlva bebújt mellém Aaliyah is a pléd alá. Magamhoz húztam és nyomtam egy puszit a homlokára. Egy ideig csak szótlanul néztük a filmet, aztán a kezeim felfedezőútra indultak a takaró alatt. A lány átült lovaglóülésben az ölembe és hosszan megcsókolt. Én elég hamar rátértem volna a lényegre, viszont mikor a bugyiját szerettem volna lehúzni, akkor eltolta a kezem. Puhítottam még egy kicsit az ajkaira és nyakára adott csókjaimmal, viszont így sem engedte lehúzni magáról a bűvös fehérneműdarabot. - Nincs kedvem hozzá... - mondta, de továbbra sem szállt le rólam. - Ez most komoly? Itt ülsz a farkamon, a nyakamat csókolgatod, aztán közlöd, hogy nincs kedved hozzá? - hülyén néztem rá. - Miért kell mindent kihegyezni a szexre? - kezdte felháborodva. - Bazdmeg hogy hegyeznék ki mindent a szexre, ha már egy hete nem is keféltünk? - Ez is zavart, mert eléggé hiányom volt már, viszont az jobban zavart, hogy úgy állította be a helyzetet, mintha csak a puncija kellene. - Jó, akkor menjél és szedj össze valakit, ha annyira kanos vagy - leszállt rólam és a szokásos koreográfiával bement a hálóba, s bevágta magam mögött az ajtót. Egy ideig csak ültem a kanapén, hogy mi a fasz történt már megint. Kedvetlenül, de bekopogtam a hálószoba ajtón. - Aaliyah... - Először bocsánatot akartam kérni, viszont nem éreztem hibásnak magam - nem unod, hogy mindig hatalmas balhét csinálsz egy apróságból? - kérdeztem végül, amivel nem éppen lendítettem a helyzetemet előre.
A veszekedés vége az lett, hogy közölte, hogy nem fogja velem egy lakásban tölteni az estét. Így elkezdte szedni a cuccait, hogy átmegy az egyik barátnőjéhez. Nem akartam, hogy késő este egyedül mászkáljon, főleg ennyire zaklatottan, ezért közöltem vele, hogy majd én megyek. Egy hátizsákba dobáltam tiszta boxert, pólót, nadrágot meg tisztálkodószereket. Írtam Olivernek, hogy készítse a kanapéját, mert nem sokára ott vagyok. Már a veszekedés is szinte teljesen kijózanított, de erre a hatásra még rátett a hideg levegő is. Több üzenetet írtam Olivernek, viszont nem válaszolt. Bizonyára alszik... na nem baj, majd felébred.
A házuk elé írva addig hívtam telefonon Olivert, még fel nem vette. - Ma nálad alszok - mondtam köszönés helyett - És már itt is vagyok a házatok előtt, tehát told le a beled és engedj be - Ha egyedül lakott volna, akkor biztosan rátenyerek a csengőre, mert akkor biztosan nem alszik vissza, viszont nem akartam az egész családját felébreszteni. Folyamatosan hívogattam telefonon, ha esetleg bontotta volna a vonalat. Nem akartam, hogy visszaaludjon, azt meg csak remélni tudtam, hogy nem némítja le a telefonját, mert akkor hiába csörgetem. - Na végre - mondtam, mikor kinyílt az ajtó és megpillantottam a hulla fáradt Olivert. - Elég szarul nézel ki - közöltem vele, miközben bementem mellette a házba. Lerúgtam a cipőimet a bejáratnál, felakasztottam a kabátomat, aztán felmentem az emeletre Oliver szobájába. - Jó lesz nekem a földön is. Tudom, hogy felakartad ajánlani az ágyadat, hiszen csak én vagyok a vendég... de mivel ilyen jó arc vagyok beérem a szőnyegeddel is - jegyeztem meg egy féloldalas vigyorral az arcomon.

A barátaim minden helyzetben előtérbe kerültek, sokszor még a családi dolgokat is felülírták. Azonnal rohantam, ha Isaacnek segítségre volt szüksége. Lollytának se kellett sokáig nyúznia, hogy a rendelkezésére álljak egy délután erejéig. Zay hülyeségeit már csak anyagi megfontolásból se utasítottam vissza, és akkor ott volt az én kedvenc párocskám. Aaliyah és Connor. Én mindig azt hittem, hogy ők a bálkirály és bálkirálynő típusú pár, akiket ki lehet rakni a kirakatba mondván, nesze itt van egy tökéletes példa.  Meg nem tudnám mondani, hogy mennyi időt húztak le egymás mellett, de bele se merek gondolni, mert egyből megfájdulna a túl sok számolástól a fejem. Szóval mióta ők együtt vannak, én azóta élek abban a hitben, hogy Aalinnor örök. Az elmúlt két évben, azonban nem csak egymás agyára mennek állandóan, hanem engem is folyton felbasznak. Connort az első hoki edzésem óta ismerem, abból az időből, mikor még a tejfogaim nagyrésze se hullott ki. Szóval jó sok évet megéltünk együtt annak ellenére, hogy én végül sose kerültem közel a profi ligához vele ellentétben. Ott voltam, mikor Aaliyahval összemelegedtek, mikor kismilliomodik alkalommal feszültek egymásnak valami apró semmiség miatt. Oké, egyiknél se közvetlen asszisztáltam, de mindennek tudomásában voltam. Mindig is utáltam a tűzvonalban lenni, és kiállni egyikőjük mellett, mert bármennyire is Connor volt az egyik legjobb haverom, a nagyszájú Aaliyah is a szívembe lopta magát az együtt eltöltött idő alatt. Szerencsére többnyire csak Connor oldalát hallgattam meg, mert Aaliyah nyilván inkább a barátnőivel pletykálkodott, és ezzel levette a terhet a vállamról, hogy véletlen elszóljam magam a haverommal kapcsolatban.
Igyekeztem kimaradni a vitáikból, de valahogy mindig belesodródtam. Nem tudom pontosan miért, talán csak vonzottam az idegtépő helyzeteket a személyiségemből kifolyólag, vagy nekik tetszett a kétségbeesett arcom, mikor egymásról panaszkodtak nekem. Fogalmam sincs mi az igazság, lehet jobb is, ha nem tudok róla.
Tegnap estém is olyan halál unalmas volt, mint az összes többi, mióta már nem jártam iskolába. Nem hülyeség, hogy a semmit tevésbe bele tud őrülni az ember. Bár egyelőre egész jól bírom a dolgot, néha mikor már nagyon unatkozom még dolgozni is nekiállok. Éppen este tizenegykor szállt meg az isteni ihlet, így dobtam is egy üzenetet Aaliyanak a skicceimmel, hogy mi a véleménye a kissé pop artos arculatról, amit megálmodtam. Mivel a kreatív szakértő társam, nyilván minden hasonló agymenésemmel őt zaklatom, és többnyire kooperál is velem az ilyen jellegű társalgásokban. Azonban mikor már az ötödik üzenetemre se válaszolt, akkor kezdtem sejteni, hogy vagy nagyon dúl a love a Brooklyni lakásban, vagy hadszíntérré vált. Nem akartam belelátni jobban egyik verzióba se, úgyhogy abba is hagytam az írogatást, és inkább Connie Netflix felhasználóját igénybe véve leültem Walking Deadet nézni. Körülbelül hajnal egyig kötötte le a figyelmem a dolog, utána hamar elaludtam félig a laptop töltőjébe gabalyodva.
Riadtan ébredek meg, mikor megcsörren a telefon a párnám mellett. A kurva anyázás enyhe megfogalmazás arra, amit legbelül gondolok, miközben vakon tapogatózok a visító mobilért. Olyan régen ébredtem utoljára ébresztőre, hogy ez most felér egy gyilkossági kísérlettel. Mikor végre ráakadnak ujjaim az őrülten rezgő telefonra, csak automatikusan jobbra pöccintem a zöld ikont, rá se pillantok, hogy ki az. Mikor beleszól a telefonba, egyből realizálódik kétajtós szekrény barátom képe előttem. – Faszfej – motyogom az ágyneműbe teljesen kómásan, majd ledobom a telefonom magam mellé a matracra. Nehezemre esik feltápászkodni, mi több vagy kétszer vissza is zuhanok, mert úgy csábít a vízszintes pozíció, meg az ötlet, hogy hagyjam megfagyni azt a gennyládát, amelyik képes hajnalban felhívni. Végül, mert én olyan kurva jó fej vagyok, kikelek az ágyból, és teljesen kómás fejjel lemegyek a földszintre, hogy ajtót nyissak Connornak.
- Ugye tudod, hogy még rád csaphatom az ajtót? – kérdezem úgy, hogy már-már a saját hangom is zavar. Ha tehetném állva elaludnék az ajtófélfának dőlve, pont ezért nem támaszkodom meg inkább sehol, csak nagyokat pislogva küzdök a gravitáció és az álmosság fizikai törvényeivel. – Most csak szopatsz, ugye? Kikúrt hajnal három van! – felháborodással tölt el, hogy még neki áll feljebb, hogy úgy nézek ki, mint a mosott szar. Ha nem hajnalban keltegetnének fel, és egyszer végre kialudnám magam, akkor talán ez is változna. Persze nem a mostani a legrosszabb arcom, egy másnaposság vagy harmadnaposság is elég rendesen oda tud tenni a küldőmnek.
Egy sóhajjal konstatálom, hogy otthon érzi magát nálunk. Persze ez nem meglepő, annyiszor megfordult a házunkba, hogy már bőven ő is úgy érezheti itt lakik. Habár erre semmi szüksége nem lenne, mert ő kő gazdagon nőtt fel, én meg három testvérrel egy kilenc négyzetméteres szobában. Becsukom utána az ajtót, és én is felrongyolok a szobámba, ami továbbra is egy mókusodúra hasonlít, sem, mint egy rendes szobára. Szerencsére mióta a bátyáim elköltöztek van két üres hasonló méretű szoba vendég fogadásra, így nem kell az „ott alvós bulikon” átesnem a barátaimon a WC-re menet.
- Tied az ágyam, én meg átköltözök Cylde szobájába – mondom erősen gondolkodva azon, hogy logisztikázzam ki a ma estét, már ammenyi maradt belőle. – Ha kell valami, szolgáld ki magad – a mai Oliver hotel költségeket egy szívesség formájában még tuti behajtom Connoron. Megdörzsölöm a szemem, és közben ásítok egy hatalmasat. Kezd kifutni a szememből az álmosság, pedig a testem még vágyik egy pihentető szundira. Már készülnék magára hagyni, mikor eszembe jut hirtelen valami. – Nem hajtottad vissza a WC ülőkét, vagy Aaliyah rájött, hogy valaki mást is dugsz? – kérdezem egy aljas félmosollyal arcomon. Kíváncsian várom a választ, és nem csak azért, mert szívesen felhúznám, hanem azért is mert érdekel mennyire súlyos a helyzet. Rosszul festene a fiatal cégünk korlapján egy konfliktus és korai szétválás.

A szemeim szinte leragadnak, így gyakorlatilag az idő hatvan százalékában a szemhéjam mögül nézek Connorra. Néha megkérdezem magamtól, hogy egyáltalán miért állok vele szóba, az már csak hagyján ilyenkor, hogy még barátok is vagyunk. Egy hatalmasat ásítok, miközben arról beszél, hogy esélyem se lenne vele szemben. – Kipróbálhatjuk – már túl késő, mert mire cselekednék, már a vállam veregetve lépi át a küszöböt, mint egy rossz vígjátékban. Egy nagyot sóhajtva csukom be utána az ajtót, és hagyom, hogy otthon érezze magát, gyakorlatilag végül is haza jár hozzánk. Mivel ő az egyik olyan gyerekkori barátom, akivel még tíz éves korom előtt találkoztam, és még mindig összejárunk, így nyilván régen is sokat lógtunk együtt. Ez az együtt lógás abban teljesedett ki mikor kicsik volt, hogy a szüleink elkávéztak, míg mi valamelyikünk otthonában fel-alá rohangáltunk fogócskázva, bújócskázva vagy csak szimplán egymást verve. Akkoriban még némi esélyem is volt ellene, mert nem volt ekkora behemót állat, és mivel ugyan annyi edzésen vettünk részt ugyan olyan tempóban fejlődött az izomzatunk. Most, hogy már pár éve csak hobbi szinten jártam fel a jégre, elismerem, kicsit eltunyultam, voltam már sokkal jobb formában is, de azt kikérem magamnak, hogy csak úgy odább tudna pakolni. – Tuti nem küldött el, ismerem Aaliyaht, előbb töri keresztbe a csontjaid, de nem küld el. Ne drámázd túl a helyzetet – mindkettőjükkel igen jóban vagyok, persze ha eljutnak a szakításig, amit nagyon nem szeretnék, akkor Connor mellég fogok állni. Egy nő miatt se fogom kukába dobni az ezeréves barátságunk. Jó, mondjuk, ha egy Kendall Jenner szintű csaj bekopogtat az ajtómon, hogy azzal a feltétellel, hogy örökre megszakítom a Richardson gyerekkel a kapcsolatot, a barátnőm lesz, lehet elgondolkodnék a lehetőségen. Főleg ilyen pillanatokban, mikor hajnali háromkor, mikor épp csak átfordulok a másik oldalamra, felkelt.
- Épkézláb? – kérem ki magamnak a vádat. Rohadtul volt már épkézláb kapcsolatom, tény nem tartott sokági, de volt. – Nem lehet mindenki nyugdíjas, hogy tizennégy évesen elkötelezze magát élete végére – valószínűleg azalatt az idő alatt, mióta ők ketten Aaliyhával egy párt alkotnak, azóta nekem annyi barátnőm volt, hogy még a lábujjaim segítségével se tudnám összeadni. Ebben nagyra közrejátszik az a tény is, hogy mindig megtalálom két hét után a lányokban, akikbe előtte elvileg halálosan szerelmes voltam, azokat a dolgokat, amik nem tetszenek. Ferde fogak, ápolatlan kezek, irritáló hang (mégis, hogy nem vettem észre?), üres gondolatok, és még egészen hosszú listát tudnék felállítani. Az a bizonyos épkézláb kapcsolatom is Frannyvel volt, őt igazán bírtam, de úgy tényleg. – Általában ballal verem először, aztán jobbal – világosítom fel a nem kívánatos részletekről az említett kezeimmel felváltva imitálva a mozdulatot a levegőben. Amúgy örülök neki, hogy még mindig nem tudja ennyi év barátság után, hogy bal kezes vagyok, ez is igazolja a statisztikákat, miszerint a társadalom balkezes része intelligensebb jobb kezes társaiknál.
Nyilván hajlandó azonnal otthon érezni magát, persze nem mintha én máshogy lennék. Valószínűleg már én is ugyan ezt tenném a kanapéjukon Aaliyhával közös lakásukban. Tulajdonképpen egy szavam se lehetne, mert én is szeretek indokolatlan beállítani hozzájuk csutak részegen, hogy kéne egy hely, ahol álomra hajthatom a fejem. – Anya vacsorára oldalast sütött, még van egy kis maradék – mondom miközben követem lefelé a lépcsőn. Valószínűleg szívesebben haladtam volna Clyde ágya irányába, de jó házigazda és barát lévén vele tartok -, ok ezt még én se hiszem el, csak érdekel Aaliyhával aktuális drámázásuk. Néha szórakoztatóbbak, mint a kisköltségvetésű valóságshowk. – Anyuék megvannak, a bátyáim is élik a saját életük. Court meg összeszedett egy alja pasit. Régen együtt füveztem vele a gimiben, de már akkor is egy méretes farok volt, most meg a húgommal jár – húzom egy fintorra a szám. Valószínűleg, ha pépé akarnám verni a Morgan kölyköt, akkor nem kezdenék bele erősítés nélkül. Connor termeténél és hozzám való hűségénél fogva jó cinkostárs egy bunyóban.
- Nem hagytad a pirítóban megégni a kenyeret? A mocskos zoknid összeszedted a konyhapultról? Nem menstruál? Vettél neki csokit? – ironizálok el a szituációt. Egészen megszokott mifelénk, hogy már azon kibuknak egymásra, hogy a másik tüsszent egyet. Régebben ez nem így volt, de mióta együtt élnek egészen elviselhetetlenek tudnak lenni egy légkörben. Órát lehetne hozzájuk állítani, esküszöm fél óránál nem bírják tovább, hogy beszóljanak valamiért a másiknak. – És ő nem kefélget félre? Mármint nem akarok ilyet feltételezni róla, csak hát Aaliyha sokszor kiszámíthatatlan – szeretném, hogy megoldják a problémájukat, de ha esteleg Aaliyha tényleg csalja Connort annak csúnya vége lehet. Nem csak a bandánk széthullása a tét, hanem a srác épsége, akinek a kedves barátom átrendezné az arcát, mert a barátnőjére sose emelne kezet, így hát maradna a srác… Sajnos még én se tudom kitapogatni a lánynál, hogy mi az igazság, mostanában főleg elég titokzatos, és húzza a száját mindenre, azóta se tudom, miért nem jelentkezett egyetemre. Hét pecsétes titokként kezeli ezt is. – Egyébként, hogyhogy még? Van valami csaj? – kérdezem a konyhapultnak dőlve magam előtt összefont kezekkel. Kezdet egészen érdekes lenni a történet, az álmosság is egy perc alatt kiszökött a szememből. – Beszéljek Aaliyhával? Hátha hozzám nem vág egy papucsot, amiért rosszul vettem a levegőt – lehet nem mondana semmit, de átmenetileg talán kibékülnek, és azzal egy kis időt nyerek annak, hogy kitaláljuk mi ment köztük tönkre. Oké, ez megy lassan két éve, de a szakításukkal Aaliyha a cégből is kiszállna, és rám szakadna minden grafikai meló. Nincs annyi bal kezem, hogy mind ezt egyedül vinni tudjam.
- Ugyan, én is szeretem befoglalni a kanapétokat – vonok vállat. Ez természetes, annak ellenére is, hogy pár perce még falhoz tudtam volna vágni, amiért felébresztett. – Mondjuk nem tudom mitől kényelmesebb az ágyam, mint apád valamelyik luxus lakása – a helyében biztos nem a kényelmetlen rugósmatracot választom. Mondjuk mostanában azt se tudom, mi van az apja meg közte.