Amióta egy hete, azután a szerencsétlenül végződött buli után láttam a hangszerboltot, elterveztem, hogy elmegyek körbenézni. Nem mentem konkrét tervekkel, ugyanis nem értettem a gitárokhoz, és úgy gondoltam, hogy majd segítséget kérek az eladótól. Lassan sétáltam, hiszen végre nem volt annyira hideg. Mindig is szerettem a tavasz kezdetét, mert olyankor mindig kicsit fellélegezhettem, hogy túléltem a telet. Gyűlölöm a hideget. A télben az egyetlen jó dolognak a Karácsonyt tartottam, egyébként legszívesebben bekuckóztam volna egy bögre forrócsokival a szobámba, és téli álmot aludtam volna, mint egy medve. Milyen jó is nekik... Ezen gondolkodva emeltem tekintetem a bejáratra kifüggesztett táblára, amelyre csak egyetlen szót írtak: Nyitva. Ezt örömmel olvastam, ugyanis azt már nem néztem meg, hogy pontosan mettől meddig van a nyitvatartás, így egyszerűen csak elindultam, hátha sikerrel járok. -Jó napot. -köszöntem az eladónak. Egy hetvenes éveiben járó, szemüveges úr nézett velem szembe, akinek kedves kisugárzása volt. Mindig ilyennek képzeli mindenki a mesékben szereplő időseket. Halvány mosoly szökött az arcomra, és közelebb sétáltam a pulthoz. -Jó napot, kis hölgy. Miben segíthetek? -kérdezte téglalap alakú szemüvege mögül derűs arccal. -Én már nagyon régóta tervezem, hogy megtanulok gitáron játszani. Tudna nekem ebben segíteni? Melyik gitárt ajánlaná tanuláshoz? -kérdezem tőle érdeklődve. Ezután a bácsi felkelt a pult mögött levő székéről, és a falra függesztett gitárok felé vette az irányt. Rengeteg féle gitárt árultak az akusztikus gitáron át az elektromosig, az egyszerű fából készült, és a vadabb dizájnú is helyet kapott. -A legjobb helyre jött. -szólalt meg a bácsi, majd keresgélni kezdett. -Már sok gitárt eladtam, és ez bizonyult a legjobbnak tanuláshoz. Egyszerű, letisztult formája volt. A kezembe vettem kissé bénán, és ujjammal megpengettem az egyik húrt. -Remek, akkor szeretném megvenni. -mosolyogtam a férfire. Bevallom, kicsit büszke voltam most magamra, amiért belefogtam egy újabb dologba. Talán ez a kisugárzásomon is látszott, mert a bácsi is el kezdett nevetgélni. -Rendben, kis hölgy. Akkor máris elcsomagolom magának. Esetleg adhatok börtokot? -kérdezi, mire én bólintok. -Akkor már csak egy tanár kellene. Fogalmam sincs, hol keressek, de majd csak találok valahol. -mosolygok, miközben felé nyújtom a készpénzt. -Van pár telefonszámom. Ha gondolja, tudok adni szórólapot. -válaszol, miközben a szemüvege felett rám néz. Aztán mintha ismét valami csibészes mosolygás költözött volna az arcára. -...De ha rám hallgat, adja meg a telefonszámát, és én odaküldöm a legjobbat, aki taníthatja, amikor önnek megfelelő. Nem tudtam hová tenni a dolgot, mégis felírtam a telefonszámom, és a kis cetlit átadtam az úrnak. -Rendben. Köszönöm a segítségét, és akkor várom a hívását... -felelem, majd elköszönök, és az új gitárommal kilépek az ajtón.
---1 héttel késöbb--- Nem gondoltam, hogy a bácsi a hangszerüzletből fel fog hívni. Azt hittem, hogy rég elfelejtette, hogy segítséget ajánlott. Addig is, amíg nem hívott, a lakótársaim, barátaim agyára mentem, amikor éppen itthon voltak, és én úgy gondoltam, hogy gitárvirtuóz vagyok. Ám tegnap megtört a jég, és mivel nem voltak óráim a New York Egyetemen, arra gondoltam, hogy ma elkezdhetem a tanulást, mert több órányi szabadidővel rendelkezem, vagyis az egész délutánom szabad. Mivel teljesen egyedül voltam itthon, így egy ideig megengedtem magamnak, hogy egy szál pólóban, és bugyiban takarítsak ki, ugyanis most éppen rajtam volt a sor. Azonban fél órával a megbeszélt időpont előtt felvettem egy sortot. Még igencsak hűvös volt odakint, de nem szerettem a melegítőnadrágot, ezért döntöttem a rövid nadrág, és egy trikó mellett. Bevallom, kicsit izgatott voltam, hiszen ez volt az első órám. Izgultam,mert nem tudtam, hogy fog menni a tanulás, és hogy egyáltalán szimpatikus lesz e a tanár...Vagy mi lesz, ha én nem leszek szimpatikus neki?....Nem kellett volna a véletlenre bíznom ezt a dolgot, de már nem volt idő visszavonulót fújni. Valóban nem volt, hiszen a következő pillanatban már meg is szólalt a csengő, én pedig talán túl sietősen is mentem az ajtóhoz, hogy kinyissam. -Hello. -köszöntem elmosolyodva. Képtelen voltam elmenni amellett a tény mellett, hogy ez a "tanár", ha az, mennyire jóképű, de sietősen elhessegettem a gondolataimból, hiszen elszánt vagyok, már ami a tanulást illeti... -Fáradj beljebb. -szólalok meg ismét beinvitálásként, de ez úgy hangzott, mintha valami öregek otthonába lépett volna. Hogy fogalmazhattam így?! -Én Daniele Sánchez vagyok. -nyújtom felé a kezem bemutatkozásként, és várom, hogy ő is bemutatkozzon.
Joe-t még záráskor is bent találom az üzletben. Egyre többet és tovább marad még akkor is, amikor már látszik rajta, hogy elfáradt az egész napos munka miatt. Kiürítem a kasszát és berakom a széfbe a pénzt, már épp indulnék amikor Joe megállít. - Fiam, várj még egy pillanatot! Lenne itt neked valami. Keresgél egy ideig a zsebében majd diadalittas mosollyal elővarázsol egy gyűrött kis cetlit és a kezembe adja. - Mi ez? - Ha megnézed rájössz - forgatja a szemét aztán visszacsoszog az iroda részbe. - Zárj be magad után, jóéjt! Kihajtogatom a cetlit és egy telefonszámot találok benne. Joe-nak mostanság mániájává vált, hogy mindenkinek, aki csak kicsit is hajlik zene órákra, elkéri a számát és rám sózza, mint valami könyöradományt. Begyűröm a papírt a farzsebembe aztán bezárom a boltot és hazamegyek. Egészen el is feledkezem a telefonszámról mindaddig, míg nem szembesülök a postaládámba felgyülemlett befizetetlen csekkek láttán és akkor még az inzulinomat sem váltottam ki. A francba! Hiába dolgozom teljes állásban a hangszerboltban és olykor táncolok az egyik kis night club-ban, ez még mindig nem elég, hogy kifizethessem a lakás bérleti díját, a számlákat és a diák kölcsönt, amiből elvégeztem az egyetemet. Végül csak előkotrom a telefonszámot és mivel még nincs túl késő meg is csörgetem az illetőt. Sem nevet, sem semmi személyes adatot nem tudok, így amilyen udvariasan csak lehet, úgy szólok bele amikor kapcsol a vonal. - Szép estét! Zeno Lo Castro vagyok a Jazz & Joe hangszerboltból, gitár órákat adok....
1 héttel később...
Ma mielőtt bemennék a hangszerboltba találkozom azzal a lánnyal, akinek a számát korábban Joe adta a kezembe. A Gibsonom-at mint oly sokszor, most is magammal viszem. Megérkezem a megadott címre és még egyszer ellenőrzöm, hogy valóban jó helyre jöttem, aztán megnyomom a csengőt. Nem idegen számomra, hogy órákat adok, plusz pénz és azt tehetem közben amit szeretek, zenélhetek. - Szia! - köszönök vissza amikor ajtót nyit. Beljebb lépünk a lakásba én pedig a falnak támasztom a gitár tokomat és szembe fordulok vele. - Zeno Lo Castro - fogadom el a felém nyújtott kezet. Körül nézek a lakásban, hogy az órákhoz alkalmas helyet keressek. Mert úgy gitározni, hogy közben kényelmetlenül üldögél az ember, nem igazán lehetséges. Nem hiába öltözöm mindig a lehető legkényelmesebben, mint most is, farmer, kockás ing. - Joe-tól tudom, hogy vettél egy gitárt az üzletből, esetleg láthatnám? - kérdezem egy apró mosollyal. A kezdők elkövetik néha azt a hibát, hogy nem megfelelő gitárt vesznek és emiatt a tanulás nehézkessé válhat és könnyen feladják. Pedig a gond nem velük van, hanem a nem megfelelő gitárral. - Nem tudom Joe említette-e, de óránként húsz dollárt szoktam elkérni. Jobb szeretem az elején közölni az anyagi vonzatát a dolognak, így nem kezdünk bele semmi olyanba, amit később képtelenség megfizetni. Még így is eléggé áron alul adok órákat és van, hogy szívességért cserébe ingyen órákat adok annak, akinek kell. Nekem ez inkább szenvedély, mint munka. Csak hát ingyen és bérmentve senki sem tudja fenntartani magát, ugyebár. - Szerdánként és péntekenként van szabad órám, korábbinál délelőtt, az utóbbinál délutáni időpontban. Nos minden percem be van osztva, mióta csak saját lábra tudtam állni. Korábban az egyetem kötötte le a szabad perceimet munka mellett, most pedig a két állás és az órák amiket tartok. Joe egy percig sem hagyja, hogy diákok nélkül maradjak, bár be nem vallaná, valami fura okból kifolyólag, törődik a sorsommal.
Zeno a gitárról érdeklődött, amit a hangszer üzletben vásároltam. -Persze, máris hozom. -válaszolom, és a már előkészített gitár felé megyek. Jobban tettem, hogy a nappaliban elhelyezkedő kanapénak döntöttem, ugyanis utáltam az utolsó pillanatban keresgélni dolgokat. Az csak annak jó, aki nem olyan szétszórt, mint én, mert én biztosan felidegesítettem volna saját magam, ha nincs azonnal meg a gitár, pedig nem olyan kicsi ahhoz, hogy ne tűnjön fel egyből. Ha követ, akkor csak megfordulok, és felé nyújtom a hangszert. -Ezt a gitárt ő ajánlotta. Azt mondta, jó első gitárnak. Semmi kétségem nem volt az ellenkezőjéről, hiszen nagyon biztos volt magában. -apró mosolyra húzódik a szám, majd folytatom. -A tanítás áráról nem esett szó. Bevallom, nem is gondoltam rá, hogy megkérdezzem tőle, de megfelel. Nem tudom, hogy más ember mennyiért tanítana gitározni, mert ennek még nem is jártam utána, de (mint kiderült) Joe bácsi azt mondta, Zeno az egyik legjobb ember, aki taníthatna, a megérzésem pedig azt súgta, hogy megbízhatok benne, és rábízhatom magam. -A szerdai napot nem tudom biztosra mondani, ugyanis néha akkor van társastánc órám, és nem szeretnélek megvárakoztatni. De ameddig nem jelentkeznek arra a napra tanulni, én néha igénybe venném, ha az neked is megfelel. Egyébként péntekenként bármikor jó, akár késő délután is. De ha neked jó korábban, akkor akár úgy is jó. Minden csak megbeszélés kérdése. -Maximum kevesebbet járok a közeli klubokba szórakozni, és kevésbé keveredek bajba, remélhetőleg. Amúgy is néha túlzottan el vannak kapva a férfiak, már akkor is, ha egy teljesen átlagos nőt látnak meg. Már pedig én nem gondolnám, hogy bármiben is kiemelkedő lennék a táncon kívül, de abban is csak azért vagyok jobb, mint az átlag, mert szeretem. -Egyébként tudunk tanulni itt, a nappaliban is, illetve ha itthon vannak a lakótársaim, bemehetünk a szobámba is,ha az is megteszi. Tudod, hogy megy ez? Nem akarom zavarni őket sem. -teszem hozzá. Észreveszem, hogy túl sokat csacsogok, de talán nem zavarja őt. -Egyébként kérsz valamit? Narancs dzsúzt, esetleg alma levet, vagy kólát? De van ásványvíz is, ha azt szeretnél. Igaz, hogy tanítani jött, én mégsem tudok elmenni a helyzet mellett, hogy most ő, így ismeretlenül is a vendégem.
Nem azért kérem, hogy mutassa meg a hangszert, mert ne bíznék Joe ítéletében. Az öreg nagyon ért a hangszerekhez és az emberekhez is, ami utóbbihoz én a legkevésbé sem. Van egy különleges képessége, bárkinek meg tudja mondani melyik az a hangszer, ami a legjobban hozzá illik, és ehhez csak néhány szót kell váltania az illetővel. Kezembe veszem a szépen megmunkált diófából készült hangszert. Nem a legújabb, nem a legszebb, de kétségtelen, hogy a hangzása bizonyára tökéletes. Megpengetem a húrokat, tökéletes a hangolása, ezzel persze nem magamat akarom fényezni, de igen, valószínű, hogy én hangoltam be korábban. Joe ezt a munkát teljesen átruházta rám, amikor első ízben látta, milyen szenvedéllyel játszom a hangszereken. - Igen, ez valóban tökéletes első gitárnak. Joe érti a dolgát, hatodik érzék, ha engem kérdezel - mormolom el a végét. Kedvelem az öreget és azok, akik tőle vásárolnak valamilyen okból szimpátiát viseltetnek az öreg jazz zenész iránt. Ugyanis látszik rajta, hogy szenvedéllyel, szeretettel viseltetik a hangszerei iránt. - Ezzel én magam foglalkozom, ő afféle kerítő szolgálatost játszik - dörmögöm félig nevetve, félig úgy, mint egy göthös medve. - Ha megfelel, akkor a mai óra után lefixáljuk az időpontokat, amikor szolgálatodra tudok lenni. Jesszus, Zen, mi ez az őskori duma? "Szolgálatodra tudok lenni?" Atyavilág, kezdek olyan vén csonttá válni, mint Joe, túl sok időt töltök a társaságában. - Rendben, akkor a szerda még képlékeny, nagy valószínűséggel a részemről továbbra is üres nap marad, tehát akármikor jó lesz, ha épp akad időd az órákra. Pénteken pedig kettő után akármikor megfelel. Ez persze úgy hangozhat, mint akinek nincs élete. Pénteken délután általában kikapcsolnak az emberek, szórakoznak. Na, de nem én, ez részemről sohasem volt opció. Szerdánként van az egyetlen szabadnapom, amiből Joe nem enged. Ha rajtam múlna hétfőtől vasárnapig dolgoznék, de kötelezett a heti legalább egy szabadnapra, aminek én a szerdát jelöltem ki. Ilyenkor általában zenélek, de néha, mint most is, felajánlom diákoknak gyakorlásra. - Ha nem tartózkodnak itthon a lakótársaid akkor megfelel a nappali, kell a tér és a hangzásnak is jobb, ha tágasabb térben szólaltatjuk meg a hangszert. Azonban, ha nem gond, amikor itthon tartózkodnak jobban örülnék valami csendesebb helynek. Ha ez nem akadály, természetesen. Tudom ajánlani a hangszerboltot, de van ingyen bejárásom a közösségi központ nagytermébe is. Ezt persze csak felajánlom, semmi sem erőltetés vagy kényszer. Ha ő még is szívesebben tartózkodna az otthonában, részemről ez is rendben van. Tapasztalataim szerint, nem engem, hanem a tanulókat zavarja meg a külső zajoktól származó ingerek. A csend, béke és nyugalom sokat segít a fejlődésben. Bár a legtöbb diákom hamar lemorzsolódik, nem sok emberben van elég elhívatottság, kitartás, türelem és szenvedély. Kíváncsi vagyok ez a lány melyik kategóriába tartozik majd. - Egy pohár vizet kérnék, köszönöm. Amíg ő elmegy a vízért én leülök a kanapéra és kezembe veszem a gitárját. Megtámasztom a térdemen és egy dallamot kezdek pengetni a húrokon. Csak egy számot, ének nélkül, de arra jó, hogy bemelegítsek. Általában a tanulóimat hagyom kibontakozni, de olykor én is játszom, hogy példát mutassak vagy, mert arra kérnek, hogy játszam nekik, csak úgy. Halkan dúdolni majd énekelni kezdem a dalt, aminek a szövegét is kívülről tudom már. Ed Sheeran - Shape of You. Meg is feledkezem a lányról, a pohár vízről, a környezetemről. Ilyen ez, ha játszom. Bár énekelni is tudok, az sohasem állt közel hozzám, azt nem tartom tehetségnek, az az emberrel veleszületett képesség, számomra semmit sem ér.
- Nagyon kedves. A kisugárzásán is látszik, hogy jó ember lehet. -bólintok halvány mosollyal. Vannak emberek, akiknek még csak meg sem kell szólalnia, úgy is látszik, hogy milyen emberek. Sok ember a velejéig romlott, de Joe bácsinak már a tekintetén látszott, hogy mennyire szereti a munkáját, és imádja a zenét. Igazán szimpatikus volt az öreg. Látszott, hogy a szívén viseli, hogy a hangszerek, amik a boltba kerültek, hova, és kihez kerülnek. - Biztosan kedvelhet téged, ha neked adja a tanulni vágyók számát. -teszem hozzá, miközben halkan nevetek szavai hallatán. - Rendben, az nagyon jó lenne. Szóval lefixáljuk az időpontokat... Reméltem, hogy elég napot tud adni, habár miután mutat pár fogást a gitáron, már én magam is tudok egyedül gyakorolni. Mégis szeretnék minél gyorsabb idő alatt elérni valamit ebben az újabb dologban is, ha belekezdtem. -Én szívesen megyek a boltba is. Innen nincs messze, azonban attól tartok, zavarná a potenciális vásárlóitokat. Bár te biztosan már másokat is tanítottál ezek szerint ott... Csak nem szeretném elüldözni azokat, akik lelkes tanulók, vagy épp jobban játszanak. Bevallom, kicsit aggódtam, hogy megjelenik valaki a boltban, és kinevet, ha bénázni kezdek, vagy csak túl jónak gondolja saját magát, és engem lenézően méreget, mert még éppen csak elkezdem elsajátítani a gitározást. -De a közösségi ház nagyterme is jó hely a tanuláshoz. -teszem hozzá elgondolkodva. -Mindegy, majd ahogy a helyzet hozza. Ezután elhagyom a nappalit, és a konyha felé megyek,hogy hozzak Zeno-nak vizet, mert azt szeretett volna inni. Amíg a konyhában előveszem az ásványvizet, meghallottam, hogy a férfi játszani kezd. Ekkor még nem hallottam mást, csak a dallamot, ám amikor a két pohárral a nappaliba tartottam, akkor hallhattam dúdolását, majd éneklését. Mosolyogva nézem, ahogy a kanapén ülve játszik, és hallgatom a könnyed, mégis kellemes nótát. Megnyugtató a hangja, erre szokták mondani, hogy simogatja az ember lelkét. Közelebb sétálok pár lépést, és remélem, hogy ezt ő nem veszi észre, vagy ha mégis, nem zökkentem ki azzal, hogy a háta mögött állva nézem. -Ez gönyörű volt. -dicsérem, miközben enyhén felhúzom az orrom. Ez amolyan megszokott cselekedet, amikor valamit nagyon kedvesnek, aranyosnak, vagy éppen tetszetősnek találok. Eközben közelebb megyek hozzá, és ismét mellé ülök. -Itt van az ásványvíz. -adom oda neki a poharat, majd a másik kezemben tartott üveget az asztalra teszem. -Nagyon jó hangod van. -szólalok meg, miután ittam egy korty vizet. Még csak meg sem említettem, hogy sokan azt mondják, nekem is az van. Még csak az kéne, hogy megkérjen, hogy énekeljek. Nem... Én ahhoz túl bátortalan vagyok, és csak a saját magam szórakoztatására szoktam a zuhany alatt is megcsillogtatni nem létező ének tudásom. Vagy maximum akkor, amikor kicsit többet iszok a kelleténél.
- Valóban az - bólintok rá. Joe remek ember, de mint minden embernek, neki is megvannak a hibái, a saját keresztje. Fiatal korában autóbalesetet szenvedett, a felesége és a pár hónapos fia a kocsi hátsó ülésén ültek, egyikük sem élte túl a szalagkorlátba ütközést. Joe pedig soha nem tudta kiheverni, hogy ő okozta a családja halálát. Azt hiszem épp ezért is viseli annyira szívén azoknak a sorsát, akik valamiért hányatott környezetben kénytelenek élni. - Igen, nem olyan régóta dolgozom nála, de sokkal több a számomra, mint egy munkáltató. Fogalmam sincs miért mondom ezt el ennek a vadidegen lánynak. Nem tartozik rá, mégis kicsit megkönnyebbülök, hogy kicsúszott a számon. Nem ragaszkodom semmihez és senkihez az aktuális gitáromat leszámítva, de azért az öregnek sikerült valamelyest befészkelnie magát a falaim mögé. Ami egyszerre rémiszt és lep meg. Az időpontokat megjegyzem és majd otthon felvezetem az erre a célra vásárolt naptárba. Az időbeosztásom nem nagyon enged így most már szabad perceket, de én ezt nem is bánom. Nem szeretek tétlen lenni, ha van dolgom, nincs időm gondolkodni olyan szarságokon, amiket elfelejteni nem lehet. - A boltban rendszerint tartok bemutató órákat, illetve gyakorolni sem utolsó, a vásárlók általában szeretik azt, ha egy hangszerbolt hű a nevéhez és zene is szól belőle, mint ahogyan egy cipőboltban is azt szeretik, ha felpróbálhatják az árut. Ez itt sincs másképp. Amiatt ne aggódj, hogy gondot okoznál. - Még egy mosolyt is tudok küldeni felé, hogy tényleg megnyugtassam. Azoknak akik kimondottan hangszert szeretnének választani gyakran felajánlom, hogy játszanak az adott gitáron, dobon, csellón, amit éppen akarnak, hogy jó döntést hozhassanak. Próba nélkül a méret sem pontos. - Rendben, szólj, ha eldöntötted hol gyakorolnál szívesebben, mindkét hely megfelelő, de ha találsz jobbat, rugalmas vagyok a kérdésben. Néha parkokban, de volt már, hogy tornateremben tartottam órát. Az a fontos, hogy a diák jól érezze magát a közegben, ahol tanulni vágyik. Ha a komfort érzet meg van, nos akkor már jó úton haladunk. A zenének fontos része a jó kedv, a béke, nyugalom, ezek nélkül igen nehéz élvezni azt, amit csinálunk. Amíg elmegy vízért dalba kezdek és énekelek is kíséretként a dalhoz. Fogalmam sem volt róla, hogy közben visszaért a nappaliba, mert teljesen kizártam a környezetemet. - Köszönöm - válaszolom kissé zavarba jőve, mert valamiért soha nem tudtam elfogadni a dicséretet. A vizet a kezembe veszem és a felét meg is iszom, majd az asztalra teszem a poharat. - Mondták már páran, de úgy gondolom a jó hang önmagában kevés ahhoz, hogy abból valami nagyobbat lehessen kihozni - rántom meg kissé a vállam. Nem tartom sokra az énektudásomat, leginkább abból az okból kifolyólag, hogy örököltem édesanyámtól. Amit örökölsz az a génjeidben van, azért soha nem kellett megküzdened, márpedig én nem szeretem az ingyen jött dolgokat. - Ha gondolod el is kezdhetjük az órát, először szeretném felmérni milyen szinten tartasz, hogy utána úgy folytathassuk, hogy a legtöbbet fejlődhess rövid időn belül. Tapasztaltam már, hogy senki nem szereti, ha a tanulás folyamata lassú és döcögős. Beleunnak a kísérletbe, a sok gyakorlásba, eloltódik a tűz bennük, kihuny a szenvedély. - Kezdetnek játssz el egy olyan dalt, részletet vagy csak dallamot, amit szeretsz és tudsz, ne figyelj rám, mint, ha itt sem lennék. Csak a gitár és te, semmi más, rendben? Sokan feszélyezettek a jelenlétemben, szeretnének megfelelni egy nem létező elvárásnak. De én nem egy bíró vagyok, zsűri vagy valami ítélethozó, én tanító vagyok és az a dolgom, hogy egy adott szintről egy jobb szintre emeljem a tanítványaimat. - Előttem nincs szégyellnivalód, azért vagyok itt, hogy segítsek. Ezután kissé kényelembe helyezve magam hátradőlök és figyelmesen várom a játékát.
Kicsit irigyeltem Zeno-t, hiszen azt csinálhatta, amit szeret. Ráadásul, ahogy ő is bevallotta, egy olyan ember társaságában, akire nem főnökeként tekinthetett. Sokszor hallottam már, hogy a főnök, és a vezető között is hatalmas különbségek vannak. A főnök csak utasításokat ad, míg a vezető inkább utat mutat. Ha éppenséggel valaki nem tudja, hogy egy adott dolgot hogyan kell csinálni, akkor ő maga mutatja meg. Ilyennek képzelem el Joe bácsit is. -Jó ilyet hallani. Legalább tudni, hogy van olyan munkahely, ahol ilyen a kapcsolat az ott dolgozók között. Mikor azt mondja, ne aggódjak, hogy gondot okoznék azzal, ha a boltban tanulok meg gitározni, még nem sikerül elhessegetni a fejemből a félelmeimet, de azért még is segít abban, hogy kicsit lazábban kezeljem a dolgot. Végül is, ha másnak is tartott már ott órákat, akkor biztosan más is bénázott, tehát ilyen módon nekem sincs miért aggódnom. -Rendben, köszönöm a bíztatást. -széles mosollyal válaszolok. Elgondolkodom azon a lehetőségen, hogy vajon milyen lenne egy parkban gyakorolni a friss levegőn, de azonnal el is hessegetem egy időre a gondolatot. Erre rátérek akkor, amikor már jobban megy a hangszeren való játék. Addig azonban úgy érzem, elég ha csak ketten vagyunk. Miután meghallattam a dalt, amit valószínüleg én csak gonosz módon kihallgattam, és meg is dicsértem hangja miatt, mintha zavarba esett volna. Egy apró mosoly végigfutott az arcomon, de nem akartam, hogy úgy érezze, kinevetem, ezért hamar el is komolyodtam. -Ezt én is így gondolom. Azonban nem tudom, hogy jól láttam e, de te nem csak úgy énekelgettél. Szerintem te beleélted magad a dalba. Úgy gondolom, hogy csak így lehet valaki jó előadó. -mondtam el neki elméletemet, és ezzel talán egy kis önbizalmat is sulykoltam belé. Nem mintha szüksége lett volna erre a gitár megszólaltatásának tudása mellett. -Én még nem próbáltam gitározni. De tudok játszani zongorán, és emiatt tudok kottát olvasni is. -árulom el neki, amit eddig még nem tudhatott rólam. Azonban nem gondoltam, hogy ebben az esetben bármit is segíthetne a tudásom, hiszen amíg az egyik pengetős hangszer, úgy a másik billentyűs. -Rendben, megpróbálhatom. -egy apró vállrántással válaszolok, majd meg megpengetek egy húrt. Belekezdek egy olyan zenébe, ami zongorán kíválóan megy, azonban egyetlen hangot sem sikerül eltalálni a gitáron. Picit elpirulok zavaromban, és abba is hagyom, majd Zeno-ra pillantok. -Zongorán máshogy hangzik. -mosolyodok el, miközben várom a reakcióját.
Csak bólintok. Az első munkanapom már tudtam, hogy sikerült egy jó helyet találnom magamnak. Zene vett körül, ugyan nem közvetetten, de már a hangszerek látványa is sokkal nyugtatóbb volt, mint egy techno zenétől üvöltő bár. Joe persze az alatt két-három év alatt főnökből baráttá vált, vagyis valami olyasmivé. Egyszerre atyáskodik felettem, mint egy édesapa és csap a tenyerembe, ha a kedvenc sörével állítok be az ebédszünetem végén. Valóban jó helyem van és szeretem is azt csinálni, amit csinálok. Nem azért ajánlom fel a lánynak a hangszerboltot, hogy azzal is feszélyezzem. Eleinte mindenki hasonlóan áll az ötlethez, félnek, tartanak attól, hogy valaki kineveti őket vagy épp ellenkezőleg, ők maguk riasszák majd el a potenciális vásárlókat a boltból. De amikor összeszedik a bátorságukat és rábólintanak, azt tapasztalják, hogy a bolt nyugodt légköre inkább előre segíti őket, mint sem visszatartja. De természetesen nem erőltetem, ha azt látom, hogy ezzel csak elijesztem a tanítványaimat. - Nyugodtan elmondhatod nekem, ha úgy érzed, hogy a bolt mindenképpen gondot jelent a számodra. Ez csupán egy ötlet, lehetőség, ha úgy tetszik. Semmi sem erőszak. Ha neked itt volna a legjobb, akkor az is megoldható. Ugyan, az a véleményem, hogy a legrosszabb olyan helyen gyakorolni, ahol az ember ismeri a halló közönséget. De megoldható, mindennek ellenére is. Ezt inkább ráhagyom. Nagyon bátortalannak látom a lányt, holott, még csak pár perce ismerkedtem össze vele. Mégis, süt róla a bizonytalanság, és talán önbizalomban is híján van. Pedig semmi oka nincsen rá. Talán az ösztönöz arra, hogy eljátszam a dalt, hogy talán ezzel valamelyest oldok a bizonytalanságán. - Talán - mondom szinte suttogva. - De az éneket én csak kíséretnek használom a hangszer játékához, mások ezt fordítva teszik, de én szeretek szembe menni a megszokásokkal - emelem rá a tekintetem. - Zongorán? - dörzsölöm meg a borostámat. - Nos a két hangszer nagyon különbözik egymástól, de a kotta olvasás sokban segít majd neked a fejlődésben. Tehát játszik hangszeren, ez külön öröm a számomra, mert biztos lehetek benne, hogy van elhívatottsága a tanuláshoz. Azokat, akikben híján van a küzdeni vágyás, nem lehet megtanítani semmire sem, még, ha nagyon igyekeznék, akkor sem. Elpirul ahogy a gitár a kezébe kerül és sorra véti el az akkordokat. Elmosolyodom, bájos, ahogy elvörösödve fejezi be a siralmas előadást. - Igen, ebben én is biztos vagyok - állok fel a kanapéról és megkerülöm a lányt. - Megengeded, hogy segítsek? Ha engedélyt ad, akkor a háta mögül előrehajolok és mindkét kezét megfogva a hangszerre helyezem. Nem fogom szorosan, csak épp, hogy hozzá érek, hogy a megfelelő húrokhoz irányítsam az ujjait. A mellkasom a hátának simul, érzem, ahogy a szíve hevesebben ver az iménti izgatottságtól, amit a zavara okozott a játéka során. - Próbáljuk újra, rendben? - Szinte súgom a fülébe, mivel az arcom az ő arcának szintjén van. Belekezdünk az iménti kis dalba, amit megpróbált előadni. Igyekszem terelgetni az ujjait a megfelelő húrokra. Ilyet sosem próbáltam még, nem is szokványos tanítási eljárás, de gondoltam hátha segít neki egy pozitív élmény, mint például, hogy eljátszik egy dalt a tulajdon kezeivel. - Az ujjaid hamarosan valószínűleg sebesek lesznek és talán be is gyulladnak majd a gyakorlások során, de idővel jobb lesz - mondom neki ahogy az utolsó kis dallamot is befejezzük. Ezután megmutatom az ujjaimat, amiken ott a gitározás során szerzett megannyi bőrkeményedéses bizonyíték.
-Nem jelent gondot. Biztos vagyok abban, hogy tudod, mit csinálsz. -most kicsit magabiztosabban bólintok, és ki is húzom magam, hogy lássa, bízok a tudásában,és abban, hogy nem véletlenül ajánlja a boltot. Hosszabb ideig nézem, ahogy zavarba esik a dicséretemtől, majd eltereli magáról a figyelmet. Nem tudom eldönteni, hogy tudatosan terelődik másra a szó, vagy ez csak amolyan védekezés a zavara ellen. -Úgy még talán egyszerűbb is. Úgy értem, fontosabb az én esetemben is, hogy a gitározás jó legyen. Szerintem nincs olyan jó hangom, hogy azt hirdetni kelljen. -magyarázom a végén halk nevetéssel kísérve, pedig Ava, a legjobb barátnő szerepben tündökölve kijelentette, hogy hülye vagyok, amiért nem képezetetem magam, vagy legalább is amiért ennyire rejtegetem a tehetségem. -Igen, szeretek zongorázni. -felelem bólintva, majd a fülem mögé simítok egy kósza tincset, ami idő közben arcom elé kúszott. Neki is az volt a véleménye, mint nekem. Ha tudok kottát olvasni, az biztosan segít valamennyit a gitározás elsajátításában. Azonban egyenlőre szembe kellett néznem a ténnyel, hogy kész katasztrófa, amit a hangszerrel művelek. Nem is méltó az újonnan vásárolt gitáromhoz, de tudtam jól, az idő múlásával sokat fejlődhetek. Csak egy kis segítség kell hozzá... Ahogy az övére, úgy az én arcomra is kiül egy apró mosoly, miközben az előadásom végén ráemelem tekintetem. Nos, igen, elég kínos volt, de túl vagyok rajta, és sosem vettem magam annyira komolyan, hogy ne merjem megmutatni, amit nem tudok. Sőt nevetni is mertem magamon, ami számomra fontos volt. Amikor megkérdezte, hogy segíthet e, még nem is sejtettem, hogy tulajdonképpen hogyan gondolta a segítséget. Zeno a hátam mögé lépett, és egészen közel hajolt arcomhoz. Lélegzetét a vállam, és a nyakam közötti területen éreztem. Furcsa borzongás futott át rajtam. Nem a kellemetlen fajtát, sőt... Nem vallottam volna be magamnak, de igen is hatott rám, ahogy hátamhoz ért mellkasa, és egészen gyengéden irányította ujjaimat. Emiatt szaporábbak lettek a lélegzetvételeim is. Persze ezt minél inkább kizártam magamban, és igyekeztem a dalra koncentrálni. Miután az utolsó akkord is elhangzott, megmutatta a kezét. Újjbegyei kissé érdesek lettek a húrok pengetésétől, azonban ezzel nem lehetett elriasztani. Ujjaimmal végigsimítottam ujjbegyein, de hamar le is tettem ölembe a kezeimet. -Ez csak egy kis áldozat... -válaszolok a kezeiről a szemeibe nézve, de aztán elszakítottam tőle a tekintetem, és a gitárt kezdtem szugerálni. Most azért érezhetően jobb kedvre derülök, hogy Zeno segítségével játszottam a hangszeren. -Azért ez jó volt. Eljátszottunk egy dalt... Izgatottan, mosolyogva örültem az első sikeremnek, pedig ez Zeno sikere volt inkább... Amolyan büszkeség-féle is elöntött, hogy én, Danie Sánchez gitáron játszottam.
Elmosolyodom. - Nos, ebben a kérdésben azt hiszem valóban rám bízhatod magad. De elmondom még egyszer, hogy ha bármi nem tetszik, nem jó vagy megfelelő, akkor azt mondd el, nem harapok. Volt egy lány, akit még az egyetemen tanítgattam, csak úgy, cserébe, hogy átjuttatott a nyavalyás fizikán, amit kreditek miatt vettem fel és mert azt hittem, hogyha középiskolában értettem hozzá, az itt is simán így lesz. Hatalmas tévedés volt. Nos ez a lány mindig, mindenben egyetértett a javaslataimmal és csak sokkal később tűnt fel a számomra, hogy sokszor kényelmetlenül érezte magát, mert túlságosan is átadta nekem az irányítást. Figyelem ahogy zavartan elneveti magát és kicsit úgy érzem sikerült még elvennem a z önbizalmából, pedig nem ez volt a szándékom, ámbár olykor elég nyers tudok lenni. - Azt hiszem rosszul fogalmaztam, legalábbis túlságosan is egyirányúan. Mint láthatod sokan a hangjukból élnek és jól csinálják, amit csinálnak. Egyszerűen csak nem vagyok olyan beállítású, hogy erre támaszkodva akarjak megélni, mert mint ahogy a szépség, úgy a jó hang is idővel megkopik és akkor nincs B terv. De mint mondtam ez csupán az én véleményem, bizonyára szép hangod van, ne hagyd, hogy egy magam fajta elbátorítson attól, ha esetleg terveid vannak ezzel. Kicsit bő lére eresztettem a mondanivalómat, de nem akarom, hogy a kapcsolatunk úgy induljon, hogy lebeszélem valamiről, ami lehet, hogy az egyik nagy álma. Én sem díjaznám, ha valaki azt mondaná a játékomra, "hogy szép, szép, de miért nem jogásznak mentél, arra van most kereslet!" Sosem tudnék jogász lenni, orvos vagy akármi más. A zene tölti ki a bennem rejlő ürességet, a foltokat, amiket a múltam okozott. Ha nem lennének az ujjaim által előcsalt dallamok, talán már egyben sem volnék. Ha Daniele-nek az éneklés hasonló érzéseket okoz, akkor nekem végképp nincs jogom erről lebeszélni. - Tisztelem azokat akik képesek egy zongorához fogható hangszerből dallamot kicsikarni. Ha azt megtudtad tanulni, akkor a gitár egy mesebeli utazás lesz számodra. Igen, két totál ellentétes hangszerről beszélünk, az egyik billentyűs, a másik pengetős hangszer. Ám, ha valaki megtanult kottát olvasni és zongorázni, az képes arra is, hogy megtanuljon gitározni. Mindkettőhöz ugyanakkora erőfeszítés és elszántság szükséges, na meg szenvedély. Ha ez meg van, akkor semmi sem lehetetlen. Az előadása mosolyt csal az arcomra, erőfeszítésben nincsen hiány és tehetségben sem, csak jócskán csiszolásra szorul. Tőlem szokatlan módon egy olyan ötlettel állok elő, ami sehol sem ismert és teljesen biztos vagyok benne, hogy a szükségesnél több érintkezés igényel majd. Ujjaim merészen játszák el a dallamot és teljesen beleélem magam. Az utolsó refrénnél megérzem a lányból áradó kellemes gyümölcsös illatot, ahogy kicsit oldalra dönti a fejét az utolsó pengetésnél. Ahogy befejezzük a dalt megmutatom a pengetéstől bőrkeményedéses ujjaimat. Nem elrettentőnek szánom, ugyanis biztos vagyok benne, hogy az ő ujjpárnái puhák és bársonyosak. Ha gitározni kezd, ez megváltozik. Végig simít az ujjaimon amitől kissé összerezzenek. Megköszörülöm a torkomat és újra felemelem kettőnk között azt az udvarias szakadékot, amit fenn kell tartanom, hiszen tanár és tanítvány vagyunk. - Igen, csak egy kicsi áldozat. Sokan nem értik meg, hogy a zenélés áldozatokkal jár, legyen az bármilyen hangszerrel. Első körben mindegyik megköveteli magának a szabadidődet és ez sokszor elég nagy ár. - Ügyes voltál, nem féltél belevágni, nem voltak görcsösek a mozdulataid, ez is azt mutatja, hogy volt már dolgod hangszerrel. A rögtönzés fontos és az is, hogy merj tanulni, új dolgokba, helyzetekbe belevágni. Jelentem, az első akadályt le is küzdötten. Büszke lehetsz magadra. Rámosolygok. Meglehetősen aranyos, ahogy örül ennek az apróságnak, hogy részese lehetett egy dal eljátszásának. Ezt a fajta boldogságot érzem én is, ha gitározom. Semmihez sem fogható. -Pár hét és önmagad is képes leszel arra, hogy egy könnyebb, lassúbb dallamot eljátssz hibalehetőség nélkül.
-Hidd el, ha bármi nem tetszik, szólni fogok. -vonom fel a szemöldököm remélve, hogy nem hiszi azt, hogy ha nem tetszik valami, nem mondom meg neki. Olyan embernek tartom magam, aki eleinte nagyon bizalmatlan, és próbálja kiismerni az embereket. Azonban egy idő után, ha a másik fél szimpatikus, megnyílok neki. -A hangommal nem voltak terveim. Én nem tudom magam elképzelni egy színpadon énekelni. Tudod, én a New York Egyetemre járok Táncművészet szakra. A táncban jobban otthon vagyok, és én tényleg úgy gondolom, hogy nincs irígylésre méltó hangom. Maximum akkor éneklek, ha senki nem hallja. Vagy ha túl sokat iszom, de ezt inkább nem említem meg, mert nem akarom, hogy esetleg valami iszákos egyetemista képében jelennék meg a lelki szemei előtt. Szoktam bulizni majdnem minden héten, mert fontos számomra a tánc, és ehhez azért nem ell mindig inni. -Szóval nem beszélsz le semmiről. -teszem hozzá egykedvűen. Mikor a zongorázásról beszél, figyelmesen hallgatom a szavait. -Köszönöm. Sok időbe tellett megtanulni, de megérte. -bólintok szavaira. Az említésre sem méltó előadásom, ha lehet ilyet mondani, majdnem megnevettet, de végül csak egy kis mosolyra húzódik a szám. Megmutatja, hogy hogyan lehetett volna előadni a dalt, amelyet ő is ismert, és ehhez igen közel hajol hozzám. Minden esetre igyekszem kizárni ezt, és a gitározásra koncentrálni, aminek a végeredménye az, hogy eljátszuk a dalt az utolsó akkordig. Sokan kezdenek úgy zenélni, hogy arra gondolnak, milyen menő lenne, ha a barátai hallanák, ahogy zenélnek. Nem saját maguk miatt vágnak bele, hanem valaki más hatására, aminek az a végeredménye, hogy végül már nem is lesz olyan fontos megtanulni, mert túl nehéznek tűnik, és egyszerűen elkedvtelenednek. Legszivesebben megölelnék valakit, de azért az mégis csak furcsán venné ki magát, ha Zeno-t kezdeném ölelgetni. Azt gondolná, hogy megőrültem, és én is megkérdőjelezném a saját épelméjűségem. -Köszönöm. -szólalok meg elmosolyodva. Érzem, hogy kissé elpirultam a dicsérettől, de nem törődve ezzel, a kezembe veszem a poharat, és iszom pár korty vizet. -Akkor először ezt a dalt próbálom begyakorolni. -teszem hozzá. -És van esetleg más dallam, amit ajánlanál gyakorláshoz? -kíváncsiskodom.
Helyeslően bólintok a szavaira. Megnyugtató, hogy hangot ad majd, ha úgy érzi bizonyos feltételek nem megfelelőek a számára. Egyelőre persze még nem ismerjük egymást és még idő, mire beáll majd az órák rendszere, de én minden új tanítványom esetében reménykedem abban, hogy jól megy majd a közös munka. - Az ember néha túlságosan is kritikus önmagával szemben - mosolygok rá. - Fontos hallgatni arra is, hogy mások mit mondanak, persze azért mindent nekik sem szabad elhinni. Ilyen a túlzott dicséret a rokonoktól, barátoktól, a lehúzó szavak az irigyektől. Nehéz kiszűrni a bátorító, őszinte szavakat a sok-sok vélemény közül, de azért nem lehetetlen észrevenni, ki az, aki megmondja a valódi gondolatait. - Én is a New York Egyetemen tanultam, persze az már nem most volt... - somolygok. Na nem vagyok egy vén csont, de néha napján úgy érzem magam, mint aki végkimerülésben szenved. Az életem munkából áll, sosem ér véget, ami piszkosul fárasztó. Ördögi kör ez, utálom azokat a semmittevő perceket, amikor az ember ráér visszatekinteni arra, hol rontotta el az életét, ugyanakkor néhány nap olyan nehéz, hogy már a nap kezdetén másra sem vágyom, csak, hogy pihenjek, túl legyek az egészen. - Eszemben sincs lebeszélni semmiről, ha rossz döntést hozol azt tedd a saját felelősségedből, ha jót, úgyszintén - biccentek felé. Én sem szeretem ha beleszólnak az életembe, így én sem teszem ezt másokkal. Különben is, nem rám kell hallgatnia, hisz idegen vagyok a számára, talán jobb, ha olyanok szavára ad, akik közel állnak hozzá. - Azt meg hiszem. Csodálatos lehet uralni egy e fajta hangszert. Mivel sosem volt dolgom billentyűs hangszerrel, csak elképzelni tudom a nehézségét. Egyszer majd talán belevágok és megtanulok klimpírozni, vagy fuvolázni, ki tudja. Egyelőre azonban, míg elég számomra a gitárom, ezt kihagyom. Időm sem adódna mellette, az órák, a club és az üzlet mellett. Főleg, hogy Joe mostanában kissé gyengélkedik, bár igyekszik titkolni előttem. Már nem sok mindent tud hosszabban végezni a boltban. Minden az én feladatommá válik szépen lassan, amit nem bánok, de nem is egyszerű. A közös játék és az ötletem beválik, felragyog az arca az első, többé-kevésbé jól eljátszott dalt követően, ezért már megérte. Fontosnak tartom, hogy a diákjaimnak legyen elég önbizalma és pozitív tapasztalata is. Ugyanis, ha a tanulás közben folyton csak kudarcok érik, elmehet a kedve tőle mielőtt valójában sikerülne megtanulni játszani a hangszeren. - Jó ötlet és ha ajánlhatom, néha csak pengessed, játssz rajta, mindegy milyen hamis, rossz, csak szokjon hozzá a kezed a húrokhoz. Rá kell, hogy álljanak az ujjaid a megfelelő húrokra, hogy utána álmodból felkeltve is tudd, melyik akkordot, hogyan tudod kicsikarni a hangszerből. Látom rajta, hogy a dicséretnek örül. Vannak emberek, akik nem igénylik a dicsérő szavakat, vannak azonban olyanok, akik épp ellenkezőleg. Bátorítja őket egy-egy kedves szó. Úgy tűnik Danielle a második kategória, ezt fejbe vésem. - Nézzük csak, mondjuk ezt, figyeld az ujjaimat hogy milyen húrt fognak le éppen. Könnyű lesz. Ha szeretnéd tudok pár youtube linket is megadni hozzájuk. Belekezdek a pengetésbe, könnyű kis dallamokat csalok elő, inkább sima pengetések, mint sem dalok, de gyakorlásnak ideálisak.
-Ez igaz, de nem igazán tudhatom, hogy ki mond igazat. Persze vannak körülöttem olyan emberek, akikben megbízok, de nem tudhatom, hogy ők nem csak azért mondják e, hogy tetszik nekik, mert közel állok hozzájuk. -mondom el neki véleményem. -Oh, akkor biztosan akadnak tanárok, akiket felismernél. -mosolygok rá. Van pár egészen fura tanár is, de azért akadnak olyanok is, akik nagyon jók, és meg is bízom bennük. És habár ez már egy egyetem, ahol azt gondolnák az emberek, hogy a tanulók nem csak melegedni térnek be, mégis akadnak jópáran, akik egyszerűen nem tudnak viselkedni. Valószínüleg ezért sem állok senkivel sem kapcsolatban. -Nos, ha szeretnéd, és lesz valamikor időd rá, szívesen tanítalak, vagy legalább játszom neked. Hogy mit szeretne, azt majd úgy is elmondja ő. Én csupán felajánlom neki, hogy megtanítom zongorázni, vagy ha ahhoz nincs kedve, vagy ideje, akkor eljátszom neki azt a dalt, amit kedvel. -De akár közösen is zenélhetünk. Persze csak ha szeretnéd. -teszem hozzá, majd törökülésbe helyezkedem. Arról kezd beszélni, hogy néha csak pengessem a hangszert. Hogy próbáljam kiismerni. -Rendben, persze, ezt észben tartom. Gyakorolni fogok. -bólintok. -A youtube linkek jól jönnek a késöbbi gyakorláshoz. Van facebook-od, vagy esetleg máshogy küldöd a linkeket? Itt például a Viber-re gondolok, vagy más egyéb alkalmazásra. Sms-ben kicsit drága lenne, ezért is kérdeztem tőle ezeket. Szemeimet a húrokra szegezem, és érdeklődve figyelem, ahogy egyik kezével lefogja a húrokat, míg a másikkal pengeti őket. -Én is megpróbálhatom. Mondjuk az elsőt? Még egyszer megmutatnád, amit először játszottál? -kérdezem, és ha ismét megláthatom, hogy hogyan játsza, átveszem a gitárt, és én is próbálom lejátszani ugyanazt a dallamot.
- Teljesen igazad van - bólogatok. - De a lényeg az, hogy higgy magadban még akkor is, ha az álmaid túlságosan is elrugaszkodnak a valóságtól, mert semmi sem lehetetlen, amit igazán akarunk - kacsintok rá. Bár kicsit eltértünk a tárgytól, hisz nem említette, hogy az éneklés az álma lenne. De ettől még fontosnak éreztem, hogy elmondjam neki. Ha egy időben valaki nekem is hajtogatta volna ezt, talán magasabbra helyezem azt a bizonyos lécet és többet elérek, mint amihez eddig szerencsém volt. - Nos, már rég jártam egyetemre, de volt ott egy bogaras professzor, hatalmas okuláréval az orra hegyén, fura ember volt, de annál jobban értett az önkifejezési formák különböző művészetekben való megtestesítéséhez. Csodáltam. Idős volt már akkor is, amikor ott tanultam, nem tudom, tanít-e még. Mi csak Mesternek neveztük. Visszagondolok kicsit az egyetemi éveimre és sok jó és kevésbé jó dolog is az eszembe jut. Az unalmas vagy éppen izgalmas órák. Összességében az egyetem egy remek előkészítő a való életre, de azért mégis hagy egy kis gyermeki szabadságot, ugyanis élvezheted mellette a gondtalan fiatalságot is, amit sokan a hulla részegségben merítenek ki buliról-bulira járva. Én legtöbbször inkább összeültem pár csoporttársammal és együtt zenéltünk hol a campus udvarán, hol a kollégiumi épület clubtermében. Oldalra biccentem a fejem és elmosolyodom. - Mit szólnál hozzá, ha egy-egy alkalommal az órabérem helyett zongoraórát tartanál nekem? - ajánlom fel. Ezzel neki is könnyebb lenne, hiszen 20 dollár - még, ha ez sokkal inkább a szokásos ár alatt van - nem kevés egy egyetemista lány számára, hogy csak úgy kipengesse minden alkalommal. Nekem ugyan szükségem van ezekre az apró kis összegekre, azért is vállalom el a zene órákat, viszont szívesen megtanulnék zongorán is játszani. Egy-egy óra kihagyása még nem fog földhöz vágni. Több tanítványom is van, és akad köztük olyan is, aki a megadott ár felett fizet, mert meg van elégedve az órák előrehaladásával. Igazán megengedhetek magamnak ennyi engedményt. Miért is ne? - Persze, zenélhetünk is majd együtt - bólogatok. - Jó lesz majd arra, ha kicsit sok lesz a gyakorlás és ki kell közben kapcsolódni. Nem is tudom, hogy nekem ez eddig hogy nem jutott eszembe, de remek ötlet. Nem lehet intenzíven csak gyakorolni, mert teherré válik és eltűnik a szórakozás érzete. - Vibert használok inkább, ott eltudom küldeni neked a linkeket, ha megfelel - biccentek és közben elkezdem pengetni a gitárt. Látom rajta, hogy igyekszik bevésné minden mozdulatot, hangot a fejébe, hogy aztán ő is képes legyen eljátszani. - Persze - bólintok és elkezdem elölről a kis dallamot és ha kéri újra és újra. - Próbáld meg - noszogatom, hogy vegye kezébe ő is a gitárt. Ha nem sikerül, nem baj, de a gyakorlat teszi a mestert. - Ne csüggedj, ha nem sikerül, ne feledd, ez az első óra, nem várunk csodát, csak szórakozunk, játszunk, saját magunk élvezetére.
-Kedves tőled, hogy bátorítasz. -mosolygok rá, kicsit elpirulva, ahogy rámkacsint, pedig ezt biztosan nem úgy gondolta, hogy okom legyen zavarba esni. Nem is értem, miért vagyok ilyen. Talán a taníttatás teszi, ugyanis gyerekként is elég visszafogott voltam, habár ezt valamennyire már levetkőztem. -Ó, igen. Ő még mindig tanít, habár elvileg jövőre már nyugdíjba megy. Én bírom az öreget, bár tényleg kicsit fura. Nem mindenkit kedvel, de azt hiszem, én azon kevesek közé tartozom, akiket szeret. -nevetek fel kicsit. Vannak furcsa figurák az egyetemen. Vannak kedvesebb, és kevésbé jószívű tanárok is, de ez minden iskolában így van. Felajánlotta, hogy egy-egy óra helyett pénz helyett zongora órákat venne tőlem. -Ezt igazán nem azért mondtam, hiszen te is pénzből élsz. -nézek rá kedvesen, majd pozíciót váltok a kanapén. Igazán nem szeretném, ha bármi hátránya származna abból, hogy felhoztam a zongora leckéket. -Ezt csak amolyan szórakozásként, ha esetleg ráérsz. -teszem hozzá ugyanúgy. -A Viber tökéletes lesz. A telefonszámom már úgyis megvan. -bólogatok bőszen, majd a gitárt kezdem figyelni. Minden mozdulatot a fejembe próbálok vésni, és azt is, hogy mi után melyik húrt kell leszorítani. Aztán a kezembe adta a gitárt, és én bólintottam a szavai hallatán. -Rendben. De azért remélem, hogy jobban fog menni, mint az előbbi. -válaszolom neki, majd megpróbáltam lejátszani a dallamot, amit hallottam. Néhány hangot eltalálok, de nagyon sokat nem igazán sikerül. -Hát....Legalább néhány hangot eltaláltam. -halkan nevetem el magam, éppenhogy csak kuncogok. -Azért remélem, nem én leszek a legügyetlenebb tanítványod. -teszem hozzá ugyanúgy, de ezt nem gondolom komolyan. Tényleg csak viccként tekintek erre a kijelentésre, és remélem, nem gondolja ő sem komolyan.
- Bátorításra azt hiszem mindenkinek szüksége van, kinek jobban, van, kinek kevésbé. Ez alól én sem vagyok kivétel. Nem születtem sem zenésznek, sem jó táncosnak. És még azok is szívesen bezsebelnek néhány bátorító szót, akik teljesen biztosak önmagukban. Ilyenek vagyunk, szükségünk van biztatásra és visszajelzésekre, még akkor is, ha azok nem biztos, hogy mindig pozitívak. - Akkor igen szerencsés vagy, mert ha nála valaki egyszer kihúzza a gyufát, onnantól biztos lehet benne, hogy vért fog izzadni minden egyes vizsgája során. Hóbortos az öreg, de közben keménykezű diktátor is - nevetek fel. Rengeteget kellett nála pedáloznom, hogy a nem kedvelem szekcióból a kedvelem részbe kerüljek. Még is, ha egyszer tanítani kezdett, azt nagyon komolyan vette és bármit, de tényleg bármit el lehetett lesni tőle. - Rendben, ahogy akarod, de azért fenn tartom az ajánlatot. Joe rendszerint tart nekem előadást arról, hogy kissé túl sokszor engedek az óradíjamból és, hogy bár a zenéhez értek, úgy fest a pénzügyekhez nem. Ilyenkor szívesen emlékeztetem rá, hogy ingyenes órákat tart nem is egy középiskolás gyereknek. Miután a vibert tisztázzuk, játszani kezdek újra valami gyakorlásnak könnyed dallamot. Lassan pengetem, lassabban, mint alapból maga a dal megkövetelné, de így könnyebben rögzülnek a mozdulatok és a megfelelő hangok. Átadom a kezébe miután úgy vélem, képes lesz rá, hogy nagyjából azt adja vissza, amit hallott. - Nyugi, ne görcsölj rá. Ha igényli a segítséget, akkor segítek neki, hogy a gitár a legkényelmesebben helyezkedjen el a kezében. És ezután belekezd. Az arcomról semmit sem lehet leolvasni, hallgatom, a lábammal dobolom halkan az ütemet. Amikor befejezi, az arca már nem ragyog fel úgy, mint a közösen eljátszott dalt követően. - Szerinted létezik olyan? - mosolygok rá. - Még ha lenne is ilyen diákom, akkor se árulnám el - nevetek fel. - Egyszer megkérdezte két középiskolás diákom külön-külön, hogy ki a kedvencem, azt válaszoltam mindkettejüknek, hogy ő az - túrok bele göndör fürtjeimbe. - Sosem derült ki, de azért néha elgondolkodom azon, hogy helyesen cselekedtem-e. Elvégre is nem tudom egy valódi tanár ilyen választ adott-e volna a diákjainak. - Mára azt hiszem ennyi bőven elég volt - teszem a gitáromat vissza a tokjába. - Még ma elküldök neked pár linket a gyakorláshoz és legközelebb meghallgatom mire jutottál velük, jó lesz úgy? Általában laza tanár vagyok, igyekszem a legnyugodtabb, legjobb hangulatú órákat megtartani, de vannak követeléseim is, hisz tanulni akarnak tőlem, nem haverkodni. És ha már pénzbe kerül valami az már nem csak szórakozás, hanem egyfajta befektetés is. Én pedig azt szeretném, ha a végére érünk, akkor mindannyian elégedetten búcsúzzunk el. Felkapom a gitártokomat és elindulok az ajtó felé. - Mindenképp hívj, vagy írj, ha a következő alkalom valami miatt nem alkalmas. Örülök a találkozásnak és a közös munkának Danielle. Jó gyakorlást! - mosolyodok el és intek neki, majd kilépek a lakásból és elindulok haza, ugyanis hamarosan kezdődik az esti műszakom, előtte még nem ártana pár perc pihenés.
// Köszönöm a játékot Danie <3 Folytatása következik //
Kezdőlap
//