Aicha & Natalie

Döbbenetes, mire képes az ember, ha megvan benne az akarat.

- Tehát akkor ebbe az iskolába akarsz járni? – tette fel a kérdést apa ismét csak kétkedve – Ne menjek el veled megnézni, hogy pontosan hogyan néz ki a hely? Mégiscsak kollégiumban fogsz lakni és még sosem éltél egyedül. Nem vagyok benne biztos...
- Hogy ez jó ötlet? – vágtam apa szavába, hatalmas pillantásokat meresztve rá. Nem akartam egyértelművé tenni számára, hogy pontosan mi az oka annak, hogy egyedül akarok élni. Yangnak már van egy felesége és egy gyereke, nem költözhetek kényem-kedvem szerint a nyakukra. Arról pedig nem akartam már beszélni, hogy az egyenruha amit viseltem, kicsit sem volt tisztának mondható, mivel az osztálytársaim azt találták a legjobb elfoglaltságnak a mai nap folyamán, hogy tojással és liszttel dobálnak meg – Apa, ha nem bízol bennem, akkor kérj nekem kétágyas szobát. De nem fogom megint AZT csinálni.
Lényegében kimondani sem tudtam, hogy pontosan miről van szó. Ugyanakkor tény, hogy soha életemben nem jutott volna eszembe, hogy felvágjam az ereimet, ha nem molesztáltak volna a suliban. Pont ezért nem értettem azt, hogy apa miért nem bízik bennem. Lehet, hogy elég durva és extra helyzetről van szó, de ettől függetlenül jól esett volna ha rendesen meg tudjuk beszélni a dolgot... Egy idő után meg már én nem hagytam neki a dolgot.
- És a bátyádnak szóltál már, hogy holnap mész? – teljesen jogos volt a kérdés, amire a válasz egy határozott nem volt. Mert lényegében el akartam kerülni azt, hogy magyarázkodásba kelljen bocsátkoznom minden cselekedetem miatt. Jobb lesz ez így, én pedig majd rögtönzök valami választ.
- Persze, hogy szóltam – forgattam meg a szemeim, majd egy halk sóhaj kíséretében elvonultam átöltözni, hogy viszonylag kényelmesen utazhassam át majd a fél világot. Azt terveztem, hogy az átszállás során majd átöltözöm valami normálisabba, de Koreában a repülőgépre melegítőben szálltam fel. Lényegében egyedül utaztam, nem is volt társaságom néhány stewardesst leszámítva, ami annyit eredményezett, hogy volt időm gondolkozni az életemen meg átaludni az egész utat.
Egészen addig mondjuk mindig simán ment, amíg jó gyerek módjára el nem hagytam a repteret. Csak utólag jöttem rá, hogy a kicsekkolás után nem ártott volna venni magamnak egy sim kártyát, így lényegében egy laktózmentes kávé társaságában találtam wifit, nem messze leszállásom helyétől. Mivel elég sok időm volt, lényegében kényelmesen elfogyasztottam a kávémat a sütivel együtt. Ez idő alatt sikeresen találtam magamnak egy telefonszámot is taxihoz, amit fel is hívtam. Még mielőtt odaért volna a kávézóhoz, gyorsan átöltöztem a mosdóban.
Amint megjött a taxim, a sofőrnek odaadtam egyet a bátyám cégének névjegykártyáját – mert ugye abból annyi volt otthon, hogy sikeresen le tudtam nyúlni egyet apától... titokban nagyon szerette reklámozni Tae Yangot – hogy biztosan a jó címre érkezhessek meg. Egészen kedves is volt az ember, mert segített becuccolni a céghez, én pedig némi útbaigazítás után megtaláltam folyosót, ahol a testvérem irodája volt. Persze eléggé egyértelmű volt, hogy van titkárnője, de ettől függetlenül is azt hittem, hogy egyedül lesz akkor, amikor megérkezem... Magam sem tudom miért. Abból kiindulva, hogy apa mennyit dolgozik, eléggé irreális lett volna a dolog.
- Jó napot – köszöntem mosolyogva a lánynak, szándékosan formálisra véve a figurát. Magam sem voltam biztos benne, hogy milyen nyelven kéne hozzászólnom, de végül úgy döntöttem,m hogy az angol lesz a tökéletes. Mert azzal legalább fel lehet vágni ugyebár... Hiszen az angolórákon én írtam a legtöbb maximum pontos tesztet.
- Na Tae Ri vagyok... Vagyis Natalie Young – kissé kivörösödött az arcom, ahogyan helyesbítettem. Lényegében még nem igazán szoktam hozzá az új személyazonosságomhoz,. amit apától kaptam. Már a múlt héten elintéztük a papírokat a nevemmel kapcsolatban, mert a családom úgy gondolta, hogy nehezen lesz kiejthető majd az itteni emberek számára, én pedig még nem szoktam hozzá eléggé.
- Nate Yang testvére. Oppához jöttem – jelentettem ki határozottan, miközben a két bőröndömet és a túlméretezett utazótáskát letettem, illetve még mielőtt hellyel kínáltak volna, a kabátomtól is megszabadultam. Mert én nem igazán tervezek elmenni innen a bátyám nélkül.
- Bemehetek hozzá? Szeretném, ha nem jelentenél be – mert határozottan a meglepetés erejével akartam támadni. Viszont inkább meg sem vártam a lány válaszát, átléptem a pult mellett és rögtön elkezdtem csökkenteni a távolságot az ajtó és a testem között a rövid kis lépteimmel.

Még most is alig hiszi el, hogy tényleg felvételt nyert a munkára, pedig visszagondolva az interjúra, legszívesebben a föld alá süllyedne szégyenében. Azt sem tudja, miért hordott össze annyi hülyeséget, talán egy kicsit jobban utána kellett volna járnia a cégnek. De a lényeg, hogy bekerült és nem bánta meg. Igaz, azt mai napig sem tudja, hogy minek köszönhető az, hogy rá esett a választás. Biztos volt nála jobb is, aki legalább dolgozott is már ilyen helyen. Sosem gondolta volna, hogy ilyen hamar rendbe jön az élete egy ilyen szerencsétlen baleset után. De láss csodát, a bátyja is végre előbukkant és úgy tűnik, hogy a munka mellett még egy érdeklődő is akadt rá. Így hát azt a balesetet manapság már nem is tudja olyan nagy balszerencsének felfogni, mint akkor abban a pillanatban. Akkor még azt sem mi lesz vele innentől. Hiszen melyik munkában érvényesülne úgy, hogy senkit sem ismer fel? Bár, talán ezt az apró titkot nem ártana lassan a főnökével is megosztani. Kéne, hiszen úgy a tisztességes nem? De hát mi van, ha akkor még inkább csak alkalmatlan lesz a posztra? Most még egyelőre megy neki úgy ahogy a dolgozók felismerése – meg mivel újonc jobban el is nézik neki, ha valakit nem jegyez meg olyan hamar – de ha egyszerű melegítőbe menne el mellette a főnök, akkor lehet simán letámadná úgy mintha csak egy hívatlan vendég lenne. De ebbe inkább nem is akar belegondolni sem, elvégre a főnök miért is járna be melegítőben?
Igyekszik pozitívan állni az egészhez és remélni a legjobbakat. Egészen tetszik neki itt, így fájó szívvel hagyná el az épületet, ha kirúgnák. Így is ez volt az egyetlen ok, amiért végre nem aggódnak odahaza a szülők és nem rendelik haza. Hiába szeretne megállni a saját lábán, a szülőknek mindig is – főleg így a baleset miatt – egy ártatlan és elveszett lányka lesz a fejükben, akit mindig és minden körülmények között félteni kell. Na nem mintha nem kapott volna meg minden szükséges dolgot, amivel boldogulhatna az életben. Még csak kirabolni sem tudnák, mert ha ő egyszer valakit utolér, vagy földhöz vág, az biztos újra gondolná az életét is. Kinézetéből adódóan mindenki törékenynek hiszi és talán legbelül az is, de kívülről mindig is erősnek szeretné mutatni magát és hát az a feketeöv is elég jó riogató eszköznek.
A várossal is egészen kezd megbékélni. Először nem jött be neki ez a nagy nyüzsgés és ezek a nagy távok, de egész hamar belejött a metrózásba is. Évekkel előtt meg sem gondolta volna, hogy ő egy ilyen forgalmas és nagy városban lakjon. Aichanak mindig is inkább a csendesebb, kisebb települések tetszettek. Ha a jövőjét kellett elképzelnie, akkor a vidékben gondolkozott egy szép nagy kertesházzal és legalább két gyerekkel. De itt, bár jól érzi magát, nem tudná elképzelni a családtervezést. Pedig édesanyjától is mindig megkapja, hogy lassan kórban van hozzá és szeretne legalább tőle egy unokát, ha már a bátyjában ilyen szempontból nem lehet megbízni. Cha ezeket a megjegyzéseket annyira nem szívleli és inkább reméli, hogy Kai lesz a gyorsabb, aki nagyit farag az édesanyjukból, mert Aicha először karriert szeretne. A fiúknak van a legkevesebb dolguk a baba projektben, ők nyugisan dolgozhatnak mellette, de a nők… Mindenesetre ő is várja már, hogy nagynéni lehessen, de hát ki menne hozzá egy ilyen fafejhez, mint amilyen a bátyja is?
Na de a munkához visszatérve. Már túlságosan is idillinek találja, hogy minden ennyire klappol. A héten még csak csupa jó dolog történt vele, így van egy elég furcsa érzése. Minden túl tökéletes és nyugodt, de az élet sosem az, így ez már igazán baljósnak tűnik, amolyan vihar előtti csend. Vagy csak beképzelné magának? Még végig sem tudja gondolni, hiszen egy fiatal lány tűnik fel a pultja előtt, meglehetősen felpakolva. Eltévedt volna? – Szép jó napot! – viszonozza is a mosolyt és kíváncsian pislog is az érkezőre. – Miben segíthetek? – fél szemmel óvatosan a naptárra pillant, hátha rájön, hogy hol maradt le, mert tudtával nem volt semmi beírva a mai tárgyaláson kívül erre az időpontra. Egyből le is tisztul benne a kép, amint bemutatkozik és így már kissé érthetőbbnek tűnik ez a sok cucc is amit magával hozott. – Yang úr egyelőre… - kezdene is bele a mondandójába, ám meglepetésére a másik végig sem hallgatja és elindul maga az iroda felé. Pánikolva pattan is fel az asztaltól és rohan is az ajtó elé, hogy megállítsa a másikat. Kezeit kitárva igyekszik egyfajta védőpajzsot alkotni, jelezvén, hogy ez most nem lenne jó ötlet. -Kisasszony, kérem… Ez nem a legmegfelelőbb időpont. Mr. Yangnak most egy nagyon nagyon fontos tárgyalása van, amit jobb lenne nem félbeszakítani. Megtudná tenni kérem, hogy vár egy kicsit? – reménykedő pillantást vet is rá, hátha ért a szép szóból, hiszen erőszakot mégsem alkalmazhat a főnöke húgával szemben, de be sem engedheti. Igazából mindkét lépéséért járna valami negatívum, szóval reméli szépen és csendben is kitudnak egyezni. – Kérem foglaljon helyet, már nem tart olyan sokáig. – pillant is egy rövid időre az órára és imádkozik azon, hogy arra a rövid időre már letudja kötni magát az ifjú hölgy.

Ruha ¦ 822 ¦ pls légy szófogadó

Aicha & Natalie

Döbbenetes, mire képes az ember, ha megvan benne az akarat.

Még én sem voltam biztos abban, hogy tökéletesen el tudom majd játszani Oppa előtt, hogy minden rendben van körülöttem, és tényleg csak a jobb eredmények érdekében jöttem Amerikába tanulni. Elég jó hírű gimnáziumba jártam otthon is, tehát szükségem nem lett volna rá... Ha a tengerentúli tanulásról van szó, akkor mondhatni tökéletes esélyekkel indultam volna otthonról is. Nem kellett volna az érettségim előtt egy évvel átiratkozni egy másik gimnáziumba, hiszen mindenki tudja, hogy mi a barátságokat egy életre kötjük és nem feltétlenül fogadunk be könnyen új embereket. Az én legjobb barátaim is olyanok voltak, akikkel már az oviba is együtt jártunk, és a szüleink is jól ismerték egymást. Ez az egész akkor romlott el, amikor én lényegében észrevettem, hogy a barátnőim rossz dolgokat tesznek másokkal... És ezt senkinek nem mertem elmondani.
Pontosan tudja Tae Yang is, hogy mikor szoktak iskolát váltani egyes diákok, én pedig utálom, hogy hazudnom kell neki, de nagyon félek attól, hogy meg fog gyűlölni ő is. Apa sem volt képes elhinni a teljes igazságot velem kapcsolatban, ugyanis miután felfüggesztettek az iskolából – ketten is ellenem vallottak, más meg nem mert a védelmemre kelni – minden jel arra mutatott, hogy tényleg bajt csináltam. A bátyámmal évek óta egyáltalán nem találkoztam már, tehát akár el is hihette volna az egész történetet. Apa el akarta mondani, de én nem engedtem meg neki... Pontosan ismertem már az emberek reakcióját a témával kapcsolatban. Ez nem olyan dolog, amit ennyire könnyedén csak meg tudnék osztani másokkal.
Az, hogy a céghez viszonylag könnyen bejutottam anélkül, hogy bármi megpróbált volna kidobni... Nyilvánvalóan az alkalmazottak felkészültségét is jelentette. Mivel én a nagyfőnök családjához tartoztam, lényegében egyfajta időzített bombaként működhettem mindenki számára. Ha valaki nem ismer fel, vagy udvariatlanul bánik velem, annak minden bizonnyal megvolt a büntetése még abban az esetben is, ha a bátyám nem nevezhető egy olyan főnöknek, aki rosszul bánna az alkalmazottjaival. Ez a kép mondjuk határozottan az én fejemben élt csak, még sosem láttam őt munka közben, viszont ismertem a testvéremet. Tudtam, hogy ő egy nagyon jó ember, tehát kétség sem fért ahhoz, hogy a munkájában is etikus lesz... Ugyanezt elhittem apáról is annak ellenére, hogy a mi családunk kezében már annyi pénz forgott, hogy tőlem ez a fajta naivitást egyszerűen irreálisnak hatott. Viszont ennél többet egyszerűen nem tehettem jelen helyzetben. Jobb pofára esni később, mint a szeretteinkkel kapcsolatban bizalmatlankodni a jelenben. Én ezt vallottam.
Mindenesetre nem gondoltam azt, hogy a bátyámnak bármi dolga lehet most, és ezért is érkeztem ennyire hirtelen. Magam sem tudom, hogy miként fordulhatott meg bármi ilyesmi a fejemben, mivel apa is állandóan tárgyal és néha kénytelen a munkáját hazahozni... Éppenséggel Oppa miatt is előfordult már ez, mivel tanácsokat kellett adnia neki. Ez a részemről megszokott volt, így talán valami ködös üzenetet nem ártott volna küldenem neki legalább a repülőről... És akkor nem kellene átverekednem magam a titkárnőjén. Aki minden bizonnyal valóban jól végezheti a dolgát, mert nem éreztette velem azt, hogy nem hisz nekem.
Türelmesen vártam, hogy a titkárnő kinyögje a dolgokat, mert anyáék arra tanítottak, hogy ne vágjak a felnőttek szavába. Ettől függetlenül is furcsa volt számomra a határozatlansága... Ennyire elképesztő személy lennék? Még sosem látott feketébe öltözött tinédzsereket? Én amióta Amerikában vagyok, azt hiszem sok mindent láttam, ami jóval hajmeresztőbb annál, amit viselek. Bár tény és való, hogy a barátom azt mondta, hogy a kissé rideg arckifejezésem és a ruháim miatt az emberek félreérthetnek. Én ezt sosem gondoltam így, de az azért más, mert ismerem saját magamat... Talán akaratos vagyok, de ettől függetlenül sem tartottam magam rossz embernek. És pont ezért kínzott annyira az, hogy olyan dolgokat kentek rám, amiket sosem tettem meg.
- A bátyámnak mindenképp tudnia kell, hogy itt vagyok! – ebből nem voltam hajlandó engedni, hiszen a kollégiumba csak a papírmunkák elintézése után költözhetek be. És lényegében Tae Yang nem is rendelkezhet felettem, mert alá kell íratnom vele a papírt, ami alapján ő vált az ideiglenes gondviselőmmé... A fene nem gondolta volna, hogy a bátyámhoz költözni ennyire nehéz lesz. Ezek után természetesen meg kell erősíteni a Hunterbe való beiratkozásomat is, illetve a kollégiumba sem fognak csak úgy átvenni engem azért, mert szépek a szemeim. Amíg ezt nem fogjuk tudni lerendezni, azt hiszem képtelen leszek megnyugodni. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy illegális bevándorló, pedig tanulói vízummal is rendelkezem.
- Megkérdezhetem, hogy milyen kapcsolatban van a testvéremmel, amiért ennyire közvetlenül meri megszólítani? – talán el kellene engednem magam egy kicsit, mert Amerikában vagyunk... De ettől függetlenül is furcsa volt nekem a dolog. A bátyám itt határozottan Nate Young volt, ezért lettem én Natalie Young. Mivel koreai vagyok, áthallom a Yang és Young szavak közötti különbséget, ugyanakkor a cégnél, ahol gyakornok voltam, az amerikai születésű trainee-k nem feltétlenül használták helyesen az egyes szavakat. Emiatt bajba kerültek sokszor. Talán túl szigorú voltam ezzel a fiatal nővel, amikor így letámadtam a kérdéssel?
- Nem lehetne csak betelefonálni neki, hogy itt vagyok? – talán túlságosan is hangos vagyok, mivel páran felénk fordultak – A bátyámnak meg kell tudnia, hogy megérkeztem! Különben ma este aludhatok a híd alatt, Önt pedig ki fogják rúgni emiatt... Szerintem nem szeretné, hogy ez megtörténjen.
Ez mondjuk talán már a saját hatásköröm túllépése volt, ahogyan a szigorú pillantásom rátehetett egy lapáttal a dologra. Egyáltalán nem állt szándékomban ilyenekkel dobálózni, viszont ahhoz voltam hozzászokva, hogy apám rutinos titkárai minden esetben jelezték azt, hogy megérkeztem. Nem kellett volna miattam most azonnal megszakítani a tárgyalást, de egy telefont szerintem az érkezésem megért volna. Mégiscsak a CEO húga vagyok.
Durcásan csaptam oda a fenekem a kijelölt székhez, és kerek öt percet voltam hajlandó várni, aztán inkább a titkárnő felé néztem megint. Biztos jól végezheti a dolgát, ha lényegében ilyen fontos pozíciót kapott, mint a személyi titkár... De szerintem mégsem elég jól. Ha fontos tárgyalásról van szó, azt Tae Yang pont nem az én érkezésem miatt fogja megszakítani.
- Tényleg nem fog neki telefonálni? – tettem fel a kérdést újra, miközben felé kaptam a fejemet – Ön szerint nem fog meglepődni, ha kijön és hirtelen megpillant? Mert ezt szerintem érdemes lenne elkerülni.